A Föld mágneses tere alapvető hatást gyakorol az élővilágra. Tudjuk, hogy időről-időre a Föld mágneses tere előjelet vált, és eközben a mágneses védőpajzs, mely véd minket a kozmikus hatások közvetlen érvényesülésétől, a kozmikus sugárzástól, a flérkitörésektől, az ultraibolya sugárzástól, ideigleneses szünetel. Tények mutatják, hogy a polaritásváltások időszakai egybeesnek a földi élővilág nagy átalakulásaival, fajok hirtelen kipusztulásával és megjelenésével. Talán a magnetoszféra nem csupán védőpajzs, amely az ellenséges, hideg és idegen Kozmosztól véd bennünket, hanem egyben az a létfontosságú határfelület, amely a kozmikus hatások rendkívül érzékeny érzékelésével és földfelszínre továbbításával az élő Világegyetem hatásait közvetíti a bioszférához, hozzánk.

És mi ezeket érzékeljük. Érzékeljük, anélkül, hogy tudnánk, tudatosan tudnánk, mit is érzékelünk. Érzékeljük a magnetoszféra mágneses változásait, parányi rezdüléseit, azokat a rezgéseket, amelyek az egész Kozmosz minden változásának lenyomatát, képét tartalmazzák. Ezek a rezgések így szervezetünkben, agyunkban összpontosulnak. Képzeljünk el egy élőlényt, amelynek agyába, mint egy bűvös kőbe, a Világegyetem minden információja mint parányi rezdülés befut. A bűvös kőben tehát minden történés jelen van. És ha a Világegyetemben minden lehetséges történés megtörténik, akkor a történések is mintegy kiegyensúlyozottak lesznek, megtörténik minden és mindennek az „ellenkezője" vagy „kiegészítője" is. Ha a Világegyetem elég gazdag eseményekben, az eseményhalmaz jó közelítéssel véletlenszerű lesz. A véletlen események eloszlása pedig, a matematikai statisztika eredményei szerint jellegzetes harang-görbét mutat, az átlagérték körül harang-szerűen csökken le az események száma, egyre csökkenő valószínűséggel véve föl az átlagtól erősen eltérő értékeket (lásd erről még: G. A.: Hallható Univerzum, Harmadik Szem, 1992 február; A Vakító Semmi működése, Harmadik Szem, 1993 szeptember). Az ilyen harang-görbét a matematikusok Gauss-görbének nevezik. A mindentudó bűvös hatalmú agy eseményei tehát ilyen harang-görbe szerűen futnak be az agyközpontokba. Az események összessége, folyamata ilyen harang-görbék egymásutániságából, egymásba olvadásából áll, tehát szükségszerűen hullám-jelleget kell mutasson.

Ebben az összefüggésben értelmezhető az a tény, hogy agyunk tevékenysége hullám-jellegű. Agyunk elektromos tevékenysége tudatállapotainktól függően más és más periódusú agyhullámokat termel. Olyan, mintha más és más tudatállapotaink csupán más és más kozmikus csatornákat észlelnének, mintha más és más érzékszervek lennének ahhoz hasonlóan, hogy orrunk a szagokra, szemünk a fényre érzékeny, agyunk az éber tudatállapotban a 12-30 másodpercenkénti rezgésszámú elektromos rezgésekre (b-hullámok) rezonáns, álomban 8-10 Hertz-es a-hullámokat vesz és ad le, mély és legmélyebb alváskor pedig teta (3-7Hz)- és delta (0-2 Hz) hullámokra hangolt. Az agyhullámok tehát feltevésem szerint a Világegyetem összes folyamatának eredői, így tehát valamilyen formában a Világegyetem “ kiegyensúlyozatlanságát” is tartalmazzák, azt ugyanis, hogy mely történések lépnek föl különös gyakorisággal, és melyek különös ritkasággal. Ezek a relatív gyakoriságok a Világegyetem belső irányultságának kifejeződései, vagyis akaratának (vagy vágyainak, hiányérzetének, vagy éppen hiánybetegségének) megtestesülései.

A Kozmosz egészének rendkívül kifinomult, gigantikus, óriási szerve pedig nem más, mint a Föld magnetoszférája. Ez a hatalmas kozmikus érzékszerv a Föld és Nap mágneses tereinek összekapcsolódásával jön létre a Föld közel dipólus teréből, úgy, hogy a Nap felől csak 10 földsugárnyira (kb. 63 800 km ), a Nappal átellenes, éjszakai oldalon azonban csóvaszerűen megnyúlva többszáz földsugárnyira terjed ki (lásd az ábrán). A magnetoszféra pillanatnyi egyensúlyt képviselve a kozmikus mágneses terek között képes minden egyes részecskenyalábra, sűrűség-, nyomáshullámra és elektromágneses hatásra reagálni, és abból adódóan, hogy a magnetoszférát alkotó mágneses erővonalak a Földből indulnak ki, természetszerűen ezeket a változásokat, ingerületeket a földfelszín felé fölerősítve közvetíti. De mi is a Föld mágneses terének a forrása?

 A múlt század második felében észrevették, hogy a Föld felszínén mérhető mágneses tér három különböző forrásra vezethető vissza:

1.) belső tényezők. Ide tartoznak a földmag elektromos áramaitól kezdve - amelyek a Föld mágneses terének elsődleges forrásai - a földkéreg és a földköpeny áramai. A Föld mágneses tere jó közelítéssel megfeleltethető egy a Föld központjába helyezett kétpólusú mágnesnek, dipólnak. Ezeknek az áramoknak tulajdonítható a Föld felszínén mérhető mágneses térerősség, 0,7 Gauss (más egységekben 60 000 g) 94%-a. A földfelszínen is indukálódnak elektromos áramok a napviharok által kiváltott magnetoszferikus, légköri mágneses viharok által. külső okok. Ide tartoznak elsősorban a földi légkör elektromos áramai. A légkör elektromos áramait a Nap és a Hold indukálják. A légkör a földfelszíntől felfelé haladva 0-140 km magasságban találjuk a molekuláris ionizáció rétegét, az un. E réteget. Az E réteg fölött található az ionoszféra zömét adó F réteg. A 100 és 150 km magasság között dúló szelek erős elektromos áramokat indukálnak, az ionizáció magas foka, a sok szabad elektron miatt jelentős elektromos töltést hordozva, ezért ezt a réteget hívják dinamó-rétegnek is. Az F réteg 1000 km magasságig ér el. A Nap és a Hold árapályereje a földfelszíni óceánoknál jóval nagyobb mértékben módosítja a légkör alakját oválissá, ezzel az ionoszférát is, s így elektromos áramokat indukál. A Nap által indukált elektromos áramok erőssége júniusban, a nyári félgömbön 89 000 A (amper), télen 36 000 A (átlag 53 000 A), nappal erősebb, éjjel gyengébb. A Hold hatása miatt fellépő lunáris elektromos légköri áram erősségének átlagértéke 5200 A. Mint minden elektromos áramnak, ezeknek is van mágneses terük, és ezek a mágneses terek adják a földfelszínen mérhető napi szoláris és lunáris mágneses változásokat. A légköri áramok mágneses tere 1200 g.

Az un. nem-potenciális mágneses tér, amely nem vezethető vissza az előbbi két tényezőre. Figyelemre méltó módon ez a nem-potenciális tér olyan, mintha függőleges elektromos áramoknak lenne köszönhető, melyek a Föld felszínére merőlegesen folynak (A. G. McNish: On Causes of the Earth’s Magnetism and its Changes, in Terrestrial Magnetism and Electricity, Phyics of the Earth, Vol. VIII, Chap. VI, ed. J. A. Fleming, New York, Dover Publ., 2^nd ed., 1949, p. 317). Valóban, nemrég bebizonyosodott, hogy nyugodt időben, a viharoktól távol, lefelé irányuló áram folyik a Földbe! Ennek erőssége kb. 1200 A (amper). Ez egyben azt jelenti, hogy ennek az áramnak a fenntartásához függőleges irányú elektromos feszültség tartozik. Ennek értéke 100 Volt méterenként, azaz 100 Volt feszültségkülönbség áll fenn a Föld légkörének minden egyes méterének végpontjai között! A földfelszín és az ionoszféra között az átlagfeszültség 240 000 Volt, 180 és 240 kV közt változik (lásd pl. Hans Volland: Atmospheric Electrodynamics. Springer-Verlag, 1984, p. 15). Csak azért nem tudjuk mi hasznosítani ezt a feszültségkülönbséget munkavégzésre, mert az a vezeték, amelyet a légkör két különböző magassága közt ki akarnánk aknázni, mihelyst a megfelelő magasságba kerül, maga is azonos feszültségértéket vesz fel környezetével - másrészt pedig a vezeték függőleges állapotba hozása közben a töltések természetszerűen elmozdulnak, hiszen közben is érzik a rájuk ható elektromágneses erőt, s így mire a vezeték függőleges lesz, a töltések már eleve egyensúlyban állnak a helyi elektromos térrel. Most már csak az a kérdés, mi az oka ennek az elektromos feszültségkülönbségnek, ami az áramokat fenntartja? A válasz: a Föld felszíni elektromos töltése! Ennek értéke igen jelentős, 677 000 coulomb. Két, egy-egy coulombnyi töltés egymástól egy méterre egymásra egymilliárd kilopond erőt fejt ki! Mivel 1 amper áramerősség azt jelenti, hogy az adott keresztmetszeten 1 másodperc alatt 1 coulombnyi töltés (kb. 10¹⁹ darab elektron) halad át, ezért a 677 000 coulomb kevesebb mint egytized része kell áthaladjon a Föld egy adott hosszúsági köre felett ahhoz, hogy 53 000 A áramot adjon. Ezt megtehetik, ha a Föld 40 000 km-es kerületét a fénysebesség századával futják be.

A Föld elektromos töltése

De honnan ered a Föld óriási elektromos töltése? Lehet, hogy a Föld maga nettó elektromos töltéssel rendelkezik? Vagy a Föld mérhető felszíni elektromos töltését a légkör és a Föld belsejének pozitív elektromos töltései kifelé semlegesítik? Erre a kérdésre a szakirodalomban mindmáig nem találtam választ - mivelhogy a kérdést sem tették fel. Úgy tűnik azonban, hogy egyszerűen feltételezik, hogy a légköri elektromos töltésforgalomnak egyszerűen ez az alapszintje nem szorul magyarázatra - vagy nem mernek magyarázatra vállalkozni, megalapozott elképzelések hiányában. Erre irányuló kutatásaim folyamatban vannak, így ezt a kérdést egyenlőre függőben hagyom.

Az új tudomány beköszöntése

A helyzet a következő. A tudomány biztatóan fejlődik, és eközben az egyre szélesedő kutatási frontok egyre kevésbé követhetők teljes szélességükben. A publikációk száma minden téren rohamosan növekszik. Nincs kutató, aki egymaga képes lehetne áttekinteni egy adott kérdés szakirodalmának jelentős részét. A kutatók tehát egyéni stratégiákat alakítanak ki, hogy mely cikkekről hajlandók tudomást venni. Ez egyben azzal a következménnyel is járt, hogy a tudomány fő vonala, derékhada (pl. részecskefizika, rákkutatás, kvantumgravitáció) mellett megjelentek olyan új tudományágak, amelyek lényegesen újfajta szemléletet igényelnek, és amelyek a derékhad kutatói számára már túl nagy szellemi erőfeszítést igényelnének kutatásaik folytatása mellett. Így jelent meg az élvonalbeli kutatás főága mellett a talán még jelentékenyebb, fontosabb, mert újszerűbb szemléleti alapokon álló Új Tudomány. Az Új Tudomány néhány főbb ága: tudatkutatás, tudatállapotok filozófiai-fiziológiai-neurológiai vizsgálata, kvantumbiológia, bioelektromágnesesség, elektrometeorológia, vákuum-fizika, skalár hullámok, kozmobiológia stb. Az egyik legjelentősebb ilyen élvonalbeli kutatási ág az Új Tudományban (New Science) a bioelektromágnesesség, amely az elektromágneses terek hatását vizsgálja az élő szervezetekre. Maga ez a tudományág is annyira mélyreható és szerteágazó, ráadásul fórumai is most épülnek ki, emiatt a nagy könyvtárakban - különösen Magyarországon - nem hozzáférhetőek, mert a legtöbb komoly tudós az új tudományok létéről sem hallott, hiszen honnan is hallott volna?

A téridő lehetséges információhordozói közül a leggazdagabb, legárnyaltabb, legsokrétűbb információ globális módon (tehát nem szelektíven, pl. egy irányban) hullámokkal (hanghullámok, azaz szilárd testekbeni, hidro-és gázdinamikai hullámok, fényhullámok, általánosabban elektromágneses és magnetohidrodinamikai hullámok, vákuumhullámok) vihető át. Az elektromágneses hullámok frekvenciája több mint húsz nagyságrendet fog át a legnagyobb hullámhosszú, legalacsonyabb energiájú rádióhullámoktól a legnagyobb energiájú gamma-sugárzásig. Ez a húsz nagyságrend szinte felfoghatatlanul gazdag lehetőségeket jelent. Tekintve, hogy az emberi szem 400 nanométertől 800 nanométerig képes a fényt érzékelni, azaz egy fél nagyságrendnyi tartományt fog csak át, ez azt jelenti, hogy még legalább negyven más csatorna létezik negyven teljesen mást látó szemnek! Ez bizony valóságos paradicsom a mohó, érzékszerveken túli érzékelés számára.

(folyt. köv.)

Grandpierre Attila

Kb. 6.5 oldal, plusz ábrák