2. fejezet

Mióta elhagyták a kisvárost, alaposan rájuk járt a rúd. Szinte egy perc nyugalmuk sem volt a rájuk támadó szörnyektől. Darn meglepődött azon, hogy mióta utoljára járt ezen a környéken, azóta mennyire elszaporodtak az orkok és goblinok, a banditákról már nem is beszélve. A legutóbbi csatájuk egy harmincfős goblin csapattal volt, akik miatt jelentős veszteségeik lettek. A goblinok nem voltak túl nagy ellenfelek ugyan, de ha nagy létszámban támadtak, akkor komoly gondokat tudtak okozni még egy jól felszerelt csapatnak is.

Darn egy rakás goblin hulla mellett ült egy sziklán, és éppen azon volt, hogy ellássa a sebeit.

-Az az igazság, hogy elkéne egy pap a csapatba-mondta, miközben bekötötte vérző karját-Sok pénzt és fáradságot spórolnánk meg vele.

Nem messze tőle Crashan szitkozódva hajította a patakba a használhatatlanná vált kardját, ami kettétörött.

-Elegem van abból, hogy folyton új fegyvert kell vennem! Miért törnek el folyton ezek a vacakok?!

-És vajon miért van az, hogy mindig te fogod ki a selejtes dolgokat?-tette fel gúnyolódva a kérdést Drayson-Téged mindig átvágnak a kovácsok! Amikor frissen vetted, már akkor volt egy törés rajta! Meg sem nézed, hogy mit sóznak rád?!

-Ha észrevetted, akkor miért nem szóltál róla?!-csikorgatta a fogát a félork.

-Nem volt kedvem hozzá.-válaszolta a varázsló, és vigyorogva elfordította a fejét.

Imádta piszkálni a félorkot, aki rendszerint felvette a szurkálódásait, mint ahogy most is.

Crashan felmordult, és már indult volna a varázsló felé, de Darn megállította.

-Abbahagynátok végre?! Elegem van a folytonos veszekedésből!

Raith, aki eddig a goblinok értékeit gyűjtötte össze, most odasétált a félelfhez.

-Tessék-mondta, majd a kezébe nyomott egy pénzeszsákot tele arannyal. Ez goblinokhoz képest elég sok. Biztos összelopkodták a karavánoktól.

-Kösz-bólintott a főnök-Akkor most már ideje indulni.

-Egy pillanat! Hol van a drow?-kérdezte kelletlenül Drayson.

-Tényleg!-kapott észbe Darn-Az előbb még itt volt…Meg kell keresnünk! Nélküle nem indulhatunk el!

Azzal besétáltak a közeli erdőbe. Egyszer csak éles, sátáni kacajhoz hasonló hang ütötte meg a fülüket. Ez bizony Veldrin semmivel össze nem téveszthető nevetése volt.

A drow pár halott ember közelében álldogált, akik valaha banditák lehettek.

-Nocsak, nocsak-a sötételf hangjában izgatottság csengett-Szóval erre jártál, Do’Urden!

Mikor észrevette a többieket, az egyik férfi páncélján ütött vágásra mutatott.

-Kutya legyek, ha ez nem egy fagyszablya műve-mondta-Ne félj áruló, hamarosan megtalállak! És akkor…

Újból felnevetett. Veldrin-nek ezután az út hátralevő részében is töretlen jó kedve volt.

-Számításaim szerint még egy nap, és elérjük Baldur Kapuját.-mondta Darn a többieknek.

De ahhoz előbb át kellett verekedniük magukat a Hegyesfog erdőn is, amit a félelf a maga részéről szeretett volna nagy ívben elkerülni. Hallotta, hogy miféle bestiák lakják az erdőt, emellett még tömve volt Fekete Karom íjászokkal is. Kész rémálom volt az egész.

A legutóbbi látogatása során a városba nem ezen az útvonalon jött, így elkerülte az erdőt. Most azonban nem volt ilyen szerencséje…

*

Az erdő valóban olyan szörnyű volt, mint ahogy mesélték. Nem sok időt töltöttek benne, de ez a kis idő is éppen elég volt arra, hogy Darn és a többiek egy életre megutálják.

Ráadásul még a Fekete Karom íjászok táborába is sikeresen belebotlottak.

-Semmi vész!-próbálta a többieket megnyugtatni a félelf-Talán még előnyünkre is válhat a dolog.

-Előnyünkre? Ha szabad érdeklődnöm, mégis hogyan?!-kérdezte ingerülten Drayson.

-Mondjuk úgy, hogy lenyúljuk a kincseket meg a pénzt, amit szereztek.

-Ezt nem mondod komolyan! Ezek legalább hatvanan vannak! Ennyivel nem bírunk el!

-Dehogynem-mosolygott Darn-„A természet csapását” nem fogják túlélni…

Drayson nem lelkesedett az ötletért, de beleegyezett.

-Jól van! De csakis a kincs miatt csinálom!-jelentette ki.

A taktika, amit „A természet csapásának” neveztek el, a félelf kedvence volt. Ez annyit tett, hogy a varázslójuk megidézett egy hordányi varázslényt, amiket aztán az ellenségre szabadított. Kényelmes dolog volt, sok fáradságot megspóroltak vele, és eddig mindig bevált.

Miután Drayson végzett, teljesen kimerült. De az eredmény nem maradt el. A csontvázakból, elementálokból, farkasokból, medvékből, és démonokból álló sereg készen állt arra, hogy csatába induljanak.

-Ezért a maratoni idézésért elvárom, hogy Baldur Kapujában a lehető legjobb szobát kapjam, és hogy senki ne ugráltasson egy jó darabig.-mondta a varázsló.

-Meg lesz!-nevetett Darn.

A táborra zúduló tömeg teljesen váratlanul érte az ott állomásozókat. A lények a tábor felét elpusztították, a maradékkal pedig a csapat tagjai maguk bántak el. Kivéve persze a Vörös Varázslót, aki ott maradt hogy kipihenje magát.

-Ugye megmondtam, hogy jól fogunk járni?-mondta elégedetten Darn egy rakás kincsesláda és fegyver társaságában, amit az imént gyűjtöttek össze a sátrakból.

Ekkor Drayson botorkált ki a fák közül ingerült arckifejezéssel, a köpenyét porolgatva.

-Hát te meg hol a csudában voltál?-kérdezte meglepetten Darn.

-Megtámadtak!-mondta dühösen a varázsló-Amíg ti elvoltatok, addig én egyedül elintéztem a főnököt. Szerencsére volt még egy tartalék tűzlabda varázslatom, amit a képébe is nyomtam.

-A főnököt? De hát…őt már megöltük!-mutatott az egyik hallott emberre a félelf, aki a ruházatából ítélve valóban vezető-féleség lehetett.

-Hát nem ez volt az! Gyertek, csodáljátok meg!

A többiek követték a varázslót, aki egy hatalmas tetemhez vezette őket, ami a mérete és a kinézete alapján nem lehetett más, csak…

-Egy ogre?!-kiáltott fel Raith, és riadtan körülnézett-Szóval ilyenek is vannak errefelé?

-Mit lepődsz meg?-kérdezte Drayson-Azok után, amiket ebben az erdőben láttunk, azon sem csodálkoznék, ha egy sárkánnyal futnánk össze.

-Reméljük ez azért nem fog bekövetkezni…-mondta Darn.

Ha sárkánnyal nem is, de egy hatalmas Wyvern-nel összetalálkoztak az erdő vége felé lévő úton. Habár túlerőben voltak a szörnnyel szemben, mégsem sikerült elintézniük. Az állat farkának mérgezett vége jelentősen megnehezítette a dolgukat, egyikük sem mert túl közel merészkedni hozzá, nehogy megmarja őket. Mialatt a többiek szerencsétlenkedtek, addig a varázslójuk egy fa tövében ült kényelmesen hátradőlve.

-Drayson, segíts már!-kiabált hátra a válla fölött Darn, miközben kikerült egy neki intézett csapást.

-A kisujjamat sem vagyok hajlandó megmozdítani!-jelentette ki a mágus-Éppen eleget dolgoztattatok ma már!

-Ezt nem te döntöd el! Én vagyok a főnök, megértetted?!

Drayson savanyú képpel felállt, és elindult feléjük.

-Nélkülem semmit nem tudnak elintézni?!-mormogta dühösen, majd egy villámot megidézve végzett a Wyvern-nel.

A félelf dühösen Drayson-hoz fordult.

-Na tessék! Ez volt olyan nagy-kezdte, de hirtelen abbahagyta, mert két alak tűnt föl az úton.

Mivel a félelfnek jobb volt a látása, mint a többieknek, már messziről látta, hogy kicsodák.

Mindketten templomos lovagok voltak, a páncéljukon lila sárkány díszelgett.

Ekkor már a többiek is kíváncsian tekintgettek az útra. Amikor a közelükbe értek, egy pillanatra megtorpantak, meglátva a halott Wyvern-t, és a körülötte álló kalandozókat.

Az egyik elismerően Darn-ra mosolygott, a félelf azonban nem viszonozta a gesztust.

Látva hogy nem látják őket szívesen, a két lovag gyorsan továbbment, többször visszanézve gyanakvó pillantásokat vetve rájuk.

-Lila Sárkány Lovagok-mondta megvetően Darn-Hogy én mennyire utálom őket!

-Küldjek egy nyilat a hátukba?-kérdezte kézségesen Raith.

-Nem. Szívem szerint ezt tenném, de nem lenne jó ötlet. Ahol kettő van, ott több is van. Csak tudnám mit keresnek errefelé? Ez nem jó jel.

-Lehet hogy csak egyszerű átutazók.-vetette fel Drayson.

-Biztosan nem. Ha ezek ott vannak valahol, annak komoly oka van. Remélem nem a Vas Trón miatt jöttek ide…Na de menjünk tovább. Már nem vagyunk messze a várostól.

*

Baldur Kapuja semmit nem változott, mióta Darn utoljára itt járt. Ugyanaz a nyüzsgés, az a rengeteg utazó, akik a világ minden tájáról érkeztek ide. Egyike volt Faerün legnagyobb metropoliszainak és sokkal inkább egy erődre, mintsem városra emlékezetett, mivel magán a városon belül is több fal állt. Az itt élők főként kereskedelemből éltek, nem nézték a jellemeket és a faji hovatartozást, így a tolerancia nagy erény volt a városban. A csapat egyenesen a Vas Trón épülete felé vette az irányt, mivel a megbízóik már várták őket. Még az út felét sem tették meg, amikor Raith megszólalt.

-Mennem kell-jelentette ki izgatottan a hobbit.

-Nahát, ki hitte volna?-jegyezte meg Darn.

Miután a társuk elment, a félelf a többiekhez fordult.

-Attól tartok, hogy kis barátunk kleptomániája egyre súlyosbodik. Eddig mindig elkísért minket eligazításra…most viszont rögtön lelép.

Időközben az eső is eleredt, így megszaporázták a lépteiket. Fél óra múlva már ott is voltak.

A Vas Trón épülete hihetetlen gazdagságról árulkodott: márvány padló, drága bútorok, szobrok tömkelege, miegymás. Az, aki nem tudott semmit erről a helyről, bizonyára azt gondolta volna, hogy ez jótevő templomos lovagok, vagy hasonló emberek főhadiszállása. Nos, aki ezt gondolta, az bizony nagyot tévedett. A Vas Trón ugyanis az egyik legnagyobb bűnszövetkezet volt Faerün-ön.

Darn a legfelső emeleten, az ablaknál állt, a zuhogó esőt figyelve. Waryn Kast-ot, a Vas Trón vezetőjét várta, aki még nem bukkant fel. A többiek az egyik alsóbb szinten várakoztak.

A helységben körös-körül a szervezet eddigi vezetőinek a szobra állt. Köztük volt Sarevok-é is…Ahogy nézte a szobrot, a félelfben fellángolt a düh. Sarevok jó barátja volt. De az a semmirekellő Bhaal kölyök végzett vele. Normál esetben felkutatta volna, hogy megölje, de nem tette. Egyrészt mert az illető már rég hetedhét határon járt, másrészt pedig mégiscsak egy Bhaal-ivadékról volt szó. Bhaal a gyilkolás istene volt, akinek valaha rengeteg utódja járta Faerünt. Mára azonban csupán néhány maradt belőlük a belső viszálykodások, valamint az őket érő támadások következtében. Bolond lett volna szembeszállni vele…ez ráadásul egy különösen erős férfi volt, aki Sarevokkal, és ki tudja még kikkel végzett az útja során. De az élet ment tovább. A Vas Trón újra erőre kapott, a régi vezetők helyébe pedig újak kerültek. És Darn újra megbízásokat kapott tőlük, mint ahogy most is.

-Hát megérkezett, Darn Salaut! Üdvözlöm!-szólalt meg egy hang a háta mögött.

A félelf megfordult. Waryn Kast állt mögötte és barátságosan mosolygott. A férfi a harmincas évei végén járhatott, félhosszú barna haja és kék szeme volt. Külsőre egy törvénytisztelő polgárnak mutatta magát, de barátságos arca valójában ravasz és hidegvérű jellemet takart, ahogy az egy ilyen szervezet vezetőjéhez illik. A beosztottjait azonban tisztelte és igyekezett jó kapcsolatot kialakítani velük. A férfi beljebb invitálta a félelfet, majd helyet foglaltak.

-Még hamarabb is jött, mint amire számítottam-mondta elégedetten.

-Amint megkaptam a levelet, rögtön útnak indultam-felelte a félelf.

-Helyes! Igazán örülök, amiért nekünk dolgozik, Darn. Manapság sajnos egyre ritkábbak a megbízható emberek…Na de térjük is a tárgyra. Nemrég Lila Sárkány lovagok érkeztek a környékre, hogy a szervezetünk után szaglásszanak. Valamiért most minket szemeltek ki maguknak, és ugye mondanom sem kell, hogy elég sok kellemetlenséget okoztak nekünk az utóbbi időben…

Darn dühösen vette tudomásul, hogy a lovagokkal kapcsolatos gyanúja beigazolódott.

-Jelenleg az egyik legfontosabb kereskedelmi utat tartják felügyelet alatt, amin keresztül a Sárkánypartra szállítjuk az árut az ottani ügyfeleinknek. Rabszolgák, tiltott áruk…tudja a szokásos. A karavánjainkat rendszeresen megtámadják, a rabszolgákat pedig felszabadítják. Emellett még Sárkánypart határának közelében is tanyát vertek-innen indítják el a felszabadító hadjárataikat. Rendkívül kellemetlen egy helyzet.

-Sárkánypartál?!-kérdezte megdöbbenve Darn, aki abból az országból származott-Mi a fenét keresnek ott?! Sosem hittem volna, hogy arrafelé merészkednek…Amikor nagyon jól tudják, hogy a törvényeik ott fabatkát sem érnek, és a tolvaj klánok uralnak mindent!

-Pontosan emiatt telepedtek le csak a határon. Magába az országba ők sem mernének bemenni. De egy szó, mint száz: azt akarom, hogy maga és a csapata számolja fel ezt a kis jótétemény bandát, mielőtt jelentősebb veszteségeket okoznának nekünk. A vezetőjük egy Vasile Savonil nevű ember. Őt mindenképp el kell távolítani!

-Ezer örömmel!-bólintott a félelf-De mondja csak…miért pont engem jelölt ki erre a feladatra? Hiszen sok beosztottja van, akik-

-Nos, maga az egyik legjobb emberünk. És mivel a Sárkánypartról származik, úgy gondoltam jobban el fog igazodni azon a környéken, mint mások. Igaz ami igaz, a katonáimmal lerohanhatnám a táborukat, de nem akarom nagy dobra verni a dolgot…Még a végén újabb lovagok jönnének a régiek helyébe. Olyan csendben kell elintézni az ügyet, amennyire csak lehet. És van még valami: ha lehet, most az átlagnál jobban vigyázzon a Lángoló Ököl katonákkal! Van egy olyan érzésem, hogy Layson Sken és társai a lovagok kezére játszanak.

-Értem. Hát akkor holnap el is indulunk.-mondta Darn és felállt.

-Kívánom, hogy sikerrel járjanak!-mondta Waryn.

*

Miután kiléptek a Vas Trón kapuján, a csapat tagjai szétszéledtek a városban, mindenki a maga ügyét intézve. Drayson a varázsboltba ment vásárolni, Crashan és Darn pedig a helyi kovácshoz. Raith még mindig nem jött vissza, Veldrin meg szokásához híven eltűnt. Ez azonban nem túlzottan zavarta Darn-t, mert a drow azért mindig időben megjelent, ha szükség volt rá.

-A legutóbbi csatám során rájöttem, hogy ez a fajta páncél mégsem nekem való-magyarázta a félelf a kovácsnak a vértjére mutatva-Inkább valami olyasmi kellene, mint az Ankheg páncél: könnyű, de erős.

A kovács arca erre felderült.

-Ó, Ankheg páncélt tudok magának készíteni! Nem messze innen, a földeken sok olyan bogár él!

Erre a mondatra a kardok között kotorászó Crashan felkapta a fejét, majd csalódottan leeresztette, miután meghallotta a főnöke válaszát.

-Tudom. De sajnos most nincs időm arra, hogy Ankheg-ekre vadásszak. Sürgős dolgom van.

-Értem-felelte az eladó, azzal elővett egy hatalmas ládát, tele páncélokkal és elkezdett keresgélni-Szóval könnyű legyen, de erős? Nézzük csak…Meg is van! Nagy szerencséje van uram! Úgy emlékeztem, hogy már nincs több ebből…Ez az egyik legjobb fajta páncél, amit készíteni szoktam!-jelentette ki büszkén.

A páncél, amit felmutatott, halványzöld volt, és egy farkas alakja volt a hátára festve. Darn megvizsgálta, és valóban jónak tűnt.

-Ez tényleg remek. Mennyibe kerül?

-8000 GP. Gondolom megérti, hogy miért ilyen drága…

-Semmi akadálya! Megveszem!-jelentette ki határozottan a félelf. Most kaptak egy halom pénzt a Waryn Kast-tól, nameg még abból, amit a banditáktól szereztek is volt még bőven, úgyhogy most nem volt oka hogy spóroljon. Miután megkötötték az üzletet, a kovács gyanakodva megszólalt.

-Mi baja van?-kérdezte a félorkra mutatva, aki minden egyes kardot, amit kivett, centiről centire megvizsgált gyanakvó tekintettel-Talán azt hiszi, hogy nem jók a fegyvereim? Én kifogástalan fegyvereket készítek!

-Tudom, hiszen ezért jöttünk ide-mosolygott Darn-Csak tudja…nemrég volt egy kis gond a régi kardjával, és azóta kissé bizalmatlan.

Crashan ekkor magához vett egy termetes kardot és a pulthoz vitte. Amikor kifizette, a kovács minden rezdülését figyelemmel kísérte, attól félve, hogy megint átvágják. Darn majdnem felnevetett. Úgy tűnt, hogy Drayson korábbi rosszmájú megjegyzése nagy hatást gyakorolt a félorkra…

*

Ezt követően az útjukat az Elfdal nevű fogadó felé vették, ahol szobát béreltek maguknak. A félork felment az emeletre aludni, Darn viszont nem érezte álmosnak magát. Inkább leült egy asztalhoz és a helyiek előadását figyelte. Éppen az egyik bárd teljesítményén sajnálkozott, amikor észrevette, hogy megérkezett a félszerzet barátja.

-Üdv, Raith! Remélem azért maradt még valami érték a városban…-mondta Darn.

A hobbit erre csak elmosolyodott és leült a félelf mellé.

-Ma egy igazi csemegét sikerült szereznem! Ezt figyeld!-mondta, azzal benyúlt a táskájába.

A félelf kíváncsian várta, hogy mit húz elő belőle. Az a valami, ami a félszerzet táskájában lapult hosszúkás, henger alakú volt, három támasztólábbal és valami tükörféleséggel a végén. Darn mintha látta volna valahol ezt az izét…Aztán beugrott neki, hogy hol.

-Megőrültél?! Dugd el gyorsan!-mondta riadtan, majd gyorsan lenyomta a hobbitot az asztal alá, aztán ő is elbújt alatta.

-Elővigyázatosabb is lehetnél! Mi lesz, ha ezt meglátják nálunk?!

Raith továbbra is bőszen vigyorgott, szemlátomást nagyon meg volt elégedve magával.

-Ezt arról a kiállításról…A Csodák Nemes Házából hoztad el, igaz?-kérdezte Darn előre félve a választól.

Raith bólintott.

-Ezúttal túl messzire mentél! Ez már nagyon durva! Ha ezt megtalálják nálunk a Lángoló Ököl katonák, élve fognak megnyúzni minket! Főleg engem! Te is nagyon jól tudod, hogy már régóta fáj rám a foguk, és ez a lopás alkalmat adna nekik arra, hogy letartóztassanak!

-Ugyan már!-legyintett Raith-Azok túl bénák ahhoz, hogy megtalálják! De nem ez a lényeg: van valami fogalmad arról, hogy mennyit ér ez a teleszkóp?

Darn megcsóválta a fejét.

-Legalább 10.000 GP-t!

A félelfnek erre leesett az álla és a dühös arckifejezését lassan sejtelmes mosolygás váltotta fel.

-Ha jobban belegondolok, ez nem is volt olyan rossz ötlet tőled, Raith!-mondta, azzal barátságosan hátba veregette a hobbitot-Végülis kit érdekelnek azok a hülye katonák?

Kibújtak az asztal alól és gyorsan eldugták a cuccost, amit Darn rögtön magához is vett. A félszerzet tiltakozására csak ennyit felelt:

-Mint csapatvezérnek, kötelességemnek érzem, hogy egy ilyen értékes dolgot magam tartsak felügyelet alatt. Engem úgysem mernek itt megtámadni!

-Miért, engem talán megtámadnának?!

-Erre a kérdésre valóban nehéz válaszolni-gúnyolódott Darn-Nyugalom! Hiszen te is tudod, hogy nem fogom lenyúlni.

Ekkor hirtelen megjelent Drayson az asztaluknál.

-Bejártam az egész kocsmát, de nem találtalak titeket! Hol a fenében voltatok?!-kérdezte ingerülten.

-Az asztal alatt…-felelte Darn.

Drayson felvonta a szemöldökét és gyanakodva nézegette őket. Nem emlékezett rá, hogy ezek ketten bekaptak volna valamilyen leamortizáló varázslatot, de a szüntelen vigyorgásukból és a furcsa viselkedésükből ítélve valami ilyesmi történhetett…Mikor tíz perccel később is ugyanúgy vigyorogtak, mint a vadalma, a varázsló nem bírta tovább cérnával:

-Miért van ilyen fene nagy jókedvetek? Talán rajtam nevettek valamiért?!

-Nem-válaszolta a félelf-Csak éppen 10.000 arany van kilátásban.

A varázsló nem szólt, csak ismét felvonta a szemöldökét. Darn azonban észrevette a szemében a csillogást a pénz hallatán.

Ekkor valaki olyan lépett be a kocsma ajtaján, akivel Darn a legkevésbé sem akart találkozni, pláne nem most: Layson Sken. A férfi a Lángoló Ököl katonák parancsnoka volt, és Darn azóta hadilábon állt vele, mióta először tette a lábát Baldur Kapujának utcáira. A parancsnok jól tudta a félelfről, hogy a Vas Trónnak dolgozik, de mindeddig nem sikerült rábizonyítania semmit, mint ahogy magára a szervezetre sem. Két katonával érkezett, és amikor meglátta Darn-t, gyilkos pillantást vetett rá. Darn válaszképpen megeresztett felé egy gúnyos félmosolyt, de belül hatalmasat dobbant a szíve.

Nagyon remélte, hogy a férfi nem az ellopott múzeumi tárgy miatt jött ide. Akkor biztos, hogy náluk fogja legelőször keresni…De úgy tűnt, hogy mégsem emiatt van itt. Ő meg a katonái a fogadós felé vették az irányt, és italt rendeltek maguknak.

-Még ma értékesítjük az árut valahol!-jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon Darn-Meg akarok szabadulni tőle, amilyen gyorsan csak lehet!

-Milyen áruról beszéltek, ha szabadna tudnom?-kérdezte gyanakodva Drayson.

-Megmutatom!-mondta lelkesen a hobbit.

-Ne merd még egyszer elővenni!-mondta fenyegetően Darn.

A félelf riadtan a pult felé nézett, de a katonák békésen iszogattak tovább, mint azelőtt.

-Túl feltűnő lenne, ha kimennénk az utcára…nyomás, felmegyünk az emeletre!

Azzal felállt és elkezdte őket tuszkolni a lépcső irányába. Fent bementek Darn szobájába és magukra zárták az ajtót. A hobbit letette terhét a szoba közepére, Drayson meg leült az asztal melletti székre és kifejezéstelen arccal bámulta a rejtélyes csomagot. Darn az ajtó közelében maradt, hogy hallja, ha jön valaki.

-Most mutasd meg neki, Raith!-mutatott a félelf a táskára.

A félszerzet engedelmeskedett és kivette belőle a teleszkópot. A várt hatás azonban elmaradt.

-Na és? Mi ebben olyan nagyszerű?-kérdezte a varázsló.

-Ez egy teleszkóp-

-Azt én is látom.-szólt közbe Drayson.

-…és 10.000 aranyat ér! A Lantáni gnómok kiállításról lopta el a mi drága barátunk-fejezte be a félelf.

-Ilyen ostobaságra is csak egy hobbit képes.-jegyezte meg rosszindulatúan a thay-i-De úgy tűnik most hasznunkra válik. Már csak egy apróság van hátra: hol fogjuk ezt eladni és kinek?

-Engem ne kérdezz!-tárta szét a karját Darn-Raith lopta el, nyilván tudja, mit kell csinálni vele.

-Nem tudom.-felelte ártatlanul a hobbit.

Drayson bevágott egy fintort, Darn pedig megrökönyödve nézett a tolvajra.

-Te teljesen hibbant vagy?!-mondta ingerülten-Miért loptad el, ha nem is tudsz vele mit kezdeni?! Szándékosan meg akarsz öletni minket?!

-Ez nem az én dolgom. Csak az, hogy ellopjam, ami kell.

-De ki kérte, hogy lopd el, mi? Megőrülök tőled! Esküszöm, ha ez a vacak nem érne ennyit, megetetnélek Crashan-nal!

Azzal dühösen leült az ágyára és a párnát a fejére rakta.

-Ha még nem készültek ki teljesen az idegeid, elmondanám, hogy van egy javaslatom.-mondta nyugodtan Drayson.

-Halljuk!-hallatszott a félelf hangja a párna alól.

-A tolvajcéhnél értékesíthetnénk…

-Nem is rossz ötlet!-mondta Raith-Hiszen máskor is „kereskedtünk” már velük!

Darn erre levette a fejéről a párnát.

-Nem szívesen üzletelek velük, de úgy tűnik most ez az egyetlen megoldás…-mondta kelletlenül. Megyek, felébresztem Crashan-t. Ti meg keressétek meg Veldrint, biztos itt kószál valahol a környéken. Kell egy kis erősítés, sosem lehet tudni, hátha rosszra fordulnak a dolgok…

*

-Hé Crashan, ébresztő!-mondta a félelf és megbökdöste a barátját.

Csak egy hatalmas horkantás volt a válasz majd a félork a másik oldalára fordult. Darn mással próbálkozott: tapsolt egy nagyot, amivel végre sikerült felébresztenie Crashan-t.

-Mi van? Mi a fenének ébresztettél föl?-hangzott a morgolódás.

-Ne engem szidj, hanem azt az idióta félszerzet barátunkat...aki miatt hamarosan gazdagok leszünk.

-Miről beszélsz? Teljesen összezavarodtam...

-Mindegy, csak kelj már fel!

Miután kiléptek a fogadó ajtaján, a többiek már várták őket a sötételf társaságában. Darn dióhéjban elhadarta nekik a helyzetet, aztán elindultak a kivilágított utcákon. Még este is jó pár ember kószált itt, így szerencsére nem volt olyan feltűnő, hogy ilyen késői órán mászkálnak a városban. Még a boltok egy része is nyitva tartott. Miközben meneteltek, a félelfnek megakadt a szeme egy bolt feliratán. A hirdetés alapján itt mindenféle kütyüt és régiséget el lehetett sózni. Úgy gondolta, hogy érdemes lenne megpróbálni a dolgot…Megfordult és szemügyre vette a csapatát.

-Veldrin, Crashan, ti gyertek velem! Drayson, Raith, ti pedig várjatok itt és figyeljetek, hogy nem jön-e valaki!-mondta.

Nem véletlenül választotta a félorkot és a sötételfet maga mellé: velük rendkívül hatásosnak bizonyultak a fenyegetések, sokszor már a puszta jelenlétük elégnek bizonyult.

-Nem lesz egy vidám látogatás, az biztos…-vigyorgott magában a félelf.

A bolt meglehetősen kicsi volt, a polcokon pedig csupa furcsa tárgy sorakozott. A tulaj, egy idősebb gnóm az asztalra borulva aludt. Ugyan a boltját még nem zárta be, de bizonyára unalmában elnyomta az álom. Darn odament hozzá és megbökte.

-Hé!-riadt fel a kisember-Ó, egy ügyfél! Elnézést kérek, amiért nem voltam ébren…

Ekkor észrevette Darn mögött a többieket is, mire nagyot ugrott rémületében.

-Van valami, amit el szeretnék adni. Nagyon értékes.-mondta a félelf.

-P..persze, mutassa csak!-mondta félős hangon a gnóm miközben igyekezett levennie a szemét a cseppet sem bizalomkeltő párosról a félelf háta mögött..

Darn az asztalra tette a teleszkópot.

-Ó!-nyögött fel a boltos-Ez…ez…egy teleszkóp!

-Pontosan!-bólintott komolyan Darn.

-Nézze, én ezt nem vehetem meg magától…-kezdte a gnóm.

Darn összehúzta a szemöldökét.

-Tudom, hogy honnan való…Ha ezt észreveszik nálam, becsukják a boltomat, és…

-Annál sokkal rosszabb dolog fog történni, ha nem veszi meg, nekem elhiheti!-mondta fenyegetően a félelf.

-Most nem csak a katonákról van szó!

Darn előrenyúlt és elkapta a gnóm grabancát.

-Ugyan mi lehetne rosszabb a halálnál?-mondta, miközben a másik keze a kardjára vándorolt.

-Figyeljen, azt hiszem tudok valakit, aki ezt megvenné öntől!-mondta kétségbeesetten a boltos.

-Nocsak! Ki vele!

-Innen olyan három saroknyira van egy szürke ház…

-Ismerem-vágta rá Darn.

-Sz…szóval ismeri…jó. Ott keressen meg egy Sid Evenvod nevű fiatalembert.

-Gondolom nem szükséges mondanom, hogy ha átmer minket vágni, akkor esküszöm, hogy az Abyss pokla semmi lesz ahhoz képest, amit kapni fog tőlem!

A gnóm csak rémülten bólogatott. A szürke ház, amiről beszélt, a tolvajcéh hadiszállása volt. Úgy tűnt mégsem ússzák meg az ottani látogatást, de most már legalább annyival könnyebb dolguk volt, hogy tudták kit kell keresniük.

-Az előbb erre jött két Lángoló Ököl katona, akik nagyon bámultak minket.-mondta kelletlenül Drayson, mikor a félelf és társai kijöttek a boltból.

-Nos, eladni nem sikerült, de már tudjuk, hogy ki az, akinek szüksége van rá.-mondta a félelf.

-Akkor siessünk, mielőtt újabb kört tesznek errefelé azok az átkozottak!-válaszolta a varázsló-Az előbb is túl nagy volt a kísértés, hogy közéjük vágjak egy villámot!

*

A tolvajcéh hadiszállása egy teljesen átlagos háznak tűnt. Az előtér, amely két szobából állt, úgy volt berendezve, mint egy szegényebb polgári lakás a gyanú elkerülése végett. Itt mindig három férfi tartózkodott, akik számon kérték a jelszót az illetékesektől. Amint ez megvolt, felfedték a titkos átjárót, amin keresztül a hátsó szobákba lehetett eljutni, ahol a tolvajok tevékenykedtek. Darn eddig csak kevésszer járt itt, akkor is csak kényszerből. Nem volt ínyére a tolvajvezérrel való üzletelés, mert az ravaszul mindig addig csűrte-csavarta a dolgokat, mire a tárgyalófelei nyeresége jelentősen megcsappant az ő javára.

Nasan-így hívták-sosem fedte fel teljesen az arcát idegenek előtt a saját biztonsága megőrzésének érdekében. A csuklyáját mindig jól az arcába húzta, így csak a szeme és a szája látszott ki alóla.

Amikor meglátta, hogy kik érkeztek, rögtön felcsillant a szeme mint mindig, ha új kisemmizhető áldozatot fedezett fel.

-Áhá! Darn, jó hogy látom!-mondta Nasan azzal a jól ismert ravasz mosollyal, amit a félelf legszívesebben egy fél téglával törölt volna le a képéről.

-Üdv, Nasan!-válaszolta kelletlenül Darn-Sid Evenvod-ot keresem. Azt mondták itt van.

-Valóban, Sid pár napig itt tartózkodik nálunk. Hát aztán?

-Van egy kis üzletelni valóm vele.

-Ó, hát nem velem akar üzletelni? Ez nagy csalódás a számomra…

-Sajnálom, de ez most egy kivételes ügy.

-Hát jó, de azért remélem legközelebb szerencsém lesz…Jobbra a negyedik szobában megtalálja.

A félelf bólintott, majd bekopogott az említett szoba ajtaján. Meglepetésére egy egészen fiatal férfi nyitott ajtót. A ruházata alapján kétségtelenül a nemesi rangot élvezte.

Biztos valamelyik korrupt nemesi család sarja…a nemesek általában nem szoktak tolvajokkal barátkozni.-gondolta Darn.

-Ó, jó estét!-mondta meglepetten a fickó-Nem számítottam ilyen későn látogatókra…Megkérdezhetném, hogy ön kicsoda?

-A nevem Darn Salaut és azért jöttem, hogy eladjak magának valamit.

-Igazán? Akkor kerüljön beljebb!-mondta, azzal betessékelte a félelfet a szobába.

-Úgy hallottam hogy maga érdeklődik a teleszkópok iránt.-fogott bele Darn.

-Nos, aki ezt mondta, az jól gondolta! Miért, talán tudna nekem segíteni ez ügyben?-kérdezte egyre növekvő kíváncsisággal az ifjú.

-Ami azt illeti, van itt nálam egy ilyen.

A nemes arca felderült.

-Hihetetlen! Honnan szerezte? Én végigjártam érte az egész várost, de nem jártam sikerrel! De hát nem is csoda, hiszen a Lantán szigetén élő gnómok készítik őket, akik nemigen adják el a találmányaikat idegeneknek…

-Mondjuk úgy, hogy van egy rendkívül ügyes ismerősöm…-válaszolta titokzatosan a félelf, majd elővette a teleszkópot.

A férfi magánkívül volt az örömtől, úgy nézegette a kezében a szerkezetet, mintha az egy hatalmas gyémánt lenne.

-Tényleg hihetetlen…na de mennyibe fog ez nekem kerülni?-kérdezte némi gyanakvással a hangjában.

-Tisztában vagyok azzal, hogy mi az értéke ennek a valaminek. 10. 000 GP-t kérek érte, ennél lejjebb nem alkuszom!-jelentette ki határozottan a félelf. Ez rengeteg pénz volt, de egy nemes csak nem rokkan bele ekkora összegbe, pláne ha még tolvajokkal is lepaktál.

A fickó rövid ideig vívódott magában, majd megszólalt:

-Ha ez az ára, rendben, megfizetem. Máshonnan úgysem tudnék egy ilyet szerezni…

-Remek!-mondta a félelf egy vigyor kíséretében.

Miután megkötötték az üzletet, Darn nagy megkönnyebbülést érzett. Most már végre a rájuk bízott feladattal foglalkozhattak…

Vissza