Megjelent: Arany Tarsoly, 2010. január.

A cófalvi aranyfokosok tanúsága

Az ókori civilizációkról írt könyvek, tankönyvek a mai napig Mezopotámiát, Egyiptomot, Mükénét, az Égei-tenger környékét, olykor az ázsiai civilizációkat ismertetik. A legújabb kutatások azonban már a Hajdúsámson-Apa néven ismert tiszai-erdélyi civilizációt is kiemelkedően előkelő helyen tárgyalják.

1. kép. Egy cófalvi aranyfokos spirál díszitésekkel.

A cófalvi (Trei-Scaune, Tufalau) aranylelet 1840-ben került napvilágra, az akkori Czofalva és Barátos faluk között egy szekér kereke arany csákányokban akadt meg. Az ezt követő keresésben négy arany fokos (csákány, balta) jött napfényre, majd arany láncok, nyeregszerhez tartozó boglárok, arany lóállazó, gombok, s tömör arany kerültek elő egy fazékból. Az aranyak 20 karátosak, a csákányok súlya fél kilogramm körüli. A meglevő cófalvi balta díszítés nélküli, de az elveszett, e baltához legközelebb álló másik darab díszítéseit a róla fennmaradt rajz megőrizte: sarlóveleles minta, alatta két emberi alak és egy állatalak, talán ló, a baltán zegzugos vonalak, az él fölött valószínűleg egy napkorong, amelynek négy küllője között a küllőből kiinduló spirálisok láthatók. A spirál nemcsak díszítőelemként, hanem a fokos alakjában is feltűnik, jelezve kitüntetett jelentőségét (lásd 1. kép, cófalvi fokos). A Felső-Tisza vidéke és Erdély az őskor óta egységes műveltséget alkotott (a régészetben Hajdúsámson-Apa horizontnak is nevezik bronzkori szakaszát; egészen Székelyföld legdélkeletibb csücskéig elért) és aranyból készítették a kultikus szerepet játszó fokosokat, s rajtuk a leggyakoribb motívumok egyike a spirál (lásd a 2. kép, bronzfokosok az erdélyi Apa-Nagyfalu környékén, 3. kép, bronzfokosok Hajdúsámson körzetében).

2. kép. Bronzfokosok az erdélyi Apa-Nagyfalu környékén működő érdélyi műhelyből (i.e. 1 750-től), amelyik ellátta a Felső-Tisza vidékét, majd később Skandináviát, Görögországot.

3. kép. Hajdúsámsoni bronzfokosok az i.e. 17. századból.

A leletek alakja, a díszítő elemek stílusa és típusának elemzése alapján a cófalvi aranyleletek kora a középső bronzkorra (i.e. 19.-14. század) tehető. A cófalvi kerek aranylemezek eredetével kapcsolatban a lelet legalaposabb ismertetője, Mozsolics Amália azt írta: „Nem lehet puszta véletlen, hogy mind e motívumok otthonosak a mykenai művészet körében, még a komplikáltabbak is, amelyekről képtelenség volna feltennünk, hogy egymástól függetlenül jöttek volna létre amott és hazánkban.” Ez a kérdés egyértelműen tisztázott és valóban nem kérdéses, hogy egységes, stiláris egyezésekről van szó – tette hozzá. Kétségtelen a cófalvi balták keleties jellege is (u. ott), vagyis az összefüggés a közép-ázsiai andronovói, az erdélyi és a mükénéi műveltség között. Ugyancsak a keleti, sztyeppei kapcsolatra utalnak a szívalakú csüngők, amelyek a cófalvi és egykorú rokon somogyomi aranyleletben szintén megtalálhatók. Kétségtelen a lovasnomád műveltség hatása is.

A történelem-tudomány, a nyelvtudomány, a régészet nem egzakt tudomány. Még a fizikában is előfordul, hogy az ok-okozat kapcsolat vitatott, illetve fordítva értelmezett. A történelemben, a nyelvtudományban, a régészetben ez a bizonytalanság még nagyobb mérvű. Gondoljunk csak a finnugor rokonság tételére! Abból, hogy a finn és a magyar nyelv között bizonyos mértékű rokonság mutatható ki, egyáltalán nem következik, hogy a magyar nyelv a finnből származik, ahogy azt a magyar nyelv finnugor besorolása sugallja. A rokonság ugyanis kétirányú és sokféle lehet. Éppúgy az is előfordulhat, hogy a finn nyelvet kellene a magyar nyelvcsaládhoz tartozónak nevezni. Elvileg az is lehetséges, hogy az erdélyi műveltség hatott a mükénéire. Ezt a kérdést közelebbi vizsgálat hivatott eldönteni. Lássunk most néhány érvet az erdélyi műveltség elsősége mellett!

1. Mükéné és Erdély bronzkori műveltségének viszonyát annak alapján szokták megítélni, hogy a spirál minta Mükénéből ered. A spirál viszont Mükéné (i.e. 1 600-1 100) koránál jóval korábban az őskori és ókori Erdélyhez kötődik, sőt, legalábbis az i.e. 6 000 körüli időszaktól kezdve határozottan Erdély a spirál minták kiinduló központja. Erre a következtetésre jutott a mezopotámiai Ur városát feltáró világhírű régész, Woolley is: „A Duna völgyének földművelői vitték a spirál és meander mintát (tökfélék-inspirálta edényeikre vésve) szét egész Európában”. Az egyik legkorábbi ilyen műveltség a Gura Baciului kultúra (i.e. 6 500-tól), Kolozsvár közelében, amely kiterjedt Szerbiára, Erdélyre, Pannóniára, Olténiára. Díszítőművészetének jellemzői az újkőkor tipikus jelképei: kör és spirál, a Nap jelképei, csigavonalú (hullámos mintázatú) lángok, meanderek és emberszerű alakok.

4. kép. Kukutyini kerámiák jellegzetes, erdélyi spiráldíszítéssel. I. e. 5 500-2 700.

Megemlítjük, hogy a rézkori Erősd-ön (i.e. 5 500 – 3 000) is szép spirál-díszítéseket alkalmaztak. Egymásba kapcsolódó spirálokat láthatunk a rézkori erdélyi kukutyini (Cucuteni) műveltségben (i.e. 5 500-2 750; 4. kép) ugyanúgy, mint később, az i.e. 3. évezredbeli írországi megalit, Newgrange bejáratánál (5. kép), és ez a jellegzetes motívum a hunokra is jellemző volt (6. kép, Mezőberényi hun fejék aranydíszei, 7. kép, hármas hun spirál Kékesd lelőhelyről, 8. kép, hun király szőnyege).

5. kép. Hármas spirálok Newgrange megalit építményének bejáratán – az i.e. 3000 körüli időszakból

6. kép. Mezőberényi hun fejék aranydísze, i.sz. 4.-5. század

7. kép. hármas hun spirál Kékesd lelőhelyről, i.sz. 4.-5. század

8. kép. hun király szőnyege Közép-Ázsiából, i.sz. 2. század

A spirál jelkép kiemelkedő, kultikus szerepének ez a rendkívüli, sokezer évre kiterjedő folytonossága felveti a kérdést: jellemző-e ma a spirál, kettős spirál a székely népművészetre? A válasz: a spirál jelkép ma is a székelység egyik legjellemzőbb, leggyakoribb és legfontosabb jelképe. Ezt jelzi a spirál minták elterjedtsége és szerepe a székelykapukon is (9. kép). Más szóval: a spirál jelkép térbeli és időbeli eloszlása nem a mükénéi műveltség elsőbbségét jelzi az erélyivel szemben, hanem azt, hogy a székelység többezer éve folytonosan jelen van Erdélyben.

9. kép. Székelykapu spirálokkal. 20. század.

2. A spiráldíszek az újkőkorban (i.e. 6 000 – 4 400) a Kárpát-medencéből terjedtek szét Európában. Az újkőkori művészetben Közép-Európa löszös vidékein, Ukrajna és a Balkán területén a spirálok és a meanderek voltak a kedvenc motívumok – írja az Encyclopedia Britannica.

3. A spirál díszítés a dunai (vagy dnyeszter-dunai) újkőkori (i.e. 6.-5. évezred) műveltség megkülönböztető eleme volt.

4. A kárpát-medencei vonaldíszes kerámia (i.e. 5 700 – 4 400) az adott műveltség jellegzetes fazekas-edényeire vonatkozó elnevezés. Ezeket párhuzamos spirál és meander alakzatba rendezett vonalpárokkal díszítették.

5. Az erdélyi Tordos-Vinca (kora: i.e. 6. évezred-i.e. 3. évezred) kerámia jellemzői: spirál, a madár-alakú váza, az állatfejekkel díszített oltár. Az erdélyi központú Cucuteni-Tripolje kultúrában (i.e. 5 500 – 2 750) a spirálok és a meanderek nagyon gyakoriak.

6. Az erdélyi Erősd (i.e. 5000-3000) újkőkori-rézkori település leleteinek gyakori díszítőelemei a spirális meanderek, egymásba kapaszkodó futóspirálok.

7. Az erdélyi Boian kultúra (kb. i.e. 4 100 – 3 700) népének edényeit bemélyített, valamint bekarcolt technikával készített spirál-, sakktábla-, farkasfogmotívumok, valamint pontokkal kitöltött párhuzamos vonalak díszítik. A Boian kultúra után következő kultúrákban, például a Gumelnita kultúrában (i.e. 3 800 – 3 000), a Cernavoda kultúrában (i.e. 4 000 – 3 200), a kora bronzkori Schneckenberg, vagy Jigodin kultúrában a spirál jelkép folytonos.

8. A hagyományos felfogás szerint a primer baltaforma előázsiai–mezopotámiai eredetű, amely azután kaukázusi–majkopi centrumból Kelet–Európa sztyeppei kultúráin, vagy Anatólián keresztül az Égeikum közvetítésével jut a Kárpát-medencébe. A forma égeikumi származása azonban mára már biztosan kizárható, a kora helledikus fémművesség néhány szórványosan előforduló darabon kívül nem gyártja, illetve használja az egyélű nyéllyukas baltának ilyen típusait.

A cófalvi aranylelet fokosok mellett talált tárgyai nem Mükénéből, hanem Erdélyből eredhetnek. A cófalvi aranyleletben (i.e. 1 750-1 400) a szívalakú un. halántékgyűrűk lánccal összekapcsolva jelennek meg. Ilyenek fordulnak elő a meótiszi Kubán folyó vidékén és a délorosz sztyeppevidéken a rézkorban (i.e. 5 500- 3 000). Tallgren a cófalvi halántékgyűrűk központjának az Erdély-Bohémia-Morávia körzetet tekinti, és megemlíti, hogy egészen Uralszk-ig elterjedtek. Seger az ovális alakú halántékgyűrűk hazáját Erdélyben keresi.

9. A mükénéi műveltség egyes jellemzői az eurázsiai síkság műveltségéből erednek. „Az un. „mükénéi típusú” zablakorongok éppen az eurázsiai síkság körzetében, az abasevói kultúra [i.e. 17.-16. század, Volga-Káma-Ural hegység vidékén] területén alakultak ki, vagyis nem a mai Görögország, nem az egykori Mükéné területén, s innen, a Volga-Káma-Ural hegység vidékéről kerültek keletre és délnyugatra is. A szejma-turbinói kultúra (i.e. 1500-800, Észak-Oroszország, Káma folyó völgye) egyik lelőhelyén a mükénéi aknasírokból is ismert lándzsák és tűk kerültek elő. Nagyon is felvethető, hogy az andronovói kultúra népessége nem indoeurópai nyelvű volt.” „Maguk a mükénéiek is minden bizonnyal a Duna-vidékéről vándoroltak le a görög földre” – írja Bakay Kornél „Őstörténetünk régészeti forrásai. III.” c. művében. Az ógörög és a magyar nyelv meglepően szoros kapcsolatát már Aczél József felismerte a 20. század elején. Az andronovói műveltség népe pedig embertani, régészeti hagyatékát tekintve közvetlenül a magyarság elődjének, illetve a magyarsághoz tartozónak bizonyult. A modern módszerű embertani kutatás a honfoglaló magyarok antropológiai arculatának kialakulását a Kr. e. 12-2. évszázadok közötti időre teszi, és az Aral-tó, Mugodzsár-hegység, Alsó-Volga arid vidékére lokalizálja. Ez azonban nem a szkítákra jellemző keskenyarcú mediterrán, sem pedig az elő-ázsiai populációk armenoid típusa, hanem szélesarcú protoeuropoid, ún. andronovói antropológiai típus volt, amely leginkább a szarmatákra hasonlított. Az i.e. 2. évezred két nagy műveltsége a kelet-eurázsiai síkságon a Glazkovi és az andronovói. A Glazkov műveltség népének utódai az ordosi hunok, az andronovóié a magyarok. Az eurázsiai síkság nyugati felén az egész i.e. 2. évezredben a gerendavázas (orosz kifejezéssel: srubna, srubnaya) kultúra népe él, akik a kimmerek elődei (10. kép, az eurázsiai síkság i.e. 1900 körül), míg keleti felén az andronovóiak, akik a szkíták elődei.

10. kép. Az eurázsiai síkság lakói i.e. 1 900 körül a kimmerek és a szkíták elődei.

10. Erdély, a Hettita Birodalom és Mükéné az i.e. 2. évezredben szoros kapcsolatban álltak egymással. „Az i.e. 2. évezredben Eurázsiában négy kiemelt hatalmi térség létezett s e mellett hat központ működött. Anatólia az Égeikummal, a Kárpát-medence, az eurázsiai sztyeppe és a Kaukázus volt a meghatározó négy térség. Az egymással is kapcsolatot tartó hatalmi központok pedig a következők: a hettita birodalom, a trójai birodalom, Mükéné, a Kárpát-medence (Hajdúsámson, Piliny I-II), a kaukázusi trialéti-kirovakáni kultúra és a szintastai-andronovói sztyeppei kultúra.” (Bakay, 2005, III. 82-83). Ha hozzátesszük, hogy az erdélyi (I), Duna-torkolatvidéki (II), meótiszi (III), Volga-kámai (IV) és kaukázusi (V) műveltség népe Erdélyből áramlott ki az i.e. 5 100 körüli időszaktól kezdve és legalább 3 000 éven át szoros kapcsolatot tartott fenn egymással (lásd a mellékelt térképen, 11. kép), akkor világossá válik, hogy a gerendavázas és az andronovói műveltség népe erdélyi eredetű, és az i.e. 6. évezredtől a mükénéi korig (és tovább) sikerült megőriznie Eurázsia jelentős részére kiterjedő egységét, szoros kapcsolatait. Az andronovói kultúrát hivatásos régészek is összekapcsolták az ősmagyarok (ugorok) hagyatékával, pl. Fodor István és Bakay Kornél Tegyük hozzá, hogy a legtöbb szakértő az andronovói műveltséget a gerendavázas kultúra keleti kiterjedésének tartja – tehát a hatalmas eurázsiai síkság európai és ázsiai felén egyetlen hatalmas, egységes műveltség virágzott az i.e. 2. évezredben.

11. kép. Az újkőkori-rézkori magasműveltség kiáramlása az Erdély-Felső-Tisza körzetből i.e. 5 100-tól (I) az Al-Duna (II), Meótisz (III), a Volha-Káma folyóköz (IV) és a Kaukázus (V) térségébe. Az öt műveltségi körzet évezredeken át fenntartotta szoros kapcsolatait Erdéllyel. Utódaik a kimmerek és a szkíták.

Régészeti tárgyak egész sokaságának eloszlása bizonyítja, hogy a korai bronzkorban szoros kapcsolatok álltak fenn Kelet-Közép-Európa, Anatólia, a kelet-európai síkság, Észak-Itália és Dél-Skandinávia között.

Ezek a régészeti eredmények alátámasztják és igazolják Orbán Dezső azon eredményeit, melyek szerint a mükénéi akhájok székely-magyar eredetűek lehetnek, és azt is, hogy a Kárpát-medence és a Hettita Birodalom szoros kapcsolatot tartott fenn az i.e. 2. évezredben.

11. A Kárpát-medencében született a bronzkori magasműveltség, és innen terjedt át Mükénére is. „Az i. e. 18. század végétől, ill. a 17. század elejétől tűnnek fel az aknasíros (gödörsíros) királyságok” – írják Kristiansen és Larsson 2005-ben megjelent könyvükben. A bronzkorban létezett egy kereskedelmi hálózat, amely magába foglalta a nyugat-anatóliai városállamokat és Kelet-Európa, a Kárpátok és a Fekete-tenger környéki (pontikus), falvakon alapuló komplex társadalmait a bronzkori királyok számára épített erődökkel. Ezeket a kapcsolatokat a sírokban talált leletek igazolják. Különösen a pontikus-kelet-európai/kárpát-medencei kapcsolatok és hatások bizonyultak jelentősnek. A pontikus/urali körzetben magasan rétegződött társadalmat találunk az aknasírosra nagyon emlékeztető temetkezéssel, ami a két körzet közötti szoros kapcsolatokat tételez fel.

A Kárpátok körzetében magasan fejlett bronzkori társadalmak jöttek létre a második évezred elején. A Kárpát-medencéből terjedt szét a bronzkori magasműveltség Európában. A bronzkori fémművesség a Kárpát-medencében kiugró mennyiségi és minőségi színvonalat ért el, legalábbis az i.e. 1750/1700 időszaktól kezdve. „Egész sor új fegyver- és ékszertípus fejlődik ki – hosszú kardok, lándzsák, csatabárdok, karperecek, bokaperecek, csüngők stb., újfajta fémöntési technológiák, új, stabil ón-ötvözés, az Unetice műveltségben szokásosnál enyhén alacsonyabb ón-tartalommal. Az ékszerek és a fegyverek a korábbinál mind nehezebbek, mind változatosabbak és magasabb technikai és művészi ügyességet árulnak el. A termeléshez és elosztáshoz a rétegződött települési rendszer, megerősített központi településsel lehetővé tette az új fémipar szervezett, széleskörű elterjesztését, főként presztízs-javak, fegyverek és ékszerek terjedtek el. A politikai hovatartozás szerint egyes körzetek a kerámia-stílusok eltéréseket mutatnak – ezek alapján jelölik az egyes helyi műveltségeket a Wietenberg, Vatya, Vedterov, Ottomani, Madarovce nevekkel. Az egyszerűség kedvéért mindegyikre az Ottomani műveltség nevet használjuk. A közép-európai társadalmak szervezettsége valószínűleg nem volt alacsonyabb a korabeli szárazföldi görög társadalmakénál (a paloták és városok csak sokkal később fejlődtek ki a görög szárazföldön), és olyan cserehálózatot hoztak létre, amelyik összeköttetést biztosított Skandináviával és a Fekete-tenger partjával.”- írják. „Az uralkodó elit jelképei a jogarak, az ivócsészék és a borostyán ékszerek” (u. ott, 126. o.), vagyis az Erdélyből az i.e. 5 100-tól kezdődően kiáramló „jogarhordozó nép” jelképei. Érdekes módon a jogar és az ivócsésze kultusza a szkítáknál és a székelyeknél is fennmaradt.

A bronzkor harmadik fázisában, amely i.e. 1600/1500-tól i.e. 1300-ig tartott, tűnik fel Mükéné műveltsége, éspedig erős kárpát-medencei hatások alatt. Tünetértékű, hogy a mükénéiek a minósziaknál jobban vették át a Fekete-tengeri/Kárpát-medencei műveltség egyes elemeit. A Kárpátoktól a pontikus sztyeppéig, és tovább dél felé Anatólián át (a korai hettitákig), Görögországig (a korai mükénéiekig), létezett egy elit anyagi műveltség a harci szekerekkel, lószerszámokkal és más főnöki jelvénnyel kapcsolatban.”

Foglaljuk most össze az elmondottakat! Ezek szerint tehát nem Mükéné kultúrája (i.e. 1600/1500-tól i.e. 1100-ig) előzte meg az erdélyi bronzkori magasműveltséget, hanem Erdély középső bronzkori műveltsége (i.e. 1750/1700-tól) előzte meg Mükénéét. A két körzet kölcsönhatásában Erdély hatása a kezdeményező és a meghatározó, és ezen meghatározó kulturális hatások a jellegzetes tárgyak alakjában és díszítésében egyaránt kimutathatók. Az erdélyi-felső-tisza-vidéki, a magyar régészek által régebben „mükénéi típusúnak” nevezett hosszú kardok itt, a Kárpát-medencében fejlődtek ki, helyesebb tehát őket az újabban szokásos Hajdúsámson-Apa típusú kardoknak nevezni. Külön kiemeljük, hogy a kardok tárgyi jellemzőinek alapján, ahogy az a mellékelt képeken jól látható, Mükéné és Erdély harcosainak tárgyi kultúrája az őskori magyar műveltségből ered, és a folytonos fennmaradást a görögök által szkítának nevezett nép biztosította az i.e. 1. évezredben. Ez pedig alátámasztja, hogy a mükénéi műveltség hordozói a Kárpát-medencéből települtek át Mükénébe. Mivel pedig az ókori Mükéné műveltségét mindmáig a korabeli Európa egyik legfejlettebb, ha nem egyenesen a legfejlettebb megnyilvánulásának tartja a köztudat, ezért rendkívüli jelentőségű egy, a korabeli Európa egyik legfejlettebb műveltségénél is fejlettebb műveltség felfedezése hazánk, elsősorban Erdély és a Felső-Tiszavidék területén.

Alapvetően új eredményre jutottunk. Az erdélyi-felső-tiszavidéki műveltség a bronzkorban páratlan színvonalat ért el, technikai és művészi szempontból egyaránt. Ez a műveltség az emberiség világörökségében kétségkívül kiemelkedő szerepet játszik. Ennek megfelelő figyelemmel érdemes azt is figyelemben tartani, hogy ez a kultúra szerves része a többezer évvel előtte és utána itt helyben fennálló műveltségeknek, és ezekkel szerves egészet alkot.