RITMUSVÁLTÁS

konferencia a könnyűzene aktuális kérdéseiről

és

Local Heroes Yourope - Pécs 2010

nemzetközi rockzenei tehetségkutató döntő

 

 

A rockzenei utánpótlás nevelésével, a hazai helyzet elemzésével, a jövőkép felvázolásával évek óta foglalkozik tematikus konferenciák keretében a zenész szakma. Az iparág hazai résztvevői rendszeresen találkoznak az ország különböző helyszínein, építik azt a szakmai közösséget, amely a könnyűzenei utánpótlás-nevelés bázisát adja. 2010 őszén ez a konferenciasorozat Európa Kulturális Fővárosában, Pécsett találkozik Európával. A szakma hazai képviselői nemzetközi konferencián oszthatják meg tapasztalataikat, vitathatják meg terveiket. A konferencia előadói, meghívottjai a zeneipar, az ifjúsági kulturális ágazat olyan jeles képviselői, akik képesek és akarnak is tenni annak érdekében, hogy a fiatalok minél többen fogjanak hangszert, és a tehetségesek mielőbb sikeres pályára állhassanak.

A kétnapos konferencia célja az ezzel kapcsolatos nemzetközi hálózat építése is. Hogyan alakulnak az európai trendek? Milyen lehetőségeket látnak a tehetség-kutatás -fejlesztés területén dolgozó szakemberek a szakmai fejlődésre? Hogyan kell nevelni, segíteni, pályára állítani a jövő muzsikus-generációját? Ilyen, és számos hasonló kérdésre keresheti majd a választ, és építheti a határokon átívelő kapcsolatokat a konferencia mintegy tucatnyi nemzetiségű résztvevője.

Az elméletet a gyakorlat támasztja alá. A Németországban 20 éve sikeresen működő Local Heroes tehetségkutató sorozat európai döntője csatlakozik a konferenciához. Tíz országból érkeznek azok az utánpótlás együttesek, amelyek hazájukban a legjobbaknak bizonyultak, és ezzel elnyerték a nemzetközi tehetségkutató döntőn való részvétel jogát. A döntőben a nemzetközi zsűri kiválasztja az év "Európa-bajnokát". A verseny után egy sztárzenekar fellépése koronázza meg az eseményt, és a fődíj is hozzájuk kötődik: A győztes turnéra kísérheti előzenekarként a "headlinert".

A Local Heroes Yourope sorozat a jövőben is évente megrendezésre kerül, a tervek szerint a döntőt - úgymond staféta jelleggel - minden évben valamely aktuális Európai Kulturális Fővárosban szervezhetnék meg.

 

A konferencia helyszíne: Civil Közösségek Háza - Pécs, Szt. István tér 17.

A koncertek helyszíne: Zenepark - Pécs, Felsőmalom utca 23.

 

 

 

A Local Heroes Yourope 2010 Pécs tervezett programja:

 

2010.nov.26.

 

       Civil Közösségek Háza - Pécs, Szent István tér 17.

 

10.00 -  "Ritmusváltás" konferencia a hazai könnyűzenei

utánpótlás-nevelés időszerű kérdéseiről magyar résztvevőknek.

 13.00 - Ebéd

14.00 - "Ritmusváltás", a konferencia folytatása

      

Zenepark (volt Park Mozi) - Pécs, Felsőmalom u.9.

 

17.30 - Ünnepélyes megnyitó

             18.00 - L.H.Y. nemzetközi döntő 1. rész

18.00   Ruhr.2010       Van Briel            /versenyen kívül/

19.00   SK                   Mad Dogx

20.00   A                     Mother's Cake

21.00   HR                  Igut

22.00   H                     The Sharon Tate

 

 

2010.nov.27.

Civil Közösségek Háza - Pécs, Szent István tér 17.

 

10.00 - L.H.Y. nemzetközi konferencia plenáris ülés

13.00 - Ebéd

14.00 - L.H.Y. nemzetközi konferencia folytatása

16.00 - Sajtótájékoztató

      

Zenepark (volt Park Mozi) - Pécs, Felsőmalom u.9.

 

17.00 - L.H.Y. nemzetközi döntő 2. rész

                    17.00   Pécs2010        Virrasztók      /versenyen kívül/

18.00   RO                  Candelabra

19.00   B                     Willow

20.00   DK                  Rufus Spencer

21.00   D                 The Love Bülow

22.00 - Eredményhirdetés

22.30   Special Guest:      

       Anneke van Giersbergen & Agua de Annique

 

 

               

A konferencia tervezett témái, gondolatmenete:

1.

1      A rockzenei utánpótlás-nevelés helyzete

2      Mire volt jó/elég a PANKKK?

3      A könnyűzenei támogatások jövője

4      Szerveződések, alulról jövő kezdeményezések

5      Van-e élet a CD-korszak után?

6      Szerzői jogvédelem

 

2.

1      Nemzetközi kapcsolatok, hálózatosodás

2      Tehetségkutatás és fejlesztés, zeneoktatás

3      Minőségbiztosítás, jogvédelem

4      Nemzetközi fesztiválok, klubhálózat, együttműködési lehetőségek

5      Online és offline zeneterjesztés

6      Média, kommunikáció és marketing