Bemutatkozás
Magamról
Csongrádi Béla vagyok Kecskeméten élek, 1965-ben születtem, mintegy varázsütésre napra pontosan a születésnapomon és valami misztikus erő által vezérelve épp a szülőfalumban.
Az első bűvészmutatványokat Apukámtól tanultam érmékkel, ahogy szemlátomást áthatolnak az asztalon.
Teljesen "kivoltam" tőle...
Tizenkét éves voltam mikor- valami adminisztrációs hiba folytán - a bizonyítványomba jobb jegyek kerültek a szüleim által vártnál. Így választhattam a bizonyítvány osztás utáni jutalmakat illetően: bőrfoci vagy Rodolfo bűvészdoboz? - Nem volt kérdés!!!
Na hát így indult... Mint azóta tudom még sokaknak rajtam kívül, de ahogy mondani szokás én gyerek maradtam a bűvészkedést tekintetében és azóta sem tudom abbahagyni.
14 négy éves koromtól lépek fel rendszeresen. Autodidaktaként tanultam nagyon sokáig. A kilencvenes évek elején Budapestre kezdtem járni Sugár Péterhez, aki valóban a nagybetűs MESTEREM volt és akinek máig is nagyon sokat köszönhetek.
1993- sikeres artista vizsgát tettem mint bűvész az Állami Artistaképző Intézetben. Felejthetetlen nap volt, a vizsgabizottságban a világhírű zenebohóc Eötvös Gábor elnökölt.
Referenciáim
- Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely
- Kecskeméti Ifjúsági Otthon
- Csongrádi Művelődési ház
- Hotel Három Gúnár Rendezvényház
- Coop Zrt. Cserkeszőlő
- Hosszú utcai Óvoda Kecskemét
- Matrica Múzeum Százhalombatta
- Kecskeméti Lapok Kft. rendezvényszervezés
- Fővárosi Nagycirkusz
- Alföld Kereskedelmi Rt. Kecskemét
- Bólyai Gimnázium Szombathely
- Skála Áruház Kecskemét
- Nagy Családosok Egyesülete Kecskemét
- Óvodák Kunszentmárton
- Print 2000 nyomda Kecskemét
- Református Általános Iskola Kecskemét
- Magyar Speciális Olimpia Szövetség Budapest
- Postás Szakszervezet Szeged
- Raab Karcher TÜZÉP Rt. Kecskemét
- IUSTITIA Sport és Kulturális Egyesület
- Hodos-Tup 2000 Kft. Kecskemét
- AXON Kft. Kecskemét
Műsorok
Műsoraimról általában
A mutatványok összeválogatásánál figyelek a nézők korosztályára a helyszínre az alkalomra. Szeretem a manipulációs mutatványokat mikor a bűvész leginkább a kézügyességére hagyatkozva manipulál, egyszerűbb tárgyakkal pl. golyókkal kártyával zsinórokkal stb. De fontos hogy a műsor változatos szórakoztató legyen. A stílusom klasszikus kiállású (szmoking, nyakkendő stb.) de a kevésbé komoly némi humorral átitatott trükköket kedvelem.
Mikromágia
Különféle bálokon, fogadásokon, céges rendezvényeken a megrendelő igénye szerint színpadi műsoron kívül, a vendégek között járva, vagy az asztalokhoz lépve rövid frappáns produkciókkal szórakoztatom a vendégsereget.
Ezek többnyire a mikromágia köréből kikerülő trükkök.
Nagyon kedvelt előadási forma, mert a nézők orra előtt szinte megérinthető módon történik a varázslat.
Kis szinpadi műsor
Névnapokon, születésnapokon, gyermekeknek és felnőtteknek szóló műsor, ami akár egy kertben vagy egy szobában, egy kisebb bárban előadható. Nagy csodák közvetlen közelről.
Színpadi műsor
A színpadi bűvészműsorok műsorok a leggyakrabban megrendelt előadások. Nagy kellékekkel távolról is jól látható effektusokat használva dolgozom. A rekvizitek: nagy karikák nagyméretű kártyák, kendők, pirotechnikai eszközök, stb.
Felnőtteknek szóló műsorom kb. kétharmadában zenei aláfestéssel dolgozom, de a végén nem ússzák meg (a többiek nagy örömére) az általam "önként kijelölt jelentkezők" sem a szereplést .Csak felnőttek részére pikáns sikamlós trükkök is a repertoáromon vannak.
A gyermekműsor nagyobbik részét az együtt bűvészkedés teszi ki, hiszen ők imádnak szerepelni. Sokat nevetünk együtt kihasználva a helyzetkomikumokat. A hasbeszélő produkció a gyermekműsorba ágyazva látható ill. halható. Tréfás párbeszédek formájában bábokkal vagy egyéb eszközökkel.
Lakodalmi műsor
Az utóbbi időben egyre keresettebb műsorszám, mert a házasulandók valóban valami különleges vidám és meglepő dolgot szeretnének átélni az egyszeri és megismételhetetlen lakodalmukban.
A műsor látványos színpadi show melynek a végén kiderülhet hogy az anyós paranormális, a menyasszonyról könnyen levarázsolható a melltartó, és a vőlegény kétes származású női fehérneműt talál a zsebében.
Reklám, termék műsor
Ezek a felkérések az igazán izgalmas feladatok.
A megrendelő kéréseihez gyártmányaihoz, forgalmazott termékeihez igazítva állítom össze a trükkök sorát.
A kalapból nem nyulat hanem pl. a reklámozandó terméket varázsolom elő. A műsor szöveges részébe a varázsigék közé szövöm bele a reklámozandó termékek nevét.
Eddigi reklám bűvészműsoraimban:
- tésztaféléket, levesporokat,
- édességeket, játékokat,
- főzőedényeket, plüssfigurákat,
- sőt ÉPÍTőANYAGOKAT is varázsoltam elő!
Oktatkás
Oktatás
Felnőttek és gyermekek számára egyaránt kedvelt program a bűvészkedés alapjainak oktatása.
Sokan elvesznek egy bűvészkönyv trükk leírásának sorai között, de így, közvetlenül látva, mégis kedvet kaphatnak a bűvészkedéshez, vagy csak néhány szép mutatvány elsajátításához.
Kiderül, hogy nem is olyan ördöngős dolog egy jó kis kártya trükk, és mégis milyen szórakoztató a néző, és az előadó számára egyaránt. Az oktatásra a trükkökhöz való kellékeket természetesen én készítem elő.
A szeminárium során többször elismételjük gyakoroljuk a mutatványokat és javítjuk egymás hibáit. Végül mindenki "komoly titkok" ismeretében áll fel az asztaltól.
Rodolfo bűvészkör
A bűvészkört 1990-ben alapítottam a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely falain belül. Tetszett ennek a helynek a hangulata és szerettem volna együtt dolgozni az itteni társasággal, akik valóban értékelik erőfeszítéseimet, segítenek ötleteim megvalósításában, fellépési lehetőséget biztosítanak a kör tagjainak.
A körbe általában 10 éves kortól járnak gyerekek, de az utóbbi években (és erre büszke vagyok) felnőttek is. Van aki színpadon szereti megmutatni tudományát, de akadnak aki csak társaságban a baráti körben bűvészkedik néha. Az országos versenyeken bűvésztalálkozókon rendszeresen részt veszünk és sok értékes trófeát hoztak már el tanítványaim.
A tanult mutatványoknál fontos hogy minél egyszerűbb esetleg általunk készített eszközökkel kivitelezhető legyen mert a bűvészkedés nem olcsó hobbi, a profi kellékek nagyon drágák.
A szakkör hetente egyszer ül össze, és bárki hozhat új trükköket kellékeket szakirodalmat stb, amelyeket aztán megosztunk.
Rodolfo
Rodolfo hagyaték
A 90-es évek elején a Gálvölgyi család nagylelkű adományaként a Szórakaténusz Játékműzeum és Műhely megkapta Rodolfo mester bűvészhagyatékának nagy részét. Rengeteg színpadi kellék, rekvizit, írott dokumentum, több mint 30 nagyméretű plakát, mintegy 740 kötetnyi bűvészkönyv és kártya gyűjtemény került a múzeumba.
A kellékek sajnos hely hiányában folyamatosan nincsenek kiállítva, de az ország több múzeumában művelődési intézményében kerültek már kiállításra.
Jártak a kellékek Kecskemét után Budapesten a Fővárosi Nagycirkuszban, Egerben, Miskolcon, de kisebb városokban falvakban Cegléden, Mátészalkán, Putnokon, Kiskunmajsán, Sarkadon, Kunszentmártonban, stb.
A kellékek és a könyvek kiapadhatatlan forrást biztosítanak a Rodolfo bűvészkör tanulóinak.