Minden mindennel összefügg, és egy bensőséges, élő Egész-et alkot. Ennek az Egész-nek mi is részei vagyunk, alkotó, eleven részei, és bennünk is él egy Egész, és ez az Egész ugyanaz, mint a nagy Egész.

Az elmúlt hat évben arra tettünk kísérletet, hogy visszatérjünk a ma uralkodó kész, fogyasztói szemlélet világából a megismerés világába, hogy felélesszük életünk fényét világunk belsejében az alapos figyelem, fegyelmezett figyelem, az emberi érdeklődés megközelítésével, mégpedig azért, hogy választ kaphassunk az életünk egészét érintő kérdésekre. Ha nem keressük a választ az élet-kérdésekre, az olyan, mint egy égő házban bélyeggyűjtéssel foglalkozni. Egy bensőséges világban a külsődlegesség elsődlegessé állítása olyan, mint ha barátunknak kizárólag koponyaméretei iránt érdeklődhetnénk. Ha viszont keressük az élet-kérdésekre a választ, felragyog életünk fénye, bevilágítja az áthatolhatatlannak tűnő őserdőt, és életünk fényében kiderült, hogy nem egy pokoli, lehúzó örvény a világ, hanem maga az Éden, a tündöklő, kozmikus elme otthona. Bepillantottunk a Mindenség szívébe, lelkébe is, és ott megpillantottuk, felismertük a hosszútávú rendező elveket, az örökkévalóság szervező-műhelyét: az első elveket.

Ezekhez az első elvekhez tartoznak az alapfogalmak: a Kozmosz, a Természet, az élet, a nemzet, az anyag, a tudat, a lélek alapfogalmai. A modern gondolkodás számára ezekből az alapfogalmakból csak egy fontos igazán: az anyagé. Ez a megközelítés a valótlanság birodalmába száműzi a valóság legnagyobb részét. Pusztítja az élet önállóságát, az emberi méltóságot, az anyag rabszolgájává igyekszik alacsonyítani egész életünket. A modern materializmus tehát állandósult világháborút indított a valóság ellen, az élet ellen, a Természet ellen, életünk emberi mozgatórugói ellen. Csapatai évezredek óta nyomulnak előre, és a másik térfélen teljes a zavar, a megtévesztettség, a védekezésre képtelen tétovázás. Itt, ezen a térfélen él az emberiség túlnyomó része évezredek óta, a vesztesnek látszó oldalon, de nincs egyedül: itt él az Élet Valósága, az Értelem Valósága, a Természet, a Világegyetem isteni, élő lényege, és ezek mindegyike önálló, cselekvésre képes valóság.

Hogy ne pusztuljon el életünk, jövőnk, a világ, meg kell szervezzük magunkat. Mindenki össze kell fogjon, aki nem akar az anyag feltétlen rabszolgája lenni – és csak így kerülhetünk ki az anyag rabszolgáinak terrorjából.

Meg kell szervezzük a lelki létmód egységes, összehangolt felépülését, lábra állását, védekezését. A természetes felfogás központi eleme az önazonosság. Le kell számolnunk a bennünket egymás lényegétől elválasztó, elkülönítő individualizmussal, azzal az elfajulással, ami önazonosságunkat csakis különbözőségeinkben engedi átélni. Önazonosságunkhoz valójában hozzátartozik emberi mivoltunk, sőt élő mivoltunk is, tehát önazonosságunkhoz hozzátartozik köz-azonosságunk és világ-azonosságunk is. Nem különálló kalózhajók vagyunk, hanem egy óceán hullámai, egy fa levelei. Életünk a Világegyetemből, a Természetből fakad, és ezért igazi életerőnkhöz csakis világ-azonosságunk révén férhetünk hozzá. Annál erősebbek vagyunk, minél azonosabbak vagyunk nemzeti-természeti lény mivoltunkkal.

Belső világaink nem külön-külön buborékok egy élettelen jéghegy hátán. Nem ezekből a szétesett buborékokból kell összeállítani a valóság képét, mert ezek együtt is csak a felszínen maradnak. Az igazi valóság a közös világ, a világfa, aminek gyümölcsei vagyunk mindannyian. És ezért nem páriák vagyunk egy nálunk felfoghatatlanul hatalmasabb, óriás világ-buborékban, hanem magunk vagyunk a világfa, a világot teremtő, alkotó erő, minden lénnyel eleven sorsközösségben.

Minden ember kapu a Világegyetemhez. Beléphetek-e a világodba? Zöldellik, neveled, ápolod, élteted? Lappancsok vagyunk, bennünk lappang az égigérő fa, a világfa, és élni akar. Felnövesztjük-e a világfát életünkkel? Összekapaszkodnak-e ágaink, vegyértékeink, céljaink? Mindannyian felépíthetjük legszemélyesebb világunkat, a világcsodát. Építsünk világot önmagunkban! Ezt senki sem akadályozhatja meg!

Gondolattal vagy érzéssel világítasz belső világodban? Mindannyian, minden nap építhetjük a bennünk élni akaró világcsodát. Ne múljon el nap anélkül, hogy ne építenénk legszebb érzéseinkből, legnemesebb eszményeinkből, legjobb szándékainkból egy világot. Indítsuk el a világépítő mozgalmat! Fogjunk össze a világgal, a külső és a belső életvilággal! Jó, ha odafigyelünk belső világ-virágzásainkra. Van-e világod, van-e belső fényed? Vagy világtalan vagy, belső világ nélküli sivárság? Csillag vagy-e, vagy világtalan, magányos égitest, test csupán? Vagy hamvába holt, jobb sorsra érdemes, egykori csillag? Van-e szépséged, belső tüzed, eszményed? És mi a terved, mondd? Látsz-e fényt magad előtt, fényt, amivel fényed összekapcsolódhatna, és messzebb világíthatna? Mi a terved az életeddel, legnagyobb kincseddel mire szeretnél jutni, mondd! Hogyan és mikor juthat az élet fénye a közös világba, megvalósulásra?

A megvalósulás útja nem magányos, hanem közös, mert a megvalósulás a közös világbeli megszületést jelenti. Össze kell kapcsolódnunk, különben a világ külön atomokra törik szét. De ehhez az összekapcsolódáshoz meg kell érnünk. Ehhez az össze-éréshez pedig segítségre van szükségünk. Nem apró dolgainkban, hanem az életünk egészét érintő kérdésekben. Rá kell neveljük magunkat az össze-érésre. A nevelés célja, hogy életünkről önállóan, lényegi teljességgel tudjunk tájékozódni, meghatározni gyakorlati, kritikai viszonyunkat a társadalom, a világ és életünk egészéhez. (Gáspár László, Tevékenységközpontú nevelés, 6. oldal.)

Grandpierre K. Endrétől, Édesapámtól tanultam, hogy az emberi élet legalapvetőbb tulajdonsága, hogy öntörvényű és elemi erejű életre hivatott; ez azt jelenti, hogy életünk mágikus természetű, gondolataink és érzéseink egylényegűek a valósággal, a Természettel, a Világegyetemmel, és ezektől kapják éltető erejüket. Aki nem figyel oda, leválik a valóságról, életéről. “Mi történne, ha hatmilliárd agy, amelyet én hatmilliárd csillagtelepnek neveznék, ha ez a hatmilliárd csillagtelep elkezdene világítani, és megvilágítaná az emberi sorsot és az élet alaptényezőit? Micsoda világ lenne az!” (G. K. E.)

Első lépés: tetteinket gondolataink hivatottak és képesek irányítani. Ha nem így lenne, nem lennénk felelősek tetteinkért. Akkor is felelősek vagyunk tetteinkért, ha nem gondoltuk át ezeket kellően – ekkor éppen ezért az át-nem-gondolásért vagyunk felelősek. Az átgondolás, tisztázás mindig lehetőségünkben áll. Az átgondolt cselekvést pedig a gondolat irányítja. De szabad-e a gondolat, vagy megköti a valóság? Mi irányítja a valóságot, és mi irányítja a gondolatot? Lehet-e minden gondolatunk egyenlő jogosultságú, vagy létezik valóságos, természeti alap, igazság?

Második lépés: gondolatainkat meggyőződésünk hivatott és képes irányítani. A lehetőségek közötti döntés mérlegelésen alapszik, mégpedig a fontos lehetőségek felismerésén, a közöttük való választás lehetőségének felismerésén. A fontos lehetőségek feltérképezése végső soron a lételméleti szintű áttekintésen alapszik, a lehetőségek feltérképezése utáni döntés pedig az értékrendszeren. A materializmus egytényezős lételmélete eleve kizárja az élet emberi tényezőinek – érzésvilágunk, értelmi igényeink - megfelelő súlyú mérlegelését. A lételmélet a világnézet alapját, az értékrendszer pedig személyes oldalát alkotja. Következésképpen gondolatainkat végső soron a számunkra fontos létezők felmérése, értékelése és összehangolása, vagyis meggyőződésünkké érő világnézetünk hivatott és képes irányítani.

Hogy jobban megérthessük az emberi élet alapkérdéseit, állítsuk összefüggésbe gondolataink végső irányításának kérdését a mai kultúrák által adott két gyakori válasszal. Az egyik: a materializmus szerint gondolatainkat végső soron anyagi érdekeink irányítják. Így azonban világunk végső színterén egy külsődleges és egyoldalú, anyagi irányításnak adjuk át a kezdeményezést, vagyis azoknak, akik az anyagi befolyással rendelkeznek. Életünk alapkérdése azonban nem ezt a választ igényli. Megköveteli testi, lelki és értelmi egészségünk, sorsunkkal önállóan és helytállóan rendelkező képességünk megteremtését, belső és külső világunk összhangját. Érzésvilágunkat, kíváncsiságunkat és értelmünk alkotóerejét belső természeti erő táplálja, és így az összhang csak akkor válik lehetségessé, ha a külső, társadalmi világot összhangba hozzuk a természettel. Anyagi érdekeink mellett legalább olyan fontosak érzelmi és értelmi igényeink. Ezek késztetnek bennünket arra, hogy életünk egészét éppé, széppé, értelmessé tegyük.

Egyre nyilvánvalóbb azonban, hogy még az a gyakori felfogás sem kielégítő, miszerint nem csak az érdekek, hanem mélyebben az értékek irányítják gondolatainkat (és általuk tetteinket). Az értékek valóban mélyebben érintik életünket, mint az érdekek, mert az értékek már nemcsak hosszútávú anyagi érdekeinket, hanem érzelmi és értelmi igényeinket is képesek kifejezni. Csakhogy az értékek kiemelése a világnézet személyes, egyéni oldalára helyezi a hangsúlyt, márpedig a világnézetben még alapvetőbb a “világ” szerepe. Ha az emberek egyéni értékeket keresnek, azokat, amelyek elválasztanak bennünket egymástól, akkor közösségeink atomizálódnak, és kiszolgáltatottakká válunk. Közösségi értékekre van szükségünk, hogy életünket összefogásainkkal meg tudjuk védeni a fenyegető anyagiasság uralmától. És nem is elég, ha csak kiválasztunk egyes közösségi értékeket, és azokban hiszünk. Értelmes lény mivoltunk megköveteli, hogy nemzeti, közösségi értékeink megfeleljenek a világnak, a valóságnak, a Természetnek, anyanyelvi kultúránk eredeti lényegének, érzelmi-értelmi életünk eredeti, velünk született, nemzeti és természeti összhangjának. Értékeink pedig világ-szemléletünk révén alapozódhatnak meg és válhatnak egésszé, széppé, éppé tevő valóságokká. A természeti és társadalmi világ lényegi megismerése nélkül még közösségi értékeink is életképtelenné válhatnak. Ha nemzetként akarunk együtt cselekedni, olyan világnézetre van szükségünk, amely mindannyiunk számára biztos alapot ad és megfelel a való világnak, amely alkalmas a közmegegyezésre.

Itt jön a harmadik lépés: a világnézet világ-ismereten és ön-ismereten alapszik. A világ-ismeretet összefoglaló átfogó világkép szerint a világ nem egy-lényegű, miként a materializmusban; nem két-lényegű, ahogy pl. Descartes dualizmusában; három-lényegűsége a három létszint (test-lélek-szellem, anyag-érzés-gondolat, lét-élet-tudat) természeti összhangját tételezi. A világnézet akkor nem talajtalan, ha a való világhoz kapcsolódik, és ezért nem engedhető meg, hogy a merő tetszőlegességben, a valóságtól eltérésben merüljön ki. Gondolkodásunk éppen ezért belső és külső világunk, természeti, objektív születési adottságaink, nemzeti kultúránk, alkotási irányultságaink és a Természet összehangolására hivatott.

3. Új nemzeteszmére van szükségünk! A nemzet fogalma: A Világegyetem, a Természet rendeltetése génjeinkben él tovább. Életünk feladata a bennünk élő természeti erők kiteljesítése, kivirágoztatása. A nemzet annak a kultúrának megteremtője, hordozója és továbbvivője, amelyben szellemiségünk kibontakozik. A nemzet eredetileg egy szerves közösséget jelentett, amely közvetlenül a személyes részvétellel létrehozott közösségeken alapult, amely ezeknek a közösségeknek társadalmiasult formája. A nemzet az a közösség, amely, ha valami fennmarad életünk végén belőlünk, ezt a valamit tovább éltetni képes. Ha életünknek értelmet akarunk adni, amely túlnyúlik személyes életünkön, ez életünk szellemi meghosszabbítását jelenti. És mivel szellemiségünk adja életünk legfontosabb, legszemélyesebb, leglényegesebb magját, ezért szellemi túlélésünk lényegében valóságos túlélést jelent. Szellemi túlélésünk, halhatatlanságunk legfontosabb pillére és biztosítéka tehát a nemzet. A nemzeti élet a sorsszerűen egymásra utalt, átfogó, egységes kultúrájú és gazdasági életű közösséget vállaló közösségi öntevékenység. A nemzeti kultúra az élet, a Természet és a társadalom alapkérdéseit megvilágító, kifejező szellemi tevékenység. A nemzet a szellemi képességeink óriási megnövelésére, belső értékeink és jövőbe vetett reményeink megvalósítására hivatott, pótolhatatlan fontosságú együtt-cselekvés. A nemzeti gazdasági élet a nemzeti kultúra alapján születő felismerések gyakorlati megvalósítása, kivitelezése.