A tojásírás

A tojásírás is fennmaradt, nemzedékről nemzedékre szállt. Biztos kezű, néphagyományokat tisztelő, szeretettel ápoló asszonyok nagypénteken elkészítették az írott tojásokat. Az írott tojások készítésének technikája néphagyománnyá vált, de sajnos napjainkban (1964-ben) már kihalóban van.

Az andrásfalviak közül már csak Ömböli Józsefné (78 é.) és Ömböli Samuné (79 é.) hidasi lakosok utolsó művelői a tojásírás művészetének.

Elkészítésének módja sok hasonlóságot mutat az ország más részén készített hímes tojások írásával.

Lehetőleg nagy, fehér héjú tojásokat választanak ki. Az esetleges szennyeződéseket eltávolítják róla, majd keményre főzik. A főtt tojásokat egy edénybe (szakajtóba, tányérba) rakják. Kiteszik az ablakpárkányra, vagy a fődes ereszbe, ahol a forró tojások gyorsan lehűlnek 30-40 ^oC -ra. A tojásokat langyos ecetes vízben megmossák, hogy a zsírfoltokat eltávolítsák, majd kirakják száradni. Egy edényben a füttő végére teszik, ahol egyenletes melegen maradnak. Az előbb említett hőfoknál nem szabad melegebbek legyenek, mert akkor szétfut, – nem szabad, hogy hidegebbek legyenek, mert akkor ráfagy a rajviasz. nA rajviaszt egy kis edényben állandóan tűzön tartják, forralják. Egyes helyeken kormot kevernek bele, mert így jobban látszik és nem folyik el a rajviasz.

A tojásírás szerszáma az írókés. Ezzel a kis írókéssel viszik a rajviaszt a tojásra. Ezt a szerszámot az ország különböző vidékein ismerik és sokféleképpen nevezik.

[270]

Az írókés 150-200 mm hosszú, 3-4 mm vastag, 10-12 mm szélesre faragott fahasáb, amelynek az egyik végétől 8-10 mm-re pipakupakból készített bronz csövecske van beillesztve. Ebben a vékony csőben két-három szál nagyon kemény disznóserte van. A befűzött serte 1-2 mm hosszan kilóg a csőből. A serte másik végét kender cérnával ráerősítik a nyélre. A serte felszívja, és magában tartja az olvasztott rajviaszt.

A tojásírás műveletét a füttő mellett kell végezni, mert a viaszt állandóan melegen kell tartani.

A tojásíró asszony arcához nyomja a langyos tojást, így méri meg a tojás hőfokát. A tojásírás közben a tojást a bal kéz ujjhegyein tartja és a díszítménynek megfelelően az ujjak ügyes mozgatásával forgatja azt. Jobb kézben fogja az írókést. Belemártja a viaszba, megkoppantja, nehogy később a tojásra csepegjen a felesleges anyag. Mindkét kezét a csípőjére szorítja, támasztja - így biztosítja kezének stabilítását. Ahol az írókést végighúzta, a rajviasz néhány másodperc alatt rá is fagy. Így nyugodtan forgathatja a tojást, nem kell attól félnie, hogy eldörzsöli az ékítményt, a korábban húzott vonalakat. Amikor az egyik tojás írását már befejezte, akkor beleteszi a már fentebb leírt sárgíttóba. Amikor megsárgul, sárik színt kap, kiszedi –, lehetőleg fakanállal, nehogy lekarcolja az írást – belerakja a pirosíttóba. Amikor a következő 3-4 tojást is megírja, akkorra a pirosíttóban lévő tojásokat megfogja a festő. A tojásokat folyamatosan cseréli. A pirosíttóból kikerülő tojásokat a viasszal borított rész kivételével mindenhol szép egyszínűre fogja be a festék. Az írott tojásokat a guduba rakja. Itt megszáradnak és megolvad rajtuk a viasz. Ezután száraz, puha ruhával letörli. A tojás felületén szétkeni a megolvadt viaszt. Tisztítás után a viasszal fedve volt felület fehéren maradt. Egyesek még szalonnabőrkével is átkenik a tojásokat, ámbár a szétkent rajviasz amúgy is szép színt ad. Régen Bukovinában - még egyes öregek emlékeznek – a tojásírás alapanyaga rajviasz helyett faggyú volt. „Egy laposra faragott pálcikát forró faggyúba mártottak, s azzal írtak a tojásokra.” A tojásírás további menete azonos volt a fentebb leírtakkal.

Az andrásfalviak, bár ismerték a választóvizet és hatását (szűcsmesterek használták), a tojások díszítésénél mégsem használták. Távol állt tőlük a vegyszeres díszítés. Bátrabban dolgoztak a házuk táján is megtalálható természetes anyagokkal. A viaszos, illetve faggyús díszítési módon kívül más tojásdíszítő eljárást nem ismertek és nem is fogadtak el. Elutasítottak mindent, ami számukra új és idegen volt. Ennek köszönhető az is, hogy a Bukovinába való betelepedésük óta az idegen elemek behatásának dacára ősi szokásaikat mindenekben, így a tojásírásban is, megőrizték.

A tojások rajzai fokmérői is a nép szépérzékének, míveltségének, ezekben a rajzokban igazán a nép beszél hozzánk. Az ornamentika egyszerűsége, motívum gazdagsága, változatossága a néplélek tükre. Az andrásfalvi motívumok rendkívül egyszerűek és stilizáltak. A tárgyakat ábrázoló motívumok a mindennapi életben leggyakrabban használt munkaeszközöket örökítik meg. A természetszeretet, a természet másolásának vágya is kifejezésre jut egy-egy növényt ábrázoló motívumon (pl. csillagos, tulipántos, stb.).

Díszítő elemként egyenes, hullámos, vagy cikcakkos vonalakat, valamint pontokat alkalmaznak. A tojás felületét a legnagyobb (csúcsokon átmenő) körök 2, 4, 8, illetve a kereszt-átlóra fektetett főkör 2, 8, 8, 16 egyenlő részre osztják. De vannak olyan virágot ábrázoló motívumok, ahol a vonalas felosztás elmarad.

[271]

Az ékítmények a tojás két oldalán szimmetrikusan helyezkednek el. A tojások díszítménye nagyon szép, egyszerű, legtöbbször geometrikus alapokra épül. Sok díszítmény elvont. A név sokszor alig magyarázza a naív ábrázolást, máskor meg pompásan jellemzi. Érdekes a motívumok elnevezése is. A kantáros a nevét, elnevezését az ételhordó edények szállítására használt kantártól kapta. Az asztallábas motívuma azonos a Székelyföldön gyűjtött kantáros díszítmény közepén elhelyezkedő motívum részletével. Valószínű, hogy az idők folyamán a kantáros elég bonyolult vonal rendszere leegyszerűsödött, átalakult. Így keletkezhetett az asztallábas elnevezésű motívum. Hiszen a népi alkotások vándorlásuk közben állandóan változnak, csiszolódnak, formálódnak, csak a főbb alkotóelemek maradnak meg és élnek tovább. Ezeket párosítják más motívumok kiegészítő elemeivel.

A szántó vasas motívum egyszerű és stilizált. Talán az évszázadokkal korábbi eke formáját őrzi. Talán a nagyon nehéz földművelő munkát akarták megkönnyíteni azáltal, hogy a szántóvasat tojásra írták. Talán a föld terméshozamának növelését akarták elérni a motívumnak a tojásra vitelével. Lehet, hogy a föld gonosz szellemeit akarták kiengesztelni e motívummal. Előfordulhatott, hogy először alakult ki a szántóvasas motívum, és csak később fűződött hozzá babonás hiedelem, hiszen a funkció nem elsődleges alakító tényezője a formának.

Sajnos ma már nem tudjuk bizonyítani, hogy a tojásírás esetében ilyen folyamat lejátszódott volna, mert a nép tudatában már nem él a motívumok funkciójára vonatkozó adat. Ugyanezt elmondhatjuk az ördögtérgyes, veszettutas, csobánkankós és még nagyon sok motívumról.
A forma még él, de a tartalom már elhomályosult.

Az alapelemek száma igen csekély, mint minden primitív stílusnál. Mivel kevés alapelem van, ezeket variálva díszítik a tojásokat. Különböző motívumok alapelemeit párosítva új motívumokat hoznak létre. Az új motívum új nevet kap, és önálló alkotásként él tovább a tojásírás hagyományában. De az is előfordul, hogy két különböző motívumot egy tojásra írnak; nagyon érdekes ez a párosítás a gerebjés-villás motívumnál. Míg a tojás egyik oldalán a gerebje a fő díszítő elem, a negyedelő vonalakra fektetett villák pedig mellékmotívumok, a másik oldalon éppen fordítva van.

A variálás legegyszerűbb formája a csipkerózsás variánsain figyelhető meg. Mindegyik tojáson ugyanaz a motívum, csak a lényegtelen alkotóelemeket változtatják meg. A díszítő pontok elhelyezésének megváltoztatásával, esetleg elhagyásával, határvonalakat cifrázó elemek alkalmazásával megváltozik a tojás képe.

A stilizálás fejlődésének menetében némely idom annyira átalakult, hogy növényi eredetére nehezen lehet ráismerni. A virágot ábrázoló motívumok stilizáltak. Legtöbbször a tojás hossztengelyének palástját fedik, de vannak kivételek is. Legkedveltebb virágmintáik: a rózsák (csipkerózsa, kerekrózsa, tubarózsa), a tulipán és a gyöngyvirág. De szívesen ékesítik a tojásokat csereággal, cserelapival is.

Egyetlen motívumot találunk, amit nem tudunk sehova bekategorizálni; ez a karikásizirkós. Ez a rajzolat magában foglalja több csoport sajátos építőelemeit.

Az Andrásfalván fellelhető motívumok egy része – melyek geometrikus elemeket tartalmaznak – az ősi időkből maradtak ránk. Ezt azért állíthatjuk, mert az ősi motívumok mindig egyszerűek, világosan tagoltak, kerülik a túlzott színpompát, az elemek túlzott zsúfolását. Bizonyítékul azt is felhozhatjuk, hogy a középkori parasztművészetben a geometrikus formák uralkodtak. A név is, a rajzolat is ős eredetű, mely nemzedékeken át fennmaradt.

[272]

Az andrásfalvi díszítmények legközelebb állnak a Székelyföldön fellelhető tojásmotívumokhoz. Az andrásfalvi díszítmények nagy része – kisebb-nagyobb eltéréstől eltekintve – azonos a Székelyföld tojásainak motívumaival. A motívumok hasonlósága, néhány esetben azonossága bizonyítékul szolgálhat, hogy a még most is élő motívumok 1764 előtt keletkeztek, s már akkor is régiek voltak. Az andrásfalvi ornamentika megőrizte a székelyföldi díszítő művészet alapjait.