Mi az élet? A kérdés egyidős az emberi gondolkodással, az emberréválással. Sajnos, a nyugati kultúra kiirtotta közvetlen elődjeit, azokat a magaskultúrákat, amiken épült, és ezzel az emberiség kulturális öröksége közel nullára csappant. Elvesztek az évmilliókat, a kezdeteket is átfogó távlatok, helyükbe lépett a hamis "bölcsesség": minden a görögökkel kezdődött. Mivel azonban tökéletes bűntény nincs, mert minden mindennel összefügg, és minden nyomot nem lehet eltüntetni, mert a nyomok maguk is mindenben nyomot hagynak, és az eltüntetés maga is nyomot hagy, fény derült arra, hogy a görögök feltűnésük idején a főként a Kárpát-medencéből és a Közép-ázsiai Káldeából eredő kultúra vállain igyekeztek felkapaszkodni. Ezért kezdetben, amíg kölcsön-tudásból éltek, még azt tartották, hogy az anyag él, minden anyag eleve élő (ez a nézet az "élő anyag" elképzelés, idegen szóval: hylozoizmus). Akkor a biológia tárgyköre eleve kozmikus kellett legyen, és a biológia feladata közé kellett tartozzon a Világegyetem keletkezése is. Azóta azonban a görögök megtagadták az ősi magyar magaskultúrát, és ezzel kultúrájuk is alább hanyatlott. Az élő anyagból ennek hatására fokozatosan egyre élettelenebb lett, míg a Galilei, Bacon és Newton féle misztikus tudományfelfogás (ami a végső kérdéseket kirekesztette a tudomány köréből) elvezetett a tökéletesen élettelen anyag művi konstrukciójához. Ezzel viszont a biológia tárgyköre elvesztette elméleti alapját, és kénytelen volt az élőnek látszó élettelen rendszerek jelenségeinek puszta leírására szorítkozni. Ezzel magyarázható, hogy mindmáig adós maradt a nyugati civilizáció az élet átfogó elméletének kidolgozásával, dacára annak, hogy a köztudatot ez az alapvető kérdés évezredek óta kiemelten foglalkoztatja. De mivel engem az emberek természetes érdeklődése sokkal inkább foglalkoztat, mint az a gondolat, hogy beálljak a tudomány további elkorcsosulásának, látóköre további leszűkítésének folyamatába, ezért választ keresek erre az engem is gyermekkorom óta foglalkoztató egyik legfontosabb kérdésre.

Arisztotelész megkísérelte világnézetét az akkori természettudományos ismeretekre alapozni. Szerinte az élőt az élettelentől egy rendező és szervező természeti erő, az "entelechia" (szó szerint: a céllal rendelkező) jelenléte különbözteti meg. Hogy miféle természetű ez az entelechia, annak megítélésében eltérnek a vélemények. Ezt az erőt egyrészt, görög módra egyfajta anyagisággal rendelkező "entelechiá"-nak tartotta: az élettelen szárazföldben szerinte nincs entelechia, a vízben van valamennyi, a levegő entelechiában dús, és a legtöbb entelechiát a tűz tartalmazza. Másrészt, a görög gondolkodást megelőző mágikus magyar világlátás hatására az entelechiát elvi természetűnek is tartotta. Az entelechia: a mozgatóelv, az akkori lélek-fogalommal egyezett meg. (Ma már nemigen beszélünk lélekről a növények és az állatok esetében. Arno Arzenbacher, Bevezetés a filozófiába, Herder, 1993, 105. oldal. Megjegyzem, sajnos, ma már egyre kevésbé beszélünk lélekről az ember esetében is. Gondoljunk csak a behaviorizmus uralkodó szerepére az egyetemeken.) Arisztotelész az entelechiát nem tartotta önálló világlétezőnek, és így szüksége volt egy "Első Mozgató"-ra. Két önálló világlétezőt ismert el: az anyaggal és formával rendelkező "szubsztanciák"-at (szubsztancia: lényeg, ős-alap), és az Első Mozgatót, Istent, aki anyagtalan, tiszta forma. Kérdés, hogy akkor hova tartozik a mozgató-elv? Ennek megértéséhez fel kellett volna fogni az elvek létmódját, ez azonban a görög gondolkodás anyagiság és miszticizmus felé fordulása miatt már nem volt elérhető.

Arisztotelész után évezredes csönd következett, amit elsősorban a miszticizmus uralt. Ezt az újkorral a materializmus váltotta fel, vagyis Arisztotelésznek hol az egyik, hol a másik felét átkozta ki az uralkodó és barbár kizárólagosságra igényt formáló gondolkodás. Ilyen a ma uralkodó, egyetemeken oktatott, hivatalos felfogás is: a materialista. A gondolkodás diktatórikus, hatalmi fékjei ma is megnehezítik az élet lényegének felfogását, akárcsak az élet lényegének figyelemre méltatását. Ebben azonban eltér az uralkodó és a közfelfogás, élesen két pártra szakad: egyrészt azokra, akik kíváncsiak az élet természetére, vagyis miránk, civil túlélőkre, másrészt azokra, akik igényt formálnak véleményünk kialakítására, a tudományos-filozófiai-vallásos intézményesített hivatalos nézetek kiszolgálóira.

A biológia legtöbb tankönyve kikerüli az élet meghatározását, arra hivatkozva, hogy az emberek ugyan egycsapásra képesek megkülönböztetni az élőt az élettelentől, mégsem található megfelelő meghatározás az élet mibenlétére. John Maddox, a világ legtekintélyesebb tudományos folyóiratának főmunkatársa, akit tudományos érdemeiért lovaggá is ütöttek, nemrég írt könyvében kifejti: "Szükség lenne az élet definíciójára, de ilyen nincs". A Springer-Hungarica Biológia Atlasza az élet három klasszikus kritériumának az anyag-és energiacserét, az alakváltoztatást, és az ingerjelenségeken alapuló autonóm tevékenységet érti. Nemrégen egy nemzetközi tudományos konferencián előadásom után Karl Pribram, a Nobel-díjas agykutató kérdezte meg tőlem, hogy mi az élet lényege, mint egy olyan kérdést, amire senki nem tudja a választ. De emlékezhetünk a marxizmus "klasszikusainak" semmitmondó megállapítására: "az élet a fehérjék létezési módja". Ez a materializmus szokásos nesze semmi, fogd meg jól eljárása, a talpáról a feje tetejére állítás. Mivel a fehérjék az élőlények fontos alkotórészei, ezért az élet nem más, mint fontos alkotórészeinek egysége. Hűha! Ez aztán az ál-tudományos eljárás. Ugyanakkor a vírusok nem élők, mégis fehérje-burokkal rendelkeznek, tehát tárgyi tévedés is tetőzi a semmitmondó ügyeskedést. Ludwig von Bertalanffy (Bertalanffy Lajos) a biológiai világkép-ről írt munkájában azt írja: "Az élő szervezet nyitott rendszerek hierarchikus rendje, amely rendszerfeltételei révén összetevőinek cseréje által tartja fenn önmagát". Bertalanffy ugyanakkor megemlíti, hogy az élet meghatározásának légiónyi kísérletét A. Meyer összegezte 1926-os könyvében. Ez a tény ellentmond az általánosan elterjedt nézeteknek arról, hogy az életet még nem is próbálták meghatározni. Valószínűleg ezzel mindig sokan foglalkoztak, csak éppen ez valahogy nem volt ínyére az uralkodó materialista (ál)tudományosságnak, és ezért soha nem váltak ezek a nézetek eléggé ismertté, és a materialista szűklátókörűség tovább menetelt szemellenzős útján. Ehelyett az általánosan elfogadott nézeteket Huzella Tivadar és nyomában Gánti Tibor így ismerteti: "Az élet fogalma szabatosan nem határozható meg, csak az élőlények életjelenségeinek összességéből fogható fel és különböztethető meg az élettelen anyagtól és a halott természettől..." ("Halott természet"... ez inkább csak a materialista befolyás alá került agyak vágyálma. Látni fogjuk, ahogy a materialista felfogás számára halott természet az igazságkeres, lényegre irányuló gondolkodás előtt megelevenedik, és Élő Természetté válik.) Niels Bohr, Nobel-díjas atomfizikus, kvantumfizikus szerint "Az élet létét elemi tényként kell kezelni, ami eleve megmagyarázhatatlan".

Gondolkozzunk el ezen egy pillanatra! Valóban léteznek megfogalmazhatatlan jelenségek? Ne tévedjünk a misztika oldalára, hiszen itt tudományról van szó. Tehát elemi követelmény, hogy tudjuk, miről beszélünk! És hogy lehet az, hogy minden ember tudja, mi a különbség az élő és az élettelen között, de erre egy tudós se képes? A tudósok talán kevésbé okosak, mint a legtöbb ember? Fordítva kéne lennie! Mitől ismeri fel egy ember, hogy élő vagy élettelen az, amit lát? Gondolatban tegyünk egy próbát. Ott fekszik egy macska az utcán. Azt hisszük, halott. De el szeretnénk dönteni. Ehhez oda kell mennünk hozzá, meg kell figyelni, mozog-e az oldala, lélegzik-e. Ha nem látszik, és nagyon erősen furdal bennünket a kíváncsiság, vagy valami ételt kell az orra elé tennünk, vagy óvatosan megcsiklandozni, megbökni, hogy lássuk, él-e, hal-e. Ha megmozdul, azonnal tudjuk: él! Egyszerű, nem? Az, ami saját magától képes mozogni, élő, ami csak akkor mozog, ha mozgatják, nem élő. Hogy-hogy nem képes eddig eljutni a nagyrabecsült tudomány? Úgy tűnik, a józan ész néha többre képes, mint a túlfegyelmezett, túlságosan alkalmazkodó, kívülről vezérelt, nem önmagától mozgó gondolkodás. Az élőlények önmaguktól mozognak! Attól él az élő, hogy önmagától cselekszik, mozog, viselkedik, önállóan képes megnyilvánulni, és a külső szemlélőnek ez rendkívül szembetűnő! Az élet az öntörvényűségen alapszik, önálló méltósággal bír minden élő! Attól és annyiban élő egy élő, amennyiben öntevékeny, önmozgó! A biológusok és a biológia tankönyvek szerzői éppen azért nem voltak képesek ezt a mindenki számára szembeötlő tényt felismerni, akkor sem, ha látták, hogy a gyakorlatban mindenki képes erre, mert hiányzott egy parányi lépés, amit önállóan kellett volna megtenni, de erre képtelenek voltak, mert a tudomány általuk képzelt nyomasztó súlya gondolkodásukat mozgásképtelenné tette. Minden előzetes vizsgálat helyett, irracionális módon egyszerűen az uralkodó eszmeáramlatok sodrásába kerültek.

De menjünk tovább! Ha az élőlények képesek önállóan mozogni, akkor önmozgók - de akkor hogyan gondoljuk el a világot? A világon minden mozog! És ha mozog, mitől mozog? Az élettelen létezők nem maguktól mozognak! Mitől mozognak akkor? Egymástól? Vak vezet világtalant? Ez így nem lesz jó! Ha minden létező élettelen, akkor nem mozoghatnak egymástól - ismerték fel az újkor filozófusai, és mindmáig gyakran szerepel ez a gondolat a teológiai könyvekben. Szükség van tehát egy első mozgatóra - állítják oly sokan. De az imént láttuk, ahogy bármelyik idős nénike képes megállapítani a macskáról, élő-e vagy élettelen, és ezt az alapján teszi, mert tudja, hogy az élők maguktól mozognak. Ezt akkor mindenkinek tudnia kell, még a teológusoknak is! Hogy lehet az, hogy nem jutott eszükbe, hogy ha az élettelen testek egymást nem tudják mozgatni, akkor önmozgó testekre van szükség, és ilyenekkel teli van a földi világ? Ha nem lettek volna ennyire feltűnően következetlenek, elfogultak, akkor felismerték volna azt a nyilvánvalóan szembeötlő következtetést, hogy nem megfoghatatlan, soha nem látott, értelemmel se érzékelhető első mozgatóra, Istenre van szükség a világ mozgásban levésének biztosítására, hanem ugyanerre a feladatra pompásan alkalmasak olyan létezők, amilyeneket mindannyian mindennap itt a Földön látunk, fel is tudunk fogni, és értelemmel is érzékelni tudunk: ezek az élőlények. Sőt, majdnem hogy egy élőlény elég a világ mozgásban tartására, hiszen az egyszer elindított mozgás nem hal el teljesen. Ha meglökünk egy követ, addig mozog, amíg össze nem ütközik valamivel vagy a földdel, és akkor mozgásmennyiségét átadja, a fizika törvényeinek megfelelően. Igaz ugyan, hogy a mozgás a súrlódás révén lassanként és látszólag kikerülhetetlenül a súrlódás révén hővé alakul, de ha már egy élőlény egyszer él és mozgat, úgyse fogja abbahagyni, ráadásul gondoskodik arról is, hogy több élőlény is létrejöjjön. És ha az élőlények szervezetük belsejében képesek az anyagi folyamatokat az életfolyamatok irányító hatása alá rendelni, akkor vajon nem érvényesülhet-e ilyen biológiai szabályozó (kölcsön)hatás a Világegyetem és a földi élővilág között is?

Évezredes filozófiai csatározások kerülnek teljesen új megvilágításba, ahogy a legelemibb, leghétköznapibb gondolati lépést megtesszük! Ez mindenesetre arról tanúskodik, hogy nemcsak a biológusok, de a teológusok, a tudósok és a filozófusok gondolkodása is jószerivel teljesen lebénult, nem képesek felismerni a nyilvánvaló hétköznapi elemi tényeket sem. Ez pedig csak úgy lehet, hogy a "civil" nénikével vagy bármelyikünkkel szemben gondolkodásukat éppen a nem-civil, "professzionális" jelleg köti meg, torzítja el, bénítja le. És mivel az emberiség gondolkodásának továbbvivését éppen az ő kezükbe tette le, ezért a mi gondolkodásunk szabadságának, tájékozódó, felismerő képességének megőrzéséhez, visszaszerzéséhez arra is szükségünk van, hogy a tudományos-filozófiai-vallásos dogmák, előírások, előfeltevések, szokások és elvárások által gúzsbakötött gondolkodást felszabadítsuk a bénító erők uralma alól.