TITOKFEJTŐ-VHK KÖR 8. ELŐADÁS, 1998. ÁPRILIS 26., ERDÉLYI MAGYAROK EGYESÜLETE, MOLNÁR U. 5.

 GRANDPIERRE ATTILA: Ez a találkozó a Titokfejtő-VHK Kör tevékenységéhez kapcsolódóan jött itt létre; ez a Kör már hét találkozót tartott a Postás Művelődési Központban, és azért, hogy többet és alaposabban tudjunk beszélgetni, megszerveztük ezt az összejövetelt. Miért alakult meg ez a kör? Tavaly novemberben készült ez az ismertető, amely szerint: a Titokfejtő-VHK Körrel új szellemi műhelyt hozunk létre azért, hogy kortársainkat kiemeljük abból a korcs eszmevilágból, amelyet ma mindenkire ráerőltetnek. Amit akarunk, az nem tetszőleges, szabad gondolkodás, hanem a gondolkodás legmélyebb természeti törvényeinek érvényesítése. Tehát az igazságot keressük, azt, ami fontos, izgalmas és valós, a dolgok lényegét és életünk legfontosabb problémáit próbáljuk megfogalmazni. Nem olyan gondolkodást akarunk elsajátítani, amiben azt élvezzük, hogy az igazságtól függetlenül tudunk gondolkodni. Ez pedig egy merőben új és egyben Aranykor-régi szellemiséget juttat napfényre. Összejöveteleink során ezt a természeti szellemiséget akarjuk életre hozni, szemben a mai szellemi pangással, önelhagyással, tévtanokba zápulással. Közvetett, távoli célunk egy emberibb, eszményibb világ megközelítése. Előadásainkat közös megbeszélések követik, melyek során mindenki hozzájárul a kérdésekhez a maga gondolataival. Az emberi értelem kiindulópontjait, lehetőségeit és ferdüléseit világítjuk meg, hogy ezáltal elérjük saját életünk megjavítását. Előadásaink főbb tárgyai: A Világegyetem mindnyájunkat érintő, megoldatlan talányai - Miért van az ember? Miért hozta létre a Természet az embert? - Megfelel-e az emberiség természeti létfeladatának? - Milyen eszközök állnak rendelkezésünkre életünk értelmessé tételére? - Az értelem kiindulópontjai, belső értékrendszere - A természeti értékrendszer alapkérdései - A halhatatlan magyar szellem a hazugság világhatalma ellen - Hogyan sajátíthatnánk el a természetes agyműködés legelemibb alapjait? - Miképpen szabadulhatnánk ki abból a szellemi tébolydából, amelyben mindnyájan szenvedünk? - A kendőzés nélküli történelem- és világlátás elsajátításának módjai - Miként vértezhetnénk fel elménket az okkultista, miszticista agyrontásokkal szemben? - Az eltemetett világkorszak, az Aranykor közös feltárásának és életre hívásának módjai, avagy a tündérvilág visszaragadásának ostroma - Miként menekedhetnénk meg a tömegméretű szellemi moslék- és hazugságözönből?

Az előadásokat vagy én tartom, vagy Édesapám, Titokfejtő Grandpierre. Magamról itt most csak annyit, hogy részt veszek egy olyan tudatkutatásban, ami az emberiség tudatszintjének magasabbra emelését célozza. Titokfejtő Grandpierre történész, a magyar történelem és az emberiség történetének kutatója, a logikai történetírás, a történelmi kriminológia megteremtője, nagyszámú és alapvető titkokat felderítő könyv szerzője. Kutatásai középpontjában a magyar történelem titkainak feltárása mellett a mágikus kor, az Aranykor áll. Hogy célkitűzéseinket elérjük, az Édent visszahódítsuk, vagy legalább emberibb életet éljünk egy megfelelőbb társadalomban, ahhoz tennünk kell valamit, nem elég, ha csak előadásokon veszünk részt és ezeket meghallgatjuk. A hallottakat el kell mélyíteni magunkban, és föl kell dolgozni a saját önálló gondolkodásunk segítésére és fejlesztésére. A találkozók célja, hogy megvitassuk az élet, magyarság, emberiség legfontosabb problémáit és ezekre megoldást találjunk. Egy közösség alkalmas arra, hogy olyan problémákat is megoldjon, amiket egy egyén csak nehezen oldhat meg. Az a cél, hogy olyan közösségek jöjjenek létre Magyarországon, s később külföldön is, amelyek képesek a megoldás meglátásán túl tenni is azért, hogy az a megoldás valóra váljon. A mai találkozón vitaindítónak föltett kérdések a következők: Miért érdemes élni? Mi jön a halál után? Mit jelent életünk számára a bennünket magába foglaló közösség, a nemzet? Mit jelent magyarnak lenni? Melyek a magyarság lényegi tulajdonságai, ismertetőjegyei? Milyen erők alakítják a magyar történelmet? Mit jelent az emberiség tagjának lenni? Milyen erők tartják össze a magyarságot? Milyen erők tartják össze az emberiséget? Milyen erők működnek a magyarság ellen? Milyen erők működnek az emberiség ellen? A valóságos magyar történelem meghamisításának és elhallgatásának, az igazság kifordításának körülményeit és az ezzel összefüggő kérdéseket szeretnénk megvizsgálni. Milyen erők alakítják az emberiség történelmét? Milyen kapcsolatok kötnek össze bennünket a Természettel, a Világegyetemmel?

GRANDPIERRE K. ENDRE: Helyes volna ezekhez kapcsolódóan részkérdéseket fölvetni, mindenki azt, ami őt érdekli és izgatja, így sokkal izgalmasabb lesz és párbeszéd-jellege lesz az egész összejövetelnek.

GALÁNTAI DÁVID: Van egy kérdésem. Minden előadáson elhangzott eddig, hogy bizonyos tényezők hatnak az emberiség ellen és bizonyos tényezők hatnak a magyarság ellen. Na ezzel én is tisztában vagyok, meg is tudok nevezni a magam részéről bizonyos tényezőket... most már azt szeretném, hogy te, Attila, vagy valaki más, mondja el konkrétan, hogy a gondolkodása alapján mit tart ezeknek a bizonyos tényezőknek. Legyenek bizonyosak.

ATTILA: Helyesen emelted ki, hogy ezek tényleg legtöbbször bizonyos tényezőkként hangzottak el. Ebben az is érezhető, hogy ezeknek a bizonyos tényezőknek a megnevezése talán egyfajta tabut jelent. Mégis, ezekről mindenki tud, ezekről olvasni lehet. Kétféle vonalon lehetne erről beszélni, az egyik ennek a történelmi látása, amit Endrének kéne elmondania, tehát hogy milyen történelmi erők alakítják valójában az emberi történelmet: azok, amelyeket mindenki lát és mindenki tanul az iskolában, vagy pedig másfajta erők.

ENDRE: A kérdést meg lehetne válaszolni egy szóban is: globalizmus. Ez gyűjtőfogalom, ebben minden benne van; de természetesen ezt nem találhatjuk kielégítőnek, mert mint mindennek, az emberiség mai helyzetének is történelmi gyökerei és történelmi távlatai vannak. Nem véletlenül tartják mindmáig az elvet, hogy a történelem az élet tanítómestere; habár már régen nem az, a történelem is megfordult, és szerintem az emberiség butítómesterévé süllyedt a hivatalos történetírás, az, ami történettudományként érvényesül. Márpedig történelmi távlat nélkül a gondolkodás beszűkül; három idődimenziót ismerünk, ezeknek is ki kellett alakulniuk az emberiség fejlődése folyamán. Ha a történelmi távlatot elveszítjük, beszűkül a gondolkodásunk, nem látjuk, hogy ami van, miből lett, mi a gyökere. Az emberiség- és magyarságellenes erők nem most léptek föl; az emberiség romlása nem most kezdődött, nem is pár éve, nem a bolsevizmussal, hanem mérhetetlen távlatban előtte. Valójában onnan indul az egész, amikor a teljes emberi szabadságot megdöntötték, vagyis amikor az Aranykort megdöntötték, mert az volt az emberi szabadság és boldogság kora, egy olyan korszak, ahol az embert nem korlátozta semmi.

ENDRE: Ez is egy érdekes kérdés, de talán most nem volna helyes, ha erre válaszolnánk és belevágnánk a részletesebb feltárásába... Röviden, odáig nyúlnak vissza az emberiség gyötrelmei és az emberiségellenes küzdelem, amikor kialakultak a mesterséges és intézményesített hitrendszerek, a miszticista, okkultista tanok. Ezek az emberi gondolkodás ellen is irányulnak, mert fölbontják a logikai gondolkodás rendszerét, és olyan követelményből indulnak ki, hogy az ember ne az értelmét használja, hanem higgyen olyasmiben, ami magyarán szólva nem lehetséges. Az Aranykornak természetesen megvolt a maga elméleti rendszere és alapjai, amelyek az emberi teljes szabadsághoz fűződtek. Ezt a teljes emberi szabadságot, akárcsak az Aranykort, nem lehet gombnyomásra visszahozni, mert ehhez az egész emberiségnek át kell idomulnia. Az aranykori szabadság egyik feltétele volt, amit aztán a hitrendszerek leromboltak, hogy az ember nem bűnöző és nem eredendően bűnös. Az Aranykorban nem volt bűnözés, nem volt bűn, nem volt erőszak. Ezek a tényezők az okkultista elméleti rendszerek alapján jöttek be, amelyek hátterében ott állt a drasztikus változás: a hatalom. Az emberiség fölé kerekedett erőknek, amelyek az emberiség korlátozására törtek, természetesen ki kellett alakítaniuk egy, a rendjüket elősegítő, mesterséges elméletrendszert. Akkortól kezdődik romlásunk. Ez mérhetetlen tág téma, amelyet órákig lehetne és kell is boncolni, ha ez a kör a hivatását teljesíteni akarja - látjátok, milyen messzire mentem, mert hiszen itt az emberi létezés gyökeréig kellett visszamenni, egészen odáig, ahol az ősi emberiség szabadságát elbuktatták, mert ott történt az iszonyatos szakadás. Az eltemetett világkorszak-ig, az Aranykorig, a mágikus korig kell visszamenni, ha a romlás okait kutatjuk; ha a romlás mai neveit akarjuk meghatározni, akkor azt mondjuk, globalizmus, s ha az ősi tartalmait akarjuk megragadni, vagyis a történelmi lényegét, akkor azt kell mondanunk, hogy az Aranykort puccs-szerűen megdöntő titkos erők, az okkultista hatalmi erők. A Biblia azt írja: az erőszak elterjed a Földön. Mit jelent ez? A Földön terjed el, tehát elsősorban az emberiség ellen, de aztán az egész bioszféra ellen. A globalizmus pedig betetőzni akarja ezt a folyamatot... A világon mindenütt adódik szerencsére egy-egy gondolkodó, akiben erkölcsi bátorság is van arra, hogy kimondja a világ mai helyzetének irtózatos veszélyeit. Ha létrejön egy globalista világállam, ez nem jelent mást, mint hogy megvalósul a korlátozatlan hatalom, amelyet semmi sem ellenőrizhet, tehát azt tesz az emberiséggel, amit éppen akar!

ATTILA: Hadd egészítsem ezt ki. A romlás erőinek két fő pillérét megvilágította Endre; az egyik körülbelül tízezer évvel ezelőtti, a másik mai, de ezek között van folytonosság. Ezek a titkos erők továbbra is működnek... Van egy titkos diplomácia, ami a történelmet alakítja, és van egy nyilvános, hamis diplomácia, ami csak szemfényvesztésre szolgál: elhinti, hogy ez meg ez történt ilyen meg ilyen intézkedések alapján, miközben tudjuk, hogy harminc meg nyolcvan évekre titkosítva vannak iratok. Ezek az erők mindig gondoskodtak arról, hogy amennyire lehet, titokban tevékenykedjenek. Már magát azt fölvetni, hogy titkos erők határozzák meg a világtörténelem alakulásának fő irányát és eseményeit, szentségtörés; mint gondolkodás nélkül elvetendő eszmét próbálják beállítani. Ez is azt mutatja, hogy mennyire helytálló... Érdemes ezeken gondolkodni, mert talán meg fog változni egy-két dolog, ha az emberek tudják, hogy valójában mi történik körülöttük. Megjelent a Magyar Nemzetben tavaly egy cikkem, az a címe, hogy Milliárdok tűnnek el az állampolgárok zsebéből; az volt az eredeti címe, hogy Ezermilliárdok tűnnek el az állampolgárok zsebéből, de a szerkesztőség jobbnak látta ezt az ezret levágni. Magyarország nemzeti jövedelme körülbelül tízezer-milliárd forint évente, ebből évente négyezer-hatezermilliárd forintot eltüntetnek a nemzetgazdaság azon tényezői, amelyek igyekeznek titkosan tevékenykedni. Hadd említsem meg egy másik nevét a globalizmusnak, úgy is hívják ma gyakran, hogy pénzhatalom. 1998. április 14-én, kedden jelent meg egy cikk a Napi Magyarországban Minden hatalom a globális cégeké? címmel. Szóval ez nem teljesen tabu, ez annyira húsbavágó kérdés, hogy mégsem lehet teljesen eltitkolni és lehazudni a csillagot az égből... időnként megjelenik egy-egy cikk, ami rámutat arra, hogy milyen apróságokkal nem törődik egyébként a sajtó túlnyomó része. Itt például arról számol be egy egyetemi tanár, Dr. Csáth Magdolna, hogy az OECD, az Európai Gazdasági és Fejlesztési Együttműködési Szervezet, ami 29 országot tömörít, kidolgozott egy új szerződést, aminek az lehet a következménye, hogy a globális cégek érdekeit kell elfogadni, és minden országnak, minden kormánynak föl kell adni a saját érdekeit. Ezt a szerződést majd sorra aláíratják az egyes országokkal bizonyos gazdasági és pénzügyi kényszerekkel. Jelenleg óriási a felháborodás világszerte... hát nem tudom, Magyarországon mekkora a felháborodás, de gondolom, miután nem nagyon tudni erről, óriási felháborodásról nem lehet itthon beszélni, talán éppen azért, hogy simábban kössék meg ezt a szerződést Magyarország rovására. Ha ezt megkötjük, az a liberalizáció szélsőséges formáját teszi lehetővé... attól kell tartani, hogy "tíz éven belül a multinacionális cégeknek saját nagykövetségeik és saját valutájuk lesz. A nemzeti kormányok elvesztik jelentőségüket, nem lesznek majd hatással a lakosok életére, tevékenységére. A határokat nem ismerő multinacionális cégek gyakorlatilag nemzetállamként működnek majd. Az emberek elvesztik nemzeti önazonosságukat, globális állampolgárokká, globális fogyasztókká válnak." Tehát időnként azért lehet erről tudni, ha nem is mondjuk a Népszabadságban vagy az egyéb kormányhoz közel álló lapokban, hogy mik azok a tényezők, amelyek a magyar lakosság érdekei ellen tevékenykednek.

UHRIN ANDREA: Endrétől szeretném azt kérdezni, hogy láthatjuk, hogy az emberiség lefelé halad - mit gondolsz, a magyarság sorsa hova fog vezetni? Sokan tudjuk, hogy a nyugati kultúra egyre terjed Magyarország felé, és minden nemzet felé... Tényleg ez lesz, hogy egy ilyen világhatalom jön létre? És ha ez fenyeget bennünket, akkor mit tudunk tenni ez ellen személyesen?

ATTILA: Könnyű kis kérdés... egy szóban meg lehet válaszolni...

ENDRE: Igen... szóval mit mondjak, köszönjem meg a kérdést? Örülök a kérdésnek, mégis úgy gondolom, egyre inkább politikai irányba tolódik el a vita. Ez egyrészt, úgy látszik, nem kerülhető ki, másfelől én húzódoznék attól, hogy mélyebben belemenjünk... Sűrítetten tudok csak válaszolni erre a sorskérdés-feltevésre. Mint Attila hozzászólásából is kitetszett, és mint mindnyájan tudjuk, a nemzetek kerültek a világhatalom elnyomó törekvéseinek középpontjába: meg kell szüntetni a nemzeteket, de nemcsak a nemzeteket, hanem még az emberi fajokat, fajtákat is. Mit jelent ez? Itt is a történelmi látást kell alkalmaznunk. Az emberi fajtákat, fajokat, a népeket, nemzeteket a történelem alakította ki; az emberiség léte (nem akarom a fejlődés szót használni, mert úgy érzem, félrevezető, hacsak nem úgy alkalmazzuk, hogy visszafejlődés), tehát az emberiség története azt bizonyítja, hogy természetes úton alakultak ki ezek, hogy úgy mondjam, az isten teremtette őket, természetesen az isten alatt én a természeti és történelmi erőket értem, maguktól, a természetes bontakozás során alakultak ki. Ezeket megszüntetni: harc, merénylet az emberiség léte ellen! Ha pedig a következmények felől nézzük, ezeknek az eltörlése az emberiség alapjait törli el, nem is a kereteket, de azt a testet, azt a lényeget, amire ráépült az emberi öntudat, az emberi gondolkodás, az emberi lét a legapróbb részletekig! Az emberi lét rövid, mulandó; az ókori görög szerzők nagyon találó metaforát alkalmaztak erre, így nevezvén az embert: az egy percig élők. Az idő árama oly gyorsan átszalad egy emberélet fölött, hogy azt valóban szinte egy pillanatnak lehet tekinteni. Mi marad ezután? Mi marad meg az emberből, hova nyúlik át az emberi élet és az emberi eszmélet? Mi tartja azt fönn? A nép, a nemzet, az a közösség, amely szülte az embert. Nem véletlen, hogy régi nagy költőink - akkor még voltak nagy költőink - úgy írták, hogy mindent a nemzetnek köszönhetünk. Ha ezt lemetszik, levágják, akkor ott marad az egy percig élő ember, és a teljes megsemmisülés! Ez borzalmas dolog. Mi lesz a magyarsággal, és miért áll a magyarság a romboló erők ütközőpontjában? Ma már egyébként a világ minden népét fenyegeti ez a veszély, de a magyarsággal ez korábban kezdődött, és ma is támadások kereszttüzében áll. Többszörös magyarázattal kell élni. Az egyik az, hogy itt olyan természeti tüneménye található magának a földgolyóbisnak, amely elég rendkívüli. A hatalmas eurázsiai földrész olyan pontján fekszik Magyarország, ahol ősidők óta áramlottak oda és vissza a népek, úgy szokták mondani, hogy kelet és nyugat között; de ezen túl, a magyar felségterület, a Kárpát-medence valóságos természeti csoda, a hegyek koszorúja által zárt, körülkerített, védett terület. Mindezekért az adottságokért Magyarországot régidők óta a nagyhatalmak mindenáron el akarták ragadni, legyűrni, meghódítani, megsemmisíteni. Hogy ez milyen régen folyik, pontosan nem tudjuk feltárni, de én igyekeztem munkáimban rámutatni arra, hogy ez a vízözön óta folyik újra és újra. A magyarság itt élt és itt született, ősidőkben, a Kárpát-medencében, azaz ez volt az ősi magyarság központi felségterülete. Ezt a területet, ezt a népet az özönvíz óta szakadatlanul támadják különféle hatalmas erők, a magyarság pedig a maga hallatlan jóhiszeműségében, békevágyában és gyanútlanságában újra és újra el is veszti ezt a területet. Tarih-i-Üngürüsz című őskódexünkben meg van írva, hogy már Nimródnak, aki a vízözön után élt pár évvel, a fia, Hunor, amikor visszajön ide sereggel, azért jön vissza - ez nincs benne az őskódexben, de nyilvánvaló - hogy a magyar felségterületet visszaragadja a hódítóktól, és itt a maga nyelvén beszélő népet találja, az üngürüszt, ez törökös formája az ungarusnak, vagyis a hungarusnak, vagyis a magyarnak. Azóta korszakról korszakra újra jönnek a hódító hullámok, és a végtelenül jóhiszemű magyarságra rátelepülnek erőszakkal. Ez óriási történelmi folyamat, amelyet meg kell ismernünk. Miért folyik ez napjainkban is? A magyarság olyan jóhiszemű ma is, a hihetetlen bűnözési hullámok közepette is, hogy könnyen becsapható, félrevezethető, szinte mindent elhisz, mert hisz a jóban, az igazságban! Ez pedig onnan ered, hogy a magyar aranykori gyökerekből származik, az Aranykor népe, és az Aranykorban nem volt szükség arra, hogy védekezzünk a gyilkosok és banditák ellen, mert nem volt bűn, bűnözés. Ebben a népben ez mélységesen kialakult, kibontakozott az évmilliók során, amíg tartott az Aranykor. Itt néhányan fölkaphatják a fejüket: hogyhogy évmilliókig, hiszen nem ezt tanították? A Biblia azt mondja, négyezernégy évvel ezelőtt teremtetett az ember, de még a tudomány is lépésről lépésre hátrál vissza az időben az emberiség létének kérdésében, visszamentek pár tízezer évre, aztán már százezer év, és lassan már ott tartanak általában a négy-öt millió évnél. Csakhogy a legújabb kutatások szerint az emberiség legalább olyan régi, mint bármelyik bonyolultabb földi élőlény, az őshüllőkkel együtt is élt, sőt azokat meg is előzte. Valóban évmilliókig tartott az Aranykor, és értékei mélyen belegyökereztek a magyarságba, nem tud szabadulni tőlük, egy olyan világban, ahol az utóbbi tíz-valahány ezer évben a bűn és az erőszak uralkodott el az emberiség fölött. Másszóval, az erkölcsi világrend fölfordult, az ellentétébe fordult, így pedig azok az erők, amelyek az igazsághoz, az emberi tisztességhez, szeretethez tapadnak, bukásra ítéltettek. Némelyik szerző ki is mondja, hogy a jónak buknia kell. E világban, amely az elnyomást, az erőszakot, a bűnt emeli trónjára, így is van - ez a magyar nép tragédiájának egyik belső oka. A külső ok az, hogy a Kárpát-medencét a világhatalmak mindenkor meg akarják hódítani. Róma rettegett a pannonoktól és a szármatáktól; ez meglehetősen ködös a mai magyar köztudatban és tudományban, de amit jobban ismerünk, az a hunok birodalma. Atilla birodalma világhatalom volt, de úgy, hogy nem volt katonai ellenfele. A nagy sorsdöntő csatának mondott catalanaumi ütközetben a hunok megsemmisítő győzelmet arattak a nyugati hatalmak fölött. Persze ezt sem így tanítják; egyetlen bizonyítékot azért felhozok. Mikor Atilláék jönnek a "világok csatájából" visszafelé, nem mint gyáva, tönkretett sereg menekülnek, hanem, bosszúból azért, ami velük történt, fölperzselik az egész környéket, és úgy jönnek haza diadallal. A következő évben behatolnak a hun seregek Itáliába, ez a hadjárat is teljesen titkos, illetve a hivatalos történetírás meg se kísérelte föltárni, hogy mi történt ott az atillai sereggel. Azt a mesét adták be a világnak, hogy megállt Ravenna körül Atilla a seregével, és elébe jött a római szenátus meg a Leó pápa, és Leó pápától megijedt Atilla, illetve megjelent előtte egy kardos ember a levegőben, és ettől a nagy hadfi, aki egyébként a város ostromában részt vett és megsebesült számtalanszor, aki csatában vállalta a halált is bármikor, a világverő hadsereg vezére, most egy tüneménytől, ami állítólag a feje fölött megjelent, egy pár kardos embertől begyulladt, és visszamenekült, hogy nehogy baja essék. Hát kérem, ez egy olyan mese, értelmes gyerekeknek ezt beadni nem volna egyszerű... Aquileát a hunok hónapokig ostromolták; ennek különleges körülményei vannak: a tengerparton feküdt akkor, mocsári zónával körülvéve, és egy kitűnően, hatalmas erőkkel védett vár volt. A mocsarakból pedig kikelt a pusztulás: feketehimlő, minden ragály, a pestis és egyebek... Képzeljék el, hogy építettek a mocsáron keresztül töltéseket, hogy megközelíthessék a várat, közben föntről nyilazták őket meg kövekkel dobálták, beestek, becsúsztak a keskeny töltésről a mocsárba Atilla katonái. S amikor azok a katona-holttestek elkezdtek bomlani... Atilla mégis továbbment a sereggel, de belátta, hogy most nem volna helyes, ha egész Itáliát meghódítaná, ezért Leó pápának azt a szerény megjegyzést tette, hogy vagy hozzáadják a római császárlányt, Honoriát, vagy a következő évben visszajön. Tehát Atilla csak azért vonult vissza, hogy a seregét rendbe szedje, és a következő évben visszalátogatott volna, amit már nem tudott, mert ugye a nászéjszakáján rejtélyes körülmények között kimúlt. (Közbeszólás: A felesége meggyilkolta, nem?) Igen... de nem biztos, hogy a feleség volt itt csak, tudniillik általában az ilyen világ sorsát megfordító gyilkosságokat ritkán követi el egy személy, inkább egy nemzetközi összeesküvés támad és az dolgozza ki. A hunok történelme tanúsítja azt, hogy a Kárpát-medence valamikor világközpont volt, de egyébként is, kicsit elő kell venni a térképet és nézegetni - gondoljátok el, mi lett volna, ha a Kárpát-medencét nem egy olyan fajta birtokolja, mint amilyen a magyar. Magyarországon a politikát - most nem a mai politikára gondolok, mert az kritikán aluli - a régebbi, úgynevezett nemzeti politikát olyanok vitték és úgy vitték, hogy a bukás mindig szinte előre biztos volt. Például a becsületet akarták mindenáron a politikában megvalósítani... Ókori kínai szerzők így fogalmaznak: a háború a csalás útját járja. Magyarul, a háborús cselekmények megtévesztésen alapulnak! Namost akkor jön a dilettáns magyar úr az úrpolitikájával, a grófok és hasonlók, hogy kérem, mi majd megmutatjuk a világnak, milyen becsületesek vagyunk... Gyilkosok között, összeesküvők között?! A Kárpát-medencének már úgyis elragadták kétharmad részét, s ha ezt a központi jelentőségű területet most egy olyan pénzhatalmi mentalitás foglalja el, amelynek nem száz karja van, mint Buddhának, hanem tízezer hiénakörme, akkor a világuralom száz százalékos bizonysággal létrejön. Ez az egyik fő oka a magyarság elleni támadásnak: a magyarságot ki kell irtani, és akkor majd betelepül ide egy bizonyos fajta, amely tökéletes ura lesz az egész emberi világnak.

TAMÁS KINGA: Szerintem az alapvető probléma ott van, hogy ez az európai civilizáció el akarja pusztítani az ősi kultúrákat; és addig szerintem nem érdemes nemzetekről meg magyarságról beszélni, amíg azt sem tudjuk, egyáltalán mi az a sámánizmus, meg fogalmunk sincs, hogy milyen, az ősi kultúrában gyökeredző dolgokat csináltunk régen vagy csinálunk most is.

SZÁNTÓ ATTILA: Örülök, hogy itt lehetek; először sikerült ebbe a körbe eljönnöm egy tagtársatok révén, bár Endre előadását már sok különböző helyen meghallgattam. Bennem is garmadával gyűltek fel a kérdések, lehet, hogy nem is sorrendben teszem fel a kérdéseket Endre korábbi válaszaira vonatkoztatva...

SZÁNTÓ ATTILA: Az egyik kérdés inkább csak kiegészítés, mert én is az Aranykortól indulnék el, hogy ugye rendelkezésre áll adott esetben egy Aranykor, ahol az emberi szabadság teljes, az emberi tudás és az emberi ismeret teljes. Miképpen jelenhet meg szerinted ebben a teljességben egy olyan minőség, ami az egésznek csak egy részét hordozza? Miképpen lehet egy matematikatanárnak elmagyarázni, hogy milyen gyönyörű az, hogy kettő meg kettő pont négy... amúgy ismerünk bizonyításokat, hogy kétszer kettő adott esetben öt is lehet, de azért valószínűleg nem egy általános iskolás fogja elmesélni az egyetemi tanárnak, hogy a kétszer kettő nem négy, hanem öt, ha negatív gyököt vonunk... A lényeg az, hogy amikor az Aranykorban a teljes ismeret megvan, akkor egy ilyen minőség miképpen tud mégis tért hódítani, amelyik a te szavaiddal élve felbomlott ismeretet hordoz, a részeire bontott tudományt, a paratudományokat és egyebeket hordozza...? Szándékosan nem mondok áltudományt, mert szerintem ezek a tudományok valami részét hordozzák az egésznek. A másik kérdés arra vonatkozik, amit az iménti válaszodban fejtettél ki a Kárpát-medence központiságáról és az ebből adódó magyar-, hun-, szkíta-, stb. ellenességéről annak a meg nem nevezett fajtának. Abból is kiindulhatunk, hogy ez az egész küzdelem nem a Kárpát-medencében indul a vízözön után, hanem a Folyóközben, Mezopotámia környékén, majd Egyiptomban egy fél évezreddel később, és egyáltalán, a közép-ázsiai térségben. És ott is úgy indul, hogy eleve jelen van azon a területen az eredeti ékjelek akkád megfejtésével sumérnak nevezett nép; az alsó- és felső-egyiptomi népek mind arról írnak a krónikáikban, hogy megjelenik egy olyan népcsoport, amelyik beszivárgó taktikát alkalmaz, magához ragadja a fontos pozíciókat, majd a kezdeményezést, s az eredménye, hogy ezen népcsoportoknak vagy a suméroknak menekülniük kell, mondjuk északra, a Kárpát-medence vagy a Kaukázus irányába. Tehát megjelenik valaki, aki ugyanazt az ott is meglévő jóhiszeműséget használja ki, mint amit az iménti válaszodban jelen helyzetre vonatkozóan fejtegettél. És miután ott megjelennek és mindent átvesznek, mi marad mögöttük? Puszta sivatag. Egyiptomban, Közép-Ázsiában ma már nem termő az a terület - tehát ennek a típusnak a lételeme a felélés. Ha erről a két kiindulópontról tudnál pár szóval értekezni, az szintén a mai helyzet megvilágításához adhat segítséget sokaknak.

ENDRE: Egy pár szót az előbbi felszólaláshoz: fölvetetted, hogy sámánizmus. Propagandisztikus nyomás van rajtunk a sámánkérdésben. Padányi Viktornak a Dentu-Magyaria című könyvében, amit az első kiadásban volt szerencsém megkapni, a borító belső lapjára be van ragasztva egy lap a következő géppel írt szöveggel: elnézést kérek, hogy a munkámban tévesen a sámán és sámánizmus szavakat használtam, rá kellett jönnöm, hogy ezt hibásan tettem, ezért közlöm itt, hogy minden olyan helyen, ahol sámán vagy sámánizmus van, ott mágikust kell érteni, mágust és mágizmust. A sámán és a sámánhoz fűződő kultúra létezik, de ez csak úgynevezett másodlagos kultúra; ez nem más, mint a sokkal ősibb mágusvilág kultúrájának maradéka, csökevénye. Hol van a gyökere a sámánizmusnak és a sámánoknak? Európa keletén, Szibériában és környékén. Gondoljátok el az ókori világot, ahol a hun-szkíta birodalom határai kiterjednek messze keletre, a sámánizmus tehát csak a peremnépekben kezd kibontakozni a máguskultúra alapján. A másik kérdésre, hogy az Aranykort mi döntötte meg, hogy lehet az, hogy ha adva van egy világ, amelynek nincs ellentábora, mert az egész világ Aranykorban él, ezt valami megdönti, hát miféle erő az, honnan jön? A választ én már megadtam, jóllehet közvetett módon, amikor arra mutattam rá, hogy a jóhiszeműség micsoda katasztrófával jár, ha nem jóhiszeműséggel áll szemben, hanem rosszhiszeműséggel, hatalmi vággyal, uralmi vággyal, elnyomási törekvésekkel. Ahogy az erkölcsi világrend fölfordult, a jóhiszemű emberiség katasztrofális helyzetbe került, mert a bűn és az erőszak hatalmasabbnak bizonyult, mint a jóhiszeműség. A jóhiszeműség, mint alapállás: védtelenség, védtelenség a gonosz erőivel szemben. Az emberek egyszerűen nem hiszik el, megint egy ilyen vallási fogalmat hadd használjak, hogy a Sátán él a világban, és tulajdonképpen a Sátán uralkodik. Ha a jóhiszemű ember találkozik valakivel, mit lát: hát itt van egy ember, olyan mint én, sőt esetleg még mosolyog, esetleg még hízeleg, és hasonlók, akkor ezt hogyne kellene elfogadni? Van egy találó mondás, hogy ki mint él, úgy ítél, s ez valóban így van, mert a saját belső világunk szerint ítéljük meg a világ dolgait, és a mai emberek képtelenek felfogni, hogy az ördögpolitika mit művel az emberekkel. Amit Attila mondott, hogy az évi tízezermilliárd nemzeti össztermelésből vagy hatezermilliárdot valahol elcsúsztatnak, namost ezt elhinni, hogy emögött egy sátáni meggondolás húzódik, ezt nem hisszük el... Dosztojevszkij "Bűn és bűnhődés"-ét nagyon régen olvastam, mostanában nem érek rá regényeket olvasni, de volt egy nagyon érdekes mozzanat, ott, ahol Raszkolnyikov meggyilkolja a házvezetőnőjét, az meg csak hátrál, tátja a száját, és nem tudja elhinni, felfogni, hogy ez a fiatalember őt meg akarja gyilkolni; ha tudná, esetleg fölragadna valamit, védekezne. Velem is megtörtént egy hasonló eset. A Kiskörúton át akartam menni az úttesten egy teherkocsi és egy személygépkocsi között. Piros lámpánál álltak még az eset után is. Leléptem a járdáról a két kocsi közé, ebben a pillanatban a tehergépkocsi vezetője, aki nem ismert, soha nem látott, tehát nem tudta, hogy ki vagyok, gázt adott, és teljes erővel nekem rontott, még mielőtt átértem volna. Én erre megálltam - pedig ha elhiszem, hogy van ilyen aljas ember, aki egy ismeretlennek így akar kárt okozni, hát kiugrok onnan. Kellett ugyan pár perc, míg a lábaim működésbe léptek, de szerencsére nem törtek pozdorjává a csontjaim, mert az is megtörténhetett volna. Az előtte álló személygépkocsit ez a nyomás továbblökte, tessék elképzelni, milyen erővel jött. Én meg ott álltam: lehetetlen, hát ez nem igaz... Nem hiszünk abban, hogy az emberi gonoszság mire képes. Ha két ember megismerkedik, és az egyik azt nézi: hát kérem, ez is egy olyan ember talán, mint én vagyok, lehet nagyon rendes, satöbbi, a másik meg azt: hogy tudom ezt kiforgatni mindenéből, akkor vajon melyik marad fölül? A bűnöző, a rossz, a gonosz. A bűnözésnek, hatalomnak a fő kérdése nem az, hogy ő létezzen és éljen, hanem hogy hogyan tud a többiek fölé kerekedni, őket kizsákmányolni. A bibliai Dávid nem csodálatos emberi vitézségével és büszkeségével győzött Góliáton, hanem azzal, hogy a róla tán nem is tudó Góliátot egy parittyakővel fejbekólintotta. A rossz legyőzi a jót, ha a jó védtelen, és az erkölcsi világrend felfordulása a jót védtelenné tette, a hatalmat a rossz kezébe adta, így történt meg, hogy elbukott az Aranykor. Más példákat is szolgáltat a történelem, a mai napig az összeesküvők győznek, és elpusztítják, aki nincs fölkészülve arra, hogy összeesküvés és gyilkolás van.

ENDRE: Igen, persze, hogy teljesen szubjektív, ugye ha valakit meggyilkolnak, akkor odaállunk fölébe, és latolgatunk: hát most szubjektív dolog, hogy ez volt a gonosz, vagy aki megölte... Nem, ez nem szubjektív, a tények alapján kell dönteni.

SZÉKESVÁRI MÁRIA: Egyetlen kérdésem lenne: mi ebből a helyzetből a kivezető út? Vajon a fejlődés megy a maga útján, és ami egyszer felborult, visszaáll az eredeti, a törvényes állapotába? És mit tehetünk mi, mert gondolom, azért ülünk itt, hogy valamit majd tegyünk, vagy gondoljunk valamit legalább az egészről... Hogy itt erről beszélünk, annak kell legyen valami értelme.

Hozzászólás: Ugyanezt akartam kérdezni, csak másképpen. Szóval kerüljük a politikát, de... az egyes ember önmagában, szétszórtan, mint a mazsola a tésztában: nem tud semmit csinálni. Most mi megváltjuk a világot itt huszonöten, hazamegyünk, tudjuk, és fortyogunk, hogy körülöttünk mindenki milyen hülye... ez nem elég, szóval mégse lehet annyira elkerülni a politikát... vagy ha nem politikailag, de mindenképpen csoportot, közösséget kell ahhoz alkotni, hogy ezeket a gondolatokat ébren tartsuk és továbbvigyük.

ENDRE: A válasz ezúttal két szóval megadható. Hol a kiút, hogy lehet kiszabadulnunk ebből a helyzetből? Az Aranykor visszahódításával. Sajnos nem vagyunk mondjuk a világ ítélőszéke, mert ha az volnánk, tán tudnánk sok mindenen változtatni - mi csak az emberek egy kis csoportja vagyunk, a szavunk nem jut el nagyon messzire, meg le is fojtják. De magunkban is megindíthatjuk azt a folyamatot, amely az Aranykor felé vezet. Ha bennünk ez megindul, azzal már egy mag keletkezik, amiből bármi kibontakozhat. Politikára, közösségteremtésre természetesen óriási szükség van; az, hogy ez a kör tart előadásokat, vitákat, megbeszéléseket, mint ez a mai is, azt is jelzi, hogy akarjuk a közösséget. Ez a közösség a politikától nem zárkózhat el; utaltam rá, hogy nem szívesen venném, ha politikai jellegűvé válna ez a megbeszélés, de ez nem jelenti azt, hogy helytelenítem a politikai kérdések átgondolását - erre óriási szükség van, napjainkban ezen áll vagy bukik a magyar nemzet léte, mert lehetséges, hogy ha ezek a romboló folyamatok tovább tartanak, még négy esztendeig, mire körülnézünk, nem találjuk meg önmagunkat és a magyarságot.

DÁVID: Én is szeretnék választ adni egy-két kérdezőnek, meg magamnak is, hogy tudniillik mi volt az, ami az erkölcsi rend felborulását elindította. Namost én sem tudom, hogy mi volt az konkrétan, de hogy egy emberi tényező volt, ami az emberekben mint egyénekben jelentkezett, ez bizonyos, tehát ez nem kívülről jött, mittudomén, leszállt egy ufó a Föld fölé, és besugárzott valamit, és akkor az egész emberiség hatalmaskodni kezdett meg gyorsan buta lett... Nyilván valakiben vagy valakikben esetleg egyszerre ez elkezdett motoszkálni, hogy miért, nem tudom. De hogy kivezető utat láthatunk ebből, az is biztos; ha mi ezek ellen a világfolyamatok ellen föl akarjuk venni a harcot, akkor saját magunkban kell ennek a hatalmi tényezőnek és az erőszaknak a csíráit is elfojtanunk. Ez mondjuk talán csak erőszakkal megy, úgyhogy ez egy érdekes kis paradoxon, de ezen el lehet gondolkodni. Tehát az egyéni önazonosság megtalálása volna a lehetőség.

ATTILA: A kiutat talán úgy lehet csak megtalálni, én legalábbis nem jöttem még rá más megoldásra, hogy hozzunk létre olyan köröket, ahol magunk is gondolkozunk azon, hogy hogyan lehet az életünk legfontosabb problémáit meglátni, hogyan tudunk tájékozódni, a lényeget megragadni, próbáljuk ezeket a titkokat megfejteni, és utána ezt megvitatni, megosztani barátainkkal, ismerőseinkkel, és megkeresni azokat a kapcsolatokat, csatornákat, amelyeken másokhoz eljutunk. Másokat is érdekel a saját életük, sorsuk. Annak is lenne értelme, ha elmondanátok, ki miért jött ide; nyilván a kíváncsiság, vagy valahogy érintettnek érzitek magatokat. Ha létrejönnek olyan közösségek, amelyek tisztán látják a helyzetet, mert ezeknek a titkoknak a megfejtésével rendszeresen foglalkoznak, akkor nem teljesen védtelen és felkészületlen embereket érnek azok az intézkedések, amiket ellenük hoznak, hanem olyanokat, akik tudják, hogy mi történik velük, és képesek arra is, hogy kitalálják, hogyan tudnak föllépni ellene. Ha ezek a közösségek kezdenek egymással is kapcsolatba lépni, akkor lesz ennek igazán súlya. Azért látom úgy, hogy ennek egyetemes jelentősége lehet, tehát hogy Magyarországon az emberek nagy része érdeklődhet az iránt, hogy a saját életével mi történik, és hogy az emberiségben beindulhatnak olyan közösségi szerveződési folyamatok, amik fölveszik a harcot azért, hogy megszűnjön ez a kiszolgáltatott és tudatlanságba taszított állapot, mert létezik egy ilyen valós tendencia. Induljunk el mondjuk abból, hogy ez tényleg fogyasztói társadalom-e vagy nem. Láttuk azt, hogy a tízezermilliárd évi jövedelemből hatezermilliárdot elvesznek; ez azt jelenti, hogy minden aktív keresőtől havonta ötvenezer forintot. Nem tudom, ki tűrné békével, ha az utcán odamenne hozzá valaki, és kivenne a zsebéből havonta ötvenezer forintot, vagy akár csak egyszer ötvenezer forintot is; és főleg ha kiderül, hogy azért kell neki ez a pénz, hogy olyan intézkedéseket hozzon, olyan szervezeteket alakítson ki ezen a pénzen, amik segítségével jövőre még több pénzt tud tőlünk elvenni, nem hiszem, hogy rátennénk az életünket arra, hogy naponta 10-12-14 órát dolgozzunk ennek a valakinek, és nem a családunknak, hanem saját életünk elrablói javára. Túl azon, hogy ez egy anyagi kérdés, az is kérdés, hogy tényleg ilyen társadalomra van-e szükségünk. Maga ez a kifejezés, hogy mi jóléti fogyasztói társadalomban élünk, ez, ha nem jelöljük meg, hogy ezeket a fogyasztói javakat valaki meg is termeli, akkor itt úgy tűnik, a hangsúly azon van, hogy mindenki fogyaszt, tehát alig járunk dolgozni, egész nap a közértekben hemzsegünk, és válogatunk, hogy mit fogyasszunk: neked mire támad kedved, nekem erre, tizenkilenc autót kérek, ilyen körhintát meg ilyen palotát szeretnék... mindenki így fogyaszt egész nap, és néha, ha már megcsömörlött a sok fogyasztástól, akkor elmegy dolgozni, kis kikapcsolódás kell az embernek... Valójában ez nem fogyasztói társadalom; itt napi 10-14 órát dolgozunk olyan körülmények között, hogy azt, hogy ennek mi a célja és az értelme, azt igazából nem közlik velünk. Csak annyit közölnek: ha ezt megteszitek, akkor kaptok ennyi meg ennyi pénzt, vagy ilyen meg ilyen ellenszolgáltatásban lesz részetek. Úgy bánnak velünk, mintha valami alkut kötnénk, amiben nincsen belelátásunk abba, hogy miért ezek a feltételek. És hát aztán a fölkínált lehetőség a fogyasztásért - igaz, hogy a fogyasztási javak fejlődnek, és több minden közül lehet választani a mai Amerikában mondjuk, mint ötven évvel ezelőtt, szóval akkor ez lehetne az alku célja, hogy egy ilyen fogyasztói társadalmat elérjünk... De én azt gondolom, hogy a puszta fogyasztásban merüljön ki az emberi élet lényege, aki ezzel egyetért, az olyasmivel ért egyet, amivel a természetben nem találkozni - a természetben, az állatvilágban nincs olyan lény, aki egyfolytában csak a fogyasztásért él. Még a háziállatok, a kutyák, macskák is mutatnak öntörvényű viselkedéseket, ragaszkodnak a gazdájukhoz meg az utódaikhoz, gondozzák a kölykeiket, szóval sok olyan tevékenységgel foglalkoznak, amit sziklaszilárd fogyasztói eltökéltséggel nem lehetne folytatni. Mégis van olyan háziállat, amelyik ehhez eléggé közel áll, és ez a disznó, azaz sertés. Ez azt jelenti, hogy ennek a társadalomnak a legjobb oldala, amivel csalogat bennünket, az az, hogy legyünk olyanok, mint a disznók - ez mindent megér, megéri azt, hogy naponta 10-14 órát dolgozzunk 30 éven keresztül. Milyennek kéne hát lennünk, ha nem olyannak, mint a disznók? Az emberben van egy olyan vágy, hogy értelmes életet éljen, és hogy saját egyéni életét, amiért megszületett, amiért a természet létrehozta, azt beteljesítse, kiteljesítse, megvalósítsa. Ennek nem szabad véget érnie - hiszen az élet egészének értelméről van szó - az egyén életével együtt; valahol tovább kell élnie annak, amit létrehozott, és nyilván nem a májkonzervnek, amit a gyárban hozott létre. Mást is létrehoz szabadidejében - épp ezért egyre kevesebb szabadidőt hagynak, hogy egyre kevésbé tudjunk emberhez méltó életet élni, vagy egyáltalán gondolkodni azon, hogyan élhetnénk emberibb életet. Emberibb életünk csak akkor fog megvalósulni, ha rájövünk egy olyan találmányra, egy olyan leleményre, ami összefügg azzal, hogy miért születtünk meg, és utána ezt az elvet vagy szellemiséget tovább tudja vinni a világ - akik ismertek bennünket, vagy a közösség, amiben éltünk, tehát a nemzet. Mi élhet tovább belőlünk, ha meghaltunk? Semmi más, csak a szellemiségünk. A szellemiségünk azért is, mert nem az anyagi környezetünket, mondjuk a cipőnket szeretnénk tovább éltetni, hanem azt, amit az életünkkel létrehoztunk. Ezt a szellemi dolgot a nemzet kultúrája tartja fönn, tehát olyasmit kell létrehoznunk, ha életünknek értelmet akarunk adni, ami a nemzet kultúrájához kapcsolódik, és ami a saját legjobb indíttatásaink szerint továbbviszi a nemzet életét. Akkor ez fönn tud maradni és tovább tud fejlődni -halhatatlanságunk legfőbb és legvalósabb lehetősége a nemzet. A nemzet az, ami emberi mivoltunkat biztosíthatja; enélkül szellemiségünk, tehát amiért élünk, nem való arra, hogy tovább éljen. Emberhez és nemzethez méltó szellemiséget kell kialakítanunk, azzal kell törődnünk, hogy a nemzet szellemi életét jobbá, különbbé, szebbé tegyük. A nemzeten belül az emberek olyan kapcsolatba lépnek egymással, olyan közösségi életet élnek, hogy a spontán és természetesen szerveződő közösségekből létrejön egy egységes szervezet - ezek nem olyan látszatközösségek, művi szervezetek, mint a pártok vagy a média... egyébként az is ahelyett, hogy hírközlést (ugye, ez a szó is szinte ismeretlen) valósítana meg, tömegtájékoztatást nyújt, magyarul tájékoztatnak bennünket arról, amiről akarnak. Egy egészséges közösségben valóban hír-közlés kell legyen, minden ember között kölcsönös, oda-vissza irányú és teljeskörű. A nemzet szerveződésének, a nemzet közösségi dimenzióinak fejlesztése az, amiért igazán közvetlenül lehet élni. Ezt szerintem egyre több ember érzi, mivel a mai világ egyre messzebb visz ettől, ezért ez a gondolat egyre égetőbben merül föl. Túl azon egyébként, hogy a nemzet mint közösség, az egyedüli biztosítéka az életünk emberi tartalmai továbbélésének, a nemzet maga is a Természet akaratának hordozója, a Természet pedig a Világegyetem akaratának hordozója, és ezek mind egy irányban tevékenykedő tényezők. Minden, ami természetellenes, az a Világegyetem folyamataitól és a nemzet folyamataitól elválni igyekszik - s ami a leghevesebben igyekszik elválni, az a politika. Kialakítottam egy világlátást magamban, amit úgy hívok: természeti világmodell. Eszerint létezésünk öt létkörön alapszik: az egyik a Világegyetem - mi ennek részei vagyunk, ezt nem való megtagadni, mint ahogy egy fa sem azzal foglalkozik, hogy megtagadja a talajt, amiből kinő, amiből táplálkozik - nekünk is táplálkoznunk kell abból szellemileg és érzésben, hogy a Világegyetem az egyik létkör, amivel foglalkoznunk kell. A másik létkör az élővilág, a Természet; a harmadik az emberiség; a negyedik a nemzet; és az ötödik az egyén, a család, tehát a közvetlen személyes élet. Ez az öt létkör egyformán létfontosságú számunkra, egyiket sem emelhetjük ki a másik rovására. Nem mondhatom, hogy ember vagyok, de nem vagyok magyar, mert akkor a Természet törvényeit fölrúgom, természetellenes akarok lenni, nekem nem felel meg a természetes kibontakozás - mintha egy fának nem felelne meg, hogy ő diófa, bármi akarna lenni, csak az nem, hanem mondjuk egy kavics - ahogy egy diófa képtelen kaviccsá alakulni, én is meddően törekedhetnék, legfeljebb elszáradt diófa lenne belőlem. A mai világnak az a fő baja, hogy ezt az öt egyenlően fontos létkört egymás ellen játsszák ki, tehát hol az egyiket, hol a másikat emelik ki, miáltal a többit elnyomják, és itt tulajdonképpen az elnyomáson van a hangsúly. Világháborúkat idéznek elő, amelyek a nemzeti törekvésekhez olyan negatív képzeteket fűznek, hogy az emberek ne foglalkozzanak annyira a nemzettel, és ezáltal jobban alá lehessen vetni őket a gazdasági erőknek, hisz ha valakit megfosztanak ettől a kiteljesedési lehetőségtől, akkor a szellemiségétől, emberi mivoltától fosztják meg, márpedig egy embertelenített ember sokkal alkalmasabb rabszolgának, mint egy olyan, aki egyfolytában önfejűsködik és öntudatos. Amit mi tehetünk, az a közösségépítés. Milyen emberekkel találkozunk, hogyan lehetne azokat összehozni, akik tehetnek valamit - ez mindannyiunknak személyes ügye kéne, hogy legyen. Én is azért vagyok itt, hogy kialakítsunk, túl azon, hogy elbeszélgetünk, egy közösséget, ahol összejárunk rendszeresen, jobban megismerkedünk egymással, és lassanként közelebb kerülünk az igazsághoz. Mindegyikünk saját maga lehet egy láncszeme vagy elindítója ilyen közösségeknek, kis köröknek, akár három-négy emberes családi találkozóknak. Ez egy emberi kiút az embertelen világból. Még mindig lehetőségünkben áll emberekkel beszélgetni, és amíg ez lehetséges, addig...

ATTILA: Szerintem minden emberben vannak lehetőségek... biztos van, akit talán nem is lehet meggyőzni... de akik sorstársaink abban, hogy látják a problémákat, amiktől szenved a magyarság és az emberiség, azokat talán könnyebb meggyőzni, mint azokat, akik pont ellenérdekeltek.

SZELESTEI LÁSZLÓ: Sok pesszimista dolog elhangzott, aminek persze van alapja, de én úgy érzem, hogy ez a világméretű őrület már tényleg a végkifejlet felé tart, ez az őrület már önmagát is bedarálja. Ha csak azt nézzük, hogy a természetnek nem lehet célja és feladata, hogy minél többel, minél több anyaggal, minél több emberi erőfeszítéssel tartsa fenn magát, hanem pont az ellentéte, amit a magyarság is képvisel, és egyáltalán, természeti törvény: a legkevesebb eszközzel, a lehető legkevesebb emberi munkával a lehető leghasznosabbat létrehozni - nos, önmagában az, hogy egy másik erő ez ellen tesz, nem számít, hát hadd tegyék. Ellene nem tudunk mit tenni; ha konfrontáció van, nyilván mi fogunk alulmaradni. Épp a minap láttam elhúzni egy olyan, politikusainkat szállító konvojt, hogy ehhez képest a brezsnyevi konvoj kutyafüle volt, szóval ha már ide jutottunk, akkor tudjuk, hogy ennek vége, ez nem mehet tovább. Riesman gondolata jut eszembe a "Magányos tömeg"-ben, hogy van a kívülről programozott ember és a belülről irányított. Ezek nyilván kívülről irányított emberek, akiknek nemcsak a kicsiségük, kicsi szellemiségük, vagy akár a törpeségük... igen, tehát az, hogy mindenképpen kívülről próbálják magukat megerősíteni anyagiakkal, hatalommal - hát ez nem megy, nyilvánvalóan a teremtőnek nem az a célja, hogy ezeket a törpéket fölénk növessze; vagy ha eddig az is volt, csak azért, hogy kijelöljön egy zsákutcát, aminek a végén belátjuk: arra nem lehet menni. Mondom, ez úgy, ahogy van, úgyis ledarálja magát, legföljebb azon tudunk segíteni, hogy a zsákutca minél előbb véget érjen. A lényeges inkább az, hogy mit tudunk magunkban megtenni. Lekapcsolódhatunk a médiáról - én huszonhét éve nem nézek tévét, egyszerűen azért, mert hazudtak azelőtt is, most még inkább hazudnak, már nincs is más, csak hazugság, már az időjárásban sem tudnak igazságot mondani, annyira rááll a hazugságra a gépezet. Le kell kapcsolódni erről. Meg kell csendesednünk, oly módon, hogy tényleg elgondolkodunk azon, hogy mi a sorsunk, a feladatunk, mi a célunk, és egyáltalán, hogy ráébredjünk a gyökereinkre. Olyanokat is mondok, ami lehet, hogy szentségtörés lesz: nem azokat kell csak olvasni, akiket felkínálnak. Mind az ellenzék, mind a hivatalos liberális vonal három nagy piedesztálra emelt szerzőt állít elénk, Hamvas Bélát, Pilinszkyt és Bibót. Hát könyörgöm, van itt Karátson Sándortól kezdve Sinka Istvánig és Vas Albertig annyi, de annyi, és sorolhatnám ezeket a valóban echte magyar gondolkodókat - itt most a jelenlevőkre nem akarok utalni, mert hízelkedésnek tűnne - ezeknek a könyveit elővenni... Attila fejtette ki két vagy három évvel ezelőtt megjelent cikkében: arra kell figyelni, ami megérint bennünket érzelmileg. Mindaz, amivel próbálnak a szellemünkre hatva, racionális dolgokkal manipulálni, úgy pereg le az emberekről, mint a víz. Somogyi Győző jut eszembe, aki szintén liberálisként indult, aztán teljesen hátat fordított a politikának, kiment falura, Salföldre, és elmúlt a gyomorfekélye, ezt az egész bagázst, ami itt van, Pesttel és az idegenségével együtt lerázta magáról, és ott megteremtette az autonóm létét. Ezt kell nekünk is megteremteni - lehet egy albérlet mélyén is, bárhol, egyszerűen magunkba kell nézni.

DÁVID: Mélységesen együttérzek ezzel; a beszéded első részében viszont az fogott meg, hogy hát ez a világrendszer úgyis össze fog omlani magától - csak én attól félek nagyon, hogy ránk fog omlani. Nagyon nagy, és mi nagyon alatta vagyunk. Ennek vagy egy akkora világháború lesz a vége, amekkorát még nem láttunk, vagy valami hasonló, én ettől nagyon tartok.

SZÁNTÓ ATTILA: Én meg mélységesen nem értek egyet, de csak a befejező gondolataiddal. Én nem a félrehúzódást és a magányt, a belső csendet tartom követendő útnak. Sok barátommal szoktam beszélgetni, akik buddhista közösségekbe járnak, sokan taoisták - nem feltételezem rólad, hogy buddhista vagy taoista vagy, de ott is a lélek lecsendesítése a legfőbb követendő példa, és a lélek teljes kiürítése: a taoistáknál a wei-wu-wei, a semmittevés, a nemcselekvő cselekvés filozófiája, a buddhistáknál a nirvána, ahol megintcsak eljutunk a csöndbe, a mennyei békességbe. Namost ez jó, mert a saját gondomat megoldom vele - és a többi? Ezzel megoldhatom még azoknak a problémáját is, akik esetleg úgy állnak hozzám, hogy én zavarom őket... Szerintem nagyon fontos, hogy magadra odafigyelj, mert nyilván aki a saját belső lelki békéjét nem teremti meg, az hogyan akarna bárkiéhez hozzászólni, hogyan szeretne bármin javítani - ezzel teljesen egyetértek, és az is biztos, hogy embertípusonként változó ez a lelki béke, van, aki a világtól elvonulva szeretné megteremteni, de van, aki azt szeretné, mert mozgékonyabb, közösségben élő típus, hogy belső békéje, harmóniája terjedjen. Ennek is ugyanolyan létjogosultsága van. Ahogy te is nagyon jól mondtad, meggyőzni senkit nem szabad; akinek affinitása van az ilyen dolgok iránt, az keresse meg a lehetőségét, hogy meggyőzhesse saját magát. Ha már meggyőzzük, olyan utat járunk, mint például a Hit Gyülekezete, ami különböző csodákat művel ugyebár... Tehát én kapcsolódva a te iménti kijelentésedhez mondom azt, hogy a lelki béke fontos, de próbáljuk meg megkeresni azokat az embereket, akiknek szintén ugyanilyen fontos, és akkor ne elhúzódjunk egymástól, hanem keressük meg a kapcsolódási pontokat, illetve például az olyan közösséget is, ami itt van. Nekünk is van társaságunk, és sok másik társaságot ismerek; előbb-utóbb ezek a csoportok meg fogják találni egymást, mindegyik másféleképpen szerveződött, de a lényeg, hogy vannak. Pillanatnyilag még a póluscenterben és a dunaplazában lehet tízezrével látni a tizen-huszonéves korosztályt, de itt is vannak, tehát ez a szellemiség terjed.

OSVÁT LÁSZLÓ: Az egész problémára a válasz attól függ, hogyan nézzük a világot, mit látunk: csak azt az anyagvilágot, amit érzékelünk, vagy pedig a szellemvilágot is hozzávesszük. Ha az asztrálban az ember valamit pontosan megteremt, az meg fog jelenni az anyagban. Ha mi az Aranykort megteremtjük pontosan, tehát pontos képünk lesz az Aranykorról, vagy épp a magyarságról, akkor az Aranykor megjelenik, és a magyarság élni fog. Azért jó, amit most csinálunk, mert pontosan azt az utat járjuk, amit ilyenkor kell. Egy nagyon nagy anyagi hatalommal állunk szemben, amit legyőzni nem lehet. Ezt úgy szoktam mondani, hogy ha szembetalálkozol a szamurájjal, és az rád támad, és van lenn a földön egy kard - ha azt te felveszed, akkor biztos elvesztél. Tehát aki ezt a hatalmat anyagi úton akarja megdönteni, az biztos elveszett. Viszont ott a másik, a szellemi út. Ezt kell választanunk, pontosan azért, mert mi a mag népe és a bárka népe vagyunk. Nem tudunk mindenkit meggyőzni... nem is kell! Ha beszélgetsz valakivel, lehet érezni, hogy bekattan az, akinek szól ez az üzenet, és abban a pillanatban, csak egy mondatot mondtál, ő már önjáró lesz - úgy mondom, hogy fénymagok vannak bennünk, és az a fénymag akkor felgyullad, és adja tovább a tüzet. A mai kort úgy lehet elképzelni, mint egy nagy barlangtermet, ahol ég egy gyertya - még nincsen világosság, csak jelzőfény ég. Ha tudunk tüzet gyújtani, akkor egyre több gyertya gyullad meg, és a terem kivilágosodik - ez a feladatunk, hogy fényt gyújtsunk, és akiben benne van a fénymag, elkezd égni. Nem kell itt különösebben nagy dolgokat tenni: vigyük szét a gondolatainkat, a magyarságérzetünket, a magyarságtudatunkat, és akkor szépen összeáll a teljes tudás a magyarokról, meg a teljes tudás az Aranykorról, és akkor szinte magától fog megalakulni az Aranykor. Nem nekem a feladatom, hogy ezt megteremtsem, de ha hozzájárulok ahhoz, hogy szép kerek egész legyen az a tudás, akkor az elkezd sugározni, és ahhoz fog menni, aki cselekvésre is képesen elindítja a folyamatot valahol az anyagi világ szintjén. Tehát aki gondolkodik, annak csupán a gondolati egészet kell összehozni. A Kabbala hétezer év óta ugyanazt a gittet rágja, és nyomja föl folyamatosan az energiapályákra a gondolatokat - lehet, hogy a testvériség-egyenlőség-szabadság eszméi már hétezer év óta ott vannak, csak akkor lett fogékony a világ, a XVIII-XIX. században, erre a gondolatra, és akkor kiteljesedett; ez volt a programja. Ezt a kiteljesedést mi is megcsinálhatjuk, a mi tudásunkban is benne van, mert az égből jött nép vagyunk, az Aranykor bennünk van, nekünk csak helyre kell állítani azt a romokban heverő tudást. Egyszerűen itt a fény és a sötétség harcol. A fény a létével erősebb; a harc nem az, hogy most akkor nekiállok, és ütöm-vágom... a harc az, hogy létezem. Akkor járok el jól, ha én a feladataimat látom el pontosan, tehát látom, hogy mit kell lépnem, és azt a lépést megteszem. Ha ez meglesz, akkor harc nélkül kapom meg azt, ami az enyém.[szünet]

ATTILA: A szünetben hallottam, hogy nagyon pezsegtek az események, kicsit arra emlékeztetett, mint amikor az ember egy hangyabolyhoz közelhajol, és hallja, hogy mindenhol megy a sustorgás; örültem, hogy ilyen pezsgően beszélget mindenki, tehát gondolom, sok érdekes gondolat merült föl, úgyhogy mondjátok.

FAZAKAS FERENC: Attila, több pont volt beígérve, és azt hiszem, nem beszéltél mindenről, most tehát úgy teszem fel a kérdést, hogy nem teszem fel... tehát mi az, amiről nem volt szó még? Ha nem emlékszel, akkor esetleg elővenni a papírt...

ATTILA: Igen... ez nem az, középkori műemlékek az Északi-középhegységben... Miért érdemes élni? Ez olyan téma, amiről érdemes sokat beszélni, de azért ezt érintettük. Mi jön a halál után? Ezt is érintettük, abban az értelemben, hogy a halhatatlanságunk első számú pillére a nemzet és kultúrája; életünk értelmét a szellemiségünk jelenti, és a szellemiségünk hordozója a nemzet, ezért tartalmilag a szellemi cselekvésünknek a nemzetre kell irányulnia, mert ez a természetszerű talaja, nem pedig az, hogy valami akadémikus kérdéseket szőrszálhasogassunk egész életünk során. Mit jelent életünk számára a bennünket magába foglaló közösség, a nemzet? Hát ezt. Mit jelent magyarnak lenni, és melyek a magyarság lényegi tulajdonságai és ismertetőjegyei? Erről nem volt szó. Ezek majdhogynem tabukérdések, mintha a magyarság problémája a mai Magyarországon valami ötezredrangú téma lenne, erről szinte nem illik beszélni, legalábbis a ma uralkodó direktívák szerint. Ugyanakkor ez kikerülhetetlen kérdés, nemcsak azért, mert a nemzet kategóriája általában a személyes életünk továbbélésének legfőbb biztosítéka, ha nem is az egyetlen, mert ezen kívül is vannak közösségek, az embernek utódai is vannak, és hát a világegyetemben az ember csak megmarad, még ha ez viszonylag megfoghatatlannak is tűnik... de egyszerűen azért, mert mi éppen a magyar nemzetnek vagyunk a tagjai, ezzel foglalkoznunk kell. Ennek az eltussolása mögött meghúzódnak bizonyos érdekek, bizonyos szellemiség, ami ki akar vetkőztetni bennünket a magyarságtudatunkból, és ami azt sugallja, hogy ezzel ne foglalkozzunk, ez legyen inkább tabu. A gondolkodás azonban nem szabad, hogy tabukat ismerjen; a gondolkodásnak az az ismertetőjele, hogy mindent, amit lényegesnek, fontosnak tart, megvizsgál. Egy jóérzésű embernek, aki képes az önmagát megvédés szükségességére ráeszmélni, igenis az a való, hogy foglalkozzon azzal: mit jelent magyarnak lenni. Eleve az a probléma, hogy mit jelent egy nemzet tagjának lenni, eléggé elmosódott körvonalakat kapott; nem született olyan eredmény, amitől határozottan éreznénk, hogy meg tudjuk különböztetni, mit jelent magyarnak lenni, és mit egy más nemzet tagjának. A "Mágikus látás és a magyarság" című írásom most nincs itt, próbálom emlékezetből felidézni. Hogy magyarnak lenni mit jelent, ez oly hatalmas és szerteágazó kérdés, az életünk mindennapjaiban annyira jelen van, hogy szinte észrevétlen, mert az embernek természetes, hogy magyar, és csak mondjuk mikor elmegy külföldre, akkor érzi, hogy ez valami más - olyan ez, mint a levegő: az embernek nem tűnik föl, hogy van, amíg valamiért rá nem irányul a figyelme. Berzsenyi írt egy versfüzért arról, hogy különböző nemzetek tagjai hogyan táncolnak; ebben leírja, hogy a német, mikor kiáll táncolni, milyen jellegzetes német táncokat járkál, aztán hogy mondjuk a francia táncok milyenek, satöbbi - ám mikor a magyarra kerül a sor, írja Berzsenyi, az egy darabig táncol párban, mint a többi nemzet fiai, de amikor igazán magával ragadja őt a tánc, akkor otthagyja a párját, és elkezd úgy táncolni, hogy szinte tombol. Amikor egy titkos törvény jelenik meg a táncában, amikor az látható, ami nem látható, az ember elréved, látván a magyar virtustól átszellemülve táncolót - nem az a lényeg, hogy pontosan hogy táncol, hanem hogy az embert ez az egész szellemiség elragadja, és szinte magát a szellemiségét, a titkos törvényét látja a táncnak, amit egyedül, a világ elé állva és a világgal párbeszédet folytatva táncol a magyar. Számomra ez fontos útmutató volt abban, hogy a magyar miben különbözik a többi néptől: talán jobban elragadja a hév? Jobban kapcsolatot tart azzal a természeti erővel, amitől az ember kitombolja magát, amitől az ember szinte megtáltosodik? Azt gondolom, igen, ez a megtáltosodás talán tényleg egy magyar jellegzetesség; erre szót más nyelvben nem ismerünk. Petőfi egyik versében, azt hiszem, szintén a tánccal kapcsolatban egy olyan kitételt alkalmaz, hogy: amúgy magyarán rakta a táncát. Ha megnézzük az értelmező szótárban, mit jelent az, hogy magyarán, ott az van, hogy úgy istenigazából; ha megnézzük, az istenigazából hogy van angolul, azt úgy mondják, hogy veri máccs... De ebből a kifejezésünkből is kitetszik valami: istenigazából, tehát azért, mert az ember érzi azt az igazi erőt, ami átjárja a világot, és annak él, és az bontakozik ki, és bűvös erővel elragadja! Aztán az is, hogy szilajul... ez is Petőfi versében fordul elő. Szóval én ilyen képet alakítottam ki a magyarság jellemzőiről. Bár a családnevem nem magyar név, a világérzékelésem, világlátásom magyar jellegű. Erre úgy jöttem rá, hogy mikor énekelek, vagy elkezdek gitározni, szinte akaratlanul követem a belső sugallataimat, és ha valamit érdekesnek vagy izgalmasnak találok, aszerint hajlik és alakul a ritmus, a dallam, a zenei világ, és ami előbukkan, az nagy meglepetésemre - mert mondjuk a francia őseimet egyáltalán nem szándékoztam megtagadni, tehát a magyarságtudat és a franciaságtudat nincs nálam ellentétben, sőt jelentős átfedésben van - tehát olyan világok merülnek föl a sejtjeimből és kerülnek napvilágra, amelyek az ősmagyar világ felé vezetnek. Ezért van, hogy a Vágtázó Halottkémek zenéjében az ősmagyar világ megjelenik, mert bennem is, a sejtjeim mélyén, egy ilyen világ él. Azt tapasztaltam, hogy a megtáltosodás - amikor a Természetet-Világegyetemet átjáró belső erő csodaszerűen, szinte magamagától, mágikus módon megelevenedik, és elemi erővel tör elő, semmi nem fékezheti, semmi nem riaszthatja, hanem korlátlanul kiteljesedik és a végsőkig megnyilvánul, egy olyan világban, aminek az egész léte ebből az erőből fakad - ez olyan fényes erő, hogy mikor belegondoltam, beleborzongott az elmém. Ahogy az életerő tud iszonyú erősen föltámadni, ha az ember életveszélybe kerül, ugyanúgy ez a szellemi és biológiai erő, ami a Világegyetemet átjárja, hihetetlenül fényes, lenyűgöző, elragadja az embert és bűvös erejétől szinte lehetetlen szabadulni, amint a magyar nyelv értelmező szótára írja a mágikus hatásról. Ez alkotja a magyarság lényegét, szilajságunknak, igazságkeresésünknek, életvágyunk kiteljesedésének, a magyarság ma is megmutatkozó sikereinek ez az alapja. Az olimpiákon is még mindig nagyon jól szerepel Magyarország, márpedig ha meggondoljuk, hogy hatmilliárd ember közül csak tízmillióan vagyunk, akkor az, hogy mindig ott vagyunk az első tíz között, szinte tízszeres-hússzoros sikertöbbletet mutat. Ez érthetetlennek tűnik; mondjuk a magyar sport állapota ezt nem indokolja, sőt annyira rossz körülmények között nevelkednek sportolóink, hogy a világátlag alatt kéne teljesítsünk. Az utóbbi 25-30 évben rendeznek középiskolai diákolimpiákat, és ezeken rendszeresen feltűnően jól szerepelnek a magyarok, sőt matematika, fizika, kémiából leggyakrabban az első három helyezés valamelyikét foglalják el; az informatikai és egyéb diákolimpiákon is az első tízben szerepelnek. Van olyan tudomány, például az elméleti biológia, amelynek öt legkiemelkedőbb alakja (Bauer Ervin, Bertalanffy Lajos, Bornemisza István, László Ervin, Polányi Mihály) magyar származású; ez a tudomány a biológiai jelenségek elméleti alapjait kutatja, tehát az életnek és a tudománynak az összekapcsolódása. Memória-világbajnokságon, tán tavaly volt egy ilyen világverseny, az első három helyezett magyar volt. Mivel lehet ezt magyarázni? Magyarázzák azzal, hogy a középiskolai oktatási rendszer Magyarországon rendkívül magasan fejlett. Hát, itt legtöbben jártak középiskolába, mi sajnos tudjuk, hogy ez nem így van, és ezt nemzetközi vizsgálatok is igazolják: tizennégy éves korban jóval magasabbak a magyar fiatalok nemzetközi mutatói, mint tizennyolc éves korban, tehát a középiskola rontott az adottságaikon. Ezek a nemzetközi vizsgálatok sajnos nem terjedtek ki hatéves korig; lehet, hogy kiderült volna, hogy az általános iskola szintén csak rontott... 14 éves korban még ma is a magyar fiatalok a legtehetségesebbek, legsikeresebbek és legátfogóbb műveltségűek a világon. 1970-ben még a 18 éves korosztályban is a magyarok voltak a legtehetségesebbek a világon, aztán észbe kaptak, úgy látszik, a kormánynál, és azóta sikerült lenyomni ezt a rendkívül jó mutatót, most már a japánok az elsők. A hatéves korosztálynak nem rendeznek nemzetközi felmérésű összehasonlító vizsgálatokat, de gondolom, az derülne ki, hogy ott még jóval magasabbak a mutatóink, nemcsak hogy a világ legjobbjai vagyunk; ebből kijönne egy harmincszoros vagy még magasabb sikerességi arány - érthetetlennek tűnhet, hogy mitől van ez. Szerintem a magyarságban van egy olyan lelki és szellemi hozzáállás a saját életünkhöz, ami tán közelebbi, bensőségesebb és átfogóbb, mint más népeké. A közfelfogás Magyarországon még mindig erősebb szerepet tulajdonít a családnak, mint Ausztriában vagy a többi nyugati országban. A család szerepe egyre kisebb Magyarországon is, 20-30 %-a az embereknek még mindig a legfontosabb dolgok között tartja számon, a többi 70 % már nem, csak második vagy harmadik helyen, de ezzel együtt még mindig nagyobb szerepet kap, mint más országokban, ahol természetesnek tekintik, hogy a siker, a gazdasági hatalom és pozíció minden, amit az életben el lehet érni. Magyarországon még tudnak mást is az emberek... Ennek az az oka, hogy ez a megtáltosodásra való mágikus életerő, szellemerő a hagyományainkon, a családszeretetünkön, az életszeretetünkön keresztül az életfelfogásunkban úgy nyilvánul meg, hogy egy teljesebb tudást, tapasztalatot, világlátást hordozunk magunkban, és ezért az érdeklődésünket nehezebb kiölni, az érdeklődését tovább megőrzi egy fiatal az iránt - hiába iskolák és egyetemek - hogy mi történik velünk, hogy lehet az életnek értelmet adni. Ez a törekvés mintha erősebb lenne bennünk; én ennek tulajdonítom a magyarság különös sikerességét, ami 3000 %-os sikert jelent egy olyan helyzetben, amikor, évszázadok óta, magyarnak lenni - különösen az utóbbi században - nem tűnik valami kedvezőnek. Nem úgy indulnak a magyar sportolók és diákolimpikonok, hogy: de jó lesz, most megmutatjuk, hogy a magyarok azért tudnak valamit. Itt ki van kapcsolva egy motor, a nemzeti érzés, és mégis ilyen eredményt érnek el! Csakhogy 18 éves kor után ezt a különös sikerességet fölváltja egy különös sikertelenség. A magyar társadalom úgy van berendezve, hogy akik egyébként képesek lennének a világon szinte párját ritkítóan kiemelkedő nagyszerűségű munkával és tevékenységgel gazdagítani országukat, olyan feltételek közé kerülnek, hogy sikertelen emberekké válnak, és velük együtt az ország is sikertelen lesz. Mesterséges gazdasági, történelmi és szellemi lefojtottság teszi ilyenné a magyarságot. Az elemi, kozmikus, teremtő, természeti, mágikus erő igazi fényét, méltóságát, büszkeségét, az élet csodáit kibontó öntudatát, messzeható fényű kiállását, szilajságát - ezt sikerült belőlünk félig-meddig kiirtani... '56-ban azért a magyarok még ki tudtak állni egy világhatalommal szemben is, és a világtörténelem talán egyik legszebb és legfényesebb lapját írták meg sok külföldi szerint is. Azóta eltelt negyven év, és megint erősödtek az ellenünk ható tényezők. Tudnunk kell a magyarságunk lényegéről ahhoz, hogy kapjunk még egy motort a saját életünk kiteljesedéséhez.

ATTILA: Ez nagyon jó kérdés; legtöbben tudják, hogy az öngyilkossági statisztikában vezetünk, de olyannyira, hogy az utánunk következő országban feleannyi öngyilkosságot követnek el. Az öngyilkosság vizsgálata egyértelműen azt mutatja, hogy ez társadalmi hatástól függ. Durkheim, a múlt századi tudós, aki az öngyilkosság egyik nagy szakértője volt, kimutatta, hogy függetlenül attól, hogy Párizsban éppen milyen emberek fordulnak meg, a párizsi öngyilkossági statisztikák hosszú távon egy állandó arányszámot mutatnak, ami a társadalom változásával persze változik lassan, de Párizsban sokkal nagyobb a mobilitás, sokkal gyorsabban cserélődnek ki az emberek, mint ahogy ez a szám változna. Tehát valószínű, hogy az ottani viszonyok, az a szinte megfoghatatlan társadalmi légkör, az a társadalmi tudati erőtér hat az emberekre, és kiváltja, az egyénektől szinte függetlenül, a társadalmilag objektíven és egyértelműen mérhető eredményt, az öngyilkosságot. Hasonlóan ahhoz, hogy egy ünnepnap egy autópályán hányan fognak halálos balesetet szenvedni: az útviszonyok, a forgalom, a vezetési szokások, az időjárás automatikusan kiváltják a körülbelül állandó számú halálos balesetet. Ugyanígy az öngyilkosság is társadalmi kényszerpályák, feltételek és életvezetési stratégiák szerint alakul ki; nálunk ez a különös sikerességet fölváltó különös sikertelenséggel függ össze. Képzeljük el, ha valaki azzal a tudattal él, hogy különb életre született, és különösen sikeres, vagy az lehetne, harmincszor a világátlag fölött... még ha nem is tudja, akkor is az az életerő, ami ezt az eredményt létrehozná, működik benne, és erről tud. Aztán jön, amivel ijesztgették a gimnáziumban, hogy: majd ha kilépsz az "életbe", meglátod, hogy milyen a feketeleves... igen, meglátja. Addig a jóhiszemű fiatal azt gondolta, hogy ezek a nagyszerű erők, amik benne élnek, arra valók, hogy kibontakozzanak - erre bekerül egy olyan társadalomba, ami arra való, hogy ezeket az erőket elnyomja, ez a legélesebb váltás, ami csak elképzelhető. Negyven és ötven éves kor között a férfiaknál olyan nagy az öngyilkossági arányszám, hogy ez az első számú halálozási ok abban a korosztályban. Addig dolgoznak a férfiak, húsz-harminc évig, de közeledik az ötvenedik év, amikor végiggondolja az ember: mit csináltam az életemmel, és megcsapja a borzalom szele, beleroppan, hogy egy ilyen világnak adta az életét, és ez váltja ki az öngyilkosságot.

SZELESTEI LÁSZLÓ: A mágusok szerint a hetes évek nagyon fontosak, és különösen a hétszer hét, a negyvenkilenc: ha valaki akkorra már nincs sínen, ott gond van, betegség jön, öngyilkosság... hát a magyarságnál hogyne lenne így, hiszen butikmagyarországot kényszerítenek ránk, holott mi teremtő nép vagyunk!

ENDRE: Száz és száz kérdés van még az itt felhozottakon kívül is, amelyeket nem lehet egy beszélgetés során kellő részletességgel megtárgyalni; ehhez előadásokra, sőt, előadássorozatokra van szükség. Mindenkiben él egy világ, és ezzel együtt bizonyos meggondolások, elképzelések, tehát mindnyájan valahogy nézzük az életet, és ehhez fűződő eszméletünk van. Tudomásul kell vennünk, hogy mindnyájan többé-kevésbé a környező szellemi világ hatalma, hatása alatt vagyunk, ha másként nem, úgy, hogy bizonyos dolgokat nem látunk. Nagy szükség van arra, hogy ezeket végiggondoljuk és önmagunkkal is szembesüljünk - tehát egyrészt a gondolkodásunk hiányait kitöltsük. Másrészt ott van a téves nézetekhez való tapadás; nagyon érdekes ilyen jelenségek fordultak elő a régebbi előadások során: valaki kijelenti, hogy ő ezt meg ezt tudja. Honnan tudja, hát mert meggyőződése. De honnan a meggyőződése? Ő maga átgondolt mindent, töviről hegyire? Nem, hanem a társadalom hatásai alapján ő ezt elfogadta, meggyőzőnek érezte és meggyőződésévé vált. Ezt figyelembe kell vennünk magunkban is, hogy ilyen megbeszéléseken, ha azok arra irányulnak, hogy egy új és megalapozott világlátást sajátítsunk el, bizonyos fokig képesnek kell lennünk módosításokat hajtani végre a saját eddigi látásunkban, elképzelésünkben. Ennyit a következő előadások elé.

¤¤ Burrogta: Galántai Dávid ¤¤