1. fejezet

-Mit is mondtál, hogy hívják azt az embert, akivel az imént beszéltél?-kérdezte a félork Crashan Chaar a barátjától. A férfinak kinézetét illetően halványzöld bőre, csapott homloka, kiugró állkapcsa, durva testszőrzete és méretes szemfogai voltak, ami mindenki számára nyilvánvalóvá tette a származását. Félork lévén meglehetősen hirtelen haragú volt, gondolkodás helyett inkább a nyers erejét és az erőszakot részesítette előnyben.

-Elin Osstar-ismételte meg fáradtan Darn Salaut. Tisztában volt azzal, hogy az orkoknak legendásan alacsony intelligenciája és felfogása van, de mivel a társa csak félig volt ork, az ember azt várta volna, hogy több ész szorult belé. Sajnos nem így volt.

Darn egy fiatal félelf harcos volt, aki a kora ellenére már saját csapattal büszkélkedhetett. Mint a legtöbb félelfnek, neki is megnyerő külseje volt, amit leginkább a ragyogó tengerzöld szeme hangsúlyozott ki. A bőre azonban nem sápadt, hanem enyhén barnás színezetű volt, mivel apai ágon erdei elf szülőtől származott. Fekete haját rövidre nyírva hordta.

Ami a személyiségét illette, az elég érdekesnek volt mondható. Igazából még a saját csapattársai sem tudtak nagyon kiigazodni rajta, bár ezt egyikük sem vallotta volna be szívesen. Nagyrészt a hangulatától is függött a viselkedése: egyszer segítőkész és kedves volt, máskor viszont kifejezetten gonosz és elutasító is tudott lenni. Nem egy átlagos félelf volt, annyi biztos.

Most, késő este érkeztek meg Mezőföld egyik kisvárosába, így holtfáradtak voltak. Az itteni egyik neves fogadóban, a Fehér Griffben szálltak meg. Ráadásul útközben volt egy szerencsésnek nem mondható összetűzésük pár templomos lovaggal, ezért amint beértek a városba, az első útjuk rögtön a templomba vezetett, hogy meggyógyítassák a félholt

Crashan-t.

Most pedig itt ültek a fogadóban, elnyúlva a sarokban lévő fotelekben, előttük a vacsora maradványaival. A csapatukból ketten éppen éjszakai sétát tettek a városban.

A varázslójuk, Drayson Odesseiron mágikus tekercsekkel üzletelt az egyik félreeső asztalnál egy mogorva képű varázslóval. Meg kellett hagyni, nem sok humorérzéke volt, és ha nagy ritkán elmosolyodott, az is legtöbbször azt jelentette, hogy valami gonosz dolgot sikerült véghez vinnie. Amikor idegenekkel találkozott, szándékosan akcentussal beszélt, hogy tudják, nemesi családból származik és éreztesse velük, hogy felsőbbrendű. Az orra kissé görbe volt, neki is rövid, fekete haja és zöld szeme volt, Darn-nal ellentétben azonban az ő szeméből hidegség és fenyegetés sugárzott. Ennek ellenére voltak olyanok, akik vonzónak találták. Rendkívül jó képességekkel rendelkezett, hiszen Thay földjéről származott és a hírhedt Vörös Varázslók rendjébe tartozott. Ezek a varázslók elit kasztot formáltak Thay társadalmában, ők alkották a nemesi osztályt. Igazán szerencsésnek mondhatták magukat, amiért velük tartott: egy Vörös Varázsló igazi kincsnek számított. Emellett rokonságban állt a híres Edwin Odesseiron-nal is, aki szintén a rend tagja volt.

-Micsoda?!-fakadt ki hangosan Drayson, mire a fél kocsma feléjük fordult-600 GP egy nyomorult Tűznyíl varázslatért?! Felejtsd el, barátom!

Azzal szitkozódva felállt az asztaltól, faképnél hagyva megrökönyödött partnerét, és dühöngve leült Darn mellé, aki elmosolyodott. Drayson nem éppen a nyugalmáról volt híres.

-Látom nem jött össze a kis bizniszed.

Az említett erre csak dühösen felhorkant.

-Ne aggódj, még sok bolt van ebben a városban!-folytatta a félelf-Valahol biztosan találsz jobb ajánlatot.

-Pedig egy kis pénz nem ártott volna…-szólalt meg Crashan-A sebeink ellátása szinte az összeset elvitte.

-A TE sebeidnek az ellátása!-javította ki indulatosan Darn-Egy egész vagyont költöttünk rád, mert már megint nem voltál képes fékezni magad! A rontások levételéről meg ne is beszéljünk…! Legközelebb nem leszek ilyen segítőkész, megértetted?

A félork nem válaszolt, csak mordult egyet. Drayson körülnézett, mintha valakit keresne, majd megszólalt.

-Jut eszembe! Hol van Raith? Még mindig nem ért vissza?

-Hármat találhatsz.

Drayson szeme elkerekedett.

-Csak nem?

Darn bólintott.

-Ez a félszerzet…-csóválta a fejét a varázsló-Ez az első napunk ebben a városban, és nem bírja ki, hogy ne törjön be valahova?!

-A rablók már csak ilyenek-vont vállat a félelf-De engem nem zavar, úgyis pénzszűkében vagyunk.

-Na és te? Találtál már valami munkát?-kérdezte Drayson.

-Ami azt illeti igen. Az egyik rutinmunka. Meg kell tisztítanunk a parasztok földjét pár Ankheg-től.

-Semmiség.-legyintett Crashan-És még Ankheg páncélt is csináltathatunk a kovácsnál!

-Feltéve, ha lesz miből.-jegyezte meg rosszallóan Darn, dühös pillantást vetve a társára.

-És mi lenne a másik munka?-érdeklődött a varázsló.

-Az már egy kicsit bonyolultabb. Az a nemes ott felbérelt, hogy keressünk meg egy tolvajt, aki ellopta a „felbecsülhetetlen értékű aranyozott tőrét”, amin egy holló szimbólum található.

A félelf a pultnál iszogató köpcös férfira mutatott, aki elmélyülten társalgott a kocsmárossal.

-Remélem nem Raith volt az…-vonta fel a szemöldökét Drayson.

-Biztosan nem. Arról én is tudnék. Csak az aggaszt, hogy hogyan fogjuk megtalálni…

-Talán Raith-nek sikerülne megtalálnia…A tolvajok általában felismerik egymást.

-De mi van akkor, ha a rabló már nincs is a városban?-vetette föl Crashan.

Ezen a napon ez volt az első értelmes kédése.

-A megbízónk szerint csakis egy helyi lakos lophatta el. Azt nem mondta, hogy miért gondolja ezt, de hinnünk kell neki.

Egy darabig csöndben ültek, majd hirtelen megszólalt Drayson.

-Eszembe jutott valami. Mindjárt visszajövök.

A varázsló felállt, és felment a lépcsőn. Darn remélte hogy nem csinál balhét az emeleten az előbbi pénzbeli kudarc miatt. Akkor kipenderítenék őket a fogadóból, az hétszentség! Ugyanis nem egyszer fordult már elő, Drayson egy-egy rossz pillanatában a lakosságon vezette le a feszültségét, amivel rendszerint a Lángoló Ököl katonákat sikerült magukra haragítaniuk.

Thay földjén egy Vörös Varázsló jószerével bármit megtehetett, máshol azonban ez nem működött és ezt a mágusnak elég nehéz volt megszoknia. Darn egy darabig hallgatózott, de mivel semmi furcsaságot nem hallott, megnyugodva ismét kényelmesen elnyújtózkodott a fotelben. Kis idő múlva hűvös esti fuvallat csapta meg őket a bejárat felől. Az ajtóban egy hobbit és egy középtermetű, csuklyás férfi állt. Mikor a pillantásuk Darn-ra és a mellette ülő Crashan-ra esett, szapora léptekkel elindultak feléjük és leültek hozzájuk.

-Hogy állunk?-kérdezte Darn a félszerzettől.

A félszerzet, akit Raith Taveel-nak hívtak, nem válaszolt rögtön. Helyette intett a kocsmárosnak, rendelt két saerlooniai bort, és csak ezután kezdett el beszélni. Tehetséges és fiatal tolvaj volt a messzi, teljes egészében félszerzetek által lakott Luiren-ből. Erre a kis fickóra mindig lehetett számítani és talán ő volt az egyetlen, akinek nem voltak előítéletei más fajokkal szemben, ebből kifolyólag a csapat minden tagjával jól kijött. Bár a bátorsága közel sem volt annyi, mint tehetsége…

-Végeztünk egy kis terepszemlét.-mondta-Sajna az itteni lakosok nem túl gazdagok…de azért sikerült pár drágakövet szereznem. Sok időbe fog telni, mire összejön a pénz.

Darn elhúzta a száját. Ki tudja meddig kell még itt rostokolniuk, pedig sürgős dolguk van. A megbízóik nem szeretik, ha megvárakoztatják őket…

-Összeszedjük azt a pénzt, ha belegebedünk is! Legfeljebb megkérem Crashan-t, hogy húzzon ki pár aranyat az országúton menetelő vándorokból.-jelentette ki, mire a félork elvigyorodott.

A titokzatos alak, aki eddig csöndben ült Raith mellett, most hátratolta a csuklyáját, felfedve az arcát. A férfinak hosszú, hófehér haja, sötétszürke bőre, hegyes füle, és vörös szeme volt.

A többiek erre gyorsan körülnéztek, hogy észrevette-e a társukat valaki, de szerencsére mindenki a saját dolgával volt elfoglalva, ezért nem nagyon bámészkodtak.

-Ez kissé kockázatos dolog, nem gondolod Veldrin?-kérdezte szemrehányóan Raith.

-Nem érdekel hogy az átkozott felszínlakók észrevesznek-e, vagy sem.-hangzott a nyugodt válasz.-Ha valamelyik kötegszik velem, elintézem, hogy többet ne tehesse.

-Raith-nek igaza van, Veldrin. Nem lenne jó, ha összetűzésbe keverednénk az itteniekkel.-mondta Darn.

-Lehet hogy napokig itt leszünk még. Ne várjátok el tőlem, hogy egész végig bujkáljak, mint egy patkány a csatornában!

Darn sóhajtott. Ezt a makacs sötételfet úgysem tudják lebeszélni a dologról. Veldrin-ről és az otthonáról igazából nem sokat tudtak, mert ha kérdezték, nem volt hajlandó válaszolni. Azt is nyilvánvalóvá tette a számukra, hogy csak szükségből utazik velük, és hogy barátságról szó sem lehet a részéről. Ez egyáltalán nem volt meglepő, hiszen a sötételfeknél a barátság fogalma szinte ismeretlen volt. Saját bevallása szerint azért jött a felszínre, hogy megölje a híres Drizzt Do’Urden nevű sötételfet, akit még annak idején száműztek Mélyvilágból. Megesküdött, hogy addig nem tér vissza az otthonába, amíg nem végezte el a feladatot.

Időközben Drayson visszajött, és a kocsmáros is megérkezett meg az italokkal. Amikor meglátta a sötételfet, megdermedt, és a szeme elkerekedett a felismeréstől.

-Van valami baj?-kérdezte élesen Darn, kizökkentve a kocsmárost a megrökönyödéséből. A hangja elárulta, hogy nem tűr ellentmondást. Jól tudta, hogy a kocsmáros túl gyáva ahhoz, hogy összetűzést kezdeményezzen velük.

-Nem…nincsen semmi baj.-mondta a férfi idegesen. Gyorsan lerakta a kupákat az asztalra, aztán beiszkolt a bárpult mögé, időnként rémült pillantásokat vetve rájuk.

Veldrin-t szemlátomást nem izgatta túlságosan a dolog, karjait a feje alá téve ült és a mennyezetet tanulmányozta önelégült arccal.

Darn elnézte egy darabig, aztán beletörődve megcsóválta a fejét, és ivott egyet az italából.

-Úgy látszik itt sem látják szívesen a drow-okat.-jegyezte meg Drayson némi gúnnyal a hangjában.

-Már megszoktam-felelte szárazon Veldrin-Amúgy sem szórakozni jöttem a felszínre.

-Ó, ha már a témánál vagyunk…-kezdte Raith-Az utcán kihallgattam egy beszélgetést. Állítólag Do’Urden nemrég itt járt.

A drow erre levette a tekintetét a mennyezetről, és felcsillant a szeme.

-Valóban? Akkor nem lehet még túl messze. Siessünk azzal a pénzszerzéssel, rendben?-fordult elszánt tekintettel Darn-hoz.

-Ez nem rajtam múlik-tárta szét a karját a félelf.

-Harcolni kéne valakivel, hogy aztán elszedhessük a cuccait.-mondta a félork.

-Na igen, de kivel? Nem sok kalandozó csapatot látni errefelé…legfeljebb egy kocsmai verekedést tudnánk összehozni, de abból nem sok hasznunk lenne. De mint már mondtam, szereztem két munkát is a számunkra. Melyikkel kezdjük?

-Egyértelmű, hogy az Ankheg öléssel!-mondta buzgón a félork.

-Jellemző…-jegyezte meg sötéten Drayson-Csak az a fontos neki, hogy egy halom hulla tetején álljon.

Crashan erre a megjegyzésre már emelte a fejszéjét, de Darn elkapta a csuklóját.

-Ha lehet, ne keltsünk még több feltűnést, jó?

Crashan leeresztette a fegyverét, és gyilkos pillantást küldött a varázsló felé.

Darn felvázolta Raith-nek és Veldrin-nek is a feladatot. A drow csak bólintott egyet, jelezve hogy megértette, a hobbit viszont visszakérdezett.

-Az Ankheg-ölés rendben van, de a tolvaj problémával mit akartok kezdeni?

-Arra gondoltunk, hogy te meg tudnád találni…

-Igen. Megtudnám.-válaszolta mosolyogva a hobbit.

-Akkor ezt megbeszéltük.-dőlt hátra elégedetten a csapatvezér.

*

Másnap dél tájban már kint voltak a szántóföldeken, egy csapat rémült paraszt társaságában, akik beszámoltak nekik a veszélyről.

-Körülbelül egy hete volt, hogy felbukkant az első szörnyeteg, arrafelé-magyarázta bőszen egy öregember-A fiam vette észre, amikó’ kiment tűzifát gyűjteni. Meg is sebesítette, de szerencsére sikerült elmenekülnie előle. Azóta rendesen elszaporodtak mindenfelé. Mondtam is az asszonynak-

-Jól van, értjük.-vágott közbe Darn-Seperc alatt végzünk a dögökkel. De azt remélem tudják, hogy meg fogjuk kérni az árát.

-Há’hogyne tudnánk, Uram! Természetesen megfizetjük magukat a segítségükért.

A félelf bólintott, és gyorsan kiosztotta a parancsokat a társainak. Szétszóródtak, hogy hamarabb végezzenek.

A legelsővel Crashan találkozott össze. A hatalmas zöld bogár alig pár méterre bukott fel a felszínre, csáprágóit fenyegetően csattogtatva. A félork nem sokat teketóriázott vele, pillanatok alatt lenyisszantotta a rémség fejét.

Amikor végeztek a terület megtisztításával, már csak a tópart környéke maradt hátra. Raith és Crashan elvállalták, hogy körülnéznek ott is. Már egy jó ideje távol voltak, amikor egyszer csak valaki rémülten felordított a közelben.

-Neeeeeee! Segítsééééég!!!

-Ez Raith!-mondta Darn, és gyorsan a hang irányába siettek.

A félszerzet kétségbeesetten menekült valami elől, de egyelőre nem látták, hogy mitől.

-Fussatok!-kiabálta, mikor a többiek közelébe ért.

A többieknek fogalmuk sem volt arról, hogy mi történik, aztán megpillantották a hobbit üldözőjét, aki nem volt más, mint Crashan. A szeme vörösen izzott, és éppen azon volt, hogy a baltájával félbevágja Raith-et. A távolból furcsa éneklés hallatszott.

-Ez a szirének műve! Szirének vannak itt!-kiáltott fel Darn.

Raith időközben elhaladt mellettük, így a félork másik áldozatot választott magának: Veldrint. A drow nem akarta megsebesíteni, ezért menekülőre fogta a dolgot, ahogyan a többiek is.

Tudta, hogy nem bír sokáig futni, ezért egy macska ügyességével felkapaszkodott egy közeli a fára. Crashan dühösen felordított, amiért a prédáját nem sikerült elérnie. Drayson időközben azon fáradozott, hogy valamilyen varázslattal harcképtelenné tegye a megbabonázott félorkot, de kudarcot vallott. Egy inda varázslat segítségével egy kis időre ugyan sikerült megkötöznie Crashan-t, de az perceken belül kiszabadította magát azok szorításából.

Ám ez a kis idő is éppen elég volt arra, hogy a többiek biztonságba helyezzék magukat, Veldrin példáját követve mindannyian felmásztak a fákra.

Darn elkáromkodta magát.

-Miért van az, hogy mindig ezt az idiótát találják el a varázslatok?!-kérdezte dühösen az égre meredve.

-Mennyi idő, mire elmúlik a hatása?-kérdezte Raith Drayson-tól, akivel egy fán kuporogtak.

-Fél óra-vágta rá kapásból a varázsló-De csak elméletileg. Félorkoknál nem tudom hogyan működik. Lehet hogy több, lehet hogy kevesebb.

-Ha engem kérdezel, akkor több.-szólt át a másik fáról rosszmájúan Veldrin.

-Nagyszerű!-mondta keserűen Darn-Most itt nyomoroghatunk ezeken a fákon egy jó ideig. Olyan ostobának érzem most magam! Ha visszamentünk a parasztokhoz, lesz egy-két keresetlen szavam hozzájuk, amiért nem szóltak a szirénekről. Sőt! Még fel is emelem az árat!

-Én meg elintézem a hínárhajúakat. A bűvölő énekük rám nem hat.-mondta gonoszul vigyorogva Veldrin.

-Egyet viszont nem értek: mit keresnek egy tóparton szirének?-gondolkozott hangosan Drayson-Ezek a tengernél élnek!

-Honnan tudjam? Biztos megunták, vagy nem tudom…-hangzott Darn indulatos válasza.

Vártak és vártak, aztán egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy Crashan már nem futkos össze-vissza a fák alatt áldozatok után kutatva.

-Hé, Crashan! Észhez tértél már?-szólt le a fáról Darn.

Crashan a hang forrását keresve körülnézett.

-Darn! Mit kerestek ti a fán?-kérdezte meglepetten, amikor észrevette őket.

-Előled menekültünk fel ide. Megbűvöltek a szirének a parton.

Crashan elgondolkozva a fejéhez kapott, majd dühös csatakiáltást hallatott.

-Átkozottak! Ezért megfizetnek!-mondta, azzal már indult volna vissza.

-Eszedbe ne jusson!-kiáltotta Darn, majd leugrott a fáról, és jól fejbevágta a társát-Képes lennél kétszer egymás után ugyanabba a csapdába esni, te félkegyelmű?! Majd Veldrin elintézi a dolgot!

A drow kivont karddal rohanni kezdett a part irányába. Amikor a közelükbe ért, a szirének

nyomban elkezdtek énekelni, de aztán rájöttek, hogy ez a drow-ra semmilyen hatással nincs. Vesztükre túl későn emelték fel az íjaikat, így Veldrin könnyedén lekaszabolta őket.

Miután végzett, büszkén mutatta meg a társainak a szirénektől zsákmányolt igazgyöngyöket, amiket majd jó pénzért eladhatnak.

Amikor visszatértek a parasztházakhoz, az emberek lelkesen fogadták őket, de meglátva Darn arcát, amiből nem sok jót lehetett kiolvasni, lehervadt a mosoly az arcukról.

-Miért nem szóltak, hogy szirének vannak errefelé?-kérdezte vészjósló hangon.

A parasztok hebegtek-habogtak, magyarázták, hogy ezek a lények csak nagyon ritkán merészkednek ki a partra, pláne nem ilyen időben, és hogy nem számítottak arra, hogy pont most fognak megjelenni.

-Akárhogy is-kezdte Darn-kénytelen vagyok emiatt a kis melléfogás miatt felsrófolni az árat.

Majdnem az egyik társam életébe került ez a kis epizód. 200 arany helyett 300-at kérek.

Erre aztán felhördültek az emberek.

-De hát ezt nem teheti meg!-ellenkezett egy fiatal férfi-Nincs annyi pénzünk, hogy-

-De még mennyire, hogy megtehetem!-szólt közbe keményen Darn-Ide azt a pénzt, vagy behajítom az egész bagázst az Ankheg-ek fészkébe!

Erre már nem mertek mit mondani a parasztok, így aztán Darn a kívánt mennyiségű arannyal a zsebében indult útnak a többiekkel.

-Várjatok egy kicsit!-ragadta meg Darn vállát Crashan-Mi lesz az Ankheg fejekkel?

-Mégis mi lenne? Meg akarod őket enni, vagy mi?-fintorgott a félelf.

-Nem! El kell őket vinnünk a fegyverkovácshoz, hogy páncélt csináltassunk belőle!

-Nincs elég pénzünk rá. Ankheg páncélt csináltatni drága mulatság!

-De ha összegyűlik a pénz, akkor-

-Csak nem gondolod, hogy ezt a bűzlő rakást magunkkal cipeljük, és tároljuk, amíg lesz elég pénzünk?!

-De, pontosan erre gondoltam!-heveskedett a félork.

-Nem és nem! Nem visszük magunkkal, megértetted?

A többiek inkább nem avatkoztak bele a vitába, helyette türelmesen várták, hogy vége legyen. Végül Darn-nak nagy nehezen sikerült rávennie Crashan-t, hogy ne hozza el, miután részletes leírást adott arról, hogy milyen is az, ha egy ilyen dög bomlásnak indul. Így végre a következő feladat megoldásának szentelhették a figyelmüket.

*

A délután folyamán végigjárták a kocsmákat és a fogadókat, gyanús alakok után kutatva.

Már az első kocsmánál sikerült is összeveszniük.

-Én mondom neked, az a fekete ruhás fickó igenis tolvajnak tűnt!-erősködött Drayson.

-NEM volt az, hidd már el!-felelte Raith.

-Na jó, én megmondtam!

-Melyik a következő fogadó?-kérdezte emelt hangon Veldrin.

-A Csillaglovas .-válaszolta Darn.

Amikor beléptek, igencsak meglepődtek. A fogadó hatalmas volt, és csak úgy nyüzsgött az emberektől.

-Tiéd a pálya, Raith.-mondta Darn, miközben leültek egy asztalhoz. A hobbit hamarosan eltűnt a tömegben. Darn körülnézett. Jóformán minden második embert gyanúsnak vélt, számára lehetetlen volt kideríteni, hogy ki az, akit ők keresnek. Így csak Raith megérzéseire hagyatkozhattak.

Bő fél óra múlva a társuk visszatért.

-Megvan.-mondta tömören.

-Na ezt megnézem magamnak!-mondta Darn, és felállt az asztaltól. Kíváncsi volt, hogy mire sikerült jutnia a félszerzetnek ebben a tömegben.

-Ő az!-mutatott rá egy fiatal férfira aki az egyik asztalnál olvasgatott valamit egymagában.

Darn végigmérte az illetőt és kétségei támadtak. A férfit még a legnagyobb jóindulattal sem lehetett volna tolvajnak nevezni. Cingár testalkatú volt, szőke hajjal. Még a ruhája sem volt tolvajhoz illő: fehér és sárga, pedig a tolvajok köztudottan csuklyát, és sötét színű ruhákat viselnek, hogy nehezebb legyen őket kiszúrni a sötétben. Akárhogy is nézte, nem győzték meg.

-Biztos vagy benne? Egyáltalán nem tűnik rabló típusnak…Inkább egy rakás szerencsétlenség, ha engem kérdezel.

-Pontosan ezért gondolom, hogy ő az.

Darn nem értette a hobbit logikáját, de végül beadta a derekát.

-Egye fene. Egy próbát azért megér.

Visszamentek az asztalukhoz hogy szóljanak Crashan-nak.

-Crashan! Légy oly szíves és kísérd ki azt az urat a kocsma elé!

A félork elvigyorodott és határozott léptekkel elindult az áldozata felé.

*

A férfi egy darabig észre sem vette, hogy egy termetes alak áll mellette. Aztán amikor felnézett, látszott rajta, hogy frászt kapott a félorktól, aki a hatás kedvéért most még szélesebben vigyorgott, közszemlére téve hatalmas agyarait.

-Van valami baj?-kérdezte idegesen.

-Beszélni szeretnék. Gyere ki a kocsma elé!

A férfi elsápadt, és megrázta a fejét.

-Nem megyek én sehova! Hisz nem is ismerem magát!

Crashan nem válaszolt, helyette felkapta a székből a szőkét. Úgy vitte ki a karjában a kapálódzó embert, mint egy gyereket. A többiek, akik a bejáratnál várakoztak, igencsak meglepődtek, amikor az ajtóban megjelent Crashan a taggal. Elég nevetséges látvány volt, ezért a félork gyorsan megszabadult a terhétől: nemes egyszerűséggel ledobta az embert a földre, aki nagyot nyekkent a kavicsos úton. Darn újabb kérdő pillantást vetett Raith-re, aki ismét csak bólintott. A félelf vállat vont.

-Minket azért béreltek fel, hogy megkeressünk egy tolvajt, aki ellopott egy igencsak értékes tőrt.-mondta.

A szőke gyorsan felmérte a helyzetet: egy unott képű félelf, egy félszerzet, egy csuklyás alak, egy Vörös Varázsló, és egy félork. Egyszóval: semmi esélye ellenük.

-Én csak egy egyszerű polgár vagyok. Nem tudom mit akarnak tőlem! Én nem loptam el semmit!-bizonygatta.

Darn már válaszra nyitotta a száját, de ekkor Veldrin faarccal kilépett a háta mögül, és leguggolt a földön ülő férfi elé. Hátratolta a csuklyáját, így az ember közvetlen közelről megcsodálhatta az arcát. A szőke kis híján felkiáltott meglepetésében. Sötétszürke bőr, fehér haj, vörös szemek. Ez egy sötételf! Darn látta, hogy a fickó halálosan megrémült a drow-tól, ezért gyorsan kihasználta az alkalmat.

-Amint látja, van köztünk egy drow, aki…nos, fogalmazzunk úgy, hogy nem éppen toleráns a felszínlakókkal szemben. Ugye nem akarja magára haragítani?

Egy félork és most még egy drow is! Ez túl sok volt neki egy napra. És egy sötételffel nem akar összetűzést a világ minden kincséért sem!

-Rendben, rendben! Én loptam el! Itt van, tessék!-vallotta be végül, és gyorsan Veldrin kezébe nyomta a tőrt. Kétség kívül ez volt az, amit kerestek. A tőr markolatán ott díszelgett az éjfekete holló. A drow elégedetten elmosolyodott, és felállt. Mint mindig, most is szavak nélkül sikerült megfélemlítenie a jó népet. A tolvaj látva, hogy már nem akarnak tőle semmit, villámgyorsan elinalt. Crashan a nyomába akart eredni, Darn azonban megállította.

-Ugyan, hagyd! Megvan a tőr, már nincs több dolgunk vele!

Crashan válaszul csak morgott egyet. Ezután a félelf elismerően Raith-hez és Veldrin-hez fordult.

-Ez aztán szép munka volt tőled Raith! Bevallom, nekem eszembe sem jutott volna, hogy ennél az embernél keressem a tőrt. És te is jó voltál Veldrin! Egy pillantás, és máris megkaptad, amit akartál!

-Ez a személyes vonzerőm-mosolygott a drow.

-Ha ezt még sokszor csinálod, akkor gazdagok leszünk!-nevetett a félelf.

*

-1000 GP rögtön az első napon!-jelentette ki büszkén Darn-Ez azért nem semmi!

Újra a fogadójukban ültek, az asztalon pedig ott díszelgett a pénz, amit aznap összegyűjtöttek.

A helyi vendégek közül pár fölműves férfi nagy érdeklődéssel és irigykedéssel a szemükben tekintgettek a pénzhalomra. Ezt a velük szemben ülő Crashan is észrevette és egyetlen, fenyegető pillantása elég volt ahhoz, hogy a fickók zavartan elforduljanak.

Darn és a többiek azzal a tudattal feküdtek le, hogy holnap végre útra kelhetnek.

*

Az éjszaka közepén irdatlan nagy zajongásra ébredt a félelf. Mintha a folyosón háborúzott volna valaki. A sötétben kitapogatta a kardját a párnája alatt. A katanáját mindig maga mellett tartotta, soha nem vált meg tőle. Azzal feküdt és kelt. Ez azonban sokkal több volt, mint egyszerű elővigyázatosság: nagy becsben tartotta, elsősorban annak az emlékére, akitől kapta még régen. A másik, faerün-i kardját viszont csak kényszerből hordta magánál, pedig nem is sejtette, hogy milyen fontos kincset birtokol…

Óvatosan kinyitotta az ajtót, a várt világosság helyett azonban csak a sötétség fogadta. A folyosón egy lélek sem volt, a csetepaté minden bizonnyal a földszinten folyt. Furcsállta, hogy a többi vendég nem ébredt fel, bár igaz, ami igaz, ő elég éber alvó volt. Őszintén remélte, hogy a társai nem keveredtek bele abba, ami lent folyik. Villámgyorsan letrappolt a lépcsőn, de amikor meglátta, hogy mi folyik ott, visszahőkölt.

Veldrin küzdött három harcossal, akik valószínűleg helybéliek voltak. Kettőt már megölt, azok a lába előtt hevertek a saját vérükben. A három férfi nem túl fair módon egyszerre támadt rá a sarokba szorított drow-ra, aki már így is sok sebből vérzett.

-Mi ez a cirkusz?-kiáltott fel Darn, mire minden szem rászegeződött.

-Te csak ne avatkozz bele ebbe, félelf!-mondta az egyik férfi.

-Már hogyne avatkoznék bele! Ez a drow a társam! Ha megtámadjátok, akik velem is harcolnotok kell!-válaszolta Darn és a kardját előre szegezve elindult a harcosok felé. Amint közelebb ért hozzájuk, megcsapta az orrát az alkohol szaga. Darn most már kezdte megérteni, hogy mi is történt. Ezek a részeg szerencsétlenek ostoba módon megtámadták a sötételfet, ami nem volt túl jó ötlet a részükről, elég volt csak ránézni a Veldrin lába előtt heverő két hullára.

-Hagyd csak, elintézem őket egyedül is!-mondta Veldrin hanyagul Darn-nak.

-Aki sötételfekkel barátkozik, az halált érdemel!-fenyegetőzött az előbbi férfi, és kardjával a félelf felé suhintott.

-Nem hinném-mondta Darn, miután sikeresen kivédte a részeg fickó csapását.

A másik kettő viszont még mindig Veldrin-t támadta. A drow előrelendült, és „Usstan elgga dos!” (Megöllek!) kiáltással halálos csapást mért az egyikre, majd a másikra. Időközben Darn is végzett a vele harcoló férfival, a részegek nem jelentettek túl nagy kihívást. Darn nem érezte kellemetlenül magát, amiért olyasvalakiket kellett megölnie, akik igazából nem is nagyon tudták, hogy mit csinálnak…sosem érzett bűntudatot azok miatt, akiket megölt. A helyzet azonban most nem olyan volt, amit csupán ennyivel el lehetett volna intézni…

-Áruld el, mi a fenét keresel te itt lent az éjszaka közepén?!-kérdezte ingerülten Darn a sötételftől.

-Semmi közöd hozzá!-vágott vissza a drow, miközben letörölte a vért a kardjáról.

-De igenis van közöm hozzá! Emiatt el kell tűnnünk innen, most rögtön! Ha megtalálják ezeket a halott embereket, akkor megnézhetjük magunkat!

*

Így a történtek után a csapat elkezdett szedelődzködni és csomagolni. El kellett hagyniuk a várost, amilyen gyorsan csak lehetett. Még így is kész csoda volt, hogy nem volt a nyakukon a fél Lángoló Ököl katonaság. Darn jól tudta, hogy a drow-ot azonnal kivégeznék, és nem érdekelné majd őket az, hogy csak önvédelemből ölte meg azokat az embereket.

A többieknek a költözködés hírére egy rossz szó sem hagyta el a száját, amiért a félelf nagyon hálás volt, de ugyanakkor eléggé meg is lepődött a dolgon. Nyugodtan szidhatták volna a sötételfet, hogy csak kolonc a nyakukon, és miatta idő előtt le kell lépniük, meg egyebek, de nem tették.

Fél óra múlva már a város kapujánál álltak, de a kijutás nem ment túl zökkenőmentesen: kénytelenek voltak leütni az őröket, mivel túlságosan sokat kérdezősködtek és riadóztatni akarták a többieket.

Amikor kiléptek a kapun, Darn tudta, hogy emiatt az incidens miatt soha többé nem térhetnek majd vissza ide…

Vissza