A temetési szertartás

Mikor a temetési idő elérkezett, s a temetésen részt venni akarók is összejöttek, a pap a kántorral megérkezik a halottas házhoz. A temetési szertartás megkezdése előtt a pap bement a halottas házba, a koporsót beszentelte. Kijőve a házból, megvárta, míg a halottat kihozták. Mikor elhelyezték a szentmihálylován, a Deprofundis 129. zsoltárt a kántorral felváltva elénekelte. Miután a szertartást befejezték, a kántor egy halotti éneket énekelt, de igen sok esetben búcsúztatót. A búcsúztatót a gyászoló család kívánsága szerint a kántor kellett megírja. Elvárták, hogy a gyászoló család minden egyes tagját külön-külön megemlítse, és ekként a koporsóhoz szólítsa.

A búcsúztató éneklése alatt, nemcsak a gyászoló család tagjai, hanem a temetésen részt vevők is sokszor felzokogtak. A gyászoló család nagy létszáma miatt a búcsúztató sokszor 25-30 versszak volt, melynek eléneklése sok időt vett igénybe. Ezért a pap részére minden alkalomkor egy festékessel leterített karosszéket tettek, hogy ülve hallgassa végig a hosszú, sok versből álló búcsúztatót. (A reformátusoknál a pap mondott búcsúbeszédet.) A kis halottak búcsúztatása nem volt szokásban.

Hogy megismertessem, egy-egy búcsúztató különböző haláleseteknél milyen formában hangzik, azért négy írott búcsúztatót közlök. Ezekből kettőt még Andrásfalván írtam meg.

A búcsúztatók megszokott dallamai: „Ó édes megváltóm” halotti ének dallama, és a következő búcsúztatóval együtt közölt régi dallam voltak. Tehát Andrásfalván csak e két dallam valamelyikére ráírva volt szép és megható a búcsúztató.