A biofotonok létének további bizonyítékai

 Előző számunkban (G. A. :A mitogenetikus sugárzás. Harmadik Szem, 1995. február) Ruth cikke nyomán kezdtem ismertetni a mitogenetikus sugárzás felfedezésének, kimutatásának és általában a biofotonok mérésének eredményeit.

Az egyes élőlények ultragyenge fotonsugárzása a mérések szerint eléri a 2000 fotont másodpercenként és a kibocsájtó testfelület négyzetcentimétereiként. Összehasonlításként: Bernhard Ruth saját mérőeszközeivel képes volt már 2 foton/másodperc/cm² kimutatására. Így a kibocsájtott biofotonok színképét is mérni lehetett az egyes színképtartományokban. Az élesztőbaktérium sejtjeinek sugárzása a 250-380 nm tartományba esik, a maximum 330 nm közelébe, közel a Gurvics által felfedezett ultraibolya mitogenetikus sugárzáséhoz. Az algák, baktériumok, gombák, rovarok biofoton sugárzásának erőssége a 0-50 foton/mp/cm² , az edényes növényeké a 100-2000 foton/mp/cm², a gerinceseké a 30-600 foton/mp/cm² tartományba esik.

S. V. Konev és munkatársai (1966) a tápanyag megvonásával szinkronizálták a Torula utilis élesztőbaktérium sejtkultúra egyes sejtjeinek osztódási ciklusait. Így sikerült megállapítaniuk, hogy a biofoton kibocsájtás a sejtosztódás beindulása előtt egy órával éri el legnagyobb intenzitását, majd lecsökken, és a sejtosztódás beindulásával, annak maximális mértékénél ér el egy alacsonyabb helyi maximumot. Ha a sejtciklus szabályozásában a biofotonok játsszák az irányító szerepet, akkor az első maximum szerepe csak valami előkészületi munka lehet. Mire a sejtosztódás beindul, az összes nyersanyagnak a megfelelő energiáknak a megfelelő molekulákon kell lennie.

Kimutatták, hogy a biofoton kibocsájtás erősen függ a sejtek oxigénellátásától. Ha hirtelen oxigéndús anyaggal látják el a sejtkultúrákat, megnő a biofotonok száma, és mintegy 20 perc múlva áll vissza a kiinduló szintre. Növényi szövetek sugárzása bármikor leállítható oxigénhiány előidézésével.  

A hőmérséklet hatása a biofoton sugárzásra 

0 ⁰C és 40 ⁰C között adott hőmérsékleten a foton kibocsájtás erőssége állandó, úgy, hogy magasabb hőmérsékleten nagyobb a fényintenzitás. 40 ⁰C fölött azonban az adott gabona fajtájától függően más és más hőmérsékleti határnál (ez a felső kritikus hőmérséklet, FKH) ez a kiegyensúlyozott viselkedés fölborul, és a magok egy hőmérsékletemelkedés után elpusztulnak a melegtől. A meglepő az, hogy ez a felső kritikus hőmérséklethatár az, ahol a biofoton kibocsájtás a legerősebb. Márpedig a hőmérséklet-tűrés mértéke genetikailag meghatározott. Ez azt jelenti, hogy a biofoton kibocsájtásközvetlenül függ a magok genetikai állományától! 

Az uborkacsírák növekedése 

Ruth és munkatársai nedves gyapjún uborkamagokat neveltek, teljes sötétségben. Három-öt nap elteltével a csírák 3-5 centiméteres hosszat értek el, átlagos tömegük 0.1 gramm lett. Ezután egy vizesedénybe helyezték őket, kevés vízzel. Eleinte a csírák 250-500 beütés/másodperc erősségű fotonkibocsájtást tanusítottak. Néha az intenzitás leesett, néha megnőtt, másként viselkedett az egyes csírákra jellemzően. Pár óra alatt a sugárzás elért egy állandósult szintet az 50 és 200 beütés/másodperc tartományban. Pár napig teljes sötétéségben fejlődve, még mindig olyan intenzitás-fluktuációk léptek fel, amelyek felülmúlták a mérési hibát, tehát az uborkacsírák sajátjai. Érdekes módon, a fényhez hozzájutó uborkamagok sugárzása ugyanolyannak bizonyult, mint a teljes sötétéségben növekvőké. A csíra teljes fotonkibocsájtása 6000 foton/másodperc, a látható és az ultraibolya tartományba esve.

Különböző kémiai anyagok más és más módon befolyásolhatják a fotonkibocsájtást. Aceton vagy etanol hozzáadása először megnöveli az intenzitást, majd lassan visszaáll 3-5 óra alatt az eredeti szint. A csírák fénykibocsájtásának színképi eloszlása nem változik gyorsan. Az 543 nm környékén a sugárzás intenzitása állandó marad hét órán át, majd fokozatosan lecsökken. A sugárzás színképi eloszlása nem változik egész idő alatt jelentősen, végig hasonló marad a kiindulóhoz. Ez azt jelenti, hogy a sugárzás kibocsájtása a csíra egészére egységesen jellemző, nem különbözik jelentősen egyes sejtjei között. Ahogy a csíra fejlődése is egységesen szabályozott, ugyanúgy a biofoton kibocsájtás is egységesen a csíra egészének állapotát jellemzi. A mutatott intenzitásváltozások, sokszor 30-50%-os szintet elérve is a csíra egészében egyszerre jelentkeznek.

Az elméleti megfontolások szerint egy adott hullámhosszon kibocsájtott fotonok száma függ a gerjesztett állapotban levő molekulák relatív számától az összes molekulák számához viszonyítva. A fotonon kibocsájtása bizonyítja gerjesztett állapotban lévő molekulák jelenlétét a csírában. A gerjesztett molekulák viszont könnyebben vehetnek részt mindenféle kémiai reakcióban! A sejtekben lezajló kémiai reakciók sebessége így közvetlenül összefügg a biofotonok kibocsájtásával. A mérések tapasztalatai szerint az egészséges, kémiai anyagokkal nem kezelt csírákban a sugárzási tér olyan erős, hogy a hasonló, szobahőmérsékletű tárgyakéhoz képest százmilliárdszor, sőt esetenként százezer-milliárdszor-milliárdszoros erősségű, a hullámhossztól függően! Ez a gerjesztett molekulák számát hasonló arányban növeli meg, és ugyanígy nő meg a reakciók sebessége. Így tehát a sugárzás óriási mértékben felgyorsítja a sejtek belsejében a reakciók sebességét az egyszerű vizes oldathoz viszonyítva.

Mindez jól egyezik az egyéb kísérleti eredményekkel. A sejtekben lezajló reakciók sebessége a vizes oldatokban mutatott reakciósebességekhez képest elérhet milliárdszoros értéket, ahogy ezt Lehninger biokémia tankönyvében is megállapítja. A nagy kérdés akkor tehát az: mi hozza létre ezt a csillagászati számú fotont a sejtben?

Ruth nem keresi a választ fentebb kimerítően ismertetett cikkében. Az a tény azonban, hogy a biofoton sugárzás erőssége a szervezet egészében egységesen szabályozott, felveti, hogy a sejtek egymás közti kommunikációja vezethet erre az egységes szabályozásra. A sejtek közti kommunikáció eszköze pedig éppen a biofoton sugárzás. Igen ám, de amíg egy kifejlett növényben vagy állatban a sejtről-sejtre terjedő információ eljut az egyik sejtből a másikba, sok idő telhet el. Az emberi szervezet például mintegy 10¹⁶ sejtből áll. Ahhoz, hogy a sejtek működése egy ezred másodpercnyire össze lehessen hangolva, két sejt között az információ 10^-19 másodpercnél rövidebb idő alatt kéne átadódjon! Így tehát fel kell tenni, hogy egy finomabb, gyorsabb tényező játszik itt szerepet, és ez ismét a skalárhullámokra, a vákuum virtuális részecske-hullámaira hárul (G.A.: A tudat kvantummechanikája, Harmadik Szem, 1994 október, november). Ez viszont azt jelzi, hogy a szervezet egésze rendelkezik egyfajta egységes szervezettséggel, és a vákuumhullámokkal vezéreltség a szervezetnek egyfajta tudati jelleget ad! Az egyes sejtek óriási fényintenzitása így a vákuum skalárhullámaival való intenzív rezonanciából kell eredjen. Tudatmodellem szerint a skalárhullámok információjukat azonos hullámhosszon adják át az elektromágneses hullámoknak, miközben az ehhez szükséges energiát a sejtek molekuláinak többletenergiája, szabadenergia tartalma biztosítja.  

A szervezet és a genetikus tudat 

Belső világunk négy szintje az éber tudat, a mélytudat (ebben elsősorban a külvilágból érzékszerveink segítségével szerzett információkat dolgozzuk fel), a genetikus tudat (amely hordozza személyiségi jegyeinket, tulajdonságainkat) és a belső világfolyamat (a teljes Világegyetem egészének korlátlan kibomlása) (G. A.: Kozmikus. mozgatóerőnk, a világösztön, Harmadik Szem, 1991 október). A genetikus tudatot anyagi rendszerek, hordozók közvetítik. Elképzelésem szerint azonban a mintegy négymilliárdnyi gén nem maga tárolja a konkrét információt, hogy hogyan cselekedjünk, hanem inkább a gének egyfajta lehallgatókészülékek a vákuumra feszülve, reléállomások, antennák és rádióadók, melyek a belső világfolyamat rezdüléseit, forgatagát úgy veszik föl, hogy eközben saját szerkezetük lenyomatát rajta hagyják az üzeneten, és ez vezet végül a személyiségi jegyek egységes szervezettségéhez. Ez tehát azt jelenti, hogy a gének nagyon finom műszerekként felfogják a skalárhullámokat, a Világegyetem információs mezejének híreit. Igen ám, de ezeket át is kell adniuk, továbbítaniuk a szervezetnek, s ott már a skalárhullámokat könnyen elnyomhatják az erős elektromágneses jelek, a kémiai anyagok áramlása.

A géneknek tehát nem egyszerűen továbbítaniuk kell ezeket a skalárhullámokat, hanem eközben fel kell ezeket erősíteniük, át kell alakítaniuk a skalárhullámokat erős elektromágneses hullámokká. A skalárhullámok érzékeléséhez stabil szerkezet és finom hangolhatóság szükséges. És mit ad isten? A sejtek legstabilabb, az egész szervezetben jelen levő alkotórészei a gének. Másrészt ekkor elméletem értelmében a géneknek kell kibocsájtaniuk azt az elektromágneses sugárzást, amit éppen frissiben vételeztek a skalárhullámok felerősítésével a vákuumból. A gének együttesét a sejtekben kromoszómáknak hívjuk, a kromoszómák együttese pedig a DNS, a híres kettős spirál szerkezetű dezoxiribonukleinsav óriásmolekula. A sejtek fényfürdője tehát a DNS-ből kell eredjen! És valóban, a megfigyelések, mérések tanúsága szerint a mitogenetikus sugárzás, a biofoton kibocsájtás forrása a DNS. A mitogenetikus sugárzás elnevezés azokra a biofotonokra vonatkozik, melyek a sejtosztódással kapccolatosak, melyek képesek a szomszédos sejtekben beindítani a sejtek osztódását. Ez a fény ráadásul koherens, fázisában összehangolt, mint a lézer fénye, és így biológiai hatékonysága felerősödött. Az oxigénellátás a molekulák szabadenergiatartalmának fedezésére, utánpótlására szolgál, az oxidáló reakciók révén. Az élő szervezetben a molekulák szabadenergia többlete tehát feltétele a skalárhullámok tartós elektromágneses sugárzássá alakításának. Ez viszont egy érv a tudatszintek kölcsönös egymásra épülésére: a felvilági tudatszint molekulái és a mélytudati szint elektronjai biztosítják a genetikus tudatszint működését! 

A sejtek mükénéi palotája

 Az ókori Mükéné egyik palotája csodás módon épült. Ahová a Nap sütött, arra fordult, mozgatható falai az uralkodó egy intésére elfordultak. A mitogenetikus sugárzás, a biofotonok létének fent ismertetett bizonyítékai azt mutatják, hogy a sejtek élete hasonló, csodás módon zajlik. A sejt épületének középpontjában álló kristályszerkezetű DNS áttetsző sugarakat bocsájt ki magából, melyeket a teljes sötétségből nyert információ felerősítésével képez. Ezek az áttetsző DNS-sugarak a sejtben bármilyen molekulával találkoznak, azokat egyszerre milliárdszorosan felgyorsítva kapcsolódásra, a helyes párválasztásra késztetik, s egyben hírül viszik a kastélyon túlra a sejt életének minden lépését. Elindul a fény nyalábja, s a palota mintegy varázsütésre megkettőződik. Hozzáér a fény a palota falaihoz, s azok elmozdulnak, és felragyog a Nap tüzes korongja.

 Grandpierre Attila