De aztán…

A fiú egy este késõn aludt el, lehetett már éjfél is, ám annak ellenére, hogy fáradt volt, pihentetõ álma nem tartott sokáig, mert egy addig még nem tapasztalt, feszítõ érzéssel ébredt ágyéka magasságában. Becsukott szemekkel, félálomban, önkéntelenül nyúlt az öle felé, mert nem tudta mire vélni a dolgot, s amikor néhány percnyi kínlódás után, végsõ megoldásként combjára tolta pizsamáját és alsóját, hogy megvizsgálhassa magát, szinte megdöbbenve tapintotta végig a „fütyijét”, ami rugóként emelkedett a magasba, s attól egyszerre felébredt. Nem, még sohase tapasztalt ilyet, hisz’ „kukaca” abban a tíz évben mindvégig puhán és engedelmesen lógott a combjai között, s így neki nem is jutott volna eszébe, hogy amaz valami efféle „mutatványra” lett volna képes, azonban ezek szerint képes volt, és ahogy õ magát gyengéden újra és újra végigsimogatta, egyszerre felismerte, hogy az érintés felettébb izgató és kellemes, ráadásul többször is megismételhetõ.

Mindezek után az ilyen „meztelen és simogatós” éjszakák mind gyakoribbá váltak számára, a fiú esténként alig várta, hogy lefekvése után a takarója alatt „egyedül” lehessen, és azok az ágaskodások mindig, hûen jelentkeztek is. Persze õ akkor még nem tudta, hogy ölében ennél „több” rejtõzik, kisfiúként nem ismerte a technikát, amivel azokat a „plusz” érzéseket lehetett volna magából elõvarázsolni, és nem is maradt más, csak önnön tapogatózása, fogdosása, ami azért ennek ellenére egyáltalán nem volt rossz, sõt… egyre inkább vált kellemessé!