VHK-KÖR 3., BENCZÚR-KLUB, POSTÁS M.K., 1997. XII. 11. SZERKESZTETT SZÖVEG

HOGYAN HÓDÍTSUK VISSZA AZ ÉDENT?

GRANDPIERRE ATTILA

Arról is szó lenne a mai alkalommal, hogy talán mi sem értjük igazán egymást és nem tudjuk, hogyan kell csinálni, amire vállalkozunk. Hogy az ember az Éden Visszahódítására vállalkozik, az lehet, hogy teljesen őrült és megalapozatlan terv. Az őrületben, azt hiszem, nincs hiba, de hogy megalapozatlan is legyen, hiba lenne. Endrével gondolkodtunk, megbeszéltük, hogy még egyszer közösen át kéne gondolnunk, mit és hogyan kellene itt tenni. Erre készültem és a következőkre jutottam. A kör célja az Éden Visszahódítása. Ez annyit jelent, hogy az Éden nincs itt, illetve itt nem az Éden van, hanem tulajdonképpen, majdnem az ellenkezője. Ha nagyon messze van az Édentől, ami itt van, akkor mi magunk is elég messze vagyunk tőle. A mai társadalom legtöbb embere messze van attól, hogy képes legyen visszajutni egy olyan magaslatra, ahonnan mindannyiunkat letaszítottak a történelem erői. Tehát először itt, a mai világban kellene tájékozódni, s nemcsak a mai világban, de az emberiség sorsában is. Átfogó, helyes és valóságos, megalapozott, történelmileg helyes és hiteles képet kéne nyernünk az emberiség történelméről. Ugyanakkor arról is, hogy hogyan lehet kitörni a mai világ gondolkodási kereteiből. Azért nem értjük, érthetjük egymást, mert képzeljük csak el, mi történik, ha valakik rájönnek, hogyan lehet visszahódítani az Édent, miközben az emberiség évezredek óta egyre távolodik attól, hogy egyáltalán gondolatilag megközelítse ezt a lehetőséget, s rájöjjön, mi történt. Valami tragikus fordulat állt be az emberiség történelmében. Amikor az emberek elméjét a fordulat kifordította, még közel voltak ehhez a lehetőséghez, még könnyebb volt fölfedezni, hogy itt valami baj van; ám azóta eltelt tízezer év. A mai gondolkodás azt mondja erre: ha tízezer év alatt nem jött rá az emberiség, hogyan lehet ebből kimászni, akkor nekünk nincs sok esélyünk. Ez azt mutatja, hogy a szokásos utakon nem lehet kitörni. Ha valaki mégis megtalálja az utat, amerre és ahogyan ki lehet törni az Éden felé, annak a mai gondolkodás kereteiből is ki kell törni. Hogy ezt az utat megtalálja, nem csak annak kell megváltoztatnia a gondolkodását, aki maga ki akar törni, hanem mindenkivel, akihez szólni akar és akikkel együtt akar dolgozni, együtt kell gondolkodnia. Gondolkodásunkat úgy kell tudjuk alakítani és elmélyíteni, hogy megfeleljen ennek a feladatnak. Amíg a gondolkodásunkat nem mélyítjük el, addig mindig lesz egy fajta gondolkodás, meg egy másik fajta gondolkodás, és ez sok félreértést fog szülni. Vigyázni és fokozottan figyelni kell arra, hogy együtt tudjunk gondolkodni. Legyen a szemünk előtt, hogy feladatunk nem könnyű, és hogy elérjük, meg kell próbálnunk együtt gondolkodni. Lehetséges egycsapásra (mármint a tízezer évhez képest egycsapásra) fölülemelkednünk a nehézségeken. Lehetséges, mondjuk fél év alatt, ezeknek a találkozóknak és remélhetőleg egy közösség kialakításának során, olyan képet kapnunk az emberiség sorsáról, sorsának alakulásáról, sorskérdéseiről, a természet és a világ leglényegesebb, végső kérdéseiről, amely segítséget nyújt számunkra. Segítséget ahhoz, hogy lássuk azt a fajta gondolkodást, ami képes ezeket a végső kérdéseket érzékelni, tisztán látni. Az a feladatunk, hogy túljussunk, együtt, közösen, a gondolkodást gúzsba kötő évezredes béklyókon. Erre kell vállalkozni annak, aki ide akar járni -- tulajdonképpen a saját gondolkodásunkat átalakítani, ami pedig nem könnyű. Az Éden Visszahódítása azt jelenti: tájékozódjunk a világban, az emberiségben; a Világegyetem lényeges kérdéseit meglássuk, ezekre a választ képesek legyünk megtalálni, fölfogni, tisztán látni, és meglátni azt a kiutat, ami a saját személyes életünkben is lényeges fordulatot hoz. Ezt meg lehet valósítani: össze kell jönni egy klubban, egy teremben, és beszélgetni kell. Ezek a találkozások alkalmasak lehetnek arra, ha vannak érdemes, idevonatkozó és megoldást adó gondolatok, hogy ezeket megbeszéljük. Most itt vagyunk ebben a teremben; úgy tűnik, a lehetőség kezd valóságos lenni, és rajtunk áll, hogy mi is a belső lehetőségeinkkel valóságossá tegyük, megpróbáljunk együtt gondolkodni és a végső kérdéseket megközelíteni. Úgy tűnik, ez nem megalapozatlan. Ami miatt nyugtalan vagyok, az nem az, hogy tisztába kell jönnünk olyan dolgokkal, amiket egyáltalán meg akarunk oldani. Minden problémamegoldásnak az az első lépése, hogy az ember rájön a megoldásra, és utána a második lépés a megvalósítás. A második lépés, a gyakorlati feladatok -- ez az, amit nem sikerült megközelítenünk az első két találkozón. Azt javasoltam, amikor először szó került erről, hogy közösen próbáljunk rájönni, ugyanakkor egyénenként, mindenki maga, hogy ő miben tud részt venni, mit tud vállalni. Azóta úgy gondolom, nekem is többet kellene azzal foglalkoznom, hogy miféle gyakorlati feladatokat találhatunk, amelyek segítenek minél többet tennünk a gondolkodásunk átalakításáért, hogy ezekre a kérdésekre fölkészülhessünk, ugyanakkor olyan feladatokat, amelyekkel a gyakorlatban tehetünk ezért az ügyért. Létezik egy olyan titokfejtő gondolkodás, amit én Endrétől tanultam és amit ő talált föl. Ez a gondolkodás minden kérdést megvizsgál, és minden, a kérdésre adandó választ logikailag tisztán fölvet, s ebben elmegy a végsőkig, a kérdések legvégső gyökeréig. Már az a problémafölvetés, hogy az Édent vissza kell hódítani, magában hordja ezt a hozzáállást, hogy a végsőkig elmegyünk, mert végső kérdésről van szó. Személyes életünk szempontjából is fontos az, hogy a világ megváltozzon. Nem véletlenül jellemző a kamaszokra talán a mai napig, hogy világmegváltó lendület vagy vágy él bennük: úgy gondolják, életükben az a legfontosabb tett, hogy nekik meg kell változtatni, váltani a világot. Sok kamaszra jellemző, vagy régen jellemző volt ez, és a köztudatban is benne van; lehet, hogy lassanként ezt is kiirtják, nem tudom, a mai tizenéveseknél ez mennyire van jelen. De lényeg az, hogy ez még nem veszett ki teljesen az emberekből, és gondolom, ti is azért vagytok itt, mert úgy érzitek, ez fontos lehet. A titokfejtő gondolkodás leglényegesebb ismertetőjele, hogy logikailag tisztázzuk azt a kérdést, amivel foglalkozunk, és ebben a végsőkig elmenjünk. Tehát a gondolkodás végső gyökeréig kell eljutni, hogy az igazi helyes választ felfogjuk. Ez az, amiben az emberiség elbukott. Az úgynevezett gondolkodók visszatáncoltak. A feladatokat, amik fölmerültek, általában csak bizonyos megközelítésben, bizonyos korlátok között, bizonyos hozzáállással közelítették meg, és nem mentek el a végsőkig. A végsőkig való elmenetelben csak kevés törekvés történt, ezek általában elbuktak. Ennek köszönhetően nem kapunk helyes válaszokat és helyes térképet a élethez, helyes gondolkodási módokat, nem tanulunk ilyesmit a mai társadalomtól. Nincsenek meg a megoldások, mert nem mentek el a végső gyökerekig. Azonban a végső gyökerekig el lehet menni; e törekvésben nekünk figyelnünk kell arra, hogyan tudunk olyan gondolkodást kialakítani, ami titokfejtő gondolkodás és együtt gondolkodás. Ha nem együtt gondolkodunk, nem érjük el, amiért itt vagyunk. Harmadik célként fölmerülhet az együtt-gondolkodás kapcsán, hogy életképes, életerős és a számunkra fontos közösséget hozzunk létre, olyan szellemi műhelyt, ahol egyéb gyakorlati tevékenységek is folynak, amik összekötnek bennünket; hozzákötnek egy fontos feladathoz, amit magunk vállalunk, életünk fontos feladata, ami az életünknek értelmet és jelentést is adhat. Fölolvasnék egy interjút, amit velem készítettek, ez bizonyos kérdésekre választ adhat. Egy teljesen vadidegen valaki kérdezett tőlem, és én eléggé meghökkentem a kérdésektől, de azt gondolom, hogy ez tömören összefoglalja, amit én fontosnak tartok. Az interjú a Rock Gyémántok című szolnoki lap 1997. augusztus-szeptemberi számában jelent meg -- nem elégedtek meg a "Rock Aranyak"-kal... Ebben tulajdonképpen metálzenekarok szerepelnek, én nem tudom, hogy kerültem oda, mivel keltettem fel a lap figyelmét... Így szól:

 "Egy elég érdekes riportot sikerült készíteni a VHK zenekar énekesével, Grandpierre Attilával. Úgy gondolom, nem mindennapiak a válaszai, tehát olvassátok és gondolkodjatok el rajta!

 - Milyen embernek tartod magad?

- Tünemény vagyok, éles jelenlétben előadva, röppályám hurkolt és nagy ívű.

- Legérdekesebb tulajdonságod?

- Hogy létezem. Ez azóta is egyfolytában lázban és remegésben tart. Mintha egész világóceánok akarnának bennem élni. Ezt rendkívül érdekesnek találom.

- Melyik tulajdonságodtól szabadulnál meg, illetve mások szerint melyik a legrosszabb?

- Szívesen hátam mögé vágnám gyarlóságomat, következetlenségemet. Mások szerint néha túl keményen foglalok állást.

- Hol élnél legszívesebben, és miért?

- Egyszerre több helyen és időben, minden helyen és minden időben, mert szeretnék mindent átélni.

- Miért zenélsz, mi a mondanivalód vele az embereknek?

- Egyrészt magamnak zenélek, mert rendkívül élvezem. A zene egy lelki kaland, életre indulás, a zenével bármit átélhetsz, bármiféle élet világába elutazhatsz, és ott részletesen élheted azt az életet, amit megkívántál, megsejtettél, amire vágysz. A zene közvetlen vágykiteljesedés. Szeretem kiteljesíteni vágyaimat, szeretek zenélni. A VHK-val sokszor zenélünk teljesen szabadon. Sokszor beszélünk arról, miféle természetű világok fontosak számunkra. A zene szabad teremtésre való, elsősorban improvizációra és nem pedig repertoár-zenék lejátszására, utánzására. A zene életre való, arra, hogy születésében jelenjen meg, nem pedig halálában, már megírtan, mint egy sírfelirat. De van mondanivalónk is zenénkkel az embereknek. A természetes, manipulálatlan érzések birodalmában egyre nagyobb utazásokat teszünk. Az embereket a mai világ egyre jobban manipulálja, puszta fogyasztóvá, rabszolgává, gyáripari tyúkteleppé igyekszik lezülleszteni. Ha az embereknek egyre rosszabbul megy, ha a társadalom egyre kíméletlenebb szorítása alatt egyre kevésbé maradnak emberek, akkor nekünk is nehezebb, mert ez a természetes emberi világból vesz el. Az a mondanivalóm az embereknek, hogy ne hagyják magukat, merjenek érezni, merjenek gondolkodni, hogyan és miért romlott el a világ, merjék megtalálni ennek végső okait. Akkor lehet megoldani egy problémát, ha tudjuk, hogy mi okozza. Ehhez akarunk erőt adni az embereknek.

- Kedvenc magyar, illetve külföldi zenekarod, előadód, zeneszámod?

- Lovász Irén énekel a Világfa c. CD-n egy csodálatos regőséneket: "Regélök, míg élök". Január Herceg Tova zenéi szintén egy rendkívüli világba visznek. Szeretem a Gereben, a Muzsikás, a Téka zenéjét. Külföldi zenekarok közül a kedvenceim pl. a Godz 1967-ből, a Blue Cheer szintén 67-ből, a Can, az MC5, a Brainticket. Kedvenc előadóm Yma Sumac, az utolsó perui hercegnő, akinek több lemeze is megjelent és állítólag 8 oktáv terjedelemben tud énekelni. Kedvenc zeneszámom a "Fohász egy lóhoz" c. mongol népzene. Mindössze 40 másodperc, de az a vitalitás, életfelfogás, életszeretet, ami sugárzik belőle, az páratlan.

- Meddig szeretnél zenélni?

- Szeretnék addig zenélni, amíg a zene birodalma elragadna örökre, és akkor bármikor újra előbukkanhatok, ha megrezdül egy lélek arra, amit életemben alkottam, életem újra megnyílik és újra élni fogok.

- Mi a véleményed Istenről, létezik-e, illetve milyen formában?

- Megfoghatatlan, megérthetetlen isten nem létezik, ez csak egy ördögi hazugság, hogy az emberek értelmét leszereljék és kikapcsolják. A Természet sem érthetetlen, sem pedig felfoghatatlan, pedig sokszor érezzük, mennyire isteni, pontosabban, mennyire nagyszerű, emberi. Képzeld el, ha biológiaórán kijelentené a tanár, hogy a biológia felfoghatatlan, emberi ésszel megérthetetlen és egyszerűen csak el kell hinned, amit ő mond, kinyilatkoztat, és ez a szentírás. A Természet maga egy magasabb értelem kifejeződése. Az ember maga e magasabb értelem képviselője. Miért kéne lemondanunk éppen az élő értelemről, éppen a magasabb értelem láttán? Miért kéne e magasabb értelemnek éppen bennünk föladnia önmagát ahhoz, hogy a saját létét tudomásul vegye? Éppen fordítva: értelmünk hatókörét, erejét meg kell növelnünk, és akkor fog igazán élni bennünk a magasabb értelem, amit helyesebb lenne a természettől való, természetes értelemnek nevezni. A természetes értelmet a misztikus vallások száműzték, és ezzel tulajdonképpen az emberből száműzték a magasabb értelmet, ezzel az embert kivetették a Természetből, az Édenből. Vissza kell hódítanunk az Édent! Újra mernünk kell értelmünket szárnyaltatni, hogy összekapcsolódjon természetes, magasabb érzéseinkkel és kibontakozzon! A Képzelet képes meglátni az igazat! Ahol az érzés tud, az ész megnyílik!

- Szerinted mi van a halál után?

- Szerintem az érzések tengere, az Ősélet óceánja. Ebbe a világóceánba csak legmélyebb, legigazabb érzéseink kerülnek át. Aki nem érzett ilyesmit élete folyamán, ha van egyáltalán tökéletesen embertelen, természetellenes ember, az megszűnik a halál után. Csak annyiban élünk tovább, amennyiben emberek voltunk, magasabb, természetes, emberi fénnyel égő érzéseknek adtunk életet. Aki ezeknek az érzéseknek élt, egyáltalán nem szűnik meg, állandóan jelen van az Ősélet óceánjában, az Örökkévalóság izzó fényeiben, és lelkünk mélyén is életre kel, tehát szó szerint újra, itt a Földön is él.

- Mi az ember?

- Az ember az Ősélet természetes fényének legmagasabb kibontakoztatására, kiteljesítésére, formaadására hivatott természeti lény. Az ember alkotó lény, a Természet ünnepének örömlényeként született. Az ember az Ősélet belső fényének megvalósításáért jött világra. És mi lett belőle? Szinte az ellenkezője. Gyengék vagyunk, ha ezt tovább tűrjük.

- Milyennek látod az emberiség jövőjét?

- Közvetlenül fenyeget bennünket a Mad Max világ, az állandósult polgárháborúk és a bűnözés mindenre kiterjedésének világa. Ezt sugallják a tévék, rádiók, újságok. A nyugati civilizáció alapállása, hogy az ember belső, nem tudatos világát sötét, bűnös ösztönök tárházának állítja be. Eszerint mindannyian született bűnözök vagyunk, mindannyian gyilkolásra éhes ragadozók vagyunk, és csakis gyilkolástól elégülhetünk ki. Ez az alapállás igaztalan, még ma is, pár ezer éves hatalmi meggyőzés után is. Rázzuk le magunkról ezt a hamis kényszert! Az emberiségnek akkor lesz jövője, ha szembeszáll a nyugati civilizáció hamis, embertelen, természetellenes sugallataival, és átáll az emberiség kibontakozásának, szellemi újjászületésének oldalára.

- Politikai meggyőződésed, ha van?

- Elkötelezettség az emberi természetesség, az éleslátás, a magyarság, az emberiség, a Természet, a Világegyetem mellett.

- Mit írjanak a sírkövedre?

- ÉLJEN AZ ÉLET!

- Üzenet az olvasóknak?

- Ne hagyjátok magatokat becsapni! Merjetek érezni, gondolkodni, cselekedni! Hódítsuk vissza az Édent!!!"

 Beszéljünk tovább arról, miféle tevékenységeket lehetne folytatni a kör keretein belül. Mit csináljunk? Mivel foglalkozzunk? Nekem a következők a javaslataim. Ha megvan bennünk az akarat, és megvan bennetek is, ez olyan kör lenne, ami foglalkozna a titokfejtéssel és a VHK világával -- ami a kör neve is -- tehát egyrészt a VHK zenéjének, zenei világának, szellemiségének megismerésével, tevékenységének továbbvitelével. Léteznek úgynevezett valódi zenék. Mikor azzal a szaka (oroszul: jakut) sráccal beszéltem, mondta, hogy vannak valódi emberek, és ők, a szakák, a jakutok tudják, hogy kik azok... van egy-egy valódi ember, és vannak valódi zenék. Kérdeztem, hogy mit gondolsz, milyenek a valódi zenék? Azt mondja, hogyhogy, te nem tudod? Hát, mondom, én is sejtek valamit, de te hogy fogalmazod meg? Azt mondja: azok a valódi zenék, amelyek intenzívek, erőteljesek és egyenesek. Aztán mutatott egy-két dolgot -- érdekes, egyébként ezen a szaka lemezen azon kívül, amit most mutattam, aminek a címe "Kihűlő házak - a múlt hívása", szerepel még egy olyan szám is, aminek a címe "Örökkévalóság". Ez érdekes egyezésnek látszik - a VHK 3. lemezén is szerepel egy "Örökkévalóság" c. tétel. Azt gondolom, foglakozhatnánk azzal, hogy gyűjtenénk a valódi zenéket. Maga a VHK is úgy alakult, hogy összejártunk és mutattunk egymásnak zenéket: "Figyelj, ezt hallgasd meg!", és akkor meghallgattuk ötvenszer és elmeséltük, hogy hú, én ezt látom, én ilyen látomásokat látok ettől a résztől, ettől a zenétől, meg ez azért őrületes, mert ez ilyen meg olyan. Mi nem hívtuk ezt külön baráti körnek, de lényegében az volt. Mi is gyűjthetnénk valódi zenét, vadásznánk ilyen zenékre, felvennénk, és cserélgethetnénk egymás között. Máris lenne valami gyakorlati tevékenység, amibe be lehet kapcsolódni, és ami érdekes és izgalmas, meg így valamilyen módon tennénk is a céljainkért. Aztán összeállíthatnánk a fontos könyvek listáját azokból a könyvekből, amiket fontosnak tartunk közös céljaink megvalósításához. Elsősorban Endre könyveit kéne jobban megismerni, elolvasni és közösen megvitatni. Ezek gyakorlati feladatok. Aztán nem tudom, itt ki foglalkozik zeneszerszámok készítésével, vagy ki van olyan, aki zeneszerszámokat el tud érni, akinek olyan kapcsolatai vannak... Most például be akarunk vonni egy harangot a december 19-i koncerten, van egy baromi nagy harang a Petőfi Csarnok mellett, alumíniumból készült nagy harang, amiből kivették a nyelvet, gondolom, nagyon tetszett az embereknek, hogy egyfolytában szólt, nekem is nagyon tetszik, azért gondoltam, hogy jó lenne, ha ott lenne a színpadon egy ilyen... meg akarom találni a kapcsolatot azokkal, akik ezt csinálták, és akkor ha ott lenne a színpadon, rá lehetne ugrani, lehetne harangozni, szóval jól tudnám magamat érezni... Különböző népi és egyéb ősi hangszereket, például regősbotokat is összehozhatnánk, nem tudom, ez mennyire VHK-kör, de... és nem tudom, ki mennyire szeret dobolni meg zenélni, de kialakíthatnánk egy olyan csoportot, vagy legalább egy olyan kis alcsoportot, akik azzal foglalkoznának, hogy ilyen zeneszerszámokat beszereznek, vagy építenek dobokat, vagy regősbotokat, és akkor összejárni zenélni egy-egy órára... szerintem ez rendkívül üdítően hatna a vérkeringésre. (Dávid: Vagy lehetne egy ütőskoncert, például tévéket baltával, ilyesmi...) Igen... Aztán ennek a tevékenységnek, a VHK szellemiségének megismerésében, továbbvivésében van más lehetősége is: jobban megismerni az emberiség és a magyarság őskultúráját, az ősmagyar kultúrát, a magyar mitológiát. Ide kapcsolódik egy fontos dolog. Létezik a VHK-nak egy Rituális Színháza; ez tulajdonképpen spontán alakult egy baráti, pontosabban barátnői körből. Egyszer odajött hozzánk egy Kirsten Delholm nevű lány, aki Koppenhágában él, és egyébként avantgarde színházakkal foglalkozik, s mikor látta, hogy házibulikon hogyan érezzük magunkat meg miket csinálunk, milyen akciók folynak spontán, akkor azt mondta, hogy ezt egy színházzá kellene csinálni, és így jött létre a VHK Rituális Színháza. Rájöttünk, hogy az ősmagyar mitológiát kéne megjeleníteni, hisz amit mi csinálunk, ezzel függ össze, ezért aztán elkezdtük olvasni a magyar mitológiával kapcsolatos könyveket. Kiválasztottak a lányok egy olyan jelenetet, amit meg akartak eleveníteni, mondjuk a Szépasszony-hagyományt, vagy a termékenységünnepeket, vagy ezt, vagy azt, most legutóbb volt egy őszünnep... utána kitaláljuk, hogyan valósítsuk meg. Rendelkezésre áll egy olyan alap, hogy ismerjük az ősmagyar kultúrát, magyar hagyományokat, tudjuk, a lányok is azért szoktak összejárni, hogy jól érezzék magukat, és egy közösségi ünnepet hozzanak létre. A Rituális Színházzal az a probléma most, hogy új tagokat keresünk, mert ezek a barátnők időközben millió kis gyermeknek adtak életet, és ezzel eléggé el vannak foglalva, panaszkodnak rá, hogy ők megöregedtek, meg egyéb bajuk van, szóval ők vetették föl, hogy egy második generációra lenne szükség, olyan fiatalokra, akik ezt tovább akarják vinni. Ha van közöttetek, aki ebben érintett lehet, vagy ismertek olyan embereket, akik bekapcsolódnának, az szóljon, mert a VHK Rituális Színháza bővítené tagságát olyan tagokkal, akik érdeklődnek az ősmagyar mitológia iránt, és akik szívesen foglalkoznak a régi közösségi ünnepek föltámasztásával. Ha fiúkról van szó, ennek a színháznak van egy olyan hagyománya, hogy a fiúk előszeretettel ugrálnak le a levegőből meg kötélen függeszkednek, barlangászok általában a srácok vagy hegymászók, tehát a fiúk közül elsősorban hegymászókat és barlangászokat várunk... lányok közül pedig, akit érdekel az ősmagyar mitológia. Aztán a kör tevékenységébe tartozik az emberiség elemi kérdéseinek feldolgozása és megismerése. Az egyik kérdés, hogy létezett-e Aranykor. Endrének vannak erről tanulmányai; föl kell vetni, hogy mi a helyzet, előrefelé, magasabbra fejlődik-e a mai világ a tegnapihoz képest, vagy hátrafelé, alacsonyabbra? Lehet, hogy bizonyos oldalai előre fejlődnek, bizonyos oldalai pedig hátra, ezt meg kell vitatni, hogy tisztán lássunk. Nem mindegy, hogy előrefelé vezető életet élünk, s hogy kiteljesedik-e az életünk, vagy nem. Foglalkoznunk kell majd a magyarság életkérdéseinek feltárásával és feldolgozásával, és egyáltalán, az emberi gondolkodás és tudás alapjait át kell gondolnunk, rögzítenünk kell. Ezekhez a főbb pontokhoz mindenkinek az észrevételei és javaslatai fontosak. Azt gondolom az eddigi két találkozóból tanulva, hogy ha hozzászól valaki, akkor az tényleg hozzá szóljon, és lehetőleg ne annyira mellé, mint az néhányszor előfordult; a hozzászólás tényleg hozzászólás legyen, tehát a lényeghez közelálló, és ne kiselőadás, hanem legyen korlátozva, mondjuk három percnél rövidebb legyen -- a lényeget meg kell próbálni összefoglalni. A következő dolog, azt hiszem, kikerülhetetlen ahhoz, hogy ezeknek a feladatoknak megfeleljünk. A jövő évi első előadásnak az lenne a címe, hogy a "A Világegyetem mindnyájunkat érintő megfejtetlen talányai". Ez rögtön érintene egy központi fogalmat, ami központi szerepet játszik az emberek és a társadalom életében, akkor is, ha eléggé háttérbe van szorítva helyettesítői, az istenfogalom, társadalom és egyéb kiszorító fogalmak által, amik átvették a Világegyetem fogalmának szerepét. Ezt a szerepét azonban visszakaphatja a Világegyetem, ha a fogalmát tisztázzuk. Ez alapvető dolog, mégis, a Világegyetem fogalmát nem nagyon igyekezett tisztázni az emberiség az utóbbi tízezer évben. Ha azokat a munkákat fölsorolnánk, amik ezzel foglalkoztak, és ha az emberiség összmunkáját fölosztanánk mondjuk százmilliárd részre, kiderülne, hogy ez egy résznél is kevesebb lenne. Lucretius művén kívül, ami vajmi keveset foglalkozik a Világegyetem igazi természetével, még ha ilyen címet visel is az angol fordításban, alig találni 2-3 könyvet, ami ezt érinti, foglalkozni akar vele vagy legalább kijelenti, hogy ezzel akar foglalkozni. Ezzel mi foglalkozni fogunk. Ennyit elöljáróban, mindenesetre még a mai alkalmat szánjuk rá, hogy a közös tevékenységünk módjait kitaláljuk. Ahhoz, hogy ez tényleg közös tevékenység legyen, kikerülhetetlen, hogy mindenki mondjon magáról egy-két szót, mert egy közösség nem alakulhat ki, ha nem tudjuk, kikből áll. Fontos, hogy mindenki elmondja egy pár szóban, hogy kicsoda, mi érdekli a világon, mivel foglalkozik, miért jött el, mit szeretne, mit vár, mit vállalna -- tehát röviden be kellene mutatkozni. Mondjon mindenki magáról két-három mondatot.

 - Hottói-Nagy Viktóriának hívnak, és angolt tanítok. 1988-ban voltam az első VHK-koncerten, azóta látogatom a koncerteket. Amit a szórólapon olvastam, érdekelt, de nekem ez még így nagyon általános. Viszont ha konkrétabb lenne, akkor meg már gyanús lenne, szóval nem tudom. Nem tudom még, hogy mit várjak. Amit még mondanék: dobolni mindig nagyon szerettem volna, úgyhogy ez tetszik, amit mondtál a dobolásról... ez a konkrétum tetszik.

- Csuka Péternek hívnak, jelenleg levéltárban dolgozom, egyébként régésznek készülök, foglalkozom magyar őstörténettel, érdekel a magyar néprajz; ide barátaim hoztak el, mert hogy érdekes témák vannak, jó a hangulat... egyébként én is mindig dobolni szerettem volna.

- Egressy Gábornak hívnak, jelenleg készülök az egyetemi felvételire holland nyelvből. Először a Diákszigeten kerültem kapcsolatba a VHK-körrel, vagyis akkor még nem volt VHK-kör, csak ott kezdődött el. Egyébként én is szeretek dobolni, illetve én próbálgatok is. Péternek vagyok egyébként a barátja.

- Fehér Panni vagyok, az ELTE-re járok magyar szakra. Nekem elsősorban a VHK zenéje tetszett, és azért jöttem ide, mert gondoltam, hogy a folytatás sem lesz annyira rossz, így a VHK-körön belül.

- Anna vagyok, a Panni barátnője, és igazából általuk ismertük meg az együttest, még nincs egy éve. Azóta elég rendszeresen látogatjuk a koncerteket, és azért jöttünk el ide is, mert igazából... hát... a "tetszik" az egy enyhe kifejezés.

- Borbényi Miklós vagyok, Ördög a becenevem, szobafestő a szakmám, 1988-ban voltam először VHK-koncerten, azóta folyamatosan járok. Minden évben kint vagyok a Diákszigeten, nekem is nagyon tetszik a dobolás, és szeretek itt lenni.

- Nagy Gergely vagyok, az ELTE fizikus szakára járok, de most halasztok egy évet, különböző okok miatt. A Szigeten ott voltam azon a bizonyos előadáson, ami nekem nagyon tetszett, rengeteg okos dolog elhangzott, meg az Attilával is beszélgettem olyan dolgokról, amik itt el is fognak hangozni. Tulajdonképpen ez ösztönöz, hogy ebbe a körbe járjak.

- Szebeni Kinga vagyok, a Közgázra járok, idén ismertem meg ezt a zenét egy nagyon emlékezetes győri koncerten. Ilyet még nem hallottam, és nagy hatással volt rám... és az is nagyon tetszik, hogy ezt a zenét összekötjük ezzel az együtt-gondolkodással -- úgy gondolom, hogy erre nincs példa Magyarországon, ezért nagyon várom, hogy mi sül ki ebből. Egyébként a Rituális Színház nagyon érdekel.

- V. vagyok, először VHK-zenét hallgattam, és utána jöttem el a körbe, ami végül is nagyon tetszett. Konkrétan engem a zene érdekelt, de utána gondoltam, lesznek itt esetleg olyan emberek, akik hasonló gondolkodásúak, mert ha valaki ilyen zenét hallgat, az már valamit jelent... ezen kívül angol szakra járok az ELTE-re.

- Az angol szak stimmel, de engem Visnyei Andinak hívnak, és azért jöttem ide -- s mint kiderült, jól számítottam -- mert itt máshol fel nem tett kérdésekre nagyon jó választ kapok. Ja, meg a Rituális Színház nagyon érdekel!

- Galántai Dávid vagyok, igen, dobolni akarok, meg színházat akarok, színház az egész élet, életet akarok, tűnjön a műanyag, meg minden, és egyébként segíteni akarok mindenkinek, hogy segítsen nekem, hogy csináljunk egy másik világot ehelyett, mert ez nekem nem tetszik.

- Szalai Virágnak hívnak. Én tulajdonképpen nem is ismerem és nem is szeretem a VHK zenéjét, úgy értem, annyira ismerem, hogy eddig még csak a KEK-en hallottam -- végig ott voltam, ennek ellenére nem fogott meg. Mindenesetre azt hiszem, hogy ez nem is olyan lényeges ebben a körben, engem inkább az érdekelne, hogy kik jönnek ide... hát eddigi tapasztalataim szerint eléggé érdekes emberek, akikkel érdemes továbbra is találkozni, és akármit is csinálni közösen.

- Én vagyok a Dombi Csaba, olvastam ezt a szórólapot, és azok a kérdések bennem is megvannak, szeretnék velük dűlőre jutni, és azt gondolom, hogy ha többen foglalkozunk velük, jutunk valamire. Már azáltal is, ha az ember elmondja a véleményét, szerintem messzire jut. Nem tudom, mi lesz abból, hogy három perces felszólalások legyenek... én azt tartanám jónak, ha előadás lenne, és utána megbeszélnénk csoportokban, mert egyébként százfelé fogunk ágazni.

- Radics Eszter vagyok, apám úgy kétéves koromban Tücsöknek nevezett el. Eléggé érzékenyen néztem mindig a dolgokat... nem tudom, mi volt az oka, szerintem nagyon sok minden... de nekem fontos, hogy megtaláljam az érzékeny embereket, akik valahogy másképp nézik a világot... és egyébként rájöttem, hogy mi az élet értelme, mármint hogy számomra mi az értelme -- tök egyszerűen hangzik, de nagyon sokat gondolkodtam rajta: az, hogy magamból kihozzam a legjobbat. Szerintem az nagyon fontos, hogy döntsön mindenki a saját sorsáról. Egyébként szerintem jó a világ, illetve az élet, mert... úgy értem, nagyon utálom, ha valaki panaszkodik és siránkozik, és én ezt nem akarom, én valamit szeretnék tenni. Ezt, hogy "jó a világ, vagyis az élet", ezt én úgy értettem, hogy mindenkinek meg kell találnia a szépséget.

- Marancsik Márta vagyok, görög-latin szakon végeztem a szegedi egyetemen. Attila, egyszer tartottál előadást Szegeden, és utána jöttünk föl egy pesti koncertre, ez olyan 4-5 éve lehetett, és én azóta szeretem a VHK-t. Szerintem, ahogy Eszter mondta, a világ valóban szép, csak meg kellene találni, hogy mi a szépség. A másik lényeges dolog, hogy hallgassunk magunkra, mert belül az a hang megmondja, hogy mi a fontos.

- Suba Éva vagyok, és 6 hónapja költöztem Pestre, úgyhogy nagyon új itt nekem minden. Egy barátom mondta, hogy van itt egy érdekes klub, és most vagyok itt először. Nem hallottam soha a zenéteket, és téged sem hallottalak még sohasem, koncerteken, meg interjúban, úgyhogy most csak kíváncsiságból jöttem el ide. Nincsenek bennem elvárások, úgy jöttem ide, hogy megnézem, mi ez.

- Bartus János vagyok, én is csillagász, mellette dobolok, és régen barlangásztam is, meg kötélen is eltöltöttem néhány órát. A VHK zenéje eleinte nem nagyon tetszett, később szerettem meg. Igazából az volt a problémám ezzel a világgal, hogy a tudományt nem tudtam összeegyeztetni olyan élményekkel például, amik értek, mondjuk, amikor az ember dobol, amit akkor lát vagy érez... ez manapság is problémám. Attila gondolkodásmódját is közel éreztem magamhoz, és ez a kettő hajtott afelé, hogy most végülis itt vagyok.

- Suba Balázs vagyok, a Diákszigeten hallottam először VHK-t, és úgy részegen tetszett. Azért jöttem ide, mert kíváncsi voltam, milyen gondolatvilág rejtezik a dalszövegek mögött, hogy végülis miről szólnak ezek a dalok. Egyébként számítástechnikai programozónak tanulok.

- Polgár Andreának hívnak, 19 éves vagyok, ötödosztályos a Műszaki Szakközépiskolában, programozónak tanulok. Nagyon érdekel a művészet, azon belül a festészet, az irodalom, és a zenét nagyon szeretem. A VHK-t egy éve szeretem, először nekem sem tetszett, vagyis utáltam, hogy őszinte legyek, de aztán kezdtem megérteni a lényegét, meg hogy mit akartok.

- Muszély Katinak hívnak, most fogok érettségizni, még nem igazán tudom, hogy mivel szeretnék foglalkozni. Én is a VHK zenéje miatt jöttem el, mert érdekelnek az ilyen világmegváltó gondolatok. Egy együttesben dobolok, és én is szívesen részt vennék a Rituális Színházban.

- Herczeg Noémi vagyok, én is érettségizni fogok, gimnáziumba járok. Engem először leginkább a verseid fogtak meg, a szövegek. Kíváncsi vagyok, hogy te ezeket hogyan valósítod meg, hogy lehet ezt megvalósítani... meg szeretnék olyan emberekkel találkozni, akik így élnek, gondolkodnak, éreznek.

- A becenevem Csicsi, ezt már említettem, a teljes nevem Csollány Andrásné Kiss Katalin, nem sokáig. Építésztechnikus a foglalkozásom, de elég sok minden érdekel. Elmentem a KEK-re, ott megláttam ezt a szóróanyagot... igazából ami nagyon izgat, az a rezgés mint információ, oda-vissza, az ezzel való gyógyítás és a mozgással való gyógyítás, és hogy végülis mit lehet kivenni ebből, tehát az a belső érzés hogy fogalmazható meg szavakkal. A dobolás engem is nagyon érdekel; van egy dobom, de még sohasem próbáltam ki, kb. öt éve ott van a szekrényen... és a mozgás, amivel lehet valamit kezdeni, aztán a sámánok, meg... szóval eléggé sok minden érdekel.

- Balázs Ambrus vagyok, negyedikbe járok. Engem főként az érzelmek érdekelnek, és az üvöltés, ha már itt mindenki dobolni akar... Az eljövetelem hirtelen felindulás volt, nem igazán várok el semmit sem.

- Petrik Dániel vagyok, Ambrus osztálytársa. Érdekel három éve a VHK zenéje, illetve a téma, és nem szeretek nyilatkozni.

- Sződi Szabolcs vagyok, én is fizikát tanulok az ELTE-n, és az András hívott el az első VHK-körre. Az együttest nem ismerem, de a kör filozófiája megfogott.

- Cséke András vagyok, a Haynal Imre Egészségtudományira járok és érdekel a VHK. A többiekkel ellentétben már rögtön megfogott a zenéje, és valami olyasmit láttam meg benne, ami érdemesnek találtatott arra, hogy foglalkozzam vele. Érdekelnek a természettudományok... és sok elvárásom van, amit most nem akarok kifejteni.

- Tihanyi András vagyok, kb. egy éve kerültem kapcsolatba a zenétekkel, és engem az fogott meg benne, hogy amikor érzékeltem magam körül az életellenes erőket, amik engem is megnyomorítanak, ez a zene felszabadító volt, kiengedte a lefojtott dolgokat, amiket környezetem hatására nem érezhettem, mert attól is meg vagyok fosztva és ezt a világban is érzékeltem... de ez a zene felszabadulást jelentett nekem. Azért vagyok itt, mert szeretném, hogy bennem is kibontakozzék az élet, és körülöttem is kibontakozzék... az életellenes erők ritkítják a fajokat, megfojtjuk a világot... ezek a dolgok hoztak ide.

- Mihály András vagyok, fizikus szakra járok a JATE-n, Szegeden. Úgy kerültem oda is, hogy gyerekkorom óta a világot szerettem volna megváltani, és az első kérdés, ami megfogalmazódott bennem, olyasmi volt, hogy mi volt, amikor a Semmi volt, vagy amikor semmi sem volt... nagyon érdekel a Világmindenség meg az ezzel kapcsolatos kérdések, ezért vagyok fizikus szakon. Jelenlegi legnagyobb célom, hogy a VHK-kör működjön és sikeres legyen... és hogy újat mondjak, engem is érdekelnek a dobok, nekem is van két dobom, de én használtam is, az egyiket be is szakítottam, úgyhogy elkezdtem foglalkozni a dobkészítéssel és már egyéves praxisom van, de még nem sikerült dobot csinálnom... de most már haladok, lassan sikerülni fog. Az első alkalommal itt volt Paulinyi Tamás, ő mondta, hogy segít ebben és tud bőröket szerezni.

- Bodor Ferenc vagyok, Szegedről jöttem, építésztechnikus vagyok, most idegenforgalmi ügyintézést tanulok, földrajz szakra készülök... hogy újat mondjak, mi is készítünk dobokat...

-Uhrin Andrea vagyok, állatorvosnak készülök, és úgy 4-5 éve a gimnáziumi iskolarádióban hallottam egy nagyon furcsa zenét; mint később sikerült kiderítenem, ez a VHK-tól a "Nincs más megoldás" c. szám volt, ami nagyon tetszett, és azóta nagyon szeretem ezt a zenét. Ezen felbuzdulva elkezdtem keresni a cikkeidet, és meg is tudtam, hogy egy bizonyos újságban elég gyakorta írsz filozófiai és tudományos cikkeket is, ezeket olvastam. Egyrészt a zene miatt vagyok itt, másrészt a te gondolataid miatt is, amikbe szerintem érdemes jól belegondolni és talán tanulni belőlük valamit. Emellett én dobolok, és érdekel a Rituális Színház is.

- Szombathelyi Csilla vagyok, pszichológus hallgató, harmadéves, és erre a szakra is azért mentem, mert érdekel az ember, az emberi természet, érdekelnek a módosult tudatállapotok, ez valamennyire a VHK-val is összekapcsolódott... a zenét is ezáltal ismertem és szerettem meg... ezen túl nagyon örültem a cikkeidnek, ennek az utolsó háromnak, mert érdekelnek a kozmikus hatások, hatásuk az emberre, és a későbbiekben is ezzel szeretnék foglalkozni... és vannak ötleteim, hogy honnan lehetne ilyen jó zenéket szerezni, a Belső-Ázsia szakon van egy nagyon szimpatikus, segítőkész tanárnő, aki sámánoknál járt, és szerzett nagyon jó zenéket, úgyhogy majd igyekszem ilyeneket hozni.

- Erős Dániel vagyok, gyógyszerész hallgató, gyógyszerész leszek, ha leszek, és Csillának a barátja vagyok, részben az ő hatására jöttem el most, de a VHK-t régóta ismerem, voltam a Diákszigeten is, láttam a "A Kutya Éji Dala" c. filmet, az nagyon tetszett... ezért is jöttem most el.

- Nagyapáti Róbert vagyok, 18 éves, a lázadó korban; fodrásznak tanultam, most éppen érettségizek... nagyon érdekelnek a különböző misztikumok meg ilyenek... voltak ilyen körök, hogy összejártunk, erdőben tüzet gyújtottunk, elvoltunk, táncoltunk, meg ez, meg az, hepaj, buli... népzenei együttesben játszottam mint citerás, mondjuk ott mindenki citerás volt... és próbálok gitározni, azonkívül érdekel nagyon a téma, a káosz közepette ezek eléggé jó kiindulópontok.

- Pavlov Antal vagyok, és ötödévre járok idegenforgalmi ügyintéző szakra. Úgy három hónapja hallottam először VHK-t, amikor egy fanatikus VHK-rajongóval kerültem egy szobába, és... szóval jó így elvarázsolva lenni VHK által.

- Misúr Vera vagyok, dolgozok, és már régen megfogott a VHK zenéje és mondanivalója... örültem ennek a VHK-körnek, hogy létrejött, és a Rituális Színház érdekelne.

- Turzó Réka vagyok, jelenleg gimnáziumba járok... engem is a zene fogott meg először, aztán voltam a Szigeten előadáson, és nagyon örültem neki, amikor ott osztogatták ezt a szórólapot, mert bennem is megfogalmazódott a gondolat, hogy ezzel érdemesebb lenne többet foglalkozni, mint csak a Szigeten évente egy előadás, amit lehet hallani... egyébként érdekel a fizika, filozófia, vallások... nemrég volt alkalmam kipróbálni egy dobot, ez nagyon tetszett, úgyhogy a dobolás is érdekel.

- Gulyás Mariann vagyok, eladóként dolgozom, nagyon tetszik a VHK zenéje, ide a barátnőim ösztönzésére jöttem el, meg kíváncsiságból.

- Sinka Márta vagyok, a VHK zenéjéről először a Szigeten hallottam, amikor egy ismerősöm épp a koncertről jött, és teljesen átszellemült volt... aztán két évet kellett várnom, míg én is megláttam egy ilyen fellépést, nagyon tetszett, és a körbe azért jöttem el, mert ez a zene valami mást akar adni, mint amit a világ próbál ránk erőltetni, és szerintem itt az emberek is... próbálnak lázadni, ezekért a dolgokért, és remélem, valami jó fog kijönni belőle.

- Hancsi Attila vagyok, én is dolgozom, mégpedig a kormányőrségnél... a VHK-t már elég régóta szeretem, illetve mikor először hallottam, akkor nem igazán tetszett, sőt inkább azt mondtam: "hú, hát ez borzasztó", de idővel azért -- nem kellett hozzá túl sok idő -- beláttam, hogy ez jó. Aztán hogy miért vagyok itt, én ilyen szórólapot meg ilyesmit nem is láttam, nem is hallottam; nekem egy kedves barátom -- itt ül mellettem -- írt nektek, ugyebár volt a CD-ben ez a cím, és válaszoltak, hogy van VHK-kör és gyertek, mire én mondtam, hogy kösz, engem ez nem érdekel, én élek magamban, elvagyok, de aztán gondoltam, hogy szeretem a VHK-t, azért ez érdekel, egyszer eljövök, és most itt vagyok. Ja igen, a dobokkal pedig úgy vagyok, hogy maga az egész zene az nem rossz, de másik hangszer is lehet olyan jó, mint a dob, én speciel a mély hangokkal vagyok kibékülve, basszusgitár meg cselló, ilyesmi.

- Sziasztok, Dobrányi Imre vagyok. Nem ismertem a VHK-t egy évvel ezelőttig, de akkor éppen olyan korban éltem, hogy itt megkattant valami, és világmegváltó gondolataim révén megláttam a plakátot, nem is tudom, talán a legújabb kiadvány, Az Éden Visszahódítása, meg az Emberiség című szám szövege, nahát az pont beleillett, ezt is írtam meg nektek, ezért is vagyok itt. Aztán... itt fölírogattam magamnak... marha ideges vagyok itt a nagy közönség előtt... Az az interjú, az nagyon tetszett, hogy "Hiszel-e Istenben", kifejezi az én gondolataimat is, és azért szeretem a VHK-t, meg hát téged is, meg a művészeket, mert ki tudják fejezni a gondolataimat, amit én az életben nem fogok tudni így előadni... Amúgy a dobok is marhára érdekelnek, nincs bennem olyasmi, hogy én játszogassak, viszont nagyon szeretek hallgatni és táncolni. Egyetértek a barátommal a mély hangokkal kapcsolatban... a Szigeten hallottam még tavalyelőtt egy More Die nevű együttest, három basszgitáros játszott benne, meg egy szintetizátor, és én ebben is látok valamit.

- Szondi Szabolcs vagyok, az Államigazgatási Főiskolán tanulok, a VHK-t tavaly ismertem meg, a Wigwamban volt egy koncertetek, ahová végülis véletlenül kerültem és nagyon megfogott a zene. Aztán kezdtem el vizsgálni a VHK szellemiségét, és rájöttem, hogy amilyen kérdésekkel ti foglalkoztok, azok engem mindigis foglalkoztattak, idestova tíz éve. Nem minden ok nélkül kezdtem el tanulmányozni a szellemiségeteket, illetve az irányzatokat, amik a szellemiségeteket meghatározzák... érdekel a filozófia és egy filozófiadolgozat kapcsán is foglalkoztam a szellemiségetekkel, amit úgy évfolyamdolgozatként írtam, akkor beszélgettem is veled egy pár percig, és említettelek is téged a dolgozatban... ami megfog a VHK-ban, az a hétköznapi dolgokból, a konvenciókból való kiszakadás, mert bennem egy domináns lázadó hajlam mindigis volt... és hogy olyan kérdésekkel foglalkoztatok, amiket elég ritkán vetnek föl az emberek. Ami elválaszt, az az, hogy én is tíz éve vizsgálom ezeket a kérdéseket, és az istenkeresés folyamán én a kereszténység mellett kötöttem ki, megtértem az egyházamba, és ettől fogva némely dologban nem értek veletek egyet, erről már beszélgettünk korábban... Ipaccsal beszélgettem, hogy nem vagytok kirekesztőek, és így bátorkodtam eljönni.

- Tuskó Gábor vagyok, ötödéves fizikus hallgató és televíziós szerkesztő. Engem valaki felhívott telefonon, nem tudom, ki, és elhívott. Első ízben kíváncsiságból jöttem, most viszont azért vagyok itt, mert nagyon örülök, hogy olyan embereknek hallom a véleményét olyan kérdésekben, amik engem is érdekelnek, akikkel valószínűleg csak úgy nem futnék össze, illetve a szűkebb környezetemben nem találkoznék.

- Én még mindig Dóra Áron vagyok, izgulok, összeírtam magamnak néhány dolgot. Tehát: két éve ismerem a VHK-t, úgy kezdődött, hogy az iskolában volt rádió, és a folyosón három-négy ember dőlt a földön ilyen dzsuvában, és ott ugráltak egymásra. Ismertem őket, odamentem, odaugráltam rájuk, és akkor kikötöttem egy VHK-koncerten... azelőtt csak a népzenével éltem, és ha már itt mondtad, hogy tudnánk-e hozni érdekes anyagokat, van néhány erdélyi gyűjtésem, meg archív felvételekből is van jó pár kazetta otthon. Érdekel a sámánizmus, van egy ősmagyar típusú íjam, úgyhogy íjászom, fanatikus hüllő-rajongó vagyok, imádom a kígyókat, tartok otthon olyan állatokat, amiktől irtóznak az emberek... nem fogjátok elhinni, de nagyon szeretnék dobolni... hát az új albumról annyit, hogy a "Semmi kapuin dörömbölve"-nél már úgysem csináltok jobbat... és kellene még embereket ide szervezni, mert például az iskolában is ketten tartjuk a frontot, a sok undorító ember között már valamit kell kezdeni.

- Tamás István vagyok, tavasszal hallottam először a zenéteket, és úgy éreztem, hogy változtató és gondolatébresztő hatással van rám. Érdekel a világ keletkezése, hogy miért keletkezett, és hogy merre tart, hogy a természetben zajló folyamatok miért vannak, miért olyanok, lehet-e az ember rájuk hatással, és a természet milyen hatással van az emberre. Ezért vagyok itt nagyjából, úgy gondoltam, hogy ha többen beszélgetünk, akkor közelebb kerülünk a kérdések megoldásához.

- Ács Károly vagyok. Én elég sok mindent csináltam életem folyamán, érdekelt mindig a mozgalmas élet meg a mások gondolkodása, vallásokkal is foglalkoztam, mellesleg barlangászok, bűvészkedtem és szerepeltem ebben az utolsó Rituális Színházban is.

- Kelemen Zoltán vagyok, jelenleg egyáltalán nem dolgozom. Magamról csak annyit árulok el, hogy én is szoktam írogatni ezt-azt, ilyen kis gondolatokat, ami éppen az eszembe jut, ezt aztán nem igazán szokták megérteni, meg én sem, úgyhogy ezért vagyok itt, mert hátha itt majd választ kapok a kérdéseimre, satöbbi.

- Mucsi Katalin a nevem, idén fogok érettségizni gimnáziumban, és nagyon szeretem a VHK zenéjét, a VHK-koncertek hangulatát. Érdekel a magyarok őseredete, a sámánizmus, a dobolás, a Rituális Színház satöbbi.

- Szabó Zoltán vagyok, kötős. Zoknikötős, csak ezt nem akartam mondani, mert ezen mindig röhög mindenki, úgyhogy... csak kijött. Az "Éden"-t ismertem meg először, a boltban vettem egy kazettát, és hallgattam. Engem először a zene fogott meg, vele az energia, amit éreztem benne, utána beleástam magam a szövegekbe, ez még jobban érdekelt, és utána a Szigeten hallottalak titeket előadáson, és úgy döntöttem, hogy ez az egész gondolkodás, logika és az ezekhez, az élethez kapcsolódó dolgok kérdései nekem nagyon fontosak, s hogy ezekről beszélgessünk, megtudjunk dolgokat róluk... és úgy éreztem, hogy kell ez a kör, és ezt csinálni kell, mert ettől előre lehet haladni.

- Irtl Melinda vagyok, most idegenvezetőnek készülök, vagyis nem készülök, csak azt tanulom, és mellette hegedülök egy Zeneművészeti Szakközépiskolában; nagyon sok kérdésem van, és szeretnék rájuk választ kapni.

- Földi Tamás vagyok. Zenélek, és ezt elsődleges dolognak tartom az életemben. Melinda kapcsán kerültem ide. Az ősmagyarság nagyon érdekelne, meg apukádnak a véleménye, a világnézetetek.

- Dömötör Nóra vagyok, fényképésznek tanulok, és a világnézetemre mindenképpen fejlesztőleg hatónak gondolom az ittlétemet. Remélem, sikerül.

- Szilágyi Zoltán vagyok, én 1981-82 körül hallottam először a VHK-t, nem tetszett, csak aztán az unokabátyám révén, aki indiánzenéket hallgatott, kezdtem odafigyelgetni, és a végén idekerültem, barátként egyébiránt. Engem is érdekel a magyar történelem, meg az emberiség Aranykora is érdekelt, csak nem igazán volt hozzá irodalom, nagy szerencse révén egyetlenegy könyvet tudtam magamnak megvenni Az Atlantiszi Mágia címmel. Nem tudom, hogy valaki ismeri-e, mert ha igen, akkor tisztában van vele. Nagyon kevés kötet jelent meg belőle, meg a hivatalon kívül, hogy itt árulgatok, azon kívül akkor is eljöttem volna, hogyha valamelyik barátom hívott, invitált volna, mert szeretem az embereket, érdekel a véleményük.

- Gyarmati Gyöngyi vagyok és engem azok a kérdések vonzanak, amik a legfontosabbak, legalábbis szerintem, az ember számára. Tehát az élet legvégső kérdései, azok a filozófiai alapkérdések, hogy honnan jöttünk, mi a célunk és hová megyünk, a világ mibenléte, keletkezése... biztos vagyok abban, hogy addig nem lesz teljes lelki nyugalmam, ameddig ezekre a kérdésekre nem kapok igazából megnyugtató választ.

- Bodor Sára vagyok, a Tanítóképző Főiskolára járok most, és a barátom révén jutottam ide, meg úgy ismertem meg két-három éve a VHK-t is... nekem még nincsenek kérdéseim, mert én szerintem a gyermeki világomból most kezdek kilépni, és a Tanítóképző Főiskolán is, meg a barátom révén, most jutok új ismeretekhez, és hát egyelőre próbálom ezeket az ismereteket befogadni, és megpróbálok mindenfelé nyitott lenni... ezért vagyok itt.

 GRANDPIERRE K. ENDRE

Örömmel hallgattam, ahogy mindenki elmondta, ki ő és miért van itt, mit akar; és ennek során érdekes módon fölvetődött, hogy itt egy egész doboló társaság van együtt. Az a gondolatom támadt -- nevessetek ki, ha nem helytálló, talán nem is egész komolyan mondom, de nem kizárt, hogy megvalósítható -- mi lenne, ha már ennyi dobosunk van, vagy olyan emberünk, akit kimondottan érdekel a zenének a tevékenységi oldala is, hogyha rendeznénk egy közös dobolással egybefűzött zenemutatványt, amelyben mindenki részt venne, mindenki dobolna, csörömpölne, lehet, hogy a szomszédok elköltöznének utána, de arra jó volna ez, hogy egy kicsit az öntevékenységünket kibontsa. Itt van ugyanis a másik nagy kérdés, ami engem foglalkoztat: hogyan lehetne ezt a csoportot úgy összehozni, hogy a tevékenységünk összefonódjon, tehát ne hallgatók legyetek, hanem mindenki tevékeny, cselekvő és előrevivő része legyen ennek a közösségnek. Ez nagyon komoly és nehéz feladat, pedig ha ezt meg tudnánk valósítani, akkor csakugyan hatalmasan előreléphetnénk. A harmadik, amit el akarok mondani, hogy nagyon szép gondolat az Éden Visszahódítása, vagyis az Aranykor visszaragadása. Én foglalkoztam és foglalkozom ezzel, készülök erről egy nagy munkát közreadni, és úgy gondolom, az emberiség előtt óhatatlanul ott van ez a feladat, mert rettenetes úton járunk. Ezt most már nemcsak én látom, nagyon sokan külföldön is, Amerikában is, mindenütt akadnak emberek, akik fölvetik, hiszen ezt látva látni kell, hogy az emberiség szinte a vége felé közeledik, rettenetes dolgok történnek -- ezt nagyon sokan nem tudják, mert ezt csak az ismerheti meg, aki ebbe belemélyed, tehát elkezd gondolkodni, hogy mi van, hogy van, vizsgálja, mi folyik a világban. Az emberiség rohamos, iszonyatos elnyomorodása folyik. Az élet persze szép -- az egyik kedves résztvevőnk mondta, hogy szép az élet, és nagy örömmel hallgattam, mert úgy fogtam föl, mint az emberi remény és bizakodás kifejeződését, hiszen mindnyájan úgy születünk és úgy növünk fel, hogy hiszünk benne: a világ nem lehet embertelen, szörnyű és aljas, és a magunk kis körében próbáljuk valóra váltani ezt a reménységet, csakhogy ez a hatalmi társadalom ellenében történik. Az emberiség olyan válaszút előtt áll, hogy vagy visszahozza azt a korszakot, ahol az ember szabad volt, ahol a vezetés, tehát az emberi társadalom irányítása nem az emberrel szembefordulva tevékenykedett, nem volt hatalom, ami a jogait korlátlanul érvényesítette volna az emberek többségével szemben, hanem az irányító csak megbízott vezető volt, kapott egy feladatot, és nem kapott vele előjogokat -- vagy visszafordul tehát az ember az aranykori viszonyok felé, vagy nincs más lehetőség, csak a végpusztulás. Teljesen szabad, őskori útjáról az emberiség lezuhant, és egyre mélyebb és mélyebb szakadékok felé megy -- a végpusztulás már küszöbön áll. Hangsúlyoztam, hogy az emberiségnek kell ezt a fordulatot megtenni, és hadd tegyem hozzá, hogy nem a mi baráti körünknek. A mi baráti körünknek ez a feladat túlságosan gigászi, kevesen vagyunk, kicsik vagyunk, legalábbis így kezdetben. Természetesen jó, ha látjuk, képviseljük ezt a feladatot, ha tudatosodik bennünk az, hogy az emberiség eltért, letért, lezuhant a saját szabadságának és boldogságának a magaslatáról és mélybe zuhant, s hogy innen vissza kell fordulni -- nagyon jó, ha ezt megismerjük, hirdetjük és valljuk, de valójában merész célkitűzés, ha mi, ez a kis csoport, azt mondjuk, hogy mi meg is csináljuk és visszafordítjuk az emberiséget. Azonban ami ebből tökéletesen valós lehetőség, az az, hogy önmagunk megismerése, a világ valóságának megismerése, tehát a mai társadalmi életnek, a múltnak, az Aranykortól mostanáig az emberiség történetének az igazi megismerése alapján, a saját magunk életét, a saját magunk szellemét próbáljuk az Aranykor felé visszaterelni. Van egy olyan gondolat- vagy ténysorozat -- ez megírás alatt áll, úgyhogy csak érintőlegesen említem -- ami az Aranykorhoz visszavezethet: a bennünk élő Aranykor, a bennünk élő aranykori nyomok, hagyományok. Ha ezt az emberiségben fel tudnánk tárni, érvényesíteni lehetne, érvényesülhetne ez a világon, akkor csodálatos dolgok történhetnének. Nekünk azonban egyelőre szerényebb célt kell kitűznünk; tulajdonképpen nagyon kellene örülnünk és kezdeti fő törekvésünknek azt kell tekintenünk, hogy magunkban megteremtsük az Aranykor lehetőségeit, tehát önmagunkat tegyük alkalmassá az Aranykor befogadására, megértésére, továbbvitelére. Ha ezt eléri a mi pillanatnyilag kis csoportunk, akkor gyönyörű eredményt ért el, mert akkor elérjük, hogy mi magunk tisztábbak leszünk és boldogabb életet élünk, kiszabadulunk azokból a rettenetes elfojtottságokból és szellemi eltorzulásokból, amik ma általánosnak mondhatók. Befejezésül csak annyit: mindenekfölött a közös cselekvés lehetőségét kéne megtalálni, tehát hogy mindenki hatékony részese legyen a közösségnek és közös munkával próbáljunk továbblépni. Kérlek benneteket, ha van idő, szóljatok hozzá ehhez; keressük, és ne csak most, ti is keressétek a lehetőségét annak, hogy mindenki tevékenyen, önmaga tegyen azért, hogy ezek a törekvések kibontakozzanak és érvényesüljenek.

GRANDPIERRE ATTILA: Egy vajdasági magyar politikus és pszichológus, Hódi Sándor, a Magyarok Világszövetsége Jugoszláviai Országos Tanácsának elnöke nyilatkozott a Magyar Nemzetben. A cikk címe "Népünk legfőbb gondja mentális természetű". A gondolkodással van a legnagyobb baj, mondja; a jugoszláviai pártok leszerepeltek a jugoszláviai magyarság előtt, megosztották a közvéleményt és minden hitelüket elvesztették -- mégis van kiút: önálló magyar egyetemeket kell létrehozni, és ha az nem megy, önálló magyar szabadegyetemeket, s ha az sem megy, akkor olyan köröket, közösségeket, amelyek alkalmasak arra, hogy tisztázzák a helyzetet, hiszen nem egyedül, egyenként fogják az emberek megoldani a problémájukat, hanem közösségekben. Úgy gondoltam, ez a meglátás, hogy a közösségeknek súlyuk is lehet a társadalomban és közös életünk formálásában, és az, hogy ez egy gondolati természetű lépést igényel, és ez a legfőbb gond -- hogy mindez egy gyakorlatilag politizáló ember nyilatkozatában hangzik el, nagyon fontos. Az első összejövetelen valaki azt mondta, hogy "Hát, ha valamit gondolunk, az még semmi, hanem valamit tenni kéne, úgysincs különösebb súlya, ha valamit gondolunk..." Én azt akarom mondani, és e cikkel is aláhúzni, hogy ez igenis valami, ha valamit gondolunk, annak súlya van; minden, amit életünkben teszünk, azért tesszük, mert úgy gondoljuk. A gondolkodásnak nagy szerepe van; ez az ellenállás azért van a gondolkodással szemben, mert a mai világ ilyen, azt akarja, hogy úgy cselekedjünk, ahogy a mai világot irányító tényezők akarják. Ezért sugallják nekünk, hogy hagyjuk a gondolatokat, majd ők gondolkodnak helyettünk, vagy majd ők kész helyzet elé állítanak bennünket. Ha nem akarunk kész helyzet elé állni, és a kész helyzetnek megfelelően viselkedni, akkor önállóan kell gondolkodnunk, és ez az első és legfontosabb lépés, az összes többi az ebből következik. Úgyhogy ez egy kulcsfontosságú dolog. Közösen kellene kidolgoznunk, milyen gyakorlati lépéseket tudunk tenni, hogy gondolkodásunk tisztuljon és hogy ezt az Éden Visszahódítását segítsük. A VHK tevékenységébe, szellemiségébe úgy kapcsolódjunk be, hogy közben a saját tevékenységünk és az életünk is színesebb és gazdagabb legyen és, jó esetben, létre tudjunk hozni egy közösséget, ahová tartozni lehet. Fontos lépés lenne körünk létszámának gyarapítása, a baráti köreinken keresztül bevonni olyan embereket, akiket ez érdekelhet, akik számára fontos. Tisztázzuk az itt elhangzó dolgokat magunkban: ez is fontos, hogy ha hazamegyünk, ezeken gondolkodni tudjunk. Most egyfolytában ezekkel a gyakorlati dolgokkal vagyok elfoglalva, bár eddig semmiféle gyakorlati dologgal nem foglalkoztam, és semmi érzéket nem árultam el gyakorlati teendők irányában -- ebben félelmetes eredményeket tudtam felmutatni, például amikor a VHK közösen épített hangfalakat, különböző kérdéseimmel sikerült az Ipacsot rendkívül fölidegesíteni, és aztán többször megkért, hogy hagyjam el a helyiséget, hadd tudjanak dolgozni, pedig nem rossz szándék volt bennem, csak egyszerűen a gyakorlati hozzáállásom bámulatosan ellenkezett azokéval, akik tudták, mit kell csinálni. Szóval lehet, hogy most is ilyen dolgokat mondok... de azért elmondom, arra gondoltam, hogy fontos lenne, hogy ezek a beszélgetéseink írásos formába kerüljenek, ezért tartom a diktafont itt, hogy nyoma maradjon. Az ember jobban el tud gondolkodni valamiről, ha leírva látja, több szempontból is át tudja gondolni, mint ahogy éppen akkor gondolta, amikor elhangzott. Erre már tettünk a múltkor kísérletet, hogy hosszabb-rövidebb formában leírjuk az első előadást, Polgár Andrea és Máté Nikolett voltak olyan áldozatkészek, hogy több, mint 10 órán keresztül gépelték. Nagy munka ezeket leírni, úgyhogy nagyon köszönöm Polgár Andreának és Máté Nikolettnek is. Az első anyag megvan, de a másodikat csak most kaptam meg, abban pedig sok olyan rész volt, amit nem lehetett érteni, mert egyszerűen a beszédtechnikám és az artikulációm nem volt megfelelő, továbbá a hangulat is olyan emelkedett volt, hogy egymás szavába is vágtunk sokszor. Gondoltam, jobb, ha mindig annál van a diktafon, aki éppen beszél, mert úgy jobban le lehet írni a szöveget.

GALÁNTAI DÁVID: Csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy nemcsak utólag lehetne megkapni az anyagokat, hanem előzetesen is, tehát minden körön feladni "házi feladatnak" a következő kör témáját. Nem azt mondom, hogy két hétig feszt gondolkodjon rajta mindenki, mert nyilván más dolga is van a körön kívül... de amikor ráér, ne a Dallas-t nézze, hanem gondolkozzon el rajta, mit tud hozzáfűzni a következő alkalommal.

CSABA: Jó, hogy erről van szó, hogy kinyomtatjuk, meg elosztogatjuk, meg otthon olvasgathatjuk, meg viccelődünk, de az Istennek nem tértünk még rá arra, amit lehetne olvasni. Még mindig csak alakítgatjuk... Hozd föl a témákat, hozd föl azt, amit tényleg fontosnak tartunk, és ne anekdótázzunk! Én látom a fantáziát, de csak itt alakulgatunk, szerintem alakulni úgy fogunk, hogyha tényleg van téma és van miről gondolkodni, mert így szétesünk. Jó? Próbáljuk meg.

GYÖNGYI: Én is ezt hiányolom... volt szó a téveszmékről, hazugságokról, hamisságokról, amikkel tele van a világ, én konkrétan szeretnék rátérni erre, szeretném, ha rámutatnánk ezekre a hazugságokra meg téveszmékre, amiket ki kell iktatnunk az agyunkból.

CSABA: Gondolom, megvan pontokba szedve, hogy mik lesznek a témák; szeretném, ha ezt kiosztanád... vagy legalábbis én szeretném megkapni... Gondolkozna rajta az ember... illetve én.

GRANDPIERRE ATTILA: Hát az most pont nincs itt. Esetleg olyan szóróanyagot létre lehetne hozni egymás közötti információ-terjesztésre, amiben pár oldalon nemcsak az előadásnak, a beszélgetésnek az anyaga van benne, hanem ha van valakinek valamilyen javaslata, ami érdekes lehet mindenkinek, ezt is beletennénk. Ha van erre igény.

 Köszönet a gépelésért Galántai Dávidnak, a fénymásolásért Szabó Évának.