Osztódó városok

 Képzeljük el, hogy egy nagyváros, teljes forgalmával, közlekedésének folyamatos fenntartásával, a trolik vezetékeinek folyamatos építése mellett egyszecsak osztódásba kezd, és egy nap alatt két egészséges várossá válik szét. Egy ilyen város-osztódás kísértetiesen emlékeztetne a sejtosztódásra. Amennyire a város kettéosztódása a fizikai lehetetlenség határait súrolja, annyira kiemeli a sejtosztódás szinte elképzelhetetlen képességeit - hát még ha eltekintünk a város-osztódás megszervezésében az értelmes lények (emberek) közreműködésétől, hiszen a sejtben sem tételezzük föl parányi démonok hadát, amint a pillanatnyi helyzetjelentéseket pillanatonként összegezve telefonon utasításokat adnak ki a szállítóknak. A szervezőképesség egy olyan foka ez, ami messze felülmúlja az emberi társadalom mai képességeit. Az osztódás megszervezése, lebonyolítása feltételezi a hihetetlenül bonyolult művelet előzetes megtervezését, az aktuális helyzet felmérését, és az osztódás értelmes tervének menetközbeni szükséges korrekciókkal járó folyamatos igazítását, a terv mint egész értelmes, életképes változatainak egyike felé alakítását. És most gondoljunk egy csillagvárosra, egy olyan csillagra, amely mint a Nap, energiatermelésében rendkívül parányi tényezők vezérlése alatt áll, s ezek bármelyikének egy jelentősebb változása képes a csillag egészének azonnali felrobbantására. Csillagászati kutatásaim eredményei szerint (lásd G. A.: Hogyan működik a Nap? Harmadik Szem, 1992. Szeptember, október; Csillagzene a napmagból, Harmadik Szem, 1993 július) a Nap energiatermelését a Nap saját gravitációs és elektromágneses hatásánál ezermilliárdszor kisebb külső hatás, a bolygók gravitációs és elektromágneses hatása szabályozza, vezérli, és a bolygók együttállásainak függvényében százalékos nagyságrendben változik a Nap felszíni fényessége, energiatermelése, és ez okozza a napfelszín kitöréseit, a naptevékenységet. A Nap szerkezete ennek a parányi külső hatásnak függvényében változik, mert ez a külső hatás az, ami időbeli változást mutat, és így a Nap állandó tereinek hatása csak az egyensúlyi állapot kereteit jelöli ki. A Nap energiatermelése a hőmérséklet magas hatványától függ, és így képes rendkívül érzékenyen reagálni a parányi változásokra is, különösen, mivel az energiatermelő mag saját változásait képes fölerősíteni. Ha ugyanis egy adott körzetben hirtelen megnő a hőmérséklet, akkor ott gyorsabban zajlanak le a magreakciók, ami a hőmérséklet további növekedését okozza, és így pillanatok alatt robbanásos körzetek keletkeznek a napmagban, s egy kritikus méretet elérve kilőnek a felszín felé. Persze az egész folyamat az időskálák gyorsaságán dől el, de ezek számításaim szerint olyanok, hogy a napbelsőben az ilyen robbanásos körzetek képesek kifejlődni.

Ezek után most képzeljük el, hogy egy Naphoz hasonló, csak jóval fiatalabb csillag (a Nap életkora kb. 5 milliárd év, és a megfigyelések szerint a csillagok világában nem az öregebb, középkorú csillagok mutatnak osztódásaikra utaló jeleket, hanem inkább a fiatalabb, T-Tauri típusú csillagok Gyulbudagyan bjurakáni csillagász eredményei szerint) egyszercsak osztódni kezd, s egy későbbi időpontban 5-10, a kezdeti csillaghoz hasonló csillag lesz az eredmény! Mindeközben az osztódó csillag folyamatosan csillag maradt, vagyis energiatermelése végig fennakadás nélkül, nagyobb robbanás nélkül üzemelt, vagyis rendkívül érzékeny csillag-vérkeringését, energiatermelésének és szállítási rendszerének finomszabályozását képes volt az osztódási folyamat közben is kiegyensúlyozni, az éppen adott viszonyoknak és az osztódási folyamatnak megfelelően átalakítani! Ráadásul egy ilyen osztódási folyamat összehasonlíthatatlanul nagyobb feladatot jelent a csillag életének normál körülmények közti vezérlésénél, hiszen ott épp azért szabályozták a bolygók a Nap energiatermelését, m ert egyedül ők jelentettek változást a rendszerben, itt pedig maga a rendszer az, ami gyorsan és alapvetően megváltozik! Itt tehát a csillag saját gravitációs és elektromágneses terei, vagyis az ezermilliárdszor erősebb terek közvetlen szomszédságukban kell kifejtsék hatásaikat az éppen képződő energiatermelő magra úgy, hogy eközben az újonnan születő mag szabályozása necsakhogy fennmaradhasson, hanem éppen kiépülhessen, és majdan egy ezermilliárdszor gyengébb hatásra is évmilliárdokon keresztül érzékeny maradhasson!

 Kölcsönös csatolások égitestmagok között

 Az egész Naprendszer hihetetlenül érzékenyen egymáshoz szabályozását mutatja, hogy a Föld globális mágneses tere, amelyet a földmag elektromos áramai hoznak létre, olyan hirtelen változásokat mutat, amelyek egybeesnek a napmag hirtelen változásaival az utóbbi két évszázad mérései alapján (lásd G. A.: Hogyan működik a Nap? II., Napciklus a Föld magjában, Harmadik Szem, 1992 október; Kozmikus összehangoltság, Harmadik Szem, 1992. augusztus). Hol a napmag vált ki hirtelen átrendeződést a föld magjában, hold a Föld magjának átrendeződése vált ki egy naptevékenység-ugrást. A Föld forgási sebességének minimumai, a naptevékenység ugrásai, a Föld mágneses terének változási sebességében fellépő ugrás időszakai egybeesnek, mintha láthatatlan szálon, "forró dróton" szállítódna a hír a napmag és a földmag között. Hasonló jelenség létére mutat, hogy a Nap 160 perces rezgései (amelyek szintén közvetlenül összefüggnek a napmag energiatermelésének változásaival és a naptevékenységgel, Kotov vizsgálatai szerint) a Naprendszer egészében éppúgy megtalálhatók a bolygók tengely körüli és pályamenti futamidőiben, periódusaiban kitüntetett értékként, mint a változócsillagokéban, galaxismagokéban és kvazárokéban! Ráadásul a 160 perces rezgés a Világegyetem tágulása miatt egy távoli kvazárról felénk jutva meg kéne nőjön, hiszen amíg a 160 perc letelik, a kvazár a majdnem fénysebességgel távolodva tőlünk időközben messzebbre kerül, és a 160 perc múlva kibocsátott fénynek még ezt a plusz távolságot is meg kéne tennie, amihez újabb (majdnem) 160 percre lenne szüksége! Valerij Kotov, a krími obszervatórium munkatársa, a 160 perces rezgés egyik felfedezője szerint a 160 perces rezgés periódusa az Univerzumbeli téridő metrikus fluktuációjának időskálája. Így tehát a kozmosz égitestjei ezen a frekvencián egyben egy téridőn kívüli kapcsolatban is állnak egymással, egy valóságos, fizikailag megjelölt módon, egy olyan kölcsönhatásban, amely távolhatást jelent, hiszen maga a téridő a téridőn kívüli létbe ágyazott! Az egyetlen közvetlen távolbahatás, amelyet máig az emberiség ismer, a paranormális távolbahatás, ahova a telepátia és a telekinézis tartozik. Ha viszont az égitestek kozmikus távolbahatásban vesznek részt, akkor ez őket az egymással telepatikus kapcsolatban álló élőlényekkel rokonítja! És mivel a távolbahatás nem téridőbeli folyamat, és ezért tudati kölcsönhatást jelent (lásd G. A. : Társas kölcsönhatás, Harmadik Szem, u. ezen szám), ezért az égitesteknél, úgy tűnik, fizikai bizonyítékot kaptunk arra, hogy tudati kölcsönhatással rendelkező folyamatok zajlanak le! Ráadásul, ahogy a 160 perces naprezgések vizsgálatának kutatása megmutatta, ezek a 160 perces rezgések gigantikus mennyiségű információt hordoznak, és jelentős fizikai változások lépnek fel velük kapcsolatban a napmagban és a földmagban, úgy, hogy a kettő egymáshoz csatolt. Ha viszont tudati működés van jelen az égitestekben, akkor nyilván élőlényeknek tekinthetők. A 160 perces rezgés a kozmikus össztartozás és információcsere csatornája, a kozmikus csoporttudat frekvenciája. Minden organizmusban szükség van a részek, sejtek, szervek közötti folyamatos és érdembeli információcserére. Ahogy az emberi szervezetben ehhez egy minden ismert kölcsönhatásnál gyorsabb, tehát téridőn túli (kvantum-vákuum) kölcsönhatás kell ahhoz, hogy az emberi szervezet két sejtje között az információ 10^-19 másodpercen belül átadódjon (lásd G. A. : Biofotonok. A skalárhullámok szerepe. Harmadik Szem, 1995. március), úgy egy téridőn kívüli információcsere a Kozmosz egészében a Kozmosz mint egész élő mivoltát jelzi. A globális szervezés, az élő rendszerek egységes tulajdonságai megkövetelik a kvantum-vákuum kölcsönhatás alkalmazását, tehát tudati kölcsönhatást (lásd G. A.: Élő égitestek. Harmadik Szem, előző szám).

 Az Univerzum mint élő rendszer

 Túl azon, hogy az anyagi Univerzum csak az élő rendszerekre jellemző, belső eredetű, spontán változásokat mutat, és hogy az Univerzumban az emberelvű kozmológia szerint az élet központi szerepet játszik (G. A.: Emberelvű világfejlődés I-II-III, Harmadik Szem, 1993. március, április, május), hogy az elméleti biológia életkritériumát teljesíti (G. A.: Az Én lehetőségei a ma kultúrájában. Az élet hordereje. Forrás, 1988/2; Csaplár Vilmos: Vágy a róka vére után. Függelék. Budapest, 1989), úgy tűnik, az Univerzum téridejének kozmológiai ingadozásai egy kozmikus információcsere csatornáját jelentik, egy olyan csatornáét, ami magában a kozmikus űrben működik, tehát mindent áthat. Az űr, a vákuum kvantum-ingadozásai tehát jelentést, értelmet, tudatot hordoznak, mint László Ervin pszí-mező elméletében (lásd G. A.: A pszí-mező. Harmadik Szem, 1994 január, február; A tudat kvantumbiológiája, 1994 október, november). Mindezeken a csillagászati-fizikai-biológiai érveken túl ott áll előttünk egy filozófiai probléma a Világegyetem élő mivoltával kapcsolatban. Az a tény, hogy észleljük a filozófia puszta létét, és hogy a filozófia viszont a "világegyetem mint egész" kategóriáját egyik központi kategóriájaként kezeli. Miért törekedne az emberiség évezredek óta az Univerzum megértésére, bensőséges kapcsolat kialakítására, ha az Univerzum mindig is teljes mértékben tudat és jelentés nélküli fizikai részecskékből állna csupán? Miért érzi az emberiség úgy, hogy a puszta megismerés, és méginkább az érzés- és értelemteli érzékelés valami kimondottan emberi örömöt, kiteljesedést hordoz, amit egy kozmikus erő hajt? Miért akarná a Kozmosz, hogy az emberiség megismerje, minél teljesebb kapcsolatba lépjen vele, ha a Kozmosz egy mindenféle értelem nélküli élettelen anyaghalmaz raktára lenne csupán? A filozófia puszta léte egy bennünk élő intuitív tapasztalat érvényét állítja: hogy egy a saját éber tudatunknál bennünk mélyebben működő értelem tudása fontosnak, lényegesnek látja az Univerzumhoz kapcsolódásunk továbbélését, kibontását, természetének kiteljesedését. És ha ez így van, akkor az Univerzum egy élő rendszer, az anyagi Univerzum egy értelem testetöltése, amelynek számára az emberiség életbevágó fontosságú, hiszen űz, hajt bennünket kozmikus kiteljesedésünk felé.

Grandpierre Attila