Grand Theft Auto - Vice City Térképek
A térképek a netről származnak, Én csak kisebb nagyobb mértékben kiegészítettem, illetve pontosítottam őket, például a rejtett csomagoknál a 100-ból 19-et raktam odébb (piros vonallal jelöltem a pontosabb helyet). Vagy a 17. unique jump egyik térképen sem volt rajta, illetve a kirabolandó boltok térképét sem találtam a neten, így azokat az ugratok térképére véstem fel (kék B betű + sorszám). Ugyan erre a térképre ráraktam az RC és a helikopteres (kék H+szám) küldetések helyszíneit is. Fontos tudni, hogy aki az eredeti térképet csinálta az piros négyzet/háromszögbe rajzolt számmal sorszámozott, aminél a négyzet a földön lévő, a háromszög meg a magasabban elhelyezett csomagokat jelzi. Ezen szabály alól 1 kivétel van az 5. csomag ami ugyan a földön van, de a föld alatt lévő garázs földjén:))) Az lenne az igazi ha 1 térképre rátennénk mindent, de akkor olyan zsúfoltság lenne, hogy nem érné meg a dolog, ezért van 6 különböző térképünk, így még olvasható.
Fontosabb épületek
Fegyver, páncél, életerő
Eladó épületek (15db) + terület nevek
Rejtett csomagok (100db)
Egyedi ugratok (36db) + kirabolandó üzletek (15 db kék B) + RC + heli küldik (4 db kék H)
Őrjöngések helyei (35db)
REJTETT CSOMAGOK:
100% után az egyik jutalmunk az Ocean Beach déli részén lévő helipadon (nem messze van tőle a világítótorony)
100 darab rejtett csomag van a pályán elszórva. Ezeknek a megszerzésével 10 csomagonként a következő eszközök jelennek meg a nagyobb rejtekhelyeinken.
Ha felvesszünk a rejtekhelyünkön egy ilyen cuccot, az rövid idő után újratermelődik. Egyes csomagok nagyon el vannak dugva, mások könnyen elérhetőek, de egyik sem fog sült galambként a szánkba repülni, meg kell keresni őket. Ha valaki nagyon nem talál valamit akkor adok egy kis, sőt inkább nagy segítséget:))) A generic.zip állományt kell letölteni, kicsomagolni, és felül írni vele a játék főkönyvtárán belül a \data\maps\generic.ide állományt. Ha elindítjuk a játékot akkor pulzáló fényoszlopok jelzik a még fel nem szedett csomagokat, sőt a rampage-ket is!!! Nappal is jól láthatóak, de este meg különösen, ilyenkor elég egy helivel körberepülni. Bizonyos csomagok épületek tetején vannak, így csak helivel szedhetőek fel, 1-2 motorral is abszolválható. Az alábbi lista minden egyes csomagról tartalmaz 1 képet, és egy rövid leírást. Az első oszlopban lévő szám értelemszerűen megegyezik a térképen lévővel.
sz |
hol |
leírás |
-01- | kep | a kis fa építményen a sarokban, ide hajóval vagy helikopterrel juthatunk el, és egy rampage is van itt |
-02- | kep | sziklazátonyon, hajóval érhető csak el |
-03- | kep | a térkép dél keleti részén lévő utolsó épület hátsó bejáratánál a lépcső mellett |
-04- | kep | világító torony lépcsőjén |
-05- | kep | földalatti garázs sarkában, bejárat Cortez hajókikötőjétől néhány méterre |
-06- | kep | posta mögött, kerüljük meg a kórházat és hátulról akár motorral is fel tudunk ide hajtani |
-07- | kep | a kórház mellett lévő híd lábánál |
-08- | kep | épület tetején, motorral, vagy helivel, ügyesebbek hajóval is próbálkozhatnak:))) |
-09- | kep | a lépcsős épület mögött a medence előtt |
-10- | kep | épület tetején, helivel vagy mocival |
-11- | kep | az ügyvéd irodájával szemben lévő megvásárolandó 1102-es épület hátulján |
-12- | kep | híd lábánál |
-13- | kep | magas épület tetején, csak helivel! |
-14- | kep | a parton az egyik őrtorony takarásában |
-15- | kep | bent a rendőrségen, a felső irodák egyikében |
-16- | kep | a medencékkel tarkított épületegyüttes egyik sarkában |
-17- | kep | a nem tudom miben:))) talán tusoló? |
-18- | kep | A Starfish szigetre vivő híd alatt |
-19- | kep | az épület mögött, ide akkor jutunk majd be amikor az texasi ingatlan nepper első feladatát csináljuk |
-20- | kep | az építkezésen az acél idom végén |
-21- | kep | 20-al szemben a mólón |
-22- | kep | Cortez láncfűrészes akciója során jutunk ide fel, vagy helivel |
-23- | kep | a Malibu mögötti parkolóban |
-24- | kep | azon az épületen amin le kell fotózni a "martha" nevű szenátort |
-25- | kep | épület hátuljában |
-26- | kep | a pizza étteremben |
-27- | kep | a 2 szintes lakóépület lépcsőjének takarásában |
-28- | kep | ékszerboltban |
-29- | kep | mercedez villájának hátuljában |
-30- | kep | ez a küldi amiben a Diaz-tól 3%-ot lenyuló dealer után küld minket, a tetőn pont elfutunk majd mellette |
-31- | kep | a belső fás udvaron a kerités takarásában |
-32- | kep | a bokorba jól beleolvadva, még 1 lépésről is alíg venni észre |
-33- | kep | 32-nél fent az ugrótoronyban |
-34- | kep | a szigetre vivő híd lábánál |
-35- | kep | ahol az RC bandit verseny van a pálya mellett a tenger felőli oldalon lévő hírdetőtábla mögött |
-36- | kep | észak keleti részen lévő épület mögött |
-37- | kep | üzletáruház beugrójában |
-38- | kep | bent az üzletáruházban az emeleten középen, ezt is csak 1 méterről venni észre |
-39- | kep | Gash üzlet emeletének sarkában a mozgólépcső felett |
-40- | kep | üzletközpont mellett lévő parkolóház földszintjének sarkában |
-41- | kep | a filmstúdió előtt lévő épület beugrójában |
-42- | kep | a filmstúdióban lévő épület tetején |
-43- | kep | az egyik forgató épületben |
-44- | kep | az nyugati graffitis hippi épület teraszán |
-45- | kep | keleti graffitis hippi épületben a berobbant falon át essünk be a kis helységbe az emeletről |
-46- | kep | golfpálya előtt lévő híd alatt |
-47- | kep | golfpályán a trainer épület végében |
-48- | kep | golfpályán egy homok mélyedésben |
-49- | kep | golfpályán egy kis szigeten |
-50- | kep | golfpályának a déli végén lévő kis hídon |
-51- | kep | Diaz házának keleti mólóján |
-52- | kep | Diaz házának nyugati végében a sikátorban |
-53- | kep | Starfish sziget nyugati íves területén lévő épület teraszán |
-54- | kep | Starfish sziget keleti íves területén lévő épület kis medencéjében |
-55- | kep | Starfish szigeten a észak keleti részen lévő épület bejáratánál |
-56- | kep | az épület mögött a beugróban |
-57- | kep | a furcsa szobor mellett, felugorni nem lehet, kell valami sámli hozzá |
-58- | kep | beugróban |
-59- | kep | stadion észak nyugati hátánál |
-60- | kep | mentőállomás mellett |
-61- | kep | a helikopter leszálló helyen, ide csak helivel jutunk fel |
-62- | kep | a motoros ugrabugra pálya első részén amikor a liftbe be kellen szállni, az asztal mögött |
-63- | kep | a nagy üres parkoló legvégében |
-64- | kep | Little Haiti legészakibb részében a molo sarkában |
-65- | kep | a fegyver örült telephelyén, az egyik épületben |
-66- | kep | jól eldugva a hátsó udvarban, és ott is az alagsorba vivő lépcsőn |
-67- | kep | a tetőn álló sparrow mellett a mélyedésben |
-68- | kep | épület hátuljában a lépcsőn |
-69- | kep | kis sikátor mélyén |
-70- | kep | épület tetején a klimákkal elbarikádozva |
-71- | kep | az út mellett a sarkon lévő kerítés mögött |
-72- | kep | bent az üzletben |
-73- | kep | a dupla lépcső tetején |
-74- | kep | kubai kávézóval szemben lévő sikátorban |
-75- | kep | fent a hirdető táblán |
-76- | kep | bent az üzletben |
-77- | kep | a legdél-nyugatibb kubai épület tetején (lépcső van) |
-78- | kep | SunShine Auto emeletén |
-79- | kep | a nagy tartályok között |
-80- | kep | parkolóban a 2 trailer között a kerítésnél |
-81- | kep | 2 lakóépület között |
-82- | kep | hajón |
-83- | kep | a parkolóban a pálma mellett |
-84- | kep | hajón, helivel érhető csak el |
-85- | kep | belső dokkban lévő fészerben |
-86- | kep | ahol a taxis üldözgetés lesz |
-87- | kep | tetőn a torony mellett |
-88- | kep | helikopter leszállón |
-89- | kep | hangár tetején |
-90- | kep | az utas kiszolgáló folyosó tetején |
-91- | kep | repcsi tetején.... |
-92- | kep | ...és alatta is |
-93- | kep | reptéren a hangárban álló gép alatt |
-94- | kep | reptéren az épület mögött |
-95- | kep | reptéri váróban az üvegfalnál |
-96- | kep | reptéri váró tetején, helivel, vagy a szörfös hirdetőtábláról motorral is elérhető |
-97- | kep | egyik utaskiszolgáló folyosón bent, a rács elött a sarokban |
-98- | kep | kanyarban a hirdető tábla mögött |
-99- | kep | gép alatt |
-100- | kep | katonai bázis kapuja mellett |
Ha valaki már többször végignyomta a játékot és kívülről fújja a csomagok helyét, akkor annak ITT van 100 újabb rejtett csomag. A csomagban lévő main.scm-et csomagoljuk ki és írjuk felül vele a játék könyvtárában lévőt. A csomagok helyei a mentésbe is bekerülnek, ezért új játékot kell kezdeni!!! Az első porcelán baba rögtön az első mentés helyén, fent a szállodai szoba sarkában lesz. Itt is működik a generic.ide ha végkép nem találnánk.
A Rampage-eket egy forgó pink alapon fehér halálfej ikon jelzi. Ha felvettük, csak akkor tudjuk meg, hogy mi a célpont, illetve mindig kapunk egy bizonyos fegyvert végtelen lőszerrel (kivéve akkor amikor autóval kell gázolbi), amivel 2 percig garázdálkodhatunk. Összesen 35 darab van. A legnehezebb a kardos buli, a legkönnyebb a molotov koktélos, pláne ha megcsináltuk a tűzoltós küldetést és tűzállóak vagyunk. Amit tudni kell:
sz |
hol |
leírás |
-01- | kep | a pálya déli részén a kis fa tákolmányon (hajó/RPG) |
-02- | kep | világító torony előtt lévő kavicsos részen (molotov) |
-03- | kep | világító toronytól kicsit északra a parton a homokba (autó) |
-04- | kep | a többszintes garázsba menjünk fel az első szintre és másszunk ki a sik tetőre (vadászpuska) |
-05- | kep | a sorházak között az egyik pálma takarásában (katana) |
-06- | kep | a többszintes garázs közelében, a félig nyitva lévő kapu mögött (láncfűrész) |
-07- | kep | posta mellett, feljutás járművel, vagy a kórház háta mögül (M4) |
-08- | kep | a pláza tetején lévő parkoló sarkában (sörétes) |
-09- | kep | kerítés takarásában (MP5) |
-10- | kep | strandon északra az első épület mögött (sörétes).... |
-11- | kep | ....kicsit tovább menve az ugrótornyon (vadászpuska) |
-12- | kep | zsákutcában a körforgalomnak a part felé eső részén (autó+UZI) |
-13- | kep | mercedez háza mögött a híd lábánál (láncfűrész) |
-14- | kep | a strand végén az utolsó előtti ház mögött (357 colt) |
-15- | kep | pláza keleti bejárata mellett (M4) |
-16- | kep | bent a plázában a felső szinten az átkötő folyosó déli végében a növények között (RPG) |
-17- | kep | legészakibb épület mögött (autó+UZI) |
-18- | kep | érdekes szobor közelében (minigun) |
-19- | kep | lépcsőn (molotov) |
-20- | kep | a hosszú lépcső legvégén (357 colt) |
-21- | kep | stadionnál a helipad előtt (lángszóró) |
-22- | kep | pizza étterem melletti sikátorban (autó+UZI) |
-23- | kep | nagy üres parkolóban az épület sarkánál (M60) |
-24- | kep | kikötő sarkában szembe a szemétteleppel (sörétes) |
-25- | kep | gettoban (UZI) |
-26- | kep | gettoban a kosárlabda pályán (UZI) |
-27- | kep | épület mögött (kard) |
-28- | kep | cukrászda tetején (vadászpuska) |
-29- | kep | kubai kávézóval szembe lévő épület tetején (M4) |
-30- | kep | a dokkhoz közel lévő egyedül álló épületnél (gránát) |
-31- | kep | hajón (RPG) |
-32- | kep | reptéri váróban (sörétes) |
-33- | kep | reptéri váró tetején (RPG) |
-34- | kep | katonai bázis mellett a bokrokban (minigun) |
-35- | kep | Starfish sziget észak nyugati épületének udvarán (autó) |
Az egyedi ugratókat minden esetben valamilyen nagyon gyors járművel kell/érdemes megpróbálni, de a többség olyan keskeny, hogy csak motorral lehet nekimenni. A kritérium az, hogy csak akkor van teljesítve egy ilyen ugrató ha a megadott távot / épületet átrepüljük, és a megadott helyre esünk le. A 17. (J17) ugrató a szigeten külön jelölve, mert az nem volt rajta az eredeti térképen. Ha nem megy a megtalálásuk, vagy ha valamelyiket kihagytuk volna és nem emlékszünk melyik az akkor adok egy komoly segítséget. A uniquecall_main.zip állományt kell letölteni, kicsomagolni, és felül írni vele a játék főkönyvtárán belül a \data\main.scm állományt (előtte az eredetit mentsük el, vagy nevezzük át!). Ha betöltjük az utolsó mentésünket akkor egyenesen oda fog minket teleportálni a játék, ahol a kimaradt ugrató van, és egy nagy zöldes gömbbel fogja mutatni a helyét. Összesen 36 darab ugrató van, ezek listája képekkel:
sz |
hol |
leírás |
-01- | kep | reflektoros küldi után elérhető rámpa, nagy ugrás át az út felett |
-02- | kep | nagy egyenes végén lévő hosszú lépcső, át a szemközti épület tetejére |
-03- | kep | a reflektoros küldetés utolsó és egyben legnagyobb ugratója |
-04- | kep | a reflektoros küldetés leglátványosabb ugratása az üvegen át |
-05- | kep | a sea sparrow mellett a konténereken át az útra |
-06- | kep | végig a füves területen a ferdén álló rámpának |
-07- | kep | festőműhely mögé kell landolni |
-08- | kep | tetőről tetőre, majd lendületből erre a klíma valamire és át az út felett |
-09- | kep | mobil lépcsőn át az út felett jó nagy tempóval, hogy az épület alacsonyabb tetejére érkezhessünk |
-10- | kep | szörfös reklámtáblán a reptéri váró tetejére |
-11- | kep | a két emelhető rámpa közül a bal oldalin át a zárt parkolóba |
-12- | kep | mobil lépcsővel át a folyosó felett és repcsi szárnya mögé |
-13- | kep | mint az előbbi csak másik irányból |
-14- | kep | és egy harmadikból |
-15- | kep | sárga táblán a radar mellett átlósan elugorva, nagyon nehéz!!! |
-16- | kep | mozgó lépcsőn radar mellett a fűves részen túl leesni |
-17- | kep | épület melletti pici lépcsőn kell a szomszéd telekre beugrani |
-18- | kep | beton rámpán át a vízen |
-19- | kep | beton rámpán át a híd feljárója felett |
-20- | kep | a félkész épület legfelső szintjé lévő kinyuló acél elemén, a szemben lévő épület lábához kell érkezni |
-21- | kep | beton rámpán át a vízen a szerszámbolt mellé |
-22- | kep | .....és vissza |
-23- | kep | PJC playground első rámpája, nagy erővel neki, hogy felső tetőre érkezzünk |
-24- | kep | strand felől a lépcsőn a rendőrség felé, a fűre kell érkezni a pálmafa bal oldalára! |
-25- | kep | lépcsőn fel a tetőre |
-26- | kep | lépcsőn fel de az épület mellé kell esni! |
-27- | kep | kis raklapos rámpán minél messzebbre, úgy kb. a sarokban lévő faoszlopig kellene elugratni |
-28- | kep | 29 folytatásaként tovább, és a bal oldali valamin ugrás, az épület sarka felet át és az útra érkezni! |
-29- | kep | pláza tetejéről a szemközti épületre |
-30- | kep | a 27-től tovább gurulva érkezünk ide, de most a másik irányba kell ugrani a raklapos rámpáról |
-31- | kep | multi garázs tetején a sarokban lévő betonról a sárga tetőre |
-32- | kep | parkoló lépcsőjén át a mögötte lévő épület felett és az utána jövő tetőre... |
-33- | kep | ...32-től tovább lendületből a kis rámpán |
-34- | kep | Cortez kikötőjében a mólón az első rámpa... |
-35- | kep | ...majd a következő |
-36- | kep | filmstúdió mellett lévő épületre a lépcsőn fel, és átugrás az út felett majd érkezés az udvaron lévő épület tetejére |
KIRABOLHATÓ ÜZLETEK:
15 üzletet kell kirabolni a 100%-hoz. Ebbe minden ékszer, patika és szerszámüzlet beletartozik. A pizzériákat éttermeket nem lehet kirabolni, kivéve egyet. A rablás úgy történik, hogy bemegyünk az üzletbe és az eladóra ráfogjuk a fegyvert. Egy idő után előttünk pénzkötegek kezdenek megjelenni, ekkor még maradjunk, majd ha megszólal a riasztó és megnő a körözési szintünk na ekkor spuli, addig nem érdemes, de ellenőrizzünk a statisztikánkat nőt-e eggyel, mert az a biztos.
sz |
hol |
leírás |
-01- | kep | Starfish-re vivő út elején a lerombolt irodaháznál lévő szerszámbolt |
-02- | kep | Leaf Links, ez az ékszerbolt (benne volt az egyik telefonos küldiben) |
-03- | kep | Vice Point - címke nélküli újságos |
-04- | kep | Vice Point - Dispensary patika |
-05- | kep | Vice Point - plázában a szerszámbolt |
-06- | kep | Vice Point - plázában a GASH |
-07- | kep | Vice Point - plázában az emeleten a zenebolt |
-08- | kep | Vice Point - plázában lévő ékszerbolt |
-09- | kep | Downtown - a pizzéria közelében de az út másik oldalán a felirat nélküli ékszerbolt |
-10- | kep | Downtown - felirat nélküli patika |
-11- | kep | Little Haiti - festőműhely szomszédságában lévő Ryton Aide patika |
-12- | kep | Little Hawanna - mosoda |
-13- | kep | Little Hawanna - kubai kávézó |
-14- | kep | Little Hawanna - szerszámbolt a kubai kávézóhoz közel |
-15- | kep | Little Hawanna - a sarkon tanyázó étterem |