TITOKFEJTŐ-VHK KÖR, 9. TALÁLKOZÓ, 1998. V. 14., POSTÁS M. K. BENCZÚR-KLUB SZERKESZTETT SZÖVEG

GRANDPIERRE ATTILA: Eljött a nyár, május közepe van, és így ennek az idénynek, ennek az előadás- és találkozósorozatnak is átmenetileg vége. Ez indokolja, hogy elgondolkozzunk azon, hogy mit sikerült elérni a félév során, hova jutottunk, és hogy feltárultak-e olyan lehetőségek előttünk, hogy a célkitűzéseinkből valamit megvalósítsunk. E témában nagyon rövid bevezetőt tartanék, amit aztán esetleg Endre kiegészítene, utána mindenki hozzászólhatna, és fél nyolc körül tartanánk egy szünetet; utána fontos dolgokra kerülne sor, vannak kérdések, amiket meg kell beszélnünk, mint például hogy szervezés alatt áll egy tábor, ugyanúgy egy kirándulást össze lehetne hozni, mi van a VHK Rituális Színházával, és egyebek. Gondoljuk most végig, mi történt az eddigi nyolc alkalommal. Az első pár találkozón azt próbáltuk megközelíteni, hogy miért is alakult meg ez a kör: az Éden visszahódításáért, ami egy távoli, nagy cél, az emberiség egészét érintheti, és éppen ezért nem lehet elvárni, hogy a mi körünk ezt elérje, így, ahogy vagyunk, valamikor a közeljövőben, vagy akár a távolabbi jövőben. Ehhez más emberek, a lehető legtöbb ember bevonására lenne szükség. Mit tehetünk mi konkrétan? Hogy tudunk olyan célokat kitűzni, amiket saját magunkban és a közvetlen környezetünkben el tudunk érni? Ezek azok a kérdések, amiket meg kéne oldanunk, ezek azok a titkok, amiket meg kéne fejtenünk, amikre választ kell találnunk, és a válaszokat érvényesíteni az életünkben. Próbáltam címet adni ezeknek az előadásoknak; az első találkozó október 30-án volt, itt főleg az élet természetéről volt szó, a gondolkodás irányairól, és arról, hogy mit jelent a titokfejtés, a titokfejtő gondolkodás. A második író-olvasó találkozó volt Grandpierre K. Endrével november 13-án; a harmadik találkozónak már az volt konkrétan a témája, hogy Hogyan hódítható vissza az Éden?; a negyedik előadás címe A Világegyetem mindnyájunkat érintő, megfejtetlen talányai volt, január 22-én; február 19-én A Nagy Halálkorszak és az ifjúság címmel tartott Endre egy előadást, utána március 12-én A gondolkodás alapjai, kiindulópontjai és mibenléte volt a középpontban. Április 16-án Milyen alapon ismerhető meg a mágikus gondolkodás? címmel, majd április 26-án az Erdélyi Magyarok Egyesületében Az egyén, a magyarság és az emberiség sorsproblémáiról tartottunk előadást. Most arról lenne szó, hogy milyen gyakorlati lépések tehetők az Éden visszahódítása felé. Megpróbálnám röviden elmondani, hogy bennem a találkozók előtt, közben és után felmerült gondolatok mik voltak, hiszen a szellemi életvezetésemnek egy lényeges része ennek a körnek a tevékenységével foglalkozott. Úgy látom, itt a legfontosabb probléma maga a gondolkodásunk megértése. Ahhoz, hogy a gondolkodásunkat megértsük és tovább tudjuk javítani, ahhoz meg kell érteni a gondolkodásunk alapjait adó látást, azt, hogy hogyan érzékeljük a belső világunkat, hogyan alakítjuk a gondolkodásunkat. Hogy ezt hogyan tudjuk megérteni, az paradoxon, mert ehhez a gondolkodásunknak olyan állapotban kéne lennie, amiben most nincs, tudniillik hogy kívülről tudjon magára tekinteni, és meg tudja állapítani: itt meg itt kéne javítani a gondolkodásomon. Ezt a paradoxont próbáljuk itt most megoldani, és ez olyan segítséget igényel, amit ezek az előadások lennének hivatottak adni: megmutatni, milyen irányban lehet a gondolkodásunkat úgy fejleszteni, hogy az végülis a saját életünk legfontosabb kérdéseire választ tudjon adni. Sokféleképpen el lehet képzelni, hogy az ember a gondolkodását javítja - elvileg bármilyen gondolatmenet javíthatja, alkalmas lehet rá. Ám itt a Titokfejtő-VHK körön belül a legfontosabb az, hogy az életünk egészét érintő problémákkal foglalkozzunk. Az élet végső kérdéseivel kell foglalkozni, ezektől nem kell megijedni; nem szabad azt gondolni, hogy mi nem vagyunk alkalmasak arra, hogy az élet végső kérdéseit fölismerjük, és a magunk módján a magunkfajta választ megtaláljuk, és aszerint viselkedjünk, aszerint alakítsuk az életünket. Igenis mindenkinek rendelkezésére áll a lehetőség, hogy hirtelen belelásson a saját életébe, és minden egyes embernek ez lenne a feladata - elvileg így is volt, amíg a társadalom nem nevelte ki az emberekből az önálló gondolkodást. Olyan állapot állt elő, hogy a társadalom külső mankókat, segítségnek látszó eszközöket adott a gondolkodáshoz - általában az emberek gondolkodását úgy próbálja befolyásolni, hogy ezekre támaszkodjon minden gondolatunk. Az ember életét úgy képzeli el a társadalom, és eszerint is alakítja, hogy a külső elvárásoknak megfelelően a társadalomtól készen kapott gondolkodási mintákat mankókként használjuk, és ne a saját lábunkon járjunk, hanem ezeken a készen kapott mankókon. Ha valaki esetleg azt mondja: miért nem akarsz a saját lábadra állni, és magad megkeresni a válaszokat, akkor úgy tűnik, hogy hát ezt nem is lehet, az ember nem dönthet az ilyen nagy kérdésekben, ennél sokkal komolyabb képességű embereknek is beletörik a bicskája - ilyen érveket lehet hallani. Szinte eleve lehetetlen olyan fényben feltüntetni, hogy természetes az, hogy az ember a saját lábán járjon. Én erre a saját lábra állásra látok itt kísérletet, illetve ezt látom fontosnak. Lehet, hogy amikor először a végső kérdésekről szó került, az az érzés támadt föl valakiben, hogy hát lehet, hogy itt valaki azt mondja, ezeket könnyű megoldani, de azért ezek nagyon megfejthetetlen dolgok. Itt elhangzott pár előadás, például a Világegyetem természetéről - van ennek a kérdésnek és ennek az előadásnak valami olyan következménye, ami az életünkben használható, vagy nincs? Az Éden visszahódításához saját életünk, gondolkodásunk, az igazság meglátásának a képessége bennünk ettől jobban kifejlődhet, van ezzel valami kapcsolata? Ezt végig kell gondolni. Nagyon fontos, számomra is meglepő következtetések adódtak itt. A Világegyetem fogalmának megvizsgálása arra vezet, hogy a magyar értelmező szótár szerint a Világegyetem nemcsak az elemeinek az összessége, hanem az a rend és azok az összefüggések, amik ezen elemek között fönnállnak - tehát itt már valamiféle összefüggésnek, szervezőerőnek a nyomára bukkantam. Ezt a kozmikus szervezőerőt próbáltam megragadni, ennek a lényegét fölismerni abból, hogy a Világegyetemet mint fogalmat logikai alapon meghatároztam. Eszerint a Világegyetem minden létezőnek a foglalata, minden létező egysége. Tehát a tudati és az anyagi egysége is; ebből az következik, hogy a Világegyetem lényegét igazából egy szervezőerő adja, ami tudati jelleget kölcsönöz a Világegyetemnek; a tudatunk maga az a szervezőerő. Az anyagi Világegyetemen is látszik, hogy a szervezőerő átjárja. Ez a szervezőerő nemcsak mechanikus, gépies állapotban képzelhető el, mint ahogy azt a mechanikus kategóriákban gondolkodó fizikatudományok elképzelik. A Világegyetemet tágító kozmikus erő nemcsak egy dolgot tud, hogy tágítja a Világegyetemet. Ez nem olyan erő, ami egy gömbszimmetrikus labdához hasonlóan csak egyfajta nyomást tud kifejteni, mint mondjuk egy táguló gáz. A Világegyetem szerveződése és a spirálkarok létrejötte is másfajta magyarázatot igényelne, és egyáltalán, a Világegyetemnek tudati lényege is van, márpedig a tudati szervezőerő nem jelenthet egyszerű tágulást. Képes arra ez az erő, hogy a Világegyetemet tágítsa, ugyanakkor nemcsak mechanikus hatással van a Világegyetem anyagára, hanem más módon is tölti el a Világegyetem részecskéit. Nem olyan tágulási, mozgási jelenségek ezek, amiket a tudósok vizsgálnak, hanem olyanok, amiket igazából mi érzékelünk magunkban, hiszen bennünket is tágít ez a kozmikus erő, bennünk is mozog a kozmosz szervezőereje, bennünket is hajt előre - ahogy a Világegyetemre ránehezedik, és taszítja el magától az anyagot, ugyanúgy a belsőnkre is egyfajta nyomást gyakorol, és ez tágítja az elménket. Nemcsak anyagilag tágul a Világegyetem, ez a tudati jelenségekben is megvan; a tudati szervezőerő az elménket akarja tágítani a végső kérdések felé, afelé, hogy a Világegyetem mibenlétét megértsük. A kozmikus szervezőerő hívta létre az életet, és ránehezedése az elemi részecskékre képes előhívni belőlük növényeket, állatvilágot, embereket, olyan embereket, akik gondolkodni tudnak, és továbbgondolják, továbbtágítják az elméjüket. A tudat megjelenése hasonló ahhoz, ahogy az élet megjelenik az élettelen világból; egy ugrásszerű tágulásnak fogható föl, amikor a látszólag élettelen világból a kozmikus hajtóerő hatására előugrik az élet, megjelennek az élőlények, s utána ezekben, ahogy a belső kozmikus hajtóerő rájuknehezedik, létrejön a tudat. A tudattal rendelkező lények a tudatukat tágítják tovább, feltéve, hogy ennek a természeti szervezőerőnek a hatását magukban folytatják, tehát ennek nem állnak ellen, nem fordulnak a saját természetük ellen. Miért van szükség az Éden visszahódítására? Az Éden elveszett, az Édent elrabolták, bezárták, elvitték titokzatos helyre, és itthagytak minket egy Éden nélküli világban, ami egyfajta pokollá vált világ, egy Édene-vesztett világ. Ez a kozmikus hajtóerő hol volt akkor, amikor ez történt? Ez a probléma újra és újra visszatér a beszélgetések során. Hogyan történt, hogyan történhetett meg ez a fordulat, milyen erők hozták létre? Ha a kozmoszból elindulva ezt a szervezőerőt végigkövetjük az élővilág megjelenésén túl az emberiség megjelenéséig, azt találjuk, hogy működése itt nem állt meg - és idáig ebben még nincs helye természetellenes erőnek. Az emberiség megjelenésével olyan folyamat indult el, ami az emberiség mai gondolkodása számára félig-meddig tabukérdést is jelent. Érintettük a nyolcadik találkozó során, hogy léteznek létkörök: a kozmosz mint egész, a természet, az élővilág mint egész, az emberiség mint egész, s utána jön a személyes életünk mint egész. De van az emberiségben is valami természetes egység: a kozmikus szervezőerő hatására létrejöttek természetes közösségek, amelyek egységeket jelentenek az emberiségen belül. A szerveződés azt jelenti, hogy bizonyos kapcsolatok vannak az emberi közösségek tagjai között; a természetes szerveződés azt jelenti, hogy a természetes szervezőerő hajtotta őket, és azért léptek kapcsolatba egymással, vagyis a természetet átható, kiteljesítő erő hozta létre a közösségeket. Ezeket úgy hívták sok-sok évezreden át, hogy nemzet. A nemzetekből alakult ki egy másfajta képződmény; már nem úgy hívjuk a Magyarországon együtt élő közösséget, hogy magyar nemzet, mint még száz évvel ezelőtt, hanem van a magyar társadalom, és van a magyar állam. A nemzetfogalom leszerepelt, és ebben a kozmikus szervezőerővel szembenálló erő érhető tetten. Olyan társadalmi erők lépnek föl, amik szembefordulnak a természettel, és szembefordulnak a nemzettel, és ez az oka annak, hogy az emberiség fejlődése természetellenes irányt vett, ez az erő már szinte az emberiség egészére rátelepült. Ebből az a következtetés adódik, hogy nekünk olyan közösségeket kell létrehoznunk, amelyek a természetes érdeklődésünk és természetes irányultságunk alapján szerveződnek. Képesek vagyunk eldönteni, hogy mi fontos a számunkra, hogy miért élünk, vagyis vannak olyan természetes késztetéseink, amelyek alapján az életünket értelmessé tudjuk tenni. Ha olyan szerveződéseket hozunk létre, amelyek az élet értelmessé tételére irányulnak, nem pedig kimondottan ettől független, vagy ezzel ellentétes dologra, mondjuk az üzleti szellem és a profitszerzés szempontjának az elsődlegességére - ha tehát olyan közösségek jönnek létre, amelyek a természet szervezőerejének kiteljesedését hordozzák, akkor megalapozódnak újra a természetes közösségek, amelyekből kifejlődhet a természetes emberiség, ami a természetellenes folyamatokat meg tudja akadályozni. A nemzet nagyon sok kisközösségből szerveződik, amiknek minden egyes ember az alkotórésze; ezek a közösségek láncolatot alkotnak, olyan térképet adnak, amiben egymásba kapaszkodó, egymásban továbbélő lánc rajzolódik ki. A nemzet felépítése olyan, mint egy erdő eltérő létszintjei, ahol minden megvan, a füvek, fák, madarak, satöbbi. A társadalom természetellenes szerveződései viszont arra irányulnak, hogy a társadalmat atomizálják, és individualizálják az embereket: mintha egy erdőben a füveket, fákat, madarakat mind kiirtanák, a helyébe telepítenének valami betonművilágot, és ezt neveznék szerveződésnek. Ilyen képet látunk ma, és ezért nekünk magunkban meg kell próbálnunk az élet értékeit továbbvinni.

GRANDPIERRE K. ENDRE: Minden kis csoport, ami ilyen indíttatásból jön létre, olyan mozgásokat indít el, hogy az aztán az Édenhez visz közelébb, sőt esetleg visszahozhatja. Az egész emberiség rettentő helyzetben van. Lehet, hogy ezt sokan nem akarják látni; de olyan is van, hogy nem látják, mert mindenki a maga kis körét érzékeli, és ha az tűrhető - és sok esetben tűrhető az ember magánélete, hiszen emberek vagyunk, alkalmasak arra, hogy az élet jobbítóivá váljunk, tehát a saját kis életünket próbáljuk is emberibbé tenni, ez viszont be is köti kissé a szemünket, s nem látjuk a világ rettenetes állapotát. Két összejövetelünkön is érintettem a kérdést, hogy valójában hogy áll ma az emberiség. Mivé leszünk, lesztek, mivé lesznek az emberek, a fiatalok, mi vár rájuk? A megtévesztésig különböző szólamokkal telerakott ifjúság jövője: "tiétek minden!" És a vége: a mindenből lesz a nagy semmi. Eddig még minden nemzedék iszonyatos módon tönkrement. Nem úgy értem, hogy tönkrement, mert hisz elfutott az élet velük, és megöregedtek, megrokkantak, meghaltak - nem, hisz vannak természeti szükségszerűségek, amiket nem lehet kikerülni. De tönkrementek azért, mert egy olyan társadalomban éltek és élünk, amelyik nem engedi, hogy az ember - minden ember - szabadon kibontakozzék, és kifejtse, kiteljesítse önmagát! Az író-olvasó találkozón utaltam egyik régi munkámra, amelyben bemutattam egy fiatalembert, aki csupa jót, szépet akar, álmok vezetik. Az álmok nem valótlanok; ha mélyebben belegondoltok, kiderülhet, hogy az álom a valóság, az igazi, a titkolt, elrejtett, eltemetett valóság, és a tényleges valóság meg egy hamisság, egy torzulás. Az én hősöm sok nekifeszülés, reménykedés és kísérletezés után mindig elbukik, elbukik, elbukik, egész addig, míg föladja, és mikor találkozunk vele a könyv vége felé, tíz év múltán, akkor már egy teljesen eltorzult ember, egy szemétbe, szennybe, megtörtségbe fulladt élet. A Nagy Halálkorszak és az ifjúság című előadásom lényege ugyanez volt, hogy az emberek irtózatos tönkretétele folyik ebben a világban. Szembe kell néznetek azzal, hogy ti is hasonló iszonyatos módon tönkrementek. Ahogy járok az utcán, újra és újra mellbe vág, mikor látom az eltorzult embereket: zsírba fulladtak, elalaktalanodtak és megbetegedtek. Az állatvilágban ez ismeretlen, az állat, amíg él, szinte életkorilag megkülönböztethetetlen, nincs meg ez az iszonyatos eltorzulás, alaktalanodás, ami nem más, mint a lelki élet gyakorlati tükröződése a testen keresztül. Először meghal a lélek, aztán a test torzul el. Ez a folyamat érvényesül az egész világban, az emberiség hihetetlenül le van fojtva, a természetes élet lehetőségeitől megfosztva - mi magunk is így vagyunk, így vagytok valamennyien többé-kevésbé. Ebből kellene valahogy kiszállni, kitörni, és egy emberi életet teremteni meg a mai világ, a mai társadalom ellenében. De hogyan? Nagyon nem egyszerű választ adni. A testet lényegileg a lélek igazítja, a szellem, s ha az tönkremegy, vele megy tönkre minden. Hogy a szörnyű sorsot, ami nemzedékeket sújt a porba, újra és újra, évezredek óta, hogy ezt kikerüljük a saját magunk életében, ehhez, tekintettel a lélek nagy szerepére mindenben, a szellemünket kellene igazán talpraállítani. Itt szó esik a tudásról, a gondolkodásról, a gondolkodás titkairól. Hogyan tudjuk a gondolkodást megalapozni és az igazi tudást megszerezni? Nagy belső küzdelmet kell lefolytatnunk, például a tudat és a tudás kérdésében meg kellene verekednünk az egész világgal, és kialakítanunk a magunk saját világlátását, megszabadulni minden belénktömött, a hagyomány által belénkömlesztett és ránk kényszerített hamis eszmétől. Emlékeztek, szó volt arról, hogy a szellemi élet fejlődésmenete nem úgy van, hogy elkezdünk a kisgyermekkortól fölfelé haladni, és megyünk fölfelé, amíg élünk, hanem épp fordítva: a kisgyermekkortól, amelynek a határát 5-6 évnél kell megállapítani, és ahol elérjük a csúcsot, onnan jön egy zuhanás szakadatlanul lefelé. Ugyanis a társadalom olyan eszmerendszereket, olyan gondolatokat kényszerít ránk, amelyek lerombolják a személyi öntudatunkat, amelyek alárendeltté teszik az embert, megfosztják a maga szellemi önállóságától - attól, amire a kisgyermeknek megvan minden hajlama, ezt mutatja kíváncsiskodása, örök kérdezősködése: az eleven gyermek maga akarná a világot a maga elméje szerint fölfedezni. Ám jönnek a dogmák. Az oktatás nem arra készteti a gyerekeket, hogy "gondolkodjatok, hogy van ez, vagy mi a véleményetek erről", hanem meg kell tanulni azt, amit a tanár mond, és aki nem tudja, azt el kell húzni, aki nem alkalmazkodik, annak el kell bukni. Ennek a hatásait csak úgy lehet visszafordítani a személyes életünkben, ha olyan társaság alakul ki itt belőlünk, amelyben mindenki küzdő tagja lesz az egész eszmerendszerünknek. Mindegyik tagtársunknak arra kellene törekednie, hogy ő maga is cselekvően részt vegyen mindenben, hiszen enélkül nem megy semmi, enélkül lehetetlen ezt a nagy fordulatot a saját életünkben, egyéniségünkben, gondolkodásunkban, tudatunkban véghezvinni. Ez nem megy úgy, ha mindent csak meghallgatunk, és vége, azzal pontot teszünk a dolog végére. Ki kellene alakítani egy cselekvő közösséget - hogy aztán ez a cselekvő közösség hogyan érvényesülne, mit kellene tennie, ezt én most nem határoznám meg, nem is egyszerű dolog, és ezt is közösen kellene kialakítanunk. Hogy hogyan tudunk szembenézni nemcsak az elvi kérdésekkel, hanem a saját életünk gyakorlati kérdéseivel is, és a saját tudatunk problémáival, ezt csak a közös gondolkodás és cselekvés adhatja. Igenis nagy lehetőség áll előttünk. Ez a kör nem azért van, hogy itt bárkik tetszelegjenek vagy szerepeljenek; őszintén mondom, engem egyáltalán semmilyen hajlam nem fűt, hogy előadóként lépjek föl - minden eddigi előadásomba, és már elég sokat tartottam, szinte a kényszer vitt bele, de megtettem a cél érdekében, hogy valahogy mozdítsunk valamit előre a saját sorsunkban. Ha a saját egyéni mivoltunkban változtatunk, akkor talán ez a változás magától is tovább fog menni, mert a jó példa is ragadós, és így ez a kis csoport motorja, beindítója lehet egy olyan törekvésnek, amire egyébként az egész emberiség, ha nem is érett, de érik. Vár erre az emberiség, hogy valami emberibb kialakuljon ezzel az élet- és embernyomorító társadalommal szemben. Mi sem tudjuk még a lehetőségeket, mert azt is meg kell mondani, hogy ez meglehetősen új dolog. Egyelőre a rendes gyakorlat arra mutat, hogy legyen előadó és legyen hallgatóság, de ez egy merev megosztás, ezt meg kellene változtatni. Ha mindnyájan akarjuk, lehetségessé válik, hogy ez a közösség valódi közösség legyen. Csodálatos dolgokat érhetünk el, kikerülhetjük a nemzedékekre váró borzalmas sorsot, a letaglóztatást, az eltorzulást, az elhülyülést, ami világviszonylatban folyik. Próbáljuk ezt a közösséget megteremteni.

SZOMBATHELYI CSILLA: Nagyon igazakat szólt Attila is, és Endre különösképpen, tényleg összefoglalta ennek a körnek a lényegét, amiért létrejött. Az alapvető problémát, a kilátástalanságot abban látom - ezt már leírtam egyébként a levelezőlistán is -, hogy ezek mind nagyon szép szavak, hogy gondolkodjunk mágikusan, törekedjünk végső önkiteljesedésre, meg ismerjük meg a világot, a végső mélységeit próbáljuk megismerni, és azt gondolom, úgy érzem, ez nem áll olyan messze tőlem, és talán sikerül, nem elérhetetlen. Ám az a problémám ezzel, hogy mi van azzal a rengeteg emberrel, aki jár az utcán, semmit nem tud erről, elsüpped a saját világában, és nem is érdeklik ezek a dolgok? Azok hogy fognak mágikusan gondolkodni, akik például rengeteg problémával küzdenek? Vegyünk egy példát, mondjuk egy szövőnő, egész nap sodorja a fonalat vagy nem tudom mit csinál... vagy egy csapos, vagy bárki, az hogy fog mágikusan gondolkodni?... és akkor hazamegy a családjához, megveri a gyerekeit, meg veszekszik a férjével... Tudom, a társadalom divatos kifejezés, de ez a mai magyar társadalom ezt tényleg nem teszi lehetővé, és nem tudom, hogy elégséges-e az, ha mondjuk mi elérjük, ez a közösség, hogy mágikusan gondolkodunk, mi elegek leszünk-e arra, hogy a magyarokat, vagy akár az egész világot, ezt a hatmilliárd elmét, ahogy Endre mondta, mind kigyújtsuk? Nem tudom, ez valaha elérhető lesz-e.

GALÁNTAI DÁVID: Hát ha a társadalommal van baj, akkor meg kell változtatni a társadalmat!... Ennél többet most azért nem mondanék, mert ha mondanék, akkor fölmerülne egy olyan fogalom - tudniillik anarchizmus -, amiről sok embernek sokféle különböző dolog juthat eszébe, ami valószínűleg nem fedi azt, amire én gondolok. Hogy én kifejtsem, mit értek ez alatt a fogalom alatt, az most nem fog menni, se öt perc, se fél óra alatt, ezt ne is kérjétek tőlem. Arra gondoltam - és egy javaslattal is élnék mindjárt ennek kapcsán - hogy mivel lesz tábor, én a táborra fogok írni (azért írni, mert úgy tudom összefogni a gondolataimat rendesen) egy esszé-szerűséget arról, hogy az anarchizmus és a VHK-kör bennem hogyan kapcsolódik egységes egésszé, sőt nemhogy kapcsolódik: egy és ugyanaz a kettő... ezzel már szerintem mondtam valamit az anarchizmusról, hát aki tudja, mi a VHK-kör, az tudja, mi az anarchizmus... de ki fogom fejteni részletesen. A javaslat az volna, hogy ha másnak is vannak ilyen nagy egységet felölelő gondolatai, akkor jó lenne készülni a táborra valami ilyesmivel, hiszen azt írtuk a levélben is, hogy előadások lesznek. Ez nem azt jelenti, hogy Grandpierre Attila fog előadni minden este és délután... a hatórai sörözés előtt és után... hanem bárki, vagy mindenki, még az volna a legjobb.

PAULINYI TAMÁS: Kérdezted, hogy hogyan fog mágikusan gondolkodni az a hatmilliárd elme, a csapos meg a szövőnő... Azért reményeim szerint nemcsak az itteni hatvan emberre van bízva a földgolyó lakóinak a sorsa szellemileg. Azzal nézzünk szembe, hogy nagyon sok mágikus gondolkodó iskola van... nem kell mindenkinek egyformának lenni, de ebben a helyzetben, ami úgy tűnik, határozottan krízishelyzet, ha csak a Budapest Klub eszmeiségét nézem, amit szerintem többen ismertek... vagy a maga módján nagyon sok vallásos vagy szellemi út ugyanafelé megy. Lehet, hogy még a csaposnak is, a szövőnőnek, a BKV-ellenőrnek meg az összes többieknek megvan a maga gyengébben tudatosodó mágikus gondolkodása. A gondolkodás mindig mágikus... Ha erősítünk egy tendenciát, és kiállunk egy eszmeiség mellett, az szerintem csak hozzátölt a többihez.

ATTILA: Amit Csilla kérdezett, sokunkat foglalkoztatja, mert az ember nemcsak a saját életét látja a szeme előtt, hanem másokét is, és sok minden összeköt, a saját boldogságunk és kiteljesedésünk is összefügg lényegében azzal, hogy a környezetünk viszonyai, a személyes ismerőseink és az átfogóbb közösségek élete hogyan alakul. Ez nem közömbös, nemcsak azért, mert minket befolyásol, hanem mert a mi közérzetünket befolyásolja, ha együttérzünk a többi ember sorsával, és ha tudatában vagyunk, hogy ennek a természeti erőnek ki kell teljesednie, akkor mindez nem hagy bennünket közömbösen. Amit Csilla mondott, abban nagyon sok fájó igazság van: a mai világ szinte úgy akarja megoldani a gondolkodó és cselekvő emberek kiküszöbölését, hogy hatalmas túlterheltségbe hajszolja bele az embereket. A szövőnő nem maga választja meg, milyen munkakörülmények között milyen munkát végez. A társadalom úgy jelenik meg, mint egy falanszter: mintegy üzleti alapon alkut köt az emberrel, hogy ha te pénzt akarsz keresni, ennyit kaphatsz, feltéve, hogy eladod magad naponta 10-12 órára nekünk, és mindent, ami ez idő alatt történik, a te megkérdezésed, akaratod és szellemi-lelki részvételed nélkül fogjuk neked megparancsolni, te pedig el fogod végezni. Szellem- és lélek-kikapcsoló, embertelen alkun épül ez a társadalmi felépítmény. A társadalom akkor működne emberibben, ha meg tudnánk határozni, hogy például milyen állásokra lenne szükség, hány szövőnőre lenne szükségünk, és azokat milyen alapon válasszuk ki, hogy tényleg az legyen szövőnő, aki abban leli a boldogságát... és mikor és hogyan leli meg a boldogságát benne - ezekkel törődni kéne, úgy, mintha emberek döntenének efelől, nem egy arctalan erő, ami csak az üzleti felfogást, érdeket ismeri, és semmi mást. Sajnos, Tamás észrevétele optimista, hogy sok mágikusan gondolkodó kör van. Azon az előadáson talán Tamás nem volt itt, amin a mágikus gondolkodásról kialakult tévképzeteket - vagy az általam tévképzeteknek ítélt nézeteket - próbáltam ismertetni, és elmagyarázni a mágikus gondolkodásról valamint ezek kapcsolatáról az én értelmezésemet. A mágikus gondolkodás kifejezést is alig alkalmazzák, mert jó okuk van rá azoknak, akik ezt ismeretlenségben tartják, hogy félrevezessék a gondolatot, s bizonyos babonás és misztikus gondolkodásokkal keverik össze azt a gondolkodást, amiről szó volt itt egy-két előadásban. A mágikus gondolkodás az értelemnek teljesebb, átfogóbb kiteljesedését igényli, mint a felszínes, szűken értelmezett és előreírt mintákat követő gondolkodás. A mágikus gondolkodás önállóan a saját lábára áll, s benne ez a bennünk élő szellemi erő a végső gyökerekig elhatol, ahogy azt Endre megvilágította. Nem akarja kikapcsolni az értelmet, az észt, hanem éppen hogy meg akarja tartani központi helyen, úgy, hogy össze tudjon kapcsolódni ugyanakkor a belső érzékelésünkkel, a belső világunk legvégső alapjaival, tehát az intuíciónkkal is. Mágikusan gondolkodva óriási hidat építünk a felszíni, szokásos körülmények közé kényszerített tudatállapotunk és a belső világunk mélységei között. A gondolkodás önálló erőként lép föl, és megvilágítja a problémát. Sok jó kísérlet történik arra bizonyos körökben, hogy egyes problémákat megvilágítsunk, de azt nem lehet mondani, hogy a mágikus gondolkodást alkalmazó, tehát a végső kérdéseket logikai és értelmi alapon megvilágító körök túl nagy számban léteznének. Az eredmények sem azt mutatják, hogy ezek tényleg végsőkig szembe igyekeznének nézni dolgokkal, inkább sok korlátozó tényezőt is lehet érzékelni. Vigyázni kell arra, hogy a misztikus és a vallásos megközelítéseket másként lássuk, mint azokat, amik az értelmi tisztánlátást igénylik. Egy vallásos tanítás nem igényli az értelmi tisztánlátást, legtöbbször egyszerűen azt igényli, hogy kapcsoljuk ki az értelmünket. Valóban, ahhoz, hogy egy szövőnő is mágikusan tudja élni az életét, a társadalomnak alapjában át kéne alakulnia; ki kéne találni az emberi társadalmak eszméjét, ezt kidolgozni, s érvényessé tenni. Ez persze csak akkor képzelhető el, ha, mint Tamás mondta, nem hatvanan foglalkozunk ezzel gondolatban, hanem sokkal többen, és nemcsak gondolatban, de tettekkel. Az élet, a beszélgetés, a szellemi fejlődés, az értelem nem olyan mechanikus természetű, mint ahogy ma sokan elgondolják, hogy olyan, mint a reklámok, azaz minél többet harsogják bele az ember agyába, meg minél többször látja a tévében a hirdetést, hogy vegyél kristálycukrot, azzal arányosan több kristálycukrot fog venni... Az értelem olyan természetű, hogy ha egyszer észreveszi az igazságnak valami nyomát, akkor ezen szinte az egész elme föl tudja tornászni magát, és a következtetések sorával egy egészen új látást tud kialakítani. Az igazság meglátásához tehát kevés is elegendő lehet... Kevés embert magukba foglaló körök is létre tudnak hozni, reményeink szerint, olyan egyéb köröket, amik aztán létrehoznak egyéb köröket, és akkor ez továbbadódó, továbbterjedő, kiteljesedő folyamatként kiterjedhet olyan dimenziókig, amikor már társadalmi szinten is cselekedni tudnak az emberek.

CSIKÓS NAGY ÁKOS: Most jöttem ide először, de az eddigi nyolc körön elhangzottakról van valami fogalmam, olvastam is őket. Egy dolgot szeretnék a szövőnők kiválasztására visszatérve megjegyezni: a természetes kasztok felbomlása már lezajlott pár ezer éve, és azóta is folyamatosan bomlanak, tehát ennek a realizálása kicsit hosszabb lesz... Viszont a mágikus gondolkodással kapcsolatban, hallottam, ti szkanderoztatok sokat az elmúlt időkben. Pontosan nem ismerem a vita témáját, úgyhogy csak annyit: az értelemhez hozzátartozik az ember hármasságából fakadóan egy misztikus intuíció, ami a tiszta, vagy mondjuk úgy, a racionális értelemnek a legmagasabb foka, egy teljesebb vagy ősképekben való látás. S hogy mihez kezdjünk a gyakorlatban a mágikus gondolkodással? Van egy nagyon fontos dolog, amit persze mindenki tud, csak pont ez az egy szó nem hangzott el, úgyhogy ezt mondanám ki. Mindenféle mágikus gondolkodás eredménye a cselekedeten mérhető le, és a cselekedet legfőbb irányítója a szeretet kell legyen.

PAULINYI TAMÁS: Hasonlóképp egészíteném ki az eddigieket. Nagyonis sok olyan szellemi irányzat állt fel a történelem folyamán, ami alapvetően az értelemre igyekezett építeni, és ezekhez képest van itt egy olyan forradalmisága az értelem szónak, aminek közepette örültem, hogy elhangzott ez a, mondjuk úgy, szuperracionális vagy intuitív gondolkodás, ami még mellétehető. Az imént csak arra akartam felhívni a figyelmet - bár magam is idealistának tartom magamat -, hogy ebben a forradalmiságban maradjon némi alázat. Legyen ez a kör olyan, mint egy a szellemi iskolák közül, ami nyilvánvalóan azért vallja, amit vall, mert pillanatnyilag ezt tartja legjobbnak vagy legértelmesebbnek, és ha van egy cselekvésbe váltható tulajdonsága, ugyanakkor azért nem egy nap alatt próbálja a saját eszmeiségével megváltani a világot, okulva abból, hogy ez már többször sokaknak nem sikerült, akkor ez szerintem sokkal hatékonyabb lehetne. Tehát ilyen barátkozós módon képviselni némi alázattal azt, amit most a legjobbnak tartunk - ilyen értelemben én a szeretetet, bár tényleg racionálisan nehéz levezetni, örülök, hogy halottuk.

ATTILA: Ezek a kérdések visszavezetnek az első előadás első mondataihoz és az eddig elhangzott nyolc előadáshoz. Amit én képviselek, az az, hogy a tágabb természetes értelmet jelentő értelem legyen az a tényező, ami magába foglalja az érzéseinket, az intuíciónkat, minden valóságos megismerőképességünket, és ennek a legteljesebb kibomlását egy egységben képzelem el, s a segítségével minden kérdés megoldható, a végső kérdések megláthatók és megoldhatók. De nem úgy, hogy az ember először megnézi azt, hogy mivel sok embernek ez nem sikerült, akkor hány embernek nem sikerült és mennyi időt foglalkoztak vele, akkor mondjuk tizenötmillió ember próbálkozott tizenkét percig átlagban, ebből az következik, hogy mivel a tizenötmillió elég nagy szám, nekem, ha alázatos akarok lenni, legalább 259 percig nem szabad rájönnöm az eredményre, mert akkor nem lennék alázatos, hanem úgy tűzzem ki, hogy 259 perc múlva már kezdjek valamit kapiskálni... Úgy gondolom, hogy az alázat az egy szép keresztényi fogalom; ha valakiben nincs meg a természetes emberi működés, hanem egyoldalúvá válik, és egyfolytában gőgös vagy beképzelt, vagy nem tud gondolkodni, mert a beképzeltség megzavarja az agyát, vagy olyan dolgokat állít magáról, hogy ő Napóleon meg ilyesmi, akkor helyes, ha valaki fölhívja a figyelmét az alázatra, sőt arra, hogy irreális dolgokat mond. Szóval az alázatot én kicsit ellentétes színben látom, mint ti. A mai társadalomban tőlünk azt várják el, hogy alázatosak legyünk, például a keresztényi szeretet jegyében, de ezzel csak azt várják el, hogy ne tartsuk magunkat igazán olyanoknak, akik tudunk a saját életünkkel kapcsolatban önálló döntést hozni, hanem előszöris legyünk alázatosak, aztán majd jönnek ők, és majd ők eldöntik. Az értelem az, ami hivatott dönteni, és ha az értelmet föladjuk, akkor a saját belső erőnket adjuk föl - föladhatjuk az alázat, a szeretet jegyében, azoknak a vallásoknak a jegyében, amelyek ki akarják rúgni alólunk azt a talajt, ami számunkra az önállóságot lehetővé teszi. Érdemes lehetne, ha sokan vannak itt vallásos szimpatizánsok vagy vallásos beállítottságúak, külön a vallásokról egy olyan beszélgetést tartani, ami megvilágítaná, hogy ezt miért gondolom így, és más is elmondaná, miért úgy gondolja. Ha tényleg van komolyabb érdeklődés, lehetne erről beszélni; én elmondtam az én megközelítésemet, egy kicsit élesebben fogalmaztam, mint egyébként, de csak azért, hogy a különbség jobban kiugorjon, és lehessen látni, hogy nem ugyanarról van szó. Most a szünet előtt még beszélgethetnénk, hogy a következő idényben mi lesz; nyáron mindenkinek lehetnének olyan önként vállalt feladatai, amilyeneket az előző levélben említettünk, de lehetne gondolkodni, mik azok az egyéb lépések, amik fontosak lennének; aztán szeptembertől vagy októbertől újrakezdjük, összejárunk, találkozunk, próbáljuk megérteni, hogy mit tehetünk, és próbálunk együtt cselekedni. A következő idényben a Benczúr-klubban olyan lehetőség áll rendelkezésünkre, hogy a nagyon szép dísztermet használjuk, ami talán sokkal alkalmasabb, mint ez a terem - meg kéne gondolni, hogy hol folytassuk, mert ez az egyik lehetőség... és ha a tagok össze tudnának úgy jönni, hogy nem igénylik, hogy mindig mi tartsunk előadást, akkor lehetne kéthetente tartani összejövetelt.

DÁVID: Ehhez az kéne, hogy tudjuk, hogy akik eljöhetnének azokra az alkalmakra, amik meg vannak szervezve, azok miért nem jönnek el; lásd Martinovics-hegy, satöbbi... voltak ilyen alkalmak, volt, hogy ketten, volt, hogy négyen voltunk... nem az ebből a lényeg, hogy ez nekem mennyire fáj... Ki kéne találnunk, hogy aki nincs itt abból a száz-akárhány emberből, akinek folyamatosan mennek ki a levelek a ti pénzeteken, azok miért nincsenek itt: nekik ez csak egy előadássorozat, vagy még annyi sem, kapcsolódnak ők ehhez az egészhez valamivel, vagy nem, akarnak ők tőlünk valamit, vagy nem, és akarjunk mi tőlük valamit, vagy ne? Hogyan lehet ezt kitalálni, én nem tudom - valószínűleg össze kéne hívni mindenkit, aki a listán rajta van, de ez nem fog menni. Eleve az, hogy a nyáron ki mit tud és fog csinálni egyénenként a Körrel kapcsolatban, ez is attól függ, hogy meg tudjuk-e beszélni, hogy ki mit szeret csinálni egyénenként egyáltalán... Az lenne a minimum, hogy ezekre a találkozókra eljöjjenek az emberek. [ szünet ]

ATTILA: Tehát szeptembertől az lenne az egyik lehetőség, hogy itt megkapnánk a dísztermet, és hétfőn este találkozhatnánk; ez egy nagyon jó helynek látszik, viszont itt a teremben száz forint a beugró, és hétezer forintot kell fizetni a teremért, tehát ha kevesebben vagyunk hetvennél, ami már többször előfordult, akkor a különbözetet zsebből kell fizetnünk.

SZALAI VIRÁG: Én ezt a dísztermet eleve nem tartom megfelelőnek egy ilyen kör számára, mert direkt előadásokra van berendezve, és mivel mi nem ezt akarjuk, valami teljesen más termet kéne találni. Ez a terem se jó, mert nem tudunk eléggé körbeülni, meg most kevesebben is voltunk, kisebb helyen is elférnénk. Ott az Áron pestújhelyi terme, mint tudjuk, ingyenes hely, miért nem lehet kihasználni? Meg ott az Erdélyi Magyarok Egyesülete, ha az továbbra is áll, nem tudom, miért kell ragaszkodni a Benczúr-klubhoz.

ATTILA: Hogy ez a terem kinek tetszik, kinek nem, az is egy szempont lehet, a másik, hogy anyagilag mit jelent. Kétszáz forintos beugrót jelentene, viszont a dísztermet úgy kapná meg a kör, hogy a Postás Művelődési Központ rendezvénye lennénk, tehát a Postás MK állná ennek az összes olyan költségét, ami fénymásolásra, telefonálásra megy el; bekerülnénk a Pesti Műsorba, a program kikerülne egy csomó olyan kulturális és művelődési ház programjába, aminek révén jelen lenne Budapest szellemi életében... és akkor nem kéne beadni ezeket a külön költségeket, amiket most időről időre kérni kell. A másik lehetőség az Erdélyi Magyarok Egyesülete, ami az utcáról nyíló terem, talán ötven-hatvanan beférnek oda, ingyen van, és benne lennénk a műsorfüzetükben, de ez azt jelentené, hogy a fénymásolás és a postázás továbbra is probléma maradna.

DÁVID: Nem kell eldöntenünk, hogy melyik hely legyen; legyen úgy, ahogy áprilisban volt, hogy mindkét helyen volt találkozónk. Tartsuk meg bázisnak a Benczúr-klubot, mert itt van egy csomó lehetőségünk, ami egyszerűen máshol nem adódik; itt van a Kiss Zsolt nekünk, aki egy nagyon jó szervezőerő, ő mindent el tud intézni... és azon kívül, hogy a rendes előadásokat itt tartjuk, lehetnének találkozóink az Erdélyi Magyarok Egyesületében is, havonta egyszer akár, és ahogy van az összes többi alternatív lehetőség, hogy Martinovics-hegy, satöbbi, ez is legyen egy ilyen lehetőség. Az Áron-féle terem azt jelenti - tudom, mert én voltam ott egyedül -, hogy ez jó messze kint van Pestújhelyen, nem ingyenes, és ott szerintem nem tudnak fénymásolást, postázást, egyebeket vállalni... a terem kicsit talán nagyobb ennél, de nem székek vannak, hanem fotelszerű izék a fal mellett körbe, tehát hatvan-nyolcvan ember nem tud ott leülni... az is megmaradhat olyan helynek, ahol időnként lehet találkozni, de előadás-bázisnak nem alkalmas.

ATTILA: Az is fölmerült, hogy nem biztos, hogy ezzel a hatvan emberrel kimerül azon budapestiek köre, akik érintettek lehetnek egy ilyen találkozóban... A Diákszigeten, mint tavaly, az idén is tartunk előadást Endrével, ott is 3-400 ember volt, ami azt mutatja, hogy ez a hatvan ember nem végső létszám. Augusztusban megjelenik Az Éden Visszahódítása II., amiben szintén benne lesz egy kis ismertető kártya arról, hogy ez a kör létezik, amitől lehet, hogy mások is bekapcsolódnak majd. Azt várom ettől, hogy ahogy ez a kör létrejött, ugyanúgy létrejön egy második nemzedéke. A teremről még annyit, hogy ha lehetséges, hogy itt maradunk ebben a teremben, és közben jár az összes eddig felsorolt kedvezmény és lehetőség, akkor ezt is lehetne választani.

FAZAKAS FERENC: Az EME-nél is nagyon sok új arc volt, ha oda is küldenénk értesítőt, akkor egész új arcok jelennének meg itt is, és minél több helyen hirdetjük magunkat, annál többszínűvé válik az egész. Érdemes lenne körülnézni Budapesten és a vidéki városokban klubok után, sőt esetleg időnként ott is tartani találkozót, hátha az ottaniak is bekapcsolódnak.

GÁLL ERIKA: Akik a kérdőívekre nagy lelkesen beírták, hogy segítenének szervezni meg más városokban is csinálnának kört, azoknak én hagytam üzenetet, felhívtam őket, de nem nagyon kaptam visszajelzést. Ha ezek az emberek komolyan gondolták a szándékukat, akkor jó lenne, ha visszajeleznének, mert így talán kialakulhat valami országos szintű vagy legalábbis városok közti hálózat ebből a körből.