Az igizet és a vízvetés (gyógyítások)

A hiedelem szerint az igézet, illetve szemverés, embert, állatot egyformán fogott. Általában, ami nagyon szép volt, azt igen könnyen fogta az igizet. Így a szopós és a karon ülő kisbabák voltak leginkább ennek kitéve. Ugyanakkor fiatal hasas üszők, újborjas tehenek, és elsőrendű lovak igen sok esetben a szemverés áldozatai lettek. Ezt úgy próbálták megakadályozni, hogy a fent említett üszők, tehenek farkára egy keskeny piros rongyot kötöttek, lovaknál pedig a fékre, vagy a ló serényére kötött bojt fogta fel a szemverés erejét. Az igiző figyelmét ez kötötte le.

Az igizet gyógyítására embernél, állatánál egyaránt, igen hathatós gyógyítási módszer volt a vízvetés. A vízvetést hozzáértő idősebb, vagy öreg asszonyok végezték. De fiatalabb asszonyok is sokan értettek hozzá. Aki pedig nem értett a vízvetéshez, de szüksége volt rá, az ezek egyikével vettetett vizet. A vizet vető asszonya füttő (tűzhely) elé ülve rövid imádságot mondott el, mely imádság három Miatyánkból és üdvözletből állt. Az imádság tartama alatt a kés élével néhány darab élőtüzes szénparazsat dobtak a vízbe. A víz mennyisége fél litertől két-három liter is lehetett. A vízvetés megkezdése előtt a vízre keresztet vetettek, a szenet egyenkint berakták a vízbe, ha az sistergett és a fenékre szállt, akkor az, kinek a vizet vették, nagyon meg volt igizve. A szén ha fent maradt a víz tetején, akkor a beteget egyéb betegség gyötörte.

Az imádság befejeztével e szavakat mondták: Kék szem, zöld szem megnézte, fekete szem megigizte, Szentlélek Úristen jöjj el, vígasztald, és gyógyítsd meg, vagy – Jézus születése előtt hegyek nőttek, kövek nőttek. – Jézus születése után mindenek megtértek. Térjen meg ezen a kicsikén ez a betegség. A vetett vízből néhány cseppet itattak a beteggel, arcát, mellét és kezeit pedig megmosták. Csodálatos, hogy ez a művelet igen sok esetben jót tett és gyógyított.

A régebbi öregek a vízvetéssel még tovább mentek. Nem elégedtek meg azzal, hogy csak egy asszony vessen vizet a megigizett betegnek. Náluk kilenc egynevű asszony, pl. kilenc Anna kellett a vizet megvesse. Az így megvetett vizet összeöntve, a fent leírt módon használták el. Az el nem használt vizet csak olyan helyre öntötték, valamely sarokba, hol nem tapodtak rá. Azt mondják, azért, mert ez a víz imádság által meg van szentelve.

[313]