Az igizet és a vízvetés (gyógyítások)
A hiedelem szerint az igézet, illetve szemverés, embert, állatot
egyformán fogott. Általában, ami nagyon szép volt, azt igen könnyen fogta az
igizet. Így a szopós és a karon ülő kisbabák voltak leginkább ennek kitéve.
Ugyanakkor fiatal hasas üszők, újborjas tehenek, és elsőrendű lovak igen sok
esetben a szemverés áldozatai lettek. Ezt úgy próbálták megakadályozni, hogy a
fent említett üszők, tehenek farkára egy keskeny piros rongyot kötöttek,
lovaknál pedig a fékre, vagy a ló serényére kötött bojt fogta fel a szemverés
erejét. Az igiző figyelmét ez kötötte le.
Az igizet gyógyítására embernél, állatánál egyaránt, igen hathatós
gyógyítási módszer volt a vízvetés. A
vízvetést hozzáértő idősebb, vagy öreg asszonyok végezték. De fiatalabb
asszonyok is sokan értettek hozzá. Aki pedig nem értett a vízvetéshez, de
szüksége volt rá, az ezek egyikével vettetett vizet. A vizet vető asszonya füttő (tűzhely) elé ülve rövid imádságot
mondott el, mely imádság három Miatyánkból és üdvözletből állt. Az imádság
tartama alatt a kés élével néhány darab élőtüzes szénparazsat dobtak a vízbe. A
víz mennyisége fél litertől két-három liter is lehetett. A vízvetés megkezdése
előtt a vízre keresztet vetettek, a szenet egyenkint berakták a vízbe, ha az sistergett és a fenékre szállt, akkor az, kinek a vizet
vették, nagyon meg volt igizve. A szén ha fent maradt
a víz tetején, akkor a beteget egyéb betegség gyötörte.
Az imádság befejeztével e szavakat mondták: Kék szem, zöld szem megnézte,
fekete szem megigizte, Szentlélek Úristen jöjj el, vígasztald, és gyógyítsd
meg, vagy – Jézus születése előtt hegyek nőttek, kövek nőttek. – Jézus
születése után mindenek megtértek. Térjen meg ezen a kicsikén ez a betegség. A
vetett vízből néhány cseppet itattak a beteggel, arcát, mellét és kezeit pedig
megmosták. Csodálatos, hogy ez a művelet igen sok esetben jót tett és
gyógyított.
A régebbi öregek a vízvetéssel még tovább mentek. Nem elégedtek meg
azzal, hogy csak egy asszony vessen vizet a megigizett betegnek. Náluk kilenc
egynevű asszony, pl. kilenc Anna kellett a vizet
megvesse. Az így megvetett vizet összeöntve, a fent leírt módon használták el.
Az el nem használt vizet csak olyan helyre öntötték, valamely sarokba, hol nem
tapodtak rá. Azt mondják, azért, mert ez a víz imádság által meg van szentelve.
[313]