A Föld titokzatos ereje A Föld elektromos töltése Sorozatunk előző részében utaltam arra, hogy a Föld felszíne- figyelemre méltóan - negatív elektromos töltéssel rendelkezik. E töltés eredete teljesen ismeretlen, és nem kutatott. A Föld légköri elektromosságának egyik legnagyobb szaktekintélye, J. Alan Chalmers, az „Atmospheric Electricity" (Pergamon Press, London, 1957) szerzője teljesen függőben hagyja a földfelszín negatív töltése eredetének kérdését, annyira, hogy magát a kérdést sem teszi föl. Annyit mindenesetre kijelent, hogy a Föld felszínének negatív töltése elektromos teret hoz létre, ami pozitív töltéseket mozgat a felszínhez, amelyek semlegesítik a negatív töltéseket. Számításai szerint 48 percen belül semlegesítődne a Föld negatív töltése, ha ezzel párhuzamosan nem lépne fel egy ugyanekkora, de ellenirányú folyamat. Ezt a „feltöltő" folyamatot, amely fönntartja a földfelszín negatív töltését, a földi légkör viharai biztosítják. A Föld felszínén egy időben, Chalmers becslése szerint, mintegy 3000 vihar zajlik, villámokkal, esővel, amelyek negatív töltést szállítanak a Föld felszínére. Chalmers nem vitatja, hogy az ionoszféra a földfelszín negatív töltése miatt 3-400 000 V feszültségkülönbséget mutat. Természetesnek tekinti, hogy a viharok negatív töltéssel töltik föl a földfelszínt. Ezt megteheti, hiszen a viharok működését mai napig nem értjük. De, véleményem szerint, mégsem lehet természetesnek venni azt az alapvető tényt, hogy a Föld felszíne jelentős negatív töltéssel van feltöltve, és ezzel kikerülni a magyarázatot. A problémát abban látom, hogy miért nem a semleges állapot a földfelszín alapszintje? Ugyanis ha elképzeljük egy pillanatra, hogy a viharok az egész földkerekségen szünetelnek egy órán át (tekintve. hogy a légkör semlegesítő áramai 48 perc alatt semlegesítenék a földfelszínt), akkor ezzel az ionoszféra feltöltöttsége is lelohadna, megszűnnének az elektromos hajtóerők. Ha viszont ezek megszűnnek, akkor mi hívja elő a viharokat? Ha a viharok elektromágneses jelenségek, és elektromágneses hatásokra keletkeznek, akkor az ionoszféra és a földfelszín feszültségének kiegyenlítődése hosszantartó egyensúlyt kéne kiváltson, a két pólus kialvása a vihartevékenység kialvását kéne előidézze. Ezzel szemben azt tapasztaljuk, hogy minél tovább késlekednek a viharok, ezután annál hevesebben törnek ki, mintegy felhalmozódó feszültséggel. Tény és való, hogy ahhoz, hogy a viharok negatív töltést tudjanak a földfelszínre szállítani, ennek a hatalmas negatív töltésnek jelen kell lennie, föl kell halmozódnia abban a körzetben, ahol a viharfelhők képződnek. Hogyan képes a Föld ezt elérni? Hogyan képes a Föld az egyensúlyi állapothoz közeledés mértékével arányosan negatív töltéseket felhalmozni a viharfelhőkben? Hogyan képes a Föld az egyensúlyi állapot beállása közeledtével olyan folyamatokat kiváltani, amelyek ismét távolabb viszik az egyensúlytól? A Föld feltöltése mint életjelenség A Föld felszínének elektromos töltése tehát egy nem-egyensúlyi tendenciát takar, határozott törekvést az egyensúlytól távoli állapot fenntartására. Önfenntartó nem-egyensúlyi rendszereket ismerünk már a természetben, és ezek az élő rendszerek. Bauer Ervin elméleti biológiájának alaptétele, hogy az élő rendszerek, és csakis az élő rendszerek azok, amelyek állandóan nem- egyensúlyi állapotban vannak. A vízesés nem jelent állandó nem-egyensúlyi állapotot, mert nem a vízesés gondoskodik a zuhatag energiájának vagy gravitációs potenciálkülönbségének fenntartásáról, utánpótlásáról. Itt viszont, akár az élő rendszereknél, maga a Föld állítja vissza a potenciálkülönbséget. Itt a szemünk előtt a megdöbbentő tény: nem a villámok sütik ki a légköri feszültségkülönbséget, hanem a villámok idézik elő! De honnan ered akkor a földfelszín negatív töltése? És hogyan képes a Föld fenntartani ezt az értéket a rendkívül gyors semlegesítő folyamattal szemben? Richard Feynman, a Nóbel-díjas fizikus, a kvantumelektrodinamika megalapozója, Mai Fizika c. könyvének 5. Kötetében, a 121. oldalon így ír: „Az elektromos tér a Föld felszínétől felfelé gyengül, és 50 km magaságban a térerősség már nagyon kicsi, vagyis a potenciál változásának zöme a kisebb magasságokra esik." Valóban, ha meggondoljuk, hogy a feszültségesés 100 Volt méterenként, és a teljes feszültségkülönbség 240 000 Volt, akkor 2400 méteres távolságon, tehát a Föld felszínétől 2.4 km magasságban már elérné a feszültségkülönbség az ionoszféra szintjét! A valóságban az esés egyre gyengébb, fokozatosabb felfelé haladva, mégis, ha meggondoljuk, hogy az ionoszféra magassága 1000 km, nem lehet kétségünk, hogy a feltöltő mechanizmus jóval alacsonyabban operál, valóban ott, ahol a felhők képződnek (lásd Feynman idézett művét, 130. oldal). A felhők egy villámcsapás után a mérések szerint 5 másodpercen belül képesek újratermelni az elvitt negatív töltéseket. Létezik tehát egy olyan forrás, amely a felhőkben működni kezd, és amely nagyon erős elektromos teret képes létrehozni, és ionizálni tudja a levegőt. De hogy mi ez a forrás - senki nem tudja. A Föld élettevékenységének ez a légköri szervező központja mindmáig ködbe, pontosabban felhőbe burkolódzik. Mi sem lenne egyszerűbb, mint pár kilométer magasba feljuttatni elektromágneses mérőműszereket, amelyek pontról-pontra mérhetnék az elektromágneses tér alakulását. A tudomány sajátos fejlődése, talán épp a problémalátás hiánya miatt, ezt eddig nem tette lehetővé. Addig is nem árt, ha tudjuk: a felhők Földünk élettevékenységének egy számunkra is létfontosságú szervezőközpontjai, a kozmikus élet villám-erejű fészkei. Így talán nem csupa rideg ellenségességgel figyeljük majd a felhős időt, a villámlást, hanem mint a kozmikus élet fiatalító, frissítő tényezőit, otthonunk égi-földi megnyilatkozásait. A viharfelhők keletkezése a konvekciós cellák, buborékokhoz hasonló, hőmérsékletkülönbség hatására képződő, cirkulációs elemek feláramlásának köszönhető. A feltöltő mechanizmus ezen konvektív cellák, forró légörvények segítségével juttatja érvényre akaratát, valami olyan finom mechanizmussal, amely mindmáig elkerülte figyelmünket. Mindenesetre érdekes, és figyelemreméltó, hogy a levegő ionizáltsági állapota jelentősen kihat szervezetünkre, hangulatunkra. A kutatók kimutatták, hogy a negatív ionok stimuláló, felvillanyozó hatásúak, a pozitív ionok dominanciája viszont levertséget, életuntságot okoz. Ha visszagondolunk a vihar utáni séták hangulatára, nem éppen egy pusztítás utáni hangulat, inkább a megújulás öröme éled, hogy majd’ szétvet bennünket. Úgy tűnik, hogy a Föld vitalitásának megújulása közvetlenül a mi kedélyállapotunkat is megjavítja. Feynman könyvében megemlíti, hogy ebben a feszültségtérben, a szabad levegőn orrunk 200 V-tal nagyobb feszültségen van, mint talpunk. Miért nem kapunk akkor áramütést, amikor kilépünk az utcára? - kérdezi (120. oldal). Ennek oka, hogy testünk jó vezető, és a földdel érintkezve állandó földelést biztosít számunkra. A talajból töltések áramlanak fejünkhöz, és ezek módosítják az elektromos teret. A légköri elektromos tér tehát megváltozik azáltal, ha vezetőt helyezünk el benne (lásd az ábrán). Persze, ez a módosulás is kis áramokat indukál bennünk, és további áramok lépnek fel, ha elmozdulunk helyünkről. Ráadásul bőrünk és cipőnk is bizonyos szigetelést nyújt a földeléssel szemben, különösen ha éppen nem vagyunk csuromvizesek, és ez megnöveli a légköri áramokat testünkben. Tehát nemcsak a levegő jár belénk minden lélegzetvétellel, hanem a légköri áramok is átjárják egészszervezetünket! Ne zavarjon minket, hogy ezek az áramok nem ütnek agyon bennünket, hiszen nemcsak az áramütés lehet lényeges számunkra. Ha az élet szervező tényezői közül az egyik leglényegesebb az elektromágneses tér, akkor ezek a belénk költözött légköri áramok, Föld-áramok folyamatosan hatnak szervezetünkre, regenerálnak bennünket, felfrissítenek, feltöltenek energiával, jókedvvel. A Föld bennünk is él! A bioelektromágnesesség, a biometeorológia, a kozmobiológia tudományai szerint rendkívül érzékeny kölcsönhatás áll fenn a természeti elektromágneses terek és szervezetünk működésének szabályozása között. Képzeljük csak el, hogy a légkör 100V/m feszültségesése milyen óriás értéket jelenthet, ha az élő szervezetek már ennek százezredrészére is érzékenyek (lásd C. W. Smith, S. Best: Electromagnetic Man, J. M. Dent & Sons, 1989, London, pp. 40-49)! A természetes, kozmikus elektromos terek éppen az emberi agy legaktívabb frekvenciáján, az alfa-frekvencián, 10 Hz-nél mutatnak egy erős maximumot. De az elektromos tér hatásainál még jelentékenyebbek a Föld mágneses terének biológiai hatásai. A Föld mágneses terének biológiai hatásai A Föld mágneses tere pár ezer kilométeres mélyből, a magból ered. Mintha egy óriás köráram folyna a Föld magjában, 1 milliárd Amperes áramerősséggel! Ennek a hatalmas áramnak köszönhető a Föld felszínén mérhető nmágneses tér, amelyet a tengerészeken kívül sok élőlény használ fel tájékozódásához. A Föld felszíni mágneses terének erőssége pár tized Gauss (0.67 G), a Nap átlagos teréhez hasonló erősségű- de például a napfoltok ennél ezerszer erősebb mágneses terűek. A Föld mágneses tere önmagában jelentős hatást gyakorol az élőlényekre, átjárja szervezetünk egészét. Különösen jelentősek azonban a földmágneses tér változásai, hiszen az élőlények a változásokra fokozottan érzékenyen reagálnak. A földmágneses tér változásai az alaptér 2%-át ritkán érik el. Ha az alaptér értékét kisebb mértékegységben, gammában adjuk meg (67 000 g), a heves naptevékenység kiváltotta nagy mágneses viharok 50-200 g változást jelentenek. A tobozmirigy, ez a pár grammos szerv agyunkban, különösen érzékeny a földmágneses tér apró változásaira, már 0.24 g változást is megérez. A Föld mágneses terének változásai tizedmásodpercestől 30 millió évesig különböző periódusokat mutatnak (J. A. Jacobs: Geomagnetic Micropulsations, Springer-Verlag, 1970). A Föld magnetoszférájának legrövidebb idejű rezgései a mikropulzációk. Ezek periódusa 0.1 másodperctől tíz percig, azaz, mivel a periódusidő a frekvencia reciproka, 10 Hz-től 0.001 Hz-ig terjed. E tartomány legkevésbé vizsgált része éppen a 3-10 Hz-es tartomány, vagyis éppen az, amelynek biológiai, tudati hatásai a legjelentősebbek. A mikropulzációk felosztásuk szerint lehetnek folytonosak (continuous pulsations, pc), impulzusokban érkezők (pt) vagy óriás, nagy amplitudójú pulzációk (gp). Az 5Hz-0.2 Hz közti, un. pc1 folytonos pulzációk amplitudója 0.1 g körüli. A pc1 mágneses pulzációk egy tipikus jellemzője, hogy hajlamosak visszatérni a nap ugyanazon órájában, olykor pedig napokra vagy hetekre eltűnnek. Ez az azonos órában jelentkezés arra utal, hogy a magnetoszféra azonos tartományából, azonos hatás következményeképpen lépnek föl ezek a rezgések. Ez szerintem a Nap és a Hold magnetoszférával történő kölcsönhatását jelzi, vagyis egy kozmikus hatást.
Foundation of Life." (Quill, William Morrow, New York, 1985) könyvükben azt írják, hogy a földmágneses tér mikropulzációinak energiája a 10 Hz körüli tartományban összpontosul. R. Wever két évtizedes kutatásai szerint az ember biológiai ritmusait szabályozó tényezők közül a legfontosabbak éppen ezek a 10 Hz körüli mikropulzációk. Ha ezektől a mágneses változásoktól elszigeteljük a szervezetet, felborulnak napi ritmusaink. Csuvajev kísérleti eredményei szerint a gombák és vizinövények növekedése teljesen megszűnik, ha elszigeteljük őket a mágneses tértől (ld. Merkulov: A mágneses tér csodái, Bp., 1978). (folyt. köv.) Grandpierre Attila 11 700 karakter, kb. 6.5 oldal |