A jövőben már nem a boltba kell leugranunk, ha a buli előtt ráébredünk arra, hogy elfelejtettünk műanyag villát venni. Elég lesz letölteni valamelyik modelltárból a hiányzó eszköz tervét, és utasítani a 3D-s nyomtatót, hogy gyártson le tizenötöt belőle. A bonyolultabb tárgyakat printelő eszközök házi használatra még megfizethetetlenek, de már fejlesztik az épületeket printelő technológiát is.

Az eljárás egyelőre még nem olcsó eléggé, a bevezetőben felvázolt házibuli költségvetését ugyanis nagyon megdobná a háromezer dollár körüli, azaz mintegy 650 ezer forintot kostáló 3D-nyomtató. Maguk a villák azonban már nem lennének drágák, már most is lehet nyomtatóval készült étkészletet rendelni az internetről alig több mint egy dollárért.
A manapság kapható speciális printerek vékony PVC-rétegeket raknak egymásra, gyorsan száradó, olcsó műanyagból alkotják meg a tárgyakat. A készüléket ugyanúgy a számítógépre kell rákötni, mint egy hagyományos printert, ám nyomtatnivalót nem a Wordből, hanem 3D-s tervezőprogramokból kell rá kiküldeni.
A 3D nyomtatót, lézervágót vásárló közösségek a készülékkel remek ötleteket is kapnak. Tucatnyi olyan oldal van, ahonnan terveket, kivágható mintákat tölthetnek le a barkácsolók. A minták között akadnak jópofa tárgyak - például robotos könyvtámasz - de további masinák megépítéséhez szükséges terveket is be lehet szerezni a hálóról.
Kevés a hétköznapi tárgy
A science fiction-jövő még messze van. A nyomtatható tárgyak terveit gyűjtő Thingiverse oldalon több a játék, vicces figura és a gépalkatrész, mint a mindennapi használati tárgy. Éhen azért nem marad, akinek kanálra vagy villára van szüksége, mindkét tárgyból van néhány verzió az oldalon. Az azonban látszik, hogy a tervek evolúciója még nem indult el, a letölthető modellek sokszor elég kezdetleges kivitelűek.
Bonyolult terveket is elkészít a nyomtató
Nagyobb változatosságot mutatnak az érdekesebb témának számító poharak. A hagyományos boros- és vizespohár mellett egészen bonyolult, csak 3D-nyomtatóval előállítható formák is előfordulnak. A fent látható újratervezett Shotglass, Redux (újragondolt felespohár) nevű terv például már tartalmaz játékosságot is. Ezen a tárgyon látszik, hogy tervező nagyon meg akarta mutatni, mire képes az otthoni nyomtatója, és milyen szokatlan formájú használati tárgyat tud kigondolni.
Otthonra drága még a barkácsrobot
Nem csupán egymásra húzott vékony műanyagrétegekből lehet használati tárgyakat készíten: a fabrikálni kedvelők gyakran használnak szuperpontos, számítógéppel vezérelhető lézeres vágókat és gravírozókat is, hogy legószerűen összeépíthető tárgyakat rakjanak össze. A lézervágók még drágábbak, mint a 3D-nyomtatók, ezért az otthoni felhasználók a legritkább esetben engedhetik meg maguknak a beszerzését. A kezdőknek szánt 30 wattos, a plexit vágni, ám a fémeket csak gravírozni tudó Epilog Zing berendezés űra például több mint másfél millió forint.

fitflops online Options include a six person stretched version in case Dad wants to bring the whole family.7 The brand overtook Louis Vuitton thanks to rising interest in various product segments, particularly beauty Chinese consumers became the world's largest consumer group of luxury goods and they spent RMB306 billion in the world, most of which was done in Hong Kong, Macao and other countries / regions, while only 39.28% in Mainland China.In 2012, as China's economic growth slowed down as well as the government cut expenses on dining, chairs, wine and other aspects, the Chinese mainland luxury consumption cooled down substantially, and the growth rate of the total consumption of luxury goods dropped from 30% in 2011 to 7.2% in 2012.To check out the Complete table of contents, visit: 5.3.3 Glamour sales 5.3.4 xiu 5.3.5 5lux5.3.6 Summary5.3.7 Trends of Online Traders To Buy The Copy of This Report Visit: /Blog: businessindustryreports.wordpress/Bal Harbour Shops hosted the biggest fashion party ever toms shoes australia
toms shoes buy Today, Rodeo Drive Resale ( ), premier seller of 100% authentic guaranteed Chanel bags, Gucci heels and the world's largest reseller of discount St Founded in 1990, the company continues to expand geographi 990, Mackenzie Keck Construction has grown from its New Jersey roots to offer national and global general contracting, construction management and consulting services for upscale retail and other enterprises October 23, 2012 Rodeo Drive Resale ( ), premier reseller of 100% authentic Louis Vuitton Wallets, Christian Dior heels and Prada shoes, explores the recent move by Amazon to expand its territory into the realm of luxury fashions.With more and more shoppers looking toward the web to find the best deals on everything from automobiles to toothpaste, many from the business and fashion world are curious to see if the world's premier fashion houses will forego exclusivity in exchange for larger profits through the online market.In a story recently published by CNBC, Yves Carcelle, chief executive of Louis Vuitton, was quoted as saying that maintaining a tight hold on the Louis Vuitton label would be impossible if it were available through sites such as Amazon mcm shop online
fitflops singapore
cheapest fitflops
fitflop outlet