Megjelent: KAPU, 2008.08-09, 116-118.

 

Az elso emberiség jelentosége a modern emberiség számára

 

Az emberi történelem két alapveto korszaka

 

Az emberiség történelme az emberré válástól alapvetoen két korszakra tagolódik. Az elso kor az emberré válás kora, az Aranykor, a mágikus kor. A mágikus kor többmillió évvel ezelott kezdodött, és néhány ezer évvel ezelott, az utolsó jégkorszak után ért véget (Grandpierre K. Endre (a továbbiakban GKE), 1992, Eltemetett világkorszak: a mágikus kor; GKE-GA, 2006, Atilla és a hunok, 77-146; GA, 2007, Királyi mágusok osnépe: a magyar. Az elso emberiség és az ember rendeltetése). A második kor a hatalom, az eroszak kora. Régészeti tények szerint ez a kor hat-nyolcezer évvel ezelott kezdodött (GKE-GA, 2006, Atilla és a hunok; GA, 2006, Karácsony). Az ember évmilliók óta beszél (GKE-GA, 2006), évmilliók óta közösségi ünnepeket tart, évmilliók óta nemzetet alkot. Az ünnep természet szerint mindig közösségi, és mindig az Egésszel való összeköttetésre, kapcsolatteremtésre irányul, és ezért mindig felemelo élmény. Az elso emberiség az aranykori, mágikus ember kora. Ebben az évmilliókig tartó korban a nemzetet a közös forrástól leszármazás tudata tartotta össze. A nemzet osi fogalmának lényege tehát a kezdetekig nyúlik vissza. A nemzet eredeti fogalmát a történelem viharai mára szinte felismerhetetlenné tették. A modern nemzet egy történelmileg kialakult, közös nyelv, gazdasági élet és kultúra, amely megkülönbözteti magát más kulturális, gazdasági, történelmi egységektol. Ettol eltéroen az elso nemzet lényege az egész emberiséggel összefonódottság. Az elso nemzet élete szükségképpen az emberré válással kezdodik, az elso emberiség közös forrásáig, az elso emberi közösség megszületéséig. Micsoda kor! Kozmikus közösségi erok formálták az embert közösségi lénnyé. Az ember nem egyénként, hanem közösségi, nyelvalkotó, kultúra-alkotó, öntudatra emelkedo, a kozmikus Egészet összetartó erok közösségi megelevenedését átélo lényként született. Lehetetlen, hogy egy férfi-egy no legyen az emberiség ose, hiszen az ember társas lény, alapvetoen közösségi lény. A nyelv alapvetoen közösségi, nagyközösségi alkotás, nem néhány ember muve. Az elso nyelv természetes nyelv, benne a Világegyetem emberi alkotóeroi nyilvánultak meg, és ezek a legemberibb alkotóerok a legemberibb feltételek között bontakozhattak csak ki, az emberréválás évmillióinak közösségi ünnepein. Ezek a kozmikus közösségi erok a Mindenséget összetartó eroket bontakoztatták ki az elso emberi közösségek ünnepein. Így született meg az elso emberiség nemzete az emberi közösséget összetartó kozmikus egységero, a világot EGY-gyé összetartó, a kozmikus összhangot érvényre juttató ero révén. Ezt az elso nemzetet tehát nem a modern történelem eroi hozták létre. Hiszen a modern történelem, mint az közismert, a háborúk, a természetellenes eroszak története. Az elso nemzet lényege teljesen más természetu, mint a modern nemzeteké.

 

Az elso nemzet

 

Az elso emberiség egyetlen egységes nemzetet alkotott. Tudjuk, az emberi rasszok megjelenése viszonylag újkeletu jelenség, mert a Würm jégkorszak kezdetén, azaz mintegy 100 000 éve kezdtek az egyes nagyrasszok egymástól elkülönülni (Gáboriné Csánk Vera: Az osember Magyarországon. 1980, 86. old.). Az elso emberiség élete pedig évmilliókat jelent; mai tudásunk szerint hat, illetve tízmillió évet. Az elso nemzet nem más nemzetektol megkülönböztetésben, szembenállásban, elkülönülésben látta önazonossága lényegét, hanem éppen fordítva: az egyetemes emberi összetartozásban. Az elso nemzet olyan nemzet, amelyik évmilliókon át kozmikus erovel élte át az egyetemes emberi összetartozást. Az elso nemzet egyetlen egységes nemzet, amely az egész emberiségre kiterjedt, amelyre egyáltalán kiterjedhetett. Ha a mai emberiségbe esetleg különbözo földrészeken kialakult több, egymástól független emberfajta is beolvadt, ez az egységtörvény ezekre külön-külön, majd egymásba olvadásukkor is egyaránt teljesült, mert az emberré válást természeti, tehát kozmikus erok irányították – és a Kozmosz Egy. Amíg az emberiség sorsát maguk a kozmikus, természeti erok irányították, addig az emberiség egységes egészként élt. Az elso nemzet az egész elso emberiségre kiterjedt. Az elso emberiség egyetlen egységes nemzetet alkotott.

 

Elso nemzet és modern nemzet

 

A Wikipedia meghatározása szerint (http://en.wikipedia.org/wiki/Nation) „a nemzet tagjai közös önazonosságban részesülnek, amely rendszerint közös eredetre nyúlik vissza, történelmi és leszármazási értelemben”. Világos, hogy a modern emberiség egésze közös eredetre nyúlik vissza: ez az elso emberiség, az elso nemzet. És tény, hogy ma is tapasztalhatók az elso nemzet összetartó eroinek nyomai, mint például az egyetemes emberi együttérzés, még ha csak magánéletünkben is, hiszen ezzel az emberi indíttatással a modern kort irányító természetellenes erok szembefordultak.

 

Világos tehát, hogy minden mai nemzet eredeti önazonossága az elso nemzetben, a mágikus korban gyökerezik, még akkor is, ha az elso nemzettel szembeforduló modern nemzetek önazonosságukat éppen a Természettel szembefordulásban, a Természet leigázásában, a többi nemzettel való szembenállásban igyekeznek megtalálni. De ezek már mesterséges, az eredeti valóságtól eltéro törekvések, amelyek mögött nem áll ott maga a Világegyetem, már nem állnak ott az embert élteto természeti erok. A modern nemzet alapvetoen meghasonlott önmagával, meghasonlott saját gyökereivel, amíg nem kerül összhangba az elso nemzettel, az elso emberiséggel, saját valós ostörténelmével, a mágikus kor szellemiségével. A modern emberiség a modern nemzetek egymásra uszított egyvelege. A modern nemzet önkényesen el akart térni saját fejlodési vonalától éppúgy, mint a kozmikus emberalkotó közösségi eroktol, és ezeket mesterséges tényezokkel igyekezett pótolni: hatalmi intézményekkel, eroszak-szervezetekkel, mesterséges alapon erre a célra kitalált muvallással, természetellenes alapon álló kultúrával. A modern kor alapveto jellemzoi közé tartozik a valóság és a kultúra kettéválása, amibol következik a tudomány és a vallás szétszakadása, a természetes emberi lélek megtörése, a muvallások hatalmi szóval (újabban képpel) és eroszakkal kötelezové tétele.

 

A közösségi összetartó ero eredete

 

Ha az elso emberiséget egy kozmikus közösségi ero tartotta össze egyetlen egységes nemzetté, a kérdés ma az, miben rejlik e kozmikus ero közösségi, összetartó természete. Hogyan tudjuk megérteni, hogy a bennünk muködo legemberibb ero, ami bennünket emberré tesz, ami bennünket emberebb emberré tehet, valójában kozmikus és közösségi természetu? Létezik talán közösség az emberi közösségeken kívül is?

 

Igen, létezik ilyen összetartó, közösségi ero, hiszen minden élo szervezet közösségi szervezet, sejtközösség. Bizonyos, mégpedig alapveto értelemben az ember a sejtek találmánya, alkotása. Az emberi szervezet mintegy hatvanezer milliárd sejtbol álló sejtközösség. Mi tartja össze ezt a csillagászati számú sejtet, mi teszi ezeket a sejteket egyetlen egységes élo szervezetté? A választ erre a kérdésre sok évtizedes munkám eredményeképpen az élet alapelvében, a biológia elso elvében találtam meg (GA, 2007, Biological Extension of the Action Principle: Endpoint Determination beyond the Quantum Level and the Ultimate Physical Roots of Consciousness, Neuroquantology, Vol. 5 (4), 346-362, http://arxiv.org/abs/0802.0601; Grandpierre, 2005, A lélek halhatatlansága, Barrus Könyvkiadó; Grandpierre, A. 2007, Királyi mágusok osnépe: a magyar. Hun Idea Könyvkiadó). Az élet alapelve tudományos megfogalmazásban a legnagyobb hatás elve, köznapi szavakkal a haláltól való legnagyobb távolságban tartózkodás, mégpedig a leheto legtovább. A haláltól való távolság fizikai mértéke az az energiatöbblet, amivel az élo szervezet rendelkezik a halotti állapothoz képest. A hatás mennyisége az energia és az idotartam szorzata. Értelemszeruen az élet alapelve a haláltól való legmagasabb állapot felé haladás, más szóval a virágzás, a kivirágzás, kiteljesedés, a legnagyobb boldogság. Még a muvészi alkotómunkában is érzékelheto ez az életelv, hiszen a muvész alkotó tevékenysége a legfelemelobb élmény átélésén és ezen legmagasabb élmény mások által is átélheto formában való megjelenítésén alapszik. A sejtélet alaptörvénye, hogy minden elemi biokémiai folyamat a legnagyobb hatás elvével, az élettevékenység egészével összhangban álljon. Másodpercenként többszázezer biokémiai folyamat zajlik le mind a hatvanezer milliárdnyi sejtünkben, és természet szerint ezek mindegyike (vagy majdnem mindegyike, legalábbis egészséges állapotban) a megfelelo molekulákat a megfelelo rendeltetési helyre juttatja el, a megfelelo enzimeket a megfelelo receptorokhoz, amelyek képesek ezen enzimek hatását a sejt és a szervezet számára megfelelo módon érzékelni és közvetíteni.

 

A sejtközösségben élettörvény az együttmuködés, mégpedig a legmagasabb fokú együttmuködés. Ezt az együttmuködést az élet alapelve írja elo. Az élet alapelve nem írja elo szigorúan, hogy pontosan hogyan, miféle módokon érje el a sejt a sejtközösség életének legmagasabb virágzása felé vezeto állapotokat. Amit az élet elve eloír, az csak maga a legmagasabb virágzás elve. Minden sejt megfelelo önállósággal rendelkezik ahhoz, hogy maga válassza meg, milyen úton-módon, miféle biokémiai folyamatok eloidézésével gondoskodik saját élete és a sejtközösség élete legmagasabb virágzásáról.

 

A biológiai törvények irányítják a fizikai folyamatokat

 

Szemléltessük egy példával. Tagadhatatlan, hogy amíg a pisai ferde toronyból leejtett fizikai testek mozgását a fizika törvényei szigorúan eloírják, addig például az élo madár röptét nem képesek eloírni. A madár sokfajta pályát választhat. De még ha hasonló fajta pályát választ is, például hirtelen esés után fokozatosan, sima siklással elérve a mélypontot onnan a legkisebb szárnymozdulatok révén térve át emelkedo pályára, a madár éppúgy röpülhet északnak, mint délnek, ugyanannyi energiával röpülhet bármely irányba. Az élo madárnak az élettelen madárhoz képest többlet-lehetoségei vannak. Az élo madár valójában kozmikus nagyságrendu olyan lehetoséggel rendelkezik, amit nem írnak szigorúan elo a fizika törvényei. Ezek közül a lehetoségek közül szabadon választhat, de úgy, hogy a biológia, az élet törvényeivel összhangban álljon, legalábbis rendszerint, természet szerint. A pisai toronyból leejtett madár röpülhet a legkisebb energia-befektetést igénylo pályán éppúgy, mint az esetleges veszélyforrás (ragadozó madár) helyétol a leheto leggyorsabb eltávolodás pályáján, vagy a legélvezetesebb pályán stb. Látható, hogy sok különbözo típusú pálya közül választhat a madár, és mindegyik típushoz fizikailag végtelen sok pálya tartozik. Ha például a madár úgy ítéli meg, hogy a legkevesebb energiát szeretné felhasználni, ezt bármelyik irányban röpülve megteheti. Ha kezdetben függolegesen esik, ugyanannyi energiába kerül ennek észak, mint dél felé módosítása. A biológia számára rendelkezésre álló kozmikus nagyságrendu lehetoségrendszer teszi lehetové a biológiailag legkedvezobb lehetoségek kiválasztását. Amint választ a biológiai lehetoségek közül az élolény, a végrehajtandó feladat adottá válik. Amikor a biológiai önállósággal bíró lény már döntött, a feladat fizikailag is határozottá válik, és a fizikai törvény megvalósítja a biológiailag kijelölt eredményre vezeto pályát. Így kaphatunk képet arról, hogyan képes a biológiai törvény, az élet törvénye a fizikai törvények, a testek irányítására. Hasonlóan az önmaga létének, helyzetének tudatosítására képes, öntudattal bíró lények (mint az ember) is képesek testük irányítására. Ezen alapszik mindennapi életünk éppúgy, mint a társadalmi együttmuködés minden formája. Ha öntudatunk nem lenne képes testünk irányítására, nem lehetne arra számítani, hogy holnap az emberek bemennek a munkahelyükre. Tény, hogy a modern kor igyekszik kivenni az ember kezébol életének irányítását. A modern világképben a fizika az alapveto tudomány, ez irányít mindent. Csakhogy a fizikai törvényektol nem várható sem az, hogy gondoskodjék az emberi testek idoben munkahelyre érkezésérol, sem az, hogy betartsák a társadalmi-erkölcsi törvényeket.

 

Minden testi valóság ezt megelozo, belso, biológiai és pszichológiai folyamatból fakad. Ha az élet és az értelem (öntudat) a fizikához hasonlóan a Világegyetem alapveto valóságai, akkor egy új, átfogóbb természettudomány képe rajzolódik ki elottünk. A fizika, a biológia és a pszichológia egyetlen egységes Világegyetemet alkotnak. A Világegyetem egysége tehát egy hármasságból tevodik össze. A Mindenség Egyháromságként jelenik meg ebben a lényegi teljességet jelento világképben. A modern világkép egyoldalú, hiányos, csonka, megnyomorított, mert kirekeszti az életet és az öntudatot a világból. Az új, lényegi teljességet hordozó világkép lehetové teszi testi-lelki-szellemi épségünk visszaszerzését. A fizika-biológia-pszichológia természettudományos Egyháromsága megfelel a test-lélek-szellem, az anyag-élet-értelem, az atom-érzés-gondolat Egyháromságnak.

 

A természetes társadalom összhangja a Kozmosszal

 

Ahogy a sejtközösséget az élet alapelve tartja össze s teszi egységesen szervezett egésszé, s ahogy a sejtek önállósága teljes (lényegében teljes) összhangban áll az egész szervezet legmagasabb virágzásának elvével, úgy az elso emberiség, az elso nemzet tagjainak önállósága is természetes összhangban állt a természetadta emberközösség legmagasabb virágzásnak természeti követelményével. Természetes, kozmikus hajtóerok élnek minden emberben, amelyek nemcsak egyéni, hanem egyben közösségi boldogulásunk legmagasabb virágzására irányulnak. Az emberi önállóság, a szabad akarat, természet szerint az élet legmagasabb virágzásával összhangban állt, ez adta meg egyetlen értelmét. Ezek a természetes, kozmikus hajóerok bennünk érzékelhetok, mégpedig legtisztább, természetes érzéseinkben, legvilágosabb, természetes gondolatainkban.

 

Az elso emberiség közösségi életének törvényei természetszeruen a közösség legmagasabb kibontakozását, virágzását biztosították. Ahhoz, hogy a közösségi élet legmagasabb virágzása felé haladjon a nemzet, folyamatosan gondoskodni kellett a legmagasabb kibontakozás feltételeinek megteremtésérol. A modern társadalom a Világegyetemnek csak külso érzékszerveinkkel észlelheto felszínét tudatosítja. A modern világképben a Világegyetemet fizikai törvények irányítják. A modern világkép alapvetoen kirekeszto világkép. Kirekeszti az életet és az embert a világból. De bármennyire is átveheto ez a modern szemlélet, továbbra is napnál világosabb tény marad, hogy az élet és az ember nem rekesztheto ki a világból. Az ember, és minden élolény, ma is a Természet része, és errol nem a modern világ felfogása, hanem maguk a Természet idotlen törvényei gondoskodnak. A modern világkép ezzel a kirekesztéssel elvesztette az Egész, az összhang érzékelésének képességét, és ezért ma már nem látja, hogyan függnek össze a Kozmosz szervezoeroi a földi társadalmak szervezoeroivel. A Kozmosz és a társadalom között hatalmas ur támadt. Ezt az urt a földi hatalom igyekszik betölteni. Az a földi hatalom, amelyik már nem a közösség legmagasabb kibontakozásában, hanem saját hatalmának növelésében látja célját. Amilyen mértékben sikerrel jár hatalmának növelésében, olyan mértékben növeli az urt az Ember és a Világegyetem között. A felszín kirekeszti a mélységet, a látszat kirekeszti a valóságot. Az a közjó, aminek ma a puszta léte is vitatott, és aminek betartásáról nem gondoskodnak a modern társadalom törvényei, az elso emberiség közösségi életében irányító szerepet játszott. Ezzel szemben a modern társadalom az önérdeket, a magántulajdon növelését egyre inkább minden közösségi szempont fölé igyekszik emelni. Ördögi kör jön létre: a Természet törvényeivel való kezdeti szembehelyezkedés csak úgy tarthatja fenn magát, ha saját hatalmát növeli. Ezzel pedig egyre no az ur az Ember és a valóság, az Ember és a Világegyetem között. A folyamat nem tartható fenn sokáig. A földi hatalom néhány kézbe összpontosulása olyan polarizálódást jelent, amelynek másik pólusa az egész emberiség. Az emberiséget egyre inkább egybefogja sorsközössége, alávetettsége, kirekesztettsége. Az elidegenedés nem növekedhet minden határon túl. Az élet természeti jelenség, fennmaradásának természeti feltételei vannak, amelyek egy kozmikus léptékkel mérve rendkívül szuk feltételrendszert alkotnak. A modernitás háborúban született és háborúk által igyekszik fenntartani magát. A modernitás háborúban áll a valóság lényegével, az emberi közösségeket összetartó erokkel éppúgy, mint az Embert és a Világegyetemet összeköto kozmikus szervezoerovel. Csakhogy ez a háború a látszat háborúja a valóság ellen. Természeti törvény, hogy a látszat nem gyozheti le a valóságot.

 

Az emberiségre egyre vészesebb mértékben fonódnak a modern elidegenedés ördögi körének fojtogató következményei. Elkerülhetetlen, hogy az emberiség megpróbáljon talpra állni. Ehhez meg kell oldania a feladatot, hogy meghaladja a modernség lényegét, a modern világképet, amely a görög-római civilizáció iskolai, gazdasági, közigazgatási, jogi intézményesítése óta szinte egyeduralmat élvez a modern világban. A feladat megoldásához pedig célra irányuló, értelmes, rendszeres tevékenységre van szükség. Mindannyiunknak feladatot kell vállalnunk világképünk megtisztításában, társadalmi intézményrendszereink ember- és életbarát alapokon történo újjászervezésében. Ebben a munkában alapveto szerepet játszik az elso emberiség eszméjének minél alaposabb megismerése.

 

dr. Grandpierre Atilla

csillagász, kandidátus