Megjelent: KAPU
2003.05-06
A Kozmosz fogalmának
rejtélye - 6. rész
Az Élő Világegyetem eszméjének
egyetemes természeti tény-alapjai
Térjünk vissza még egyszer a Kozmosz fogalmának
eredetére. Vajon honnan vették őseink, hogy a Világegyetem élő természetű?
Tisztáztuk, hogy az ősi emberiség gondolkodása a mai emberiségétől eltérően
mágikus természetű volt. Ma már a "mágikus" jelzőt sem értjük.
Évezredek rendszeres szóhasználata mérgezte meg az emberiségnek ezt a
kulcs-fogalmát, és így kettős, ellentétes jelentése alakult ki. Mágikusnak
neveznek világszerte sok olyan hamis, kétséges, erkölcsileg kétes cselekvést,
mint például a szemfényvesztést, a megtévesztésre irányuló ügyeskedést, ahogy a
bűvészkedésnél is tettenérhető. A bűvös képességű élőlények ugyanis eredetileg
valóban rendelkeztek a bűvös erőkhöz hozzáférés lehetőségével, hiszen ez a
bűvös erő a mindannyiunkban ott lappangó alkotóerővel azonos. A Magyar Nyelv
Értelmező Szótára szerint (1979, IV: 905): “A mágikus – olyan <képesség,
megnyilatkozás>, amelynek hatása alól szinte lehetetlen szabadulni; bűvös,
lenyűgöző, varázsos”. Grandpierre K. Endre (1970) kutatásai szerint "a
mágikus cselekvés öntörvényű és elemi erejű". A mágikus gondolkodás
elmélyült, a jelenségek lényegének megragadására irányuló, átélő, együtt-élő,
átlényegülő gondolkodás, amelyben a belső, lényegi megismerést a legteljesebb
kritikai és tapasztalati ellenőrzés követi, és amely csakis az ilyen
ellenőrzésen átesett és ezeknek a követelményeknek megfelelt megismerést
fogadja el igaznak. Létezik egy másfajta gondolkodás, amivel gyakran
megpróbálják összekeverni, elfedni ezt a magas szintű gondolkodást, és ez a
misztikus "gondolkodás". A "misztikus" jelzőnek
tulajdonképpen kettős értelme van. Az eredeti jelentésben "misztikus"
alatt - ha megfigyeljük, a mágikus gondolkodással éppen ellentétes módon - az
értelem és a tapasztalat együttes ellenőrzése alól kivont, tekintélyelvre,
illetve puszta hiedelemre épülő ál-ismeretet értünk. A "misztikus"
jelzőt rendszeresen a "mágikus" jelentés lefedésére, módosítására is
használták, így alakult ki a "misztikus" másik, az előzőnek részben
ellentmondó értelmezése, amely csodálatos megismeréssel, az együttérző értelem
váratlan megvilágosodásának élményével kapcsolatos (kritikátlan elfogadásra
igényt tartva, tapasztalatilag ellenőrizhetetlennek kikiáltva). A kettős
jelentés szerint pontos megfogalmazás igénye esetén mindig meg kell jelölni, a
misztikus fogalom melyik jelentésére gondolunk. E tanulmánysorozatban
következetesen az eredeti jelentésről van szó. Mire juthatott volna az ősi
emberiség, ha ismeretei nem állják ki az értelem és a tapasztalat próbáját?
Miért akarta volna az emberiség önmagát becsapni? Az ilyen, az értelemnek, a
tapasztalatnak ellentmondó "megismerés" életveszélyes, az emberiség
legfontosabb tulajdonságát, megismerő-képességét zavarja össze, az egyetlen
olyan tulajdonságot, aminek révén az ember kiemelkedik az élővilágból. Ha ezt a
képességet elveszti az emberiség, minden élőlénynél mélyebbre zuhan. Nem
véletlen, hogy nemcsak az emberiség ősi természetvallásai, de még az ezek
megtagadásával létrejövő ókori görög kultúra is közel állt a
bölcsesség-valláshoz, a bölcsesség kultuszához. Sokezer évnek kellett eltelnie,
hogy az emberiség önmagáról alkotott képe annyira összezavarodjon, hogy a
bölcsességről lemondást kiáltsa ki a mindenekfelett legkívánatosabb
tulajdonságnak. Sajnos, az értelemellenesség és a Természettel együttérzés
hiánya mára olyan méreteket öltött, hogy nemcsak emberi mivoltunkról, de
múltunkról és jelenünkről sem tudunk világos képet alkotni. Ezért kérjük a
figyelmes Olvasót, tegye félre a szokásos beidegződéseket, és vegye figyelembe,
hogy milyen értelemben használjuk a "mágikus" kifejezést (lásd fent).
Ha a mágikus gondolkodás egyáltalán nem misztikus, se
nem felületes, felszínes, akkor hogyan, mi módon, miféle valóságos tények
értékelése vezetett az Élő Világegyetem eszméjének kialakulására?
Először is ott a tény, hogy a csillagvilág
öntevékeny. Nemcsak kigyulladásukban (vajon honnan tudhatta az ősi magyar
mágikus kultúra tagja, hogy a csillagok fénye nem örök?) és kialvásukban, de a
csillagok látszó elmozdulásaiban is. Továbbá, a napfogyatkozások megfigyelése
felhívta a figyelmet arra, hogy minden napfogyatkozás más-és más napkoronát
mutat, tehát a Nap öntevékeny változásokat mutat. Az öntevékenység és az
önmozgás képessége pedig természetes összefüggésben az élet jele. Nem kerülte
el az ősember figyelmét a csillagvilágban megfigyelhető egyetemes rend sem. A
rendezettség ismét csak az élet jele, ahogy ezt a mai tudomány is megerősíti.
De hogyan értették ezt a rendet? Összetévesztették talán a látszatot (a
csillagok rendezett látszó mozgását) a lényeggel (hogy nemcsak látszó de valódi
rend is uralkodik a csillagvilágban), mert nem ismerték még a Föld forgását? A
magyar népmesék kacsalábon forgó várai minden bizonnyal bolygó-jelképek, ez
pedig arra utal, hogy a magyar kultúra tudott a Föld és a bolygók tengely
körüli forgásáról. Továbbá, a magyar népmesékben kimutatható a Nap-központú
bolygórendszer képzete is (Magyar, 1995, 952, 963). De ha a csillagok
felkelését-lenyugvását a Föld forgásának tulajdonították, miféle ettől
különböző rendet érzékeltek a csillagvilágban? Fennmaradtak népi kultúránkban
annak nyomai, hogy a Nap a Tejútból keletkezett (Magyar, 1995, 32), vagyis a
Tejút sok-sok csillagból áll. Erre utal több tízezer éves Csodaszarvas-mondánk
is (Grandpierre K. Endre, 1990). Arra is utalnak nyomok, hogy a csillagvilág
egészénél is átfogóbb élő természetű létezőről is kialakultak képzetek már ősi
korokban (Öregisten, Magyar, 1995, 42). Így tehát a kultúránkban megnyilvánuló
látásmód érzékelte a Világegyetem hierarchikus rendjét, hierarchikus szervezettségét.
A hierarchikus rend viszont ismét csak az élet alapvető jellemzője. Más szóval,
a modern materialista tudomány által csak a 20. században kimutatott
alaptények, mint például a tény, hogy a Tejút csillagokból áll, az ősi
kultúrában titokzatosnak tetsző módon, de jelen volt. A kozmikus hierarchia
felismerése adta a Világfa egyetemesen elterjedt jelképének megteremtéséhez az
indíttatást.
A Világegyetem anyagi szerveződési
módjaiban így kétségkívül az élet egyetemes alaptényei fejeződnek ki. Ha a mai
tudomány képessé válik az élet lényegi ismeretének megközelítésére, a
csillagászat tudománya biológiai megalapozást is kaphat, és ez új távlatokat
nyithat meg a tudomány és az emberi megismerés előtt az anyag szerveződésének
vonatkozásában is.
Kutatásaink, mint láttuk, arra irányulnak,
hogy létezik egy, az előző megközelítésnél mélyebb, alapvetőbb következtetési
lánc is, amely a Világegyetem élő természetének logikai megközelítéséből ered
és vezet e tény logikai bizonyításához. Ez pedig azon a nyilvánvaló tényen
alapszik, hogy az ember élőlény, tehát élet létezik a Világegyetemben. De
hogyan következtethetünk logikailag, közérthetően és megnyugtató bizonyossággal
a Világegyetem élő vagy élettelen természetére? Hogyan találhatunk olyan biztos
alapra, amelynek igazával minden igazságot kereső ember egyetérthet, és amely
ezért alkalmas lehet egy új tudományos megközelítés megalapozására? Ehhez még
figyelembe kell vennünk az emberi élet tényén kívül valamit. Az emberi élet
ténye ugyanis addig nem jelent következtetésre alkalmas alapot, amíg fel nem
tárjuk, meg nem ragadjuk az élet olyan lényegi ismertetőjegyeit, amelyek
valójában összekötnek bennünket a Világegyetemmel. Az egyik ilyen alapvető
tény, hogy az emberiségben él az egyetemes, a mindennapi szükségleteken messze
túlmutató, lényegi megismerés igénye. Maga a tudomány léte, de éppúgy a
művészet és a vallás léte, együttesen pedig különösen erősen mutatják, hogy az
emberben él a valóság mély, átfogó törvényszerűségeinek, az élet titkainak, a
Kozmosz titkainak megfejtésére irányuló vágy. Ez a vágy pedig a kezdetektől, az
emberréválás korától élt az emberben, a mély és átfogó megismerés vágya hozta
létre a ma a mitológiához sorolt kozmogonikus képzeteket, és a Kozmosz fogalmát
is. De honnan ered ez az indíttatás? Hogyan és miféle szálak kötnek össze
bennünket a világnak az anyagi szükségleteken túlmutató megismerésével? Miféle
indíttatás hozza létre az emberi kultúrákat, ha ezek lényegükben túlmutatnak az
anyagi szükségleteken? Miféle világ felé mutat a kultúra, ha nem az anyagi
világ felé irányul? Csakis egy más világ felé irányulhat, vagyis a kultúra
alapvető, velünk született igényéből következik, hogy a Világegyetemhez hozzá
tartozik egy nem anyagi természetű valóság. Ha pedig ez a kultúra éppen olyan,
hogy alapjában a kozmogonikus képzetekre épül, ezekhez illeszkedik a tudomány,
a művészet, a vallás fő iránya, akkor az Ember és a Világegyetem eredete között
kozmikus kapcsolat áll fenn. Ez a kozmikus kapcsolat fejeződik ki életünk
anyagon túli természetének átélésében, életünk kulturális, érzelmi és értelmi
átélésében. Mivel pedig az ilyen kozmikus kapcsolat csak akkor lehetséges, ha
az ember lelki és értelmi élete valóságosan, azaz a Természet eredeti törvényei
szerint kapcsolódik a Világegyetem egészéhez, ezért a Világegyetem legalábbis
öntudatlan lelkiséggel kell rendelkezzen.
Ha pedig figyelembe vesszük életünk azon
indíttatását, amely arra irányul, hogy életünk értelmes lehessen, olyan
értelmet szerezhessen, aminek van értelme, tehát amely nem megy veszendőbe, akkor
ebből logikailag következik, hogy életünk ügyének az örökkévalósággal kell
kapcsolatban állnia. Földi életünk végén azonban olyan átalakulást szenvedünk,
amelyről nem tudunk annyit, hogy személyes túlélésünket feltétlenül biztosítva
lássuk és biztonsággal erre építhessük életünket. Az a tanítás, amely személyes
túlélésünket külsődleges megfelelések árán ígéri biztosítottnak, életünk
alapkérdéseit homályba borítja. Életünk olyan rendkívüli fontosságú, hogy ebben
a kérdésben nem támaszkodhatunk külsődleges ígéretekre, tekintélyekre – életünk
ennél többet érdemel. Életünk legszemélyesebb magánügye, hogy gondoskodjunk
arról, hogy az, ami életünkből igazán fontos, életünk ügye halálunk után is
fönnmaradjon. Erre a legalkalmasabb az a kultúra, a nemzeti kultúra, amiben
megszülettünk, és amely szellemi érésünk táptalaja. Ennek következtében
legszemélyesebb magánügyünk, hogy gondoskodjunk a nemzeti kultúráról, abban az
értelemben, hogy alkalmassá váljon személyes életünk legfontosabb ügyének,
eszméjének továbbéltetésére, továbbvivésére. Enélkül minden, ami kedves
számunkra, ami igazán fontos életünkben, amit életünk ügyének tarthatunk,
egyhamar veszendőbe mehet. Tekintve, hogy életünk ügyének az örökkévalósággal
kell kapcsolatban állnia, arról is gondoskodnunk kell, hogy a nemzeti kultúra
összhangba kerüljön a Természet átfogó szellemiségével. Ha a Természet nem
rendelkezne szellemiséggel, életünk ügye a nemzet ügyével együtt magára
maradna, magában merülne ki. Abból az indíttatásból, ami velünk született, vagyis
a Természetből ered, és szellemi, értelmi indíttatás, és ami életünk ügyét
igyekszik kapcsolatba hozni az örökkévalósággal, a halhatatlansággal, egyenesen
következik, hogy a Természet rendelkezik egy szellemiséggel, és ez a
szellemiség fő irányában az örökkévalóságra irányul. Így tehát logikailag
szükséges, hogy a Természet, és végső soron a Világegyetem egésze élő és
értelmes legyen – mert csakis ily módon válik érthetővé az az indíttatás, amely
az emberből jórészt kitörölhetetlen, és amely e tanulmánysorozat megírásának
indíttatásában éppúgy tényszerűen tetten érhető, mint az olvasók érdeklődésének
tényében.
Irodalom
A Magyar Nyelv Értelmező Szótára 1979,
mágikus, Akadémiai Kiadó, Budapest, IV:
905.
Adkins, A. W. H. 1985,
Cosmogony and Order in Ancient Greece, in
Cosmogony and Ethical order. New Studies in Comparative Ethics. Ed. By R. W.
Lovin, F. E. Reynolds, University of Chicago Press, Chicago, p. 39.
Adler, A.
1971,
Suidae Lexicon, Lexicographi Graeci, I. 4,
Verlag R. G. Teubner, Stuttgart, p. 262.
Bakay, K. 1999,
Előszó, Fehér Mátyás Jenő: Középkori
magyar inkvizíció,
Gede testvérek, Budapest, 5.
Bonansea, B. M. 1967,
Hylozoism, New Catholic Encyclopedia,
The Ctaholic University of America,
McGraw-Hill Book Co.,
New York, 7: 285.
Brandon, S. G. F. 1973,
Religion in Ancient History. In: Studies
in Ideas, Man and Events,
London, George Allen & Unwin Ltd., 72.
Brémondy, F.
1990,
Cosmos, Les Notions Philosophiques,
Dictionnaire, PUF,
volume dirigée par S. Auroux. Publié sous
la dir. D’André Jacob, 1: 500.
Burnet, J. 1908,
Early Greek Philosophy. Adam & Charles
Black, London, 2nd.ed., 85ff.
Diamandapoulos, P. 1967,
Chaos and Cosmos, Encyclopedia of
Philosophy, P. Edwards,
Editor in Chief, 2: 80.
Dictionary of Philosophy and Psychology, 1901,
Animism, The Macmillan Co., New York,
1:48-49.
Diogenes Laertius, cca. B. C. 200/1958,
Lives of Eminent Philosophers, transl. R.
D. Hicks,
Cambridge, MA., I: 3.
Dodds, E. R. 1951,
The Greeks and the Irrational. University
of California Press, Berkeley, 146.
Dömötör Tekla,
1993,
Hungarian Religion, In: The Encyclopedia
of Religion,
Editor in Chief
M. Eliade, Macmillan Publ. Co. New York,
6: 530-531.
Eisler, R.
1927,
Animismus, Vörterbuch der Philosophischen
Begriffe,
E. S. Mittler & Sohn, Berlin, 1: 52.
Gatzermeier, M. 1996,
Kosmos, Enzyclopedie Philosophie und
Wissenschaftstheorie, Hg. J. Mittelstrass, Metzler, Stuttgart-Weimar, 4:
647-649.
Gethmann-Siefert, A. 1996,
Welt, Enzyclopedie Philosophie und
Wissenschaftstheorie, Hg. J.
Mittelstrass, Metzler, Stuttgart-Weimar,
4: 647-649.
Fehér Mátyás Jenő, 1999,
Középkori magyar inkvizíció, Gede
testvérek, Budapest, 66.
Gnoli, G.
1993,
Magi, in: The Encyclopedia of Religion, M.
Eliade, Editor in Chief, Macmillan Publ. Co. New York, 9: 79-81.
Grandpierre, A. 2001,
Püthagorász és a szkíták: a lélekhit és a
nyugati civilizáció
fordulópontja. Magyar Demokrata, 2001.
augusztus 9.
és augusztus 16.
Grandpierre K. Endre, 1970, A mágikus cselekvés mibenléte. Személyes közlés.
Grandpierre K. Endre, 1990,
Aranykincsek hulltak a Hargitára.
Népszava, Budapest.
Grandpierre K. E. 1992,
Eltemetett világkorszak: a mágikus kor.
Harmadik Szem,
1992 április.
Grandpierre K. E., 1996,
Tízezer évi küzdelem hazánk
megmaradásáért.
Kötött Kéve – Védőkar Füzetek, Budapest.
Grandpierre K. E. 2000,
Collective Fields of Consciousness in the
Golden Age,
World Futures, 55, 357-379.
Guthrie, W. K. C. 1962,
A History of Greek Philosophy, I, The
Earlier Presocratics and the
Pythagoreans. Cambridge, at the University
Press.
Hét évszázad magyar versei, 1966, 1: 7.
Humbach, H. 1978,
Mithra in India and the Hinduized Magi, in
Études mithraiques, ed. by J. Duchesne-Guillemine, Tehran and Liege, 229-253.
Kather, R.
1999,
Kosmologie, In: Enzyclopedie Philosophie,
Hg. Hans Jörg Sandkühler, A.-N. Meiner,
Hamburg, 731-734.
Kákosy László,
1978,
Egyiptomi és antik csillaghit. Akadémiai
Kiadó, Budapest, 148.
Kirk, G. S., Raven, J. E., Schofield, M., 1998,
A preszokratikus filozófusok. Atlantisz,
Budapest, 38.
Kőszegi Frigyes, 1984,
A történelem küszöbén. Kossuth Könyvkiadó,
Budapest, 14.
Lenormant, Francois, 1877/1999,
Chaldean Magic. Its origin and
development. Samuel Weiser,
Inc., York, Beach, Maine, 113.
Magyar Adorján, 1995,
Az ősműveltség. Magyar Adorján Baráti Kör,
Budapest, 32, 42, 963.
Mattéi, J. F.
1992,
Pythagore, in: Encycl. Philosophie
Universelle III, Les Oeuvres
Philosophiques, Dictionnaire, vol. dir.
J.-F. Mattéi, Tome 1, Phil. Occidentale, PUF, 1: 300-306.
Murray, G.
1917-1925,
Five stages of Greek Religion, p. 67.
North, J. A.
1996,
Pontifex, Oxford Classical Dictionary, S.
Hornblower, A. Spawforth, eds., Oxford-New York, Oxford University Press, 1219.
Országh László, 1974,
sympathie, Angol-magyar szótár, Akadémiai
Kiadó, Budapest, 1959.
Pais István,
1982,
A görög filozófia. Gondolat, Budapest, 11.
Platón, 1984, Összes művei, Európa
Könyvkiadó, Budapest, 1: 611.
Redards, G.
1965,
Mager, Lexikon der Alten Welt, Artemis
Verlag,
Zürich und Stuttgart, 1809.
Rohde, E.
1925/1987,
Psyche. The Cult of Souls and Belief in
Immortality among
the Ancient Greeks. Ares Publishers, Inc.
Chicago.
Russell, Bertrand, 1994,
A nyugati filozófia története. Göncöl
Kiadó, 25 o.-tól.
Sandars, N. K. 1978, The Sea Peoples.
Warriors of the Ancient Mediterranean.
London.
Sebestyén Gyula, 1902,
Regös-énekek. Magyar Népköltési
Gyűjtemény, IV. kötet.
Budapest, Athenaum, 43.
Snodgrass, A. M. 1971,
The Dark Age of Greece. An Archeological
Survey of the Eleventh to the Eigth Centuries BC. Edinburgh, at the University
Press.
Stanley, T.
1651/1731,
Historia Philosophiae. Vitas, Opiniones,
Resque Gestas,
et dicta Philosophorum Sectae cujusvis
complexa, Tomus Tertius, Venetiis, Apud Sevastianum Coleti. Superiorum
Permissu, Ac Privilegio. 270.
Strabón,
1977,
Geógraphika. Gondolat, Budapest,
318-319.
The New Encyclopedia Britannica, 1988,
Cosmos, Micropaedia, Ready
Reference, 15th ed., Encyclopedia
Britannica, Inc. 3: 662.
The New Encyclopedia Britannica, 1988,
The Physical Sciences, Macropaedia,
15th ed., Encyclopedia Britannica, Inc.
25: 834-.
The Oxford English Dictionary, 1989,
Magian, Magus, 2nd ed., prepared by J. A.
Simpson, E.
S. C. Weiner, Clarendon Press, Oxford, IX:
185, 202.
Tillier, A.-M., Arensburg, B. 2000,
The Speech Capability of Neandertals: an
obsolete discussion. Praehistoria, 1: 55-62.
Varga Csaba,
2002,
A halhatatlan és változatlan jel, Szakács
Gábor interjúja.
Magyar Demokrata, 2002/13, március 28,
18-19.
Versnel, H. S.
1996,
Magic, Oxford Classical Dictionary, S.
Hornblower, A. Spawforth, eds., Oxford-New York, Oxford University Press, 908.
Websters’ Third New International Dictionary, 1986,
Magi, Unabridged and Seven Language
Dictionary, Encycl. Britannica, Inc.,
Chicago, 2: 1358.
Zeller, Eduard,
1963, Outlines of the History of Greek Philosophy. London,
Routledge and Kegan Paul
Ltd, 1963, 33.