Együttesünk nevét a tragikus balesetben elhunyt John Denver: Take Me Home, Country Roads című számából kölcsönözte, amely ma már a country zene himnuszának is tekinthető, egyben utal a zenekar zenei stílusára is.
    A két alapító tag, Dabis Gábor Attila (Sodrás) és Papp Róbert, egy koncertről hazafelé menet határozta el, hogy Kalocsán létre kellene hozni egy olyan zenekart, ami a környéken kuriózumnak számít és lehet rá bulizni, s különféle korosztályokat is megérint 8-88 éves korig. Az elhatározást tett követte, minek következtében a baráti társaságból Walter Tamás, Tóth Viktor és Harsányi Pál érkezett a zenekarba. Később Rózsa Ivett színesítette a csapatot mintegy fél évig, majd 2009 januárjától helyére Dunapataj csalogánya: Szűcs Beáta érkezett. Időközben Tóth Viktort a hegedű poszton Fekete Krisztián váltotta és csatlakozott a zenekarhoz Miskoltzy György Róbert, aki gitárszólóival teszi színesebbé zenénket.
  A banda számára nem volt kérdés, hogy a Bojtorján, a 100 Folk Celsius, a Fonográf és a Kormorán lesz a zenei irányvonal. Vagyis a Western zene keleti változata, az Eastern, amely kizárólag magyar nyelven szólal meg, nyugati társával szemben fülünk számára kellemesebb hatást vált ki, s a mi életünkről szól. A hangszerek tradicionálisak: akusztikus gitár, hegedű, banjo, szájharmonika, valamint a modernebb hangzást előidéző elektromos- és basszusgitár, meg persze dob.
   Első fellépésünk 2008. februárjában volt. Zenéltünk farsangi bálon, gyermeknapon, lakodalomban, falunapon, motoros találkozón, rockfarsangon, rock-kocsmában, segélykoncerten, a tornácon, az út szélén, a folyó partján, na meg persze a próbateremben... :-D A felsorolásból is látható, hogy a gyermekektől az idősebb generációig mindenkinek szánjuk zenénket, nemre és korra való tekintet nélkül.
   Közel 8 éves fennállásunk alatt olyan elismert zenekarock előtt volt szerencsénk fellépni, mint a 100 Folk Celsius, Új Bojtorján, Deák Bill Gyula, Bikini, Edda, Pokolgép, Karthago, Paddy And The Rats, Firkin és a Don Attila Band.

A ZENEKAR TAGJAI:

Szűcs Beáta: ének, furulya
Busa Kristóf: ének, CSÖRGŐ
Dabis Gábor Attila (Sodrás): gitár, szájharmonika
Harsányi Pál: basszusgitár
Fekete Krisztián: hegedű
Miskoltzy György Róbert: szólógitár (+ az összes hangszer együtt)
Papp Róbert: dob

A COUNTRY ROAD ZENEI REPERTOÁRJA:

1.)   100 FOLK CELSIUS: Anyám, ha szeretsz egy kicsit
2.)   100 FOLK CELSIUS: Jó öreg gépem
3.)   100 FOLK CELSIUS: Jöttem sehonnan
4.)   100 FOLK CELSIUS: Lányok szívében lakom
5.)   100 FOLK CELSIUS: Mikor Szekszárdra készültem
6.)   100 FOLK CELSIUS: Ohio
7.)   100 FOLK CELSIUS: Országút
8.)   AULD LANG SYNE
9.)   BOJTORJÁN: Ahol a lusta folyó
10.) BOJTORJÁN: Budapesttől Miskolcig
11.) BOJTORJÁN: Csavargódal
12.) BOJTORJÁN: December végén
13.) BOJTORJÁN: Gyere velem
14.) BOJTORJÁN: Mint suttogás a szélben
15.) BOJTORJÁN: Összetartozunk
16.) BOJTORJÁN: Úton vagyok
17.) BOJTORJÁN: Vigyázz magadra, fiam!
18.) BRÓDY JÁNOS: Egy hétig tart
19.) COUNTRY ROAD: A Felkelő nap háza (az amerikai népdal feldolgozása saját szöveggel)
20.) COUNTRY ROAD: Charles bronzon [SAJÁT]
21.) COUNTRY ROAD: Eileen Og (
az ír népdal feldolgozása saját szöveggel)
22.) COUNTRY ROAD: Észnél légy!
23.) COUNTRY ROAD: Joe [SAJÁT]
24.) COUNTRY ROAD: Kocsmadal [SAJÁT]
25.) COUNTRY ROAD: Sörre bor (Pat McCurdy Sex and beer c. dalának feldolgozása saját szöveggel)
26.) COUNTRY ROAD: Szállj! (Sonique dalának feldolgozása Renoir alapján, saját szöveggel)
27.) COUNTRY ROAD: Vidéki út [SAJÁT]
28.) COUNTRY ROAD: Whiskey induló (A Whiskey in the jar c. ír népdal feldolgozása saját szöveggel)
29.) FONOGRÁF: Ne vágj ki minden fát!
30.) FONOGRÁF: Jöjj, kedvesem!
31.) FONOGRÁF: Utazás
32.) FONOGRÁF: Az első sorban ült
33.) FONOGRÁF: Hunyd le a szemed
34.) IRISH FOLK SONG: Drunken Sailor
35.) JOSEPH B. GEOGHEGAN: Johnny I Hardly Knew Ya
36.) JOHN DENVER: Take Me Home, Country Roads
37.) KORMORÁN: Három határ
38.) SKORPIÓ: Dédapám
39.) SPRINT: Postakocsi

GYERMEKDALOK:

1.)   HALÁSZ JUDIT: Boldog születésnapot!
2.)   HALÁSZ JUDIT: Csiribiri
3.)   HALÁSZ JUDIT: Csodálatos Mary
4.)   HALÁSZ JUDIT: Micimackó
5.)   HALÁSZ JUDIT: Mit tehetnék érted?
6.)   HALÁSZ JUDIT: Állatkerti útmutató
7.)   100 FOLK CELSIUS: Nagy Hohoho
8.)   100 FOLK CELSIUS: Paff, a bűvös sárkány
9.)   100 FOLK CELSIUS: Hány lába van?
10.) 100 FOLK CELSIUS: Icipici kis mese
11.) NAPOLEON BOULEVARD: Legyetek jók, ha tudtok

Akinek zenei repertoárunk felkeltette a figyelmét, elérhetőségeinken keressen minket és mi megyünk akár felnőtt, akár gyermekműsorról legyen szó.

                                                                                                   COUNTRY ROAD zenekar


"LEGYEN ROCK, COUNTRY ROCK!"
Rider ( színpadkép, technikai igények )
Utolsó módositás:2016.01.15 08:05
Látogatók száma: 184229 (2009.06.14-től)
 
Jelenleg: 2 látogató nézi az oldalt
Az oldal utolsó látogatása: 2024.03.26 19:31 Összes látogatások száma: 7915
©Copyright 2009-2019 CountryRoad     E-mail: countryroad@atw.hu Ajánlott böngésző: Internet Explorer 1024*768 | ©Site Design 2009    Created by: M.Joe Budamobil-Cargo