3. fejezet

-Mi volt ez?-kérdezte idegesen Raith, mikor a közelből dobszót hallottak.

-Biztos csak a druidák szórakoznak.-vont vállat Darn.

Este volt, mindannyian a tűz körül ültek a Nyújtózkodó erdőben. Fáradt arcukat a tűz fénye narancssárga fénybe burkolta. Még reggel indultak el Baldur Kapujából, de még így is csak az út felét tették meg.

-Na de hol is tartottam?-folytatta a félelf-Ja, megvan! Szóval azért nem beszéltem még eddig nektek a küldetésről, mert túl kockázatos lett volna. Tudjátok, a Lángoló Ököl katonák miatt. Mindenhol ott ólálkodtak, és nem akartam kockáztatni, nehogy meghalljanak minket.

A feladatunk egy templomos lovag tábor likvidálása lesz. Sárkánypart határánál vertek tanyát, és folyamatosan szabotálják a Vas Trón karavánjait.

Drayson, aki eddig csukott szemmel egy farönknek dőlve pihent, most hirtelen felült, amivel sikerült jól ráijesztenie a többiekre, akik azt hitték, hogy alszik.

-Na ne!-csattant fel a thayi-Öten harcoljunk egy egész tábor ellen?! Hiszen már a múltkor is befürödtünk velük!

-Pedig azok csak négyen voltak!-tette hozzá a félszerzet.

-Ugyan dehogy! Természetesen lesznek segítőink! Sárkányparton már ott várnak minket a Vas Trón felbérelt zsoldosai. Velük együtt fogjuk megtámadni a lovagokat.-válaszolta Darn.

-Na, ez már mindjárt jobban hangzik!-mondta a varázsló-De még így is nehéz dolgunk lesz.

-Nem mintha eddig olyan könnyű életünk lett volna.-vonta fel a szemöldökét a félelf-Nameg kaptunk mi már nehezebb feladatokat is.

-Sembiára gondolsz?

-Például. Nem túl nehéz nem elfelejteni azt az estét…

-Hát azt tényleg nem!-szólt közbe a félork-Még most is a hideg futkos a hátamon, ha eszembe jut az a-

-Na jó, ezt inkább hagyjuk, oké?!-vágott közbe Raith-Nincs kedvem felidézni a történteket…

-Nekem úgyis van még mondanivalóm.-mondta Darn-Majd ha megérkeztünk Sárkánypartra, meg kell keresnünk egy Luel nevű elf tolvajt, aki szintén a Vas Trónnak dolgozik. Ő majd elvezet minket a zsoldosokhoz, hogy megbeszéljük velük a részleteket.

Veldrin elkezdett kuncogni.

-Nem gondoltam volna hogy egy darthiir (a sötételfek így hívták a felszínen lakó elfeket, jelentése áruló) beáll tolvajnak. Képes bepiszkítani az angyali arcát!-mondta gúnyosan.

Crashan erre felröhögött, és még Darn is elmosolyodott. Félelf létére nem túlzottan zavarták Veldrin efféle megjegyzései az elfekkel kapcsolatban. Ő inkább embernek, mintsem elfnek érezte magát. Ez részben azért volt, mert emberek között nevelkedett, nameg azért, mert az elfek nem voltak túl szimpatikusak neki. Túlságosan fennhordták az orrukat, és általában lenézték a többi fajt. De a legmegszégyenítőbb dolog a félelfeket érintette, akikre szánakozva néztek…ez volt az, amit Darn nem bírt elviselni. Ha eszébe jutott az elfeknek az a fajta nézése, úgy érezte, mintha valaki arcul ütötte volna.

Ekkor megint felhangzott a közelből az előbbi dobolás.

-Remélem nem fogják ezt egész este csinálni.-jegyezte meg Darn, miközben hátradőlt-Nem szeretnék kialvatlan lenni holnap.

*

Reggel igencsak kellemetlen meglepetésben volt részük: miután felszedelődzködtek és útnak indultak, nem sokkal később találkoztak egy csapat druidával, akik cseppet sem tűntek barátságosnak. Darn-ék nyugodtan meneteltek az erdei ösvényen, amikor egyszer csak neszezést hallottak a bokrokból. A druidák egyenként kiléptek a takarásból és bekerítették őket. Darn és a társai fegyvert rántottak, de mivel a jövevények nem támadtak, leeresztették őket. A banda vezetője egy fiatal, szigorú tekintetű nő volt. Nem mozdultak, de nem is szóltak semmit. A kínos hallgatásnak végül Darn vetett véget.

-Mi a helyzet? Tudtommal nem csináltunk semmi olyat, amivel megbolygattuk volna az erdőt.-mondta.

-Az erdő ellen nem, ellenünk viszont vétettetek! Elloptátok az áldozati köveket!-jelentette ki a nő.

-Már bocsánat, de itt valami fatális félreértés van! Mi nem loptunk el semmit! Nem is tudjuk hogy mik ezek az áldozati kövek amikről szó van.-szabadkozott a félelf.

-Ne is próbáljátok tagadni! Jól tudjuk, hogy ti voltatok! Adjátok ide, különben erőszakkal vesszük vissza!

Darn ránézett a társaira, de ők is ugyanolyan értetlenül néztek, mint ő.

-Mindig is tudtam hogy a druidák idióták.-mormogta oda a mellette álló Raith-nek Drayson.

-Nem akarunk összetűzést veletek, de úgy látom hogy nincs más választásunk, mert nem hisztek nekünk.-folytatta a félelf.

A druidák egymásra néztek, bólintottak, majd megidéztek pár termetes fekete medvét. Az állatok vicsorogva meredtek rájuk, teremtőik parancsára várva.

Drayson kilépett Darn háta mögül, és megszólalt.

-Á, szóval megidézett állatokkal támadtok! Egész véletlenül nekem is ez a szakterültem…Lássuk mit érnek a szánalmas medvebocsaitok az én lényeimmel szemben!-mondta ördögi mosollyal az arcán.

Darn jól ismerte ezt a mosolyt, ami semmi jóval nem kecsegtetett. A varázsló sokszor még a társai testi épségét is veszélyeztette, ha nagyon belelendült egy-egy pusztítóbb varázslatba.

Igaz, most „csak” valamilyen szörnyet készült megidézni, de ettől még a félelf egyáltalán nem lett nyugodtabb.

A varázsló a legerősebb és legnagyobb démont, a „kapuőr”-t idézte meg, ami druidák medvéit szó szerint elsöpörte. Azonban nem örülhettek sokáig, mert a démon miután végzett a medvékkel, hátrafordult, és őket vette célba. Már nagyon közel járt Darn-hoz, amikor Drayson-nak eszébe jutott hogy mit felejtett el. A varázsló rezzenéstelen arccal vetett egy oldalpillantást a félelfre és csettintett egyet az ujjával, mire a szörny rögvest irányt változtatott.

-Csakhogy eszedbe jutottunk mi is!-dohogott Darn. Tulajdonképpen nem lepődött meg: a varázsló rendszerint figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy a csapat többi tagjára sem ártana démonok elleni védővarázslatot szórni.

Hála a démonnak a csata nem tartott sokáig, az ellenségeik hallottak voltak. Kivéve a vezetőt, akinek pech-ükre sikerült elmenekülnie farkas képében.

-Most biztos leadja a drótot a többi tagnak. Nem vagyok nyugodt.-mondta Darn-Jobb lesz ha minél előbb kijutunk ebből az átkozott erdőből, mielőtt a nyakunkon lesz az egész bagázs. Szedjük a lábunkat!

*

Meglepetésükre az út további része egész nyugalmasnak volt mondható. Darn már kezdett abban reménykedni, hogy a druidák visszavonulót fújtak, látván hogy nem egy egyszerű csapattal van dolguk. Az elvesztett öt emberük elég nagy érvágás lehetett nekik. Megállni azonban-biztos ami biztos alapon-nem mertek. Még az evés kedvéért sem, ami Crashan-t elég rosszul érintette. A félork éppen a zsákjában matatott élelem után, amikor a mellette haladó Drayson észrevett valamit a cuccai között.

-Hé! Azokat meg honnan szerezted?!-kérdezte két ovális kavicsra mutatva, amiken furcsa írás díszelgett-Ezeket a druidák titkos nyelvén írták! Habár egy szót sem értek belőle, az írásukat azért felismerem.

Darn kíváncsian odament hozzájuk, mire a félork vonakodva bár, de odaadta neki a köveket.

-Tényleg érdekesek…honnan valók?-kérdezte a félelf.

-Itt, az erdőben találtam őket még tegnap este. Gondolom jó sok pénzt érnek.

-És hol voltak pontosan?

-Mit tudom én! Pár kavics között, valami sziklán.

-Az a pár kavics nem a druidák rituáléjához tartozik egész véletlenül?-tette fel a kínos kérdést Drayson.

Erre aztán csönd támadt. Valószínűleg mindegyikük fejében ugyanazok a gondolatok kavarogtak. Darn nem válaszolt semmit, helyette ott, ahol volt, az út közepén leült a földre és az arcát a kezébe temette. Elszámolt tízig, majd látszólag nyugodt hangon megszólalt:

-Komolyan mondom, a végén még átvedlünk rablóbandává! Miért van az mostanában, hogy mindenki késztetést érez arra, hogy ellopjon valamit?!

-Nagyon sötét volt, nem is láttam, hogy mi az! Csak a betűk világítottak, azokat láttam. Azért nem vagyok annyira hülye, hogy ne ismerjek fel egy szentélyt!-szabadkozott a félork.

-Szerintem inkább a te fejedben volt sötétség…-jegyezte meg Drayson, mire Crashan fenyegetően rávicsorgott.

Darn nagyot sóhajtott. Ó, hát persze!-tört fel a félelfben a felismerés. Az éjszaka egyszer felébredt, és nem látta Crashan-t sehol. Akkor nem tulajdonított különösebb jelentőséget a dolognak…azt hitte hogy a félork megint felkelt zabálni vagy ilyesmi. De ezek szerint amíg ők aludtak, addig ő nagy vidáman druida köveket gyűjtött. Bár lehet hogy nem akkor…Crashan többször is lemaradt tőlük még mielőtt letáboroztak volna…Valószínűleg akkor bukkant rá a szentélyre. Végülis teljesen mindegy. A lényeg az, hogy bajt hozott a fejükre! Más se hiányzott most nekik, csak egy feldühödött druida banda!

-Jól van, ezen már nem érdemes siránkozni!-mondta végül-Inkább próbáljunk valahogy kikeveredni a bajból! Azzal szerintem semmit nem érünk el, ha itt hagyjuk a köveket…az egyetlen megoldás az, ha kereket oldunk.

A többiek egyetértően bólintottak és folytatták az utat. Amikor megérkeztek egy hídhoz, nagyon megörültek, ugyanis ez azt jelentette azt hogy már az erdő végénél járnak. A híd alatt egy gyors sodrású folyó hullámzott. Darn óvatosan rálépett az egyik deszkára.

-Biztonságosnak tűnik.-jelentette ki-Azt hiszem gond nélkül át tudunk rajta kelni.

Ekkor a félelf észrevett valamit: a híd másik végében egy varjú ült az egyik cölöpön. Eddig úgy tűnt hogy alszik, de most kinyitotta a szemét és érdeklődve szemlélte őket. Darn-nak sehogy sem tetszett az állat, valami nem stimmelt vele. A tekintete olyan furcsának, már-már emberinek tűnt…A félelf rossz előérzete be is igazolódott: a madár, mikor a közelébe értek, hirtelen szárnyra kapott és emberré változott. Egy férfi volt az, méghozzá egy druida. Elmosolyodott, majd villámgyorsan előhúzott egy kést, amivel elkezdte a hidat tartó köteleket nyiszálni.

-Mi a…?!-kezdte Darn-Futás vissza amíg lehet!

Drayson belekezdett volna egy varázslatba, de rájött hogy ehhez már túl késő van, így a többiekkel együtt elkezdett rohanni visszafelé. Azonban a druidának időközben sikerült a művelet. Azoknak a szerencséseknek, akik hátul voltak-Raith, Veldrin és Drayson-sikerült még időben a partra érniük, Darn és Crashan viszont belezuhantak a folyóba. A félelf utolsó emléke az volt, amint a társai tehetetlenül néznek utána, majd a becsapódás erejétől elvesztette az eszméletét.

-Átkozott druida!-kiáltott fel Drayson, miután Darn és Crashan eltűntek a folyó habjai között.

A varázsló szemében fenyegető tűz lobbant, ahogy a férfi felé fordult. A druida ekkor eszmélt csak rá, hogy ideje lenne eltűnnie a helyszínről, mert ezekkel nem bír el egyedül. Az eredeti terv szerint az egész bandának a folyóba kellett volna vesznie, de mivel hárman közülük megúszták, ezért menekülnie kellett. Gyorsan alakot váltott, és elrepült volna, ha Raith nem lép közbe: alighogy felszállt, a félszerzet felemelte a számszeríját, és keresztüllőtte egy nyíllal. A madár holtan zuhant vissza a földre. Drayson odasietett és megbökdöste a csizmája orrával.

-Halott. Milyen kár, pedig szívesen elbántam volna vele!-mondta dühösen.

-Én a társaink elvesztését égetőbb problémának tartom, mint ezt a nyavalyás madarat…izé, druidát!-válaszolta Raith-Most mihez kezdünk?!

-Itt maradunk!-mondta a varázsló, aki rögtön megragadta az alkalmat arra hogy átvegye az irányítást-Ha elmegyünk innen, akkor végképp el fogjuk veszíteni egymást!

-De hát azt sem tudjuk hogy élnek-e egyáltalán! Itt várhatunk rájuk az idők végezetéig, ha meghaltak!

-Ugyan, kérlek! Csak nem gondolod, hogy meghaltak?! Ez a kis fürdés meg se kottyant nekik!

-Igen, de ez a „kis fürdés” történetesen egy mély szakadékban történt!

-Akkor mit javasol a nagy hobbit úr, mit csináljunk?-gúnyolódott a varázsló.

Raith nagyot sóhajtott és elfordította a fejét.

-Én viszont tudom, hogy mit fogunk csinálni!-jelentette ki határozottan Drayson, azzal elmormolt egy rövid varázslatot, aminek eredményeként egy apró, szárnyas démon jelent meg előtte.

-Xron!-csattant a varázsló hangja-Lódulj, keresd meg Darn-t és Crashan-t de azonnal! Az imént volt egy kis csetepaté, és elvesztettük egymást. Belezuhantak ebbe a folyóba.

A démon lepillantott a mélységbe majd elkerekedtek a nagy sárga szemei.

-Húúú de mély!-sipította.

A varázsló fejbe vágta.

-Ezzel te ne foglalkozz! Csináld, amit mondtam!

-De nekem tériszonyom van…-kezdte a démon.

-Indulj most azonnal, különben megverlek, mint a múltkor! Emlékszel?!

Xron erre gyorsan, mint akit puskából lőttek ki, elrepült.

-Elég durván bánsz vele, nem?-jegyezte meg Raith

-Még szép!-válaszolta Drayson-Különben nem engedelmeskedne nekem! Ti, hobbitok túlságosan elnézőek vagytok. Ha Xron a tiéd lenne, már rég a fejedre nőtt volna!

A félszerzet erre csak vállat vont. Most hogy vége lett a vitának, feltűnt nekik, hogy a sötételfjük eddig egy árva mukkot sem szólt. Sőt, nem is volt mellettük.

-Imádom, amikor csak így szó nélkül eltűnik.-morogta Drayson.

-Nem tűnt el, ott áll!-mutatta Raith.

A drow nem messze tőlük, kivont karddal állt az úton, mintha várna valamire.

-Mit csinálsz Veldrin?-kérdezte a hobbit.

Veldrin nem válaszolt rögtön, csak a fülét hegyezte.

-Jönnek.-jelentette ki tömören.

-Kicsodák? A druidák?

-Igen.

-Nagyszerű!-örvendezett a varázsló-Most visszavághatunk nekik!

Raith megcsóválta a fejét, majd lövésre készen feltartotta a számszeríját. Ő cseppet sem örült a dolognak.

*

Darn arra ébredt, hogy a nedves füvön fekszik. Ezek szerint túlélte a zuhanást. De hogy került ki a partra? Hirtelen egy zöld pofa került a látómezőjébe. A félelf megrémült, egy pillanatra azt hitte hogy orkok vagy goblinok fogságába került, de aztán rájött hogy csak a társa az.

-Hogy vagy?-kérdezte Crashan.

-Hát…a körülményekhez képest elég jól.-válaszolta a félelf, majd nagy nehezen felült.

Azon, hogy Crashan túlélte a zuhanást, nem csodálkozott túlságosan. A robosztus félork olyan dolgokat túlélt már, amibe más már rég belehalt volna. Darn csak saját magán lepődött meg.

-Kihúztalak a partra.-mondta a félork, kitalálva Darn gondolatait-Nem volt nagy ügy, pillekönnyű voltál!

-Köszönöm.-mondta a félelf-Egyedül biztosan elpatkoltam volna. Az a fickó aztán jól elintézett minket! De vissza kell találnunk a többiekhez! Bármelyik pillanatban ránk találhat pár druida…

Felállt a földről, de rögtön meg is torpant.

-Egy pillanat! Hol van a katanám?-kérdezte és idegesen körbepillantott.

Az a kard nagyon értékes volt, és sokat jelentett a félelf számára, így jócskán megkönnyebbült, amikor meghallotta Crashan válaszát.

-Ne aggódj, itt van nálam. Meg a másik is.-mondta a félork, azzal átnyújtotta őket Darn-nak-Fura egy kardod van neked…azelőtt még sosem láttam ilyet.

-Nem csoda, hiszen Kara-Tur földjéről származik. Itt, Faerün-ön sajnos nem sok ilyet találni, pedig rendkívül jó minőségű.-felelte Darn, miközben az övébe csúsztatta a katanát-Ez a másik viszont Faerün-i, amint látod. És nálad mi a helyzet? Megvannak a cuccaid?

-A kardom meg a fejszém igen, de a többi mind odaveszett…még az ennivalóm is.

-Hát ez nem jó hír. De ne aggódj, hamarosan kijutunk ebből a gyilkos erdőből, és akkor feltöltheted a készleteidet. Ajaj…úgy látom nálam is hiányzik pár dolog…de a legfontosabb dolgok szerencsére megmaradtak-mutatott az övén függő két kardra.

Gyorsan összepakolták a megmaradt dolgaikat és útnak indultak az erdőbe. Nem volt túl szívderítő ketten bóklászni benne, tudván, hogy egy csomó bosszúszomjas druida vadászik rájuk. Habár kétségkívül Crashan volt a legerősebb a csapatban és nem kellett félteni, ha harcra került a sor, a varázslatok ellen azonban még ő is kevés volt. De az sem javított a félelf hangulatán, hogy csak nagyjából tudták betájolni hogy merre kéne keresni a társaikat. Attól félt, hogy a végén még elvesznek ebben az átkozott erdőben. A paranoia is lassan kezdte a hatalmába keríteni: akárhányszor mozgást hallott vagy látott valahol, rögtön hevesebben kezdett verni a szíve és a kardját szorongatta. Így nem csoda, ha frászt kapott, amikor hirtelen valami szőrös, szárnyas izé ráugrott és a nyakába csimpaszkodott. A mellette lévő Crashan automatikusan emelte a fejszéjét, hogy lecsapjon vele, de látva hogy ezzel Darn fejét is lenyisszantaná, inkább nyugton maradt. A félelf hisztérikusan kapadozott egy darabig, de végül nagy nehezen sikerült lehámoznia magáról a jövevényt. A kardjához kapott, de a mozdulat félbemaradt, amikor meglátta, hogy ki a támadója. Egy apró démon volt az és elég ismerősnek tűnt.

-Hé! Te nem Drayson famulusa vagy?!-kiáltott fel Darn-Nem sokszor láttalak eddig…

-Az vagyok!-válaszolta a démon-A mester elküldött hogy keresselek meg titeket.

-Jól rám ijesztettél! De mi van a többiekkel? Jól vannak?!

-Igen. A mester főleg! Rég adott már ekkora nyaklevest!

-Jó, jó, de hol vannak egyáltalán?

-A hídnál várnak. Majd én elvezetlek titeket oda!

-Ó, az jó lesz! Már nagyon untam ezt a bolyongást!-jegyezte meg Crashan.

*

Ígéretéhez híven Xron elvezette őket a hídhoz, ott azonban nem volt senki.

-Nem értem. Miért mentek el?-kérdezte tanácstalanul Darn.

-Talán megtámadták őket.-mondta Crashan.

-Elképzelhető…de az is lehet hogy csak nem akartak szem előtt lenni. Nézzünk szét egy kicsit a környéken!

Ahogy beljebb mentek az erdei úton, rögtön megmutatkoztak a harc jelei: először pár medve-és farkas tetemre bukkantak, kicsivel odébb meg két halott druidára. Helyenként még a fák is megpörkölődtek, amit valószínűleg varázslat okozott. Hangokat hallottak a közelből, így letértek az útról és arra vették az irányt. Ahogy azt a félelf sejtette, a társai voltak azok.

Veldrin egy fatörzsön ült, éppen a kardját tisztította. Az egyik lába egy druidán volt, aki előtte hevert a földön. Amikor a drow észrevette őket, elvigyorodott.

-Kimaradtatok egy jó kis verekedésből! Élvezet volt elbánni ezekkel a rivvin-ekkel (emberekkel)!-mondta

Drayson kicsivel odébb éppen azzal foglalatoskodott, hogy kiszabadítsa Raith-et a mágikus indák fogságából, amivel a fához kötözték a druidák.

-Siess már!-türelmetlenkedett a félszerzet-Ezek a gazok nagyon szúrnak!

-Jobban haladnánk, ha nem mocorognál annyit!-felelte ingerülten a varázsló-Áh, ezzel nem megyünk semmire! Jobb lesz, ha rászórok egy semlegesítő varázslatot.

Azzal kántált valamit, és a következő pillanatban Raith fehér fények kíséretében már ki is szabadult és lehuppant a fűre.

-Na végre! Erre hamarabb is rájöhettünk volna…-mondta a hobbit.

Csak ekkor vették észre Darn-ékat.

-Á, csak hogy megérkeztetek!-kiáltott fel Drayson.

-Nem vagytok túlságosan meglepődve, amint látom.-mondta a félelf némi sértődöttséggel a hangjában.

-Persze hogy nem! Tudtuk hogy egy ilyen baleset nem vethet véget a pályafutásotoknak!

-Erre azért máskor ne vegyetek mérget, ha lehet! De látom ti sem unatkoztatok, amíg távol voltunk…

-De nem ám! Úgy látszik még mindig nem jöttek rá, hogy fel kéne adniuk. Tőlem idecsődülhet az egész csapat, akkor sem fognak nyerni!

-Jut eszembe, jó ötlet volt hogy utánunk küldted a démont! Nélküle nem tudom hogy találtunk volna vissza…

-Igen, bizonyos helyzetekben jól jön Xron segítsége. De általában véve használhatatlan. Nem értem hogy miért ver a sors vele! Más varázslóknak bezzeg normális famulusuk van!

-Ugyan, hiszen nagy segítség volt most is! De hova lett? Az előbb még itt volt mögöttem!

Gyorsan körülnéztek: Xron éppen az egyik halott druida nyakláncát próbálgatta, ami a külsejéből ítélve mágikus erővel rendelkezett.

-Xron! Mi a fenét művelsz ott?! Hozd csak ide azt, mielőtt mérges leszek!-kiáltotta a varázsló.

A démon a nevének említésére összerezzent és már repült is oda a gazdájához kézségesen.

Drayson levette a nyakáról az ékszert és megvizsgálta.

-Hmm. Ha ez az, amire gondolok, akkor nagyon jól jártunk vele. Te meg ne kutakodj többet, megértetted? Egyrészt mert amit találunk, az a miénk, másrészt pedig lehet hogy el van átkozva!-mondta, aztán eltüntette a démont.

-Ami a tönkrement hidat illeti…-kezdte Darn-nincs valami varázslat, aminek a segítségével átkelhetnénk a folyó fölött?

-Sajnálom, de ebben még én sem tudok segíteni.

-Akkor jó nagy kerülőt kell tennünk. A fenébe is, pedig már olyan közel voltunk az erdő végéhez! Eddig nem sok kedvem volt harcolni, de most szívesen bosszút állnék a druidákon!

-Már ha maradt egyáltalán valaki közülük!-nevetett gonoszan Crashan.

-Igaza van a félorknak-mondta a varázsló-A társulatnak szerintem legalább a fele odaveszett, hála nekünk.

-Annál jobb!-morogta dühösen a félelf és indulásra készen a vállára dobta a táskáját.

*

Amikor végre kinn voltak az erdő szélén, örömmel tették a lábukat a kereskedők útjára, ami Sárkányparthoz vezetett. Már az ország közelében voltak, amikor négy gyanús alak tűnt föl az úton.

-Hé!-kiáltott fel Raith-Ezek nagyon úgy néznek ki, mintha orkok lennének!

-Azok.-válaszolta Darn-Orkok a főúton. Na ilyet se láttam még!

Ahogy közelebb értek hozzájuk, észrevették, hogy az illetők csak félig orkok. De ettől függetlenül biztosak voltak abban, hogy véres kimenetelű lesz ez a találkozás.

-Készüljetek!-figyelmeztette a csapatát a félelf.

A félorkoknak azonban eszük ágában sem volt harcolni. Nem rántottak fegyvert, csak álltak és várták hogy odaérjenek hozzájuk. A félelf a biztonság kedvéért a kezét azért a kardja markolatán tartotta.

-Elnézést!-szólította meg a vezetőjük Darn-t-Nem Calimshan-ból jöttek véletlenül?

-Nem-válaszolta a félelf-Ahányan vagyunk, annyiféle helyről jöttünk. Miért?

-Khm…nem érdekes, csak érdeklődtem. De mondja csak…nem találkoztak útközben pár lovaggal?

Az idősödő félork vezér hangja nyugtalan volt, és a társai is idegesen fürkészték a környéket. Darn és a többiek jelentőségteljes pillantást váltottak.

-Nem. Legalábbis még nem. De ha hinni lehet a pletykáknak, akkor a közelben van egy nagyobb táboruk.

-Igen, erről mi is hallottunk. Hát…akkor köszönjük, csak ennyit akartunk tudni.

-Akkor viszlát!-mondta Darn.

Mikor hallótávolságon kívül voltak, Drayson megszólalt.

-Elég furcsán viselkedtek. Biztos volt egy kis összezördülésük a lovagokkal.

-Szerintem az itt lakók többsége ugyanezt mondhatja el magáról.-mosolygott a félelf, majd felsóhajtott-Micsoda nap! És az igazi harc még csak most kezdődik!

Vissza