Megjelent: Harmadik Szem 1993 szeptember, 12-13. o. # 26.

A vakító semmi működése
A nullpont-energia eredete

Elképzelhető, hogy a „Semmi malmai” gőzerővel működnek agyunk közepén, s óriás energiájú, vakító, káprázatos nullpont-körüli ingadozásait, nullpont-terét mint értelmes gondolatáramot fogjuk fel. Agyunk, értelmünk a vakító Semmi meghajtásával működhet!
 

A hőmérsékleti sugárzás

Minél melegebb egy test, hőenergiájának annál nagyobb részét sugározza ki. Egy forró test hősugárzása már olyan erős, hogy szabad szemmel is érzékelhető, például a villanykörte izzószálja is azért olyan fényes, mert magas hőmérséklete miatt jelentős a hősugárzása. Ezért sugároz a Nap is olyan fényesen energiát felén. A kisugárzott energia elektromágneses hullámok formájában terjed szét a térben. A nagy hőmérsékletű testet azért látjuk izzani, mert a hőmérséklet emelkedésével az elektromágneses hullámok periódusgyakorisága, frekvenciája az infravörös tartományból a látható frekvenciatartományba tolódik el. Egy fokozatosan melegített vaslemez először vörös színben kezd izzani, amikor hőmérsékleti sugárzása főként a 6300 A – 7500 A tartományba esik. (1 A / 1 Angstrom = 10 méter.) Egy 10 000 A hullámhosszú rezgés olyan periódusszámot jelent, amely 1 méteren egymillió periódust ad. A hőmérséklet növelésével az izzó vaslemez színe végigmegy a színképen a narancsvöröstől a sárgán át a kékig és az ibolyáig.

Az ultraibolya-katasztrófa

A múlt század végén Sir James Jeans, a világhírű fizikus és csillagász megpróbálta levezetni az energia elosztását a hőmérsékleti sugárzásban. Ehhez felvett egy 100 %-osan visszaverő falú tükör-szobát, és vizsgálta az ebben az egyensúlyban kialakuló elektromágneses hullámok energia szerinti elosztását a frekvencia függvényében. Az egyensúlyban lehetséges hullámok periódusszáma nyilván olyan, hogy épp egész számmal fejezhető ki az, hogy hányszor férnek rá a falak közti távolságra. Így az egyre nagyobb frekvenciájú hullámok egyre sűrűbben töltik ki ezt a teret. Az egyensúlyban így kialakult állóhullámok a rezgési módusok. Ezek a módusok a terembe helyezett részecskéken keresztül kölcsönhatnak egymással, energiát cserélnek, mert ezek a részecskék elnyelhetik és újra kisugározhatják a módusok szállította energiát. A klasszikus fizikában, a statisztikus fizikában általánosan alkalmazzák az egyensúlyra az energia egyenletes elosztásának törvényét, azaz a feltételt, amely szerint egyensúly akkor alakul ki, ha az egyes rezgési módusok energiája megegyezik, függetlenül a módusok frekvenciájától.

És ezzel máris előkészült a talaj az ultraibolya-katasztrófához. Mivel az egyre nagyobb periódusszámú rezgések egyre sűrűbben töltik be a teret, és így ezek száma a frekvencia végtelenhez tartásával a végtelenhez közelít, ezért az energia túlnyomó részét az ultraibolya tartományba eső frekvenciák, azok közül is a legmagasabb frekvenciájú módusok viszik el, mert ezekből van a legtöbb, és mindegyik módushoz ugyanaz az energia tartozik. De itt ellentmondásba kerülünk a tapasztalattal, hiszen a melegített testek hőmérsékletükön függően bocsátanak ki több-kevesebb ultraibolya fényt. Jeans számítása szerint azonban egy vörösen izzó test is, ahogy hőmérsékleti egyensúlyba jön, egyre magasabb frekvenciájú sugárzást kéne kibocsásson, vörös fénye „magától” alakulna át izzó kékké majd ultraibolyává, s ezután láthatatlanul magas frekvenciájú elektromágneses rezgéssé, röntgen- és gamma-hullámokká, amelyek az emberi szervezetre halálosak lehetnek.

A hőmérsékleti sugárzás oka

Valami rossz tehát a fenti levezetésben. De mi? A múlt század végén annyira megviselte a fizikusok idegeit ez a váratlan csőd, hogy Planck végül a kvantum-hipotézissel talált kiutat az ultraibolya-katasztrófa elől. Ha ugyanis az egyes állóhullámokhoz tartozó rezgési módusok energiája nem változhat folytonosan az adott frekvencián, csak ugrásszerűen, akkor mindaddig, amíg az adott frekvenciához szükséges energiakvantum össze nem gyűlik vagy a véletlen energiaingadozásokból időnként ki nem adódik, az energiacsere a módusok közt nem jöhet létre. Így tehát tökéletesen nem tudnak kiegyenlítődni a módusokban tárolt energiák, mert az egyre magasabb frekvenciákhoz egyre ritkábban adódik elég nagy energiaadag. Emiatt az energiaelosztás a nagyfrekvenciájú tartományban a frekvencia növekedésével egyre kevesebb összenergia jut egy frekvenciasávra, s az ultraibolya-katasztrófa jelentette folytonos növekedés helyett beáll egy érték után az apadás, a görbe lecseng, s a végtelen frekvenciák felé nullára csökken, a tapasztalattal egyezően. Ezt a legtöbb mai tankönyv mint az elektromágneses sugárzás kvantumosságának bizonyítékát mutatja be (lásd például Gamow-Cleveland: Fizika).

Igen-igen, az energia egyenletes elosztásának feltevésével volt itt baj. De honnan ered a hőmérsékleti sugárzás? Miért bocsátanak ki a melegített testek elektromágneses sugárzást? A hőmérséklet tulajdonképpen egy olyan emberléptékű fizikai jellemző, amely az atomok hőmozgásával, kaotikus táncával kapcsolatos. Ez azzal függ össze, hogy minél több energiával rendelkezik egy rendszer, atomjai annál őrültebben cikáznak össze-vissza. Ha a rendszert egy dobozba zárjuk, egyre dühödtebben verik falát a hőmérséklet növekedésével. A bősz cikázásban persze egymásnak is ütköznek. Eközben egymás elektronjai energiát kaphatnak az ütközésben, s a nagyobb energiájú elektron az atommagtól távolabbi pályán keringve később egyszer visszaugrik egy alacsonyabb energiájú elektronpályára, s eközben fényt bocsát ki. Az ütközések ionizálhatják is az atommagot, teljesen elszakítva tőle egyik elektronját. Az elektronok az elektromágnes sugárzással közvetlenül is kölcsönhathatnak, szóródva rajtuk, és az elektromosan töltött atommagok vagy elektronok egymás elektromos terében gyorsulhatnak is. Az pedig alapvető tény, hogy a gyorsuló töltések elektromágneses sugárzást bocsátanak ki, ahogy a fékező kocsi súrlódó kereke hallható hangot ad. A hősugárzás számolásakor összesen 14 oda-vissza irányuló folyamatot vettek figyelembe, s a tapasztalattal megegyező eredményeket kaptak, leszámítva az ultraibolya-katasztrófát, hiszen az kvantum-eredetű.

Atomi bolondokháza

És most ugrik a magom és vele minden szárazföldi emlős a vízbe. Ugyanis bár a kvantummechanika a klasszikus fizika olyan hiányosságaira épül, mint az ultraibolya-katasztrófa, most, majd egy évszázad elteltével, bebizonyosodott, hogy a klasszikus fizikában egy elemi folyamat figyelembe nem vétele okozta az ultraibolya-katasztrófát!

Nemrégiben T.H. Boyer rámutatott, hogy komolyan is vehetjük a klasszikus fizikának azt a mindenki által teljes mértékben elfogadni akart tételt, miszerint minden gyorsuló (és lassuló, hiszen a lassulás negatív gyorsulás) töltés elektromágneses sugárzást bocsát ki. Képzeljük még egyszer magunkat az atomi bolondokházába, ahol egy zárt teremben naphosszat süvöltözve rohangálnak föl-alá a megszállott atomok. Ezek időről-időre összekoccannak, és éppen ezek az ütközések jelentik azt az energiacserét, amellyel az egyes bolond atomok egyenletesre jámborodnak, s így az egész bolondokháza egy jellemzővel, ezzel az átlagenergiával és az ehhez tartozó hőmérséklettel lesz jellemezhető. Csakhogy az ütközésekben résztvevő atomok magja és elektronjai elektromos töltéssel rendelkeznek. Ezért két atom ütközésekor először az elektronhéj fékeződik le hirtelen, majd az ezeken szinte keresztülrohanó atommagok, s egy gyors rezgés után pattannak szét, változatlan hevességgel száguldozva az ellenkező irányba. A hirtelen lefékező, majd újra hirtelen felgyorsuló töltések fékezésének „csikorgása”, majd a felbúgó „motorok” bőgése elektromágneses sugárzással jár!

A klasszikus fizika alapvetően tévedett, amikor számításon kívül hagyta ezt az ütközéses sugárzást. Boyle rámutatott, hogy a hagyományos elemzések a hősugárzás vizsgálatánál az elektromágneses kölcsönhatásokat csak a hagyományos statisztikus mechanika függelékeként vették figyelembe, s ez a statisztikus mechanika az ilyen kölcsönhatások létének figyelembe nem vételén alapszik. Így nehezen tekinthető meglepőnek, hogy a klasszikus hagyományos elemzések az ultraibolya-katasztrófához vezettek. Az ütközésekben termelődő sugárzás épp a magas frekvenciákon jelent erős sugárzási veszteséget. A fékezési sugárzás frekvenciája ugyani az ütközési idő reciproka, az ütközési idővel fordítottan arányos. Ezért pillanatnyinak tekintett ütközésnél, ha az ütközés ideje a nullához közelít, a frekvenciák a végtelenhez tartanak. Ez az ütközések termelte sugárzási mező így a nagyfrekvenciájú rezgések energiájából feltöltődve, azok energiáját elveszi, energiaelosztásukat módosítja. Ez az effektus a klasszikus fizikában figyelembe véve már helyesen adja vissza a hőmérsékleti sugárzás megfigyelt színképét! Az ütközési sugárzás kitölti a rendelkezésre álló teret, s az energiaelosztás rajta keresztül alakul egyensúlyivá. Ez azt jelenti, hogy amikor a hőmérséklet abszolút nullára csökken, akkor a leálló hőmozgású részecskék erről a sugárzási tértől energiát vehetnek fel, s ezt az energiát ütközéseikben újra leadhatják. Ez a sugárzási tér tehát az abszolút nulla fokon is jelen van! Ez mutatja, hogy az ütközési sugárzástér, ha egyszer létrejön, a hőmérséklettő függetlenül fönnmarad.

A vákuum a Világegyetem motorja?

Ez az ütközési sugárzási tér mindenütt jelen van, a teret egyenletesen tölti ki, így ha látjuk is, nem tudatosul bennünk, mert egyenletesen adódik hozzá a háttérhez. Ennek az ütközési sugárzási térnek egyéb fizikai hatásai is csak nehezen mutathatók ki. Mindenesetre van már néhány mérés, amely egyértelműen kimutatja ezen sugárzási tér fizikai hatásait. Ilyen például a Casimir-effektus. Egymáshoz közeli fémlemezekre ez a sugárzási tér összenyomó hatást fejt ki, ugyanakkor a lemezek közelsége bizonyos, a távolságuknál nagyobb frekvenciájú állóhullámok kialakulását nem teszi lehetővé, ezek tehát belülről kizáródnak, míg kívülről jelen vannak. Az eredmény: a lemezeket összenyomja az ütközési sugárzástér. Mivel ez a sugárzástér jelen van a hőmérsékletskála nulla pontján is, ezért szokás ezt nullpont-térként vagy nullpont-rezgésként emlegetni (Harmadik Szem, 9. szám, G.A.: Az érzékelhető Világegyetem). H.E.: Puthoff texasi fizikus legújabb számításai szerint ez a nullpont-tér hajtja az Univerzum anyagának részecskéjét, ezek mozgását, és fordítva, ezen részecskemozgások az Univerzumban folytonosan újratermelik ezt a nullpont-teret.

A nullpont-energia eredete

Grandpierre Attila