Megjelent: Pázmány Campus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem

Bölcsészettudományi Karának lapja, 2002 szeptember-október, 36-38.

Az Élet oldalán-hogy ne legyen dolga a halottkémeknek

Beszélgetés Grandpierre Attilával 

- Az utóbbi időben több publikációt is olvashattunk Öntől a természetes élet, a természetes ember témakörében. Hogy ez a gondolat nem új Önnél, azt már Bódy Gábor 1982-es Kutya éji dala című filmjéből is megtudhattuk, ahol egy okvetlenkedő riporter kérdésére Ön a természet erőinek teljes kihasználására buzdít. Mi a természetes élet, ki a természetes ember?

- A természetes emberre az jellemző, hogy a benne élő természettel, ami egyben a saját lényege, összhangban él. Meg tudja különböztetni, mi a természetes, és mi nem. A társadalmi ráhatások közül meg tudja állapítani, hogy mi a művi, manipulatív, felülről elrendelt. A természetes ember ezeket fel tudja fogni, éppen azért, mert saját természetével mindennapos kapcsolatot tart fenn. Az ember arra született, hogy értelmes életet éljen, tevékenységének olyan értéke legyen, ami fennmarad a halála után is, és ami hosszútávon az emberiség javát szolgálja, előreviszi a Világegyetem rendeltetését. A legtöbb emberben erős az indíttatás erre, de miután felnőtté válik, munkába áll, többnyire még erősebb, ellenkező irányba hatókényszerek hatnak rá. Érdemes például esténként, lefekvés előtt végiggondolni, hogy gyerekkorunkban – amikor még nem voltunk olyan manipuláció-fertőzöttek, mint most – milyen felnőttek szerettünk volna lenni. Azt is, hogy miért valósult meg szinte mindennek az ellenkezője. Az eltérítő hatásokat fel kell deríteni, és le kell hámoznunk magunkról, el kell képzelni ezek nélkül életünket. Reggel pedig, amikor visszatérünk az álom, a természet birodalmából, meg kell figyelni, mik azok az indíttatások, amelyek belőlünk fakadnak, személyiségünk teljes épsége milyen erőt tud nekünk adni. Azután aznap, bár nem mindig lehetséges, ahogy lehet, ébren kell tartanunk ezeket az indíttatásokat. Ez hosszadalmas folyamat, de ha foglakozik vele valaki, lassan ráhangolódik arra a természeti erőre, ami benne él. És ha a többi ember is így próbálna élni, könnyű lenne visszatalálni ahhoz, amit kiölt belőlünk az elmúlt néhány ezer év. A többi ember is szenved azoktól a problémáktól, amiktől mi, ezért nekünk kell kezdeményeznünk. Megrendült az önazonosságunk, tépik-pusztítjáka gyökereinket, erre tart a történelem. A fordulatok egyre nagyobb csapásokat mérnek ránk. Ma már magyarnak lenni sem könnyű, pedig óriási erőforrás lenne számunkra, ha látnánk, hogy problémáink közösek, és van kivel megosztani őket, sőt, mások is dolgoznak problémáink megoldásán. Jó lenne tudni, ezek az egy irányban haladó törekvések hol tartanak, fórumot adni egymásnak, de addig is fontos tudni, hogy léteznek hasonló irányba mutató törekvések. Ez felemelő érzés, és nagyobb távlatokat nyit meg, mintha egyedül tengetné az ember az életét.

- Az Ön személyes életében hogyan sikerült összehangolni a természetes indíttatást, az ösztönök érvényre juttatását a mindennapi élet nyűgeivel, mint például a bürokrácia, az adminisztráció, az alkalmazkodás, amit nap mint nap elvárnak az embertől?

- Tizenhét éves koromban eldöntöttem, hogy csak olyan tevékenységekkel fogok foglalkozni, amelyekben a külső kényszer egybe esik a belső kényszerekkel. Felismertem, kikerülhetetlen, hogy külső kényszerek között élje az ember az életét, ugyanakkor belső kényszereimnek sem tudtam, nem is akartam megálljt parancsolni. Válaszúthoz érkeztem, és attól féltem, hogy a két erő mint egy olló két szára fognak engem szétvágni, kivéve egy esetet: ha olyan külső kényszereket választok, amely a belsőkkel egy irányba visz. Ennek jegyében választottam a csillagászatot és a zenélést. Nekem sem ment mindig simán, voltak olyan időszakaim, mikor nem találtam a helyem. Eljutottam egy olyan pontig, ahonnan már nem lehetett tovább menni. Az élet nem megy zökkenők nélkül, de ha vállaljuk ezeket, előbbre jutunk. Életünk energiái úgyis visszasegítenek arra az útra, ami összhangban van atermészetünkkel.A kérdésben felmerült az a szó, hogy ösztön. A természetes élethez hozzátartozik, hogy az ember nem idegenkedik az ösztöneitől. A nyugati felfogás magában hordozza, hogy ösztöneink alantas, sötét erők. A nyugati felfogás szerint mindenki bűnösnek születik, amit én kikérek magamnak, és másoknak is, majdnem mindenkinek. Fordítva történik: bűnözésre a nyugati társadalom neveli az embereket. Megpróbálnak elidegeníteni bennünketaz ösztöneinktől, éppen mert ők a mi természetes, nem társadalmi alkotóelemeink, és ha feladjuk őket, könnyebben lehet manipulálni bennünket. De miért lenne alantas ösztön a létfenntartás, a fajfenntartás, illetve egy harmadik ösztön, amit még föl sem fedeztek, és amit én világösztönnek neveztem el? A világösztönhöz nagyon emberi törekvések tartoznak, például a kíváncsiság, a tudásvágy, az átfogóbb létszintekkel összekapcsolódás, a világgal összekapcsolódás vágya, vagy annak igénye, hogy értelmes ember módjára éljed az életed. Ezek elemi erővel törnek ki újra meg újra. Valami vonzza az embert a szépséghez, az igazsághoz, akkor is, ha ebből semmi anyagi-fizikai haszna nem származik. Hiába hazug a világ, az igazság továbbra is él és vonz, erről nem tudják lenevelni az embert. Ez a három ösztön beavat a Természet szépségébe, és legemberibb köztük a világösztön, ami a természethez kapcsolódás igényéből, a kíváncsiságból, az érdeklődésből, az értelmes élet vágyából és az élet végső kérdéseire irányuló érdeklődésből áll össze. Nem érthetünk egyet az emberről és az ösztönökről vallott modern, lealacsonyító, mesterségesen kialakított képpel. Az ösztönök természetes és a Természet felé hajtó indíttatások, hosszú távon jelentkező, szinte kikerülhetetlenül érvényre jutó törekvések. Az ösztönök természet szerint fölemelő, emberi jövőnk felé hajtó törekvések, és emberi mivoltunk lényege, hogy a világösztönt minél teljesebben érvényre tudjuk juttatni, és képesek legyünk meglátni azt a világot, aminek lennie kell, amiért érdemes élni.

- Kinőheti magát a természetes élet iránti vágy egy új, jelentős irányzattá? Ha igen, akkor, óhatatlanul, mozgalmaknak, pártoknak kell rá alakulni, és így elveszítheti tisztaságát, ha nem, akkor az így élő emberek magányos partizánokká válhatnak.

- Akikben a természet-központú világkép megszületett, még nem tudnak egymásról, de máris a világ második legnépesebbkultúráját alkotják- ez a jelenség “Átfogó Kultúra” néven váltismertté. Ha a manipuláció nem viszi félre, a természetes kultúra hívei egymásra találhatnak. A természetes kultúrához tartozók között egyelőre a szövetség nem olyan erős, mint a mai anyagi érdekszövetségek tagjai közötti, de aki ez utóbbiakban részt vesz, az feláldozza lelki, szellemi épségét, mindezzel pedig saját önazonosságát is, feszült lesz, elidegenedett, meghasonlik önmagával, és így csak rosszul járhat.

- A maguk szemszögéből ezek az emberek semmit nem áldoznak fel, talán a problémájuk is kevesebb.

- Nem hiszem, mert – a felmérések szerint – úgy próbálnak az általuk teremtett materialista világ lélek-kirekesztésétől menekülni, hogy családi életükben más törvények szerint viselkednek, mint munkájukban, ezért személyiségük ellentétes nyomás, feszültség alá kerül, aminek angol neve: stressz. Ez viszont mindennapos őrlődéssel jár együtt. Ezektől az ellentétes hatásoktól nagyon sokan összeomlanak negyven-ötven éves korukra, amikor rájönnek, hogy a sikert megszerezték, csak éppen életük eredeti értelmét vesztették el. Szabadulni kell ebből a zsákutcából! Meg kell őriznünk életünk eredeti értelmét, vagy vissza kell hozzá találnunk! Természetes közösségeket kell létrehozni, amelyekben tisztázzuk életünk célját, értelmét, az élet végső kérdéseit, az értelmes boldogság elérésének elérhető módját. Minél több hasonló érdeklődésű emberrel találkozunk, minél több emberben ébresztjük föl, erősítjük meg az érdeklődést életünk alapkérdései iránt, annál jobb lesz nekünk is. Életünk igazi értelméhez kikerülhetetlenül hozzátartozik, hogy az évtizedek távlatában életünkkel szebbé, igazabbá, boldogabbá tegyük a világot. Ez is egy elkötelezettség, egyéni és közös jövőnk, életünk melletti elkötelezettség. A természetes közösség a természetes érdeklődésből születik, az életünk egészét érintő kérdések iránti természetes érdeklődésből. Tudatosan is lehet keresni az alkalmat ilyen természetes közösségek létrehozására, de ilyen természetes közösséget jelent nagyon sok baráti társaság is. Ma már egyre magasabb fokú tudatossággal kell természetes közösségeket alkotnunk, mert a modern világ egyre mélyebbre hatol, magánéletünk egyre nagyobb részét darálja be a materialista kínpadra. De életünk végső magja, mozgatórugója nem más, mint a végtelen Természet, teljes szellemi-érzésbeli, valóságos alkotóerejében! A romboló erő csak a felhasználatlan, parlagon heverő, átengedett életerő révén jut térhez. Ha életerőnket a kezünkbe vesszük, ha szellemileg is élünk vele, visszaszorul a manipuláció. Kezdeményeznünk kell, sokkal jobban, mint eddig. Ha nem, akkor az élet elgázol minket, és akkor előbb-utóbb rájövünk, hogy nem mi játszottuk a döntő szerepet életünk kialakításában. Fontos, hogy a természetes érdeklődés továbblépjen a baráti vonzalom szintjénél. Alkotó munkára van szükség. Baráti munkára is szükség van! Munkára, vagyis rendszeres, szervezett, értelemszerű, hosszútávú, célravezető tevékenységre! A barátság szellemét valóságosan érvényre juttató, a barátságról gondoskodó, a barátságot megvédő munkára! Tisztázó és alapozó munkára, amely kitűzi a célokat. Mindenkinek van olyan képessége, amellyel hozzá tud ehhez járulni. Ehhez a feladathoz fel kell nőni. Ha elég sok természetes közösség végez majd alapos munkát, együtt képesek lehetnek gondoskodni közös jövőnk alakításáról.

- Ez a fonó hagyomány újraértelmezése?

- A természetes közösségek a népművészet otthonai voltak, a népművészet a természetes világalkotó-erőből fakad, és nekünk vissza kell találnunk ehhez az eredeti világlátáshoz, teljes életerőnkhöz, a Természethez. Az ember lényege, hogy nem vakon sodródik, hanem önállóan alakítja életét. Ma ez egyre nehezebb, a történelem erői egyre inkább az ember, az egyén fölé kerekednek. Csak akkor élhetünk emberhez méltó életet, ha életünk alapkérdéseit közösen képesek leszünk megérteni és együtt megoldani. Minden kultúra végső forrása az emberré válásból, az emberré válásban megnyilvánuló természeti erőkkel fenntartott folytonosság.

- Mikor alakult ki Önben ez a felelősségtudat? Mint a Vágtázó Halottkémek énekeséről, ne vegye sértésnek, nem feltételeztem mindazt, amit elmondott.

- Akkor Ön nem ismeri a zenekart, és engem. Vegye észre: első lemezünk: “A halál móresre tanítása” már ezt az élet mellett elkötelezett gondolatkört képviseli. Sőt, a zenekarnak is azért adtam a Vágtázó Halottkémek (VHK) nevet, mert úgy éreztem, az emberek tetszhalott életet élnek, és töredékét sem használják ki annak, amire születtek. Részemről tehát ez a felelősség mindig is megvolt. A zenekar tagjai pedig kezdettől fogva elfogadták célkitűzéseimet.

- Hol a VHK helye a zene történetében?

- Más alapokon álltunk, mint a többi zenekar. A San Francisco-i “Banana Fish”-ben azt írták rólunk, hogy olyan a zenénk, mintha egy más világból, az anyaméhből szólna. Mintha gyerekkorunk legvarázslatosabb meséinek világát hozná elénk, azokat tenné átélhetővé. A VHK jelentőségét nem az én tisztem meghatározni. A kritika a világ legnagyszerűbb zenekarai között tartott minket számon. De annyit tudok: a mi zenénknek köze van ahhoz a természethez, amelyből az emberiség született és amihez vissza kell térnie.

- Hogy születhetett néhány fiatalember találkozásából egy ennyire előzmények nélküli zene?

- Édesapám (Grandpierre K. Endre, író, költő, történész – a szerk.) szellemiségéből fakadóan erős érdeklődés élt bennem az emberiség eltemetett mágikus világkorszaka után, amikor még minden természetes létezőben érzékeltük az alkotó világerőt, és értelmünket is ez az alkotó világerő hajtotta előre a lényegi világ-megismerésig, amikor mindenki örömteli, kiteljesedő életet élt, a természettel összhangban, annak részeként. Ennek emlékeit minden ember őrzi magában. Ezenkívül születési ajándékként kaptam egy olyan képességet, aminek segítségével meg tudom állapítani, melyik zene a hiteles. Sejtjeim mélyéből olyan érzésvilágok születnek, amelyek elemi erejű, törvény-erejű, az elsődleges, rendkívüli valóságba beavató zenei világot teremtenek. Ma már erre, úgy tűnik, nagyon kevesen képesek. Sokszor egy-egy zene-foszlányról is egycsapásra felismerem, ha köze van az ősi, izzóan természetes ősvilághoz. A VHK megalakulása előtt tíz éven át kutattam-gyűjtöttem a zenéket, fejlesztettem zenei látásomat, és így állt össze egy világszerte páratlan gyűjtemény, amiről Jello Biafra is elismerően írt (a Dead Kennedys énekese, a VHK-t az USA-ban kiadó Alternative Tentacles vezetője – a szerk.). Egy új zenei látásmód állt össze bennem, ahogy ezeket a zenéket átéltem, ahogy előadtam, értelmeztem. Amikor megmutattam barátaimnak, persze az ő zenei világukra is óriási hatással volt. Baráti körünkből a zenekar már mindezek szellemében alakult meg, ennyiben tehát nem előzmények nélküli a zenénk. Megvolt minden lelkesítő erő, és adottak voltak a személyes feltételek is. A kezdetektől fogva biztosan tudtam, hogy ez a zenekar a világ legjobbjai közé fog tartozni.

- Így lett, mégis megtörtént az, amit egy ennyire a szokásos törvényszerűségeket megkerülő zenekarról nem gondoltunk volna: huszonhat év után leállt. Végleg vége a zenélésnek?

- Úgy tervezem, hogy jövőre már fel tudok lépni az új zenekarommal, de ehhez sok feltételt meg kell még teremtenem. Az utóbbi években összeállt egy olyan zenei világ bennemés zenei gyűjteményemben, amely folyamatosságot vállal a többezer éve élt, manipulálatlan, természetes életérzéssel, amely az élet igazát, teljes fényét, csodálatos épségét igénylő érzésvilágban látja azt a jövőt, amiről gondoskodnunk kell, amelynek mindannyiunk által meg kell valósulnia. Ezek az érzésvilágok, zenék olyan hangszereléssel és felállással jelennek majd meg, ami nem létezik ma még a világon; a legkevésbé mesterséges módon. Olyan hangzást és hangszerelést dolgoztam ki, amely annyira friss, hogy nem lehet majd megállapítani, hogy a jövőből jött-e, a múltból, vagy elevenen izzó álmainkból. Ennek a gyakorlati kivitelezése óriási munka, a leglényegesebb kérdések azonban már kitisztultak, és kivitelezhetőnek látszanak.

- Kíváncsian várjuk!

Kovács Gergely

Vágtázó Halottkémek

“A Vágtázó Halottkémek /VHK/ 1975-ben alakult egy közös érdeklődésű baráti társaságból. Első koncertjeiket a zenészek és a közönség szokatlan viselkedése miatt félbeszakították, illetve betiltották. Tizenegy éven át a zenekar csak álnéven, név nélkül, vendégzenészként vagy a szervező állásáért cserébe léphetett fel. 1982-ben Bódy Gábor “Kutya éji dala” című filmjében Grandpierre Attila játszotta az egyik főszerepet, mint vágtázó halottkém és csillagász. A koncertek videofelvételeit már ez időtől gyakran játsszák a nyugati TV-k. 1984-től kezdve rendszeresen turnéznak Nyugaton. “Magyarország egy csendes, nyugodt ország…” című rövidfilmjük Dieter Winkler rendezésében száznyolcvan film közül I. díjat nyert a nyugatnémet TV vetélkedőjén. (…) A VHK külföldre utazásait annak idején személyesen kérte Beatrix holland királynő, máskor Fred Sinowatz osztrák kancellár. Részt vettek a világ egyik legnagyobb zenei eseményén, a New York-i Music Seminar-on, ennek nyomán több nagy lemezcég megkereste őket. A zenekar több mint egy évtizeden át képviselte rendszeresen a magyar kultúrát külföldön, a magyar kultúra napjain. Az 1989-es rendszerváltás kiváltotta nemzetközi érdeklődés nyomán több mint húsz dokumentumfilmben szerepeltek, ezenkívül olyan játékfilmekben, mint a “Köztes Föld” francia-magyar, a “Forget About Me” angol, az “Egy kicsit én, egy kicsit te” és a “Blue Box” magyar filmekben. A New York Times kritikája szerint a VHK zenéje alapvető, elementáris, telve megszállott, felvillanyozó szenvedéllyel. Több nyugati szaklap a VHK-t a világ egyik legnagyszerűbb alternatív zenekarának tartja. Az Alternative Tentacles londoni főnöke, Bill Gilliam szerint a VHK “A Semmi Kapuin Dörömbölve” c. lemeze “őseredeti istenélmény”. 1992-ben a német zenei élet egyik legnagyobb szabású fesztiválján, a “Pop Komm”-on vendégszerepeltek. A fesztivál kiadványa, a Pop Komm Telegramm szerint a legnagyobb sikert a VHK aratta. A VHK őseredeti, lenyűgöző, születésében megragadott zenét teremt. Grandpierre ezt “mágikus népzenének” nevezi, olyan önkifejezésnek, amelyben a legmélyebb, legemberibb tartalmak saját törvényeiket teremtve bomlanak ki.1982-től kezdve gyakran szerepelnek együtt Rituális Színházukkal. Ezek rendkívüli, látványos multimédia előadások, amikben a magyar mitológia mágikus elemei elevenednek meg egy mozgásszínház sokoldalú akcióiban, a VHK zenei kíséretével. A főleg lányokból álló színtársulat, a VHK-val a közösségi ünnepek felélesztésén, újra megtalálásán dolgozik.” (Idézet az 1994-es “Óriás tér!” című lemez borítójáról)

Lemezeik:

A halál móresre tanítása (1988)

A világösztön kiugrasztása (1990)

A semmi kapuin dörömbölve (1992)

Óriás tér (1994)

Az Éden visszahódítása 1. (1997)

Az Éden visszahódítása 2. (1998)

Naptánc (1999)

Grandpierre Attila: Csillagász, a fizikai tudományok kandidátusa, az MTA Csillagászati Kutatóintézete tudományos főmunkatársa. Több nemzetközi tudományos, filozófiai folyóirat szerkesztőbizottsági tagja. Tagja a Society for Scientific Exploration és a Scientific and Medical Network nevű tudományos társaságoknak. Tudatkutató a Budapest Klub munkacsoportjában. Író (Élő Világegyetem, 2002), költő (A Mindenség örjítő varázsa, 1994; Emeletes mesehajó, 2000). Főszerepet játszott Bódy Gábor Kutya éji dala c. filmjében. 1975-2000: A Vágtázó Halottkémek énekese, zeneszerzője,szövegírója.

További információk:

http://www.grandpierre.hu

http://vhk.mediastorm.hu