Milyen szemmel tekinthetünk a napfogyatkozásra? Miféle várakozások, kérdések, gondolatok merülnek fel bennünk e rendkívüli eseményre várva? Élményünk tartalma, elevensége és tanulsága nemcsak a napfogyatkozástól, hanem tőlünk is függ.

Érdemes elgondolni, hogy a napfogyatkozás szinte a rendkívüliség megtestesítője. Naprendszerünkben a Földtől a Neptunuszig a bolygókat összesen 64 hold kíséri, de ezek közül csak egyetlenegy képes teljes napfogyatkozást okozni. Ehhez ugyanis egy különleges egybeesés szükséges, az, hogy a hold bolygóról látszó átmérője éppen akkora legyen, mint a Napé. A teljes napfogyatkozás azért következhet be, mert Holdunk 400-szor kisebb a Napnál, de épp négyszázszor közelebb is van hozzánk. Ez az egybeesés azonban, bármilyen rendkívüli is, csak egy eleme a Nap és a Hold kialakulásához vezető eseménysorozatban felbukkanó egybeeséseknek. A Naprendszernek a Tejút ősködéből képződése ugyanis egybe kellett essen egy szupernóva robbanással, hogy ez beindíthassa a köd összenyomódását. Újabb szupernóva kell az összehúzódó hatalmas ősköd szétdarabolásához, jónéhány újabb szupernóva kell a Naprendszer nehéz elemekben dús anyagának biztosításához. Összesen legalább hét - rendkívül ritka - szupernóva bábáskodására van szükség a Naprendszer megszületéséhez!

De a legrendkívülibbnek ebben a napfogyatkozáshoz vezető eseménysorozatban épp a Hold keletkezése tűnik: ehhez a legújabb elméletek szerint egy olyan ős-Holdra van szükség, hogy az 4 milliárd évvel ezelőtt az éppen formálódó Föld szélébe ütközzön, de úgy, hogy egy része továbbröpüljön, visszakanyarodjon, és másodszori érintőleges ütközésével lelassítsa a Föld forgását. És még ez a "hajánál fogva előrángatott" ütközés-sorozat sem képes megmagyarázni a Hold anyagának eredetét. Láthatjuk, hogy a Hold keletkezéséhez rendkívüli (látszólagos) véletlenek ritka sorozata sem elég: a Hold, úgy tűnik, rendkívüli titkok őrzője.

De hogyan gondolhatunk a Napra? Gondoljuk el, hogyan írhatnánk le egy olyan valakinek, aki semmit sem tud a Napról. El kéne mondanunk, hogy a Nap mindennél jelenvalóbb az égen, hogy óriás távolból képes gyújtó meleget, világosságot árasztani, és még sok mindent, csak egyet nem: hogyan néz ki ez az égitest? A Nap arcát titok fedi, mindennél lángolóbb, égetőbb, vakítóbb titok. Olyan a Nap, mint a legtitokzatosabb rejtély: ott van az orrunk előtt, és mégse tudjuk, hogyan is néz ki, tündöklő fényözönbe rejti el titkát. Ez a titok egész életünket, minden napunkat végigkíséri, annyira, hogy már szinte természetesnek vesszük, hogy nem nézhetünk a Napba, nem láthatjuk meg, milyen is igazi arca, tehát láthatatlan, mégis vakító. A titkoknak, látszó véletleneknek ez a különleges láncolata ezzel még nem ér véget, újabb, váratlan fordulatot vesz a titok-halmozódás. Népmeséink a legrendkívülibb szépség káprázatos, tündöklő sugárzását úgy írják le: a Napra lehet nézni, de rá nem - hiszen a Nap olyan vakító.

Ez az égető, vonzó, tündöklő titok azonban egyszer egy életút alatt hirtelen felfedi igazi természetét, úgy, hogy azt mindenki megláthatja. Egyszer az életben lehull a lepel, és feltárul óriás, rendkívüli hangsúllyal a Nap igazi mivolta: a Nap lélegzete, párája, koronája, előtűnnek gyorsan változó alakzatai, életjelei, a naptevékenység jelenségei. Széles ívben kiárad a Nap egyenlítőjénél, derekánál két szárny-szerű képződmény, a pólusoknál két mágneses erővonal-bokréta, fenn bóbita-szerű, lenn szétálló faroktoll-szerű. Kozmikus létünk égbe rejtett titkai megmutatkoznak. Ez a páratlan, kozmikusan is rendkívüli jelenség azt üzeni: a legnagyobb rejtély is megoldható, és feltárulhat szemeink előtt. Feltárulhat előttünk, hogy a vakítóan láthatatlan Nap valójában égi élőlényként fényes koronával rendelkezik, kiterjesztett szárnyai, hármashalom-fejéke, ragyogó körpántként körbefoglaló, sokcsúcsú koronája egy élet-testvért rejt és tár fel előttünk. Mintha egy üzenetet közvetítetne a napfogyatkozás: emberek, azért gyúlt ki fényes Napként elmétek, hogy meglássátok a Természet legmélyebb titkait. A Világegyetem azt akarja: emberek, figyeljetek, lássátok meg a dolgok valódi természetét, derüljön fény az igazságokra. Ahogy mindenki saját szemeivel győződhet meg a Nap eleven, lüktető fény-koszorújáról, fény-koronájáról, úgy mindenki saját elméjével kell meglásson minden rejtőző titkot. A napfogyatkozás diadal: az elme, a gondolat kigyújtásának diadala. A napfogyatkozás a titka az olyan jelképeknek, mint a korona, a glória, a szárnyas napkorong, a kétfejű sas, a griffes-indás ábrázolások, a koronás sas, a hármashalom, a turul (lásd Tóth László-Vekerdi József: Napfogyatkozások nyomai népművészetünkben, Főnix, 8. Szám, 1999).

Ha a napfogyatkozás diadalára, néphagyományokban megőrzött jelképeire is gondolunk a napfogyatkozáskor, élményünk teljesebb, felemelőbb is lehet, s mély kozmikus, közösségi gyökereinkre is rávilágíthat.