Veri az ördög a feleségét

 

Kábé ezerszer láttam, azt hiszem a Duna TV "Görbe tükörben a hetvenes évek" című sorozatában volt hozzá szerencsém először. Egy igazi magyar szatíra, amolyan feketedobozos film a "lazuló" kommunista tetűségek korszakából.

A film főleg azoknál üt nagyot, akik ismerik a szocialista Magyarország vidéki "kultúráját". De ez így nem is jó megfogalmazás, mert aki már tudatánál volt a 70-es, 80-as években, az biztos értékelni fogja, mert megtalálható benne minden korabeli szarság (és nem szarság), a béna kádertől a kurva jó anyagi körülmények között élő vidéki vasutas családon át a lecsúszott 30-as alkoholistáig, a teniszbuzi falusi plébánosról már nem is beszélve.

Az alapszituáció a következő: valamikor a 70-es években egy balatoni családhoz érkezik vendégségbe egy magas rangú pártfunkcionárius. A család mindent elkövet, hogy a kedvében járjon a faszinak, de az amellett, hogy valami gyomorbajban szenved, még ráadásul egy meglehetősen szemét természet, aki semmibe veszi az őt körülugráló család gondoskodását. Titkárnője a családfő húga (Pécsi Ildikó), vagyis csalási kapcsolatokkal próbálják bejuttatni fiukat (vérbalfasz jelleg) az egyetemre. De nem is ez a lényeg, hanem az isteni retro, a búcsú, a sörök a fonott szatyorban, és...a film csúcsjelenete, az augusztus 20-i ünnepi ebéd "elfogyasztása". Vagy megzabálása inkább. Félelmetes. Óriási.

 

TRAILER sajnos (még) nincs