Hertelendyfalva

Az 1856-69 közötti években Marienfelden (Máriaföld) kívül még hét telep szerveztetett az al-dunai réti földeken, vagyis a Titeltől Kubinig terjedő ártéren. Az emberi erő összesen 154 790 hold területet akart elhódítani a Duna árjától. A Titel – Pancsova közti I. V. öblözetben Königsdorf, Gisellaheim, Etisenheim, a Pancsova – Kubin közti VI. VII. öblözetben pedig Marienfeld, Ivanova és Gyurgyevo községek telepíttettek, összesen 8638 főnyi különböző nyelvű lakossággal. Azonban az 1869-70, 1870-71. év telén és 1876. év tavaszán uralkodó rendkívüli áradások a csak kis részben elkészített töltéseket nyomtalanul elsöpörték, a Rudolfsgnad kivételével a többi hét községet teljesen megsemmisítették. Ekkor a Marienfeld megmaradt lakosai a Pancsova – Sztarcsova közti út mentében a vojlovici erdő melletti ármentes földre telepedtek le, és közéjük 1883-ban bukovinai székelyek telepíttettek.

Az új község 1883. július 21-én Hertelendyfalvára kereszteltetett el Hertelendy József torontáli főispán tiszteletére.

A Vojlovica nevet a Vojlovica nevű pravoszláv kolostortól kapta 1922-ben a falu, mert ennek a kolostornak a kiirtott erdeje helyén épült fel.

E falvakról a Bukovinai Magyarok 1912. évi Nagy Képes Naptárában a következő néhány mondatot olvastam:

„A Duna és Temes folyó összefolyásánál egy népes fejlődő város fekszik: Pancsova. Amit ez a város elfogyaszt, tejet, tojást, baromfit, annak legnagyobb része a szomszéd községből, Hertelendyfalváról kerül ki. Persze a sok pénz is a hertelendyfalvi lakosok zsebébe kerül.

Ez a Hertelendyfalva az egyik bukovinai magyarokból létesült telepes község, oly közel esik Pancsovához, hogy szinte már majdnem összeérnek az utcáik. Alig hagyjuk el a pancsovai utolsó házat, már következik Hertelendyfalva.

A falu különben gyönyörű szép mintaközség. Széles egyenes utcáit két-két sor hatalmas eperfa szegélyezi. Ezek vezetnek be bennünket a főtérre, hol két szép templom áll egymás mellett, egy rendezett nagy park közepén. Ilyen békességben élnek egymás mellett a község különféle vallású lakói is.

A bukovinai látogató sok ismerőst találna itt még, akik minden tekintetben sok változáson mentek keresztül. Végigjárták a szenvedések iskoláját is, de nem csüggedtek el, és most élvezik fáradságos munkájuk gyümölcsét”

Hertelendyfalvára 1883-ban a betelepüléskor 200 andrásfalvi református család került Tomka Károly lelkészükkel együtt.

Ottlétemkor e letelepülés körülményeit firtatva, néhányan elbeszélték, hogy a telepítés nem e helyen történt volna meg, ha az akkori letelepülők engedtek volna a mások akaratának. Ez az elbeszélés így hangzik:

Mikor Bukovinából kijöttek az itt letelepült székelyek, akkor oda akarták először telepíteni Máriaföldre (Márienfeld), amely lenn a Duna mentén van.

Igen, de voltak olyan keményfejűek, – ahogy a hertelendyek szokták mondani csúfondárosan: keményfejű bunkók, - akik nem engedtek magukat oda letelepíteni. Azt mondták, hogy nem ide rendeltek bennünket, hanem oda a vojlovicai kolostorhoz. Most rafineria, az olajfinomító keretén belül van az a kolostor, ahova nem engednek be most senkit, az olajfinomító végett.

És így települt Hertelendyfalva oda, ahol ma van, fenn a parton.

Hertelendyfalva mai református lelkésze Kocsis Antal, a Református évkönyv 1983. év 114. lapján, hívei elődjeiről és a gyülekezet további életfolyásáról így emlékezett meg:

A közösség és a helyi gyülekezet egy időben alakult meg, vagyis 1883-ban, amikor a bukovinai székelyeket telepítették ide – szlovákokkal és németekkel együtt - a Pancsovától kb. 4 km-re déli irányban fekvő erdős ártelületre. Bár a székelyek Bukovinából jöttek, igazi őshazájuk a Székelyföld.

Akkor Vojlovicán az új lakosoknak nyáron át a kubikolás, a töltés építés biztosított kenyeret, télen pedig az erdőirtás. Bukovinai testvéreink megint csak elölről kezdhettek mindent: a töltés készítésével az ár hullámaitól védték leendő termő területeiket, az erdőirtással pedig helyet szorítottak a házaiknak, a falu utcáinak és, hogy jusson „pari” szántóföld is, a nagyrészt réti föld mellett. Bukovinából úgy jöttek ki ide, mint egykor az izraeliták Kánaán földjére, bár jól tudták, hogy merőben új és nehéz munka, minden erejüket és türelmüket igénybe vevő küzdelmes élet vár rajuk, de reményeik szerint ez egy boldogabb élet megalapozásának áldásos harca lesz.”

Idős Tomka Károly 1905-ben bekövetkezett haláláig hű pásztorként viselt gondot a reá bízott nyájra. Kitartó buzgósággal éltette a jóreménységet népe szívében, lankadatlanul kilincselve az illetékeseknél, hogy a sokat szenvedett székelység az újrakezdés különféle nehézségein mielőbb átessen. Az ő terve szerint épült fel a jelenlegi paplak, és 1902-ben a templom. Az ő munkáját hasonló szellemben folytatta 1906-tól fia, Tomka Károly, egészen 1944-ig, amikor is a második világháború vihara erőszakkal kitépte székelyei szerető köréből.

Mind a két világháború sok családot gyászba borított, de az özvegyek, árvák nem maradtak egyedül a teherhordozásban, mert a hosszú együtt szenvedés alatt úgy egybekovácsolódtak valóban, mint egy család.

Ma közigazgatás szempontjából Vojlovica önálló községi státusa megszűnt. Előbb Pancsova legutolsó rajonja (külterülete) lett, most pedig a városnak egy része. Van helyi irodája, posta és bank kirendeltsége és orvosi rendelője. Azon kívül körül van véve vegyi üzemekkel, s így teljesen megváltozott a falu egykori képe.

A háború utáni agrárreform csak két gazdát érintett kisebb mértékben, viszont többeket földhöz juttatott. Ma alig van 10 holdon felüli földíves, néhány 10 holdas mellett, a legtöbbjének 5-7 holdja van. A szántóföldek kétharmada rét, ahol a gyakori talajvíz a szivattyútelepek működése ellenére is hátráltatja a föld gazdaságosabb kihasználását.

A fiatalabb nemzedéket a föld már nem vonzza, inkább iparosnak, kereskedőnek, vagy tisztségviselőnek megy. Az új életforma pedig nagyszerű lehetőséget nyújt ehhez.

A hertelendyfalvai lelkészi hivatalban Kocsis Antal lelkésszel elbeszélgetve megtudtam, hogy a két Tomka után a 100 év alatt 1947 augusztusától ő a harmadik megválasztott lelkésze az itt élő református egyházi közösségnek. De közben 1944-ben, amikor Tomka Károly elköltözött az élők sorából és a gyülekezet lelkipásztor nélkül maradt, a lelkészi teendőket Tomka Viktor, aki teológiai tanulmányait Strasbourgban és Párizsban végezte, önként vállalta magára addig, amíg Debelyacsára meg nem választották rendes lelkésznek. Utána pedig ifj. Szabó Zoltán, mint gyakorló teológus kapott kinevezést ide Baksa Árpád pancsovai lelkész adminisztrátori felügyelete mellett.

Beszélgetésünk közben az anyakönyvek után érdeklődtem. Tiszteletes Úr elmondta, hogy az 1883-tól vezetett első legrégibb bejegyzéseket, s ugyanakkor az Andrásfalváról áthozott anyakönyvi lapokat át kellett adják a helyi közösségnek, az anyakönyvi hivatalnak. Így itt a III. kötetből, vagyis 1903-tól lehet megtalálni az anyakönyvi bejegyzéseket.

Mivel a kereszteltek anyakönyvének I. kötetét nem találtam, így a templom alapkövének letételekor élő egyháztagok névsorát néztük át, és a betelepülőkre gondolva a következő vezetéknevűeket találtuk:

Balog, Bálint, Bíró, Biszak, Buta, Cseke, Erős, Farkas, Fehér, Gecző, Györfi, Katona, Kántor, Kelemen, Kemény, Kerekes, Király, Kiss, Kovács, Kuruc, Lőcsei, Márton, Máté, Nagy, Német, Ömböli, Pap, Puskás, Rác, Szakács, Székely és Varga.

Mivel most 1983-ban 100 éve annak, hogy az itt lakó székelyek elődjei letelepültek, beszélgetésünk befejezéseként Tiszteletes urat megkérdeztem, hogy ez évfordulót miként szeretnék megünnepelni?

Itt Hertelendyfalván úgy gondoltuk, hogy Szent Mihály napkor, a templom felavatásakor – az ünnepélyt az idén szeptember 24-én tartjuk – egy hálaadó istentisztelet keretén belül a templomban ünnepeljük meg. Tulajdonképpen csak az egyház keretén belül. Mert ugye mi nem a letelepedésünkről emlékezünk meg annyira, mint inkább az egyházközség megalakulásáról. Tehát ez egybeesik természetesen. És egy ilyen istentisztelettel, hálaadással a többi gyülekezetek kiküldötteivel együtt szeretnénk ezt megvalósítani.