Leo Wyatt | |||||||||||||||||||||||||||
<< Vissza | |||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||
Életrajz | |||||||||||||||||||||||||||
Teljes
név: Leonardo Wyatt
A II. világháborúban orvosként vett részt. Itt vesztette
életét. Mivel életében számtalan jót cselekedett, ezért az Égiek megtették
fényőrnek. A Bűbájosok fényőre lett, akik akkor még kezdő boszorkányok
voltak. Mint ezermester dolgozott a lányok öreg házában. Phoebe és Piper
egyszerre versengtek érte, bár Phoebe inkább csak trófeákat gyűjtött,
Piper azonban komoly érzelmeket táplált iránta, amit Leo is viszonzott.
Az Égiek nem nézték jó szemmel kapcsolatukat, és számtalan akadályt kellett
legyőzniük. Leo egyszer a halálból hozta vissza Pipert (2x12), ezzel megszegte
a szabályt, amiért büntetésből halandóvá tették. Ekkor dolgozott Piper
P3 nevű bárjában. Amikor a lányok komoly bajba kerültek, visszakapta szárnyait
és végül az Égiek hozzájárultak házasságukhoz. Megszületett első fiuk,
Wyatt. Házasságuk elég viharos volt, különösen, amikor előléptették Égivé.
Ekkor el kellett hagynia családját. Ezt Piper és Wyatt is nehezen viselte.
Egy idő után visszatért, amikor a lányok új fényőre, jövőbeli fia, Chris
bizalmatlanná tette. Újra közel került Piperhez és így megszülethetett
Chris. A jövőből visszatért Chris a kezei között halt meg, akit Leo korábbi
mentora, Gideon szúrt le. Ezután Leo kénytelen volt az Égi Gideont megölni,
aki ráadásul Wayttet akarta elpusztítani. Ezek az események teljes letargiába
sodorták, amit az új világ hírnökei, az Avatarok ki is használtak és Leo
csatlakozott hozzájuk. Miután kiderült, hogy az Avatarok új világa sem
mentes az áldozatoktól, visszatértek az új világ előtti rendhez. Leonak
vállalnia kellett átállását az Égiek előtt. Az Égiek tesztelni akarták
hűségét, elvették memóriáját, és visszavitték a Földre. (7x16) Elvesztette
összes képességét. Már nem volt fényőr többé, így a halandókhoz hasonlóan
öregedni kezdett.
Apróságok: |
|||||||||||||||||||||||||||
Szerelmek | |||||||||||||||||||||||||||
![]() |
Lillian (Felbukkanása: 2x19) | ||||||||||||||||||||||||||
![]() |
Piper Halliwell 1x08 - jártak |
||||||||||||||||||||||||||
![]() |
Piper Halliwell |
||||||||||||||||||||||||||
Képesség | |||||||||||||||||||||||||||
![]() Példa: 1x10 |
|||||||||||||||||||||||||||
![]() Példa: 1x10 |
|||||||||||||||||||||||||||
![]() A Fényőrök és a félig Fényőrök képessége. Az elképzelt helyre utaztatják magukat. Példa: 1x10 |
|||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||
![]() |
|||||||||||||||||||||||||||
![]() Elektromosságot képes előállítani. Példa: 1x14 |
|||||||||||||||||||||||||||
|
![]() A hőtermelés képessége. Példa: 1x14 |
||||||||||||||||||||||||||
![]() Példa: 1x14 |
|||||||||||||||||||||||||||
![]() Ez egy Fényőri képesség. Élőlényeket képes meggyógyítani. Magukat vagy a démoni teremtményeket nem képesek meggyógyítani. Példa: 1x14 |
|||||||||||||||||||||||||||
![]() Helyre állítja a tárgyakat. (Hasonló a gyógyításhoz, de itt nem sérülések, hanem állapot visszaállításról van szó.) Példa: 4x05 |
|||||||||||||||||||||||||||
![]() |
|||||||||||||||||||||||||||
![]() Egy varázsport fúj a kiszemelre, és az utánna már azt teszi, amit Õ akar. |
|||||||||||||||||||||||||||
![]() Képes mások számára láthatatlanná válni. |
|||||||||||||||||||||||||||
![]() Bárkinek az alakját képes felvenni. |
|||||||||||||||||||||||||||
![]() |
|||||||||||||||||||||||||||
![]() Elktromos gömböket képes az ellenfélre dobni. 6x23 |
|||||||||||||||||||||||||||
Mástól való képességei | |||||||||||||||||||||||||||
![]() |
|||||||||||||||||||||||||||
Alakváltozásai | |||||||||||||||||||||||||||