Új Tudomány: Új csillagászat

A mai tudományszemlélet elsősorban arra irányul, hogy miről van szó: mi az atom, miből áll a molekula, milyen elemi részecskék léteznek. Persze, ez fontos kérdés. De kérdés, nem ugyanilyen fontos-e azt is megvizsgálni, hogyan viselkedik a vizsgálandó rendszer? Hogyan viselkedik, milyen viselkedési elveket követ? Amíg egy vak ember egy szobában tapogatózik, persze fontos lehet tudnia, mi veszi körül. De ha nem vagyunk vakok, azt is látnunk kell, miféle viselkedést tanúsítanak a bennünket körülvevő jelenségek. Egy kisgyerek már nemcsak azt a kérdést teszi fel: mi az? Hanem azt is: mit csinál? És miért teszi? A mai tudományos szemlélet megreked a hogyan? kérdésénél. Ez persze jó elég annak, aki tudja, mire akarja felhasználni az így szerzett tudást. De a kamasz már azt a kérdést is felteszi: ki vagyok én? És mit tegyek az életemmel? Mit tegyek, hogy értelmet adjak az életemnek? Úgy tűnik, hogy a mai fizikai szemléletbe nem fér bele a nagykorúság legelső kérdése. De ha ezeket a kérdéseket nem tesszük fel, félő, hogy örökké kiskorúak maradunk. A tudomány irányítóinak felelőssége, hogy a "mi az?" és a "hogyan?" kérdései mellett a "miért?" kérdéseit is feltegyék. Persze, a tudomány feltételeit biztosító tényezők tudják, mit akarnak, de úgy látszik, ebbe minket, a tudomány művelőit is beleértve, nem akarnak beleavatni. A tudománynak megítélésem szerint óriási fordulatra van szüksége, a tárgyi világ zártkörű vizsgálatától, az anyagi cselekvésre irányuló szemlélet kizárólagosságától az ember, az élet, az értelem és a jelentés felé kellene fordulnia, ezek vizsgálatának is hasonló súlyt kell kapnia, mert végső soron a tudomány nem a hatalom és a profit megszerzésére, hanem életünk emberi megalapozásának segítésére való. Régóta, évezredek óta itt lenne az ideje a tudomány nagykorúvá válásának. A tudomány a mai világszemléletben olyan meghatározó szerepet játszik életünkben, hogy a fizikai világszemlélet éretlensége egész világunkat rohamosan éretlenné alakította. Nem lehetünk közömbösek életünkkel szemben, tehát a tudomány szemléletével kapcsolatban sem. El kell jutnunk a világ és az élet megismerésére irányuló kérdések feltevéséhez és tudományos igényű megválaszolásához.

 

A fizikusok kialakították annak módszertanát, hogy mikor milyen jelenség, tény számít tudományosan ellenőrzöttnek. Ilyen feltételeket jelent a fizikai mérésekkel mérhető, a jelenséget vagy tényt jellemző fizikai mennyiségek mérhetősége, kísérleti körülmények közötti megismételhetősége. Világos, hogy ahhoz, hogy meg tudjuk állapítani, egy híd mekkora terhelést képes elviselni, elég a híd bizonyos adatainak, szakítószilárdságának, súlya eloszlásának stb. ismerete. De hogyan állapítható meg egy szervezőerő léte tudományos módszerekkel? Hogyan bizonyítható be tudományos módszerekkel, hogy egy rendszer képes önszerveződésre? A materialista tudomány még az embert is - jóllehet bonyolult szerveződésű - de gépnek tartja. A meghatározott feltételek között az adott rendszer, úgymond, nem is működhet másként. Minden emberi és különösen nem-emberi cselekvés, folyamat fizikai hatásokkal jár, és így megfelelő fizikai feltételek között képes bekövetkezni. De azt jelenti-e ez, hogy minden jelenség visszavezethető és megérthető pusztán a fizikai feltételek vizsgálatával? Vannak-e egyáltalán másfajta, nem-fizikai feltételek? Álláspontom szerint - amit igyekszem bizonyítani - a biológiai jelenségvilág öntörvényű, a fizikától különálló elv alapján szerveződik. De ha létezik a fizika alapelvétől lényegében különböző szervezőelv, hogyan lehet ennek létét tudományos módszerekkel felismerni? A mai tudományos világképben a csillagászat a fizika egyik ágának minősül. De ha a Naprendszerben jelen van egy biológiai szervezőerő (lásd a Harmadik Szem előző számába írt cikkemet), hogyan bizonyítható ennek léte akár a mai tudósok materialista álláspontja számára is meggyőző erővel?

 

A biológiai szervezőerő kutatásának módszertana

 

A biológiai szervezőerő létének kimutatásához szükségünk van az elméleti biológia alapelvének tudományos megfogalmazására. Bauer Ervin "Elméleti Biológia" c. könyvében (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1968) leszármaztatta a biológiai jelenségvilág alap-kritériumait. Ennek alapján a következő felfogást alakítottam ki. Egy rendszer akkor minősül élőnek, ha az adott külső (és a belsővé áttevődött külső) hatásokra nem pillanatnyi állapotának (A) megfelelően válaszol, vagyis jut el egy megváltozott (B) állapotba, hanem ehelyett olyan, ettől eltérő (C) állapotba jut, amely a kezdeti állapot (A) bizonyos jeleit óriás mértékben felerősíti, és így a változás nem A® B, hanem A® C irányban következik be. Ha a rendszer fizikai, akkor élettelen, és bármely külső hatás olyan folyamatokat indít el benne, amelyek közelebb viszik a fizikai egyensúly állapotához. Ha például melegítünk egy kémcsőbe zárt gázt, a gáz ettől kitágul, a tágulástól viszont lehűl, és így visszajut a melegítést megelőző egyensúlyi állapotba. Ha egy fizikai testet meglökünk, gyorsulni fog, és a rá ható fékező erőknek megfelelően lelassul, és megáll, egyensúlyba jut. De ha egy macskát melegítünk, testhőmérsékletét szabályozó folyamatok indulnak be benne, sőt, mozgási állapotában is változás állhat be, amellyel öntevékenyen elkerülheti a további melegítést. Erre pedig azáltal képes, hogy belső szabad-energia tartalmát saját szervező-elvének megfelelően életfeltételeinek kedvező irányú változására fordítja. A fizikai rendszer viselkedése tehát mindig az egyensúlyi állapot (B), az élő rendszer viselkedése pedig az egyensúlyi állapottól távolító (C) állapot felé irányul. Az élő rendszer saját belső feltételeit önállóan képes módosítani, bizonyos belső folyamatainak felerősítését önállóan indítja el abba az irányba, amely az élet elvének megfelel.

 

De hogyan különböztethetünk meg egy robotot egy élőlénytől, egy embertől? A robotnak lehetnek elektromosan vezérelhető, rendkívül érzékeny érzékelői. Így tehát saját programozási elvének megfelelő irányba képes módosítani a külső hatásoknak megfelelően viselkedését. Ahhoz, hogy felismerhessük, robottal vagy emberrel állunk szemben, a rendszer viselkedését kell tehát tanulmányoznunk. Ha például egy adott fizikai feltételrendszerben válaszai azonosak, ismétlődnek, ebből arra következtethetünk, hogy programozása zárt, előírt, vagyis nem önállóan dönt viselkedése felől. Ha viszont például egy véletlengenerátort építettek be a cselekvési körbe, akkor a robot viselkedése szigorúan véletlenszerű kell legyen, és akkor ebből következtethetünk robot mivoltára. Ha pedig a véletlengenerátor nem teljesen véletlenszerű, hanem bizonyos érzékelőkön keresztül más jel-adókkal kapcsolatban áll, nem marad más hátra, mint a robot viselkedésének és felépítésének tanulmányozása. Így tehát a tudományos megismerés igénye elvezet a rendszer viselkedésének, belső érzékenységét szabályozó folyamatainak tanulmányozásához. Ha tehát meg akarjuk ismerni a Naprendszer mibenlétét, természetét, a Naprendszer viselkedését és felépítését kell tanulmányoznunk, különösen abból a szempontból, hogy milyen mély szerveződési elv fejeződik ki ebben. Ez persze arra is rávilágít, mitől is lesz emberi a mi saját életünk.

 

Egy mai, a marxizmus vagy a materializmus emlőin nevelkedett tudós erre azt mondhatja, fölösleges ez az erőfeszítés, hiszen eleve biztos, hogy a Naprendszer élettelen testek halmaza, mert ezt bebizonyította az égi mechanikától kezdve az asztrofizika egésze. Csakhogy itt van a titok eltemetve! A materialista tudomány kétségtelen sikerei ugyanis nem bizonyítják a fizikai jelenségek KIZÁRÓLAGOSSÁGÁT. És ha a tudomány eredményei arra utalnak, hogy a Naprendszerben léteznek rendkívül érzékeny, önszabályozó folyamatok, amelyek ráadásul rendkívül széles jelenségkörre érzékenyek, és ezeket képesek szelektíven, belső viszonyaiktól függően felerősíteni, akkor a jelenségkör tanulmányozása nem hogy felesleges, hanem egyenesen szükségszerű. Ha bizonyítható rendkívüli érzékenységű erősítő, csatoló, rezonáló folyamatok jelenléte a Naprendszerben, akkor a jelenségek mögötti szervezőerő tevékenységének kutatásának elutasítása a megismerés igényével fordul szembe. Persze, a vizsgálat elvégzése előtt nem mondható meg, hogy ha létezik egyáltalán valamiféle mélyebb szervezőerő a Naprendszerben, az fizikai vagy biológiai természetű. Erről a vizsgálat eredménye fog majd dönteni. Mindenesetre, a szervezőerő létére utaló vizsgálatok új irányt jelölnek ki a Naprendszer és a Világegyetem kutatásában.

 

Persze a fizikai világképnek is szüksége van valamiféle mélyebb szervezőerőre. Enélkül semmiféle szabályosság, rend nem létezhet. A materialista recept erre a következő elvet állítja működésbe: minden jelenség mögött a vakvéletlen hozza létre a különböző szintű szerveződést. Ha tehát bebizonyosodik, hogy a Naprendszer szervezőtényezője is a vakvéletlen, akkor a materialista tudósok - a tudomány történetében először - bizonyítani tudnák, hogy a Naprendszer valóban kizárólag fizikai rendszer. Így tehát minden fizikai szemléletű kutatónak is jól jöhet egy ilyen vizsgálat. Ha viszont kiderül, hogy a szervezőerő nem csupán vakvéletlen, akkor a megismerés előtt újabb látóhatárok nyílnak meg, ami elvezethet a Naprendszer és a Világegyetem természetének, viselkedésének új szemléletű, átfogóbb, mélyebb megismeréséhez.

 

A Naprendszer szerveződésében a mai csillagászat a gravitációs hatásokat látja uralkodónak. Ha vizsgálataink nyomán kiderül, hogy emellett például az elektromágneses hatások is lényeges szerepet játszanak, akkor ismét újabb terep nyílik meg a Naprendszer viselkedésének tanulmányozására. Ráadásul, ahogy az az utóbbi évtizedekben ismertté vált, az élőlények szerveződése elsősorban elektromágneses természetű. A Naprendszer esetleges elektromágneses szabályozása így az élőlények szerveződésével mutatna közös alapot. Az életjelenségekben, különösen a gondolkodás, az információfeldolgozásban a kvantumjelenségek játszanak lényeges szerepet (erről lásd pl. előző írásaimat a Harmadik Szemben), felmerül, hogy találhatók-e a Naprendszerben kvantum-vezérelt folyamatok.

És mivel az élőlényekben a biológiai szerveződés ritmikus természetű, felmerül a Naprendszer ciklikus jelenségeinek, periodicitásainak feltárása, és a két jelenségkör kapcsolatainak elemzése.

 

Hadd adjak egy rövid áttekintést azokról a jelenségekről, amelyek a Naprendszer biológiai szervezőerejének léte felé mutatnak.

 

Először is a Nap maga nem egy zárt fizikai rendszer. A bolygók olyan árapályerőt gyakorolnak a Nap magjára, amely a Nap mágneses terével kölcsönhatva elektromos fűtést idéznek elő. Ezek a robbanásos folyamatok a Nap tevékenységét rendkívül érzékenyen szabályozottnak mutatják. Óriási, kozmikus léptékű erősítés lép itt működésbe, a csillaglét legalapvetőbb tényezőjében, az energiatermelésben. Ez az erősítés ráadásul válogat, nem szigorúan gépies, mechanikus. A naptevékenység olyan sokszintű önszerveződést mutat, amely nem vezethető le egy jelenségszint törvényeiből. A Nap olyan rendszerként viselkedik, amely nemcsak mechanikusan, gravitációsan, hanem egyben elektromágnesesen is érzékeny, ráadásul azonos feltételek között is lényegesen különböző viselkedést mutat. A naptevékenység előrejelzése csak részben lehetséges, kevésbé pontos, mint az időjárás-előrejelzés, és csak a közvetlenül megelőző időszak észleléseire támaszkodva képes eredményt felmutatni.

 

(folyt. köv.)

Grandpierre Attila