Az eleven elektromágnesesség

 Múlt havi cikkemben a Kozmosz hatásainak tanulmányozása vezetett el az elektromágnesesség, a földi magnetoszféra, a Hold és az agytevékenység eddig fel nem ismert kapcsolataihoz. Most induljunk ki a biológiai lét születéséhez szükséges fizikai feltételek vizsgálatából! Ha meg tudjuk ragadni, milyen fizikai feltételek szükségesek az élő rendszerek kialakulásához, akkor az élő rendszerek egységes szerveződésének fizikáját, az életfizikát tudjuk megalapozni. És mivel az élő rendszerek rendelkeznek tudati jelenségekkel, ez egyben része lehet a remélhetőleg hamarosan megszülető tudatfizikának, annak a tudománynak, amely a tudatműködés általános, egységes szerveződéséhez tartozó fizikai feltételeket, körülményeket vizsgálja. Filozófiai vizsgálódásaink szerint (A gondolkodás világrendszerei, A tudat filozófiája, A tudat antropológiája, Kozmopszichológia, Harmadik Szem, 1993. december - 1995 augusztus) a tudat szabad, önálló, öntörvényű tényező, legalábbis természettől fogva, amíg a társadalom el nem idegeníti saját természeti lényegétől, és éppen ez a tudatszabadság az erkölcsi lét elemi feltétele. Ha pedig ez így van, és a tudati szabadság egyben tett-szabadságot is jelent, tehát gondolataink irányíthatják tetteinket, akkor a tudati szabadság azt is jelenti, hogy egy belső, tudati változás anyagi változásokat képes elindítani. A tudat tehát önállóan képes tevékenykedni az anyagi világban szervezetünkön belül, képes szervezetünket működésbe hozni (ez a pszicho-szomatikus hatás, magyarul lelki hatás a testre, illetve általában, pszichokinézis, azaz a tudat anyagot mozgató hatása). Testünkben még ott él a képlékeny, emberi érzésre, érzésekkel vágyakkal megtisztulásig kifeszülő akaratra érzékeny, arra még emberi módon válaszoló ősvalóság maradványa, a tetszésünk szerint alakítható valóság egyik birodalma. A lélekvalóság elvesztett, elhagyott, cserbenhagyott birodalmai, melyek legjobb akaratunkkal szemben távolíttattak el tőlünk a történelmi erők roppant szorítása alatt, egy szinte teljesen érzéketlen valóságot, egy ál-valóságot, álságos, művi valóságba kényszerültek, ideiglenes vagy végső száműzetésre. De a lélek hatalma, ha kozmikus birodalmát nagyrészt elzsibbasztották is, még ma is él, ha tetszhalottan is. A lélek, az érzés, a megfogalmazódó, testet öltő érzés még képes visszanyerni életerejét. A tudat anyagra hatásának képessége, amelyet már Wigner Jenő, századunk egyik legjelentősebb fizikusa is szükségesnek ítélt pusztán a hatás-ellenhatás egyetemes törvénye alapján, (ha az anyag kétségkívül képes hatni a tudatra, akkor a hatás-ellenhatás elve alapján a tudat is képes kell legyen hatni az anyagra, lásd Wigner Jenő: Szimmetriák és reflexiók, Válogatott tanulmányok, Gondolat, 1973, 219. old. ) jelzi a pszichofizika, a lélekfizika megalapozhatóságát. A lélekfizika nem a lélek elidegenítésére szolgál, éppen ellenkezőleg: megmutatja azokat a módokat, amelyekkel a lélek ki tud törni a materialista, egysíkú fizika börtönéből. De ahogy a rabnak is szüksége van fizikai eszközökre a rácsok elfűrészeléséhez, ugyanúgy a lélek is anyagi eszközökkel képes öntörvényűségét kiteljesíteni. A Természet az élet és a mágikus tudat kigyújtásával éppen ezt a természetes csodát hajtotta végre, ahogy a szemléletünkben egymással párhuzamos létsíkok, az élettelennek álcázott fizikai, a tudattalannak álcázott biológiai létszintből kigyújtotta a mágikus tudat életteli, varázslatos létszintjét - és mindezt a materialista világkép élettelenségek, tudattalanságok és valótlanságok létsíkjaivá degradálva a materialista világhalál vallását, programját szolgáló, rabszíjra vetett tudatot tartja a Homo sapiens sapiens (kétszeresen értelmes ember) dicső jegyének. A Természet ezen elidegenített és párhuzamosnak beállított létsíkok között - hiszen a párhuzamosokban az a jó, hogy sohasem találkoznak - éppen hogy mintegy merőlegesen közlekedik. A megtáltosodás természeti törvénye tehát a mai világkép legalapvetőbb fogalmi köreinek hamisságát mutatja. Ahogy a materializmus anyag-lealacsonyító világhadműveletei is csak a rab elme önkéntes lemondását igyekszenek természetesnek feltüntetni, ugyanis csak a rabbá tett elme elidegenítése az anyagtól és a természeti adottságoktól teheti véglegessé az elme tehetetlen rabságát, önalávetését, vak és örök szolgaságát, lemondását az élet tágabb, természeti és kozmikus dimenzióinak hordozásáról, ahonnan életünk ered, és ahová igazi feladatai hívnak.

 A víz keletkezése

 Kiindulópontunk legyen ismét Bauer Ervin elméleti biológiájának egyik alaptétele. Ebben Bauer Ervin rámutat, hogy az élő és csak az élő rendszerek mutatnak rendszeresen spontán, csakis belső önállóságukra visszavezethető jelenségeket. Ahhoz viszont, hogy egy rendszer képes legyen spontán változások előidézésére, képesnek kell lennie belső szerkezetének egyes meghatározó tényezőit az adott (a szerkezet fenntartását biztosító) folyamat jellemző időtartamához hasonló sebességgel változtatni.

De mit értünk a rendszer fogalmán? Természetes rendszerek az atomok, molekulák, kristályok, sejtek, vírusok, soksejtű élőlények, társadalmi szervezetek. James G. Miller megfogalmazásában a rendszer „nem-véletlen anyag-energia felhalmozódás a fizikai téridő egy körzetében, amely nem-véletlenszerűen szervezett, kölcsönösen összefüggő és együttcselekvő alrendszerekből és összetevőkből áll". A rendszerek rendezett egészek, olyan egészek, amelyek meghatározó tulajdonságai nem elemeik mechanikus összegéből, hanem a fellépő kölcsönhatások természetéből adódnak. A rendszerek tehát egységesen szervezett halmazok, vagyis éppúgy nevezhetnénk őket szervezeteknek is.

László Ervin kimutatta, hogy a rendszerré szerveződés maga rokon a Természet egyre magasabb szintű szerveződésének tendenciájával. Grandpierre K. Endre egy logikai elemzésre alapuló tanulmányában (Kozmikus tudatrendszerek kiépülése, két fő ágra válása és fejlődése az aranykortól napjainkig ) megmutatta, hogy még az élettelen rendszerekben is, az elemi részecskékben és az atomokban is működik egy szervező erő, és ez az erő az egymással kapcsolatba lépő elemek között az elemek puszta halmazánál magasabb szinten képes az elemek létét összehangolni, és ezáltal lesz a rendszer több, mint elemeinek puszta összessége. Ez a láthatatlan szervező erő az, amely a kövekben, a látszólag teljesen élettelen tárgyakban is jelen van, de amely megnyilvánulni csak akkor képes, ha kifejlesztette az ehhez szükséges anyagi szerveket. A természetben azt tapasztaljuk, hogy minden olyan halmaz, elemek, tárgyak együttese, amely rendelkezik mozgósítható energiával, és amelynek rendelkezésre állnak ezzel az energiával mozgatható felületei, hajlamos magát rendszerré, és ha lehet, élő rendszerré szervezni. A rendszer attól rendszer, hogy megfelelést épített ki szerveződési szintje és szándékai megvalósításához szükséges eszközök között. A szerveződés jelensége a természetben általános, egyetemes, és ez a spontán jelenségek motorja. Ez a spontán szerveződés „automatikus", abban az értelemben, hogy éppen egyetemes előfordulása miatt mint végeredménnyel lehet vele számolni. Ezért, és a materializmus életidegen szemlélete miatt szokásos ezt a spontán szerveződést figyelmen kívül hagyni.

Vegyük a legegyszerűbb példát. Az oxigén és a hidrogén atomok a materializmus szerint teljesen élettelenek, az önszerveződésre való legkisebb belső hajlam nélkül, mintegy prototípusai a legelemibb élettelen elemeknek. Mindazonáltal - bizonyos, viszonylag tág határok, fizikai feltételek között, az oxigénatomok és a hidrogénatomok hajlamosak egymással vízmolekulává egyesülni. Ez a kémia legalaposabban ismert reakciója. A H2 + O Ţ H2O reakció azt fejezi ki, hogy ha összekeverjük a hidrogén és oxigéngázt, a megfelelő nyomás- és hőmérséklethatárok között (...ami szükséges az elemek hajlamainak valóra váltásához kellő energia biztosításához), automatikusan, vagy a még hiányzó hőenergia bevitelével a vízképződés lezajlik. Tapasztalatból tudjuk, hogy ez a reakció igen heves, robbanásszerű gyorsasággal zajlik. Mindez világos, a végtermék, egy új minőség, az orrunk előtt áll. Mit akarok még tudni? A miértet, és a hogyant. Hogyan találják meg a hidrogén- és oxigénatomok egymást? Ha egyszerűen csak a véletlenszerű hőmozgást (a Brown-mozgást) követnék, ahogy azt a tankönyvek állítják, akkor bizony nem lehetne a reakció robbanásszerű. Ahhoz ugyanis, hogy a kémiai kötés létrejöhessen, a kvantummechanikai számítások szerint az ütközésnek egy meglehetősen szűk paramétertartományba kell esnie. Ha ugyanis az atomok túl nagy vagy túl alacsony sebességgel rontanak egymásnak, a reakció nem jöhet létre, és ez megszabja az atomok relatív sebességét, ahogy azt a távolságot is, amennyire egymást megközelíthetik. Fölöttébb valószínűtlen, hogy pusztán véletlenszerű ütközésekkel egy ilyen finomhangolást igénylő reakció beindulhasson. Ez a megfigyelés világossá teszi, hogy erre a finomhangolásra szükség van, és ez ténylegesen meg is történik, azaz egy spontán szervező erő működése elengedhetetlen feltétele a reakciónak. Ezt elneveztem „spontán célbajuttatás" effektusnak.

Miután ezeket az eredményeket bejelentettem Monselicé-ben (Olaszország), a Budapest Klub tudományos kutatóprogramjának első nemzetközi találkozóján, 1995 október 2.-án, a Nature-ben érdekes adatokra bukkantam. 1995 november 2-ai cikkében Loubeyre és Letoullec elemzi a vízképződés nagy nyomás melletti módosulását. E szakértők azt írják: bár a hidrogén és oxigén közti reakció biztosan egyike a legalaposabban tanulmányozott kémiai reakcióknak, de a reakció kinetikájának (mozgástanának) részletei mindig is rejtélyesek maradtak. Ők persze nem jutottak el a spontán célbajuttatás felismeréséig, csak annak kapcsán említik ezt meg, hogy magasabb nyomáson újfajta módon kapcsolódnak össze a hidrogén- és oxigénmolekulák.

 Spontán célbajuttatás a sejtekben

 Régi a kémiai reakciókhoz hasonló problémát jelent, hogy hogyan találják meg a sejtekben a neuropeptidek receptoraikat (Liu et al., Proc. Natl. Acad. Sci. USA, 1994, 91, 1009). A klasszikus idegsejt-végződésben, a szinapszisban az idegingerületet átvivő neurotranszmitterek szabadulnak fel az egyik idegsejt végződésén, és a sejt megnyílása során áttevődnek a szinapszis-csatlakozást alkotó másik idegsejtben elhelyezkedő érzékelő-állomásokhoz, az un. receptorokhoz. A peptidek a neurotranszmitterek közé tartoznak, és általában úgy gondolják, hogy egyszerű diffúzióval ( a cukor oldódásához hasonló folyamattal) jutnak át a távoli felfogó-központokba, receptorokba. Így viszont az ingerület terjedése túl alacsony hatásfokúvá válna, hiszen az átvivő anyag csak véletlenszerűen találhatná meg az ő érzékelésére szakosodott feldolgozó állomást. Hess és Mikhailov (1995, Journal of Theoretical Biology, 176, 181, 185) rámutattak, hogy az élő sejt biológiai alrendszerei mindössze párezer enzim-molekulával dolgoznak (az enzimek gyorsítják föl az élő sejt belsejében a kémiai reakciókat ezer-milliárdszoros mértékben). De semmi sincs az enzim kémiai szerkezetében, ami megmagyarázhatná rendkívüli katalitikus, reakció-gyorsító hatásukat. Az enzim hatásának egyedi reakciókra specializálódását a mechanikus ‘kulcs és zár’ elvvel szokták modellezni. Ez a modell azonban nem képes megmagyarázni, hogyan jut el a ‘kulcs’ a zár közelébe, és hogyan illeszkedik a zárba fennakadás nélkül. Mikhailov és Hess arra a következtetésre jutottak, hogy amikor a sejtmembrán befejezi egy új fehérjemolekula építését, megjelenik a helyszínen egy szállítóeszköz, a vezikula, és ez aztán hátára véve a fehérjét átszállítja a másik membrán előírt, meghatározott helyére. Ezek a teherhordó sejtszervek célratartó irányítottságot mutatnak. Az egyes vezikulák rendeltetési helye más és más, tehát nagyon szelektív fizikai erő kell hasson rájuk, amely csak arra az egyre hat, amelyikre kell. Ebben szerepet játszhatnak a sejtbeli elektromos terek. A spontán célbajuttatásban tehát az elektromágneses terek juthatnak döntő szerephez. Minden molekula rádióadóvevőként működik.

 A lélek és az elektromágnesesség

 Nem tudjuk, mi is a lélek, a szellem, a tudat. Nem tudjuk, végső soron egy anyagi természetű tényező munkál bennünk, ami az anyagi folyamatokat bennünk számunkra hozzáférhetően irányítja, befolyásolja, vagy valami teljesen anyagnélküli, anyagidegen tényező. Mindenesetre az, hogy képes testünk anyagára hatni, bizonyos értelemben anyagivá teszi. De miféle természetű lehet ez az anyag? Mert hogy nem lehet a materializmus élettelen, életidegen anyaga, az - eddigi eredményeink alapján biztosra vehető. Amit tudunk róla, az az, hogy a miénk, a legsajátabb legszemélyesebb tényezője életünknek, és hogy - legalábbis elvileg - szabadon rendelkezhetünk felette. És ha belegondolunk istenigazából, érezzük, hogy ez a lélek életünk legfőbb hajtóereje, amely minden életre vágyik, mindent ki akar próbálni, mindent át akar élni, az élet dicsőségét akarja inni, egészen a képtelenségekig, a lehetetlen megkísértéséig. Ez a lélek igazi arca! De öntevékeny, önteremtő gazdagságvágya csak akkor érvényesülhet, ha szabad, ha könnyed, ha bárhová, ha mindenhová elröpülhet. (Mindezt a tudósnak is fontos lenne tudnia, hogy tudja, miféle jelenséget is akar leírni és megmagyarázni. A tudat természete persze -épp szabadsága, könnyedsége miatt - tudománytalannak tűnhet, annyira eltér a merev, becsontosodott, brutálisan adott valóságétól. De meg fogom itt és a következőkben mutatni, hogy mindezek a „valóság-nélküli, költői" tulajdonságok leírhatók az új tudomány segítségével). Ez az önállóság, a szabad alakfelvétel a nemlét határán a legkönnyebb - nem gondoljuk, hogy lelkünk bármikor képes heggyé válni az orrunk előtt, de madárként vagy légies tüneményként gyakran képzeljük magunk elé. A szabadság a képtelenség határainak módszeres súrolásában, határainak kitágításában, az elképesztő összjátékban a legszabadabb, a kozmikus létmámor legmagasabb értelmében a legfényesebb. A lélek igazi természete a váratlan kiteljesedés, az ünnep, a kozmikus sorsközösség, a tűzbemenő, tűzben felragyogó, felvillanyozó, felemelő vágy röpítése.

A lélek, a szellem, a tudat, vagy anyagi kesztyűje, vizsgálataink alapján elektromágneses természetűnek tűnik. A fák egészét elektromágneses tényező vezérli (lásd A Hold titokzatos ereje, Harmadik Szem, 1996/1). A sejtek életét, a molekulákat, az atomokat elektromágneses rádióvevő irányítja. A Föld, a Hold, a Nap tevékenységét, változásait az elektromágneses tér váltja ki. Lehet, hogy a lélek elektromos természetű? Ez megmagyarázná a lélek légies természetét. De ad-e magyarázatot a lélek, az érzés, a megfogalmazódó érzés szabadságára? A sorozat következő számában megmutatom, hogy igen.

Kb. 14 000 karakter, 7.8 oldal (folyt. köv.)
Grandpierre Attila