Halfajismeret
Az országban fogható halfajok:
|
|
Védett halaink:
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Balin:
Elterjedés,
élőhely:
Balin (Aspius aspius)
A balin valamennyi nagyobb folyó, illetve
állóvizünkben megtalálható (Duna, Tisza, Körösök, Balaton, Velencei-tó,
Tisza-tó). Nyíltvízi ragadozó hal, zsákmányát a felszín közelében ragadja meg.
Folyókban kedveli az erosebb áramlású részeket, koruganyok, kogátak a sodrását,
illetve duzzasztómuvek oxigéndús alvizét. Tavakban elsosorban a nyíltvizen
tartózkodik, innen rabol a nádtisztásokon bandázó kishalakra. Sokszor
csapatokban vadászik, egy nagyobb balincsapat bekerítve ront rá a kishalakra.
Testfelépítés:
Teste torpedó
alakú, áramvonalas. Színe, hátoldalon grafitszürke, oldalán ezüstösen csillogó,
hasa fehér. Teste kissé síkos, borét apró pikkelyek fedik. Úszói eroteljesek,
nagyok, foleg a farokúszó amely e vízben a gyors
haladást teszi lehetové színük palaszürke. A hátúszója nagy elso sugara kemény,
ha a balin a felszín közelében úszik gyakran kilátszik
a hátúszó hegye a vízbol, mintegy barázdát húzva. Innen lehet tudni, hogy a
balin a felszín közelében vadászik. Feje nagy, szájnyílása csúcsba nyíló,
mélyen bevágott, alsó ajka kampósan végzodik. Mivel fogai nincsenek áldozatát
egyetlen szippantással nyeli el, sot elofordul, hogy a balin az orrával kiüti a
vízbol a kishalat, s mikor az bódultan visszaesik
akkor kapja el. Érzékszervei rendkívül fejlettek, oldalvonala kitunoen érzékeli
a vízben a rezgéseket, szeme nagy szemgyuruje citromsárga.
Szaporodás:
Március-április
hónapba ívik, az ívást heves balintánc elozi meg. Ikráit a part menti
növényzetre rakja.
Táplálkozás: Az ikrából kikelt ivadék az elso napokban
planktonikus szervezeteket fogyaszt, késobb áttér az alsórendo rákokra
(Diatoma, Gammarus pulex, Daphnia). Ezután foleg vízre pottyanó rovarok és
kisebb halivadékok szerepelnek étlapján, csak késobb tér át a ragadozó
életmódra. A kifejlett példányok ragadozó mivoltjuk ellenére szívesen
fogyasztják a vízi rovarokat is, foleg tiszavirágzáskor figyelhetünk meg nagy
balincsapatokat, amint a víz felett repülo kérészt kapkodják.
Amúr:
Elterjedés,
élohely:
Amur
(Ctenopharyngodon idella)
Az amur oshazája Kína, de elofordul Oroszország keleti részén fekvo melegebb
vízu folyóiban, tavaiban. Az 1970-es évek elején
Magyarországon a szakemberek kezdtek gondolkodni, hogy kellene egy olyan halfaj
aminek fo táplálékát képzi a vizeinkben olyannyira elszaporodott vízinövényzet,
az elso példányok 1973-ban érkeztek meg hazánkba. Kedveli a lassú folyású
csendesebb szakaszokat, és a mély vizet. Magyarország folyóiban és nagyobb
állóvizeiben egyaránt elofordul (Tisza, Duna, Ráckevei-Duna /innen került ki az
országos csúcs 40,05 kg/, Alcsi-Holt Tisza,
Fadd-Dombori holtág, Atkai-holtág, Tisza-tó, Hortobágy-Berettyó csatorna,
Kiskunsági csatorna, valamint sok intenzív víz. Kedveli a hínáros növénnyel
erosen benott vízterületeket.
Testfelépítés:
Az amur
hengeres testu, felülrol kissé lapított alakú hal, jellegzetesen torpedóalakú.
Kültakarója kissé síkos, nem nyálkás, testét nagy méretu ezüstös színu
pikkelyek fedik (a Bajkál-tó környékén élo amurok színe feketés árnyalatú ezért
ott fekete amurnak nevezik). Feje nagy vaskos, szája csúcsba nyíló, szájszéle
eros, izmos. Szeme nagy a fej elülso részén helyezkedik el. Úszói palaszürke
árnyalatúak, hátúszójának elso sugara kemény, a többi lágy úszósugár.
Farokúszója eroteljes, középen hasított.
Szaporodás,
egyedfejlodés:
Az ívás
május, június hónapban történik,
Táplálkozás:
Az amur
elsosorban növényi táplálékot fogyaszt, 1973-ban ebbol az okból kifolyólag
telepítették magyarország tavaiba, folyóiba. Étlapján megtalálható, friss
növényi hajtások, eloszeretettel fogyasztja a zöldalgát, a nád hajtásait. helytelenül telepítve károkat is okozhat, mivel
elszaporodott állomány képes kiírtani egy vízterület teljes vízinövény faunáját
(Solti büdös tó).
Compó:
Származás,
elterjedés, élettér:
Compó (Tinca
tinca)
Elterjedése Európában Nagy Britanniától egészen Oroszországig teheto, jelentos
állományai élnek Írország melegebb vizeiben. Egyaránt megél kisebb és nagyobb
tavakban, folyókban, mocsarakban lápokban is
elofordul, a kárász mellékhalaként fordul elo. Oxigénigénye csekély. Kedveli az
iszapos aljzatú lassú folyású vízszakaszokat. Dús növényzet között érzi
biztonságban magát. Hazánkban a patakokat és a táplálékban szegény tározókat
kivéve minden folyó és állóvizünkben megtalálható. Németországben a pontyos
tógazdaságokban tenyésztett hal, néhol többre becsülik húsát a pontyénál.
Testfelépítés:
Zömök testu
vaskos hal, testszíne jellegzetesen palackzöld, oldala ezüstös zöldes, hasa
piszkosfehér, de gyakori az egészen aranysárga színu compó is. Úszói lágy sugarúak
eroteljesek lekerekítettek. Kültakarója rendkívül síkos nyálkás (régen a nép
doktorhalnak nevezte, azzal magyarázva, hogy a beteg halak a compók testéhez
dörzsölve magukat gyógyulnak meg), pikkelyei aprók erosen borbenottek.
Érzékszervei közül az ízérzékelése a legkifinomultabb, látása apró szemei miatt
gyengébb, szag és ízérzékelését segíti a szájszögletében található 1 pár apró
bajússzál.
Szaporodás,
egyedfejlodés:
Ívása
május-június hónapban történik, amennyiben az idojárás kedvezotlen akár hetekkel
is elhúzódhat, ilyenkor általában a beérett ikra gond nélkül felszívódik a hal
testében, elenyészo esetben következik csak be tömeges halpusztulás. Ikráit a
felmelegedo sekély vízben lévo növényekre rakja. a
kikelt lárvák a szikzacskó felszívódásáig a növényszálakon függenek, utánna
elindulnak élelemért. Az elso idoszakokban mivel igen kicsik, csak planktonikus
szervezeteket, illetve algákat fogyasztanak. növekedése táplálékban
gazdag vizekben is lassúnak mondható 50 cm-es testhosszúságot és 2,5-3 kg-os
testsúlyt érhet el.
Táplálkozás:
A compó
apróállatevo, de eloszeretettel fogyasztja a növények zsenge hajtásait és a
vízben élo algákat, moszatféléket. Fogyasztja a férgeket, kagylókat
csigákat, kedvenc tápláléka az iszapos részeken eloforduló szúnyoglárva ami
természetesen a legjobb csali, ha horgászunk rá.
Fekete sügér:
Elterjedés,
élohely:
Fekete sügér
(Micropterus salmoides)
Észak-Amerikából került magyarországra. Foként tógazdaságokban, illetve
elvétve, kavicsos-homokos természertes vizekben található. Természetes
vizeinkben csak elvétve fordul elo, elszaporítása esetén tavaink fo horgászhala
lehetne. Rendkívüli szemfülessége, gyorsasága miatt a tengerentúlon közkedvelt
horgászhal.
Testfelépítés:
Teste
oldalról lapított, feje és szája nagy méretu. Szájában apró fogak találhatók, a
száj felso állású és a szeglete túlér a szem hátsó vonalán. Pikkelyei aprók
erosen borbenottek. A hal színe barnászöldes, hosszanti néhol szaggatott
sávokkal. Úszói fejlettek, farokúszója eroteljes, a hátúszó elso tésze kemény
tüskés sugarú, a hátsó lágy. A kifejlett példányok olajzöldek, nagy, meroleges,
barnás foltokkal, hasa felé világosodik.
Szaporodás,
egyedfejlodés:
Márciustól-júliusig
ívik, természetes körülmények között, a tejes által készített, kavicsos helyen
kitúrt fészekbe. Növekedése magyaroszágon nem mondható gyorsnak, maximálisan
2kg-os testsúlyt érhet el.
Táplálkozás:
Elsosorban apróállatevo, de a halivadékot is ragadozza, étlapján szerepel még,
apró emlosök (egér,pocok), vízi kétéltuek (békák,
goték), férgek, rovarlárvák.
Kárász, ezüstkárász:
Elterjedés,
élohely:
Kárász (Carassius carassius)
A kárász Európa minden folyó illetve álló édesvizében
elofordul, kivéve a hideg vízu mély tavakat sebes folyású patakokat.
Oxigénigénye csekély, így mocsarakban lápokban is
elofordul. Tavakban a gyorsan felmelegedo partmenti vizekben tanyázik
eloszeretettel, nádtisztások szélén, hínarasokban találja meg igazán kedvezo
életfeltételeit. Csak a télvíz idején húzódik a mélyebb vizekbe, a nyugalmi
idoszak idején.
Testfelépítés:
A kárász
magas testu, oldalról kissé lapított hal. Két faja él magyarországon, az
ezüstkárász és a széles kárász. A megkülönböztetésük nem okoz nagyobb gondot,
mivel a széles kárász magasabb hátú és a faroktájékon egy sötét folt található.
Feje kicsi, szája csúcsba nyíló. Testszíne hátoldalon sötétbarna, oldalán az
aranysárgától az ezüstszürkéig minden színben elofordul (aranykárász), hasa
piszkosszürke. Pikkelyei aprók, kissé borbenottek. Úszói világosszürkék,
hátúszójának elso sugara, kemény fogazott, ún. bognártüske.
Szaporodás,
egyedfejlodés:
Ívása
május-június hónapban kezdodik, szakaszosan folyik. A kárászok között kevés a
hím ivarú (tejes), így gyakran elofordul, hogy a pontyfélék családjába tarozó
halakkal összeívik, gy létrejöhetnek hibrid egyedek. Növekedése lassú, még táplálékban gazdag vizekben is, sot ahol az állomány suru,
csököttek maradnak a halak, nem nonek meg 10-20 cm-nél nagyobbra.
Táplálkozás:
Az ikrából
kikelo lárva az elso idoszakban planktonikus szervezeteket fogyaszt, kandicsrákot,
vízibolhát, kerekesférget. Késobb áttér az apró növényi és álllati szervezetek
fogyasztására, fiatal növényi hajtásoktó kezdve férgek, csigák, kagylókig
minden szerepel étlapján. A pontynak táplálékkonkurense ezért állományának
nagymértéku elszaporodása miatt kárt tehet a többi nemeshal állományban,
gyérítését ragadozóhal betelepítéssel oldják meg.
Dévérkeszeg:
A dévérkeszeg teste oldalról
lapított magas, a fiatalabb példányok világosabbak (pikkelyeik ezüstösek), az
öregebbek sárgásbrozosak. Herman Ottó a nagy polihisztor a "keszegjellem
legtörzsökösebb alakjaként" jellemezte.Kedveli a
lassabb folyású folyókat, nagyobb tavakat, holtágakat (Dunában, Tiszában,
Körösökben, állóvizek közül a Balatonban a Velencei-tóban, a Tisza-tóban nagy
állományban élnek). Szinttáj is van róla elnevezve az ún. dévér-szinttáj.
Ormányszeruen elorenyújtható szájával az iszapban keresi táplálékát, csigákat kisebb kagylókat, árvaszúnyoglárvát, amely a
legsikeresebb csalija is. Mint szájállása is elárulja élelmét elsosorban a fenéken keresi, de állóvizekben gyakran található vízközt
is, ritkán feljön a felszínre is foleg a hajnali órákban.
Íz- és szagérzékelése fejlett, messzirol megérzi az etetoanyag szagát, kedveli
az édes ízueket, de foleg tavasszal eredményesek lehetünk
ha a natúr etetoanyaghoz sok sót keverünk.
Májusban-júniusban ívik a part menti növényzet sekély részén, sokszor a halak
háta is kilátszika vízbol, ilyenkor prédául szolgálhatnak a nagyobb példányok a
vízimadaraknak, víziemlosöknek. Sok helyütt horgászati tilalmat rendelnek el
ebben az idoben, néhol megtiltják a vízparton való tartózkodást. Sot egy idoben
Svédországban még a harangozás is tilos volt a vizek közelében fekvo
templomokban, hogy az ívást ne zavarják.Növekedése táplálékban
gazdag vizekben gyors testhosszúsága elérheti a 40-50 centimétert és testtömege
a 4-5 kilogrammot.
Karikakeszeg:
Leginkább dévérkeszegre emlékeztet
alakja, de ha jobban szemügyre vesszük szembetunik a különbség, a
dévérkeszeggel ellentétben a páros úszóinak töve vöröses, hátvonala a tarkón
nyergesen hajlik.
A csenes homokos, agyagos feneku vizeket kedveli, sokszor a dévérkeszeg mellett
is elofordul, az iszapos részeket kerüli.
Ívása május-június hónapra teheto, íváskor úszóival élénken csapkod, fürdik akárcsak a ponty.
Bagolykeszeg:
Nagyobb folyóink és tavaink hala
dévérezés közben akadhat horogra. Pikkelyei ezüstösen csillogók, nagyobbak mint a dévérkeszegnek, teste elnyújtottabb.
Szájára boruló tompa orra alapján lehet a legkönnyebben megkülönböztetni a
többi keszegfélétol.
Táplálékát elsosorban az aljzatró csipegeti, szájállása utal erre.
Ívása tavasszal kezdodik elhúzódhat a nyár elejéig.
Laposkeszeg:
A dévérkeszegnél laposabb hátú,
elnyújtott testu hal, pikkelyei ezüstösen csillogók. Szája középállású ebbol
ítélve a táplálékát a vízközt szerzi meg. Farok alatti
úszója feltunoen hosszú alapú. Tartózkodási helyei nagyobb folyóink mély vize
kedveli a kicsit élénkebb folyású szakaszokat, Tiszában elég szép állománya él.
Húsa nagyon szálkás, így csak ritkán kerül a halpiacra nagy tömegben.
Növekedése lassú maximális mérete 20-
Szilvaorrú keszeg:
A nevét onnan kapta, mivel orra
kékes és gömbölyded akár a szilva, kissé túlnyúlik a szájon. Hengeres testu
ezüstös pikkelyu hal, farokalatti úszója rövidebb mint
a dévérkeszegé. Nagyobb folyóinkban foleg a Dunában és a Tiszában él, többnyire
a talaj közelében él. Táplálékát így rovarlárvák, csigák, férgek képezik. Ívása
május-június hónapra teheto, ikráját növényekre bocsátja, egy nosténytol akár 50-100
000 ikra is származhat.
Növekedése lassúnak mondható leggyakoribb a tenyérnyi méretu példány,
maximálisan 25-30 centiméteresre 0,20-0,40
kilogramosra no meg.
A Vaskapu megépítése elott példányai elvándoroltak egészen a tengerig. Húsa
nagyon szálkás.
Bodorka:
Ezüstös testu kissé magas hátú hal,
pikkelyei a hátoldalon zöldesfeketék. Úszói vörhenyes színuek, szeme búzaszínú
(ezért nevezik búzakeszegnek). Hasvonala göbölyded lekerekített.
Igénytelen hal, egyaránt jóérzi magát kisebb folyókban, csatornákban, tavakban,
tározókban. Mindenütt nagy mennyiségben megtalálható, az európai vizek
legnagyobb számban eloforduló halfaja.
Kerüli a hideg, gyors folyású vizeket, inkább a melegebb álló, vagy lassúb
folyású részeket kedveli. Homokos kavicsos aljzatú holtágakban keressük, kerüli
az iszapos részeket.
Nagyobb folyókon a tavaszi áradáskor kihúzódik az árterekre, bejut a holtágakba
és bent is marad. Az áradó folyó zavaros vizében
elindul a legközelebbi csatornabefolyóig a folyással felfelé.Egyike
a hideg vízben, sot jég alól is fogható halfajainknak.
Ívása április elejére teheto.Rendkívül szapora, 80-10
000 ikrát is lerak.
A víz alatti növényzet között ritkán találjuk meg a bodorkát, inkább a tisztás
részeket kedveli. A másodnyarasnál idosebb bodorka a mély, nyílt vizet kedveli,
mély nádasokat, hínarasok meder feloli részét.
Táplálkozását tekintve mindenevo, étlapján egyaránt szerepelnek rovarlárvák,
apró rákfélék, növényi hajtások, hínárfélék, zöldmoszatok.
Növekedése táplálékban gazda vizekben gyorsnak mondható,
az átlagpéldányok 10-20 centiméteresek, ritkábban elofordulhatnak 1 kilogrammos
példányok is.
Vörösszárnyú keszeg:
Teste széles háta kissé magas,
kecsesnek mondható. Háta olajzöld. Pikkelyei nagyok, színezete foleg az idosebb
példányoknál aranyló, pikkelyei nem nyálkásak. Úszói vérvörösek. Szeme
narancssárga felso része vörös. Szája felso állálsú ami a felszíni
táplálkozásáról árulkodik.
tartózkodási helyei nagyobb folyóöblök, holtágak,
mesterséges és természetes tavak (igen szép állománya él a Balatonban és a
Velencei-tóban). Csapatosan él, nagy kiterjedésu nádasokban, hínarasokban
találja meg kedvezo életfeltételeit. A compó és a kárász társhala. A felszíntol
kb. 15 centiméterre mozog, a bodorkával ellentétben a
vörösszárnyú nem szereti az árnyékot.
Természetes táplálékai, vízi növények hajtásai, zöldmoszatok, férgek,
rovarlárvák, vízfelszínre hullott rovarok.
Jászkeszeg:
Kissé magas hátú, oldalról
lapított, testalkata miatt a vaskosabb pontyfélékhez tartozik. Szája
középállású, csúcsba nyíló. Háta szürkésfekete, zöldessárga csillogással,
oldala aranysárga. Szemgyuruje citromsárga. Hátúszója palaszürke, a többi
úszója pirosas színbe játszó.Folyó és nagyobb
állóvízünken egyaránt megtalálható. Foleg a fenék közelében tartózkodik de szívesen feljön a felszín közelébe a vízre hullott
rovarokra vadászni.
Elterjedési területe Európa középso, illetve keleti felére teheto, elofordul
Ororszországban és Skandinávia déli vizeiben.
Többnyire csoportos, folyóvízi hal, de elofordul élohelyével összekötött holtágakban
is. A vízszennyezést jól turi, ezért fordul elo nagy számban
a Dunában Budapest alatt.
Növekedését a Dunán vizsgálták, miszerint az 1. évben 6-8 cm-es, a 2. évben
10-20 cm-es, az 5. életév végére elérheti a 26-35 cm-t és a 350-
Paduc:
Teste nyújtott izmos, kissé
hengerded alakú. Törzse nyúlánk, vaskos, hátvonala kissé domború. Színezete a
hátoldalon sötétzöld-barnászöld, oldalai fokozatosan világosodnak, pikkelyei
ezüstösen csillogók. Hátúszója kékesszürkés, a többi úszója vöröses árnyalatú,
farokúszója szürke szegélyu. Szája jellegzetesen alsó állású. Mindkét ajka
eros, porcos felépítésu, egyenes vonalú (ezért hívják népiesen vésettajkú
paducnak). Szájmérete testméretéhez igen kicsi. Orra kékesszederjes árnyalatú,
ajkai rózsaszínuek. Látása, szaglása fejlett.
Leginkább a gyors folyású kavicsos, homokos medro nem túl mély vízrészeket
kedveli. Tavasszal csapatokba verodve tartózkodik a korézsukök, sóderzátonyok
lankásabb esésein. Nyár végén, osz elején a sebes és a lassú folyás határán
lehet megtalálni, míg osz végén és télen behúzódik a folyó mélyebb részeire.
A paduc egyaránt elfogyasztja az apró állati eredetu táplálékot, valamint a
köveken megtelepedett algabevonatot, amit oldalra fordulva csipkedi le. Télen
is táplálkozik.
Április végén májusban nagy csapatokba gyulve ívik, rendszerint kisebb
mellékfolyókba húzódik fel.
Küsz:
Nyújtott testu hal, úszói
eroteljesek, háta sötét olajzöld, oladala ezüstösen csillogó. Pikkelyei nagyok
és ezüstös csillogásúak, guanidint tartalmaznak, amit régebben a körömlakk gyártásnál használtak alapanyagként. szája felsoállású. Szemgyuruje hamvassárga színu.
Majdnem minden folyó és állóvizünkben megtalálható, szeret a nyílt vízen a
felszín közelében tartózkodni, különösen kedveli az oxigéndús zuhogók alatti
vizeket.
Táplálkozását tekintve mindenevo, hiszen egyaránt fogyaszt növényi és állati
eredetu táplálékot. Szívesen legeli a kövekre tapadt algabevonatot.
Május június hónapban ívik, rendszerint a partmenti növényzetre, a Balatonon
sokszor a fürdozok között csapkodva rakják le ikráikat a partmenti köveken
megtapadt algabevonatra. Igen gyakran elofordul, hogy egy nagyobb vihar után
ikrák százezrei pusztulnak el, a kövekrol a partra sodródva. Növekedése lassú,
kifejlett példányok testhosszúsága elérheti a 15-20 cm-t.
Sokhelyen szívesen fogyasztják kemény húsát, foleg ruszlit készítenek belole.
Ponty:
Származás,
elterjedés, élettér:
Ponty (Cyprinus carpio)
A ponty származását tekinve heves viták
dúlnak.Thienemann nézetei szerint Kína, Japán, Közép- és Kis Ázsia egészen a
Fekete-tengerig nyúló térségeinek vizei képezik a ponty eredeti hazáját.Európai
elterjedésérol semmit sem lehet bizonyossággal állítani.
A görögök és a rómaiak már ismerték és tavakban tenyésztették, felismerve
értékes húsát. A középkorban szerzetesek nevelték, nagyra becsült böjti étel
volt.Honos Spanyolország, Franciaország (a világrekord
37 kg-os példány is innen származik), Olaszország, Portugália, Svájc,
Hollandia, Bulgária, Oroszország, Törökország, Románia, Magyarország számos
vizében. Európa majdnem minden édesvizében megtalálható az északi szélesség 60.
fokáig. Nem található viszont Finnországban, Skandinávia északi részén és
Kelet-Szibériában. Gazdag állomány él viszont a Fekete- tengerben,
Kaszpi-tengerben, Aral-tóban.Jó fogási eredménnyel
kecsegtet a Duna-delta, Magyarországon a Balaton, a Tisza, Körösök, Dráva,
Száva.
A ponty édesvízi hal, brakkvízben (kevert víz) is elofordul, de csak az alacsony
sótartalmat viseli el. Fokozottan érvényes ez az ivadékra, amely 7 ezreléket
maghaladó sótartalom esetén elpusztul, az idosebb példányok legfeljebb 12
ezrelékes sótartalmat képesek elviselni.Steffens
feljegyzése szerint a Salton-tóban (Dél-Kalifornia) a ponyt 18,6 ezrelékes
sótartalom mellett is megél.
A dús növényzet viszont fontos a számára, nemcsak rejtekhelyet jelent a halnak,
hanem táplálékot és ívóhelyet is.
A víz oxigéntartalmával kapcsolatos igénye szerény, a pnty az oxigént különösen
hatékonyan hasznosítja. Oxigénszükséglete no a víz
homérséklet emelkedésével, mivel ilyenkor többet mozog, illetve több táplálékot
vesz fel. Amennyiben a víz oxigéntartalma lecsökken a ponty másodlagos
levegofelvételhez folyamodik, a vízfelszínen levegot szippant (pipál), sot
egyes esetekben borön keresztül is tudja az oxigént hasznosítani.
Szaporodás,
egyedfejlodés:
Ideális
esetben, vagyis 18-20 fokos vízhomérsékletnél és kedvezo ívóhelyek meglétekor
az ivarérett halak májusban és júniusban ívnak, bár az ívás elhúzódhat július
közepéig is (kedvezotlen vízhomérséklet). Az ívás természetes vizekben
szakaszos, vagyis akár napokig, vagy hetekig is eltarthat.Hidegfront
betörés hatására az ívási folyamat megszakad, az ikrásokban képzodött ikra
visszafejlodik, és a hal szervezetében komolyabb károsodás nélkül felszívódik.
Egyes számítások szerint a ponty kedvezo esetekben testsúlykilógrammonkét 100
000-200 000 ikrát rak, egyes igen súlyos nostények több mint 1 millió ikrát
képesek kibocsátani.
A megtermékenyített peték a fenékre süllyednek. Üvegtiszták és enyhén sárgás
színuek, átmérojök 1,5 és 2 miliméter között mozog. A
lárvák a vízhomérséklettol függoen 38 nap múlva bújna ki az ikraburokból, 4-5,5
miliméter hosszúak, a has alatt világossárga szikzacskó található, mely
biztosítja elso nyolc napi élelmüket.A lárvák még
úszni nem tudnak fejjel elore lesüllyednek a fenékre, itt ragasztómirigyükkel
megtapadnak a fenéken. Egy nap után úszni kezdenek elso úszásuk folyamán a vízfelszínre igyekeznek, hogy levegot szippantva megtöltsék
úszóhólyagjukat.Gyakran több napig is eltart míg feltöltik az úszóhólyagot
levegovel.
Táplálkozás:
A pontyivadék
az elso idoben apró állati és növényi szervezetekbol él. Kerekesférget,
vízibolhát, kandicsrákot, víziászkát, kérészeket, és mindenféle lárvát
fogyaszt, különösen kedveli az iszapos részeken meghúzódó árvaszúnyoglárvát. A
ponty növényi táplálékot is felvesz, elsosorban algákat, de fogyasztja a friss
növényi hajtásokat is. Nevezhetjük a pontyot mindenevonek. A nagyobb pontyok
esetenként a kisebb halakat is bekapják, de a ponty ettol még nem ragadozó.
Étlapján megtalálható mindenféle féreg, csiga, kagyló, pióca, szitakötolárva,
tehát minden ami az iszapban rejtozködik.
A táplálékot a ponty a harmonikaszeruen elorenyúló szájával veszi fel, majd
garatfogaival felaprítja. Gyomra nincs, a táplálék közvetlenül a hosszú
béltraktusba kerül.
A táplálékfelvétel igen intenzív 20 Celsius-fok feletti homérsékletu vízben,
viszont még az 5 fokos vízben is táplálkozik (ezt igazolják a léki
pontyhorgászok fogásai is). A tartós koplalást a ponyt hiteles vizsgálatokkal
alátámasztva kb. 600 napig viseli el.
Növekedés, életkor::
Jó feltételek mellett igen gyorsan növekszik a ponty. Háromnyaras korára
tógazdaságokban elérheti a 35-45 centiméteres hosszúságot és az 1-2 kilogrammos
súlyt. Érdekes összehasonlítást lehet felállítani az egymás mellett eloforduló
vadponyt és tenyészponty között. Egyes évjáratokban a vadpntyok mindig kisebbek
voltak mint a tenyészponytok.
A ponty lehetséges életkoráról régebben fantasztikus elképzelések uralkodtak.
Ma már a pikkelyminták vizsgálatával egészen pontosan meg tudják állapítani a
ponty életkorát. Például egy 20 kilogrammos ponty életkora bizonyíthatóan 12 év
volt. Ugyanakkor egy svéd rekordhal amely 19,30 kilós
volt életkora viszont 30 év volt. Maximális életkor a pontyoknál kb. 35-40 évre
teheto, de elofordulhatnak szélsoséges esetek is.
Pisztráng:
Elterjedés,
élohely:
Sebes
pisztráng (Salmo trutta)
Szivárványos pisztráng (Oncorhynchus mykiss)
Hideg vízu pastakokban, alpesi tavakban találja meg igazán életfeltételeit,
kedveli az oxigéndús sebes folyású patakokat. Európában és Amerikában oshonos,
számos rokona él még földünk vizeiben. Magyarországon csak a sebespisztráng
oshonos, a szivárványos pisztrángnak telepített állományai vannak. Hazánkban az
Északi középhegység, a Bakony és az Alpokalja tavai, patakjai jelentik fo
elofordulási helyét. A 90-es években a Dunántúlon lévo Viszló patak
pisztrángállománya országoshíru volt, csak mivel a bauxitbányászatot
leállították, a bányászathoz szivattyúzott karsztvíz is elapadt, ami
tulajdonképpen táplálta a Viszló patakot. Szilvásváradon tenyészet tartja fenn
a hazai állományt, szökött pisztrángok vannak a Szinva, Bódva, és a
Bán-patakban. Az utóbbi idoben felkapott kirándulóhely lett a Pinka patak és
környéke, mivel számos halfaj mellett pisztrángozni is lehet.
Testfelépítése:
Teste torpedó
alakú, kissé nyúlánk. Borét apró borbenott pikkelyek fedik. A színezete a két
pisztrángnak eltéro. A sebes pisztráng testét fehérudvarú, piros és fekete
pettyek tarkítják. A szivárványos pisztrángnál a pettyek udvarnélküliek aprók
és feketék. Mindkétpisztrángfajra jellemzo a hát és a farokúszó között ún.
zsírúszó helyzkedik el ami a lazacfélék családjába
tartozó halakra jelemzo. Úszói fejlettek erosek, különösen farokúszója, amely
borszeru, mert a köves kavicsos meder hamar tönkremenne. Érzékszervei kitunok,
különösen látása és a mozgásérzékelése. Szája mélyen hasított, az idosebb
példányok alsó ajka kampósan túlnyúlik a felson, szájában apró fogak
találhatók.
Szaporodása,
egyedfejlodése:
A sebes
pisztráng ívási ideje október-január, a szivárványos pisztrángé február-április
hóhapokra esik. Ikráit gondosan megtisztított gödrökbe rakja, amelyek néhány
nap múlva kelnek ki. A fiatal ivadék elso napokban apró planktonikus
élolényeket fogyaszt. Növekedése táplálékban gazdag
vizekben gyorsnak mondható.
Táplálkozása:
A fiatal
pisztráng apróállatevo, rovarlárvákat, repülo rovarokat, férgeket, csigákat
fogyaszt. Csak késobb tér át a ragadozó életmódra, de még ekkor is
eloszeretettel kapdossa az apróbb rovarokat is. Táplálékhalai között elsosorban
az élohelyén eloforduló fajokat kell megemlíteni, fürge cselle, nyúldomolykó,
nem kíméli saját fajtársait sem.
Angolna:
Testi felépítése:
Angolna
(Anguilla anguilla)
Az angolna oldalról illetve felülrol lapított, alakja nyílszeru, orsó alakú,
kígyószeru. A fej felülrol enyhén lapított, a száj felé elkeskenyedoen kúpos, a
nyakrész közvetlenül kapcsolódik a törzshöz. A fej alakja szerint két típust
különböztetünk meg: a hegyes fejut, illetve a tompa fejut. Táplálkozásban is
különböznek egymástól, a hegyesfeju inkább apróállatevo, míg a tompafeju
ragadozó életmódot folytat. A törzs a koponyától egyenletese kiszélesedo,
hengerszeruen megnyúlt, átmenet nélkül kapcsolódik a farki részhez. Az egyetlen
páros úszó, a mellúszó amely közvetlenül a
kopoltyúnyílás mögött fekszik. A hátúszó és a farokalatti úszó látszólag
egybenott, de megtalálható a kettot elválasztó farokúszó. Az angolna úszósugarai
lágyak, hiányzik az elso kemény úszósugár. A farok a farokvég felé oldalról
fokozatosan lapítottá válik, és átmenettel csúcsban végzodik. A farokúszó külso
látszatra szimmetrikus, de belso váza részaránytalan. Bore nagyon síkos,
nyálkás, testét apró, borbe ágyazott pikkelyek fedik. Az angolnát
ha hosszabb idore kivesszük a vízbol akkor sem pusztul el mivel fejlett a
borlégzése, ami 1 kg-os halnál 12-13 celsius-fokon 1,5 köbcentiméter levegot
felvételét jelenti. Elsosorban vándorláskor hasznos számára ez a tulajdonság,
hiszen a hosszú útja során szárazföldi akadályokat is le kell küzdenie.
Szaporodás,
egyedfejlodés, növekedés:
Az ivarérett
angolna az édesvízbol a tengerbe vándorol ívásra. Sokáig nem tudta senki
megállapítani az ívás pontos helyét, de 1967-ben Bertelsen-nek sikerült nagyobb
pontossággal megállapítani az angolna ívóhelyének pontos koordinátáit. Szerinte
az ívás a ráktéríto és a 60 fok nyugati hosszúság metszéspontjánál a
Sargasso-tengerben valószínu.
A Sargasso-tenger az Atlanti-óceánnak a Bermuda-szigetek, Azori-szigetek és a
Karib-szigetek közötti része. Nevét a vízben nagy
tömegben lebego Sargassum barna moszatról kapta. A víz sótartalma 36,5 %, óceáni viszonyok között a legnagyobb átlátszóságot itt
mérték.
A mai napig sem tisztázódott, hogy az angolnák milyen mélységben és milyen
módon ívnak. Egyes szakemberek a lárvafogási mélységbol indulnak ki, tehát 200-
Táplálkozás:
Az angolna
táplálkozását tekintve mindenevonek mondható, fenéklakó mivolta révén az ott
eloforduló táplálékszervezetek alkotják tplálékának nagy részét. Néhányat
említve: gyurusférgek, puhatestuek, csigák, kagylók, rákok (alsórendu,
felsorendu), rovarok, halak kétéltuek. A táplálékfajták fogyasztását ki lehet
vetíteni évszakokra is: alsórendu rákok - márciustól novemberig csökkeno
tendenciával, puhatestueket - nyár végétol novemberig, halakat - június július
hónapban.
Busa:
Elterjedés,
élohely:
Fehér busa (Hypophthalmichthys moltrix)
Pettyes busa (Hypophthalmichthys nobilis)
A busát Magyarországra az 1970-es évek elején
importálták, azzal a célal hogy a vizeinkben egyre nagyobb mértékben
felszaporodott fitoplanktont fogyassza. Eredeti hazája Ázsia keleti része,
Kína.
Magyarországon szinte minden álló és folyóvizünkben megtalálhatók állománnyai.
A Balatonba és a Velencei tóba is betelepítették, napjainkban nagy gondot
jelent a lehalászása, mivel a busák akár a delfinek átugrálnak a hálón. Nagyobb
folyóinkban, a Tiszában , Dunában, Körösökben is szép
számmal fordul elo, leggyakrabban eromuvek alvizén gyulik össze csoportosan.
Többnyire a felszín felso harmadában tartózkodik, mivel itt a legtöbb a fito-
ill. zooplankton. Gyakran látni amint a nagyobb busák csapatosan egészen
közvetlenül a felszín alatt szurik a vizet.
Testfelépítés:
A busának két faja él hazánkban, a pettyes busa és a fehér busa, a különbség
kettojük között, hogy a pettyes busa mint neve is
elárulja sötétszürke pettyekkel tarkított az oldalán, valamint a pettyes
busának a szeme a fej alsó harmadában helyezkedik el, alsóállású.
Táplálkozásukban is különböznek, amíg a fehérbusa csak és kizárólag növényi
eredetu planktonikus élolényeket (fitoplanktont) fogyaszt addig a fajtestvére
egyaránt növényi és állati eredetu planktonokat is. Mindkét hal testfelépítése,
eroteljes. Hátuk magas, úszóik nagyok és izmosak. Testét apró pikkelyek fedik,
eros a nyálkatermelésük, ami részben a vízben való gyors haladást, illetve a
betegségekkel való hatékony védekezést teszik lehetové. Feje nagy és robosztus,
szeme a fejéhez viszonyítva kicsi, szája viszont elég nagyra nyitható. Sokszor
meg lehet figyelni amint a busák csapatostól szurik a vizet, ilyenkor a szájuk
teljesen nyitva van, és a kopoltyúréseken áramlik ki az átszurt víz.
Szaporodás,
egyedfejlodés:
Csak és
kizárólag meleg, 22-
Táplálkozása:
Elozoekben
már említettem, planktoevo mivoltát a busának. A fehér busa foleg
zooplanktonokat (Chlorella, Euglena, osszel a Nitzsia, Navicula
, Ciclotella fajokat) fogyaszt. A pettyes busa foleg állati eredetu
planktonokkal táplálkozik, de fogyaszt növényi apróállatokat is. Elsosorban
Daphnia, Cyclops nauplius, Diatoma fajok jelentik fo tálálékát.
Csuka:
Elterjedés,
élohely:
Csuka (Esox lucius)
Európában valamennyi édesvízben megtalálható,
Angliától egészen Oroszország keleti részéig. egyaránt
megtalálja életfeltételeit a mély, hideg vízu nagyobb tavakban (Írország,
svájc, Skandináv országok), mint az alig pár négyzetméteres gyorsan felmelegedo
tavacskákban, kubikgödrökben. Rendkívul jól alkalmazkodó halfajta. Európán
kívül számos rokona él az Egyesült Államokban, Kanadában. Az egyik ilyen
csukafajta a muskie, amely nagyobbra no meg mint
európai rokona, testalkata hasonlít, viszont színezete eltér. Ugyancsak a
tengerentúlon él a lánccsuka amely ugyan kisebbre no
meg mint a muskie, de jobban hasonlít színezetében az európai csukára,
láncsszeru mintázat van az oldalán. Folyókban a lassúb folyású részeket
kedveli, a kishalrajokat követi, eloszeretettel áll be kogátak, sarkantyúk , partbiztosító korézsuk mellé. Tavakban keresi a
vízinövényes részeket, sokszor annyira befészkeli magát a vízinövények közé,
hogy csak a feje látszik ki. Nádtisztások mellet, tuskósokban is elofordul.
Stégek, horgászállások árnyékában is szívesen húzza meg magát. Bányatavakban,
ahol nem nagyon van növényzet, a meder egyenetlenségei nyújtanak megfelelo
helyet neki. Mindig fedezéket keres magának, ahonnan eloront zsákmányára,
amelyet egyetlen ugrással ragad meg.
Testfelépítése,
érzékszervei:
Testfelépítése
annyira jellegzetes, hogy más halunkkal össze sem lehet téveszteni. teste torpedó alakú, bore erosen nyálkás, síkos, pikkelyei
aprók erosen borbenottek. Szinezete oldalán csukaszürke, kissé sárgás
árnyalattal, hasa piszkosfehér. Úszói nagyok fejlettek, farokúszója nagyméretu
az elrugaszkodásra alkalmas, hátuszója a test utolsó harmadában helyezkedik el
a farokalatti úszóval egyvonalban, ezek a vízben való kormányzást segítik. A
csuka kezdosebessége zsákmányoláskor, kb. 30-
Szaporodás,
egyedfejlodés:
Az egyik
legkorábban ívó halunk, ívása sokszor már a jég alatt is elkezdodik, ami
február március hónapra teheto (a horgásszövetség emiatt megváltoztatta a
fogásának tilalmi idejét február 15-tel kezdodoen, mivel sok ikrás csukát
fogtak ki ebben az idoszakban). Rendszerint a part menti sekély, felmelegedo
vízben rakja le nagyméretu ikráit, amelyek néhány nap múlva kelnek ki. A
csukalárva elso napjaiban a szikzacskóból táplálkozik, a szikzacskó
felszívódása után, táplálékát zömmel apró rákok képzik. Néhány centis korában
tér át az igazi ragadozó életmódra. Növekedése apróhalban gazdag vízterületen
gyors, kb. 3. év végére eléri a 40 cm-es tewsthosszúságot. Maximális testsúlya
Táplálkozás:
Miután áttér
a ragadozó életmódra, étlapján nagyszámban halak szerepelnek. Eloszeretettel
fogyasztja a sárgásabb tónusú halakat (kárász, compó), valamint az élénk színu
halakat pl. vörösszárnyú keszeg. Megfogja a szúrós hátúszójú sügért is. érdemes
kipróbálni csaliként az akváriumban tartott aranyhalat, élénkpiros színével
felhívja magára a ragadozó figyelmét, s ráront mint a
bika a vörös posztóra. A csuka idosebb korában jelentos kárt tehet a
tógazdasági pontyállonányban. Elofordul, hogy halakon kívul elkapja a békát,
vízbe pottyant egeret, pockot, nagyobb példányai a vízen úszó madarakat is
lehúzhatják. A csukára mint vizeink tigrisére
fokozottan jellemzo a kannibalizmus, ami annyit jelent, hogy az állomány
suruségébol adódóan felfalhatják egymást, egy csuka nálánál alig kisebb
fajtestvérét is képes elnyelni.
Harcsa:
Származás,
elterjedés, élettér:
Harcsa (Silurus glanis)
A harcsafélék (Siluridae) családja szerte a világon
elterjedt, legtöbb képviseloi Európa, Amerika, Ázsia, Afrika és Ausztrália
számos vizeiben él. Akváriumi díszhalként is igen kedveltek (Coridoras,
Ancystrus, Thorocatum).
Az európai harcsa (Silurus glanis L.) természetes elterjedési területe Közép-
és Kelet-Európa, de Ázsiában is megtalálható. Északon a 60. szélességi fok
képezi a határt, Dél- Svédország, Finnország és a Balti-tavak területe
(Onyega-tó, Ladoga-tó). Honos viszont az Elba vízrendszerében, a Keleti-tenger,
a Fekete-tenger és a Kaszpi-tenger mellékfolyóiban. Telepített
állománya jelen van Angliában, Franciaországban, Olaszországban,
Jugoszláviában, Spanyolországban (Ebro-folyó vízrendszerénben kapitális
példányok élnek).Magyaroszágon nagyobb folyóink Duna, Tisza, Körösök, Rába
(rendkívül gazdag harcsaállománnyal rendelkezik), valamint nagyobb tavaink
Balaton (Fonyódi árok, Tihanyi kút kb. 11 m-es mélysége), Velencei tó, Ferto
-tó, és holtágaink Fadd-Dombori duna holtág, Ráckevei Duna, Holt-Körösök,
Alcsiszigeti Holt-Tisza (harcsaállománya jó viszont meg kell keresni oket,
foleg a repülotér és a gáztelep alatti vízrészek kecsegtetnek jó eredménnyel)
rendelkenek jelentos harcsaállománnyal.
A harcsa a nagyobb vizeink fenéklakó hala. Folyókban ott él, ahol a dévér, az
állóvizek közül a nagy kiterjedésu, nem túl mély tavakat kedveli (Pl.
bánytavakban nem mindig találja meg életfeltételeit). Déli vidékeken elviseli a
magas sótartalmat is elviseli, de jobban érzi magát
édesvízben. Állandóan keresi a búvóhelyeket, elsüllyedt fatörzsek és
vízinövények között.Nagyobb harcsák búvóhelyeit mindig
a természetes fedezékek közelében kell keresni. A folyómedrek mélyedései,
nagyobb üregek, mellékfolyók torkolatai, duzzasztók alvize, tavak nádszegélye,
ahol a harcsa meglapul. Általában alkonyatkor és éjszaka indul táplálékszerzo
körútra, a zsákmányát búvóhelye közelében kapja el. Elofordul hogy nappal is
mozog a harcsa, foleg áradáskor nagyobb eromuvek kavargó oxigéndús vizében,
valamint borús eseos idoben, zivatar, felhoszakadás elott fokozott mozgást
figyelhetünk meg nála, ami betudható a légköri elektromosság növekedésének.Mindig a mély víz felol a sekély víz felé rabol.
Telepítésérol megoszlanak a szakemberek véleményei, annyi biztos azonban, hogy
a harcsát nem lehet minden megfontolás és válogatás nélkül kihelyezni
akármilyen kis vízbe. Sokan állítják, hogy a harcsák jelenléte kedvezotlenül
hat a pontyállományra, eggyes szakértok viszont azt valják, hogy jelentosen
csak a nagyobb példányok tesznek komolyabb károkat a nemeshalállományban. Egyes
tavakban például A Dunántúlon fekvo Pécsi-tóban olymértékben elszaporodott a
harcsaállomány, hogy gyéríteni kellett az állományt, így minden horgásznak aki
Méretkorlátozást általában célszerubb a helyi adottságoknak (telepítési
suruség, rendelkezésre álló takarmányhal) megfeleloen meghatározni.
Testfelépítése és
érzékszervei:
Az európai
harcsa testi felépítése annyira jellegzetes, hogy csak kevés hallal tévesztheto
össze. Hatalmas, felülrol kissé lapított feje a testhosszúság körülbelül 20
százalékát teszi ki. Óriásira tátható szájában suru éles ún. gerebenfogazat
található, amely reszelore emlékeztet, könyen lehámozhatja az óvatlan horgász
kezérol a bort. A törzs keresztmetszete körkörös-ovális, a farok felé
ellaposodik. A kicsi hátúszó egy kemény és négy lágy úszósugárból áll, a farok
alatti úszó messze hátrahúzódik, de nincs összenove a farokúszóval.A mellúszók nagyok és kerekded formájúak, egy kemény
úszósugárral ( mellúszó szolgál a hacsának úszása közbeni stabilizálásra). A
hasúszók hasonló alakúak, de jóval kisebbek, közvetlenül a végbélnyílás elott
helyezkednek el. A hacsa bore sima nyálkás, teljesen pikkelytelen. Színe
hátoldalon sötétszürke, feketés vagy zöldesszürke, barnás, hasa felé egyre
világosodik, piszkosfehér. A testszínt erosen befolyásolja a vízfenék és a
vízviszonyok milyensége. Létezik ún. márványozott, arany sot albínó változata
is.
Az európai harcsa jellemzoje a testhosszúság mintegy 10 %-át kitevo kb. a
szemmagasságból kiinduló két bajússzál, az alsó álkapcson ugyancsak található 4
darab vékonyabb és gyengébb bajússzál. (a harcsa táplálkozásában nagy szerepe
van a bajúsznak, mivel ízlelobimbók sokasága található egyetlen bajússzálon).
Az ikrások és a tejesek megkülönböztetése nem egyszeru feladat, csak nagyobb
tapasztalattal sajátítható el. Használható jellemzo a nagy ivari szemölcs
formája a végbélnyílás környékén (a tejeseknél kicsi és hegyes, az ikrásoknál
tompa és ívási idoszak végén piros színu).
A harcsa széles szájából a nagy garat eloször a zsákszeru gyomorba vezet, a
gyomortartalom vizsgálatok bebizonyították, ellentétben a pontyfélékkel szemben
erosen savas kémhatású. Az elágazó nagy vese a testüreg hátuljában a
gerincoszlop alatt helyezkedik el. Az ugyancsak nagyméretu, szabálytalan alakú
máj mellett helyezkedik el az ugyancsak hatalmas úszóhólyag, amely hossza eléri
a testüreg hosszának 80 5-át. Az úszóhólyag egy nyitott légvezetéken áll
kapcsolatban a garattal, amely kapcsoloódik az úgynevezett Weber-féle szervhez,
amely a nyomásingadozás érzékelésére szolgál.
A harcsa oxigénigénye nem nagy, megegyezik a pontyéval, fejlett a borlégzése.
Az érzékszervei közül meg kell említeni az íz- szag érzékelését (bajússzálakon,
szájszélen, orrnyíláson), nyomás- rezgésérzékelését- és hallószervét
(Weber-szerv). Látása gyenge, szeme csak arra alkalmas, hogy megkülönböztesse a
világost és a sötétet.
Szaporodás,
egyedfejlodés:
Az európai
harcsa nyáron májustól júliusig ívik, kedvezotlen idojárás esetén ez az idoszak
eltolódhat. Az ívóhelyeket akkor keresik fel a harcsák
ha a víz homérséklete tartósan elérte 20-22 Celsius-fokot. Az ikra lerakásánál
elonyben részesítik a parmenti dús növényzetu helyeket, különösen kedvelik a
vízbedolt fákat, és gyökereket. Az ívóhelyeket a párok megtisztítják. Az ikrák
átméroje 1,5-2,0 miliméter, méretük a kikelésig
jelentosen növekszik. Kezdetben az ikra ragacsos erosen tapad a gyökerekhez
szilárd csomókba. A fejlodés során csökken az ikrák ragacsossága, igen
érzékenyek ebben a stádiumban, különösen a mechanikai sérülésekre. Ha a
vízfenékre ilyenkor lehullanak, akkor elpusztulnak. Az ikrából az ivadék 23-25
Celsius-fokos vízben 2,5-3 nap alatt kel ki. A kis
harcsalárvák kezdetben fényérzékenyek. Menekülnek a fénysugár elol, egészen az
elso táplálékfelvételi napig (kb. 7-10 nap). A harcsa késobb is igényli a
búvóhelyet. A szaporulat kezdeti veszteségei igen nagyok. A harcsa az elso
életév végére 15-
Táplálkozás:
A harcsa
nagysága ellenére megmarad a változatos étrend mellett, étlapján szerepelnek:
férgek, rovarlárvák, puhatestuek, csigák, rákok (gyomortartalom vizsgálat
alapján a rák foleg nyári idoszakban képezi táplálékának jelentos részét), de
az egeret, békát, patkányt is fogyasztja, sot egyes vizeken a nagyobb harcsák a
vízimadarakat is lehúzzák. Halak közül inkább a kisebb példányokat ragadja meg
hatalmas szája ellenére, tehát keszegeket, sügeret, compót, néha elofordul,
hogy a növendék nemeshalállományban is kárt tesz, ezért nagymértéku
szakértelmet igényel a kihelyezése.
Süllő:
Elterjedés, élohely:
Süllo (Stizostedion lucioperca)
Kosüllo (Stizostedion volgense)
A süllo Európában honos, megtalálható Nagy
Britanniától egészen Oroszország közepéig. Magyarországon nagyobb folyóinkban,
tavainkban található meg, Tisza, Duna, Körösök, Dráva, tavaink közül a Balaton
és a Velencei tó híres sülloállományáról. Szolnok megyében
a Tiszában, a Szajoli holtágban és az Alcsiszigeti Holt Tiszában élnek
példányai. Kedveli az oxigéndús kemény aljzatú vizeket, állandóan búvóhelyet
keres magának, ahol nincs ott a meder egyenetlenségeiben
keres fedezéket. Állóvizeken bedolt fák mellett, nádasokban kell keresni az
iszapos részeket kerüli, folyóvizekben partbiztosító
korézsuk, kogátak, sarkantyúk, ruganyok, valamint duzzasztómuvek alvizén
található meg nagyobb számban.
Testfelépítése:
Teste
nyúlánk, oldalról alig lapított, feje hosszúkás, szeme nagy. Szája mélyen
hasított és csúcsba nyíló, szájában számos apró fog van, ezek közül kiemelkedik
két pár hosszabb ebfoga, lényegében ez különbözteti meg leginkább kisebb testu
rokonától a kosüllotol. Színe a hátán zöldesszürke, oldalt ezüstszürkés, hasa
fehér. Testét apró erosen borbenott pikkelyek borítják. Oldalait 6-8 halvány
testre meroleges oldalfolt tarkítja. Hátúszója két részbol áll, az elsonek
kemények hegyesek a sugarai, a második lágysugarú úszó.
Szaporodás,
egyedfejlodés:
Ívása
március-április hónapokban történik, ikráit a fák vízbenyúló gyökérzetére
rakja, amelyet a hím kikelésig oriz. Ahol a természetes ívás nem mindig
sikeres, az ívóterület hiánya miatt, ott süllobokrokat helyeznek ki
(borókabokor), hogy megfelelo ívóhelyet biztosítsanak a süllok számára. A
Balatonon elonevel ivadékokat is kihelyeznek, így fenntartva a híres állományt.
Sokszor elofordul, hogy ívása kedvezotlen víz és homérsékleti viszonyok miatt
elhúzódik, ami jelentos kárt tehet a leendo állományban, hiszen az akkor már
leívott keszegek ivadékai "kinonek" a süllo szájából.
Táplálkozás:
Az ikrából
kikelo lárva eloször apró planktonikus állatokkal (Rotatoria, Daphnia Magna,
Diatomus), késobb áttér a nagyobb állatkák, férgek fogyasztására, csak néháhy
cm-es nagyság elérésekor tér át a ragadozó életmódra, de felnott korában is
elofordul gyakran, hogy csigáka, kagylókat is fogyaszt nem csak halakat. A
halak közül kedveli a nyújtott testu ezüstös csillogás fajokat, szuk
garatnyílásán ezek csúsznak le leginkább. A sügérféléket sem veti meg, nem okoz
gondot neki a tüskés hátúszó.
Menyhal
Lota
lota - menyhal. Testalkata hazai halaink közül leginkább a harcsáéra hasonlít,
de a fenti általános jellemzők, a foltos, barnás színezete; hosszú hátulsó
hátúszója és nyálkás testének pikkelyezettsége egyértelműen megkülönbözteti
attól. A farokalatti úszó szintén hosszú, szinte szimmetrikus a hosszú, hátsó
hátúszóval. Magyarországon a legtöbb folyóban, és néhány tóban is megtalálható.
Tipikusan hidegvíz kedvelő faj. Egész évben a mély, hideg, gyors sodrású
részeken tartózkodik. Felmelegedő tavakban nyári álomba merül. Ívási időszaka
is érdekes módon a rendkívül hideg, 2-5 C° vízhőmérsékletű téli, gyakran a
jégzajló időszakra esik. Húsát rendkívül finomnak, keménynek, szálkamentesnek
tarják, de rejtőzködő, kevésbé ismert életmódja miatt nem kellően ismert és
keresett hal. E miatt nálunk gazdasági jelentősége nincs. Hazánkban legfeljebb
50-60 cm-es testhosszt, és 4-5 kg-os tömeget ér el.
Sügér
Perca
fluviatilis - sügér. Többnyire kisebb testű (15-
Naphal
Lepomis
gibbosus (Eupomotis aureus) - naphal. Magas hátú, ivarérett korban a szivárvány
szinte minden színében pompázó hal. Háta olajbarna, oldala aranyos sárga. Fején
a szem körül vörös, narancs, kék sávok találhatók. Kopoltyúfedőjének kissé
hátrahúzódó nyúlványát egy fekete és egy vörös folt díszíti. Napos időben az
álló és lassú folyású vizek partmenti, könnyen felmelegedő, homokpadjait
kedveli leginkább, máskor a még sekély, hínárral benőtt részekre húzódik. minden mozgó élőlényt szívesen fogyaszt a zooplanktontól a
benthoszlakó szervezeteken át az ikráig, vagy a kisebb halivadékig. Ikra
pusztításával jelentős károkat okozhat. Mérete 15-