Megjelent: Wan2, 1. rész, 2009
A Vágtázó Halottkémek életereje
Egy fő híján együtt próbál a kultikus VHK és április 25-én koncertezni is fognak a Petőfi Csarnokban. Ennek apropóján látogatta meg a Wan2 Grandpierre Atillát zebegényi otthonában, illetve szedte össze a tudnivalókat a legendás zenekarról.
Szöveg: Dudich Ákos
- A Vágtázó Halottkémek 2000-ben feloszlott, és úgy tűnt sose fog újra összeállni. Volt alapja ennek a megérzésnek, vagy mindig is ott volt a levegőben, hogy egyszer újra lesz VHK?
- Én soha nem gondoltam, hogy a VHK-nak vége lehet, de az élet úgy hozta, hogy akaratomon kívül ki kellett lépnem a zenekarból. A zenekar utolsó másfél évében valami már hiányzott: ami addig működött, az akkor már valamiért nem működött. Az utolsó album megjelenése után másfél éven át nem tudtunk felvenni egy épkézláb számot, mire voltak, akik felvetették, hogy kilépnek a zenekarból, ha ez így megy tovább. Kérdezték tőlem, hogy ez esetben mit fogok tenni, mire én hirtelen azt válaszoltam, hogy akkor én is kilépek. Sok mindent megpróbáltam ez alatt a másfél év alatt, hogy visszajöjjön az a VHK, amiben érdemes játszani, de nem sikerült. A viszonyok még tovább romlottak és eljött a nap, amikor állnom kellett a szavamat és ki kellett lépnem a zenekarból. Ezután szükségem volt jó pár évre, hogy feleszméljek, összeálljon az elképzelés, és létrehozzam a Vágtázó Csodaszarvast. Közben azért rendeződtek a VHK-tagokkal való viszonyok, újraéledt a barátság, megerősödött, és sokat jártunk össze. Közben létrejött a Yava, ahol együtt játszik Fritz és Mestyán Ádám. Ráadásul találtak egy kiváló dobost: Szabó Kristófot. Ekkor merült fel, hogy létre lehetne hozni egy olyan zenekart, ami képes arra, hogy a VHK-t felelevenítse. Hiszen így az utolsó sarkalatos pont, a dobos kérdése is megoldódni látszott. Minden tiszteletünk az Ipacs Lacié, de az utóbbi kilenc évben vele nem játszottunk együtt és zenekart munka, illetve próbálás nélkül nem lehet létrehozni. Már egy éve együtt próbálunk, és minden várakozásomat felülmúlja, ami a próbákon történik.
- A szavaid alátámasztják azt a régi feltevést, hogy a VHK alkotói válság miatt oszlott fel, viszont ennek ellentmond, hogy egyenként mind aktívak maradtatok, neked ott volt a Vágtázó Csodaszarvas, Fritznek a Magura, Ádámnak a Yava, Bolinak a Narco Polo. Tehát volt még azért spiritusz mindenkiben, nem is akármilyen… Együtt akkor miért nem működött?
-
A fő gond az volt talán, hogy elromlott az egymáshoz és a
zenéhez való hozzáállásunk. Amikor
kiléptem a VHK-ból, azt gondoltam, hogy rám szakad az ég. Persze a
többieknek se lehetett könnyű. Korábban is voltak nagy feszültségek, de a
felbomlást követően ezek még éleződtek. Sose mentünk a szomszédba egy kis
villongásért, de ezután aztán volt minden. Kellett jó pár év ahhoz, hogy
ráébredjünk arra, hogy mi is történt valójában, letisztuljanak az emberi kapcsolatok,
a hosszú távú valóságnak megfelelővé váljon a hozzáállásunk.
- Ipacs végül is miért nem csatlakozott?
- Nem így alakult. Az életben akadnak nem akármilyen nehézségek is. És nem mindig tudjuk mindet megoldani.
-
És a többi hajdani
tagokkal tartjátok a kapcsolatot? Czakóval, Szónusszal, Fidóékkal? Meghívjátok
őket a koncertre?
- Czakóval és Szónusszal nagyon jó a kapcsolatunk, de most nem tervezzük, hogy vendégzenészként színpadra hívjuk őket. Persze ez még az utolsó nap is megváltozhat.
- Az első próba akkor úgy történhetett, hogy a Yava lehívott téged a próbatermébe, aztán leesett Boli meg Lujó is…
- Igen, a Yava próbatermében próbálunk. A Yavában Kristóf is lelkes VHK-s lett, és ekkor újra felmerült, hogy együtt zenéljünk.
-
Miként zajlanak a
próbák?
- A tagok között ritka jó a lelki, szellemi és zenei összhang. Ezért aztán várakozáson felül jól zajlanak a próbák, pedig elég magas a léc. Jönnek az új számok, a régiek is sokszor mintha jobban mennének, és rengeteget improvizálunk. Keresztülfolyik rajtunk a zene, mi pedig lubickolunk ebben a világban, ami most megnyílt előttünk.
-
Április 25-én lesz az
első koncert. Kizárólag régi VHK számokat játszotok majd, vagy lesznek
„véhákásított” Csodaszarvas, illetve Yava számok is, mint ahogy a Vágtázó
Csodaszarvas koncertjein is elhangzanak „csodaszarvasított” VHK számok?
- A koncert címe: VHK-idéző. Erről fog szólni ott minden. Az új számok is.
-
Mennyire volt, illetve
mikor vált tudatossá az ősi hagyományok felélesztése / őrzése a zenén túl?
Gondolok itt például az ősz ünneplésére vagy a napfordulókra időzített
koncertekre.
- Én eleve az ősi, vad, megalkuvás nélküli népzenére hangolva születtem. Az az őserő, ami belőlem tizenéves-huszonéves koromban kitört, úgy, hogy a külvilág ilyenkor teljesen megszűnt számomra, nemcsak mindenki más számára volt meghökkentően új, de a számomra is, legalábbis annyiban, hogy nem találtam semmi ehhez hasonlót, pedig nagy zenegyűjtő voltam. 1975-ben a VHK első próbáján is valamiféle szaggatott-vontatott lüktetésként különös, hallucinogén ének tört fel belőlem égig érő látomások közepette. Persze nemcsak belőlem, Czakó és Ipacs éppen úgy rajta voltak az őserőn, és ez volt a legcsodálatosabb az egészben: nem egyszemélyes csodáról, hanem egyszerre sok emberen kitörő csodáról volt szó, és ez sokkal nagyobb dobás! Annyira nem lehetett ezt a teljesen magától születő zenét hova tenni, amelyet csakis az érzés irányított, és csakis az érzés mondta meg, hogyan fejlődjön tovább – annyira más volt, mint az ismert népzenék, hogy egyszerűen csak őrületnek neveztük. Maga volt a tiszta őrület! Mégis, a mélyén ott lappangott egy törvény, a legmagasabb és legőrületesebb gyönyörűség megteremtésének vadító szaga. Az évek során egyre jobban ez az élményvilág került a VHK középpontjába, de még mindig nem tudtam, mi ez, bár az ősi ázsiai népzenében már találtam egy-egy kapcsolatot ezzel a rendkívüli világgal. Közben a közönség egyre gyakrabban mondta, hogy ez nem rockzene, hanem sámánzene. Aztán 1982-ben a kezembe került Bartók Béla Mi a népzene? című tanulmánykötete. Ebben írja Bartók, hogy az igazi népzene minden külső befolyástól mentesen, egy megtisztult tudatállapotban születik, mégpedig egy természeti erő hatására, ami maga a zenei alkotóösztön. Mintha villám csapott volna belém! Azonnal tudtam, hogy százszázalékos kapcsolatra leltem. Ez az! Ez az az őserő, ami fittyet hány mindenféle beskatulyázásnak! Ez az az őserő, ami minden hétköznapit kiszorít a tudatomból, amikor kitör! Ez az az őserő, ami mágikus hatásával messze felülmúl mindent az életemben! Ekkor neveztem el a zenénket mágikus népzenének.
-
Miért ebben az irányban
kerestétek a kitörési lehetőséget? Nem volt ez egy kicsit „fejjel a falnak”
hozzáállás?
-
Mégis, mit lehetett volna kezdeni egy ilyen őrült társasággal?
Nekünk semmi sem volt elég. Magát
az életet akartuk, mégpedig egészben, ereje teljében. És amikor
beleharaptunk az élet szédítően kavargó, elme-tágító zuhatagaiba, csak úgy
röpültek ki a szabadra a régóta megvalósulni vágyó, tülekedő, frissen kipattanó
világok. Kit érdekelt,
hogy mit szólnak hozzá! Ha ott lettél volna, eszedbe sem jutott volna,
hogy bárki is méricskélheti ezt a zenét, mert ez maga volt a teljes élet, élményvilágában magában hordozta az élet örök,
megalkuvás nélküli távlatait és törvényeit.
- Hogyan maradhatott egyáltalán életben a zenekar a kommunista rezsim alatt?
- Tény, hogy évekig csak a hírünk terjedt, senki nem mert fellépési lehetőséget adni nekünk. 1976-ban az első koncertünkön az István gimnáziumban olyan felfordulás tört ki a színpadon és a közönségben, hogy a mit sem sejtő gimnáziumi énektanár abbahagyta a tévénézést és lélekszakadva rohant be a koncertterembe, ahol nem hitt a fülének és a szemének. Félbeszakította a koncertet. Két év telt el, mire sor került a következő fellépésünkre a BME Ezres klubjában, kedd délután hat órakor, de már kettő körül gyülekezni kezdtek a keddenként tartott dzsessz-koncertekre rendszerint mindössze 5-10 főnyi hallgatóságához szokott helyszínen az ország legkülönbözőbb részeiből érkező, igencsak meghökkentően kinéző fiatalok. Húsz perc múlva itt is félbeszakították a koncertet. Ez a buli megint betette a kaput, újabb két éven át nem jutottunk fellépési lehetőséghez, s végül Nagy Feró – akinek mesélték, hogy a Vágtázó Halottkémek még a Beatricénél is vadabb zenekar – meghívta Czakót egy-egy számot énekelni a Beatricébe, majd a nagy siker láttán az egész zenekart meghívta a BME E-Klubjába. Ekkoriban kezdett a Rice, a punk és az új hullám népszerűvé válni, és ennek nyomán egyre több meghívást kaptunk. Sokszor így is betiltották a koncertjeinket, de akadtak olyan műsorszervezők, akik a rendőrségi ellen-telefon hatására sem álltak el a koncertjeink megtartásától. Egy-egy új hullámos koncerten előfordult, hogy a fellépő zenekar fülébe jutott, hogy minden VHK-tag jelen van, mire felhívtak minket a színpadra. Olyan is volt, hogy álnéven léptünk fel. De betiltás ide vagy oda, mindig megtaláltuk a módját, hogy rendszeresen játsszunk. Kifogtunk a rosszakarókon.
-
Van-e ma
létjogosultsága a VHK-nak, vagy ehhez kellett az elnyomó balos rendszer is?
-
A legtöbb alternatív zenekartól eltérően mi sosem politizáltunk.
Minden korábbinál nagyobb
forradalmon törtük a fejünket: a teljes, emberi élet felfedezésén és
érvényesítésén. Ma ez még sokkal időszerűbb, mint a VHK idejében.
- Nemrég, decemberben az A38-on, a Yava lemezbemutató koncertjén egy dal erejéig egy színpadon álltál Fritzcel és Ádámmal. Volt már erre példa korábban is, vagy ez most történt meg először az utóbbi kilenc évben?
- Ez volt az első alkalom, hogy egy színpadon álltunk kilenc éve, sőt, ez volt az első alkalom, hogy olyan zenekarral álltam egy színpadon, amelyiknek nem vagyok alapító tagja.
- A Vágtázó Életerő elnevezést Ipacs távolmaradása miatt vettétek fel?
- Ennek több oka van. A Vágtázó Halottkémek mint zenekarnév rendkívül jó választás volt 1975-ben és utána, de már régóta úgy éreztem, hogy egy életerős név még jobb lenne. Ráadásul ez a zenekar már nem ugyanaz a zenekar így, hogy az Ipacs nincs benne.
- De hisz a VHK-ban korábban is voltak már tagcserék…
-
Annakidején volt egy baráti társaságom, amiben Czakó és Ipacs
oszlopos tagoknak számítottak. Ők hoztak létre egy zenekart, amibe engem
meghívtak énekelni, és amiből belépésemkor a VHK lett. Ezt sem akartam
figyelmen kívül hagyni. A többi zenészt már én hívtam a zenekarba, de engem ők
ketten. Czakó már nagyon régen kiszállt, most Ipacsot is nélkülözzük, én pedig figyelembe
veszem, hogy két ilyen oszlopos, alapító tag nélkül nem biztos, hogy jó lenne,
ha továbbvinnénk a nevet. Azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy mégiscsak
eltelt kilenc év, ami alatt sokat változtunk. Ráadásul a VHK maga volt az eredetiség, az
Életerőnek is az őserő az életeleme, és ez azt jelenti, hogy meg kell újuljunk,
ahogy a VHK is folyton újjászületett. Az új név ezt a megújulást is jelzi. Nem csak
arról fog szólni az este, hogy a régi „slágereket” játsszuk. Ugyanúgy lényeges, hogy ledobjunk magunkról
minden keretet, ahogy azt a VHK is nemegyszer megtette.
-
Ezt az egy fellépést
tervezitek, vagy turnéztok is?
- Egyelőre ezt az egy fellépést tervezzük, de ez legalább két-három órás lesz!
- Nem csak egy mézesmadzag lesz ez a koncert, követik majd újabbak is?
- Egyáltalán nem szánjuk mézesmadzagnak, de azért a folytatás sok mindenen múlik, hiszen a koncertnek legalább olyan jól kell sikerülnie, mint a régieknek, márpedig a hajdani fellépéseink elég magasra tették a lécet. Ez már önmagában egy nem akármilyen feladat.
-
A próbákon születnek új
számok? Esetleg gondolkoztok új albumon?
- Jönnek az őrületes és varázslatos új számok, de új albumon még nem gondolkodtunk.
-
Milyen pluszokra, illetve látványvilágra számítsunk?
-
Rituális
Színház nem lesz, de a díszleteket most is Barcsik Géza készíti, mint régen. A
plakát is az ő munkája, és a színpadlátványért is ő lesz a felelős.
-
Milyen előérzeteid
vannak?