Tudatunk mint éber, világító őrtorony manapság csak alig pislákol, fénye nem világítja meg a kozmoszt, sem a Természetet, és jobbára inkább hasonlít egy érzéketlen kényszerzubbonyra, mint egy kiteljesedésünket szolgáló, eleven, teljes életet élő szervre, érzékszerveink jelentéseit és szellemi valónkat érzékelő központi szervre. Óriás összeugrasztó rugókat akasztottak hajdani kozmikus határaira, mindennapos börtönlátogatásra kötelezték, irányadónak az életet elfedő dogmákra és tárgyiasított üzletiesített szemléletre fogták, egykori mivoltát is elfedték előle. A kozmikus összefüggésekből, a tárgyak középpontjából kiesve, kizuhanva a tudat ott áll saját erőitől elidegenedve, fázva, remegve, előtte a hívogató, az egyedül azonnali biztonságot nyújtó kényszerzubbony. A tudatot kötik a mindennapi élet emberidegen beállítottságai, az értelem, az önálló érzékelés, tájékozódás háttérbe szorítása, a gyermekkorban kezdődő elidegenítés a képzelettől, az élet rendkívüliséggel telített alaptermészetétől, a gyermekkel, mint természeti-kozmikus-öntörvényű lénnyel határozottan szembeforduló nevelés éppúgy kiveszik a részüket a tudat élve elzsugorításából, mint az üres, gépies szokások kényelme, az élet, a lét és a Világegyetem, az ember természete és rendeltetése, a kozmikus és a társadalmi világrejtélyek hamis beállítása és elhallgatása, a külső, előregyártott viselkedésminták egyénre kényszerítése, uniformizálása, ami egyben a militarizálás előfeltétele, és még sorolhatnám. A tudat ebben a társadalmi rabságban egy meghasonlott és erejét vesztett láng a belső világpiramis csúcsán, a mélytudat, a genetikus tudat és a belső világfolyamat fölött (lásd G. A.: ), amelyek mind értelmes szervező tényező által szervezett létszintek, tudatszintek. A belső világpiramis csúcsán áll a külső világpiramis csúcsa, és terjed ki a végtelenségbe, miközben hasonló rétegeket, létszinteket alkot, melyek a Föld, a Nap, a Tejút és a fizikai Világegyetem.

Csakhogy a fizikai Világegyetem és a Világegyetem fogalma két alapvetően különböző kategóriát jelent, ha a Világegyetembe beleértünk minden létezőt, hiszen a „fizikai" megjelölés az élettelen világra vonatkozik, s a minden létező összességébe beletartoznak -ha a materializmus számára csak kényszerűen is, de egyelőre le kell nyelnie ezt a békát - az élőlények és a tudati jelenségek. Így például természetszerűleg más válasz merül föl, ha tisztában vagyunk a tudati-biológiai-fizikai Univerzum fogalmával, a fizikai Világegyetem eredetének kérdésére is. Ha a fizikai Világegyetem valamiből keletkezett, ami nem fizikai, akkor nyilván biológiai vagy tudati, pszichikai tényezőből keletkezett, hiszen ezek az egyetlen létező tényezők rajta kívül! Hasonlóképp, a pszichikai és a biológiai jelenségek keletkezhettek a fizikai szférából, így egy kozmikus létkört alkotva! Ez a fogalmi tisztázás tehát alapvető jelenségű, mert a Világegyetem természetét illeti, hogy valójában élettelen anyagok raktára, vagy az élet otthona, vagy a lélek fölragyogtatója? A megismerés, életünk tapasztalatai a külvilágot belsővé teszik, és nyilván nem mindegy, egy élettelen halmaz telepszik rá lelki életünkre, vagy egy eleven, velünk belső, élő kapcsolatot tartó tényezővel gazdagszunk életünk folyamán. Ha elfogadjuk a makrokozmosz-mikrokozmosz párhuzamot, akkor egy élettelen makrokozmosz megöli belső életünket! Tehát legközvetlenebb tapasztalatunk, élő mivoltunk, gondolkodó, érző, érzékelő mivoltunk követeli meg a Világegyetem élő természetét! Egy tökéletesen halott Világegyetem nem lett volna képes az életet kifejteni magából, és fordítva, ha az Ember, az emberiség teremtette a Világegyetemet, akkor élettel telített belső tartományainak kivetített formái is életet, tudatot hordoznak!

De miféle formákat ölt ez az égi élet?

Ingerlékenység és a Nap-Föld csatolás

James Lovelock „Gaia" című könyvében amellett érvel, hogy a Föld egy önszabályozó rendszer. Az önszabályozás képességével a ma ismert természeti rendszerek közül csak az élő rendszerek rendelkeznek. Csillagászati kutatásaim arra az eredményre vezettek, hogy a naptevékenységet a bolygók gravitációs és/vagy elektromos hatása vezérli

(lásd G. A.: Hogyan működik a Nap? Harmadik Szem, 1992 október, november) és fordítva, a naptevékenység jelentős közvetlen hatást gyakorol a Föld magjára, annak forgási sebességére, mágneses terére. A Föld és a Nap magja kölcsönösen érzékenyen reagálnak egymásra, olyan érzékenyen, hogy ez már az ingerlékenység során előforduló óriás áttétellel jellemezhető, 10¹⁰ - 10²⁰ - szoros erősítéssel. Ráadásul a naprezgések több mint 10¹⁰ bit/sec mennyiségű információ kiáramlását jelentik (lásd G. A.: Csillagzene a napmagból. A naprezgések megfejtése. Harmadik Szem, 1993. július). Mindemellett még a Nap 160 perces periódusú rezgései nem pusztán a Nap mindmáig megmagyarázhatatlannak tűnő jelenségei. Különös és szintén megmagyarázatlan módon a Kozmosz legtöbb égitest-típusánál ugyanilyen periódusú rezgés van jelen, így a kettőscsillagok pályaperiódusában, az aktív galaxismagokban és a kvazárokban is. Még különösebb, hogy ez az univerzális kozmikus frekvencia nem módosul a Világegyetem tágulásától, a fénysebesség 80%-ával száguldó kvazárok jelei éppúgy 160 percenként érnek el hozzánk, mintha a jel terjedése nem venne igénybe időt bármily nagy távolságokon át. Ez a kozmikus frekvencia így egyfajta téridőn kívüli összehangolódást és információcserét tesz lehetővé, vagyis egyenesen és közvetlenül a kozmikus telepátia létére utalhat (lásd G. A.: Kozmikus összehangoltság. Harmadik Szem, 1992. augusztus)! Igen ám, de ehhez az égitesteknek legalábbis élőlényeknek kell lenniük. De hogyan érthető meg a biológia a fizikából kiindulva?

Életkritériumok

Az élő rendszerek élettelen rendszerektől való megkülönböztetését az az alapvető életjelenségek és az életkritériumok szolgálják. Alapvető életjelenségek az anyagcsere, az ingerlékenység, a növekedés, a szaporodás, a homeosztázis. Bauer Ervin elméleti biológiájában megmutatja, hogy az élő és csak az élő rendszerek azok, amelyekben folyamatosan spontán állapotváltozások állnak be, tehát olyan állapotváltozások, amelyek nem vezethetők le a környezet fizikai és kémiai viszonyaiból. De létezhetnek-e ilyen spontán változások, és ha igen, méréssel megállapíthatjuk-e egy változásról, hogy spontán-e vagy sem?

Út a fizikából a biológiához

A mai kor felkészült tudósainak többsége - a publikált anyagok szerint - szilárdan állítja, hogy a fizika törvényei egyetemesek, nincs rendszer, amely kivételt jelenthetne a fizika törvényei számára, nincs kibúvó, nincs külső övezet. Valóban, a fizika törvényei mindenféle adott feltételrendszerben érvényesek. Pontosabban fogalmazva: a fizika törvényei csakis meghatározott feltételek között érvényesülhetnek, és ezek a feltételek maguk kívül esnek a fizika által előre meghatározható mennyiségek körén. Ezek a feltételek adják meg a vizsgálandó rendszer definícióját, kezdeti állapotát, környezetétől elkülönítő határait. Ahhoz, hogy spontán változás állhasson be, az szükséges, hogy ezek a feltételek (F) a rendszer változási skálájával összehasonlítható skálán, azaz lényegesen változzanak. De hogyan érhető el F lényegi változása? Erre egy mód, ha a rendszer és környezetének határai lényegesen változnak ( a rendszer jellemző paramétereivel összehasonlítható skálán változzanak). Ez a rendszer és a környezet anyagának lényegi, a rendszer tömegével összehasonlítható -skálán zajló folyamatos cseréjével elérhető. Ez a mód tehát az anyagcsere felé vezet. Anyagcserének azonban csak akkor nevezhető egy ilyen folyamat, ha az anyag fizikai cseréje mellett a rendszerbe kerülő anyag egy lényeges része a rendszerre jellemző sajátos állapotba kerül, olyan állapotba, amit a rendszer képes sajátjaként felismerni (asszimiláció), másrészt a rendszerbe jutó anyag többi része energiát és információt bocsát a rendszer működéséhez rendelkezésre (disszimiláció).

Ingerlékenység és folyamatos ingererősítés

A feltételrendszer, F lényegi változása elérhető más módon is, például ha a környezet kis energiát hordozó változása E_k a rendszerben lavinaszerűen fölerősödik E_r-re, úgy hogy E_r/E_k >10¹⁰. Nem szorul rá a fizika szorításából kiröpülni készülő rendszer állandó nagy változások lebonyolítására a környezettel, ha kis változásra is képes haptákba vágni magát, ha folyton kapja magát és lényegesen átalakul. Az ilyen folytonos érzékenységet, éberséget, ádáz reagálási hajlamot tartja az elméleti biológia ingerlékenység néven számon az alapvető életjelenségek között. Az érzékenység önmagára visszacsatolása, érzékenységfokozó hatása pedig már a szexuális viselkedés házatája felé kalauzol bennünket.

Önfenntartás és szaporodás

A rendszernek, ahhoz, hogy továbbra is ugyanazon rendszer lehessen, mindeközben a fanatikus változási őrületben folyamatosan képesnek kell lennie saját azonosságának megőrzésére, tehát nemcsak a rendszerben kell lennie őrületnek, és az őrületben rendszernek, hanem az őrület fönntartása közben a rendszert is fönn kell tartani. Ez a folyamatosság, önazonosság-megőrzés a biológiába homeosztázis néven vonult be. Ha a rendszer még eközben képes önazonosságát fokozni, önazonosság-megőrző képességét biztosítani és növelni, akkor növekedésre és szaporodásra képes rendszerként mutatkozik be nekünk.

Ahhoz, hogy a rendszer képes legyen a spontán változások közben saját törvényeit követni, képesnek kell lennie a rendszerbe jutott energiát és információt a megfelelő helyre átcsoportosítani, képesnek kell lennie a globális energiaátcsoportosításra, az energia értelemszerű felhasználására, ami távolbahatást feltételez. Távolbahatás szükséges a rendszerelemek értelemszerű kölcsönhatásaihoz éppúgy mint a rendszerek kölcsönhatásaihoz, kommunikációjához, hiszen a rendszerek egy nagyobb rendszer elemei is egyben. A globális szint felépülése a lokálisból a csoporttudat jelenségén alapul, azon a jelenségen, amely a hangyasereg élenjáróit rábírja, hogy eleven testükkel képezzenek hidat az akadályokon a többiek számára akkor is, ha ez egyéni életük feláldozásával jár. A csoporttudat jelensége áll az emberi szervezet sejtjeinek összehangolt értelemszerű működése mögött éppúgy, mint az emberi társadalom elemeinek közvetlen információcseréje mögött. A csoporttudat jelensége áll a kozmikus összehangoltság és a bioszférikus önszervezés jelenségei mögött. A parapszichológia, a metanormális jelenségek tehát alapvető életjelenségek! Nem véletlen, hogy a transzperszonális pszichológia éppen a rendkívüli, metanormális képességek és teljesítmények leírására és tudatos fejlesztésére összpontosít, ettől várva az emberiség mint faj továbblépését!

Példák pontosított életkritériumokra - 1

A biológusok, filozófusok szinte kivétel nélkül ma is állítják, az élet mibenléte mindmáig meghatározatlan vagy egyenesen meghatározhatatlan. Így például a külvilágból kapott jel fölerősítésére rendszerint felhozzák a bomba vagy a lavina példáját. Kis kezdőhatástól felrobbanhat a bomba, elindulhat a lavina, tehát maga az a a tény, hogy a rendszer képes felerősíteni a külvilág egy jelét, még nem elégséges életkritérium. Helyes, ez tényleg így van, senki sem gondolja, hogy a lavina attól zúdul le, hogy élő, és lezúdulási képességét élő mivolta teremti meg. De miért kéne itt rögtön leállni, lemondani az előrejutásról? Ehhez egyelőre egy lépéssel haladjunk tovább. A lavina és a bomba azért képes -egy lépéses - óriás áttételre, erősítésre, mert belső energiája van: a lavina esetében a domboldal potenciális energiája, az az energia, amely a kövek lezúdulásában felszabadul, a bomba esetében a belső anyag kémiai vagy magenergiája. Ezek az energiák ahhoz, hogy erősítésre vezessenek, és ne csupán a kezdő lökés energiáját adják tovább, egyre növekvő mértékben kell felszabaduljanak, tehát szükségképpen vezetnek egy önmagára visszacsatolt, öngerjesztő folyamatra, és így a készlet kimerülésével a folyamat leáll. Ahhoz, hogy a lavina lezúdulása után a következő lavina megindulhasson, a rendszernek föl kell töltenie magát, ami önálló tevékenységet tételez föl. Mit gondoljunk egy olyan rendszerről, amely egyfolytában lavinákat tart fenn magában? Ha élete óriás lavinasorozattal kezdődik, ezeket a lavinákat folyamatosan, periódikusan képes újralezúdítani, ráadásul ez egész működésének egy alapvető tényezője? Egy ilyen rendszer mindenképpen figyelemreméltó kell legyen egy biológus számára, vagy mint élő rendszer, vagy mint az élettelen rendszerektől sok élő rendszernél távolibb, egzotikus rendszer!

Márpedig a Nap az új csillagászat eredményei szerint éppen ilyen égitest, a lavináknak a napmag termonukleáris elfutásai felelnek meg, melyek következményei a napfelszín kitörései, a naptevékenység, a flérjelenségek.

(folyt. köv.) Grandpierre Attila