Katolikus Karitász     
Caritas Hungarica     

Nemzetközi együttműködés

A Caritas Internationalis (Nemzetközi Karitász) a világ egyik legnagyobb segélyszervezete. Nagygyűlését (közgyűlés) négy évenként tartja, regionális szervezetei azonban évente tartanak közgyűlést. A Katolikus Karitász a Brüsszelben székelő Caritas Europa-hoz tartozik.


A Caritas Europa székháza

A nemzetközi kapcsolatok egyrészt a különböző szakterületek (szociális, egészségügyi, menekültügyi, képzési, stb.) együttműködésére terjednek ki, továbbá közös koncepció alapján lobby munka folyik az Európai Közösség törvénykezésében a szociális igazságosság érvényre juttatásáért, a hátrányos helyzetű rétegek felzárkóztatásának elősegítése érdekében. Másrészt a tagszervezetek egymással összegfogva segítenek a katasztrófák áldozatain és felzárkóztató, fejlesztési programokkal a harmadik világ országaiban élőkön. A nemzetközi együttműködés mindig a helyben dolgozó nemzeti karitász szervezeten keresztül történik (amennyiben ilyen létezik).

A nemzetközi karitász hálózathoz tartoznak olyan nem kormányzati szervezetek is, amelyek csak egyes szakfeladatokkal foglalkoznak. A Katolikus Karitász több ilyen szervezettel dolgozik együtt.

A Katolikus Karitász legfontosabb külföldi partnerei:
Caritas Internationalis, Róma http://www.caritas.org

Nemzeti
karitász szervezetek:

Anglia

http://www.cafod.org.uk

Ausztria

http://www.caritas.at

Belgium

http://www.caritas.be

Csehország

http://www.caritas.cz

Dánia

http://www.caritas.dk

Franciaország

http://www.secours-catholique.asso.fr

Görögország

http://www.caritas.gr

írország

http://www.trocaire.ie

Lengyelország

http://www.caritas.pl

Luxemburg

http://www.caritas.lu

Németország

http://www.caritas.de

Olaszország

http://www.caritas.it

Oroszország

http://www.caritas.ru

Svájc

http://www.caritas.ch



Menekültekkel foglalkozó szervezetek:

Raphaels-Werk, Hamburg, Németország

http://www.raphaels-werk.de

International Catholic Migration Commission (ICMC), Genf, Svájc

http://www.geneva.ch/ICMC.htm

 

 

Országos Karitász Hálózat

Debrecen-Nyíregyháza Egyházmegyei Karitász
4400 Nyíregyháza Kossuth tér 4.
Telefon: 42/418-454
Telefax: 42/418-454
E-mail: keletcaritas@axelero.hu

Eger
Főegyházmegyei Karitász
3300 Eger Széchenyi u. 5.
Telefon: 36/320-097
Telefax: 36/320-097
E-mail: caritas.eger@freemail.hu

Esztergom-Budapest
Főegyházmegyei Karitász
1067 Budapest Hunyadi tér 3.
Telefon: 351-1976
Telefax: 478-0896
E-mail: szt.erzsebet_karitasz_bp@axelero.hu

Győr
Egyházmegyei Karitász
9025 Győr Kossuth u. 11.
Telefon: 96/320-766
Telefax: 96/320-766
E-mail: karitasz@gyhf.hu

Hajdúdorog
Egyházmegyei Karitász
4551 Nyíregyháza-Oros Vezér u. 19.
Telefon: 42/480-066
Telefax: 42/480-066

Kalocsa-Kecskemét
Főegyházmegyei Karitász
6300 Kalocsa Szentháromság tér 1.
Telefon: 78/570-270
Telefax: 78/462-166
E-mail: caritas.kalocsa@drotposta.hu

Kaposvár
Egyházmegyei Karitász
8646 Balatonfenyves Kölcsey u. 79.
Telefon: 85/361-454
Telefax: 85/361-454
E-mail: revify@enternet.hu

Miskolc
Apostoli Exarchatus Egyházmegyei Karitász
3600 Ózd Lomb u. 2.
Telefon: 48/570-270
Telefax: 48/570-276
E-mail: kaulics@mail.datanet.hu

Pannonhalma Egyházmegyei Karitász
9011 Győrszentiván Déryné u. 33.
Telefon: 96/527-733
Telefax: 96/527-734
E-mail: hazgond@osb.hu

Pécs
Egyházmegyei Karitász
7621 Pécs Janus Pannonius u. 4.
Telefon: 72/532-207
Telefax: 72/532-207
E-mail: caritasp@dravanet.hu

Szeged
Egyházmegyei Karitász
6724 Szeged Jósika u. 34.
Telefon: 62/425-548
Telefax: 62/425-548
E-mail: mm@theol.u-szeged.hu

Székesfehérvár
Egyházmegyei Karitász
8000 Székesfehérvár Lövölde út 28/a
Telefon: 22/506-828
Telefax: 22/506-828
E-mail: albacaritas@mail.datatrans.hu

Szombathely Egyházmegyei Karitász
9700 Szombathely Szily János u. 2.
Telefon: 94/318-570
Telefax: 94/318-570
E-mail: caritas.szombathely@aux.hu
Internet: http://www.caritasszombathely.hu

Vác
Egyházmegyei Karitász
2600 Vác Derecske dűlő 2.
Telefon: 27/502-476
Telefax: 27/502-476
E-mail: caritas.vac@mail.digitel2002.hu

Veszprém
Főegyházmegyei Karitász
8201 Veszprém Vár u. 18.
Telefon: 88/426-088
Telefax: 88/426-287
E-mail: veszprém@communio.hcbc.hu