megjelent: IPM 2004. április, 82-87.
Világrend
és egészség
Nem
csak dolgok, jelenségek, törvények léteznek a világon. A valóság legmélyén pedig ott rejlik a világrend. Személyes életerőnk
az egész Mindenséget átható rendből ered. Lényünk egész-ségre,
épségre törekvése köldökzsinórként a Mindenséghez köt bennünket. A világrend megismerésével
és belső felélesztésével fenntarthatjuk kapcsolatunkat a Mindenség rendjével. A
Mindenség törvényei összhangban kell álljanak
egymással, mert a világ Egy. A külső világ
rendje és az erkölcsi világrend természet szerint összhangban állnak egymással.
A világrend az ősi
világvallásokban
Az
ősi világvallásokban a kozmikus rend azt az elvet (elveket) jelenti, amikről
úgy hiszik, hogy a világegyetem legáltalánosabb rendjét képviselik. Az emberi
viselkedés terén a világrend a valóságra, igazságra, a helyes viselkedésre,
vagy az emberi jogokra és igazságtételre vonatkozik – és a társadalmi és
erkölcsi normák egészére, amelyeken a társadalom felépül. Sőt, talán még
többről is van szó: minden egész a Világegészből
eredhet, és közvetlenül a világrendből fakad. Induljunk útnak, vizsgáljuk meg,
miben is áll a világrend!
A
világrendre épülő ősi társadalmakban általános volt a hiedelem, hogy a
társadalom egyedi eseményei nem véletlenszerű (és így értelmetlen) események,
hanem részei egy nagyobb, értelmes mintának, ami az időben is jelentős
kiterjedésű. Ez a bizalom – hogy az egész világegyetem az erkölcsi és
természetes rend elvén alapszik és ez is kormányozza – az, ami képessé teszi az
emberi lényeket, egyénenként és közösségeikben, hogy hatékonyan megoldják
értelmi, erkölcsi és szellemi válságaikat, vissza tudják nyerni testi és lelki
egészségüket. A Védákban a kozmikus rend neve rta. Rta a világegyetem
változhatatlan törvényét jelöli, a kozmikus egységet, amely megelőzte az
isteneket (!) és felülmúlja őket hatalomban és tekintélyben. A buddhizmusban a dharma jelöli a kozmikus törvényt, ami a világegyetem
működését szabályozza, és az erkölcsi törvényt, az igazságosság törvényét. Az
ókori Görögországban a szofisták az emberi élet legfőbb, helyes irányát abban
látták, hogy az emberi törekvések egy irányba rendeződjenek azzal az eszményi
renddel, amely a világegyetem mindent átfogó szerkezetén nyugszik. A sztoikus
gondolkodók úgy hitték, hogy minden kölcsönösen összekapcsolódik egymással úgy,
hogy minden egyes rész együttműködik az összes többivel, hogy egyetlen, jól
rendezett, ésszerűen értelmes kozmoszt alkossanak. Szent Ágoston és Aquinói Szent Tamás egyaránt a világegyetem rendjének üdvözítő
voltát vallották. Francis Bacon koráig (17. század) általános
egyetértés uralkodott: a megismerés eszménye a kozmosz rendjének
szemléletünkkel történő megragadása volt. Bacon felismerte, hogy a középkori
vallásos gondolkodás alkalmatlan a világ alapos megismerésére, és fellázadt a
homályos általánosságok ellen, a gyakorlati eredményességet követelve. Ennek
nyomán a modern tudomány elvetette a nagy összefüggések vizsgálatát. Korunkra
azonban a tudomány újra eljutott az alapokig, és most már alapokkal rendelkezik
ahhoz is, hogy újra egységben, egységes rendben lássa a világot. De hogyan
tudjuk ezt az egységes rendet felfogni?
Tudomány
és világrend
A
mai tudomány álláspontja szerint az életnek nincs helye a valóságban, mert az
élet merő látszat. Az asztalról például csak úgy látszik, hogy szilárd,
áthatolhatatlan, valójában óriási űr választja el egymástól alkotórészeit, az
atommagokat az atomhéjtól és a többi atommagtól. De az élet nem ilyen járulékos
tulajdonság. Az asztalt érzékelhetjük áthatolhatatlannak vagy áthatolhatónak,
ez az asztal viselkedésén jottányit sem változtat. Viszont ha a macska feldobja
a talpát, attól kezdve egészen másképp fog viselkedni. A lényeges tulajdonság
tehát az, amelyik a viselkedést befolyásolja. A fizika éppen azért lett
sikeres, mert a fizikai testek viselkedésének törvényeit kutatja, és így a
pillanatnyi adottságokat éppen a viselkedéssel kapcsolja össze. Nem a puszta
lét, hanem a viselkedés a valóság lényegi ismertetőjegye, a valóság legfőbb
megnyilvánulása. A viselkedés sokkal mélyebb, mint a puszta lét. A viselkedés
hozza létre a létet, a viselkedés kormányozza a létet, a viselkedés a létezés
mélyebb, alapvetőbb, alkotóbb szintje, mint a tényeké, és ezért képes
bepillantást adni a jövőbe: mert a valóságalkotás törvényeit rejti magában. A
vallás éppen azért nem lett a tudományhoz hasonlóan sikeres, mert merev
adottságokban gondolkodott, nem pedig a valóságos
viselkedés meghatározó törvényeinek felismerésére irányult.
A
valóság alapvető megnyilvánulása a viselkedés. Az élet
pedig alapvetően megváltoztatja a viselkedést, nemcsak befolyásolja, hanem
egyenesen meghatározza, irányítja a viselkedés kezdetétől egészen a végéig. Itt
az ideje, hogy a tudomány belássa, az élet legalább olyan alapvető alkotóeleme
a világnak, mint az eleminek tekintett részecskék: a proton, az elektron, és
társaik. Ha kíváncsiak vagyunk a világra, ha szeretnénk mindent tudni, ami
számunkra fontos lehet, akkor tovább is kérdezhetünk: van-e még valami, ami
meghatározza a viselkedést? Akármennyire is kerestem, csak egy ilyet találtam:
a döntéshozó gondolatot. Amikor döntést hozunk, eldöntjük, hogyan viselkedjünk.
Tehát képesek vagyunk meghatározni viselkedésünket, tudati, gondolati úton! Ez
igen, ez tényleg ugyanolyan, mint a fizika esete: ott a fizikai törvények
döntik el, hogyan mozogjon az adott test, itt pedig én
döntöm el, hogy hogyan mozogjon az adott test – a saját szervezetemről van itt
szó. Nem csodálatos, hogy a gondolkodó ember a gondolatával mozgat egy egész
emberi testet?
A
világegyetemet eggyé tevő szervezőerő valami varázslatos erő. Ha az anyag, az
érzés és a gondolat egységes egészet alkot, lényegi összhangban, akkor a
Világegyetemben az anyag, az élet és a tudat úgy hatnak kölcsön, hogy egymás
lényegének, illetve a lényegi Egy-nek meg tudnak
felelni. Ha a Világegyetem egységes
egész, akkor teljes joggal tekinthető tudatilag vezérelt egységes rendszernek,
és éppolyan teljes joggal tekinthető érzésekkel
vezérelt összhangban álló rendszernek is. Az érzésvilág és a gondolatvilág
egysége a kozmikus világrendben azt jelenti, hogy a gondolat megfelel az érzés
lényegének, az érzés megfelel a gondolat lényegének. Mivel mindketten az Egy
megnyilvánulásai, hű másai, egymásnak (az Egy másának!) is meg tudnak felelni.
Az egyik ugyanolyan mása az Egy-nek, mint a másik.
Nem merev alárendelésről van szó tehát, hanem értelemszerű, együttérző,
együttgondolkodó kölcsönhatásról! A gondolat a kozmikus világrend szerint az
érzésvilággal együttgondolkodik, együttérez, átérzi
annak lényegét, és ezt a lényeget igyekszik gondolati síkon megfogalmazni. Ez a
vezérlési mód az alkotó gondolkodás jellemzője. Az érzés viszont a gondolat
megszületésekor ráhangolódik a gondolati síkon megjelenő, kiteljesedő
értelemre, és lehetővé teszi, hogy a gondolat a gondolati létsíkon sokoldalúan
körbejárja a logikai lehetőségeket, és megtalálja a lényegi kifejeződés
leghelytállóbb módját. Ez a vezérlési mód a logikai ellenőrzésé, amelyben ismét
együttműködik a gondolat és az érzés, de ennek során a gondolat a kezdeményező.
Az alkotó gondolkodás nem lehet meg ellenőrző gondolkodás nélkül, csak ennek
segítségével juthat szilárd talajra, amely a következő lépés elemi feltétele.
A
Világegyetem egysége ugyanúgy a tudat és az anyag egységét is jelenti. Ha az
anyag és a tudat egységes rendszert alkot a Világegyetemben, amelyben lényegi
megfelelés áll fenn, az azt jelenti, hogy a tudati indíttatás ebben a
rendszerben kiváltja az értelemszerű anyagi megvalósulást. Más szóval: a
Világegyetem tudatilag vezérelt anyagi rendszer, a fizikai testek viselkedése
gondolattal irányított. A Világegyetem anyagi felépítése olyan kell legyen, hogy a tudati hatásokra, bárhol hatnak benne,
az anyag annak lényegében megfelelő, aktív visszahatással válaszol. A tudat
hatására az anyag válaszol, a világösszefüggések rendszerén átfutó gondolat a
Világegyetem logikai szerkezetéből adódóan megtalálja azokat a lehetőségeket, amelyek
az Egész válaszát jelentik a gondolati kezdeményezésre. Így az a természetszerű
következmény, hogy a tett egy bizonyos idő múlva a Természet révén viszonzásra
talál. Talán erről a kozmikus ősállapotról fennmaradó emlék tükröződik meséink
egyes fordulataiban, és a kozmikus összhang emlékét őrzi a „jótett helyébe jót
várj!” mesei tanítás. Nem kell itt feltétlenül arra gondolni, hogy a Természet
emberszabású tudattal rendelkezik. A tudat ugyanis az értelmes, értelemszerű,
célravezető szervezőerőt jelenti, és ilyen tudattal az egész élővilág
rendelkezik, akárcsak a Világegyetem, az Egész is. Ez a tudat a természeti
tudat, az öntudatlan tudat, amely tudja, mit kell tenni, de nem feltétlenül tud
róla, hogy tud. Az őselvek, így például az élet elve, ugyanis eleve hosszú távú
törvények. A madár leesése csak egy idő után követi az élet törvényét, mert a
legelső pillanatban még szabadon esik, mint a kő. Amíg a fizikai erő
pillanatnyi, addig a fizikai elv, a legkisebb hatás elve a távoli fizikai
egyensúlyra irányul. Az értelem elve megköveteli, hogy túltekinsünk
a pillanatnyi adottságokon, és belső életcélunkat minden körülmények között
valóra tudjuk váltani. A hosszú távú irányultság tehát a Természet törvénye,
nem azonos az emberi szándékkal, célszerűséggel, hanem sokkal mélyebb annál.
A
világrend
A
Világegyetem lényegét három első elv alkotja: az anyagelv, ami szoros
összefüggésben áll az intuícióval, és az ösztönökkel; az életelv, ami szoros
összefüggésben áll a lélekkel, és az érzésvilággal; és az értelemelv, amely a
tudattal, a gondolatok világával áll összefüggésben. Az első elvek a
Világegyetem belső szervezőerőinek tekinthetők. A világrendet az anyag-élet-tudat egysége adja. Ez az egység lényegi egység,
egészség, amelyben mindhárom megnyilvánulási mód, az anyagi, az élő, és az
értelmi, a Világegészt szolgálja. Az anyag, az élet
és a tudat törvényei a fizikai törvények, az érzések törvényei és a logika. A
megismerés hármasságát pedig a gondolkodás, a megérzés
és az intuíció alkotják. Az anyag-élet-tudat hármas
megfelel az intuíció-megérzés-gondolkodás hármasnak. Ez pedig azt is jelenti, hogy az anyagot irányító törvények
megfelelnek az intuíciónak, az ösztönös világérzékelésnek. A világrendet az Egy
irányítja, az Egész, a lényegi egészség. Ez az egészség megköveteli az érzések
és az intuíció lényegi egységét. Az intuíció és az érzések lényegi egysége azt
jelenti, hogy az érzések az intuícióval, a világérzékeléssel, a sejtések
világával egységet alkotnak, azokból alkotó módon születnek, sarjadnak. A
világrend egyik fő megnyilvánulása az alkotás törvénye. Az alkotás törvénye
röviden kifejezve annyit tesz: bentről kifelé. Hosszabban kifejezve: a belső
világnak meg kell nyilvánulnia. Ami bent van, annak ki kell jönnie, ami
létezik, él, lüktet, érez, annak meg kell valósulnia, testet kell öltenie,
olyan testet, olyan alakot kell fölvennie, amely kifejezi érzésvilágának
felépítését, lényegét, mondanivalóját, szépségét. Pontosabban elmondva: a világ
rendje azt mondja, hogy oda kell figyelnie minden létezőnek a sejtések világára,
a világérzékelésre, az intuícióra, az ösztönös érzékelésre. Ez az anyag
hivatása. Az anyagi világ folyamatosan alkotó tevékenységet végez belső
ösztönvilágának szigorú törvényei szerint. Ez a világban szembeötlő, mert az
anyagi alkotóerő külsőleg is érzékelhető alakot vesz fel, az alkotás törvénye
szerint, és így formateremtő képességet is jelent.
Ez
a szépségre irányuló formateremtő képesség különösen az alkotó tevékenység
második szintjén, az érzések világban, a lélek világában, az élet világában
érhető tetten. A növények és az állatok a leggyönyörűbb, legkáprázatosabb
alakokat veszik fel, belső igényből fakadóan, amit tévedés lenne a
fajfenntartással összekeverni, ahogy azt a mai külsődleges, felülről lefelé
hierarchikusan, hatalmi elrendeléssel gondolkozó mai szemlélet sugallja. A
növény, állat megalkotja saját érzésbeli felépítésének megfelelően, a szépség
vonzásának engedelmeskedve szirmait, leveleit, virágait, illatait, ágainak,
erezetének matematikai törvényszerűségeit, csodálatos mintázatait, sörényét,
taraját, díszes bundáját, alakját, gazdag formakincsét, ékes fejdíszeit,
szárnyait, lábait, karmait, farkát, szemének rejtélyes jelkép-erejű alakját,
énekeit, táncait, mind-mind a szépség vonzástörvényeinek irányítása alatt. És
ezek a szép alkotások mind elsődlegesen szépek és csak másodlagosan hasznosak,
mert az élet lényege nyilvánul meg ebben a szépségben, és a fennmaradás az élet
megléte után következő feladat. Az állat bundája a törzsfejlődésben előbb
jelent meg a bunda látványát értékelő szem kifejlődésénél. Vannak az óceán fény
nélküli mélységeiben ragyogó színekben pompázó
teremtmények, amelyeket senki sem lát a szükséges fény hiányában. Adolf Portmann, a híres svájci biológus ezt nevezte „célnélküli
jelenségnek”. Szépség a szépségért, a szépség önmagában összefügg azzal, hogy a
természeti szép érdek nélkül tetszik. A szépség, mint elsődleges
alaptulajdonság, felidézi az ősi, az ókorban még meglevő kozmosz-eszmét, amely
szerint a Kozmosz elsődleges tulajdonsága a szépség. Az állat-és növényvilágban
megnyilvánuló elsődleges szépség közvetlenül a Kozmoszból, a világrendből ered.
De
még az érzésteli, érzékelhető szépség létrehozásában
sem merül ki feltétlenül az alkotás. Az alkotás törvényének átfogó alakja
kiterjed a gondolati világra is, és megköveteli, hogy a gondolatok az
érzésekből szülessenek, hűek legyenek a természetes érzésvilághoz, együtt
érezzenek a Természettel, a belső és a külső világgal, innen merítsék
mondanivalójukat, hajtóerejüket, és innen íveljenek föl a gondolat világító
erejéhez. Az alkotás átfogó törvénye kimondja, hogy a természetes alkotás a
világrenddel összhangban a sejtésekből születik, a természetes érzésvilágot
követi, és ezek megfogalmazása.
Az egység követelményéből
adódik az együtt-érzés, együtt-gondolkodás követelménye, mégpedig logikailag
kikerülhetetlen szükségszerűséggel. Ez az együttérzés, együttgondolkodás olyan
alapvető követelménye a világrendnek, hogy ki kell
emeljük – annál is inkább, mert a felvilágosodás racionalizmusa elsöpörte a
talajt az ész alól. Az ész mindenhatóságának eszméje, ha elvesszük a
Természettel együttérzés, együttgondolkodás talaját alóla, az észt egyfajta
modern, totalitariánus diktátorrá igyekszik tenni,
olyan teljhatalmú vállalati igazgatóvá, aki csakis saját, legtöbbször anyagi,
rövidtávú pénzügyi érdekei szerint dönt. Itt nem egy felszínes, külsődleges
ésszerűségről van szó, hanem a valóságot teljes mélységében átható, a
valósággal együtt-élő, együtt-érző, együtt-gondolkodó, a valóságot társként
elfogadó figyelemről. Ez az együttérzés kiterjed az egész Kozmoszra, és így
minden kozmikus létező együttérez társként a többi
kozmikus létezővel, egyetlen együttérző kozmikus
érzésmezőt alkotva. Ennél a pontnál a közfelfogással egyező eredményre
jutottunk. Sőt, a tudományos felfogással is egyezésbe hozható a kozmikus
szimpátia eszméje, ha úgy pontosítjuk az élettelen tárgyak esetében, hogy a
fizikai tárgyak kölcsönhatásait értjük az „együttérzés” alatt. A fizikai
kölcsönhatások úgy valósulnak meg, hogy az atomi rendszerek „virtuális” (nem
valóságos, vagyis nem fizikai) módon egy pillanat alatt feltérképezik az összes
lehetséges utat, amit bejárhatnak, majd ezek a fizikai hatás-elvnek megfelelően
összeadódva választják ki azt a változatot, amelyet a test követni fog a
(fizikai) valóságban. Más szóval: minden anyagi test részecskéi pillanatszerűen
terjedő kölcsönhatásaikkal feltérképezik az egész anyagi kozmoszt, az összes
többi részecske helyzetét, és ennek megfelelően alakítják ki viselkedésüket. A
kvantumelektrodinamika felismerte, hogy a kölcsönhatások parányi energia-kvantumok
kicserélődéseként írhatók le, vagyis minden részecske minden más részecskével
pillanatszerűen parányi energia-kvantumok seregét cseréli ki. Ha ezt a
„virtuális” (fizikai értelemben nem valóságos, közvetlenül nem mérhető)
kölcsönhatást, amely a kölcsönhatások alapját alkotja, érzékelésnek tekintjük,
és a világ-érzékelést úgy tekintjük, mint ami szükségképpen érzésekkel is
együtt jár, vagyis ha kitágítjuk az érzés fogalmát, akkor a szimpátia ősi
eszméje és a modern fizika egyezésbe hozható.
A világrend az első elvek
kölcsönhatásában, kölcsönösségében, társ-rangúságában, lényegi egységében
fejeződik ki. A világrend nemcsak a fizikai, hanem a biológiai és pszichológiai
létsíkon is tevékeny, tehát nemcsak fizikai, hanem tudományos, filozófiai,
vallási, erkölcsi, művészi, esztétikai, és társadalmi jelentőséggel is
rendelkezik. A kozmikus rend az egyetlen, amely valóban pártatlan, egyetemes és
valóságos alapot adhat a tudománynak, a filozófiának és az erkölcsi
értékrendnek éppúgy, ahogy segítséget nyújthat a vallások egymás ellen
fordulásának legyőzésére, a közerkölcs, a művészet társadalmak megújulására,
egésszé és egészségessé válására. A kozmikus rend megismerése fontos lehet a
pedagógia számára is, közérthetősége, életközelsége, életszeretete a gyermekek
számára is könnyen felfoghatóvá teszi, megkönnyítve és meggyorsítva a gyermekek
szellemi éhségének kielégítését, és ezzel hatékonyan javítva szellemi
fejlődésüket. De nemcsak általános jelentősége van a világrend eszméjének és a
köztudattal összevetett képének. Mert van emellett egy legalább ilyen fontos és
nélkülözhetetlen jelentősége is, amely a mindennapok küzdelmeihez,
életvezetésünkhöz ad támaszt, fogódzót, erőforrást, útmutatást, célt és reményt
gondolkodásunk alapjainak megvilágításával, amely lehetővé teszi az önálló
gondolkodás és életvitel megalapozását.
Egészség és világrend
De még ennél is többről van szó. A
világrend vizsgálata egyben egészség-tan is. Gondoljunk a pszicho-szomatikus
betegségekre. Mit is takar ez az elnevezés? A psziché, a lélek, okozta testi
betegségeket. De lehetne szomato-pszichotikus
betegségekről is szó, azaz testi okok által okozott lelki betegségekről –
csakhogy mivel a testi okokat könnyebb felismerni, ezért az ilyen típusú
betegségeket nem nevezzük bonyolult néven, hanem egyszerűen betegségeknek
nevezzük őket. Így pedig kirajzolódik a kép: a betegségek oka a test és a lélek
összhangjának megbomlása, illetve a test és a lélek eltérése a természetes,
egészséges állapottól. Bármelyik tér el először, magával vonhatja a másikat, és
ez a magával vonás mutatja a két létsík, a testi és a lelki kölcsönhatásának
szoros mivoltát. De vajon nem maradt-e ki a szellemi, értelmi, gondolkodásbeli
betegség, elváltozás, eltérés a betegség-típusok felsorolásából? Ez egy nagyon lényeges
kérdés, amely bevilágít nemcsak az ember belső világának, de a Kozmosz
világának legmélyére is. Ugyanis a modern, divatos felfogás a nyugati
civilizációban évszázadok óta a dualista felfogás, azaz a test és a tudat
kettősségén alapuló világszemlélet. Ez a Descartes-tól eredő nézet egyszerűen
semmisnek, önállótlannak, levegőnek tekinti a lelket, és így a hozzá szorosan
kapcsolódó biológiát, az élet tudományát. Így van ez mindmáig a nyugati
világban. Miközben az utóbbi évtizedekben az anyag egyeduralmát kifejező
felfogás például az új tudományos folyóiratok témaválasztásában kezd kitágulni,
az anyagon kívüli létezés tilalmának feloldása még mindig csak részleges, mert
még mindig csak a tudat természetének vizsgálatára korlátozódik. Bár több
nemzetközi tudományos folyóirat szerkesztőbizottságának is tagja vagyok, és ez
bizonyos szintű tájékozottságot is jelent, a több mint tízezer tudományos
folyóirat között, amelynek listája elérhető számomra, mégsem tudok mindmáig
olyan tudományos folyóiratról, amely az élet természetének átfogó vizsgálatát
tűzte volna ki célul. Kórtünet ez, és
egyben kortünet, annak a kórnak a tünete, amely az élet természetének kérdését
még mindig kizárja a tudományos vizsgálatok köréből. E kórtünet súlyának
felfogásával megérthetjük, hogy a modern tudományos felfogásban az életnek
egyszerűen nincs helye. Az ember testre
és tudatra felosztásával éppen végtelenségét veszíti el, azt a végtelenséget,
amit a lélek, az élet képvisel. Szögezzük le még egyszer: a modern nyugati
civilizáció a testnek adja a fő szerepet, de egyes esetekben a tudatról is
hajlandó tudomást venni. Ezzel szemben, ahol nem a kívülről ránk erőltetett
kényszer-világnézet szabja meg állásfoglalásunkat, hanem a mindennapi tények,
tapasztalatok, a betegségeknél például, ott egy furcsa és mindmáig észre nem
vett módon egy gyökeresen más felosztás érvényesül: a betegségek vagy testi,
vagy lelki okokra vezethetők vissza. Ez a felosztás
pedig a test-lélek felosztásnak felel meg! Vagyis a lélek szerepe közvetlenül
jelentős a betegségek kialakulásában, míg az értelem eltérése az egészségestől,
az igazságtól, a valóságtól úgy tűnik, jóval kisebb szerepet játszik. A
betegségek az életfunkciók külső vagy belső eredetű zavarai, testi vagy lelki
eredetűek. A modern felfogás szerint a test és a tudat a két alapvalóság. A
betegségek – de kedvesebb jelenségek is, mint például a tánc – azonban a test
és a lélek valóságának nagyobb szerepét mutatják. Testi valónk
pedig természet szerint szerelemből, vagyis lelki kapcsolatból születik. Lehet,
hogy természet szerint a modern felfogásban kitagadott testvér, a lélek a
legalapvetőbb valóság?