Grand Theft Auto 3 (írta caprine)


Császtok, ez egy rövidnek nem nevezhető leírás lenne erről a remek játékprogramról. A feladatok megoldásait nem részletezném, én inkább a mellék küldetésekre, a rejtett csomagok, és spec feladatokra térnék ki, amik a 100% eléréséhez szükségesek. Csináltam több térképet, egy majdnem teljes autó listát (azoknál az autóknál amiket fix helyeken szoktak állni ezt jeleztem). Bár nekem megvan az eredeti GTA3 térkép, de nem volt kedvem beszkennelni, így az internetről leszedett anyagot használtam fel, remélem senkinek sem taposok vele a lelki világába, vagy a tyúkszemére:))) A térképeken aminek csak lehetett jelöltem a helyét (rampage, csomagok, mellények, stb). Sőt írtam egy rövid leírást az autók cseréjéről, illetve ami legalább ennyire fontos az autók tuningolásáról, és a színcseréjükről is.

Miért is jó ezt a 6 éves játékot pont most játszani? Talán azért mert elég olcsón hozzá lehet jutni a boltokban, vagy azért mert egy mostani közepes konfig egy 8600GT kártyával is elég hozzá, hogy max felbontásban is zökkenőmentesen ketyegjen. A játék az eredeti verzióban is végig játszható, nem kell hozzá semmilyen patch! FONTOS HIBA!!! A képernyő beállításoknál van egy frame limiter opció, ezt ne kapcsoljuk ki! Ez a beállítás korlátozza a video kártyánk által elkészítendő másodpercenkénti képek számát, nem tudom a gyári értéket de olyan 25-30 között lehet. Ha komolyabb videokarink van, mondjuk egy Nvidia 8800GT ami bizonyos felbontásokban akár 100 képet is képes produkálni, akkor egy elég komoly hiba jelentkezik a játékban, mégpedig, hogy a járművekkel nem tudunk hátrafelé menni!!! Olyan mintha a jármű felakadt volna valamire, a kerék pörög de egy helyben áll! Ha bekapcsoljuk ezt az opciót, akkor a hiba megszűnik. Ezzel a Vice City-ben is találkoztam. ÉN csak Nvidia kártyákkal és a 178-181es driverekkel teszteltem, így lehet hogy más driverekkel, vagy az ATI Radeonokkal ez nem fordul elő. Mindenki úgy konfigolja a programot ahogy akarja, a látótávolságot minél nagyobbra állítsuk, hogy minél hamarabb észrevegyük a rendőröket:))) Az eredeti verzióban a játék akadozása a másolásvédelemből adódik, ugyanis a hangokat nem telepíti fel, hanem menet közben a CD lemezről olvassa fel, a CD meg nagyságrendekkel nagyobb hozzáférési időkkel rendelkezik mint a HDD, így várni kell amíg felpörög és beolvassa a szükséges hangállományokat. Létezik egy apró progi ami kiszedi ezt az opciót, így a 2. CD audio könyvtára felmásolható a játék könyvtárában lévő audio könyvtárba és a program is ott fogja azokat keresni, ebben az esetben a CD már csak az elindításhoz kell, utána ki is vehetjük. Alternatív megoldás, ha felrippeljük valami image készítő progival a CD-t és ezt mountoljuk fel. A program esetleges fagyását a pálya betöltésekor a hibás magyarított nyelvi állomány szokta okozni (lásd később magyarításnál).


Tartalomjegyzék:


Járművek (teljesség igénye nélkül, ABC sorrendben):

Neve

Kép

Jellemzői, hol található meg általában

Ambulance mentőautó, közepesen gyorsul/lassul, billeg de nagyon, minden városrészben a kórház előtt találjuk, vagy üssünk el 1-2 gyalogost és idővel megjelenik Portland View Rockford Pike Creek
Banshee Dodge Viper kinézetű autó, ennek megfelelően egyenesben nagyon szakit, brutálisan lassul, de kanyarban érezni hogy hátsókerekes, tolja a farát, effektive túlkormányzott és megcsúszik, utcán ritkán látni de Portland-ban a 8ball előtt lévő (Harwood, Easy auto credit) autóügynökség kirakatában mindig van St. Marks Newport Torrington Cedar Grove
Barrack katonai csapatszállító jármű, tűrhetően megy, 5 csillagnál megjelenik, ha kell 1 akkor irány a Staunton sziget és annak a dél nyugati sarkában lévő katonai bázis
BF injection extra autó, elérhető, ha átjutottunk a Staunton szigetre és megcsináltuk az első küldetést! Helyileg Portland-ban a diablok területén 18-02 óra között kell ott lennie ahol Misty-t első alkalommal felvettük, közel El Burro telefonjához, de van hogy mégsincs ott:))), majd legközelebb
Blista Crysler Voyager mikrobusz, ennek megfelelően megy, Asuka házánál szokott lenni Belleville Park Newport Newport Wichita Gardens Francis International Airport
Bobcat pickup, sok helyen, de főleg Portland-ban a kikötő körül nagyobb példányszámban meg lehet találni St. Marks St. Marks St. Marks Portland Beach Belleville Park Rockford Cedar Grove
Borgnine Taxi extra autó, ha megcsináltuk a taxis feladatot, azaz 100 utast elfurikáztunk, akkor Portland-ban a rádió állomásnál lévő híd mellett lesz, kicsit jobb mint a sima cabbie, de semmi extra
Bus viszonylag ritka egy járgány Portland-ban, de Staunton-ban előfordul, pláne az üzletnegyedben
Cabbie Taxi az amcsi taxi implantátuma, megy, de billeg mint egy hajó, viszont sokat kibír, Portland-ban a taxi állomáson (Joey autó műhelyétől jobbra lévő kutyakaja gyár mögött van) Trenton
Cheetah a neve azt hiszem gepárdot jelent, és ez jellemzi a teljesítményét, kicsit Ferrari design, nagyon jól megy, az egyik legjobb versenyautó Trenton
Coach Bus emeletes turista busz, ennek megfelelően nem egy gyorsulás bajnok, Portland-ban a kikötőnél (Trenton) lévő busz állomáson mindig van 2 db, vagy Staunton szigeten időnként
Diablo Stallion a stallion tuningolt változata, egyenesben nagyon megy de kanyarban kicsit gáz, Portland-ban a piros lámpás negyed mellett (Hepburn Height) a diablok területén szoktak cirkálni
Enforcer SWAT autó, kb mentő kategória, a Staunton rendőrállomásán mindig van 1 a belső udvaron, bejutni a parkolóban lévő rendőrautóval egyszerű Trenton
Esperanto Cadillac utánzat, nagy batár gép, nem megy rosszul de könnyen megcsuszik Chinatown Francis International Airport
FBI ez nem más mint 1 fekete kuruma 4 géppisztolyos ügynökkel kibélelve, utálom őket:)))
FireTruck tűzoltó, az egyik leglassabb gép, kb bus kategória, nehezen indul meg és még nehezebben áll meg, kanyarban nem igazán billeg de sodródik keményen, még jó hogy elég kemény és bármit el lehet vele sodorni ami útban van, értelemszerűen a 3 tűzoltó állomáson érdemes őket keresni Harwood Beleville Park Francis International Airport
FlatBed katonai teherautó ponyva nélküli kabrió változata, egész jól megy, utcán ritka de Staunton szigeten időnként látható
Idaho mint az Esperanto Portland View Belleville Park Torrington
Infernus egy speed gép, nekem az F50 jut róla eszembe Francis International Airport
Jakuza Stinger nekem a Toyota MR2 jut róla eszembe, a legjobb sportautó, iszonyat stabil, jó fékekkel, 4x4-es, egyenesben a cheetah megveri ugyan de az kanyarból kijövet elpörög, Asuka házánál mindig áll 2 Newport Newport Torrington
Kartell Cruiser egy jó hangú emelt pickup, magas felépítése ellenére elég stabil, mivel a kolumbiaiak járműve, ezért az ő területeiken honos (Staunton sziget / Fort Staunton) Fort Staunton Wichita Gardens Cedar Grove
Kuruma mindennapi használatra az egyik legjobb autó, mindenben átlagos, de nem is kell több, Portland-ban a kikőtőnél mindig van 1 Callahan Point Portland Harbor St. Marks St. Marks Harwood Rockford Bedford Point Wichita Gardens
Landstalker nevéből is kitűnik hogy ez 1 terepjáró, tűrhető, de utcán és terepen is a patriot minden tekintetben jobb nála, nagyon könyen tetőre tehető valami miatt, Asuka házánál mindig áll 1 Beleville Park Newport Wichita Gardens Cedar Grove Francis International Airport
Line Runner nagy dög amcsi kamion, nehezen indul el de egész jól meg, jó nagy körön fordul, sajnos nem golyóálló pedig lehetne vele tarolni rendesen, Portland-ban a kikőtő legvégén a konténerek takarásában szokott állni 1 Callahan Point Portland Harbor
Maffia Sentinel nagyon nagy kedvenc, BMW feeling, kicsit mintha jobban menne mint a sima sentinel, Portland-ban 2 helyen fixen szokott lenni, mindkét hely a maffia területén (Saint Mark's) van természetesen, az egyik a keresztapa (Salvatore) háza előtt (rögtön 2 is) a másik meg kicsit a dombon lejjebb egy beugróban (vele szemben a garázsok között 1 rampage) Portland Beach St. Marks
Manana semmitmondó kis autó, de a célnak megfelel Francis International Airport
Moonbean Ford Aerostar mikrobusz, de kicsit csalodás, hogy ez is csak 4 személyes pedig milyen jó lenne a prostis küldihez, 2 kör alatt elvinné a team-et Callahan Point St. Marks Harwood Bedford Point
Mr Whoopee fagyi autó, cefet ritka, ha halljuk a hangját akkor rögtön csapjunk le rá
Mule teherautó, van belőle több féle festéssel is, a kínai negyedben keresgéljük ha kell, vagy Portland-ban a kikötőbe ahogy behajtunk ott a kuruma mellett 1 ilyen is szinte mindig ott áll Portland Harbor Portland Harbor Belleville Park
Patriot ez egyértelműen a híres Hummer H1 másolata, ritka, de Portland-ban a Supa save területén mindig áll egy ilyen, igaz, hogy feladat is kapcsolódik hozzá, de azt ki is lehet hagyni, nagyon jól megy függetlenül attól hogy ez egy eredetileg 3.5 tonnás terepjáró, terepjáró képessége fantasztikus, hihetetlen helyeken el tud menni (némi külső buhera után a falon is felmegy), jól gyorsul, jól lassul, és kanyarokban is elég fürge, de azért az El Burro Portland-i versenyén ne ezzel induljunk:))) Portland View Cedar Grove
Perenial egy jellemző amcsi családi kombi, ennek megfelelő átlag alatti menetteljesitményekkel, Portland-ban a rendőrségtől a híd felé uton szinte mindig áll 1 Portland Harbor St. Marks Trenton
Police car rendőrautó, gyakorlatilag ugyan az mint a sima taxi, csak egy kicsit jobban megy, rendőrségek elött értelemszerüen mindig találunk, illetve ha rossz fát tettűnk a tűzre akkor magától is megjelenik Portland View Torrington Pike Creek
Pony jópofa áruszállító, elég jól megy, Joey autós műhelyével szemben lévő területen a keritésen belül mindig áll 1 Trenton Portland View South Chinatown
Predator rendőrségi ladik, géppityu is van rajta (Asuka háza elött a molonál)
Reefer halászhajó, cefet lassú, nem idegbetegeknek találták ki az biztos:)))
Rhino (tank) találó neve van, gondolom a rinocérosz (orrszarvú) után szabadon, 6 csillagnál érdemeljük ki, ha olyan helyre megyünk be ahova nem tudnak utánunk jönni, akkor kiszál a 2 katona belőle, na ekkor szedjük le őket és miénk az irányitás, sérül, golyóálló, de molotov koktéllal kivégezhető, eszméletlen tarolást lehet vele csinálni, ha gyorsabban akarunk előre menni akkor forditsuk hátra a lövegtornyot és löjünk vele, a lökéshullám előre fogja lenditeni tankot, a 100 csomag megszerzése után a katonai bázison megjelenik.
Rumpo macsos áruszállító, de egy dekával sem megy jobban mint a pony, Portlan-ban gyakori a kikötőben Francis International Airport Francis International Airport Francis International Airport
Securicar Páncélozott pénzszállító. Nagyon ritka, ha semmiképpen sem találkozunk vele akkor inditsuk el a tűzoltós küldit és előbb utóbb biztos lesz egy ilyen kigyulladt autónk.
Sentinel BMW classe 5 utánzat, nekem bejön, jól megy, bár a maffia kivitelekből sokkal több van az utakon, Portland-ban fent Saint Mark's-ban a Marco Bisztrojánál mindig áll 1 St. Marks Torrington Torrington Francis International Airport
Speeder verseny csónak, akkora a fordulóköre mint egy kamionnak
Stallion közepesen megy, eléggé billeg, persze aki szereti a kihivásokat az mindig ezzel menőzik:))) Joey autó műhelyével szemben a konténerek között szokott állni 1 Trenton Hepburn Heights Belleville Park Rockford Francis International Airport
Stinger mint a jakuza stinger Bedford Point Cedar Grove
Stretch limo, Staunton szigeten szokott lenni az üzleti negyedben
Taxi a legtaxisabb taxi, jól megy, elég stabil, a Taxis feladatot mindenképpen ezzel csináljuk, kétféle változata van, az egyiken keresztbe a másikon hosszában van a tetőn a TAXI felirat, de semmi más eltérést nem láttam köztük, az utakon elég sok van belőlük főleg fakírok vezetésében St. Marks Francis International Airport Francis International Airport
Trashmaster kukásautó, lassú, de olyan érzés vezetni mintha tank lenne, nagy fordulókör jellemzi, nagyon ritka, ha semmiképpen sem találkozunk vele akkor inditsuk el a tűzoltós küldit és előbb utóbb biztos lesz egy ilyen kigyulladt autónk
Yankee jó nagy árúszállitó, méretét meghazudtolva megy, Portland-ban a kikötőben szokott állni hátul a daruknál Portland Harbor Portland Harbor
Yardie Lobo jamaikaiak banda autója, 2 ajtós kupé leopárd belső kárpittal, ami érdekes, hogy nincs benne duda viszont helyette hidraulikus a futómű!!


Speciális autós küldetések:

Neve

Mivel

Leírás

Bonusz

mentőzés / paramedic Ambulance sérült emberek mentése 35 megmentett élet után életerő (szív) ikon jelenik meg a rejtekhelyen, míg 70 után adrenalin tabletta, 12-es szint után folyamatos futás!!!!
fejvadászat / vigilance Police car, Enforcer, FBI, Rhino bünözök likvidálása minden 10 legyilkolt bünüző után kapunk 1 rendőr kenőpénzt (max 2 szigetenként), így 3sziget*2csillaggal = 6 csillagunk lehet, egyszerre mindhárom rejtekhelyen
tűzoltás / firefighter FireTruck kigyulladt autók oltása szigetenként 30 (összesen 90) tűz eloltása után lángszóró a rejtekhelyen
Taxi driver Taxi, Cabbie Taxi utasok fuvarozása Borgnine Taxi (bordó) Portlandben a rádió állomás mellett a híd oldalába

Mentés: Mindig annyi embert kell elszállítani amilyen szinten vagyunk, 10-nél 10-et, a sorrend nem számít. A mentőbe max 3 fő fér be, így stílszerű hármasával begyűjteni az embereket, és ajánlott a legközelebbi hármas begyűjtésével kezdeni a munkát. Időre megy a küldi, ha lejár az óra akkor vége. Kapunk másodperceket amikor felveszünk valakit és akkor is ha leadjuk őket. Rengeteg pénz lehet vele keresni, valamint 10 emberenként bonusz pénzt is kapunk. A szint befejezésekor a maradék idő mindig nullázódik, így az utolsó betegnél ha még van időnk akkor felesleges hajtani, inkább az autó épségére vigyázzunk. Megoldás szempontjából szerintem Portland szimpatikusabb mint Staunton, Shoreside-ot meg felejtsük is el ilyen szempontból. A 12 szintet nem könnyű elérni, mert vagy az idő fogy el (egyre kevesebbet add emberenként) vagy az autó megy tropára, javítani nem lehet, és kiszállni is tilos belőle. Ha odaállunk a beteghez akkor úgy álljunk, hogy a lehető legkevesebb időbe kerüljön a páciensnek a beszállás. Ha jobb kézre esik a beteg akkor engedjük az anyós ülésre beszállni, minden más esetben meg hátra. Ha kinyitotta az ajtót akkor már rá is léphetünk a gázra, ha meg már elhagytuk valahol az ajtót akkor még gyorsabban be tudnak szállni, legalább 1 másodpercet ezzel is nyerhetünk. Arra vigyázzunk hogy semmiképpen se üssük el a beteget mert akkor vége a küldetésnek!!! Mindenki mást elüthetünk, max a zsaruk ránk szállnak, de elég hamar maguktól el is tűnnek. Elég rossz a kamera tolatásnál, de az oldalt beszállót sem látni tökéletesen, inkább az ajtó csapódás zajára figyeljünk. Használjuk a levágásokat és vigyázzunk az autó épségére, mert a küldetés során nem lehet javítani! Ha a szirénát bekapcsoljuk akkor a civil járművek ugyan szétslisszolnak, de gyakran meg egymásnak mennek és ezzel dugót csinálnak. Portlandban ajánlatos rögtön ezzel a feladattal kezdeni, és itt a legkönnyebb, mert Staunton-ban macerás a kórház bejárata, Shoreside-ban pedig időnként baromi nagy kerülőt kell tenni. Cél a 12. szint elérése, akkor van kész a küldetés, ami kb. 20-25 perc folyamatos vezetést igényel. Nagyon fontos hogy végtelen sprintet kapunk vele!!!

Fejvadászat: 10 ember után kapunk 1 csillagot, szigetenként max 2 kapható, ezt szorozva a szigetek számával kijön a 60 ember és a 6 csillag. Tehát szigetenként 20 bűnözőt kell kinyírni, nem feltétlen egyszerre, lehet mondjuk kettesével is! Viszont mivel a statisztikánál csak az látható, hogy összesen mennyit tettünk el láb alól, az már külön nem hogy ebből melyik szigeten mennyit, ezért jegyezzük meg hol járunk. Bűnüldözést igazából a rakétavető, vagy az M16 megszerzése után érdemes csinálni, mert elég rémesen emelkedik a körözési szintünk. A szokásos taktika az, hogy mivel időre megy a buli, nem hajkurászhatjuk keresztül kasul a városon a delikvenst, hanem gyorsan kell kicsinálni. Ezért egy párhuzamos utcán próbáljuk megelőzni, elé kerülni, majd ha kiszálltunk akkor szétlőni, és spuli tovább. Ha hosszú egyenes van akkor ablakból is lőhetjük, de az sok idő. Ilyenkor az a gond, ha egy sportautót kell majd üldözni nem biztos hogy utolérjük, pláne egy Enforcer-el. Nagy könnyités, hogy ki is lehet szállni a járműből, csak kb. 50 másodpercen belül vissza is kell szállni abba, vagy egy másik zsaru verdába. Ezt kihasználandó át is szállhatunk másik járműbe hátrahagyva a megviselt szolgálati autónkat. Javítani műhelyben nem lehet rendőr járgányt, így marad a saját garázsunk vagy másik útba esőre csere. Nem könnyű a feladat, de kivitelezhető, és nagyon megéri.

Tűzoltás: Baromi lassú a tűzoltó, és nagyon lassan indul el. Nem lenne nehéz, hiszen mindösszesen 30 autóról van szó (darabokban is lehet csinálni mert összeadódik), míg a mentőautóval 78-at kell túlélnünk egyszerre ami legalább 20-30 perc. Ráadásul az idő nem nullázódik, hanem a taxihoz hasonlóan összeadódik, így a végére már volt 2-3 percem is pluszban. Sziréna itt is van de kereszteződéseknél egymásba rohanhatnak miatta a bepánikolt autósok, a gyalogosokra meg nincs hatással. A feladat akkor van kész, ha mind a 3 szigeten 30, 30, 30 autót eloltottunk (összesen 90-et). Az első 2 szigeten okés a dolog, de a Shoreside Vale-t ketté vágja egy öböl, amin át csak északon lehet menni. A gond abból adódik, hogy sokszor a déli részen kell akcióznunk, viszont a következő feladat meg a víz másik oldalán van, és bár lehet hogy légvonalban közel vannak egymáshoz (ezért is ad kevés időt) de körbe kell menni hozzá. Ez a probléma a Vice City-ben is benne van a reptérnél. Ezzel a lassú tűzoltóval megoldhatatlan a feladat, vagy legalábbis baromi nagy mák kell hozzá. Én annyit csináltam, hogy feltuningoltam a tűzoltót (lásd tuning résznél) és így elsőre abszolváltam a kitűzött 30 autót, a másik 2 szigeten nem jelentett akkora gondot a lassú jármű. Ez a probléma egyébként a másik 2 küldetésnél (mentés, bűnüldözés) is fent áll, de azokat nem kötelező itt is megcsinálni. Ha megvan a 30 tétel mindhárom szigeten, akkor megkapjuk a lángszórót a mentőhelyeken.

Taxi: 100 ember begyűjtése a cél amivel egy extra taxi szerezhető. A 100 embert nem egyszerre kell összegyűjteni, ezt akár 10 alkalommal is megtehetjük, csak az összegük legyen 100, vagy több. Szerintem nem éri meg a Borgine taxi ezt a munkát de ezt mindenki maga dönti el, bár sok zsé összejön vele, na meg a 100%-hoz is kell. Ezt a feladatot azért érdemes rögtön az elején megcsinálni, mert a fuvarozás során az összes ismert helyre el kell mennünk, és szépen megtanuljuk a fontosabb helyeket, és utakat. Csináljunk meg vagy 35-öt Portlandban, utána Stauntonban is 35-öt, majd a maradék 30-at Shoreside-ban, és meg is van a 100 tétel. Van bonusz "gyorsasági" pénz is, ha idő előtt odaérnénk, és ez többszöröse a fuvardíjnak, így érdemes rá hajtani. A gond csak az szokott lenni, hogy megzúzzuk a technikát, de a taxit lehet javítani, én volt, hogy a klienssel együtt beálltam a műhelybe, a gyorsasági pénzt elbuktam, de ennyi. A maradék idő összeadódik, így 40 fuvar után már akár 10 percünk is lehet. Plusz pénz jár a zsinórban 5-10. tétel leszállításáért, például 5. 2000, 30 meg ha jól emlékszem 20.000-et kaptam. A 2 taxi közül inkább a sima taxit válasszuk és ne a cabbie-t, mert az sokkal lassabb méretesebb és még billeg is.


Közszolgálati autó csencselős küldik

Helyileg Portland kikőtőjében van, és annak is a sarkában látható egy emelődaru (mint a zuzdánál) ami egy kockás terület felett log. Alá kell állni és kiszállni a jármüből. Ha nem kell a jármű akkor ottmarad, ha kell akkor meg felemelik a hajóra. Ha minden kocsit leszállitottunk, akkor kapunk egy kalap pénzt, és a későbbiekben bármikor kölcsönbe vehetjük ezeket a járműveket, bár sok jelentősége nincs de a 100%-hoz meg kell. Ami fontos, hogy nincs lista, és nekünk kell megjegyezni mi az amit már leszállítottunk és mi az amit még nem. Cél hely, Emelés, Befejezve

Mi

Hol

Police car rendőrállomásokon, vagy lelővünk néhány tagot és megvárjuk őket:)))
Enforcer 3-4 csillagnál megjelennek, vagy a stauntoni rendőrállomáson a belső udvarban.
FBI 4-5 csillagnál megjelennek a semmiből, viszont nem könnyű rávenni őket, hogy ki is száljanak.
Barracks 5-6 csillagnál megjelenik, vagy a félkarú Phil lőszerraktáránál mindig van 1
Rhino (tank) 6 csillagnál, ha sokáig nem birnak velünk, akkor megjelennek. Ajánlatos egy épület tetejéről rambozni és akkor van esélyünk.
Ambulance mentőállomásokon
FireTruck tűzoltóállomásokon


Import/Export garázs - Portland

A portlandi kikötőben található egy nagy egyszíntes raktár épület, előtte áll 2 nagy függőleges tartály, az ajtó mellett pedig egy terjedelmes lista (lásd kép) a cél járművekről. Minden autó után kapunk pénz, de a végén van a nagy lé, aminek úgy sincs jelentősége, hiszen a dodo (csapott szárnyú repülő) csak az utolsó pályán van és akkor már a játék végén járunk. Mondjuk elég érdekes a repülöt a lábán áthozni a 3 pályán de a bátrabbak megpróbálhatnak vele felszállni (gamepad-al könnyen megy), majd például a portlandi hídon leszállni, onnan már közel a cél!! Nagy könnyités, hogy a lista 80%-a 500 méteres körben felszedhető. Garázs, Lista, Befejezve

Lista: Blista, Bobcat, Bus, Dodo Coach, Flatbed, Linerunner, Moonbean, Mr. Whoopee, Mule, Patriot, Pony, Rumpo, Securicar, Trashmaster, Yankee


Import/Export garázs - Shoreside

Ez a garázs is úgy müködik mint a társa, csak a lista más. A duzzasztógáthoz van közel, fent a hegyen. A lista itt is a környéken beszerezhető, ajánlom a hídat, illetve a reptér melletti parkolót. A BF injection az amiért 2 szigettel biztos odébb kell majd menni. Garázs, Lista, Befejezve

Lista: Banshee, BF injection, Cabbie, Cheetah, Esperanto, Idaho, Infernus, Kuruma, Landstalker, Manana, Perennial, Sentinel, Stallion, Stretch, Stinger, Taxi,


RC toyz (távirányitós autó) küldetések:

A városrészek eldugott részein találhatunk kék színű furgonokat "Toyz'n the Hood" felírattal. Ezekbe beszállva a feladatunk annyi, hogy kis RC játékautókkal felrobbantsuk az adott környék uralkodó banda autóit. Erre megadott időt kapunk, a lényeg a minél magasabb darabszám. A furgonok itt találhatóak:


Checkpoint küldik:

Ez a feladat is a 3 szigetre elszortan található. Be kell szállni az adott autóba és a világitó ellenőrzési pontokat kell érintenünk tetszőleges sorrendben. Minden ellenőrzési ponton (12-20 db) való áthaladásnál kapunk 5-25 másodpercet. Az óra az első kapu (fénykör) érintésekor indul. Esőben megpróbálni sem érdemes!!! Este viszont szerintem annyira nem látni jól az utat, bár a körök jobban látszanak. Semmi pluszt nem érünk el, csak az időeredményünk megjelenik az adatainknál, és a 100%-hoz ez a 4 feladat is szükséges. A patriot adatait a későbbi handling.cfg állományban átírtam (kisebb tömeg, alacsonyabb súlypont), így sokkal könyebb lesz megcsinálni. A kocsik itt találhatóak:


Prostizás:

Ezzel a lehetőséggel módunk nyílik arra, hogy az életerőnket 100-ra, vagy a felé, max 125-re feltornásszuk. Menjünk olyan területre ahol sok ribi van az utcán, Portlandban például a piros lámpás negyed, álljunk meg 1 mellett a jobb kilinccsel, odajön, behajol, kicsit dumál, majd beszáll. Na ekkor menjünk el egy kihalt fás területre és álljunk meg a kocsival. Portland-on erre az északi területek, a móló, a zúzda és az alagút rész tökéletes. Rövid idő múlva elindul a móka, nekünk semmi dolgunk sincs. Ha mégsem indul el akkor nem jó helyen állunk, menjünk odébb. A "menet" persze nincs ingyen, de csak néhány dollárba kerül. Fontos hogy a ribik nem szállnak be semmilyen áruszállítóba (azt hiszem mentőbe sem), rendőr autóba, taxiba...


Sorsunk könnyitése és a nehezebb feladatok:


Egyebek:

Van még néhány apró ötlet a játékban. Ilyen például a Securicar feltörése: Ha elrabolunk egyet és azt a portlandi kikötőbe ugyanabba a garázsba elvisszük, mint ahova Toni egyik küldetésében lévőt is vittük, kapunk érte némi pénzt. Vagy meg lehetne említeni, azt is hogy egyedül a tank golyóálló a játékban, viszont van egy civil jármű is ami ha nem is bírja az ütközéseket de szintén booletproof. Ezt akkor kapjuk jutalmul amikor megcsináljuk a Ray Machowski kimenekitését a reptérre. Az ő garázsában lévő szuvenir patriotról van szó.


Bandák üldözési szintjének visszaállítása:

Nem tudtam sajna jobban megfogalmazni, de arról lenne szó, hogy ahogy kikezdünk a különböző bandákkal azok pikkelni kezdenek ránk, és később ha betévedünk a területükre, szó nélkül tűzet nyitnak. A kínaiak nem tételek, mint ahogy a diablok és a kolumbiaiak sem, de az olaszok a sörétessel kemény meglepetéseket tudnak okozni. Ez akkor gond ugye ha az Ő területükön lesz később dolgunk. A megoldás annyi, hogy ezt a pedstats.dat állományt leszedjük, felül írjuk vele a GTAIII/DATA/ könyvtárban lévőt és kész is vagyunk. Ez az állomány tárolja a rangunkat is ami az adatoknál megjelenik, így az is módosul.


100%:

Ehhez meg kell csinálni a következőket (a fő és mellék küldetések együttes száma 73):

A 100-as értékből a fő küldetések olyan 50%, a 100 csomag ~10%, a 20 jump ~10%, a bűnüldözés szigetenként 1, azaz összesen 3%, stb......


Magyarítás:

Nem mindegy kinek és milyen verziójú magyarítását használjuk, mert lefagyhat tőle a játék. Nem tudom kinek a fordítását raktam fel, nem volt vele gond, csak az egyik feladat mentése után ha visszatöltöttem, akkor mindig kifagyott a GTA. Lecseréltem, és megszűnt. Valószínűleg a mentésekbe az utolsó feladat címe is belekerül (ezt látjuk a mentés dátuma előtt) és ez volt hibás benne, valamelyik ékezetes betű nem tetszett neki, vagy túl hosszú volt a szöveg, nem tudom. Megkerülhető volt a hiba, csak nem kellett azt az állást elmenteni és megcsinálni a következő feladatot is aminek meg már jó a címkéje és kész. A másik lehetőség, hogy átállítjuk a nyelvet másikra, az előző mentést betöltjük megcsináljuk a feladatot, és a következőt is és csak utána állítjuk vissza a nyelvet. Egy hibátlan magyarítást viszont tudok adni. Telepítése mindösszesen annyi, hogy töltsük le a gta3_hun_20.zip állományt, csomagoljuk ki a benne lévő két .gxt állományt (tartalomra megegyeznek, csak más a nevűk). Ha nem kell az eredeti angol szöveg, akkor az american.gxt másoljuk be a GTAIII/TEXT könyvtárba felülírva az ott lévőt, majd a language-nél az elsőt választva meg is vagyunk. Ha valakinek kell az angol is, az italian.gxt-t kell bemásolnia és a nyelveknél az italian-t választani.


Játékos texturájának / bőrének cseréje:

Eszméletlen lehetőségek vannak a játékban, amit a játékosok többsége nem is ismer, ez az egyik közülük. Annyit kell csinálni, hogy a leszedett bitmap (bmp) állományokat (elég sok van belőlük a neten) a GTAIII/skins könyvtárba bemásoljuk. Néhány a sajátjaim közül: havas gerilla Half Life Osama Bin tűz mintás Rock And Roll Ha kedvet érzünk hozzá, akkor azt is megtehetjük, hogy fogjuk a GTAIII/skins könyvtárban lévő valamelyik képet és mi magunk manuálisan festjük azt át, amire akár a windows paint programja is elégséges.


Autók cseréje:

Szinte az összes a játékban megjelenő objektum fizikai modellje (autók, házak, utak, táblák, minden), és texturája külön-külön állományokban van. Ezt a rengeteg állományt egybe csomagolták, és ennek a kezeléséhez kell 1 program amivel ki tudjuk benne cserélni ezeket a kis állományokat. Ennek az ingyenes eszköznek a neve: ImgTool v1.3, ami a GTA3, Vice City és a San Andreas esetében is működik. Csomagoljuk ki, telepítsük, indítsuk el. Csináljunk mentést a GTAIII/models/gta3.img 170mb-os állományról, és a mellette lévőkről is! Elméletileg elég a gta3.img mentése, de valamit ezekbe az állományokba is elment, mert nem volt elég ennek az egynek a visszamásolása. A Vice City-ben és a San Andreas-ban elég csak az img állományt menteni, de ennél még mindegyiket vissza kell másolni, ha valami nem sikerült. Ha van mentésünk, akkor már szabadon garázdálkodhatunk. A gta3.img állományról vegyük le az írásvédettséget, különben nem tudjuk majd elmenteni a módosításokat, és utána az ImgTool-al nyissuk is meg (CTRL+O). Rendezzük név sorrendbe (tools/sort/name) mert a 3800 tétel között elveszünk:))) Ha a netről leszedtük a kicserélendő állományt, akkor annak a nevére keressük rá (F2). Figyeljünk a kiterjesztésre, mert általában 2 állományból épül fel minden elem, a nevük azonos, csak a kiterjesztésük más. Van, hogy csak az egyiket kell cserélni, de általában mindkettőt. Ha megtaláltuk akkor törölhetjük az állományból (Del) de előtte az exporttal mentsük el, vagy ami még jobb nevezzük át (F4) valami másra, például a kuruma.dff-ből csináljuk kuruma.dff.bak-ot. A CTRL+A kombinációval tallózzuk be a letöltött új állományt aminek ugyan az a neve értelemszerűen mint a réginek (ezért kellett azt törölni/átnevezni), és ha mindegyiket kicseréltük amit szerettünk volna, utána fontos az indexelés / újra tömörítés (command/rebuild archive). Arra figyelni kell, hogy a neten sok ilyen módosított állomány kering, egyesek rosszak, és arra is kell vigyázni, hogy nem kompatibilisek a Vice City és a GTA 3 állományai, így bár be lehet őket rakni az ImgTool segítségével, a játék el is indul, megy minden, de abban a pillanatban amikor a gép be akarja tölteni ezt a kicserélt hibás járművet akkor lefagy a játék, ezért kell a mentés. Pontosan emiatt csak 1-2 járművet cseréljünk ki egyszerre, keressük meg őket a játékban és nézzük meg minden oké-e. Nem elég az, hogy sikeresen betöltötte a játék az "új" autót, menjünk is vele, mert nekem volt olyan, ami addig jó volt amíg nem akartam beleszállni, akkor lett fagyi. Ha túl lusták vagyunk, vagy luzerek, akkor keressünk olyan csomagokat a neten amikhez nem kell az ImgTool, hanem magától beraknak egyszerre több autót is, ezt nevezzük mi luzer pack-nak.


Autók színének cseréje:

Bármilyen hihetetlen erre is van lehetőségünk viszonylag egyszerű eszközökkel. Ezért is zseniális ez a játék, mert máshol ezek a dolgok teljesen le vannak védve. Szerezzünk egy normális text editort notepad2, notepad++, editpad lite, ezek mind mind ingyenesek!!. A windows notepad-ját, write-ját és még az office-t sem ajánlom, mert érhetnek meglepetések a sortörésekkel és a karakterkodólásokkal!!!! Csináljunk mentést a GTAIII/data/carcols.dat állományról, majd nyissuk is meg. Ez a leírás tudom kicsit furcsa lesz, de aki foglalkozott rekordképekkel, az érteni fogja mit akarok elmagyarázni. Az első lényegi info a 14-23 sorokban található:

A 30. sortól a 124-ig vannak definiálva a színek, összesen 94 darab. Ezt a 94 szint használja a jákék alapból, tehát ha ez nem teszik, akkor vagy modosítjuk az egyiket, vagy újat rakunk be a listába 95. tételnek. A fenti felsorolás arra utal, hogy az első 10 sorban vannak az alap színek (30-39. sor), utána jön 10 piros szín (40-49. sor), stb... A sorokon belül az első oszlop (COL) a szín RGB szerinti színkódja decimálisan (paint-be a színkeverésnél beírjuk és akkor lájuk is pontosan milyen is az), utána pedig a játék által használt sorszámot (#60) találjuk. A járműveknél már nem a színre hívatkozunk, hanem erre a sorszámra. A többi info annyira nem számít a játék szempontjából de utána van a szín angol megnevezése, közvetlen mögötte a szín árnyalata decimálisan (1 sötét - 10 világos), a sor végén pedig szövegesen van az árnyalat megjelenitve. Például a 49. sorban lévő "163,58,47 #19 red10 light". Ez egy közepesnél nem sokkal de sötétebb piros (vérvörös), #19 azaz a 19-es sorszámot kapta, ezzel kell rá hívatkozni, red10 a fantázianeve, és világos árnyalatot kapott.


"163,58,47 # 19 red10 light"-es sor paint-ben

Ha a színkódot akarjuk szerkeszteni, vagy csak megnézni, akkor inditsuk el a windows paint programját és a színek/színek szerkesztése majd egyéni színek definiálásánál az utolsó oszlopba üssük be az előző 163 58 47 értékeket és rögön látjuk az milyen is élőben (lásd kép). Ugyan ez megy fordítva is természetesen. Kikeverünk egy nekünk tetsző pirost, és azt ott lévő értékkel felülírjuk a col oszlopban lévő értéket, vagy #95-nek felvesszük a lista végére, de ha a meglévő 94 el gazdálkodunk az is elég. Hogy kell festeni? Tök egyszerű. Mint látjuk minden színhez rendeltek egy kódot, egy sorszámot a fenti példánál maradva #19-et. Ezt kell a megfelelő jármű adatainál megadni. Vegyük például a tűzoltót amin piros alapon fehér betűk vannak, a piros az #3, a fehér meg #1. A listában megkeressük a tűzoltót (firetruck, 148. sor) és tényleg, mellette a 3,1 szerepel. Tegyük a 3-at 50-re és már kék is minden tűzparipa:)))


kék tűzoltó kék tűzekhez:)))

Bármilyen furcsa minden járműnél elég 2 szín, egyik az alap, a másik a felíratnak. Ha azt akarjuk hogy több színben is megjelenjenek a tűzoltók mondjuk pirosban, kékben és sárgában is felváltva akkor szóközzel elválasztva újabb színpárosokat tehetünk mögé "firetruk, 3,1 50,1 30,1" és kész is vagyunk. Vagy például a sárga taxikat Ferrari pirosra. A full piros 255,0,0 # 96 red, majd mivel 2 taxi is van a 138. sorban a cabbie, 96,76, illetve 177. sorban a taxi, 96,75, 96,73, 96,76.


Autó TUNING:

Ez is egy nagyon jó eleme a játéknak. Még emlékszem amikor anno az NFS 4-ben úgy berágtam az egyik versenyen, hogy kínomban az összes autó sebességét levettem 50-re, na most előzzetek meg:))). Hasonlóan működik mint az előbb tárgyalt szín festés, egy text editor (szövegszerkesztő) kell hozzá és kész. Mentsük el a GTAIII/data/handling.cfg állományt. Nyissuk meg az editorunkkal, és nézzük át. A legfelső részen a mértékegység (UNITS) definiciók, alatta pedig a mező leírások és határértékek vannak.

A 22. sortól vannak a mező deklarációk. A módosításra érdemes oszlopokat kiemeltem:

A lényeg az, hogy a 66. sortól kezdődnek a járművek paraméterei a fent leírtak alapján. Itt vannak az oszlop nevek, amik mind 1-1 tulajdonságot takarnak, alatta meg a járművek és értékeik. Mivel ez ömlesztve van és a járművek sincsenek sorban, csináltam egy táblázatot amit átraktam Acrobat PDF-be, hogy jobban át lehessen látni az értékeket GTA3 handling.pdf (firetruck és a jakuza stinger adatai már módosítva vannak!). A fentiekből kiindulva el kell döntenünk, hogy melyik járműnél, mit akarunk elérni. A mentőnél érdemes a futóművel játszadozni, hogy sportosabb legyen, illetve a sérülési mutatót (Y oszlop) érdemes az amúgy sem rossz 0.25-ről a tank 0.01-es értékére cserélni. Nekem a legnagyobb problémát a Shoreside-i tűzoltó küldetés okozta, ezért kénytelen voltam hozzányúlni. Megnöveltem a sebességét, a lassulási értékét, és csökkentettem a fordulókörét, hogy szinte helyben meg lehessen vele fordulni. A tömegét nem érdemes csökkenteni, mert így könnyebb oldalra lökni az útban lévő autókat. A másik az ugratókhoz remek Jakuza Stinger (mivel motor nincs a játékban marad ez). Lejjebb vettem a súlyát, megnöveltem a forduló körét (nem kacsázik), a strapabírását, a gyorsulását és a végsebességét, kb. ennyi elég is a sikerhez. Alapból 4x4-es, ami fűvőn elég jól kijön. A saját handling.cfg állományom (tűzoltó, patriot és yakuza modosítva). A két említett jármű értékei, felül az eredeti, alatta a módosított 73. és 111. sorok:
FIRETRUK 6500.0 2.9 7.7 3.8 0.0 0.0 0.0 90 0.65 0.7 0.5 5 170.0 22.0 R D 10.00 0.45 0 27.0 1.2 0.08 0.2 0.08 15000 0.47 -0.17 0.5 4404 0 1
FIRETRUK 6500.0 2.9 4.7 1.5 0.0 0.0 0.0 90 0.65 0.8 0.5 5 170.0 32.0 4 D 11.00 0.45 0 35.0 1.2 0.08 0.2 0.08 15000 0.47 -0.17 0.5 4404 0 1
YAKUZA 1400.0 1.9 4.7 1.6 0.0 0.25 -0.3 50 0.95 0.9 0.5 5 200.0 30.0 4 P 11.0 0.45 0 30.0 2.6 0.1 0.25 0.7 35000 0.28 -0.14 0.5 180 1 1
YAKUZA 1200.0 1.9 4.7 1.6 0.0 0.0 -0.3 50 1.10 0.9 0.5 5 260.0 40.0 4 P 11.0 0.45 1 20.0 2.6 0.1 0.25 0.07 35000 0.28 -0.14 0.5 180 1 1



Ugrás a GTA3 csomagok, ugratók és rampagek leírásához
Visszatérés a Kezdőlapra