Kedves Budaházyak! Szeretett, nagyra becsült Rokonság!
Isten hozott mindenkit erre a jeles napra!
Amikor az első meghívólevelet megkaptuk, a nagyváradi Budaházyak azonnal örömmel vállaltuk, az immár harmadik részvételt az esedékes nemzetségi találkozónkon. Akkor még nem gondoltam, hogy mibe fog ez nekem kerülni. Történt ugyanis, hogy megköszönve Zsuzsának és a többi, a szervezésben résztvevő rokon dicséretes munkáját, áldozatos tevékenységét, gondoskodását a találkozó létrejöttében, hamarosan megkaptam a "számlát". Zsuzsa fogalmazása szerint, "Úgy tudnád meghálálni a rengeteg fáradozásomat, ha elvállalnád a köszöntő beszéd megírását, és elmondását !!!!!"
Ugyan nem idegen nekem a közszereplés, mégis elcsodálkoztam, hogy egy – innen nézve -, határon túli rokonra esett a választás olyanra, aki évtizedekig el volt szigetelve a nagy család legnagyobb részétől. Feltettem magamnak a kérdést: nincs Magyarországon egy olyan személy közöttünk, aki ezt megtehetné, elvállalná és különbül, mint jómagam?
Elgondolkodva a dolgon, rájöttem, hogy mi csak fizikai értelemben vagyunk határon túliak, lélekben mind egyformák voltunk és vagyunk, akik a világ minden sarkában magyarok, de ha még Budaházy is, talán még fokozottabban. Akár merre is éltünk, az elmúlt "átkos" 45-50 éve alatt sem veszítettük el magyarságunkat, és mondhatom Budaházy-tudatunkat, elszigeteltségünk ellenére sem. Hála szüleinknek, nagyszüleinknek, akik belénk oltották és éltették bennünk ezt a tudatot. Elsősorban az elszakítottakra gondolok, akik, idegenbe szakadtak, helyesebben "szakadtattak" és sokszor nehéz körülmények között, ellenszélben is megőrizték a családot és a Budaházy nevet makulátlannak. Így emelt fővel és szeretettel térünk vissza a nagy családba.
Örömteljes dolog, hogy immár harmadszor – Napkor és Debrecen után -, ismét összejöttünk örvendeni egymásnak, tovább ismerkedni és fonogatni a rokonsági szálakat. Gaudeamus igitur! Örvendezzünk tehát, de most nem az ifjúságunknak, (örüljön, akinek még van), hanem annak, hogy a szeretet Krisztusi parancsa idegyűjtött minket ilyen szép számban, amiért hálát kell, adjunk az Úrnak. Hálásan kell, megemlékezzünk, mindazokról a felmenőinkről, akik megalapították ezt a régi, patinás családot és évszázadokon keresztül gyarapították és tisztességben vezették, egyengették ennek a jeles nemzetségnek az útját. Kérjük az Úr áldását az elkövetkező évekre, századokra, a következő generációkra, déd-, ük- és szépunokáinkra is.
Ebben a szellemben kívánok mindannyiunknak kellemes együttlétet, tartalmas beszélgetéseket és gondoljunk szeretettel mindazokra, akik akármilyen okból nem lehetnek ma velünk Debrecenben.
Zárszóként, ismételten megköszönöm a fáradtságos és áldozatos munkáját, mindazoknak, akik ezt az összejövetelt lehetővé tették:
Mindenek előtt Serra család apraja-nagyja Zsuzsa és Luciano, Bendegúz, György és Solt, Tóthné Szathmáry Irén, Szathmáry József, Budaházy Péternek a bort köszönhetjük, Budaházy Mariann és a párja Sándor, Szűcsné Budaházy Klárika, Budaházy Karolina és Zsóka, Tóthné Budaházy Judit, Budaházy Áron, Budaházi Éva és a fia Horváth Balázs.
(Kérem, álljatok fel, hogy tapsunkkal fejezzük ki hálánkat.)
Mindenkinek kellemes együttlétet kívánok, hogy hazamenve csak pozitív élményekről számoljunk be az otthon maradottaknak, a családnak, barátoknak.