|
Felhívó
Mindannyiunkat a Természet, a Világegyetem teremtett. Természeti-kozmikus erők cselekedtek értünk fogantatásunkkor és cselekednek bennünk biológiai-szellemi érésünk, látásunk hajtóerőiként. Az emberiség legtöbb ősnépe - a szumír, a szkíta, az egyiptomi, kínai, indiai, káldeus, görög, római - mind felülről, a Kozmoszból származtatta magát. A mai civilizáció azonban megtagadta múltját, szülő tényezőit, és a Természet leigázását tűzte ki legfőbb céljául. Egyet tudunk ezzel mi érteni, mi emberek, a Természet lányai-fiai, mindannyian? Nekünk személyesen is az a legfontosabb az életben, hogy megtagadjuk szülő tényezőinket és ezzel önmagunk lényegét, hogy leigázzuk a Természetet, emellett semmi más nem számít? Mára olyan útra terelődött az emberiség, ami elfűrészeli életünk kozmikus függőhídját. Ha sikerül kifűrészelni az emberiséget a világból, a nemlétbe zuhanunk. Valóban ez a legsürgősebb és legfontosabb teendőnk itt a világon, a Természet ölén? A világtalanságtól csak szellemiségünk megnyitása, életünk és sorsunk átfogó látásának megszerzése menthet meg. A világító, a földi valóság egészétől az égig érő értelem, mindannyiunk eredetileg kozmikus, Természettől kapott ajándéka, mindannyiunkat összeköt. Az igazság e természeti összeköttetés révén tud átadódni, láncreakcióvá válni. Az igazság láncreakcióit nekünk kell begyújtani! Nem művi hókusz-pókuszokhoz, nem művészeti, nem szakmai jártassághoz kötött, hanem általános és egyetemes emberi tulajdonság az élet, a Természet felé forduló mély, gyönyörűség-teli fogékonyság, értelmet nyiladoztató kíváncsiság, érzékenység. Éljünk mindannyian ezzel a természetes fogékonysággal, ami nem a civilizáció, hanem a kultúra alapja - különben az elembertelenített, iparosított robotgépek, a társadalom vak fogaskerekei eltakarítják és bezúzzák életünk emberi dimenzióinak elpusztítható maradványait. Éljünk azért az életért, amiért születtünk!
Emeletes mesehajó
A régi káldeusok, és nyomukban az első görög filozófusok szerint a világ négy őselve: az exisz, a létezőket átható dinamikus minőségek elve; a fizisz, a növényvilágot átható élet elve; a psziché, az állatvilágot átható lelkiség elve, és a nousz, az emberi világot átható értelem elve. A Világegyetem e négy őselvből épül fel, erre a négy őselvre vezethető vissza minden jelensége.
A csillag, a növény, az állat és az ember. Ebben a világban az ember feladata, hogy a növények intelligenciáját, a bennük megtestesülő csillag-akaratot megfejtse és valóra váltsa. Az állatvilág a csillaglelkű növények cselekvővé válása. Az emberi kultúrának a Föld-csillag áramkört megteremtő növény- és állatvilág intelligenciája köré kéne épülnie, hogy jobban megismerhesse a növények folyamatos csillaghír-sürgönyének üzenetét, és így betölthesse a Világegyetem rendeltetését. A növényi intelligencia nélkül az emberi értelem légsúlyúvá válik, talajt veszt, és öncélúságba fullad. Az állati, a növényi és a csillag-társak kirekesztésével magára marad az ember a Világegyetemben. Az emberiség megmentéséhez a növények csillagtudása felé fordulásunk segíthet.
A növényi értelem csodája a világelme megtestesülése. Az állati értelem a növényi csillag-áramkör kiteljesítésére született. Az emberi öntudat - természet szerint - az értelem értelme, látóközpontja. Arra született, hogy a földi élet központjába állítsa a Világegyetem kiteljesítését. A Világegyetem egyetlen óriási elme. A világelme a világ-eszmecserén alapszik: a csillagvilág, a növényvilág, az állatvilág és az embervilág eszmecseréjén. Ne mondjuk fel a világelme közösségi szerződését! Ne némítsuk el a világelmét! Ne csonkítsuk meg sorsunkat! Teljesítsük ki emberi, természeti lényegünket! Legyünk csillag-élményű, növény-szívű, állat-lelkű, ember-értelmű világ-lények!
Erre kérlek csillag-szívű, állati-növényi-emberi élet-szerelemmel
G. A. világpalánta
Emeletes mesehajó
Egyszer volt, hol nem volt Nem is olyan régen A lelkeknek szárnyuk volt Néha most is érzem Táltosszívük bennem dobog Csillagokkal érzek Nyílik körbe a világ Mágikus szépsége
Látom az égi világot Mint óriás elmét Óriás elme mélyén Bűvös pázsit szélén Ott alszik égi vitéz Körülötte égbolt Gondolatárama úszik Mindent bevilágít Bűvös ereje uszályában Lények raja éled Benépesül körben az űr Már bolygók is jőnek Gondolathúsú csillagok Vággyal tündöklenek Életszerelmük szétárad Napnál fényesebben Hol sugaruk földet ér Növények fakadnak Életfakasztó csillagerő Növényekbe torlik Üde kecses ringásban Alszik a sugallat Éjszakánként kisuhamlik Álma társat ébreszt Legyen aki megölelje Állati testvére Máris éled s bogárzik A mezőkön rajzik Kerek erdőn egész nap Virágokkal játszik Összekötni csillagokkal Növénység világát Égi vadászmezőkön át Megjelent az ember Égretörő elméjével Aki híd lehetne Növényi antennák nyelvén Ha mindent értene
látom az égi világot mint óriás elmét ősélet csodapalotáját élet hűs forrását ott fakad a csodakút örök élet kútja világunkat ez tartja bévül szárnyaltatja
látom az égi világot csillagtüzű elmét őslételünk éghonát itt él minden érzés érzésből épül a Hold s a csillag az égen érzésnyilát elhajítja szívembe találva örömkönnyem felszikrázik megejt a varázslat
látom az égi világot szellemem hazáját értelmem szárnya röpít világló pályára értelem-parázzsal világító fénye elűzi a sötétséget új egeket fénylet felfedező világhajó gyöngyhajóként röptet vakító világfénye áthatja világom cselekvő fényétől százszínben világol minden a világon az értelem fénye tiszta üdesége gyöngy-akarata puha fehérsége éltet mindnyájunkat a csillagban ez süt ha megérted végre az értelem szent varázs létteremtő tündér hajolj szavára, világ s gyermeked fiadzik gyermekünk a büszke élet az emberi lélek szilaj igaz fenséges mint a Te szépséged
látom az égi világot világító fényem világ, szívedre talál hívó hűs fényedre tárulj előttem, világ! mint óriás elme hétszintű csodahajó mi pompázik benned te égi csodahajó lélekből épültél életszerelemből csodás őstudásból rég szintjeid járom hadd mondjam el neked hogy szemeid lássák amit most én látok mert már két világkút látja a világot úgy ahogy én látom ahogy te is látod s ha elméink összeérnek a világ feléled újra szárnyal mint régen a régi népmesékben
jövendőnk szent őshona ez emberi elme tündöklő száz szintje ím előttünk feltárul mindeniknek szelleme maga a világfény tiszta fényű értelem ez világunk húsa érzések világa érzéseink foglalata mik örökké élnek
ott ragyogsz világhajó ma is fenn az égen végtelen ősi éneked sejtjeimben érzem ott ragyogsz világhajó a földi pázsitban szálló pillangókban cserebogarakban ott ragyogsz világhajó éji tengerünkön hullámában lapuló égi sejtelemben ott ragyogsz világhajó emberben állatban vágyban gondolatban sorsközösségünkben ott ragyogsz világhajó szemedben is látom elméd ébredezve világra kap benned felvirágzik a világ tavaszi mezőként bűvös áradásban mindenen átzúduló életszerelemben társkereső növények fürdenek szívedben s versemet e mezőhöz írom ami benned serken telisteli telisteli életszerelemmel zsongó rejtelemmel
Megidéző felidéző
Csodálatos álmot láttam Csodálatos álmot láttam Bár te is látnád Bár te is látnád Álmomban csillagként szálltam Álmomban csillagként szálltam Te is ott voltál Te is ott voltál Csillagtestvérek fogadtak a fényvártán Csillagtestvérek fogadtak a fényvártán Megvendégeltek csillag-tudással Megvendégeltek csillag-tudással S mint csillagóra csillaghúsú spóra Mint életfonalát megpillantó spóra Ezerévekre visszaláttam Ezerévekre visszaláttam Az ősi világot szép Magyarországot Az ősi világot szép Magyarországot Világ csókja felém suhamlott Világ csókja felém suhamlott Tetőtől talpig elborított Tetőtől talpig elborított Együtt lélegeztem a tájjal Együtt lélegeztem a tájjal Tüzek lobbantak föl bennem Tüzek lobbantak föl bennem Tüzek lobbantak föl körbe Tüzek lobbantak föl körbe Égtek a szerelemtüzek Égtek a szerelemtüzek Égtek a szerelem s örömtüzek Égtek a szerelem s örömtüzek Kívül s belül s körbe-körbe Kívül s belül s körbe körbe Tüzek körül villódzó arcok Tüzek körül villódzó arcok Szemeik a tűzbe mélyednek Szemeik a tűzbe mélyednek Onnan látják meg a belső világot Onnan látják meg a belső világot Ott látják az élő világot Ott látják az élő világot A cselekvő fényt a szellemi erőt A cselekvő fényt a szerelmi erőt Onnan jelenik meg ez eleven álom Ami átjön hozzánk tánc alakjában A tánc hozza szépen szóló éneket Szépen szóló ének hozza beszélő verseket Idéző versek hozzák a fényes értelmet Énekük hallom dobbanásuk érzem A föld dübög a tánctól az ég felé ugrástól Világító szavak megérkeznek hozzád Belső világodat gyógyírral világítják De kérlek bennük a világcsodát is lásd Ne csak a felszíni értelmet csodáld Hanem a világerőt a szerelem-erőt Mely szárba szökken versbe szökken íme És gondolattá érzéssé benned születhet Átugrik az erő gondolatból testbe A világszakadékot újra átívelve Érezd a titok bűvös vonzását Az életszerelem otthonra hívását A világ otthonná tevésének álmát Az otthon Édenné tevésének vágyát
Együtt lélegeztem a tájjal Együtt lélegeztünk a tájjal Csillaglelkek földön járva Földi testvérekre rátalálva Rejtelmes növényi életvarázsra Együtt lélegeztem a tájjal Élményeim messze szálltak A táj belső udvarába Ahol beszél a méz forog a csupor Minden mindent tud és érez Érzéssel csordultig telítve Könnyen s belülről röpül Minden üzenet körbeérez Üzenete vidám s könnyeden száll Minden növény sürgöny a levegő hírfolyó A lepke egy levél egy szerelmes üzenet Elmével játszó elmét becéző üzenet És ahogy ebbe belesajdul a szívem Mintha megkondítana valami harangot És ettől megcsordul belőlem is az érzés Megcsordul s kiárad átfolyik a tájba Együtt lélegeztem e tájjal ó együtt éltem e tájjal Éveken át ezen a tájon jártam Gyermeklelkem itt nevelkedett Minden zuga külön kis világ Ahová az elmém tanulni járt S most ahogy újra e tájon járok Mintha a földi tenyésző világot Egy mélyebb belső áramkör táplálná Mintha testvér-világa átpárállna Az élmény-sziget mélyebb televényéből Teljesebb életet kapna és hordozna Mert e tájat élményeim párája táplálta Érzéseim nevelték a beszédre, szóra Gyermeki világ felé fordulóra Ahol minden beszél és minden mindent megért S ahogy most újra errefelé járok Érzem a világ titkára rátalálok Minden lelket megidézek Erejükkel összenézek S csodáiknak márvány-tömbjét Érzéseik vérkeringését Szavaimban testetöltve Új életre adom e földre
A füvek birodalmában
Élő szellemek Kis zöld kardokat növesztenek A széllel vívják Játékos harcukat Hajladozásuk körvonalai Réges-régi írásként Élményeket üzennek Időtlen idők mélyén
Doboz-városokból Fogaskerék-napok Börtönrácsai mögül Hozzád vágyik lelkem Növényi világ Leheveredve a fűbe Meztelen testtel Mohón olvasó pórusokkal Figyelek A napsugár érintésétől Pórusaim szerelmes-tiszta Illatot kapnak Figyelem a fű illatát Micsoda varázslat Üde könnyed érzés birodalma Elragad a messzeségbe Röpítő könnyítő érzés Észrevétlen tudás kerít hatalmába Mintha a növényi kardok élén Nekem készült balzsam sürögne-forogna Gyorshírként zsibongva Kenegeti elérhető pórusaimat Milliónyi apró láthatatlan tündér Illatos gyógyírral megrakodva Tisztogatja hunyorgó kürtőimet S az élet frissítő részegítő álma Újra belém költözik gyógyító lázzal Szinte égeti az éhes Forró pórusokat Mint egy feledésbe merült Testvériség pecsétje És feloldozó hatalma Átfog és beavat Az élet szédítő mélységébe A levegőég ünnepén Mely öröktől örökké tart A fűszálak üzenete Üzeneteket serkent Mindenből ami élő Sürgöny-hálózat vagyunk Reléink nesztelen kattognak Átsuhan rajtunk egy elmét borzoló üzenet Mint megejtő varázslat Felködlik a táj hangulata Érzésekkel átitatott Érzésekben fürdő Bensőséges kifejeződése És ahogy belénk költözik Parányi életmag kisarjad szárnyat bont Képzeletünket hajtja röpteti zsongatja Hangulata zenél hív ég és föld közé Látomásokban az ég Nyüzsögnek rajzanak az illanó vágyak Benépesül a táj dúsan sereglenek Vezetik a bogarak röptét Bűvös gyógyírként tisztítják a belső látást A megfejtő távlatokba A csillagok felé Képi birodalmak Csengő-bongó röpte Némán nesztelen Utaznak örökre Talán csillag-tájak Titkai hasadoznak Az érzések bogárló Telítettségében A miriádnyi fűszál Tengernyi katona Mind összekapaszkodva Élő televényként Egyként érzik a Föld Parányi rezgését Távoli hangok Fölerősödését Az ég távoli Küllőinek sejlését A némán tovasikló Élő gondolatokat Tudom az érzés most Hazajár Fürdik forrásában A tündéri világban Arcom földhöz szorítva Égető érzésben fürödve Borzongó elmém Mintha látni kezdene Suttogó bensőséges hang Szólít Gyere Gyere Gyere a füvek birodalmába Közénk állva Látó társul Vidd hírül a világról rég Leszakadt embereknek Érzéseink illatát |