Elöljáróban el szeretném mondani, hogy a családunkban mindig volt egy-kettő, néha több cica, akiket nagy megbecsülés és szeretet övezett a macskai kor legvégső határáig. Ezek a cicák általában szomszédok, barátok szaporulatából illetve az udvarra bedobott, kitett cicagyerekekből kerültek be hozzánk.
A maine coon fajtához fűződő elsõ élményünk egy évekkel korábbi franciaországi nyaraláshoz kötődik. Egy kora esti séta alkalmával kisebb felfelé bámuló csoportra lettünk figyelmesek. Odapillantva megláttuk a csődület okozóját. A magasföldszinti ablakban egy fiatalember könyökölt, mellette hasalt a CICÁJA, amekkorát még az életben sosem láttunk. Gyönyörű zöld szemeivel gőgösen átnézett az emberek feje felett, látszólag tudomást sem véve a rajongókról. Számunkra ez szerelem volt az elsõ látásra, igaz, akkor még egyoldalú szerelem. Ebben az időben itthon három házicicánk volt, szó sem lehetett róla, hogy további cicával gyarapodjunk.
Az elsõ maine coon cicát 2001-ben vásároltuk, kedvencnek. Ő volt Zokni. Néhány hónappal később ugyanabból a tenyészetből megvettük az Asahel nevű kislányt, társnak. Sajnos Zoknink rövid életű volt, alig egy évesen itt hagyott bennünket a gondos orvosi kezelés ellenére. Szegény Asit nagyon megviselte szeretett párjának elvesztése, ezért hamarosan új társról gondoskodtunk számára, Hermész személyében. Mivel még mindketten nagyon fiatalok voltak, kiváltképpen Hermi, eszünkbe sem jutott, hogy netán szaporulatra kell számítanunk. Folytattak ugyan erre utaló gyakorlatokat, de nagyon meglepődtünk, hogy Hermi nyolc hónapos kora ellenére eredményesen tevékenykedett és 10 hónapos volt mindössze, amikor hét gyermekes családapává lett. Hát így indult tenyésztői karrierünk.
A hét kiscicából két kislány velünk maradt, Afrodité és Astra Noire (Monyi), ezért a nem kívánt beltenyésztés megakadályozása miatt Hermészt megfoszttattuk férfiasságától. Sajnos a lakásunk alkalmatlan az elkülönített tartásra és nem is vagyunk hívei ennek, mert nekünk a cicák elsõ sorban családtagjaink és csak, ha nagyon hiányolják, évente legfeljebb egyszer születnek kiscicák valamelyik lánytól. Apukáról Both Károly tenyésztő társunk által, az ő kandúrjai közül tudunk gondoskodni.

A fajtáról:
A maine coon cica fajta az Egyesült Államokból került át Európába. Manapság a legtermetesebb házimacska fajta. Félhosszú bundája, dús szőrzetü lábfejei északi származásra utalnak. Egyes vélemények szerint a vikingek vitték magukkal a norvég erdei cica elődeit hosszú utazásaikra és így került Észak-Amerikába, mások úgy vélik, hogy a befagyott Behring szoros jegén sétáltak át a szibériai cicák Alaszkába. Észak Amerika területén ugyanis őshonos vadmacskafajta nem élt, tehát abból nem háziasíthatták. Maine városában kezdték tudatosan tenyészteni a 19. században. Nevét a városról és a mosómedvéhez való hasonlóságáról kapta (mosómedve angolul raccoon).
Fő jellegzetességei:
Nagy termet, a kandúrok 8-12 kg tömegűek, a nőstények 5-8 kg-osak.
Félhosszú, dús szőrzet borítja erőteljes testüket; széles a farok szőrzet, a lábfejek olyanok, mint a hótaposó bundacsizma feje
Fülük hegyén szőrpamacs van, mint a hiúznak.
Általában kedves, szelíd jószágok, de ahány, annyi féle jellem. A tekintélytisztelet nem erős oldaluk, van, aki hízelgő, de van szerényen tartózkodó is közöttük. A nézésük szigorú, de igazából nagy bohócok. Egyszóval igazi társállatok. Ha mi elfogadjuk őket és ők is elfogadnak minket. Így lehet velük szeretetben élni.