Új Tudomány: Új Csillagászat

 

A napneutrínók rejtélyei (Harmadik Szem, 1996 november) c. cikkemben leírtam, hogy a Nap energiatermelése nem egyenletes, ahogy azt a mai középiskolai tankönyvek is írják, hanem ciklikus természetű. Azóta azonban annyi új eredményre jutottam, hogy itt az ideje egy újabb összefoglaló munkának.

 

A Nap nem olyan változatlan égitest, ahogy azt a felületes szemlélet mutathatja. A Nap tevékeny, sőt, öntevékeny égitest. Tevékenysége szembeötlő - a nagyobb napfoltok szemmel is láthatók (persze megfelelő védőszűrővel), a napkitörések pedig másfélszáz éve ismertek. Tudjuk, hogy a napkitörések a napfoltok környékén tűnnek fel, a napfoltokban pedig rendkívül erős a mágneses tér. De mi az oka a naptevékenységnek? Erre a mai - persze kizárólag fizikai megközelítésű - felfogás a villámokhoz hasonló jelenséget tételez fel, tehát egy helyi, felszíni jelenséget. Csakhogy egyre több jelenség mutat arra, hogy a napkitörések a napmagból erednek, a csillaglét központi magjából, az energiatermelő magból. Ha a naptevékenység mágneses természetű (ahogy az életjelenségek vezérléséért is az elektromágneses terek a felelősek), és a naptevékenység a Nap energiatermelő magjából ered, akkor a napfoltok felszíni 11 éves ciklusa a napmagban is jelen kell legyen, az ott lezajló folyamatokban kell létrejöjjön.

 

Novotny (1983) bebizonyította, hogy a Naprendszer bolygóinak annál erősebb mágneses tere van, minél nagyobbak és hozzájuk közelibbek holdjaik, az árapályhatással egyenesen arányosan. Ha ez így van, akkor ez nemcsak a Naprendszer bolygóira, hanem a Napra magára is érvényes kell legyen. Akkor pedig a Nap mágneses terének létrehozásáért, fenntartásáért és változásaiért a Napot kísérő égitestek, vagyis a bolygóhatások a felelősek! A Földnek azért van erős mágneses tere, mert a Hold és a Nap árapály-ereje erős mozgásokat indít be nemcsak a tengerekben, hanem a Föld kérgében és a Föld mélyében is. A földkéreg árapály-ciklusa során naponta 30 centimétert emelkedik és süllyed - ez persze eloszlik az egyenlítő és a sarkok között. A Föld magja viszont - ki gondolta volna? - jóval erőteljesebb és gazdagabb jelenségvilággal rendelkezik, mint a Föld felszíne! Az újabb felfedezések szerint ugyanis nem a Föld felszíne a Föld leghevesebb változásai mutató körzet (Jeanloz és Lay, 1993, Irion, 1998). A mi életterünknél jóval vadabb változások zajlanak le a földmag és a köpeny határán, az úgynevezett D'' rétegben. A D" réteg megolvadásában valószínűleg a Hold árapályhatása játssza a legnagyobb szerepet. A hőmérséklet ugrása ebben a vékony rétegben több mint ezer fok, a sűrűségkülönbség pedig nagyobb, mint a földfelszín és a légkör között. Rendkívül érzékeny folyamatok zajlanak itt le, a deformációk billiószorosra (10¹²) erősödnek, érzékeny kapcsolatban a Hold és a Nap hatásaival. Rendkívül erős elektromos áramok indulnak be, a változásoktól függő mértékben. Mindent lehet mondani erre a rétegre, csak azt nem, hogy eseménytelen, érzéketlen, élettelen. A D'' réteg tevékenysége közvetlenül hat a Föld mágnese terének és forgásának alakítására.

A Föld felszínén megfigyelhető "forró foltok" olyan heves vulkáni tevékenységet mutató körzetek, amelyek a vulkánok szomszédságában is környezetüknél jóval magasabb hőmérsékletűek. Ezek a forró foltok, úgy tűnik, lényegében nem vesznek részt a kontinensek mozgásában, és így eredetüket a legtöbben a D'' körzetre teszik. Ilyen forró foltok hozták létre a Hawaii szigetek vulkánsorát. Ahogy a kontinensek, mint merev lemezek, elmozdulnak az évmilliók során, a közben változatlan helyű mélyforrások egyre újabb pontokon lyukasztják át a földkérget. A földmag változásai tehát az egész Földet áthatják, egyfajta vérkeringés-szerű áramlási rendszert alkotva. Lehetséges, hogy a Föld legérzékenyebb körzete, a D'' körzet a Föld változásainak motorja? Lehetséges, hogy a Föld kozmikus hatásokra legérzékenyebb körzete, a D'' körzet a Föld "szíve", életközpontja?

A földmagban fellépő árapály-hullámok a Föld átfogó mágneses terével kölcsönhatva olyan elektromos áramokat indukálnak, amelyek képesek a Föld mágneses terét módosítani, a dinamót működtetni, és így ezek a folyamatok felelősek a Föld mágneses terének megfordulásáért is. Akkor viszont a Nap mágneses terének termeléséért és 11 évenként fellépő megfordulásáért a bolygók árapályereje a felelős. És ha a bolygók idézik elő a Nap magjában a napfoltokat, akkor kell létezzen egy folyamat, ami ezeket a napfoltokat a felszínre hozza. A Nap legbelső magjában tehát működik egy olyan robbanásos folyamat, ami a felszínre képes juttatni a magban létrehozott új mágneses szerkezeteket. Ezek a robbanásos folyamatok tehát olyan ritmikus felfutásokat hoznak létre, amelyek egy szállítórendszert üzemeltetnek, és ez biztosítja az összeköttetést a Nap távoli részei között, fenntartva a Nap egységes szervezettségét. Ez a folyamat tehát a vérkeringésre emlékeztet. És akkor a napmag robbanásai a Nap életközpontjának, szívének felelhetnek meg. Ez a kozmikus életközpont rendkívüli érzékenységű, képes rendkívül parányi jeleket kozmikus méretekben fölerősíteni.

Megfigyelési tény, hogy a Nap felszínén felbukkanó új napfoltok olyan aktivitási központokat alkotnak, amik nem vesznek részt a felszíni rétegek elmozdulásaiban (az ún. differenciális rotációban), hanem a napfelszín alatti, a napmag mélységéig lenyúló összeköttetés képes ellenállni a felszíni erők elsodró hatásának. Olyan, mintha ezek a bóják le lennének horgonyozva a mélyben, de olyan kötéllel, amely merev, küllőszerű. Pontosabban, mintha a forgó magból merev küllők állnának ki. Érdekes, hogy ebben is előtűnik egy hasonlóság a Föld magjával. A Föld magjából ugyanis olyan vulkánok indulnak ki - a D" rétegből - amelyek vulkáni kürtőt hoznak létre. Ezek átlyukasztják a földkérget, és nem vesznek részt a kontinensvándorlásban. Ezeket a vulkánokat "forró foltok"-nak nevezik, és mintájukra a Nap aktív központjait is. De másképpen is bizonyítható, hogy ezek a forró foltok nemcsak hogy a mélyből, de a legbensőbb napmagból erednek. Ha ugyanis a Nap külső, forrásban levő (konvekciós) zónájának aljáról (a sugárzási mag tetejéről) erednének, akkor szükséges lenne egy folyamat, ami ott működik, elkészíti a forró foltokat és a felszínre küldi őket. Igen ám, de a konvektív zóna alatt a sugárzási mag található. Itt nincsenek áramlások, hőmérsékletkülönbségek. Ha véletlenül fellépne egy hőmérséklet-többlet, például az atomok véletlenszerű ütközései következtében, hogy egy forróbb körzet létrejöhessen, akkor, melegebb lévén, sokkal több hőt sugározna ki, és hőtöbblete gyorsan kiegyenlítődne. Ahhoz, hogy egy megfelelő méretű forró folt létrejöhessen, vagyis egy többszáz kilométeres körzet forróbb lehessen környezeténél, nem elég az atomok ütközése, ehhez egy nagyléptékű forraló folyamatra van szükség. Erre módot csak a legbensőbb napmag adhat. Ha viszont ott jön létre egy forró körzet, akkor abban a magreakciók - amelyek a hőmérséklet magas hatványával gyorsulnak fel - gyorsabbak lesznek, és így még több hőt termelnek, ami viszont még tovább gyorsítja a magreakciókat. Így tehát szükségképpen egy robbanásos folyamatra van szükség, amelynek a Nap legbensőbb magjából kell kiindulnia. De itt sem mindegy, milyen nagy körzetre terjednek ki a robbanások. Ha ugyanis egy bizonyos határnál kisebb forró buborékok jönnek létre, akkor emelkedésük folyamán elvesztik hőtöbbletüket, kisugározzák, a súrlódással veszítik el, hőtágulással lehűlnek, összezsugorodnak, lesüllyednek. Ha viszont egy kritikus méretnél nagyobbak, akkor képesek legyőzni az útjuk során fellépő veszteségeket, és egészséges kürtőnek adhatnak életet. Ez a kürtő pedig olyan, mint egy vont csövű, huzagolt ágyúcső. Ugyanis bennük egyfolytában száguldoznak ezek a nagysebességű buborékok, és ha a kürtő elsodródna, ezek a buborék-lövedékek folyamatosan kiegyenesítik. Akkor viszont az aktív központok forgási sebességének meghatározásából megállapítható a mag forgása! Erre úgy tűnik, még nem is gondoltak a csillagászok. De annyi azért már kiderült, hogy az aktivitási központok forgási sebessége ciklusról-ciklusra változik 25 és 32 nap között.

?Mivel az aktív központok olyan aktív hosszúságokká állnak össze, amelyek a Nap felszínén felbukkanva egyidejűleg átellenben is megjelennek, a napkitörések nem lehetnek egyszerűen felszíni, légköri jelenségek, mint a villámok. Miféle módon lehetne megmagyarázni, ha a földi villámok rendszerint párosával jelentkeznének, a Föld átellenes pontjain 180 fokkal eltolódva, egy Magyarországon, egy Ausztráliában? Fel kellene tételeznünk, hogy vagy az őket beindító hatás, vagy maguk is a földmagon át kapcsolatban állnak egymással, legvalószínűbben mindketten a földmagból kiindulva. Vagyis nem tekinthetnénk őket pusztán légköri jelenségeknek, sokkal inkább valamiféle vulkáni kürtőkön át egymással kapcsolatban állóknak. Ez a páros és szimmetrikus fellépés tehát a napkitörések globális jellegét bizonyítja. Meg kell említeni, hogy emellett a Földön éppúgy, mint a Napon, a forró foltok mintha egymással is összeköttetésben állnának: amikor az egyik kitör, ugyanakkor egy több(száz)ezer kilométer távol lévő másik központ is egyidejűleg kitör.

?Újabb figyelemreméltó tény, hogy a Nap magjának forgása az elméletileg várt értéknél jóval lassúbb. A Nap ugyanis az ősködből összehúzódása közben felgyorsult, ahogy a műkorcsolyázó is felgyorsul, ha karjait összehúzza. A felgyorsult Nap külső rétegei viszont a Nap kialakulása után kezdenek lefékeződni, mert a Nap mágneses tere a külső rétegeket összeköti a bolygóközi tér anyagával, és ezek fékező hatást gyakorolnak. Így tehát a Pinsonneault-féle "Legjobb Napmodell" szerint a Nap magja a felszíni forgási periódusnál (ami 27 nap körüli, az egyenlítőn 25, a pólusoknál 34 nap) 4-15-ször rövidebb kéne legyen. A legújabb naprengési mérések szerint azonban a Nap magjának forgási periódusa 10% pontossággal megegyezik a felszínivel. Vagyis - ugyanolyan fékező tényező ugyanúgy lelassítja a mag forgását is. Akkor viszont a mag és a felszíni rétegek között szoros csatolás kell fennálljon, vagyis a magban erős mágneses tér kell legyen. Erre utal az is, hogy a naprengési mérések szerint a napmag gyorsabban forog napminimumban, és 10%-kal lassabban napmaximumban. Igaz, ez óriási energiát igényel, hiszen képzeljük el, hogy a Nap teljes tömegét képes kell legyen felpörgetni és pár év múlva ismét lefékezni. Ha viszont a magban erős a mágneses tér, akkor a naptevékenység nem korlátozódhat a felszíni rétegekre, vagyis a napmag is részt kell vegyen a tevékenységben. És ha a mag változékony, akkor a mag robbanékony viszonyai között a változások robbanásokra kell vezessenek.

 

(folyt. köv.)

Grandpierre Attila