koncert - VÁGTÁZÓ ÉLETERŐ
http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=19922
Az év egyik legnagyobb hazai zenei eseménye a Vágtázó
Halottkémek reinkarnációja volt, immáron Vágtázó Életerő néven. Annyi azért
sejthető volt, hogy a majdnem a teljes Vágtázó Halottkémek-felállást tömörítő csapat
- mindössze a dobos posztján történt változás: Ipacs Lászlót a Yavából ismert
Szabó Kristóf váltotta - nemcsak az áprilisi, Petőfi Csarnokba szervezett
VHK-idéző est fedőnevű rendezvény erejéig marad aktív. Annak ellenére, hogy a
Vágtázó Életerő nem vált minden hétvégén koncertező zenekarrá, a Petőfi
Csarnok-os fellépést előbb a nyári Fekete Zaj fesztiválon tartott koncert
követte, majd múlt hétvégén egy Szegedet, Debrecent és a budapesti A38-at
érintő miniturné.
A gyakorlatilag telt házas áprilisi koncert után az A38-at is sikerült
megtöltenie a zenekarnak, és aki jelen volt a tavaszi fellépésen, nagyjából
tudta, hogy mire számíthat: egy csúcsformában lévő zenekarra, klasszikussá
nemesült VHK-dalokkal, és egy olyan, első hallásra ijesztően hosszúnak tűnő,
majdnem háromórás koncertre, ami az időtartam ellenére sem fordul unalomba. Aki
pedig most szembesült először a VHK (engedtessék meg jelen rövidítés
használata) élő erejével, az valószínűleg megértette, hogy miért Grandpierre
Attila és társai számítottak a nyolcvanas évek tán legfontosabb magyar
zenekarának az undergroundban. A két dobra épülő (Szabó Kristóf remekül
megtalálta a helyét Balatoni Boli mellett), kiválóan megkomponált ritmusokra
hol disszonáns, hol népzenés dallamokat is magukba foglaló, remek gitártémák
érkeztek, mindehhez pedig Grandpierre Attila sámánisztikus dallamai és vad
kiáltásai társultak, aki még mindig úgy mozog a színpadon - az egyébként
hatalmas elánnal játszó zenekar mellett -, hogy a legtöbb, nála jóval fiatalabb
mai frontembert is maga mögé utasítja. A Vágtázó Életerő a koncertek tanúsága
szerint jó formában van: már csak egy új lemezanyag kellene.
A38, szeptember 26.
*****
- vincze-