Világlogikák - 5.
Rész
Mi a filozófiai megismerés célja? A “
filozófia” szó a bölcsesség szeretetét jelenti az ógörögben. A bölcsesség maga
azonban rendkívül sokféle lehet, és ezek legtöbbje számunkra nem lényegében,
egyetemességében, világlényeggel való kapcsolatában jelentkezik. Bölcs lehet a
kereskedő, ha nagy hasznot hajtó vállalkozást ötlik ki, bölcs lehet a focista, ha
jól helyezkedik, a bérgyilkos, ha jól dönt, - a bölcsesség annyiféle, ahány
színtere adódik az életnek. Az én számomra azonban nem a bölcsesség szeretete az
irányadó, nem az adott életkeretek közti machiavellisztikus bölcsesség elérése
érdekel. Ezért javítsuk ki első kérdésünket, így: mi a megismerés célja?
Nyilvánvaló, hogy a kérdést egy ember kérdezi, és nem mint egyén, hanem mint ember
akar választ kapni. Mire akar választ kapni? Mindenre, a lehetőségek teljes tárát
meg akarja ismerni. Amit a legfontosabb tudni, az épp az Egész ismerete, az Egész
természetének mibenléte, hiszen rész-cselekvéseinkben épp az Egész kéne legyen az
irányadó. Nem élhetünk értelmes életet, ha nem tudjuk, merre tart a világfolyamat,
amely létrehozott minket. A gondolkodás, mint irányadó tényező, tehát a
világfolyamat egészének természetére irányul, és ezt a természetet az ember
számára fontos, lényegi oldalakról kell megvilágítsa. A megismerés célja tehát
az ember és a Világegyetem természetének megismerése, megvilágítása, hogy
életünk során ez a megismerés irányadó lehessen életünk feladatának
megtalálásában és sikeres megvalósításában. Nem valamiféle bölcsesség
puszta kedveléséről, egyfajta kedvtelésről, hobbiról kéne itt szó legyen,
filozófiáról, hanem ennél lényegesen többről, lényegbevágóbb, életbevágóbb
életfeladatról, a legalapvetőbb, legelső életfeladatról: sorsunk
alakításáról, sorsunk megtalálásáról, fölfedezéséről és kiteljesítéséről.
A megismerés létfeladatunk megvilágítására kellene irányuljon. A bölcsesség egy
tulajdonság, javarészt veleszületett, olyan, mint hogy magas vagy kedves valaki. Azzal,
hogy az élet és a világ megismerésének életbevágó feladata helyére a görögök a
műkedvelő, szakállpödörgető filozófiát állították, kivonták az embereket, az
emberiséget a léttörvények érvénye alól. Egyfajta élet-felfüggesztett,
tetszhalott állapot az eredmény, életünk többezer éve tartó gúzsbakötése. Attól
vagyunk emberek, és nem puszta törmelék-lények, a Kozmosz akaratával szemben
közömbös, tunya, önös érdekeikbe fulladó korcsok, hogy kozmikus létfeladatunk él
bennünk, és ez a vágy értelmet, mélyebb, emberi értelmet akar adni életünknek.
Félre tehát a filozófiával, a jellegtelenség, életünk alakítása és a
Világegyetem iránt tanúsított közömbösség, a kisszerűség, a törpeség, az
embernélkülivé tevés műfajával, ezzel az önmagát elnevezésével is kifejező és
leleplező kategóriával, és kezdjük elölről a megismerés világraszóló
feladatát!
A végső kérdések
A végső kérdések tehát:
- A Világegyetem természete. Élő vagy élettelen a
Világegyetem? Ha a Világegyetem élettelen, nyilván nem lehet kozmikus életfeladatunk,
örüljünk, hogy élünk egyáltalán, és egyfajta kozmikus leszigeteltségben,
közömbösségben élhetjük le csak életünket. Ha viszont a Világegyetem élő
természetű, akkor életének mi adhatunk egyfajta kiteljesülést, kibontakozást. Ha a
Világegyetem tudatossággal bíró élő rendszer, akkor ismernünk kell a Világegyetem
célját, szándékait, létfeladatát, hogy ezen belül saját létfeladatunkat
megtalálhassuk és megvalósíthassuk. Minden megismerésre irányuló gondolati
rendszernek tehát legelső és központi kérdése a Világegyetem természetének
megvilágítása, a Világegyetem rendeltetésének logikai lehetőségeinek
feltérképezése, logikai-tudományos vizsgálata kell legyen. Ha most ebből a
szempontból megvizsgáljuk a materialista filozófiát, erre a központi végső
kérdésre a materializmus válasza: a Világegyetem mint egész nem lehet tudományos
vizsgálat tárgya, filozófiai szinten pedig a Világegyetem anyagi, azaz élettelen
természetű. A materializmus bölcsesség-kedvelése annyira műkedvelő jellegű, hogy
még saját központi kategóriáját, az anyagfogalmat sem dolgozta ki, nem határozta
meg világosan. Így fordulhat elő, hogy egyes materialista filozófusok az anyag
fogalmába beleértenek egyfajta “ önmozgást” . Ez a rejtélyes, magábanvaló
önmozgás, amelyet egy élettelen anyag tanúsít, ellentmondást jelent, hiszen
élettelen anyag nem kezd magától mozogni. Ha mégis feltesszük ezt a képtelenséget,
a materialista “ önmozgás” lényege egyfajta vak, céltalan, véletlenszerű,
gépies önmozgás. Ezzel pedig választ kapunk a központi világkérdésre: élettelen,
vak világban élünk. Egy ilyen világfelfogás természetszerűleg vezet a praktikus,
gyakorlati szempontú életvezetésre, olyan életre, amely világ-idegen, élet-idegen,
ember-idegen, a fogyasztói életvezetésre, lealacsonyodásra, elembertelenedésre. Az
idealizmusban a Világegyetem fogalma szintén periférikus, kizuhant a központból.
Kizuhant a lét központjából a Világegyetem, e lét szülője, talaja és
fenntartója. És a világlogika működik akkor is, ha működését tagadják: a
materialista anti-kozmikus, Világegyetem-ellenes szemlélet következménye az Egész
föladása, a Rész abszolút egyeduralkodóvá tevése, a Természet, a társadalom és
az emberi belső világ részekre szabdalása, atomizálása, tehát a Kozmoszt tagadó
világkép is a (szétszabdalt) Kozmosz mintájára építi fel társadalmi, tudományos
és pszichológiai programját. Sorozatunk eddigi részeiben ismertettük a materializmus,
az idealizmus, a teizmus, a táltoshit, a fenomenológia világlogikáit. A végső
kérdésekre mindezen rendszerek válaszai a fentiekből kikövetkeztethetők. De az, hogy
a Világegyetem természetének és létfeladatának megismerése az emberi megismerés
legelső és legfontosabb kérdése, nem jelenti, hogy a többi végső kérdés ne lenne
szintén lényeges, létfontosságú saját életfeladatunk kialakításában.
- Az Ember természete. Tulajdonképpen az Ember és a
Világegyetem közti szférák - a Tejútrendszer, a Naprendszer, a Nap, a Föld, a
Természet, az élővilág megismerése is hozzávehető a Világegyetem megismeréséhez.
Ezek adják az emberiség, és a közvetlenül együttcselekvő közösség, a nép
létfeladatának talaját, hordozóját. Mi az emberiség rendeltetése, mindannyiunk
közös létfeladata? Hogyan alakult ki az emberiség? Hogyan fejlődtek ki az egyes
népek, és milyen természeti törvényszerűségek alakították ki sajátosságaikat?
Mi az ember természeti lényege, legmélyebb természete? Mi adhat értelmet az életnek?
Milyen sajátos létfeladatot hordoz az ember a Természetben, a Világegyetemben?
- A harmadik lényegi világkérdés: az Ember és a
Világegyetem kapcsolata. Miféle kapcsolat áll fenn vagy létesíthető az ember és a
Világegyetem között? A materializmus szerint ez a kapcsolat elsősorban azt jelenti,
hogy testünk anyaga, molekulái a csillagokban, szupernóvákban keletkeztek (itt a
hidrogénnél nehezebb anyagokra, a szénre, oxigénre gondolnak). Ez a kapcsolat miféle
útmutatást ad életünk alakítása számára? Erre a kérdésre materialista tudós nem
adott még választ, tudomásom szerint. De nem is lehet kérdés ez a kérdés a
materialisták szerint, hiszen kész, adott a helyzet, nekünk embereknek, nincs és nem
is lehet ezen a téren teendőnk. Nyilvánvaló, hogy ezen a “ kapcsolat” -on túl a
Nap hatása alapvető az élet kifejlődéséhez. A Tejút, a Világegyetem hatása a
kozmikus sugárzásokban jelentkezik. De hogy mi miféle visszajelzést adhatnánk, azt
egy materialista tudós elképzelni sem tudja, vagy kereken nevetségesnek tarthatja. A
materialista világképben tehát az ember fölösleges melléklétező, kiváló alany a
törmelék-lét számára, tehát az emberek elidegenítése a Természettől “
tudományos” bizonyítékot, támaszt kapott. “ A gondolkodás világrendszerei” ,
“ A Közös Tudatmező” , “ Kvantumbiológia” , “ Kozmobiológia” , “
Kozmopszichológia” című sorozataimban azt igyekeztem és igyekszem a továbbiakban is
megmutatni, hogy ez a materialista tudományos világkép alapvetően, elsősorban mint
világkép - hiányos, és tények sora bizonyítja (gondoljunk itt elsősorban az
élőlények és a kozmikus rendszerek elektromágneses és kvantum-vákuum
kölcsönhatásaira), hogy az ember és a Világegyetem között nemcsak konkrét
kölcsönös pszichikai, hanem fizikai kapcsolat, kölcsönhatás is létezik, és hogy az
emberiség rendeltetése a Világegyetem alaptermészetének felfedezése, az
Örökkévalóság kigyújtása. Az emberi lét a materializmus szerint tehát eleve
értelmetlen, abszurd, érdekeltsége legfeljebb az önzésig terjedhet ki, a hatalom
megszerzésében, a státusz-szimbólumok, a fogyasztói javak felhalmozásában. Bár a
fejlődő anyagi világegyetem koncepciója adhatna kapaszkodót egyfajta kozmikus
életvezetés számára, a materialista világkép lényegében idegenkedik a Kozmosztól
mint egésztől, hiszen nem annyira világkép, mint inkább szemellenző, a kész
helyzetek feltétel nélküli elfogadásának hitvallása. A teizmusban az ember nem
képes magát a világrendbe helyezni, az ember evilági szerepe csak annyi lehet, hogy
magát alázatosan alávetve a jámbor önalárendelést előíróknak, bízzon egy
egészen más természetű, jobb világban, amiről csak egy a biztos, hogy nem itt a
Földön jön el.
- A világ és a valóság viszonya. Minden világrendszernek
számot kell adnia a valóság természetéről. A valóság természetének érzékelése
közvetlenül lényegi módon beleépül személyiségünkbe, mint cselekvéseinknek, a
közös színtér érzékelésének alaphangja, alap-hangszíne. Érezhetjük mindennél
erősebben, hogy mindenkivel szemben nekünk van igazunk-de hozzátartozik érzésünk
természetéhez, hogy azt szeretnénk, ha igazunkat minél többen elfogadnák tőlünk. A
materializmus szerint a valóság legfőbb tulajdonsága, hogy objektív, tőlünk
független. Persze, ez magával vonja azt az önkirekesztő tételt, hogy - ezek szerint -
gondolkodásunk annyiban nem valóságos, amennyiben tőlünk függ, és csak annyiban
valóságos, amennyiben nem tőlünk függ - vagyis minél kevésbé eredeti, minél
kevésbé önálló, minél kevésbé a mi gondolatunk az, amit gondolunk, annál
valóságosabb. A valóság természetének vizsgálata engem a Közös Tudatmezőhöz
vezetett el (Szellemi Valóságépítés, Harmadik Szem, 1995 május).
A világrendszerek jellemzői
A végső kérdések tükrében a
gondolkodás világrendszerei meglehetősen sajátos megvilágítást kapnak. Nem
foglalkoznak szinte egyáltalán a Világegyetem természetének, rendeltetésének, sem a
világfejlődés, a világfeladat kérdésével. Ez vagy nem érdekes számukra, vagy
képtelenek ilyen átfogó gondolatra jutni, vagy hallani se szívesen hallanak róla. Ha
ez az utóbbi eset áll fenn, ennek csak az lehet az oka, hogy valójában nem a
megismerést akarják szolgálni, a teljes megismerést, hanem csakis és kizárólag a
részleges megismerést, és ezzel a megismerés hatókörét leszűkítik úgy, hogy a
megoldás kulcsát rejtő területet nemlétezőnek vagy tabunak tekintik. A gondolkodás
döntő kérdése tehát a gondolkodás hatókörével, erejével függ össze. A
gondolkodási rendszerek első és legfontosabb tulajdonsága a gondolkodás
hatókörének kijelölése. Az egyes gondolatrendszerek ugyanis váltakozó
mértékben tanúsítanak szimpátiát a kozmikus, a szellemi vagy a földi
létkörrel. Amíg a legtöbb filozófia kikerüli a központi létproblémát, az
Univerzum természetének és világfeladatának kérdését, addig egyes filozófiák a
Világegyetem szerepének hangsúlyozásától is óvakodnak, vagy egyenesen anti-kozmikus,
Világegyetem-ellenes magatartást tanúsítanak. Ez utóbbi a meghatározója a ma
létező világállapotoknak, filozófiai és tudományos kutatásoknak. És itt rögtön
rábukkantunk a gondolkodási rendszerek második tulajdonságára, a racionalizmus
és a megismerhetőség problémájára, az elme és a hatókörébe eső birodalom
viszonyába. A Világegyetem természetének megismerésére irányuló elme
gondolatrendszere a kozmikus racionalizmus. Az elme megismerő képességének
egyetemességét valló racionalizmus, ha maga nem vizsgálja meg a gondolkodás központi
kérdését, a Világegyetem természetét és világfeladatát, akkor lemond az
egyetemességről, és csak a lefejezett, szűken értelmezett, szűklátókörű
gondolkodást kultiválja. Ez is racionalizmus, de Világegyetem-ellenes, szűken
értelmezett változatban, ez a ma elterjedt szűkített racionalizmus. Az irracionalizmus
pedig ahelyett hogy a maga eszközeivel, a közvetlen intuícióval, a szabad
képzelettel próbálna eljutni az élet, a lét központjába, feladja mindkét
megismerési módszerét, és a hit készen kapott malasztjára, önállótlanságára
támaszkodik. És ott van még a szkepticizmus és az agnoszticizmus, a
megismerhetetlenség racionálisnak álcázott vallása, hiszen ezek alaptétele, hogy
nincsenek végső kérdések, se végső válaszok, csak a szűk keretek között feltett
kérdésekre adható szabatos válasz. Harmadik szempont a gondolkodási rendszer statikus
vagy dinamikus mivolta. A statikus gondolatrendszer a világfejlődést statikusnak
mutatja, ebben tehát senkinek és semminek sem lehet létfeladata, mert minden mindig
lényegében változatlan. A dinamikus gondolatrendszer teret ad az emberi és a kozmikus
fejlődés számára. Negyedik szempont, hogy hány alapvalóságot ismer el vagy
foglal magába egyenrangú valóságként a gondolatrendszer, és hány alapvalóságot
zár ki, tekint nemlétezőnek vagy alárendeltnek.
Lehetséges gondolatrendszerek
kaleidoszkópja
Ezek a jellemzők elvileg tetszés szerint
kombinálhatók. Így kifejleszthető anti-kozmikus, egy-valóságú, statikus,
racionális gondolatrendszer, mint a materializmus. Kifejleszthető anti-kozmikus,
egy-valóságú, statikus, irracionális gondolatrendszer, pl. a keresztény vallás.
A misztika felfogható kozmikus, egy-valóságú, dinamikus, irracionális
gondolatrendszerként. Létezik kozmikus, több-valóságú, statikus, részben
racionális gondolatrendszer, pl. a pánpszichizmus. De akinek kedve van,
kifejleszthet kozmikus, egy-valóságú, statikus, racionális gondolatrendszert,
vagy kozmikus, több-valóságú, racionális, dinamikus gondolatrendszert, mint
pl. az animizmus, vagy a mágikus világlátás. Érdemes játszani, kipróbálni, miféle
gondolatrendszereket építhetünk otthon, házilag - és megfigyelni, melyik milyen
művészi élményt ad, belső logikájának feltárulásával, szféráinak
zsugorodásával-kitágulásával-összekapcsolódásával.
(folyt. köv.) Grandpierre Attila
7.8 oldal |