Az abszolút Világegyetem keletkezése

 Ha a Világegyetem lényege összefüggéseiben, kölcsönhatásaiban, viszonyaiban rejlik, az azt jelenti, hogy a kölcsönhatásokban, az egymással kialakított kapcsolatokban élednek fel elemei. Sokkal több kölcsönhatás, kapcsolat, viszony lehetséges, mint elem, hiszen a viszonyok száma az elemek számával hatványozottan nő. És ami még lényegesebb: az elemek száma nem a nulláról indul, és az elemekhez nem csak a részecskék tartoznak. Ha el akarunk jutni a kezdet kezdetéhez, az első részecskékhez, az első részecskéket szülő erőterekhez, újra át kell gondolnunk a Világegyetem kezdeteiről kialakított képeket.

Tény, hogy az emberiségből bárki a közvetlen személyes kapcsolatok láncával már öt lépésben elérhető. Ha az elemek közti összefüggések, a kapcsolatok a lényegesek, akkor az tény azt jelzi, hogy az egész emberi világban, bármily áttekinthetetlennek is tűnjék az emberdzsungel, bárki pár lépésben elérhető számunkra. Hasonlóan, a logika kapcsolódási rendszere lehetővé teszi az egész világdzsungel átlátását - csak éppen tudnunk kell, mit keresünk. Minden lépésnél annyi egyetemes kapcsolatrendszer-háló rezdül és alakul át az egész rendszert lefedve és folyamatosan megmozgatva, ahány elem van, annyi világegyetem, annyi világháló. A világhálók sokkal élőbbek, mint elemeik, folyamatosan változnak, áramlanak, és így folyamatosan képesek felvenni az őséletből az életerőt. Ahogy egy rendszert terve, elgondolása, és ennek feltételeinek összjátéka működtet, úgy egy élőlényt saját életelve, saját életakaratának teljesülése működtethet, éltethet igazán. Ha a kölcsönhatások, a viszonyok a lényegesek, akkor az ember önmagához, társaihoz való viszonya a lényeges, csakúgy, mint az Ember és a Természet, az Ember és a Világegyetem viszonya. Ha az Embert saját életereje tudja csak éltetni, akkor van elemében, akkor teljesedik ki, amikor önmagával és a világgal kialakított viszonya életerőt tölt önmagába és a világba.

Ha a létezők leglényege az összefüggések rendszere, ha a hozzáállások, a viszonyok a lényegesek, mégpedig a Világegyetemben fennálló viszonyok és az Emberben fennálló viszonyok, akkor a Világegyetem és az Ember viszonya a viszonyok viszonya, a lényegek lényege, a legvalóságosabban létező létező. Az Ember és a Világegyeteme viszonya az a leglényegibb létező, az az elv, ami az Ember lényegét és a Világegyetem lényegét élteti, működteti. A Világegyetem-Ember viszony tehát alapvetőbb a Világegyetemnél és az Embernél! Az a tényező, amely a Világegyetemet és az Embert működteti, élteti, épp e két világ-pólus viszonya. Ha pedig ez a leglétezőbb létező lényegibb az anyagi Világegyetemnél és a történeti Embernél, akkor mindkettő erre az őslétezőre vezethető vissza. A Világegyetem és az Ember viszonyát vizsgáló tudomány tehát alapvetőbb kell legyen a kozmológiánál és alapvetőbb a pszichológiánál! Ez a tudomány a kozmoantropológia. És ha létezik rendszer a kozmoantropológiában, akkor ez a végső viszonyrendszer, és az ezt működtető, éltető erő az, aminek világ és életfenntartó ereje elsődleges a Világegyetem és az Ember számára. Ez az erő pedig az Emberben is megtalálható, és a Világegyetemben is: ez a világösztön, az érdeklődés, a figyelem a világ lényege iránt, a világ kiteljesítésének és továbbvivésének vágya. Ahogy a mini-civilizáció sejtjei, agy-sejtjei, érzékelő sejtjei akkor tudnak feléledni, felvillanyozódni, ha átérzik a ló vágtázásának örömét, önmagában felragyogó értelmét, úgy az emberi kiteljesedés alapvetően ráutalt a tudás és az érzés kibontakozására. Akkor érheti el az ember kibontakozását, ha megtalálja lételemét, legszemélyesebb életfeladatát. Aki ezt megtalálja, elemében van, aki nem, vergődik, mint a partra vetett hal. Ha el akarunk jutni ahhoz, hogy fürödhessünk emberi mivoltunk elemében, mindent tudnunk kell, és mindent át kell érezzünk, mindent, ami lényeges, ami meghatározó. Az egész-ség követésének útja nem más, mint a világ lényegi közelségének megragadása.

 Az anyag keletkezése

 A világ törvényeit differenciálegyenletek írják le. De ne firtassuk most az Olvasó középiskolai fizikaórákon szerzett ismereteit. Ehelyett fogalmazzuk meg ezt az állítást úgy is, hogy minden létezőnek nem létbeli minősége, hanem csakis változásai mérhetőek, és a fizika a mérhető mennyiségek tudománya. Minden változik, ami van. De változik-e a lét forrása? A lét forrása maga a léten kívüli: a létet létrehívó összefüggéseket is tartalmazza. A lét forrása tehát abszolút, nem változó természetű. A differenciálegyenletek csak a relatív változásokat írják le. Ahhoz, hogy az egyenletek szóljanak valamiről, meg kell adnunk, mit akarunk a leírni kívánt rendszer legfontosabb tulajdonságait. Mivel a törvények - amelyek a változások törvényei - úgy-ahogy ismertek, ezért a törvények alkalmazásához meg kell adnunk azokat a feltételeket, amelyek közé a törvények által megadott működési elvű rendszert helyezzük. Ezeket a feltételeket a kezdeti és határfeltételeknek nevezzük. Nyilvánvaló, hogy a Világegyetemre, mint egészre nem vonatkozhatnak se kezdeti, se határfeltételek: ezek ugyanis mintegy kívülről írnák le a Világegyetemet, márpedig a Világegyetem minden létezőt magába foglal.

Ha nincs abszolút létező, a világ csak relatívan létezik. De igaz lehet-e ez? Hiszen mindennapi tapasztalataink ennek ellentmondani látszanak. Tudjuk, meghatározott energiával rendelkezünk, és ez nem relatív. Valóban nem, mert ez a földi viszonyok közötti, relatív nyugalmi állapotunkra vonatkozik. Ugyanakkor azonban energiánk az is, amivel testünk a Földdel együtt a Nap körül száguld, vagy a Tejút központja körül röpül. Ha nincs abszolút nyugalom, nem adható meg az energia nullpontja. Ha nem adható meg az energia abszolút nullpontja, a nemlét és a lét határa sem adható meg egyértelműen. Bármely szintet alapszintnek tekinthetjük, s ettől lefelé a semmi, felfelé a valami birodalma terül el, legalábbis, ha nincs igazi abszolút vonatkoztatási pont. Ha nincs abszolút létező, a semmi is létezik, ugyanúgy, mint az anyag. Ha az abszolút nem létezik, a semmi óceánja ugyanúgy átjárja a létezőt, mint a valamié. Valóban, a mai fizika, amely nem ismer abszolút viszonyítási pontot, a Világegyetemet a vákuum alacsonyabb energiaszintre zuhanásakor felszabaduló energiából származtatja. Archimedész azt mondta: adjatok egy szilárd pontot, és kimozdítom helyéről a világot! Ez pedig arról árulkodik, hogy sehol sem találta azt a szilárd pontot, amin minden alapszik. Azóta is sokan keresik ezt a szilárd pontot. Tudtommal még senki sem találta meg. Érdekes - pedig mindannyian tudunk egy abszolút létezőről! Mindannyian hallottuk, sőt, tanultuk az iskolában ezt az abszolút létezőt, és nevében is szerepel abszolút mivolta! Ráadásul ez az abszolút létező a fizika egy alapvető jellemzője! Itt most nem térek ki a fénysebesség abszolút vagy relatív voltának tárgyalására - ezt több előző cikkemben megtettem, és később még visszatérek rá. Akkor pedig egyetlen abszolút fizikai mennyiség létezik - és ez az abszolút nulla fok.

A fizika mai ismeretei szerint az abszolút nulla fok közelében óriási energia- és impulzus-ingadozások lépnek fel. Ez nem csoda, ha meggondoljuk, hogy az abszolút nulla fok az a hőmérséklet, ahol minden hőmozgás leáll, az addig folyton mozgó atomok tehát mintegy megdermednek, egymáshoz képest mindannyian nyugalomba jutnak. A folyamat a vízgőz megfagyásához hasonlítható. Amíg a víz pára alakban van jelen, molekulái szabadon csaponganak a levegőben. Amint a pára lecsapódik, a molekulák elmozdulása már kötöttebb, már csak egymáson elsiklani tudnak. Ha a víz is megfagy, jéggé válik, jégkristállyá, amelyben minden molekula helye lényegében rögzített. Abszolút nulla fok közelében a vízmolekulák maradék rezgése, hőmozgása is leáll. A hely teljesen kötötté válik - ha az abszolút nulla fokot sikerül elérni. A kísérletek azonban csak megközelíteni tudták az abszolút nulla fokot. Minél jobban megközelítették, annál nagyobb energiaingadozások léptek fel. Ennek oka a kvantummechanika határozatlansági összefüggésében keresendő. Minél pontosabban akarjuk meghatározni egy részecske helyzetét, sebessége annál kevésbé határozható meg, mondja a Heisenberg-féle határozatlansági összefüggés - ez a jelenség a mikrovilágban jelentkezik. Ha tehát egy részecske helyzete az abszolút nulla fokhoz közelítve mikroszkopikus értelemben is egyre kötöttebbé válik, akkor sebessége egyre nő, tehát energiája is egyre nő. A nulla fokhoz közelítéskor fellépő nagy energiaingadozásokat kísérletileg is kimutatták (D. Voss, Science, 1998 October 9, p. 221). A nagy energiaingadozás viszont azt jelenti, hogy a vákuum energiaingadozásai, a vákuum nullpontrezgése erősödik föl! Ha több energia áll rendelkezésre, több részecske keletkezhet a vákuumból. A legtöbb részecske együttes keletkezése tehát az abszolút nulla fok környékén várható. Egy eddig fel nem merült elképzelés rajzolódik ki. Lehet, hogy a Világegyetem az abszolút nulla fokon keletkezett? Lehet, hogy nem az Ősrobbanás forróságából, hanem nyugodt körülmények között, szinte észrevétlen keletkezett a Világegyetem, és csak később távolodott el az abszolúttól, létezése forrásától? Lehet, hogy az abszolút nulla fok felmelegedéséből, forrásából ered a világ? Az abszolút nulla fok felé a fizikai összefüggések is szinte felbomlanak: a nyomás és a térfogat és a belső energia a hőmérséklettől függetlenné válnak, a rendezettség pedig megközelíti legmagasabb fokát. Ezek a körülmények ideális lehetőségeket teremtenek arra, hogy az energiafluktuációk tetszés szerinti, magas szervezettségű molekulákat hozzanak létre.

 Fred Hoyle szerint a Világegyetem legfontosabb, leglényegibb tulajdonsága az élet jelenléte. Ahhoz ugyanis, hogy az élethez szükséges fehérjék, aminosavak véletlen összekapcsolódással jöjjenek létre, nem elég a feltételezett ősrobbanás óta eltelt idő, a mintegy tízmilliárd év sem. Az élet megjelenéséhez ennél sokkal több idő kell, milliárd-milliárd-milliárdszor annyi, mint a Világegyetem ősrobbanás szerinti életkora. A Világegyetem keletkezése és az élet keletkezése tehát szorosan összefügg. Az élet és az anyag minden jel szerint egyszerre keletkezett. Akkor most vizsgáljuk meg az abszolút keletkezés szempontjából, hogyan keletkezett az élet!

 Biokozmosz című sorozatomban (1997 szeptember-december) megírtam, hogy Fred Hoyle kutatásai az élet eredete után az abszolút nulla fok közelébe vezettek (Harmadik Szem, 1997 december; lásd még Francis Crick: Az élet mikéntje, Gondolat, Budapest, 1989). A kozmikus felhőkben, mínusz 260 fok körül aminosavak burjánoznak a kozmikus sugárzásnak kitett felhőkben. Az algák és kovamoszatok radioaktív tavakban különösen vígan tenyésznek, sőt, magukba építik a plutóniumot, úgy, hogy bennük a radioaktív anyagok 400 milliószorosan feldúsulnak! Hagen és munkatársai (1971) vizsgálatai egyenesen arra a megdöbbentő eredményre vezettek, hogy a baktériumok életfenntartása a mély űrhöz hasonló viszonyok (közel 0 nyomás, vizsgált hőmérséklettartomány: -129 ⁰C-tól +59 ⁰C-ig) között minden tartományban előnyösebb, mint a földi viszonyok között (1 atmoszféra, 25 ⁰C)! A rendkívül alacsony nyomás és hőmérséklet, és a magas besugárzási dózis nemhogy halálos lenne, éppen fordítva: megjavítja a baktériumok túlélő képességét a földi viszonyokhoz képest! A NASA Ames kutatóközpontjában Lou Allamandola és munkatársai az űrbeli viszonyok modellezésére földi nemrég laboratóriumot fejlesztettek ki. A csillagászok megdöbbenésére nemcsak az élet kulcsfontosságú molekulái, de sejt-szerű képződmények is kifejlődtek az abszolút nulla fok közelében (G. Schueller, New Scientist, 1998 September 12, p. 30)!

 (folytatjuk) Grandpierre Attila