A Stamford Bridge 1877. április 28. nyitotta meg kapuit, de az első 28 évében kizárólag atlétikai versenyeket tartottak benne. A stadiont a Mears testvérek vásárolták meg és az épp akkoriban megalakuló Chelsea FC stadionja lett.
Az arénát Archibald Laitch tervezte és a közel 100. 000 fő befogadására alkalmas aréna a Crystal Palace stadionja mögött a kor 2. legnagyobb stadionja volt.
Az első nagy építkezés a híres Shed End felhúzása. A szó jelentése pajta, istálló, de máig nem tudni, hogy miért ezt a nevet kapta. Később itt gyűltek össze a csapat szurkoló táborának keménymagjába tartozó fanatikusok, és itt születtek meg az első szurkolói dalok is.
A hetvenes években nagyszabású stadionátépítési terveket szőttek a klubvezetők. Ennek első nagy lépése a régi East Stand. Az ide felhúzott lelátó az akkori építészet csúcsterméke volt. Az építkezés azonban hamar abba maradt, hiszen a klub csőd közelbe került. Az építkezést leállították, a legjobb játékosokat el kellet adni és a csapat a másodosztályba zuhant.
A nyolcvanas években Ken Bates megvásárolta a klubot és hosszú tárgyalások és csatározások után az ingatlanfejlesztő cég csüdbemenetelének is köszönhetően a Bridge újra a Chelsea tulajdona lett.
1994 nyarán Angliában országos méretű stadionrekonstrukciós program indult. Így ért véget a legendás Shed története is. Ekkor épült fel a Matthew Harding Stand, a Chelsea helikopterbalesetben elhunyt klubigazgatójának emlékére. Ken Bates-nek még arra is volt pénze, hogy a stadion mellet egy Chelsea Hotel nevezető épületet hozzon létre, ahova a távolról érkező Chelsea szurkolónak biztosítottak helyet.
A Stamford Bridge ma 42. 522 férőhelyes és Európa egyik legkorszerűbb stadionja.