Megjelent: KAPU, 2003/11-12, 54-56.
Grandpierre Attila:
Az emberiség jövőjéről
Az emberiség élete a Természetben gyökerezik és
kibontakozása a Természet távlatához viszonyítva nyeri el alapvető értelmét.
Leakey és Lewin "Fajunk eredete" c. könyvükben (1986, 19. oldal)
felteszik a kérdést: "Vajon egy újabb kétszázezer évben is vezető szerepet
játszik majd a Homo sapiens sapiens? A
válasz majdnem biztosan nemleges, két okból is…egyrészt, ha az egész Föld
alkalmazkodóképességének határain túl fogja az ember kizsarolni a
környezetünket. Másrészt…kultúránk sok mindenben meghaladja biológiánkat…Ma az
emberi faj számára kétszáz év nagyon bizonytalan kilátásokkal bír…Kultúránk révén
hatalmunkban áll igazságos és könyörületes jövőt teremteni, de szenvedéssel és
kínnal teljeset is. A kultúra e választást ruházta ránk." A mai világ
életbevágó feladata a kultúra túlélési szerepének felismerése és az életben
maradást biztosító kultúra kialakítása.
Az emberiség ma jószerivel egy világos jövőkép
nélküli, szinte arctalan képződmény, amely első és szinte egyetlen feladatának
a pénzbeli, rövidtávú haszon fokozását tartja. A kultúra és a társas élet
helyett a GDP növelése áll a központban. Összehasonlításul fontos észrevennünk,
hogy a többi élőlénynél, pl. a majmok világában nem ismeretes a nélkülözés, a
függőség, a kiszolgáltatottság, az erőszak és az éhenhalás a mai emberiségre
jellemző mértékű jelensége. Leakey és Lewin könyvükben (221. oldal) azt írják:
"A csimpánzok például meghökkentően kevés órát töltenek
táplálékgyűjtéssel, míg idejük fennmaradó részében eleven társas élettel vannak
elfoglalva". Csak hamis látszat, hogy a modern gazdaság minden előzőt
minden szempontból fölülmúl. Mert nem minden, legfeljebb egy-két szempontból
fejlettebb, és sokkal több szempontból rosszabb. Fejlettebb a technika az
anyagmunkálás szintjén, és fejlettebb a tudomány az anyagi összefüggések terén.
De a mai tudomány lényegesen szűkebb, egyoldalúbb, részlet-tudásra
szétesettebb, mint az őskori magas-kultúráké, amelyek mélyrehatóbban és
alaposabban ismerték a világ őselveit is. Fejletlenebb az érzések kultúrája is,
a köztudat közösségbaráti és emberbarátsági oldala. A mai gazdaság
teljesítménye elszakadt az emberek eredeti, természetes igényeitől. Soklépéses
termelési láncot épített ki, és mivel a lépések mindegyikében újabb munkavégző
vagy közvetítő lép be, a végtermékre egyre nagyobb közbenső terhek rakódnak. A
munkavégzés egyre nagyobb hányada jut a termelő és a felhasználó közötti
lépésekre. Egy meddő mű-világ jön létre, egy közvetítő világ, amire valójában
senkinek nincs szüksége, ami csak segédeszköz, másodlagos igény, és ami egyre
inkább elfedi az elsődleges igényeket, a tulajdonképpeni szükségleteket. A modern
gazdaság hatékonysága a látszat ellenére valójában egyre romlik, és ezért egyre
nagyobb szüksége van a látszat erősítésére. Nem volt képes elérni azt sem, hogy
a táplálkozás és a munkaminőség, a munkanapok életbarát és természetbarát
időfelhasználása tekintetében magasabb legyen a mai emberiség átlag
életszínvonala, mint a majmoké. Az, hogy a modern emberiség napi 10-14 órás,
legtöbbször keserves robottal sem tudta az állatvilág táplálkozásának
átlag-életszínvonalát elérni, és ennek következtében testileg-lelkileg egyre
betegebben éli egyre robotszerűbb életét, azt mutatja, hogy a fejlődés nem
annyira az emberek táplálkozására, egészségére, mint inkább az elosztási
egyenlőtlenségek fokozására és ennek elfedésére irányult. "Bármely
civilizáció teremtő alapját a művészi alkotóerő, az esztétikai fejlettség, a
nem materiális értékek és a szabadság foka határozzák meg, melyek értelmet
adnak az életnek" (idézi Marija Gimbutastól Richard Rudgley: "A kőkor
elveszett civilizációi" (2002) c. könyvében; 31. oldal). Egyre sürgetőbb,
hogy Eaz emberiség visszatérjen a közösségbarát, kultúraközpontú, életszerető
és természetbarát alapeszméihez.
Mintha nemcsak jövőképét, hanem élniakarását is
elvesztette volna az emberiség. De ha ez a helyzet, annál inkább meg kell becsülnünk
azt a parányi egészséges magot, ami még megmaradt a mai gondolkodásban, hiszen
fennmaradásunk, életünk értékes éveinek minősége jórészt azon múlik, hogyan
tudjuk emberi egészségünket, életünk épségét visszanyerni. De azt is látnunk
kell, hogy ehhez az életbevágó feladathoz nem elegendőek az
"értékek". Nem elegendő erkölcsösen viselkedni, értékeket ápolni,
ennél többet kíván tőlünk az élet - kiutat kell találnunk, megoldást, életet és
igazságot, családunknak és közösségeinknek. Életfeladatunk kitűzése,
életpályánk kiválasztása nélkül mindenféle értékrend elveszti elsődleges
jelentőségét, és ez különösen hangsúlyosan igaz a közösségi, társadalmi, és
átfogó, emberi összefüggésekben. Az az ember, aki visszautasítja élete
értelmének felismerését, élete feladatának kitűzését, a világ feladataival való
megbirkózást, a valódi életválasztást, pályaválasztást, aki nem hajlandó életét
rátenni egy valós, gyakorlati cselekvés-sorozat hosszútávú kereteinek
elfogadására, valljon bármiféle értékrendet, nem lesz képes ezeket érvényre
juttatni. Életválasztás, a világ-építés vállalása, kiküzdése nélkül nem lehet
maradandóan cselekedni. Ha lemondunk a világ egészével megmérkőzésről,
erőfeszítéseink nem tudnak összeadódni a többiek hasonló erőfeszítéseivel. Az
életválasztáshoz pedig többre van szükség az értékrendnél: az alkotó,
hosszútávú hozzájárulás lehetőségének felismerésére, és ebben természet szerint
elsőrendű szerepet igényel az életről, az emberről, a nemzetről, a Természetről
kialakított felfogásunk, szemléletünk.
A Világegyetem és a Természet fejlődésének létezik egy
természettől adott iránya, és ez az élet, a közösségi tudat és az emberi
öntudat megjelenése felé mutat. A Világegyetem és a Természet az emberré
váláskor önálló létformát öltött a természetes emberi öntudatban. Az öntudat és
a közösségi szerveződés egymást kísérő párhuzamos jelenségekként léptek föl az
emberiség történetében. A legátfogóbb létszint, ameddig a Természet erőinek
közösségi szerveződése eljutott, az egy nyelven beszélők, egy kultúrát élők
közössége. A legátfogóbb természetes alapon szerveződő közösség a nemzet. Az
emberi tudat és a nemzet megjelenése tehát egymással egyidejű folyamatok,
amelyek egymás feltételei és legfőbb segítői voltak.
Miért születtünk, és miért élünk? Kétségtelen, hogy az
embert a Világegyetem hozta létre, a Természet, az élővilág teremtette meg. Az
élővilág szerveződése hozta létre az emberiséget, hogy lélekkel és szellemmel
tovább gazdagítsa és kiteljesítse az élet világát. Az ember megjelenésével
létrejött a kultúra, az emberi élet szellemi mivoltának képviselete. A
kultúra kifejlődése természetszerűleg egyfajta közösségi élet megteremtését
idézte elő. A közösségek feladata az élet kérdéseinek felvetése és
megválaszolása, a tudás átadása és továbbfejlesztése, az élet céljának
betöltése volt. A Világegyetem az ember számára a fő természeti létkörökön át
nyilvánul meg: Világegyetem-élővilág-emberiség-nemzet-személy.
A mai világban még a családépítés mint életpálya is
egyre inkább veszélybe kerül. Az Európa Parlament egyik képviselője egy
bizottsági ülésen kifejtette, hogy a politikának a család megszüntetésére kell
törekednie. Ezt azzal indokolta, hogy a családnak a szülők helyzete miatt
tekintélyelvű szerkezete van, ezért el kell tűnnie, ha demokratikus világot akarunk
teremteni. Csakhogy a család nem tekintélyen, hanem a gyermekek szeretetén
alapszik. Nem a családot, hanem a modern nagyvállalatokat kellene ezen érv
alapján megszüntetni. A multicégek a leginkább tekintélyelvű szervezetek közé
tartoznak, legalább olyan elnyomók, mint bármelyik totalitariánus állam. Az itt
dolgozók ébrenléti idejük nagyobb részét olyan tekintélyelvű szabályoknak
megfelelően töltik, melyek megszabják, hogyan öltözködjenek, hogyan
beszéljenek, megszabják értékeiket, viselkedésüket és jövedelmeik nagyságát -
mindezt az ellentmondás csekélyke lehetőségével. Néhány kivételtől eltekintve a
beosztottak elbocsáthatók mindennemű indoklás nélkül.
Minden nemzet természet szerint olyan, mint egy élő
szervezet: egy test, amelyet egy értelem irányít. Ami a testnek a lélek, a
tudat, az a nemzetnek a kultúra. A mai világban szerepet cserélt a has és a
fej, a gazdaság és a kultúra. A mai kultúra csak egy megtűrt függelék, egyfajta
vakbél az agy szerepét elfoglaló has, a gazdaság egy megtűrt zugában. A szervezet
agy nélkül maradt, mert a has kizárólagos igényt formál a szervezet
irányítására, és az agy ebbe - természet-ellenesen - úgy tűnik, belenyugodott.
Ennek következménye a Természet felfalása, pusztítása, és nemcsak a külső,
hanem a belső természeté is. Ez a végső oka az elidegenedés, a szellemi-lelki
kiüresedés, meghasonlás, leépülés, a függőség, az írástudatlanság, a bűnözés, a
krónikus betegségek terjedésének. Életünk elemi ereje kisiklik kezünkből, és az
a halvány lenyomat, ami nálunk marad, már agyunk működtetésére is egyre kevésbé
elég. Szinte elkerülhetetlennek tüntetik fel a mai állapotokat, és szinte
elképzelhetetlennek, hogy az emberek életképes és döntésképes közösségeket
hozzanak létre. Ez pedig a kulturális egyoldalúság, egy-irányba terelés, a
másfajta nézetek elhallgatása, kirekesztése, elnyomása, a köztudat
terrorizálása felé hat. Az egyoldalúan beállított, ránk kényszerített
felfogástól eltérően azonban mégis felismerhetjük, hogy időszerű és életbevágó,
hogy az egész országot átfogó, kezdeményező közösségeket hozzunk létre, amelyek
az ország életének irányítására és ellenőrzésére hivatottak, amelyek a
demokráciának, a nép-uralomnak visszaadják eredeti tartalmát.
Óriási űr tátong a modern ember belső világában, amit
sem az istenhit, sem a materializmus, sem a materialista keretek közé szorított
tudomány nem tud kitölteni. Ez az óriási űr a lélek és az értelem valóságának
helyén tátong, és nem töltheti be más, csak ha megismerjük a lélek és az
értelem valóságát, és élünk ezzel a valósággal. Érzéseink és gondolataink
legalább annyira valóságosak, tényszerűek, mint az anyagi valóság tényei, de
annyiban még valóságosabbak, hogy bármennyire is nem látszanak, bármennyire is
önmagukban nem ragadhatók meg kézzel, a valóságban mégis ők játsszák az irányító
szerepet, a hús-vér valóságot mégis ők teremtik meg és ők irányítják. A lélek
és az értelem valóságának megismerése, köztudatba kerülése éppen ezért a
legfontosabb feltétele annak, hogy a nemzetek visszaszerezzék életük gyakorlati
irányításának lehetőségét. Minden élet irányításon alapszik, átfogó
összefüggések irányításán, és a mai ember éppen az átfogó összefüggésekből és
ezek irányításából van kirekesztve. Az anyagi valóság csak rövidtávon határolja
be jövőnket. Minél hosszabb távon tekintünk előre, annál nagyobb szerepet kap
érzésvilágunk és gondolatvilágunk valósága, terveink és helytállásunk. Nem az
anyagiakon, hanem a szellemieken múlik hosszú távú sorsunk. A nemzet nem más,
mint az átfogó kozmikus szervezőerő, a Természet teremtőerejének folytatására
hivatott helyi szerveződés, a Természet helyi, emberalakban, közösségi alakban
élő egysége. A vallásos hit alapját, az isteneszmét javaslatom alapján
tudományos alapra lehet állítani. Ha Isten nem más, mint a legátfogóbb szinten
élő lény, akkor az átfogóbb élő szerveződések sora - a nemzet, az emberiség, az
élővilág, a csillagvilág – az Isten megtestesüléseit alkotják, egy valóságos
isten-rendet, amely a végső valósághoz, az élő Világegyetemhez vezet. Ez az
isteneszme valóságos, tudományos összefüggésbe állítja életünk átfogó
összefüggésekbe emelő valóságát.
A nemzethez tartozás érzése megfelel az egyén szintjén
az önazonosság érzésének, annak az érzésnek, hogy tartozunk magunkról
gondoskodni, felelősek vagyunk életünkért, tetteinkért, érzéseinkért,
gondolatainkért, legszentebb meggyőződéseinkért. Úgy tűnik, hiányzik a modern
emberekből az az érzés, hogy ugyanúgy gondoskodjanak az emberiség jövőjéről,
ahogy saját életükről természet szerint gondoskodni hivatottak. És ennek meg is
vannak az okai. Nemcsak az, hogy a történelem évezredek óta már nem jelent
igazi egységet, nem jelenti azt, hogy bevonták az embereket a világ sorsának
alakításába. Hanem az is, hogy a nyugati civilizáció éppen saját alapját
tagadta meg, amikor megtagadta a folytonosságot őseink történelmével,
kultúrájával, vallásával, tudományával, világszemléletével, az emberré válásig
visszavezető tudásának ismeretével. Marija Gimbutas kimutatta, hogy az európai
népek legalábbis i.e. 50 000-től egészen a történelmi időkig természetbarát és
életközpontú kultúrában éltek, háborúk nélkül. Létfontosságú, hogy tanuljunk
elődeinktől, és a modern természetellenességet leküzdhessük. Ez ma már nemcsak
közösségi szinten válik élet-halál kérdéssé, de az egyéni élet, sőt már a
fizikai táplálkozás szintjén is: gondoljunk csak arra, hogy évenként
megkétszereződik az allergiások száma.
A világ akkor lehet otthonossá, ha otthonaink
összeérnek. Az otthonok a családnál kezdődnek, a nemzetnél és az emberiségnél
folytatódnak az élővilágig és a csillagvilágig. A világ csakis a nemzeti
otthonosság, bensőségesség összeérésével lehet otthonossá, ahogy az emberiség
csakis úgy érezheti otthon magát bőrében, közösségeiben, történelmében, ha a
minden nemzet nemzeti otthonosságát megerősíti. A nemzeti otthonosság, bensőségesség
a nemzeteket, az emberiséget összekötő belső természeti indíttatásokból fakad.
A nemzetek élete eredeti indíttatásai szerint a természetjog és a természetes
kötelességek alapján áll, a külső Természettel is összhangban. Az emberiség
önrendelkezésének elemi feltétele a természetjog és a természetes emberi
kötelességek jelentőségének felismerése, és életünkben irányító szerepre
juttatása.
Hazel Henderson rámutatott, hogy a termelés négy
rétegű: (1.) a magánszektor és (2.) a társadalmi szektor (infrastruktúra,
iskolák, utak) alapja az (3.) emberi segítőkészségen alapuló réteg
(gyermekszülés, nevelés, háztartás, háztáji gazdaság) és a (4.) Természet.
Ezeket az alapvetőbb rétegeket kihagyják a GDP számolásakor. A GDP növelésének
hajszolása így a társadalmak gazdasági tevékenységét a két alapvetőbb réteg
rovására módosítja, mesterségesen ellenérdekeltté teszi, és ezzel saját
létfeltételeinek egyre rohamosabb felélésére kényszeríti. A termelési
folyamatokban figyelmen kívül hagyják a fizika törvényeit, például azt, hogy
minden energiafelhasználásban legalább 15% energia vész kárba, fordítódik
fűtésre, szennyezésre. Egy bonyolult végtermék sokszorosan gazdaságtalan, és
minél több lépésben módosítják a természetes folyamatokat, annál károsabbá
válik az egészségre és a társadalomra is. Douthwaite ír közgazdász kimutatta,
hogy Britanniában az egy főre jutó nemzeti jövedelem megkétszereződése csaknem
valamennyi társadalmi mutató romlásával járt. A krónikus megbetegedések száma
megnőtt, a bűnözés nyolcszorosára emelkedett, a munkanélküliség felszökött, a
válások száma megugrott, valamennyi erőforrástöbbletet az egyre hatástalanabbul
működő rendszer fenntartása emésztette fel. David Korten a "Tőkés
társaságok világuralma" c. könyvében kimutatta, hogy a nyugati civilizáció
meghatározó jellegzetessége, hogy egyre jobban eltávolítja az embereket
hagyományos életmódjuktól. A szokásos gazdasági "haladás" függőség
kialakítását jelenti, és a csőlátásból csakis az élő világegyetem eszméje
segíthet kijutni. Az előttünk álló Ökológiai Forradalom arra hív fel bennünket,
hogy az élő világegyetem lehetőségeinek kibontakozó feltárásában szellemi
életet élő és politikailag tevékeny résztvevőként éljük életünket (Korten, 403.
oldal). Bár a technika valóban sokkal fejlettebb, mint ötezer éve,
életminőségünket mégsem növelte, életbarát, emberbarát és természetbarát óráink
számát csökkentette, élet-ellenes, ember-ellenes és természet-ellenes
életóráink számát óriási mértékben megnövelte, életlehetőségeinket alapvetően
beszűkítette, egyre növekvő mértékben a materiális javak fogyasztására
korlátozta, szabadidőnket csökkentette, közérzetünket hihetetlen mértékben
lerontotta, közbiztonságunkat életveszélyesen elpusztította, erkölcsi-emberi
méltóságunkat, beállítódottságunkat egyre inkább a pénzviszonyoknak rendelte
alá. Korten idézi Daniel Kemmist: "Eltöprengtem, nem lennénk-e
eredményesebbek, ha felismernénk, hogy valamennyien élő szervezetek élő sejtjei
vagyunk…nem csökkenthetnénk-e igénybevételünket, egészségesebbé és teljesebbé válva,
ha munkánkkal egyszerűen ezen élő szervezeteket segítenénk saját élő
teljességük felismerésében?" Molnár Géza "Természet és ember - ember
és Természet" (2000, 46) c. könyvében kimutatta, hogy a régi magyarság a
18. századig a Természettel együttműködő vízgazdálkodást folytatott. Ennek
hatékonysága olyan mértékű volt, hogy a Kárpát-medence folyóinak halállománya
feltűnően jobb volt, mint a többi európai országé. A külföldi látogatók
vizeinkről azt írták, két rész vízből, egy rész halból állnak, mások fele-fele
arányban osztják meg folyóink eme alkotórészeit. A kiemelkedő halgazdagság
titka a fokgazdálkodás és az ivadékok elkülönítése. Ebben a természetes
halgazdálkodásban a Természet nemhogy visszaszorult volna, mint Nyugaton, hanem
egyenesen olyan páratlan gazdagságra tett szert, amelyre emberi közreműködés
nélkül nem juthatott volna. Az ember tehát nem szükségszerűen csakis a
Természet rovására gazdálkodhat. Fordítva: példák sora bizonyítja, hogy az
átfogóbb, természeti összefüggésekben gondolkodás az igazi hatékonyság titka.
A természetes világrendben minden átfogóbb
szerveződési szint közvetlenül kölcsönös mellérendeltségi viszonyban áll a
szűkebb szerveződési szinttel. Az élet a magasabb szerveződést teszi az első
helyre, de közvetlenül mellé teszi a létalapját. A magasabb szint elsőbbséget
élvez, de ez az elsőbbség egyáltalán nem feltétlen, minden lépésben a
létalaptól függ. Az élet törvényei szerint a magasabb szerveződési szint minden
lépésben tartozik a felépítő szintek életét szolgálni. Ha éhesek vagyunk, ha
sejtjeinknek táplálékra van szükségük, természet szerint törekszünk arra, hogy
együnk. Csodálatos természeti összhang áll fenn a különböző szerveződési
szintek között, olyan mértékben, hogy szinte teljes azonosságról beszélhetünk.
Az életre alkalmas társadalom az élet természeti alapelvén épül föl. Az élő
szervezetek rendkívüli hatékonyságának mintájára élő társadalmat, élő
nemzeteket hozhatunk létre, egészséges, alulról jövő kezdeményezéssel,
visszaszerezve az önrendelkezést egyéni, közösségi, nemzeti, európai szinten és
az emberiség egésze részére. És ez nem a távoli jövő zenéje, lassan már
kibontakozik az "élő gazdaság" világmozgalma (lásd pl.
http://www.futurenet.org/23livingeconomy/discussguide23.htm).