koncert - VÁGTÁZÓ ÉLETERŐ

http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=19922

Az év egyik legnagyobb hazai zenei eseménye a Vágtázó Halottkémek reinkarnációja volt, immáron Vágtázó Életerő néven. Annyi azért sejthető volt, hogy a majdnem a teljes Vágtázó Halottkémek-felállást tömörítő csapat - mindössze a dobos posztján történt változás: Ipacs Lászlót a Yavából ismert Szabó Kristóf váltotta - nemcsak az áprilisi, Petőfi Csarnokba szervezett VHK-idéző est fedőnevű rendezvény erejéig marad aktív. Annak ellenére, hogy a Vágtázó Életerő nem vált minden hétvégén koncertező zenekarrá, a Petőfi Csarnok-os fellépést előbb a nyári Fekete Zaj fesztiválon tartott koncert követte, majd múlt hétvégén egy Szegedet, Debrecent és a budapesti A38-at érintő miniturné.
A gyakorlatilag telt házas áprilisi koncert után az A38-at is sikerült megtöltenie a zenekarnak, és aki jelen volt a tavaszi fellépésen, nagyjából tudta, hogy mire számíthat: egy csúcsformában lévő zenekarra, klasszikussá nemesült VHK-dalokkal, és egy olyan, első hallásra ijesztően hosszúnak tűnő, majdnem háromórás koncertre, ami az időtartam ellenére sem fordul unalomba. Aki pedig most szembesült először a VHK (engedtessék meg jelen rövidítés használata) élő erejével, az valószínűleg megértette, hogy miért Grandpierre Attila és társai számítottak a nyolcvanas évek tán legfontosabb magyar zenekarának az undergroundban. A két dobra épülő (Szabó Kristóf remekül megtalálta a helyét Balatoni Boli mellett), kiválóan megkomponált ritmusokra hol disszonáns, hol népzenés dallamokat is magukba foglaló, remek gitártémák érkeztek, mindehhez pedig Grandpierre Attila sámánisztikus dallamai és vad kiáltásai társultak, aki még mindig úgy mozog a színpadon - az egyébként hatalmas elánnal játszó zenekar mellett -, hogy a legtöbb, nála jóval fiatalabb mai frontembert is maga mögé utasítja. A Vágtázó Életerő a koncertek tanúsága szerint jó formában van: már csak egy új lemezanyag kellene.
A38, szeptember 26.
*****

- vincze-