Útánpótlás tavasz

Ahogy az várható volt a tavaszi szezonban négy csapattal kezdtük meg a 2010-es évet. A már ősszel is szereplő U-16 és U-13 csapatok mellett az U-11 csapatunkat is beneveztük a Monor körzeti déli csoportos U-11-es bajnokságba. Nagy várakozás előzte meg a felnőtt csapat indulását is, ez azonban sajnos nem volt lehetséges a jelen bajnoki rendszerben. Azonban mégsem maradt Ceglédbercel FELNŐTT csapat nélkül, mivel folyamatosan szervezünk edzőmérkőzéseket. A felnőtt csapat két edző mérkőzésen van túl. Serdülő és U11-es csapatunk pedig az első bajnoki mérkőzésüket játszották le a hétvégén.

U-11

Nagykőrös - Ceglédbercel 25:2

U-16

Ceglédbercel - Tápiószecső 9-0

A bajnokságot vezető csapatot sajnos nem sikerült még csak megszorongatnunk sem. Ezen nem is csodálkozhatunk, mivel a serdülő csapat játékosai egyéb (iskolai, tanulmányi, otthoni) problémák miatt szinte egész télen nem vettek részt az edzéseken. Erre a mérkőzésre is csak egy cserével tudtunk felállni. Az eredmény dacára még is volt néhány játékos (u13-ból) akik jó teljesítményt mutattak. Külön köszönet jár a két beugró kapusnak akik félidőben váltották egymást és jó teljesítményt nyújtottak még akkor is ha egyikük sem kapus.