GRANDPIERRE ATTILA

Először a világegyetem mindnyájunkat érintő megfejtetlen talányairól fogok tartani egy előadást, erre körülbelül egy órát szánnék, utána fölvetnék egy ezzel ellenkező témát, utána tartanánk egy szünetet, azután megbeszélnénk pár gyakorlati dolgot, meg el lehetne mondani mindent, amit gondoltok. Hogy mi értelme van egy ilyen szinte megfoghatatlan valamivel, mint a világegyetem, foglalkozni, mikor az embert annyi minden gond, baj meg öröm szorítja, ez egy külön kérdés; én azért foglalkozom a világegyetemmel, mert úgy gondolom, ahhoz, hogy megértsem, hogyan gondolkodom és hogy mások hogyan gondolkodnak, ahhoz, hogy megértsem, hogyan lehet belelátni mások gondolkodásába, megérteni mások gondolkodását, ehhez gondolkodni kell. Ez lehetséges, mégpedig azért lehetséges, mert a gondolkodás nem valami légben kavargó művészi mutatvány (habár a művészetnek is megvannak a maga törvényei), hanem a gondolkodásnak alapjai vannak. Minden gondolkodásnak alapokra van szüksége, és ezek az alapok, a világegyetem fogalmán keresztül, megközelíthetők. Még ha a gondolkodás valóban szinte a levegőben repülne is, ahhoz, hogy alapos legyen, alapra volna szüksége; de ha egy levegőben repülő valami alapot akar találni, és mondjuk talál is egyet, az az alap szintén további alapozásra szorul, mert anélkül az alap is csak a levegőben röpül. Mint ahogy a Föld röpül a világegyetemben: ahhoz, hogy valamilyen alapot találjon, kell a Tejút; ahhoz, hogy a Tejút valamilyen alapot találjon, és ne a vakvilágban legyen, ahhoz szüksége van a világegyetemre; aztán hogy a világegyetem hol van, s hogy hogy tudja megcsinálni azt, hogy ott röpül a semmi közepén, az egy külön kérdés. Megint eljutottunk a világegyetemhez; nem volt benne a tervezett gondolatmenetben, de nem véletlen egybeesés. Mindez azt mutatja, hogy szükség van egyfajta végső alapra, ami az alapokat is megalapozza. Még a felszínes, a megalapozatlan gondolkodásnak is van alapja, akkor is, ha ez nem látszik és nem derül ki rögtön; hiszen a megalapozatlan gondolkodás is, ahhoz, hogy gondolkodás legyen, bizonyos alapokat átvesz; akik felszínesen gondolkodnak, azért gondolkodhatnak felszínesen, mert másoktól sok olyan viselkedésbeli és egyéb indíttatást kapnak, amelyek egy egyszer már valaki által gondolatilag kitalált és a végső alapokig végiggondolt, majd ebből az alapból elindult gondolkodásból fakadnak. Vegyük például a materializmust, amely szerint a világegyetem zárt rendszerek halmazából áll, amik között nincsen lényegesebb kapcsolat, és amiknek az emberrel nincsen semmiféle lényeges, különösen nem személyes kapcsolata. Ezt a számomra agyrémnek számító materialista világnézetet is valaki először kitalálta, aztán ez az agyrém annyira elterjedt, hogy ma nagyon sok ember hajlik felé, anélkül, hogy végiggondolta volna; valójában azonban úgy éli az életét, olyan döntéseket hoz, amik mások által ezer évekkel ezelőtt lerakott alapokon nyugszanak. Tehát még a felszínes gondolkodás is alapokon nyugszik; ezek az alapok azok, amikből megérthetjük, végülis hogyan gondolkodunk. A gondolkodás legvégső alapja pedig a világegyetem, konkrétabban az, hogy mit is értünk a világegyetem fogalma alatt. Ezt a fogalmat nagyon kevéssé vizsgálták. Hogy a világegyetem milyen természetű, ezt szintén nem szokták megvizsgálni, hanem, például tudományos körökben, tudósok milliói minden további nélkül elfogadják, hogy materializmus van, a tudós munkájával ez vele jár, s akkor anélkül, hogy végiggondolnák, máris ezekben a fogalmi keretekben gondolkodnak; ezáltal gondolkodásuk lényegesen meghatározza életüket, életvezetésüket is, és ezt vizsgálva valamilyen szinten megérthető a gondolkodásuk. Maga az emberi gondolkodás végső alapja a világegyetem fogalmával, természetével és azzal függ össze, hogy milyen kapcsolatunk van a világegyetemmel; és ezt vizsgálva érthető is meg. Van-e valamiféle kapcsolatunk a világegyetemmel, vagy ez puszta esztétikai látvány? Az ember fölnézhet az égre és azt mondhatja: "Olyan pettyes ez az ég; mitől ilyen pettyes? Valami különös jelentősége lehet ennek? Biztos, hogy semmi." Esetleg van, aki így áll hozzá; ám az is lehet, hogy a világegyetemmel valaki teljesen másfajta kapcsolatot tart fönn, olyat, amilyenről itt szó lesz. Ez a kapcsolat az élet legközpontibb és legfontosabb kérdése. Ha valaki eldönti, hogy úgy fogja élni az életét, ahogy azt számára a társadalom berendezkedése kínálja, abban benne van az a sok lemondás és kapcsolatelvágás, amit valaki valamikor gondolatilag megalapozott. Végsősoron a világegyetem és az ember kapcsolata, a világegyetem és a természet kapcsolata összefügg az ember rendeltetésével, az emberiség rendeltetésével, a személyes életünk jelentőségével és értelmével. Így tehát minden fontos kérdést, az emberek gondolkodását meg lehet érteni, ha ezeket a végső kérdéseket megvizsgáljuk. S ha megvitatjuk ezeket valakivel, úgy képet lehet alkotni arról, hogy valaki hogyan gondolkodik, felszínesen-e vagy megalapozottan; ha megalapozottan, milyen alapon gondolkodik úgy; ebből a leglényegesebb dolgok, az, hogy valaki milyen erkölcsi lény, kiderülnek. Ez nem véletlen, ez törvényszerű. Ebből azon megdöbbentő következtetésre jutottam, hogy mivel ezek a végső kérdések megvilágíthatóak, és mivel mindenkinek az élete, akár tudomása van erről, akár nincs, közvetlenül ezeken a pilléreken áll, ezért úgy tűnik, az emberek egy pár osztályba sorolhatóak aszerint, hogy milyen viszonyok állnak fönn szerinte a világegyetem és az ember, a világegyetem és a természet, az emberiség és az ember között. Ezek a gondolkodás szempontjából leglényegesebb dolgok csoportosíthatók. Azzal a végtelen dzsungellal szemben tehát, amit esetleg elképzelünk, hogy ugyebár mindenki másképp gondolkodik, hogyan is lehetne megérteni valaki lényének a lényegét, ez szinte megközelíthetetlen, mindenkinek megvan a maga titka, ami aztán titok marad egy életen át, s végülis anélkül, hogy bárki bármit megértene belőle, az egész elsikkad -- ezzel szemben ahhoz, hogy tudjuk, mi a fontos a számunkra, csak ezeket a végső kérdéseket kell megvilágítanunk. Ez a téma egyébként olyan nagy témává nőtte ki magát azóta, hogy ezzel elkezdtem foglalkozni, pont a VHK-körrel kapcsolatban, hogy miről lenne érdemes itt beszélni -- így kerültem a világegyetem fogalmához, megpróbáltam végiggondolni, ha találok róla valami érdekes dolgot, azt fölhasználni -- már három cikket írtam és tartottam jó pár előadást is a világegyetem fogalmáról, nos, ebből legalább egy könyvre való anyag lesz, és most is körülbelül ennyi van a fejemben, de rendkívül radikálisan megpróbálom csak a lényeget elmondani, ami egy órában elmondható. Mi tehát a világegyetem fogalma? Vegyük először a Magyar Nyelv Értelmező Szótárát; eszerint a világ "minden létező összessége a maga összefüggéseiben és rendjében." Itt nem az a társadalmi köztudatban szereplő, rendkívül felszínes és lapos vélekedés vagy kép áll elénk, hogy a világ az mondjuk a létezők halmaza, és ezért túl sok teteje nincs is rajta gondolkoznunk. Itt nem arról van szó, hogy pusztán egy halmaz lenne; van valamiféle összefüggés és rend is a világegyetemben; épp attól világegyetem a világegyetem, hogy ez megtalálható benne. Hogy ez milyen összefüggés és rend, ezt persze nem világítja meg, de ezt majd megpróbálom én megvilágítani. Végiggondoltam, szerintem hogyan képzelhető el a világegyetem, hogyan lehet megragadni. Meghatározásom szerint a világegyetem minden létező egységes egésze. Ez a következőket jelenti. Tudunk róla, hogy a világegyetemnek van egy anyagi természete; tudunk róla, hogy létezik tudat is a világegyetemben. Tehát például a mai szokásos meghatározás, mely szerint a világegyetem minden anyagi létező összessége, nem tartalmazza a tudatot, ilyen értelemben a tudat kikerül a világegyetemből, és ha az mondjuk a semmi közepén repked, akkor a tudat valahol a semmi perifériája felé szorul, különösebb kapcsolatban nem áll a semmi közepén ténfergő világegyetemmel. Ez a vélekedés kirekeszti a világegyetemből a tudatunkat; és hát próbáljon valaki olyan tudattal gondolkodni itt a világegyetemben, ami meg ott van a semmi túlsó partján. Nem hiszem, hogy ez hasznos és alkalmas meghatározás. Ezzel szemben én azt gondolom, hogy ha a világegyetemet mint minden létezőnek az egységes egészét gondoljuk el, akkor a tudat is benne kell hogy legyen. Bár a tudat lényegesen másfajta létforma, mint amit az anyag fogalma alatt értünk, mégis, ha a világegyetem egységes fogalom, akkor ugyanúgy anyagi kell legyen, mint tudati. A világegyetemet mint egységes egészt tehát úgy kell elképzelni, már tulajdonképpen logikai előrehaladással, hogy adott egy egység, egy rendszer, amiben jelen van a tudat, központi helyen van az anyag; tehát egy olyan szerkezetű anyagrendszer, amelyen a tudat bárhol zongorázik, az anyag erre a befolyásra hallgat. Ez egy tudati vezérlésű és ugyanakkor anyagi rendszer. Ha a világegyetem egészéről ezt a logikai úton nyert eredményt, ezt a képet kell alkotni, rögtön meg is mondhatjuk, van-e ennek a világegyetem-fogalomnak valami megtapasztalható formája, vagy ez még továbbra is ott lebeg valahol a világegyetem perifériáin. Én azt mondom, van megtapasztalható formája; ha elgondolunk olyan rendszert, ami egyszerre anyagi és tudati, eljutunk az élőlények, az ember, az emberi agy fogalmához, ami szintén olyan, hogy ott van benne a tudatunk, és ahogy zongorázik az agyunkon, úgy jönnek ki különböző kakofóniák: az ember gondolatai és viselkedése. Ha tehát logikai alapon megvizsgáljuk mindezt, arra az eredményre jutunk, hogy a világegyetem mint egységes egész bennünk él, és a belső világunkban -- mondjuk, akinek nincsen sűrű tudatvesztése, az elvileg minden nap többször is találkozik a világegyetemmel mint bennünk élő egységes egésszel. A világegyetemnek, miután ebből az egységes egészből széttagozódott különböző csillagrendszerekre, az ősképe megmaradt az élőlényekben, vagy újra fölépült, hogyha az evolúciót fogadjuk el; újra fölépült a világegyetem ősformája, bennünk működik és annak segítségével élünk és gondolkodunk. Egy 1902-ben megjelent szótár azt írja, hogy "néhány szerző a szellemi világot is beleérti [a világegyetem fogalmába], mások az Istent is, egyesek még a szubjektív tapasztalatot is." 1902-ben még beleértették; ma már az újabb lexikonokból az ilyen mély dolgokat kihagyják; a mai világ olyan szellemiséggel fejlődik, hogy ezen dolgokat már érdemtelennek tartja a gondolatokra. Érdekes, hogy rábukkantam erre: amit én logikai alapon kisütöttem, úgy látszik, ezek a néhány szerzőként aposztrofált, bizonytalan természetű szerzők, akiknek a nevét sem nagyon lehet tudni vagy nem érdemes megemlíteni, mindenesetre az a néhány szerző, aki néhány, valamit ott fölvetett. Még régebben Hésziodosz beszél egy olyan káoszról, amit egy 1968-ban megjelent angol szótárban, amelyben a világegyetem mint fogalom nem szerepel -- próbáltam keresni kozmosznál, a kozmoszt mint olyat nem tárgyalja, de a káoszt igen, így a világegyetemtől eljutottam a káoszig (az még szalonképesnek tűnt a hatvanas években) -- szóval Hésziodosz azt írja, hogy a "káosz az együtt létezett az el nem különült állapotú világegyetemmel". Ez érdekes, mert az el nem különült állapotú világegyetem tulajdonképpen az az egységes világegyetem, amihez én logikai úton jutottam el; Hésziodosz valamit hallott erről harangozni, hogy létezett egy ilyen el nem különült állapotú világegyetem, amely "az örökkévalóságból származik és amely egy űrként jelenik meg. Amikor az ég elkülönült a földtől, akkor Érosz háttérbe taszította a Káoszt és ezzel szemben megalkotta a világot". Rábukkantam egy könyvre, amit Szabó Attila írt Leibnitz létfilozófiájáról, és legnagyobb meglepetésemre azt találtam, hogy Leibnitz rájött: a világegyetem fontos fogalom. Egy olyan filozófus, aki gondolkodó, és ennek ellenére, vagy szóval különleges módon rájött, hogy a világegyetem valami szerepet játszik az életünkben. A következőket találtam: "a világegyetemben minden a legilleszkedőbben kapcsolatos, egyetlen darabból való, mint egy óceán, s a legkisebb mozgás továbbterjeszti hatását minden messzeségig". Ha egy követ meglökünk, az hozzáér egy másik kőhöz, az tovább a harmadikhoz, és amihez a második hozzáért, olyan kő, mely már az összes ilyen lökéseknek a nyomait valamilyen módon őrzi, tehát a világegyetem összes mozgásának hatását tartalmazta az a kő, ami érintkezett, kölcsönhatásba lépett a másik kővel. "Leibnitz véget vet az egymagában álló, a világ nélkül felvett fundamentumok túlvilági létének." Arról van szó, hogy a filozófusok évezredeken keresztül olyan fundamentumokat, szubsztanciákat vettek föl, amiknek semmi köze nem volt a világhoz; kijelentették, hogy a lényeg az ez vagy az, s az a valami, az a fundamentum, az a szubsztancia, a lélek, az isten vagy az anyag valahol ott lebegett a tudós szobájában vagy a fejében -- valójában azonban semmi köze nem volt a világegyetemhez. Ezek a fundamentumok valamiféle túlvilági létben, a világegyetemen kívül lebegtek; ugyanehhez a gondolathoz jutott el Leibnitz is, hogy azok valami túlvilági létben, meghatározatlanul lebegnek, nem a valóságos összefüggésekben. "Az ontikus alapviszony, tehát a létezés legalapvetőbb viszonya, az a világegyetem és a monászok, vagyis az egyedi létezők lényegi szintje között áll fönt. A világegyetem csak egy a lehetséges sok világegyetem közül; tartalmi természetét tekintve egy bizonyos strukturáltságban létezik"--bizonyos összefüggések vannak benne--;"bármi benne létezőnek legelőször is egyáltalán a világegyetemet magát kell megjelenítenie, a totalitás mineműségének és meghatározottságának általában kell megfelelnie. A legelső abszolút teendő minden egyediség önmeghatározódásában az egészet visszatükrözni, s felvenni magukba az egyetemes alapelveket, hogy egyáltalán megmaradni és beilleni tudjanak az őket körülvevő általános kontextusba", összefüggésbe. Leibnitznél a világegyetem a központi fogalom. Ez az egyetlen olyan filozófia, amely egy valóságos tényezőt helyez lényegi tényezőként a gondolkodáshoz, és nem valami túlvilági tényezőt. Leibnitz épp ezért nagyrészt el is van felejtve, a filozófusagyak tovább dolgoznak a túlvilági megalapozásokon. Mit lehet érteni a világegyetem fogalma alatt, mi az a tényező, ami a világegyetemet egységes egésszé szervezi? Mi az az összefüggés, amelynek tegyük föl, hogy az elemeit még talán értjük, de hogy aztán mi hogyan szerveződik össze, milyen összefüggés áll fent a világegyetem részei között s a világegyetem és miközöttünk, ezt jobban meg kéne érteni. Ha a világegyetem valóban egy egységes egész, akkor több kell legyen, mint puszta részei összege. Akkor viszont mennyiben érthető meg a világegyetem egésze részeinek vizsgálatából? Nem lehet a világegyetemet azon a módon elképzelni, mint ahogy mondjuk egy lóban élő élőlény, aki a lónak ismeri egy pár molekuláját, megpróbálja annak alapján elképzelni, milyen lehet a ló. Ha mondjuk három vagy négy fehérjemolekulát megismer, esetleg azt mondja, hogy a ló biztos egy hatalmas nagy fehérjemolekula; de hogy a lónak, a lóságnak mi a lényege, milyen és hogy néz ki egy ló, mit csinál, érez, gondol, hogyan telik az élete, milyen örömei, élményei vannak, ezt nem könnyű abból kisütni, hogy ott ül bent a kis elemi részecske és összeismerkedik egy pár molekulával. Ebből nem biztos, hogy el tudja képzelni azt, hogy a ló maga micsoda délceg tartású paripa, s hogy amikor az ember a hátán vágtázik, egy-két élmény megkörnyékezi. Akkor viszont egyáltalán remélhetjük-e, hogy a világegyetemet mint egészet valahogy megértjük? Mindenesetre ez a példa is mutatja, hogy itt magából az összefüggésből, abból, hogy a ló mitől ló, milyen szerkezete, fölépítése, öszefüggései, létminőségei vannak, lehet igazán megérteni a természetét, és ugyanígy az összefüggéseket kell megvizsgálnunk, hogy megértsük a világegyetem természetét. A világegyetem egy egyetemes fogalom; vannak még ilyen egyetemes, úgynevezett univerzális fogalmak, mint a gáz, az anyag, a fogalom, vagy a reális létező Ezek is univerzáliák, a világegyetem fogalma ettől mégis különbözik, mert nincs olyasmi, hogy minden gáz mint egész, minden anyag mint egész, minden fogalom mint egész vagy minden reális létező mint egész. A világegyetem mint egész viszont létezik, éppen mert a világegyetem mindent magába ölel és mindennek a szülője; mintegy szülői tényezőből, minden ebből származik, ezek a genetikus kapcsolatok (itt már vannak valamiféle kapcsolatok) fönnállnak. A világegyetem nem valami zord rendszer, ami megszülte a természetet meg az emberiséget, és amely elzárkózik a továbbiaktól és mossa kezeit. Ezek a gyökerek élnek; és a világegyetemnek léteznek egyfajta egyetemes szerveződési törvényei. A világegyetem mint fogalom olyan különleges gyűjtőfogalom, amely önmagát alapozza meg. Az önmagát megalapozó fogalom fogalma még ismeretlen; a matematikában fölmerült egy ehhez hasonló valami, az önmagát tartalmazó halmaz fogalma, ez aztán egy csomó paradoxonhoz vezetett és megrendítette a matematika alapjait. Hogyan alapozhatja meg magát egy fogalmi létező? Most már ott tartunk, hogy a végső alapot kell megalapozni, de ebbe a problémába ütközünk. Mivel alapozható meg az, ami mögött nincsen több alap? Ebbe a problémába ütközünk, most érezzük át ennek az ütközésnek a teljes súlyát, és áhítatos csöndben mindenki mélyedjen el, hogy a végső alapon túl van-e valami, vagy nincs. Én is ezt tettem, elmélyedtem és elrévedtem, és a következőkre jutottam. Az a valami, ami a világegyetemet meg tudja alapozni, az nem más, mint egy olyan egyetemes szervező erő, ami hasonlít az emberi agy tudatvezérléséhez. Ismerünk-e olyan egyetemes szervező erőt, amely egyben teremtő erő is, és amely alkalmas a világegyetem működésének egyfajta tudati vezérlésére? Most itt valaki susog ilyen s-betűs dolgokat... nem az s betű fog benne szerepelni; ez egy külön vita tárgya lehet, hogy itt ez az s-betűs susogó tényező létezik vagy nem. Menjünk tovább: miféle szervező erő vezérli a tudatot? A tudat fejlődésének egyetlen saját eredetű törvénye van, és ez nem egy susogós tényező, hanem a tudat szerveződésének a törvényét úgy hívják, hogy logika. Minden más tényező, amely a tudatra hat, a külső érzékelés, a genetikus hatások: külső tényező; és mivel a világegyetemen kívüli tényező nincs, ezért a világegyetemet vezérlő tudati tényező csakis a logika lehet. A logika tehát a világegyetem létét fenntartó egyetemes elv, ez logikusan hangzik; minden létező előképének lehetőségét tartalmazó összefüggésrendszer. Minden összefüggés, ami csak létezhet, a logikában jelen van. Anélkül, hogy a logika létezne, a világegyetem nem létezhet. A logika létezéséhez nem fér logikus kétség; logika nélkül mehetünk a sóhivatalba, meg a világegyetem is elmehet a sóhivatalba. Azt, hogy a világegyetem végső alapja a logika, a következők is alátámasztják. Képzeljük el a világegyetemet, ahogy ma elképzelik a csillagászok például... nem tudom, hogyan képzelik, de majd megkérdezem... én sokáig képzeltem, amikor rosszul képzeltem... ehhez hasonlókat mondtak nekem az iskolákban, hogy a logika az valami olyasmi, hogy amikor az ember elmegy a munkahelyére vagy kimegy a természetbe, és tapasztalgatja a dolgokat, utána fölismeri az összefüggéseket... a csecsemő még teljesen logikátlan, de amikor belevernek a fejébe egy-két dolgot meg megéti magát a kályhán, akkor egy idő múlva kialakulnak bizonyos tapasztalatai, és ebből a sok kályhaégetésből kialakul valami logika; a tapasztalatból kivonatolni lehet a tapasztalat lényegét, és ez a logika állítólag. Én azt mondom, hogy ez teljesen logikátlan kép, mert ha elképzeljük a világegyetemet úgy, hogy nincsen logika, csak az anyaghalmazok vetődnek össze-vissza, minden törvény nélkül, összevissza cikáznak az atomok, véletlenszerűen, fogalmuk sincsen semmi törvényről, amit követni kell, nincsenek fizikai törvények, mert ha lennének, az már logikát jelentene... Aztán tegyük föl, hogy ezek a semmit nem tudó, semmit nem csináló anyagtömbök mégiscsak csinálnak valamit, és összeszerveződnek valamivé, és akkor létrejönnek a törvények... A törvények eredetéhez kell visszamenni, a törvények eredete pedig valahogy a logikához vezet vissza, ami minden tudománynak is az alapja; mindennek a végső alapja; a világegyetem végső alapja. De mit csinál a logika, hogyan lehet elképzelni, hogy a világegyetem a logikából ideugrott elénk, hogyan lett valóságos? Erre tegnapelőtt délután találtam egyfajta választ. A logika tehát maga a világtitok kifejeződése, a világrejtély testet öltött valósága. A logika a világrejtély és a világrejtély megoldása is egyben, a világrejtély mindenki által bármikor elérhető és mégis mindmáig megközelíthetetlen titka. Amiket most elmondok, ezek a titkok valójában hatalmas megvilágító erővel rendelkeznek. Mivel a világegyetem logikai alapon áll, ezért egyben titkos természetű is, mert a logika arra való, hogy föltárjunk vele valamit; és minél több mindent tárunk föl, annál tovább bonyolítjuk ezáltal a világrejtélyt és annál mélyebb titkok születnek meg, annál mélyebb dolgokra jövünk rá. Egy olyan képet alkossunk a logikáról, ami alkalmas arra, hogy a világegyetem végső alapját megalapozza, ez pedig az, hogy a logika az őslétező világháló. A világegyetem összes összefüggését, mindent, ami lehetséges, és mindent, amit valaha is megtudhatunk, tartalmaz a logika, mint az összefüggések ősvilághálója. A logika a világegyetem fejlődésének és kibomlásának az útja. A logika a világ fogalmi héjának elvi foglalata és ebből a fogalmi héjból kivilágló mag. A logika az anyag előtt létező létezési mód testet öltése és átköltözése a megvalósuló anyaghéjak világába. A logika a világhéjból kiüvöltő embrió, a világ megszületése előtti világ tisztán hallható hangja s a világ legvilágosabban fölfogható, legtisztábban megérthető hangja. Az egyetlen tárgy, ami csak logikával vizsgálható, a világegyetem, mert a világegyetem tiszta logika. A logika a világegyetem őselve; a világegyetem a logika kibomlása. A világegyetem tehát a logika teremtő alkalmazása, amelynek minden következménye egyben minőségileg új feltételek megjelenéséhez is vezet. A világegyetem fejlődése olyan sajátos állítások és feltételek láncolata, amelyben az állítások a feltételek korlátozó erejének kitágítására, s ugyanakkor jelentéstartalmat gazdagító szűkítésére irányulnak. A logika kiteljesedésének törvénye tehát az önfenntartás és az öntovábbfejlesztés elvét is tartalmazza. Mivel az önfenntartás és öntovábbvivés az élet ősi alapelve, ezért a logika hajtóereje az ősélet alapelvét is tartalmazza. A logika tehát egy életteli tényező. A világegyetem fogalmának logikai formájában benne rejlik a logikai kiterjedés, az egyről kettőre és többre jutás. A világegyetem fogalmának logikai formájában benne rejlik a logika izzó láncfüzére, a tárgyiatlan világháló mindmáig feltérképezetlen logikája. A logika a tárgyiasulást megelőző eszmeiség tervrajza. A logika a világot átjáró tündéri teremtőerő kapcsolatainak izzó fonalrendszere, amely nem a tapasztalatból lett utólag kikaparva, ahogy azt az orrukra nőtt kolbászt keltető materialisták vélik. A logika maga minden tapasztalat elvi sűrítménye, cikázó gyorsfénye. A logika a legélesebben és legtisztábban létező erő. A logika a világ fénye a teremtés őskorából. A logika az éntudat előtti világ tudatos ereje. A logika a világegyetem magzatburka és egyben személyiségünk középpontjába húzódó köldökzsinórja. Akkor ütközzünk bele a kérdésbe, hogy a logika hogy tud átugrani a valóságba. Fölvetek egy példát; ez filozófiából így ismeretes: az ontologikus létszint és az episztemologikus létszint, vagyis az ismeretelmélet létszintje és a létezés létszintje -- ez két különböző létszint, a kettő között csak tükröződési kapcsolat áll fenn s ez a tükröződés is elég homályos. Ha azt gondolom: esik az eső, ez különbözik attól, hogy ott kint ténylegesen esik az eső. Ha a gondolataimban esik az eső, és nem a külvilágban, akkor ez nyilván nem ugyanaz: ember, hát esik az eső, hát nem esik! Csak gondolod, hogy esik. De gondolom-e, hogy esik? Mert ha gondolnám, akkor gondolhatnám minden erőmmel, nem csak elképzelem vagy csak úgy, hogy "hopp, esik az eső, de nem is gondoltam komolyan"... Tessék komolyan, hogyha gondoljuk, akkor gondoljuk komolyan! Essen az az eső, amennyire csak bír, teljes erőből, gondoljuk el az egészet, teljesen éljük bele magunkat, elevenedjen meg a belső világunkban! Ha tényleg és minden erőnkkel megelevenedik bennünk, akkor talán ott kint is elkezd esni. Lehet, hogy mégsem, mert ugye ha kint esik az eső, akkor az nem csak nekem esik, hanem másoknak is nekiesik, és lehet, hogy mások éppen azon gondolkodnak, hogy nem esik az eső vagy süt a nap; ennek az az eredménye, hogy összeütköznek a különböző esőesések és nemesések, és a végén vagy esik, vagy nem, mint általában. Talán lehet találni valami átjárót a belső eső és a külső eső között de nagyon mélyre kell menni, hogy ezt a kapcsolatot megtaláljuk; elképzelhetjük azt is, hogy minden ember azt mondja: próbáljuk ki, van-e átjáró a belső létből a külsőbe; és miután eddig azért nem esett a belsőtől a külső eső, mert összevisza gondolkodnak az emberek, és a fülük botját se mozgatják arra, hogy most essen vagy ne essen, ezért vagy az lenne az egyik lehetőség, hogy senki nem gondolna semmire és egy ember gondolna esőt -- de ezt nehéz kivitelezni; inkább azt lehetne javasolni, hogy minden ember az egész világon hagyja, hogy teljes erőből, a belsejében, olyan eső essen, amilyen még kint sem esett soha, és ha ezután elkezd esni az eső, akkor el tudnánk dönteni: van-e átjáró. Míg ez a kísérlet le nem zajlik, addig szabad a gazda. Az átjáró föl van fedezve, kísérletileg próbára lehet tenni. Eljutottunk egy átjáró lehetőségéig; ugyanakkor azt is meg kell gondolni, hogy itt két különböző szintű létezésről van szó: fizikai és tudati hatásokról. Nézzünk meg egy másik konkrét példát. Miért ugrottam a levegőbe, mi az oka? Ha most komolyan vesszük a dolgot, olyan komolyan, ahogy őnekik komoly szokott lenni ott kint, akkor hogy ontológiailag, fizikailag miért ugrottam én a levegőbe, arra ezen a létsíkon megvan a magyarázat: ténylegesen azért ugrottam a levegőbe, mert az az ételmennyiség, amit én elfogyasztottam délután, bizonyos molekulaátrendezések következtében végigadta az energiáját a láb izmainak, azok összehúzódtak, utána kisvártatva jött még egy kajaadag s utána így fölugrottam. Ez az oka; ez a szabatos válasz fizikailag megtámadhatatlan. Ténylegesen tényleg azért ugrottam föl, mert ez a molekulajáték az közrejátszott; de valójában azért ugrottam a levegőbe, mert nekem úgy tetszett. Úgy tűnik, a valójában meg a ténylegesen nem csak egymás ellenében lehet, hanem egymás mellett is. Megvan a válasz az egyik meg a másik szinten, mindkettő érvényes és a kettő között szemernyi ellentét sincs. Tudjuk, hogy a gondolati létszintet sokan illuzorikusnak tartják. Valójában azonban a lét egységes egységet alkot; és a logika a világ elsődleges ténye, így a logikából le kell tudni vezetni a fizika törvényeit is. Ez lehetséges, hiszen például azt, hogy miért háromdimenziós a tér, abból vezetik le, hogy mivel a négydimenziós és kétdimenziós terekben az elektromágneses tér egyenletei nem írhatók föl olyan alakban, hogy az elektromágnesesség mint erő szerepet játszhasson, márpedig az elektromágneses erő lényeges az élethez, tehát a háromdimenziós teret kellett választania a fizikának. Van is egy ilyen könyv, Gorelik írta: Miért háromdimenziós a tér? Gazdag László is írt erről a témáról. Tehát alapvető dolgok logikailag megközelíthetőek. Egy még mélyrehatóbb átmenet a tudati és a fizikai világ között az anyag részéről indul, tudniillik mit csinál az anyag? Mindenki látott már anyagot, van valami benyomása erről. Az anyag valójában bizonyos fizikai törvényeket, elveket követ. A fizika törvényei olyan rendkívül bonyolult törvények, hogy eddig kevesen vették a fáradságot, hogy megpróbálják megérteni, mit jelentenek. Ott vannak és kész, mit törődünk mi azzal: ez a leghelytelenebb, de legáltalánosabb hozzáállás. Belémszorult valami kíváncsiság, nem tudom, mikor, nem vettem észre, aztán ez sarkallt arra, hogy mikor nem látta senki, megpróbáltam utánagondolni, mi van ezekkel a fizikai egyenletekkel. Miközben fizikus szakra jártam, meg már a gimnáziumban is, motoszkáltak a gondolataim: rájöttem, hogy lényegében mindegyik megmaradási tétel. Az égvilágon semmi különöset nem fejeznek ki, csak azt hogy minden megmarad, az energia, az anyag megmarad. Ezekre a látszólag paff, banális, hülye, laposnak látszó állításokra, egy egész egyszerű dologra vissza lehet vezetni minden mozgást: a megmaradási törvényekre, amiket viszont még tovább lehetett visszavezetni; a század elején Hamilton meg Nöderl visszavezette az összes megmaradási tételt variációs elvekre, és egyetlenegy variációs elvből, amit Lagrange-függvény alakban az egyetemistáknak tanítanak, ennek egy variációs integrál alakjából az összes törvény levezethető. Lényegében ez azt jelenti, hogy a legkisebb hatás elvét követik a fizikai rendszerek, a legkisebb hatás elvét fejezik ki. A fizika arra kíváncsi, ami élettelen; az élettelen az nem élő, nem csinál semmit, nem keresi az érdekes, izgalmas dolgokat, hanem mintha minden szuszt kiszorítottak volna belőle, követi a legkisebb hatás elvét -- de becsületére váljon, mert még mindig vannak elvei, tartja magát valamihez. Egy látszólag élettelen szék is miket csinál? Elveket követ, amit az emberek nem mindig tesznek meg. Hogy a világegyetem anyaga ezzel a tulajdonsággal van megáldva, hogy képes elveket követni, ez azt jelenti, hogy az élettelen jelenség-világot átjárja egy elvi létszint; tehát a fizikai létszint és az elvi, a tudati létszint össze van kapcsolva, s az anyag, miközben szinte élettelenként visszahúzódik a létezés egységéből, a tudati létsík törvényeit követi, tehát az anyag lényegében tudati, logikai elveket követ, melyek tisztán tudati formában vannak megfogalmazva és abban megfogalmazhatók. Hogyan képes az univerzum anyaga tudati elveket követni? Csakis úgy, hogy a különböző létszintek között rendkívül érzékeny kapcsolat áll fönt. A tudat képes hatást gyakorolni az anyagi folyamatokra -- ez a hatás, ha egyáltalán észrevehető, rendszerint rendkívül gyenge. A világegyetem mint egész, az ősvilágegyetem képvisel egy bizonyos tudati érzékenységet, azon kívül van egy olyan világegyetem, amiben elindult a tudat-anyag elkülönülés, de még az az elkülönült anyagféleség is képes tudati elveket követni. Tehát van egy átjáró az anyagi világból a tudati világba, ezt pedig a következőképpen lehet elképzelni. Nos, itt az anyag születésének a parányi kis problémájába ütközünk, de nem kell megijedni, mert kisütöttem valamit, és ez a sütemény a következőképpen néz ki. Képzeljük el a világegyetemet úgy, hogy még nincs anyag. Én megpróbáltam elképzelni és elkezdett derengeni nekem egy olyan nagyon szép látomás, hogy ott, ahol nincsen anyag, csak a tudati ősélet óceánja van; itt minden tudat, minden tiszta logika: tudati létezés, olyan, mint ami bennünk van. Ez olyan, mintha mi magunk lennénk az élet forrása, mintegy ősforrások, anyagi test nélkül. Tegyük föl, hogy kilenc ősforrás ott úszik az ősélet óceánjában; anyag színe-pora sehol. Az ősforrások bármit éreznek, gondolnak, vágynak, az magától valóra válik, ugyanúgy, mint egy igazi tökéletes belső világban. Azonban egyszer csak fölmerül az egyikben egy olyan vágy, hiszen logikáról van szó, hogy valamit megértsen. Mégis milyen ez a mi világunk, amiben élünk időtlen idők óta? Próbáljuk megállapítani, de ahhoz valami feltevésre szükség van, s majd leellenőrizzük ezt a feltevést. Fölteszi, hogy mondjuk a világ piros. Namármost az ősforrásoknak egyrészt látniuk, érezniük kell a többieket, kapcsolatban vannak velük, másrészt saját magukat is meg kell ismerniük; úgy lehetne elképzelni őket, hogy van előttük egy féligáteresztő tükör, ami átengedi a fényüket, ugyanakkor a kívülről jövő fényt is beengedi. Azáltal, hogy az egyik ősforrásban fölmerül az elképzelés, hogy a világ piros, tehát maga a sugallat, ezt, mivel minden mindennel közvetlen kapcsolatban van, megérzik a többiek. Minthogy le akarja ellenőrizni, próbaútra bocsátja ezt a piros fényt, belső sugallatot. A többiek meg szintén törték a fejüket, hogy milyen lehet a világ, és egyszercsak látják, hogy onnan jön valami piros fény. Akkor lehet, hogy piros a világ? Igen. Abban a pillanatban, mikor ezt a többiek kimondják, ők is azt hiszik, hogy piros, őbennük is megszületett ez a pirosság, belőlük is egy ilyen fény jön ki, amit visszaver saját tükrük, és eljut a többiekhez is. Onnantól kezdve mindenki ezt hiszi, ez a meggyőződése, újra meg újra tapasztalják, és attól kezdve a világ piros. Így tud létrejönni egy anyagi minőség, egyfajta elképzelés, egyfajta határozottság; létrejön a valami világa, és a valami világában ezeknek a tudatoknak az együttműködéséből létrejön az anyag. Tehát van egy tudati átjáró, ami a tudat világából elvezet az anyag világához. A világegyetem logikai természetű, ezt láttuk; de itt fölmerül, mivel érzésekről is szó van, hogy a világegyetem lehet, hogy lelki természetű? Vizsgáljuk meg. Ha a világegyetem mint egész tudati természetű, akkor belső tudati világunk többi tényezőjére is érzékeny lehet; valamire, ami nem tisztán logikai természetű, hanem ami érzés. (Az érzéseknek is megvan persze a logikájuk.) Lehetséges lenne egy efféle, a logikai objektivitáson túlmenő, sőt a legteljesebb szubjektivitásba hajló világnak, az érzések oly sokszor bizonytalannak és megbízhatatlannak tekintett világának kitenni egy ilyen emelkedett fogalmat, mint a világegyetem? Hát hova akarom én lesüllyeszteni ezt a dicső, nagyon nagy és rendkívül súlyos, impozáns világegyetemet, egy ilyen bizonytalan eredetű, tévedékeny dolognak kitenni; nem jelenti ez szükségszerűen a világegyetem fogalmának összezavarását vagy leértékelését? Hogyan lehet a legszilárdabb létezőt, a világegyetemet, a mai civilizációban a legbizonytalanabbnak tekintett létezővel, az emberi érzésekkel akár egy napon említeni? Mindenekelőtt vegyük fontolóra azonban, hogy a mai civilizáció szellemisége az embertelen és erkölcstagadó materialista tudomány és technika bűvkörébe került. Nem csoda, hogy egy erkölcstagadó kultúra tagadja az érzések szerepét, fontosságát a társadalomban, és különösen a merőben anyaginak tekintett világegyetemben. Ezzel szemben az én vizsgálataim azt mutatták, hogy az emberi társadalmakban központi szerepet játszó közös tudatmező legfontosabb tényezője éppen az emberi érzés, és általában az érzés. Hogy ez mennyire valóságos, ugyanolyan valóságos, mint a fizikai erőterek, erről írtam tizenhárom cikket, egy sorozatot, A közös tudatmező címmel, mely a Harmadik Szemben 1994 októberétől 95 novemberéig jelent meg. Vizsgáljuk meg, hogy állnak-e rendelkezésünkre bizonyítékok -- logikáról van szó, bizonyítsunk! -- a világegyetem lelki természetének kimutatására. Vegyük az első bizonyítékot: a természetvallások bizonyítékai. Hogyan szerepel a világegyetem, a csillagok világa az emberiség kultúrájának történetében? Minden természetvallás szerint a csillagos ég a menny, a mennyország, ahová lelkünk legszebb érzései, legnagyszerűbb, öröklétre való érzései valók. Ha rendkívül boldogok vagyunk, ha úgy érezzük, boldogságunk egy életre szólóan besugározza lelkünket, ma is azt mondjuk: a mennyországban érzem magam. Az sem véletlen, hogy a szerelmesek legteljesebb érzéseik hatására ma is úgy érzik, választaniuk kell egy csillagot. Miért, mi történik attól, ha csillagot választanak maguknak? Mit tud tenni értük az a csillag? Nyilvánvaló, hogy a szerelmesek szerelmük örökkétartó szépségét érzik kigyújtva és biztosítva a csillag által. De ehhez a csillagnak meg kell éreznie a szerelmesek érzéseit, és tüzének ragyogásába kell fogadnia, át kell vinnie az öröklétbe, hogy akkor is lángoljon ez az érzés, amikor a földi szerelmespár nem él már. Ez a szerelemcsillag az, amely ragyogásával az egymástól átmenetileg elszakadt szerelmeseket is összeköti és biztosítja érzéseik örökkévalóságáról, boldogságuk csodaszerű kiteljesedéséről. Menjünk tovább, másfajta bizonyítékokat is keressünk: a mennyország nyomai a magyar népköltészetben. A régi korokban a népi érzésvilágban sokkal közelebb érezte magát az ember a csillagos éghez, mint ma. Hát ez a fejlődés, nem? Más szemmel tekintett a csillagos égre mint egy felszínes, materialista, elidegenítő tudással eltompított agyú-szemű mai ember. A csillagok ragyogása utat mutat a szegénylegénynek. De miféle utat, talán az éjszakában, az erdőben, hogy hazatalálhasson? Nem efféle földi útról van itt szó. Olyan utat, amely az érzések világában található, s amely szeretője felé vezet. Itt van ez a magyar népköltészeti kincs: "Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok / A szegénylegénynek utat mutassatok / Mutassatok utat a szegénylegénynek / Nem találja házát a szeretőjének." Mit érzett, mit látott egy régi ember a csillagvilágba tekintve? A Muzsikás együttes Nem úgy van most, mint volt régen című lemezén az Altató szövege az ősi magyar népköltészetnek egy olyan remeke, amely egyenesen bevilágít a mennyek titkaiba. "Kimenék én ajtóm eleibe / Feltekinték nagy magas egekbe"--tehát nem olyan túlvilágról van itt szó, ami olyan nesze semmi, fogd meg jól, ott ül egy bácsi, lógatja a lábát és a hurik ott zenélnek, hanem olyasmiről, ami valóságos, az orrunk előtt van, sőt az orrunk már a túlvilág alját szagolja, benne vagyunk a túlvilágban. "Kimenék én ajtóm eleibe / Feltekinték nagy magas egekbe / Nyitva látám mennyeknek kapuját / Nyitva látám mennyeknek kapuját / Nyitva látám mennyeknek kapuját"--háromszor is kifejezi, hogy nyitva látta, mert valami megnyílik előtte--"Azon belül mennyeknek ajtóját / Azon belül egy kerek asztalkát / Azon vala egy rengő bölcsőcske / Bölcső mellett asszonyunk Mária / A lábával rengetgeti vala / A szájával fújdogálja vala / Aludjál el Istennek Báránya / Szeretetből jöttél a világra." Miről van itt szó, miféle csecsemő bölcsője ring az égen, miféle csecsemő jött világra? A népdal címéből világos, hogy az altatót egy földi édesanya énekli saját földi csecsemőjének. Csakhogy olyan bensőséges szeretet köti össze az édesanyát gyermekével, mint a szerelmes lányt a mennyekkel, a csillagvilággal. Ugyanaz a bensőséges szeretet, ugyanaz az élmény, és ezért idéződik meg. A bensőségesség természete és jellege, a lét szerelme ugyanolyan erősen megvan a csillagvilág és a belső lényünk között, mint az anya és a gyermeke között. Ezáltal a csecsemőt maga asszonyunk Mária, vagyis a Boldogasszony ringatja az ég kapuja mögött, a csillagvilágban, miközben az édesanya itt a földön ringatja; mert igazi, tehát égi szeretetből jött a világra. Az igazi szeretet olyan, mintha az égből jött volna, mert az egész eget betölti, az egész világegyetemet átjárja, úgy, ahogy a világegyetem törvényszerűen átjár mindent, amit tartalmaz -- kivéve azokat, akik tudatosan kiszorítják magukból. A csillagvilág és az érzések világa itt közvetlenül érintkezik, átjár egymásba, ahogy a kisgyerek álomba ringatózik és átúszik az egyik világból a másik, mennyei világba. Ezt a természetes, bensőséges tudást váltotta fel a mai világ elidegenedett tudása, és cserélte föl felfúvódott gázgömbök világára. A mai tudós azt látja, nézd, ott egy paca, egy felfúvódott gázgömb, namost annak a nyomása úgy nő, ahogy a középpontja felé haladunk és ilyenek. De a szerelem még a mai kultúrában is létezik, és a szerelmesek még ma is érzik a lelkünk mélyét az égi világgal összekötő szálakat, az átjárót. A természetes világképben a mennyország egyben lelkünk otthona, a túlvilág, ahová lelkünk visszatalál földi mivoltunk halála után. Itt a túlvilág a szemünk előtt. Nem egy végsőkig elvont, misztikus valami, hanem a legvalóságosabban létező, az orrunk előtt álló világ ez. És ezért mondja az édesanya a gyermekének, ugyanúgy, ahogy a szerelmes a párjának, hogy csillagom. Mert olyan bensőséges kapcsolatot érez szerelmével, mint lénye igazi fele a csillagvilággal. Menjünk tovább: a mai kor bizonyítékai. A Spektrum Televízió 1997. december 22-i műsorában egy amerikai hipnózisszakértő nyilatkozott tudományos szakértelemmel a reinkarnációs hipnózisról szerzett tapasztalatairól. Azt tapasztalta, hogy a születés előtti, az életünket megelőző állapotról a hipnózisba merült alanyok nyilatkozni tudnak. Fénylény-állapotról nyilatkoznak, azt mondják, hogy ők fénylények voltak; olyan fénylények, akik saját maguk dönthették el, hogy ezt a fénylény-állapotot meddig tartják fönt és mikor akarnak a földre újra visszajönni. Hol élnek a fénylények? Nem máshol, mint a csillagvilágban. Mondjuk a reinkarnációs hipnózissal kapcsolatban az embernek lehetnek rossz tapasztalatai, éppen ezért vegyünk további bizonyítékokat. Vegyük a személyes tapasztalat bizonyítékait. Például szerény személyem szintén bizonyos tapasztalatokon átment, és sokszor megtörtént velem, hogy erős érzések hatására, mint például egyszer Hamburgban, Markhalle-ban, olyan reggel három körül koncert közben a színpadon piros ponttá változtam. Nem emlékszem, hogy jutottam át az átjárón, de ott éltem és minthogyha időtlen idők óta ott cikáztam volna. Egyszercsak megint elkezdődött bennem, hogy: na de mi vagyok, s ahogy elkezdtem ezen gondolkozni, a fényem kezdett kialudni; gondoltam, nem lehet ilyen durván nekimenni, megpróbáltam óvatosabban. Lényeg az, hogy lassanként kiderítettem, hogy én bizony egy úgynevezett élőlény vagyok, arra is rájöttem később, hogy egy ember vagyok, aztán arra is, hogy melyik ember, meg arra is, hogy én elvileg vagy gyakorlatilag ott fekszem a színpadon nyilván -- hogyha nem vagyok ott lelkileg, akkor nyilván összeestem, a többiek meg ott fölém hajolnak... én ebből persze az égvilágon semmit nem láttam, viszont tökéletesen tisztán láttam, hogy ott cikázok a csillagok között; jó volt ránézni a csillagvárosokra, és, mintha elektromos szikrák pattognának, olyan kis csilingelő zenét hallottam... nagyon érdekes volt, szívesen ott maradtam volna, de gondoltam, hogy hát itt feküdni a földön egy koncert közepén, lehet, hogy már vége is a koncertnek vagy hívták a mentőket, szóval gondoltam, hogy vissza kell jönni. Nagyon nehezen vissza tudtam költözni, le tudtam fékezni a fénysebességről és valahogy itt elkezdtem kitölteni a testemet, s amikor már egészen kiterjedtem, akkor rájöttem, hogy én mozgok -- és teljes erőből táncoltam. Ugyanakkor azt éreztem, hogy ha én most ugyanolyan erővel táncolok, mint amikor kilövődtem, lehet, hogy megint ki fogok lövődni, s akkor hogy fogok visszajönni, hisz ez is csodával határos, hogy vissza tudtam jönni. Próbáltam valahogy átvenni az ellenőrzést, lefékezni ezt a mozgást; végül mondjuk húsz percbe telt, amíg át tudtam venni az ellenőrzést az elszabadult testem fölött. Máskor is voltak ilyen élményeim, s mindig hogyha nagyon erős érzéseket éreztem. Elmeséltem egy barátomnak, és azt mondja: Attila, ezzel nem vagy egyedül, nehogy azt hidd, hogy hülye vagy. Mikola Tesla az önéletrajzában írja, hogy amikor nagyon erősen fölkorbácsolódtak az érzései, piros ponttá változott és ott röpködött a csillagvilágban. Menjünk tovább. Az amerikai MC5 együttesnek -- a világ egyik legvadabb együttese, akiket én rendkívül kedvelek -- van egy számuk, a címe Starship, vagyis űrhajó. Szövege a következő: "Űrhajó, űrhajó kislány, vigyél oda, ahova menni akarok." A szövegből később kiderül, hogy a szerelmi egyesülésben válik űrhajóvá a lány meg a fiú, és így járják be ketten a Naprendszert, az idők végtelenségét... az énekes ott imádkozik és könyörög és hentereg a Naprendszerben, hallani azt a hatalmas nagy teret, ahogy a zenekar eljut oda és a Naprendszer bolygói között röpülnek... Ez se véletlen. Ez egy művészi megközelítés, de a művészi megközelítésnek is van valóságos talaja, különösen, ha olyasmiről van szó, ami lelki, tudati vonatkozású. A különböző fajtájú bizonyítékok a régmúltból és a mai korból egybevágnak, és azt mondják, hogy igen, a túlvilág itt van az orrunk előtt, a világegyetem lelki természetű, és mi a lelkünket arra használhatjuk, hogy az igazi érzéseket érezzük, az élet arra való, így a természet akarata is benne van, érezzünk annyira, hogy essen az az eső; tehát az érzés ne egy felszínes valami legyen, ami egy fabatkát ér pontosan, ami ott lebeg teljesen közömbösen a környezete iránt, hanem ha gondolunk, érzünk valamit, érezzük elemi erővel. Ha elemi erővel érezzük, akkor be tudjuk járni a világegyetemet és az személyesen rendelkezésünkre áll; ez a minden vágya, a mi vágyunknak is ennek kell lennie; tehát fedezzük föl a világegyetemet, van egy űrhajónk, egy lelki űrhajónk, amelynek az üzemanyaga a szerelem, a létszerelem, az érzékenység, lehet, hogy lelkünk egy valóságos űrhajó, amelynek az a rendeltetése, hogy összekössön bennünket a végtelenség és a világegyetem titkaival, hogy beszáguldja velünk a világmindenséget. Az emberiség kultúrtörténetének bizonyítékai, a modern tudomány, a művészet tapasztalatai, úgy tűnik, ezt a világrengető tényt igazolják.

 SZÜNET

GRANDPIERRE ATTILA

Most nem folytatjuk azzal, hogy beszélgetünk a világegyetemről, mert bizonyos gyakorlati dolgok annyira szorítanak, hogy ezeket előbbre kell venni. Utána, reméljük, marad idő, hogy hozzá tudjatok szólni. Az volt a célja, hogy küldtük ezeket a lapokat, hogy el tudjatok gondolkodni, tudjatok valahogy készülni gondolatban, és tényleg kialakuljon valami beszélgetés; persze ahhoz, hogy ezeket alaposan megbeszéljük, sok idő kéne. Én úgy állok per pillanat az idővel, hogy január 8-án nem volt előadás, pedig tervbe volt véve, de egyszerűen nem tudom megtenni, hogy minden hónapban két előadásra fölkészüljek, mert annyi teendő van a fölkészülésen túl is, maga az egész ügyintézés, hogy ez túlságosan sok egyelőre. Én nagyon szerettem volna akár hetenként is megtartani az előadást; ha egyszer sikerül azt az évek óta halmozódó munkát, amit el kell végeznem, megoldanom, és azok nem fognak még több munkát szülni, akkor talán vissza tudunk kanyarodni a kéthetes gyakorisághoz. Mindenképpen fölvetődik, hogy érdemes lenne összejönni akár úgy is, hogy én nem vagyok ott, mert ezek a gondolatok alapot adnak ahhoz, hogy több időt tudjatok nekik szentelni, mint amennyi itt rendelkezésre áll. Szó van arról is, hogy Egerben, Debrecenben, Mezőkövesden és más helyeken valami ehhez hasonló körök formálódjanak, jöjjenek létre, ahol nyilván nem leszek ott minden hónapban, sem minden két hétben, ahol tehát úgy fognak tevékenykedni, hogy ritkán leszek jelen. Az a célja az egésznek, hogy ezeket a fontos dolgokat tisztázza mindenki; itt valamiféle alapot kaptatok hozzá, és úgy lehet ezt továbbvinni, hogy ti összejöttök, és együtt, meg az én segítségemmel, meg itt is, megbeszélitek. Még egy fontos gyakorlati dolog. Mióta nem találkoztunk, többen is mondták, több ember is van, aki tulajdonképpen nem tudja, mi lesz ez az egész, hogyan fogjuk mi az Édent visszahódítani, hogyan sajátítunk el valamiféle természetes gondolkodást, hogyan fogunk tudni igazán előrelépni -- mintha az egész a levegőben lebegne, és ez nem jó. Van sok dolog, ami helyes, hogyha a levegőben lebeg; ez nem feltétlenül tartozik közéjük. Azonban van olyan gyakorlati teendő, ami ezeket a hiányérzeteket teljesen és maradéktalanul ki tudja tölteni, sőt olyan feladatok várnak itt megvalósításra, hogy nem biztos, hogy mindenki minden teendőt meg tud tenni. Arról van szó, hogy a VHK és az én szellemiségem édesapámnak, Grandpierre K. Endrének a munkásságán és szellemiségén alapszik. Ezért én keresem az alkalmakat, hogy mikor tudok vele találkozni, beszélgetni; a műveit újra és újra elolvasom, mert ezek olyan rendkívül nagy kincsek számomra, melyektől érzem, az életem jobb, különb lesz, és azok az eredmények is, amiket el tudok érni; sokkal jobban közelítek az életem emberi kiteljesedése felé, mintha mindezt nem tenném meg. Paulinyi Tamás meghívott egy előadásra szombaton, amit a tudat szerepéről tartott, és itt azt mondtam, hogy a tudat nem valami természetfölötti dolog, hanem a biológiai szerveződésnek a folytatása, önállósodása, tehát a tudat gyakorlatilag a biológiai életerőnek a megnyilvánulása, az életerő folytatása és kiteljesedése. Azaz ha az életerőt ki akarjuk teljesíteni, azokat a módokat kell keresnünk, amikkel az alapokat a legtisztább formában megtaláljuk. Nem mindegy, hogy az ember hova, milyen helyre fordul. Én ismerem édesapám munkásságát, ezért össze tudom hasonlítani azt más gondolkodók műveivel, szellemiségével, és az évtizedek alatt nekem az az erős meggyőződésem alakult ki, hogy édesapám a legnagyobb gondolkodó, aki valaha ismertté vált az emberiség körében, s hozzá képest a többi gondolkodó... egyszerűen nem egy súlycsoportban vannak, hanem sokkal-sokkal parányibbak. Itt van mondjuk Leibnitz példája, aki lényegesen kiemelkedett a kortársai közül, de ha összehasonlítom Leibnitz munkásságát azzal, amit édesapámtól tanultam, azt kell mondjam, hogy rendkívül szerencsés vagyok, hogy az ő munkásságát, szellemiségét megismerhetem. Ezért azt gondolom, hogy ha ti ide akartok járni és akartok tenni valamit a saját életerőtök kiteljesedéséért, akkor az édesapám munkáit kell tanulmányoz-notok; ha ezt tanulmányozzátok, akkor a saját életetekben, saját magatoknak tesztek egy rendkívül fontos szolgálatot. Itt fölmerül egy ütközés emléke; ebben a körben, amikor volt egy író-olvasó találkozó, édesapám beszámolt a munkásságáról, hogy megismertesse magát, mert, mint az ki is derült, sajnos a legtöbben nem ismerik. Leibnitzet még ismerték egy páran, ma már kevesebben ismerik, de korában ő egy kimondottan ismert személyiség volt; ma egy ennél sokkal kiemelkedőbb gondolkodót szinte egy mikrokörnyezetben ismernek csak igazán, bár az országban, a világon sok fontos ember ismeri, és sokaknak nagyon hasonló a véleménye az enyémhez: tudják, hogy ő az emberiség szellemi vezéralakja, olyan, aki évszázadokra-ezredekre kisugárzó; ezt mások is mondják, megjelent nyomtatásban is, ez nem csak az én egyéni véleményem. Az író-olvasó találkozón előtt én mondtam, hogy mindenki nézze meg a könyveket, és olvasgassa, hogy tájékozódjon. Mikor két hét múlva édesapám előadást tartott, kiderült, hogy két ember olvasott egy-egy könyvet, tehát összesen két könyvet olvasott az a száz ember. Fölmerül, hogy ki mennyi időt szán az olvasásra, saját szellemi épülésére. Az a sok-sok könyv, amit elolvastunk, elolvastatok, azt jelzi, hogy az emberben van érdeklődés, valamennyi időt rááldozott arra, hogy valamilyen ismereteket beszerezzen. Azt gondolom, hogy az édesapám műveiből szerezhető ismereteknek a létéről talán nem is tudtok, és nyilván azért nem érdeklődtök, de ezek az ismeretek azok, amik számomra a legfontosabbak, s ezeknek köszönhető, hogy a VHK teljesen más alapokon álló zenét tud játszani, mint a divatzenekarok, akik mennek a hullámmal, mert nem látnak ki a saját kereteik közül. Azok a keretek meg vannak szabva, olyanok, amilyennel egy átlagos embernek a mai korban rendelkeznie kell... de én nem hiszem, hogy ez lenne a célja az életnek. Az élet egy olyan hihetetlenül csodálatos és hajmeresztő valami... Most láttam egy filmet, Joe és a vulkán volt a címe és ebben elhangzott egy mondat, hogy az emberiség túlnyomó része, szinte mindenki egytől-egyig, alszik, átalussza az egész életét. Alig van egy pár ember, aki éber, de az a pár éber ember mindig, folyamatosan a legteljesebb bűvöletben él. Én is ezt gondolom; és ezek a könyvek olyan fontosságúak, hogy ezek bűvöletbe ejtik az embert. Amikor elhangzott itt, hogy egy-egy személy ismeri a könyveket, az azt jelentette, hogy az életnek ez a bűvöletes kiteljesedése bizonyos közönnyel vagy közömbösséggel, vagy idegenséggel, elutasítással találkozott a ti részetekről, akik pedig eljöttetek ide és nyilván azért jöttetek el, mert érdekel titeket a dolog. Mégis ez a helyzet; sőt még valaki megjegyezte az író-olvasó találkozó végén, hogy ő nem szereti, mikor valaki a saját műveit reklámozza. Mikor fölhoztam az utána következő alkalmon, hogy valami együtt-gondolkodásnak kéne létrejönnie, akkor ezekre a megjegyzésekre is gondoltam, mert nem lehet az a célja az összejövetelünknek, hogy egymást megpróbáljuk lehetetlenné tenni, megzavarni; ellenkezőleg, valami közösségi szellemnek kéne kialakulnia itt, ahova az ember örömmel jön és örömteli dolgokat tapasztal. Elhangzott egy másik megjegyzés is, valaki azt mondta, hogy ő ide szívesen eljön, mert itt beszéd van, nem írás, de az írást azt hagyjuk, az valami rendkívül negatív dolog a számára -- én azt válaszoltam, hogy azoknak szól ez a kör, akik nem idegenkednek a gondolatoknak az írásos formájától. Nekünk nem az a helyes, ha idegenkedünk a gondolatok írásos formájától. Különben is, ha egy író-olvasó találkozón az írónak megtiltja valaki, hogy a saját műveiről beszéljen, akkor mi értelme van az író-olvasó találkozónak? Vagy fölhívja a figyelmet a saját műveire, de azt nem mondhatja, hogy olvassátok el... szóval ez egy olyan képtelenség, ami az egésznek a meg nem értéséről tanúskodik. Azt gondolom, hogy itt kiugrik valami, amit élesen meg kell fogalmazni. A leglényegesebb tevékenységünk az lenne elgondolásom szerint -- mondjátok meg, ha nem értetek ezzel egyet --, hogy azokat a gondolatokat, amik segítenek abban, hogy az életünk kibontakozzon és kitelje-sedjen, és amik segítik, hogy létrejöjjön egy közösség, amelyik hasonlóan gondolkodik, az élet lényeges dolgaiba beavatódik, olyan titkokat kap, amiket máshol nem kaphat... nézzétek meg, hány tanfolyam létezik az országban, ahol hatalmas, többezres beugrókat fizetnek az emberek, mit kapnak érte? És gondoljátok meg, hogy ti itt mit kaptok, és mekkora a különbség. Úgy érzem, rendkívül nagy különbség van. Ezért én azt gondolom, hogy ha létrejön egy ilyen közösség, ami az élet titkaiban és a mai valóság titkaiban valóságos fogódzót és átfogó megvilágítást képes adni, akkor ennek végülis az lenne a rendeltetése, hogy ez a közösség átadja a tudását másik, formálódó közösségeknek, létrejöjjön egy olyan társadalom, amiben spontán örömből formálódó közösségek szerveződnek, olyan közösségek, amik szinte átjárják, átfogják a társadalom egészét, minden emberre kiterjednek és minden ember tagja legalább egy olyan közösségnek, ahol értelmes dolgokról van szó, és az életünk jobbá tételével foglalkozik. Erre szükség van a mai világban; képzeljük el, hogyha ez a közösség képes majd valahány év múlva egy ilyen horderejű dolgot elérni, az nagy különbség lesz, itt mi sokkal inkább kézbe tudjuk venni a sorsunkat együttesen, mint külön-külön; s az egésznek van ilyen értelme, egy kifutási lehetősége. Hogyha ez kiterjed az emberiség egy jelentős részére, akkor az Éden is visszahódíthatóvá válik, bármilyenek is legyenek az ez ellen ható tényezők. S azt gondolom, hogy ez lehetséges legyen, ehhez az első lépés, a legfontosabb lépés az édesapám munkáival megismerkedni. Aki ide akar járni, akit érdekel ez a dolog -- én tudom, hogy miről beszélek, tudom, hogy ennek súlya van -- és bizonyos értelemben kötelező érvénye. Aki amennyire időt tud erre szánni, azt igenis szánja rá, aki pedig semennyi időt nem tud rá szánni, az az én elgondolásom szerint nem tartozhat ide közénk, mert akinek nincsen semmi ideje arra, hogy ezeket továbbgondolja, annak a fejéből úgyis kimegy egy idő múlva, mert nem használja föl. Valamit tenni is kell, nem csak a gondolatokat kell építgetni, hanem ez cselekvésekben is meg kell nyilvánuljon. Legalább annyit, amennyit mindenkinek a saját képessége enged. Senkinek nem megy tabuszámba, hogy egy könyvet elolvasson. Itt vannak könyvek, húsz-harminc kis füzetről vagy négy-öt-hat könyvről van szó, ezek rendkívüli könyvek, és azt gondolom, az lenne a mi feladatunk, hogy ezekkel a könyvekkel megismerkedjünk. Ezen kívül, akinek módjában áll, akár az én munkásságommal, szellemiségemmel is közelebbről megismerkedhet; itt van előttem egy publikációs lista, ez öt teljes oldalra terjed ki. Ezek jórészt filozófiai, jobban mondva megismerést célzó művek -- a filozófia szónak van szerintem egy igenis negatív mellékíze is, ami a szakszerű, szűklátókörű hozzáállást jelenti, azt a szőrszálhasogatást, amiben általában kimerül az úgynevezett filozófiai gondolkodás. Megjelent egy pár tanulmányom, vannak tudományos ismeretterjesztő cikkek, angolul is megjelentek meg a Természet Világában és egyéb szakmai helyeken. Napilapokban is megjelent hét-nyolc érdekes tanulmányom, például az Ezermilliárdok tűnnek el az országból című. A fontosabb interjúkból, amik fontos gondolatokat tartalmaznak, is van 8-10 darab; és akkor vannak a Harmadik Szemben megjelent tanulmányaim, per pillanat 134, mindegyik legalább hat gépelt oldal. Tehát ez elég nagy feladat; ha mondjuk a két munkásságot egymás mellé tennénk, akkor mire ezt valaki végigolvassa, addigra lehet, hogy még még egyszer ennyi létrejön. Csak hogy lássátok a dimenzióit. Arról is szó van, hogy ezeket a könyveket valahogy másoknak is tudtára kell adni, mert a mai viszonyok között nincsen igazi terjesztésük, nyilvánosságuk. Rajtunk is áll lényegében, hogy mi lesz ezeknek a sorsa, és mi lesz az embereknek a sorsa, akiknek ezek a könyvek valók, tehát megtaláljuk-e azokat az embereket, akiknek ezek valók. Ez egy nagy feladat, de gyakorlati, fontos, lényeges feladat. Azt gondolom, hogy ezek után nem lehet senkinek sem olyan érzése, hogy nem tudja, mit csináljon, hogyan képzelje el az egészet. Ez tényleg egy olyan valóságos dolog, ami fontos része a mi közös tevékenységünknek. Ennyit akartam mondani ezekről a gyakorlati dolgokról; gondoljátok végig és beszéljük meg. Most pedig itt van Bischof Robi, aki létrehozott egy olyan társaságot, ami a földön nincs, éppen ezért úgy hívják, hogy Mars-iroda. Nekik van egy küldetési nyilatkozatuk; azoknak állították össze, akiknek az a küldetése, hogy egy Mars-irodának tagjai legyenek. Ez egy olyan spontán szerveződő csoport, ami, úgy érzem, nagyon jó, hogy van és hogy tudunk róla. Légyszíves, mutasd be röviden a csoportot, és mondd el, mit jelent.

BISCHOF ROBI

 Ez egy ifjúsági információs és tanácsadó iroda; az a célja, hogy a fiatalokat segítse életüknek, legfontosabb gondolataiknak, cselekvéseiknek a megvalósításában. Fontos a küldetési nyilatkozat. Az iroda, vagy az a közösség, azok a fiatalok, akik az irodába bejönnek és segítenek nekünk dolgozni -- ugyanis igazából munkatársa csak egyetlen van az irodának, mégis vagy harmincan dolgozunk az irodában vagy körülötte, teszünk érte, a szabadidőnkből áldozunk rá -- nos, egyszercsak rájöttünk, hogy amit csinálunk, arról mindenkinek a fejében más és más van, van, akinek a közösségi lét benne a jó, van, akinek az, hogy elmegyünk kirándulni, van, akinek az, hogy megismerkedünk érdekes emberekkel; rájöttünk, hogy legfontosabb az lenne, ha közösen megtalálnánk: hova is akarnánk kilyukadni azzal, hogy mi a Mars-iroda tagjai vagyunk. Egy tanulási folyamat révén, egy stratégiai tervezés nevű folyamatot megcsináltunk a nyáron; vagyunk mi itt és most, és szeretnénk, hogy a világ valamilyen legyen, tehát valahova el szeretnénk jutni két, öt vagy tíz év múlva; távlatban mindenki el tudja képzelni, hogy majd hogyan fog élni, mit szeretne csinálni, milyen legyen körülötte a világ; ennek a végére akartunk járni a stratégiai tervezés nyomán. Ennek a szüleménye lett a küldetési nyilatkozat, amiben leírtuk, hogy mi is a küldetésünk mondjuk két-három év távlatában. Vagyis a célt, ahova el akarunk jutni, kellett közösen megfogalmazni; ezt egy ötletbörze alapján csináltuk, mindenki elmondja, mit akar, s akkor fölírjuk az egészet egy nagy táblára, akkor körülbelül látszik, mit akarunk, és azt meg kell fogalmazni úgy, hogy azt mindenki számára elfogadható legyen. Persze aztán le kell tisztázni a fogalmakat, hogy mit értünk az alatt, hogy jó, vagy kellemes, vagy még akár konkrétabb fogalmak alatt is. Ha megvan a cél, ahova el akarunk jutni, mondjuk mint a VHK-körben, hogy együtt legyünk és együtt gondolkozzunk -- hát ez még nem egy cél, ez egy eszköz inkább -- szóval akkor lehet ehhez kitalálni az utat, ahogy eljutunk A pontból a B pontba, vagyis a célig. Mondjunk egy példát: innen el akarok jutni a Hősök teréig. Az egy cél, azt akarnánk elérni öt vagy tíz perc múlva. Először meghatározzuk, ki mit ért a Hősök terén: az egész téren ott legyünk, vagy csak a szobroknál, vagy csak a szélén... Miután ezt letisztáztuk, már csak annyi az egész, hogy fölírjuk a feladatokat: mondjuk keljünk fel innen, menjünk le a lépcsőn, nem, először vegyük fel a kabátunkat, aztán menjünk el mindannyian egyszerre, először egyenesen, aztán balra, aztán jobbra. Ha ezt mind kitaláltuk, akkor megvan a küldetési nyilatkozatunk; már tényleg csak annyi a dolgunk, hogy fölkeljünk és elinduljunk, és előbb-utóbb, ha senki nem megy el hátrafelé vagy nem bukfencezik vagy mászik fára, akkor végül mindannyian oda jutunk, ami a célunk volt, együtt és egyszerre.

 Mi tisztáztuk, hogy a Mars ifjúsági iroda egyrészt azokat takarja, akik az irodában dolgoznak, másrészt az a helyszín, ahol az iroda működik. A Mars ifjúsági iroda küldetése egy olyan ifjúsági irodát létrehozni és működtetni, vagy a jelenlegit olyanná tenni, amely segít a fiataloknak választ kapni a kérdéseikre, és amely segítségével megvalósíthatják önmagukat és elképzeléseiket. Tulajdonképpen azért jöttünk létre, hogy ha valaki bejön, hogy hú, hát ezt nem tudom, vagy valami kellene, akkor utánajárunk, megszerezzük az információt; ha valami komolyabb dolog van, leülünk és megpróbálunk együtt kitalálni, közös gondolkodással, valami megoldást az ügyben. Ha még mi se tudunk kitalálni semmit, keresünk közösen egy olyan személyt, aki esetleg tudhat valamit az ügyben. A küldetési nyilatkozat több dologból áll: van egy jövőkép, van maga a küldetés és van néhány cél, hogy mi kell hozzá. A jövőkép az, hogy két-három év múlva a Mars ifjúsági iroda helyileg optimálisan helyezkedik el a városban, jobb infrastruktúrával és megfelelő mennyiségű szakemberrel valamint tanácsadóval rendelkezik, hétvégén is nyitva tart, nemzetközi kapcsolatai megfelelőek, a többi ilyen iroda közötti megítélése kedvező; a városban a legtöbb fiatal tud az irodáról és problémáikkal, kérdéseikkel felkeresik; az iroda a nem városiak számára is elérhető, a fiatalok elégedettek tevékenységével; az iroda és a társadalom közötti viszony rugalmas, a társszervezetekkel maximálisan együttműködik, munkatársait elismerik; az irodában a naprakész információk a legpraktikusabb helyen és módon vannak tárolva, belső légköre vonzó, munkatársai szakképzettek, jól együttműködnek a városi szervezetekkel; az irodában dolgozók között jó a kapcsolat, a nemek eloszlása arányos -- ez fontos -- és a legfontosabb: mindezek eredményeképpen a fiatalok tudják, kihez forduljanak azért, hogy megvalósíthassák önmagukat, elképzeléseiket. Ilyen ifjúsági iroda az országban körülbelül huszonöt, Európában vagy hét-nyolc hét-nyolcezer van. Ezeknek az irodáknak mindnek az a funkciója, hogy legyen egy olyan hely, ami segít eligazodni az életben, most, hogy annyi információ jön az emberre, hogy honnan tudja, mi a jó... Az angyalföldi irodánk a Lehel térnél van, lemész a Csanádi utcai aluljáróba, és ott. Van az óbudai ifjúsági iroda, a Flórián téri aluljárón átmész s egyszerűen beléjük botlasz. A kispestit nem ajánlom, mert ők nem működnek valami jól. Végülis az irodát azért fogalmaztuk meg, mert ugyanígy sokan voltunk, éreztük, hogy valamit egymással akarunk kezdeni, valahogy közös céljaink vannak, de mindig megfoghatatlan volt, s nem tudtuk kezelni egymást. Én ezt magamtól csináltam, de egy csomó véletlennek van szerepe; később megtudtam, hogy van másutt is ilyen, elmentem, megnéztem, ezért nekem nem kellett húsz évet görcsölni azon, hogy olyan legyen, hanem három év múlva lett olyan. Úgy tudom, a 68-as diáklázadások után jöttek létre az első irodák, amikor először rájött a társadalom, hogy a fiatalságban sok követnivaló van, és egy csomó olyan vágy meg lelkesedés, ami igazából mintául szolgálhat. Az ifjúsági korszakváltás egyik fontos pontja, hogy az ifjúság mintakövetőből mintaadóvá válik; itt lehet venni a divatot meg a számítástechnikát meg egy csomó olyan dolgot, ahol a fiatalok előrébb vannak meg jobbak, mint az éppen aktuális felnőttek. Rájöttek, hogy a fiatalokban van egy csomó olyan erő, tudás meg lelkesedés, amitől a világ csak jobb lehet, de ahhoz, hogy ezt mindenki ki tudja bontakoztatni saját magából, hiszen ez mindenkiben más és más, ahhoz, hogy mihamarabb és minél könnyebben rájöjjön, hogy mi az, aminek segítségével a legtöbbet ki tudja hozni magából, kellenek pontok, amik segítenek eligazodni a világban; nem biztos, hogy a szülők vagy az iskola vagy bármi ezt meg tudja tenni.

GRANDPIERRE ATTILA

 Tamás, te is mondjál valamit, te is részt veszel egy-két ilyen spontán szerveződő embercsoportban, vagy te kezdted létrehozni őket -- mesélj ezekről.

 PAULINYI TAMÁS

 Én se vagyok egy egyszerű lélek, de a dolgok színesítése végett most megpróbálok rendkívül praktikus lenni; másrészről megragadott az a fajta fiúi tisztelet, ami Attilából szerintem vitathatatlanul árad, és én is megragadnám az alkalmat, édesapámra hivatkoznék, aki már sajnos halott, ám elég sok mindent hagyott rám... például egy biciklit, amit azóta elloptak... most nem is erről akarok beszélni, hanem arról, hogy ő elég beszédes ember volt; nem volt kreatív szerző, viszont időnként rém praktikusan tudta látni a világot; szociális ivó létére például arra a kérdésre, hogy miért iszik, azt válaszolta, hogy azért, mert jobban érzi magát. Ami miatt én most fölemlítettem -- engem ezzel teljesen meggyőzött egyébként -- az az, hogy miután itt a filozófia is kapott kritikát (pedig önmagában a bölcsesség szeretetét jelenti), tény, hogy sokat okoskodni nem érdemes bizonyos egyszerű közlekedési vagy ilyen társas dolgokon -- azt javaslom, hogy a beszéd mellett próbáljunk meg úgy kommunikálni egymással, ami a VHK-körtől szerintem azért nem idegen, mert az alapja végülis egy zeneiség. Én itt múltkor, eléggé izgató módon, egy sámándob fogantyújával flangáltam fel-alá, minek eredményeképp többen megkérdezték, hogy hogy lehet ilyen dobot csinálni; ez maradandó élmény lehetett, mert ma legalább öten-hatan visszatértek ezzel a kérdéssel. Tizenkilencedikére nagyon szívesen hoznék nyolcvan-száz fénymásolt, kétoldalas anyagot, hogy hogyan lehet ilyesfajta, kb. 1500-2000 forint költségű dobot személyesen elkészíteni. Attilával egyszer filozofáltunk, szeretgettük a bölcseleteket, és szóba jött, hogy milyen gyönyörű dolog a közös őserőket meg a tudat rezgéseit koherens összehangoltságba kulminálni, úgyhogy Attila akkor azt mondta, hogy ő elképzel egy óriási mezőt, ahol vascsövek lógnak, és a VHK hallgatósága direkte mondjuk kalapácsokkal dobol vagy kongat, vagyis mindenki zenél. Tehát én azt szeretném ajánlani, hogy miután a házam táján eddig elkészült körülbelül tizenöt sámándob, tizenöt olyan hangszer, amibe az ember a lelkét beleteszi, és utána kifejezetten szívesen veri, főleg klubtársakkal, azt javaslom, hogy próbáljuk meg realizálni ezt az ideát. Ha valakinek ehhez kedve van, tavasztól kimehetnénk például akárhova, és elképzelem, ahogy ötven-hatvan ember együtt rezeg, anélkül, hogy félreérthető szavakat bocsájtana ki a száján, magyarul visszatérnénk a kommunikációnak és a közös tudati tereknek ahhoz a rendkívül élményszerűen megélhető alkalmazásához, amit egyszóval zenének lehet nevezni. Azon a bizonyos Szintézis szabadegyetemen, ahol Attila most hétvégén előadott Módosult tudatállapotok címszó alatt, működnek olyan nyitott klubok, ahol mindenkit szeretettel várunk -- nem akarok kapzsinak tűnni, esküszöm, rohadjon le a gatyám, ha erre gyúrok, de nyolcezer forint a terem, szóval minimális belépődíj van -- Nádorfi Lajos operatőr, aki Hoppál Mihály sámánkutatóval csinált egy pár filmet burjátoknál, osztjákoknál, szamojéd sámánoknál, ezeket fogjuk megnézni, utána direkte dobolunk. Ez lesz most ötödikén. Minden hó első csütörtökén van ez egyébként, 18 hától kezdődően Könyves Kálmán körút 44 szám alatt a Platánus hotelben. Akinek megjön a kedve ahhoz, hogy milyen jó dobolni, állok elébe, elhozom a dobkészítés tizenkét pontját, akinek dobja nincs, bádogbögrével, kanalakkal, egyebekkel egy óriási robbantást csinálhatnánk, hogy hogyan lehet egy klubban kevesebb szóval, egyszerre mindenkinek együtt kommunikálni.

 GRANDPIERRE ATTILA

 Ennyi lett volna a kötöttfogású része az egésznek, ami itt el kellett hangozzon; maradt egy fél óra körülbelül, hogy beszélgessünk vagy hozzászóljatok. Bármilyen javaslatotok van a klub egészének tevékenységével kapcsolatban, gyakorlati ötletek, hogyan lehet tartani a kapcsolatot a vidékiekkel, vagy hozzászólások az előadáshoz, vagy hogy édesapám könyveit hogyan lehet elérni, szóval bármi, ami idetartozik.

 GALÁNTAI DÁVID

 Volna még egy gyakorlati kérdés. Azzal kezdted, hogy közösséget kéne alkotnunk, jobban, mint itt, mert itt egymás megismerésére nincsen túl sok lehetőségünk. Mivel különleges céljaink vannak, és ezek közül egyik célunk, hogy közösséget alkossunk -- nem eszközünk, célunk -- ezért tényleg kellene hogy legyen minél több alkalom, amikor összejárhatnánk, akik ráérünk a körön kívül is. Én még csak azt sem tartanám különösen fontosnak, hogy igazán mély és magas témákba belemenjünk, magyarul csak az a lényeg, hogy összejöjjünk, legalább azt tudjam, kit hogy hívnak, ki melyik piát szereti, kivel mi történt a múlt héten és mi fog történni a jövő héten, és mit akar kihozni az életéből meg a VHK-körből. Lássuk be, ez az egy vagy maximum két óra erre nem elég. Nem baj, mert ennek megvan a létjogosultsága, de annak is meg kell lenni, hogy egy ilyenfajta közösség létrejöhessen az ittlévő emberekből. Szerintem sokan nem tartjuk elégnek ezt a havi egy találkozást; a közösség szervezéséhez semmiképpen nem elég. Szeretném, ha itt emberkék most javaslatokat tennének: ki tud egy helyet Budapesten (a vidékiek, hát nem tudom, vagy följönnek Budapestre, vagy mi megyünk le hozzájuk, de én szeretném, ha Budapesten is lenne egy ilyen hely, egy terem, egy lakás... felőlem jöhettek hozzám is, csak előtte szóljatok, és találkozzunk. Tehát ki tud egy helyet, ami ingyen van, nagy és be lehet vinni piát...?

 PAULINYI TAMÁS

 A Martinovics-hegyen, ami a Moszkva tértől tíz percre van, van például egy fantasztikus kis gödör. Nincs az a csikorgató hideg, ezt most komolyan mondom, évekig jártam oda további cirkalmas elméjű emberkékkel, ott tüzet lehet rakni anélkül, hogy kihívnák a tűzoltókat, sőt zenélni lehet és beszélgetni.

GALÁNTAI DÁVID

 Ez is jó, de nem ártana egy olyan hely, aminek teteje van. Én javaslom a saját lakásomat.

ZOLI

 A VHK koncertek után az éjszakát el lehetne tölteni együtt, hiszen ott együtt vagyunk már; hajnal négyig-ötig, van egy közösség, akik ismerik egymást, és ha koncert után együtt maradunk, ott ugyanúgy meg tudjuk egymást ismerni.

LUJÓ

 Nagyon ritkán van koncert. Dávid arra gondolt, hogy gyakrabban kéne találkoznunk.

GRANDPIERRE ATTILA

Mikor a VHK-kör először szóba került, az Almássy téren volt éppen koncertünk, és ott a szervező, Nagy Károly szóba hozta, hogy legyen az Almássy téren ez a kör. Ha több ember akar összegyűlni, mint amennyi egy lakásban elfér, akkor, attól függően, hányan vagytok, én Nagy Károlyt el tudom érni telefonon és megmondom neki, hogy a VHK-kör oda betelepülne. Az egyik akadály az volt, hogy ők kétszázötven forintos belépőt kértek volna, itt pedig jóval olcsóbb. Ott többféle terem van -- én beszélek vele szívesen, hogy próbáljon ingyenesen, amikor éppen nem használnak egy kis termecskét...

PAULINYI TAMÁS

 Kinek tetszik a Martinovics-hegy mondjuk havonta egyszer? Mindenkinek.

DÓRA ÁRON

 Az Almássy tér és a Moszkva tér közötti átmenetet tudnék képezni; múltkor említettem azt a helyet Pestújhelyen, ott van egy hátsó udvar, amit nem használnak, az tűzrakásra is alkalmas, ha meg eső van, és ennyien vagyunk, minimális bérért egy hasonló nagyságú termet ott is kivehetünk, mondjuk ötven forint per kopf egységáron. Ez kinek felel meg? Mindenkinek.

PAULINYI TAMÁS

Maradjunk abban, hogy próbáljuk meg felváltva. Mínusz tíz fok alatt beteget jelentek, de addig miért ne, felveszel egy cipőt, pokrócot a feneked alá, kabátot, sálat, forralt bort lehet csinálni, sőt lehet zenélni is..

Kérdés: hogyan lehet megoldani azt, hogy azok a vidékiek is gyakrabban találkozhassanak és közösséget alkothassanak, egyrészt magukban, másrészt a fővárosi tagokkal, akik számára a fővárosi találkozókon való részvétel nem vagy nem mindig megoldható?

GRANDPIERRE ATTILA

Fölmerül, hogy hogyan lehet a vidékiekkel kapcsolatot tartani. Azt lehetne, hogy minden városba, ahol már egy csoportnak számító pár ember van, akiket érdekel, el lehet juttatni egy embernek akár a teljes előadás anyagát. Elképzelhető, hogy én is le tudok menni alkalmanként, de a kört önállóan kellene megszervezniük, a tevékenység jóval nagyobb részében lennének magukra utalva a csoportok.

Kérdés: ki csinálja most az előadások legépelt anyagának terjesztését, hiszen arról volt szó, hogy mindenki megkapja az előző körök szövegét?

Itt az a gond, hogy olvasható formába kerüljön az anyag. Központozva, formába öntve, értelemszerűen kéne legépelni.

GALÁNTAI DÁVID

 Én hajlandó vagyok havonta néhány napot rááldozni erre. Begépelni, stilizálni, az előző anyagokat úgyszintén, február végi határidővel.

Hozzászólás: meg lehetne csinálni, hogy valaki megszervezi mondjuk Pécsen vagy Szegeden, vagy ahol vannak huszan-harmincan, akik szeretnék a kört, és az egész társaság lemehetne, és ott lehetne tartani egy előadást. Volna egy vagy két bevezető előadás minden városban; ez megadná az alaplökést.

 GRANDPIERRE ATTILA

Még a visszajelzésről kéne beszélni. Itt megbeszélni az előadással kapcsolatban fölmerülő kérdéseket, arra nem lesz alkalmas ez a tíz perc, ami hátra van. De ha össze sikerül járnotok, ez is szóba kerülhet; és aki úgy érzi, maradt benne egy nyitott pont vagy egy kérdés, az a következő alkalomra hozza el, ha írásban hozza, még jobb is, mert azt én megkapom és a legközelebbi előadáson vissza tudok rá térni. Lényeges dolog abban, hogy személyesen itt vagyunk, az oda-visszajelzés. Ne az legyen, hogy fogalma sincs az embernek, hogy egyáltalán hány embert ért el, ki mit gondol az előadásról. Ez nektek is fontos, hogy minél elevenebben be tudjatok kapcsolódni. Mindenki mélyítse el magában ezt a dolgot és keresse magában azt, hogy hogyan tudja ezt a saját értelmezési viszonyaiban elhelyezni, saját lényében fölfogni, és hogy hogyan lehetne ezt továbbgondolni, megérteni. Visszajelzésre feltétlenül szükség van, elvileg mindenkitől, de aki úgy érzi, hogy fontos, az mindenképpen tegye meg.

LUJÓ

Nekem volna egy magánjellegű kérésem. Engem nagyon érdekelnek a szellemi termékek, tehát aki zenél vagy írogat, hozzon nekem kazettát, verseket, regényeket, novellákat, ilyeneket, mert baromira érdekel.

Hozzászólás

Nekem elég jó helyezésem volt, amikor az író-olvasó találkozón fölmértétek, hogy hányan olvasták édesapád könyveit, azzal a három könyvvel meg egynéhány füzetecskével egész jó helyen álltam, dobogóközelben... de nem hiszem, hogy csak ez az irodalma van az életnek, máshol is megvannak ezek az elemek és ezek a gondolatok. Olyan könyveket is meg kellene ismertetni...

GRANDPIERRE ATTILA

 Arról volt szó, hogy ki mit tehet, itt hiányérzetek voltak. Mindenki tudja, hogy könyvesboltban lehet kapni könyveket, de ez nem kimondottan nagy segítség. Ha olyan könyvekről van szó, amik tényleg fontosak, ezek szóba jöhetnek; én is szóba hoztam az Izmael című könyvet, amivel kapcsolatban nagyon sok fenntartásom van, de a problematikáját érdemes megismerni, még az összevetés miatt is alkalmas, hogy az ember erről a gondolkodásról képet alkothasson egy másik gondolkodás fényében. Volt egy olyan dolog, hogy a VHK levelezőlistán fölmerült az igény, hogy a fontos könyvekből egy könyvajánlólistát állítsunk össze. Én összeállítottam, elküldtem, választ nem kaptam senkitől, azóta nem merült föl újabb igény. Ha úgy gondoljuk, hogy nem elég ez a százötven füzet vagy tanulmány plusz harminc könyv, és emellett vannak fontos dolgok, amiket feltétlenül meg kell említeni, akkor említsük meg.

Hozzászólás:

Van egy Zöld Pók nevű természetvédelmi számítógépes hálózat, most csinálnak egy elektronikus könyvtárat, szedik össze hozzá az anyagot, magyar nyelven hozzáférhető lesz sok különböző jó filozófiai, zöldfilozófiai meg egyéb fontos anyag.

SZENDRŐDI ZOLTÁN

Nem nagyon tudtam, hogyan kezdjek hozzá, de te segítettél az ezt megelőző hozzászólással. Én is vissza szerettem volna térni arra, amit már a szünet után mondtál, Attila. Én nem vagyok egészen tisztában vele, hogy hol vagyok; most vagyok itt először lehet, hogy kiváltom vele a közmegvetést, de inkább vállalom: életemben nem voltam VHK koncerten, nem valami előítélet miatt, de valahogy úgy alakult; de azt se gondolom, hogy ettől feltétlenül kulturálisan szegényebb vagyok, más kérdés, hogy egy csomó élménytől nyilván megfosztottam magam. Ezen a körön is azért vagyok most itt, mert mindigis foglalkoztatott, hogy hogyan lehet a kultúrát, és lehetőleg a magyar kultúrát, valamilyen magas szinten fejleszteni, megőrizni, miközben az ember nem feltétlenül hal éhen, illetve nem kényszerül szerzetesi életre, vagyis vizen, kenyéren, megszállottsággal; tehát evilági örömökben élni, és mégis lehetőség szerint mentes maradni azoktól a folyamatoktól, amelyek ma olyan nagymértékben átszövik az életünket s amelyek nekem nagyon sok gondot jelentenek. Hogy tudjátok, miről beszélek: egészen konkrétan például arról az áradatról, ami elsősorban Amerikából érkezik hozzánk, és arról, hogy lassacskán már nemcsak a rádióadókban, TV-n, hanem a hétköznapi beszédben is egyre gyakrabban rosszízű amerikai szlengszavakat használnak a magyar helyett honfitársaink. Azonkívül ha végigmentek Budapesten, egyre kevesebb magyar felirat látható, már jócskán túlsúlyban vannak az idegen nyelvűek. Én ezt elmondtam barátaimnak, meg egyébként is úgy éreztem, hogy most és itt már nemcsak gondolkodnom kell erről, hanem valamit csinálnom is; és a barátaim elhoztak ide. Én azzal az előfeltevéssel jöttem, hogy egy baráti körbe jövök. Arra kell kérnem téged, Attila, hogy határozd meg, mi ez, mert hogyha ez a társaság egy szellemi iskola, amely kifejezetten a te vagy az édesapád műveinek a tanulmányozására alakult, akkor én nagyon szépen köszönöm, de ebben nem akarok résztvenni. Azért, mert a baráti kör fogalmába ez nem fér bele -- nem az, hogy foglalkozzunk szellemtudományokkal, sőt ellenkezőleg. Az nem fér bele, hogy valamilyen tannak vagy valamely alkotónak az életműve áll kizárólag a középpontban, és onnantól kezdve mi e köré szervezzük az egész életünket. Mikor az előadásodat tartottad a világegyetemről, nagyon határozott érdeklődés kelt bennem, és elhatároztam, hogy el fogom olvasni a Harmadik Szemben megjelent ezt vagy azt a tanulmányt. Mikor a szünetben láttam az oda kirakott könyveket, szintén érdeklődés kelt bennem -- tehát ajánlásokat nagyon szívesen fogadok; azt hiszem, nagyon sokan vagyunk így. Akkor viszont, amikor azt mondtad, hogy édesapád a te ismereteid szerint a legnagyobb gondolkodó, akkor megriadtam, mert hiszen nyugodtan feltehetem a kérdést, hogy: ezt ugyan honnan tudod? Edmund Husserl hagyatékában hetvenezer oldalnyi gyorsírásos szöveg maradt hátra, ami máig nincsen feldolgozva és kiadva; nem tudhatjuk, hány olyan ember van még a világon, mint édesapád, aki rendkívül szűk körben ismert szintén, és nem tudjuk, mekkora jelentőségű. Másfelől, amikor azt mondtad, hogy bizonyos értelemben kötelező érvényű, akkor aztán végképp megijedtem, mert ezt én nagyon nem szeretném; ugyanis onnantól kezdve, hogy valami kötelező érvényű, nincsen jelentése annak a szónak, hogy demokrácia; és ha egy baráti körben nincsen demokrácia, akkor az nem is baráti kör. Ezektől a dolgoktól a kezdeti érdeklődés és izgalom, ami felkelt bennem, rögtön hármat lépett hátra, attól, hogy úgy éreztem, valamit kötelezővé akarsz tenni. Hogyha ezek ajánlások maradnak, akkor én teljes szívvel-lélekkel, sőt megpróbálom a magam baráti körét is idecsábítani; csak előbb szeretném tudni, hogy ez egy újonnan alakult szekta-e -- ezzel nem azt akartam mondani, hogy a szekták rosszak, például ehhez hasonló módon tanítottak a középkori Törökországban a szufi szerzetesrendek -- hogyha tehát ilyesmire akarsz szervezni, akkor végig kell gondolnom, hogy akarom ezt csinálni vagy sem; de akkor tudom, hogy nem baráti körről van szó. Ha baráti ez a kör, akkor a középpontban mindig más ülhet, és nem csak Grandpierre Attila. Erre szeretnék választ kapni.

 GALÁNTAI DÁVID

Azt szeretném mondani, miután már valamennyire ismerjük egymást Zolival, hogy amiről itt az utóbbi kb. egy órában szó volt, tehát hogy menjünk kirándulni, vasat verni, menjünk tüzet csinálni meg ide-oda, az éppen a baráti társaság szervezése lenne; arról szó se volt, hogy könyvet is vigyünk magunkkal, direkt. Nem csak arról van itt szó, hogy könyveket olvassunk, és ráadásul meghatározott könyveket. Megértem Attila elfogultságát az édesapjával szemben, mert hát ki nem elfogult az édesapjával szemben, akinek jó édesapja van? Szóval itt baráti társaságot próbálunk csinálni; az a baj csupán, hogy nagyon kevésszer találkoztunk eddig, és még nagyon gyerekcipőben járunk -- de járjunk! Ennyi.

GRANDPIERRE ATTILA

 Ami kérdéseket fölvetettél, azzal vannak kapcsolatban, hogy a mi körünk hogyan haladjon egy úton, amit én a helyes útnak látok. Volt már három találkozó, ahol azzal foglalkoztunk, hogy közösen próbáltunk gondolkodni arról, mit csináljunk. Ez a negyedik alkalom és még mindez nem volt elég, hogy az embernek legyen egy érzése, hogy van egy út; itt voltak olyan emberek, akiknek fogalmuk se volt, hogy merre kell menni. Én ezt átgondoltam, és beláttam, hogy ezek a dolgok, könyvek feltétlenül fontos dolgok, természetszerűleg hozzátartoznak a tevékenységhez; mindenki, amennyit gondol, annyi részt vegyen ki ebből, de azt bizonyos értelemben nem tartom jónak és helyesnek, hogyha valaki azt mondja, hogy ő nem akarja megismerni ezeket a gondolatokat. Az, hogy valaki egy könyvet, egy füzetet, nyolcvan oldalt fél év alatt nem tud elolvasni, azt jelenti, hogy nem akarja; azt gondolom, hogy ilyen értelemben ez kényszerűség: az a valaki nem akar ezért igazán tenni, hanem jól érzi magát esetleg más miatt. Hogy bizonyos értelemben kötelezőnek tartom ezt a dolgot, hozzátettem, hogy mindenki saját belátása szerint annyit foglalkozik vele, amennyit akar. Ezt mindenki saját maga dönti el; én nem gondolom, hogy ez a demokrácia nemes eszményét megzavarná, és ettől egy jóérzésű, tiszteletreméltó polgárnak feltétlenül el kell határolódnia. Azt gondolom, hogy a demokrácia kérdése nem merülhet föl ebben az összefüggésben; helytelen ilyen dolgokat belekeverni, mert ez inkább olyan irányt akar az egésznek adni, hogy: azzal az úttal ne törődjünk, rossz dolog egy úthoz tartozni; az úthoz tartozás, hogy valaki egyáltalán helyesen akar gondolkodni -- hát honnan lehet tudni, hogy helyes, honnan lehet tudni, hogy az édesapám jól gondolkodik, honnan lehet tudni, hogy Husserlnek vagy ikszipszilonnak valami kéziratában nem lappang ott az igazi megoldás? Mit keresünk itt, miért nem azt keressük? Keressük különben is a teljes demokráciát, menjünk ezer irányba, az a demokratikus: mindenki menjen a saját útján, mindenki menjen haza, mert nem demokratikus dolog itt együtt ülni és egyfajta módon együtt gondolkodni. Azt érzem, hogy a te megfogalmazásod élesen ütközik azzal, amit gondolok. Úgy gondolom, itt együtt kell gondolkodnunk; kell, hogy legyen egy út, egy fogódzó, ezért vagyunk itt, tehát ez kötelez bennünket. Ez nem puszta szórakozás, ahol az ember megjelenik, aztán letudta a dolgot és utána a füle botját se mozgatja. Itt ennél többről van szó, van egy közös cél. Miután te nem voltál itt, nyilván nem tudtad pontosan, hogy itt milyen alapokon állunk, mi az Éden visszahódítása, milyen gyakorlati dolgokra gondoltunk. De mivel itt ezek a dolgok megközelíthetők, ha valaki megkérdezi, mint ahogy te is fölvetetted, hogy mondjuk el, itt miről lesz szó, utána merülhet föl valakiben az, hogy egy határozott utat követni nem fér össze a nyílt és egyenes vagy tisztességes jellemével. Akkor azt kell mondjam, hogy nem kötelező ide járni, mert ha valaki feltétlenül ragaszkodik hozzá, hogy mindent határozatlanul kell látni, ezt a valakit zavarni fogja minden alkalom, amikor fölmerül, hogy a helyes utat keressük. Amikor visszajeleztek, akkor persze írhatjátok, hogy az még helyesebb lenne, vagy ez így nem volt helyes, vagy én ezzel kiegészíteném; de én a demokrácia kifejezést nem akarom használni, ennek nincs köze az itteni összejövetelhez. Egyszerűen nem egy politikai fogalommal kell operálni egy ilyen körben, mint ahogy egy személyes kapcsolatban sem fog politikai kategóriákkal beszélgetni az ember a mamájával vagy a barátaival. Egyébként pedig ez egy szellemi műhely akar lenni, és egy közösség akar lenni, mint közösség nyilván van valami baráti alapja, de az ember baráti köre nem úgy alakul ki, hogy összehív száz embert, és azt mondja, hogy barátkozzunk meg. Van, ami összeköt bennünket, egy közös cél, egy olyan út, amit mindannyian szeretnénk követni és világosan akarunk látni. Ez alkalmas lehet arra, hogy összehozzon bennünket és a végén sok ember barát legyen, vagy akár mindenki jó barátságba kerüljön egymással, akkor is, ha nem tudunk olyan gyakran találkozni, mint ahogy a természetes baráti körök szerveződnek.

 ZOZÓ

 A Fehérlófia könyvesboltban van még két-három Endre könyvei közül, meg lehet vásárolni. Magyar történelemről esik a legtöbben szó, ha esetleg valaki hiányt érez, akkor ott böngészhet.

 PAULINYI TAMÁS

Felkavart ez a beszélgetés. Egyrészről hányinger kerülget az amerikai kultúra tényleg gyökértelen művilágától; teljes mértékben, azt hiszem, ti is egyetértetek. Nem Amerikára gondolok, hanem a moslékra és az értelmetlen hígagyúságra, amiről híres ez a prodzsekt. Kettő: szerintem a magyarság vagy a magyarkodás legalább olyan veszélyt rejt magában; magyarság vagy magyarkodás, na ez az. Én azt hiszem, nem véletlenül nem a bézbóllütőknek a készítési módját reklámozom, hanem a sámándobokét, de amennyire a sámándobok a maguk módján internacionálisan, nemzetközileg képviselik ugyanazt a mélységes őshagyományt, amire szerintem hivatott a VHK is, mint nagyon értő tolmács a zenében és egész lendületében, ugyanannyira kell vigyázni arra, hogy valamennyire baráti kör is maradjon; egy irányvonal mutatásában megtartani azt a barátkozó kezet, ami tényleg inkább ajánlott, mint kötelező szakirodalommá tesz bizonyos familiáris műveket: ez nagyon sokakat fog bevonzani, inkább, mint eltávolítani. Ezt most inkább neked mondom, Attila, valamennyire csatlakozva a nagyon szépen megfogalmazott véleményhez; én boldog lennék, hogyha a kirándulásokban, a spontán borozásokban és a VHK mérhetetlen és méltán híres munkájában ugyanazt tudnánk megőrizni: az őshagyományt, a közös őshagyományt.