4. fejezet

Darn örült, hogy ismét Sárkányparton lehet. A legutóbbi megbízása miatt jó ideje nem járt már itt. Habár a szülővárosa nem itt, Proskur-ban, hanem a távolabbi Nyugatkapuban volt, ezt a helyet is éppúgy szerette. Proskur Cormyr országhatárának környékén lévő nagyváros volt, az ellenséges lovagok minden bizonnyal ezért szúrták ki maguknak ezt a környéket. Mivel a Lila Sárkány lovagok Cormyr-ból származtak, kellőképpen biztonságban érezhették magukat, hiszen bármikor visszavonulót fújhattak, ha nehéz helyzetbe kerültek.

Ez a város ezen kívül egyedülállónak számított Sárkányparton: itt ugyanis nem lehetett olyan gátlástalanul üzletelni és tevékenykedni, mint az ország többi részén. Ebből kifolyólag egész nyugalmas hely volt, ahol a várost uraló kereskedőtanács jelenleg a becsületéről volt híres.

A csapat úgy döntött, hogy keresnek egy fogadót, mielőtt megkeresik Luel-t. Azonban útközben leragadtak a főtér egyik helyi vásáránál, ahol mindenféle egzotikus tárgyat árultak.

Az éles szemű Raith szakmájából adódóan rögtön kiszúrta magának a legértékesebb dolgok egyikét.

-Odanézz!-kiáltott fel izgatottan, és könyökével megbökte a mellette álló Crashan-t-Olmar gyöngyök! Hogy én mióta vadászom ezekre! Gyorsan nézzük meg, hátha lejjebb tudom alkudni az árat!

Darn elmosolyodott: a félszerzetek híresek voltak a gyűjtőszenvedélyükről. Miközben Raith-éket várták, Darn felfigyelt egy alakra a tömegben, aki meredten bámulta Drayson-t. Egy középkorú ember férfi volt az, tetőtől talpig vörösbe öltözve. Nagyon úgy tűnt, hogy varázsló az illető, sőt mi több, egy Vörös Varázsló. Darn kíváncsi volt, hogy odamegy-e hozzájuk, de nem tette. Szólni akart Drayson-nak, de időközben a thay-i is megérezte, hogy figyelik, és a titokzatos alakra függesztette a tekintetét. A két férfi egy darabig méregette egymást, mintha egymás gondolatait próbálnák kiolvasni, aztán Drayson a félelfhez fordult.

-Van egy kis elintéznivalóm-jelentette ki-Mindjárt visszajövök!

-Jó, csak várj még egy percet!-válaszolta gyorsan Darn és a társaihoz fordult-Na jó, mindenki intézze el a dolgait és majd annál a szökőkútnál találkozunk!

A félelf a tér közepén álló, sárkány szobrokkal körülvett műre mutatott. A társai szemügyre vették, majd bólintottak.

-Addig én megkeresem azt a Luelt…-mondta befejezésül.

Drayson szapora léptekkel az idegenhez ment, kezet fogott vele, aztán pillanatok alatt eltűntek a tömegben. Mindenki szétszóródott-kivéve Veldrint. Ez elég meglepő volt, mivel a sötételf mindig eltűnt, amint lehetősége volt rá. Darn kérdő tekintetét látva a drow így szólt:

-Veled megyek.

-Nem akarok összetűzést az elffel, Veldrin…-figyelmeztette a sötételfet Darn, sejtve, hogy mire megy ki a játék.

-Csak kíváncsi vagyok rá, ennyi az egész.-felelte ravasz mosollyal a drow.

Darn gyanakodva nézte pár pillanatig, majd vállat vont.

-Rendben. Csak aztán nehogy megbánjam…

Azzal Luel keresésére indultak. Nem volt nehéz megtalálni: pontosan ott volt, ahol Darn gondolta. A kikötő mindig is a legalkalmasabb volt a titkos üzletelések szempontjából. Az elf hátát egy oszlopnak döntve állt és gondolataiba mélyedve nézte a földet.

Ugyanúgy nézett ki, mint bármely más tolvaj, csupán a csuklya alól kikandikáló hegyes fülei árulták el. Nem volt gonosz arca, de ettől függetlenül nem tűnt valami barátságosnak.

-Ha jól sejtem, te vagy Luel-szólította meg Darn.

Az elf felpillantott, majd végigmérte őket. Veldrin-t a kelleténél több ideig, amit a drow egy gúnyos mosollyal viszonzott.

-Igen, én vagyok az-mondta gyanakodva-Mi járatban jöttetek?

-Waryn Kast küldött és-

-Ne is folytasd!-szakította félbe Luel, aki egy csapásra barátságosabb hangnemet ütött meg-Ezek szerint te vagy Darn Salaut. Szóltak, hogy jönni fogsz. De úgy tudtam, hogy többen vagytok, ez zavart meg. A „Harcosok Barátja” fogadóba kell mennetek, ott van a gyülekező.

-Kösz.-bólintott a félelf.

Elköszöntek a tolvajtól, majd elindultak vissza a főtérre. Raith és Crashan már a megbeszélt helyen várakoztak. A szökőkút peremén ültek, a félszerzet a frissen szerzett kincseket mutogatta a félorknak és közben lelkesen magyarázott valamit.

-Ezek rendkívül értékesnek és ritkának számítanak nálunk…az otthoniak meg fognak pukkadni az irigységtől, ha meglátják, hogy mit sikerült szereznem!-mondta nevetve a hobbit.

Kisvártatva Drayson is megérkezett, titokzatos mosollyal az arcán. Darn nem kérdezősködött, tudta, hogy a varázsló úgysem mondana semmit. Azonban nem örülhetett sokáig, mert Drayson újabb bejelentést tett.

-Egy kis időre el kell mennem.-mondta komor arccal.

-Pont most?!De hát…mi lesz a lovagokkal? Szükségünk van rád!

-Nekem is vannak kötelezettségeim, amiknek eleget kell tennem. Ezt már akkor megmondtam, amikor csatlakoztam hozzád, emlékszel? A dolog különben sem fog tovább tartani egy napnál…ha minden jól megy.

A félelf sóhajtott egyet.

-Hát jó. A Harcosok Barátja fogadóban leszünk, ott megtalálsz minket.

A thay-i bólintott, és elindult.

-Ja, és Drayson!-kiáltott a távozó varázsló után-Sok sikert a…dologhoz, bármi is legyen az!

A thay-i elvigyorodott, majd ismét eltűnt a tömegben.

*

A Harcosok Barátja meglehetősen nagy fogadó volt. Az is világossá vált, hogy miért nevezik így: kivétel nélkül csak kardforgatók látogatták. Darn-nak azonban nem volt túl sok ideje körülnézni, mert hirtelen egy ember férfi termett előtte, és megragadta a vállát. A félelf gyerekkori barátja, Kalnar Danis volt az. Csak pár évvel volt fiatalabb Darn-nál, hosszú szőke haja és kék szeme volt. Szintén kalandozóként élte az életét, de emellett a Vas Trónnak is dolgozott kémként.-Ebből is látszott, hogy nem hiába voltak barátok. Előnyös külseje miatt sokakat meg tudott téveszteni, ez is részben hozzásegítette az információszerzéshez. És nem utolsósorban ő volt az egyetlen, akiben a félelf feltétel nélkül megbízott.

-Darn! De jó, hogy látlak! Mi újság veled?

-Sssss!-figyelmeztette Darn a barátját-Kicsit halkabban, ha lehet! Most is munka miatt vagyok itt, úgyhogy…

Kalnar szeme felcsillant.

-Á, értem.-mondta mosolyogva-Csak nem a templomosok miatt jöttél? Én is ez ügyben vagyok itt…Menj, jelentkezz a kocsmárosnál, aztán beszélünk!

A félelf bólintott és odament a köpcös tulajhoz, hogy megbeszélje vele a dolgot. Kiderült, hogy a fogadó nem minden vendége tartozik a zsoldos csapatba, úgyhogy-a fogadós szavaival élve-jobban teszik, ha befogják a szájukat, nehogy elszólják magukat az illetéktelenek előtt.

-Vagyunk itt annyian, uram, hogy elbánjunk a nem ide illőkkel.-vont vállat Darn.

-Az lehet, de nem akarok vérfürdőt a kocsmámban! Nem akarom, hogy ártatlanok haljanak meg azért, mert valaki véletlenül elszólja magát! Az üzletnek sem tenne jót, ha híre kelne, hogy itt gyilkolásszák a vendégeket! Érti?!

-Igen, habár én az esetleges kémekre gondoltam. Vannak olyanok, akik kifejezetten az ilyen gyülekezetek megbontására specializálódtak…

Például elég kínos lenne, ha egy Hárfás tudomást szerezne a készülő eseményről.-tette hozzá gondolatban. Azonban úgy tűnt, hogy a fogadósnak fogalma sem volt, hogy mire céloz.

A Hárfások egy olyan szervezet tagjai voltak, akik már szinte megszállottként küzdöttek valamely „jó” cél érdekében. Kilétüket titokban tartották, egyedül, vagy kis csoportokban dolgoztak az olyan „gonosz” szervezetek ellen, mint például a Zhentarim, a Vas Trón, a Sárkány Kultusza, vagy a Vörös Varázslók. Így nem is csoda, hogy Darn és Drayson esküdt ellenségeik egyikének vallották a Hárfás vándorokat, akik bárhonnan, bármilyen álcában keresztbe tehettek nekik. Darn eddigi pályafutása során csak kevéssel találkozott, ebből a szempontból Drayson sokkal több láb alól eltett Hárfást tudhatott a magáénak.

A félelfnek most már alkalma adódott körülnézni. Mindenféle szerzet összegyűlt itt, az félorktól az elfig. Volt pár asztal, ahol törpék is ültek. Darn több mint valószínűnek tartotta, ahogy ezek a törpék és az elfek nem tartoznak a „társaihoz”. Kiszemelt magának egy félreeső asztalt, ami elég nagy volt ahhoz, hogy kényelmesen elférjenek, ugyanakkor távol volt a gyanúsnak vélt alakoktól is. Miután elhelyezkedtek, Kalnar lehuppant a Darn melletti székre.

-Na, most már nyugodtan beszélgethetünk!-mondta boldogan-Hogy sikerült a legutóbbi megbízásod? Ha jól emlékszem, be kellett utaznod az egész keleti partot, nemde?

-Ah, ne is mondd! Még mindig azt próbálom kiheverni…A feladatot persze sikerült végrehajtanunk, de az a sok kutyagolás árkon-bokron keresztül még engem is kikészített!

-Hát igen, én is-kezdte Kalnar, de a torkára forrott a szó, mert csak ekkor vette észre az asztalnál ülő Veldrin-t-Oh…egy pillanatra azt hittem, hogy Drizzt Do’Urden-t látom.

-Ugyan már, Kal! Nagyon jól tudod, hogy én soha nem társulnék egy olyannal, mint az a megalomániás drow! Én a Veldrin-féle sötételfeket kedvelem. De még szerencse, hogy nem hangosan mondtad ezt, mert vérig sértetted volna, az biztos! Egyébként sem ajánlatos a jelenlétében fölöslegesen szóba hozni azt a fickót…mindig felhúzza magát miatta.

Mindketten a sötételfre sandítottak, de úgy tűnt, hogy Veldrin nem hallotta meg Kalnar előbbi megjegyzését.

-És veled mi van?-váltott témát Darn.

-Nos, én már egy hete itt vagyok. Kicsit körbeszimatoltam a templomos lovagok táborát. Nem lesz könnyű dolgotok, annyit mondhatok! De úgy néz ki, hogy remek kis csapat gyűlt itt össze…ha olyan erősek, mint amilyennek látszanak, akkor megbirkóztok a feladattal. Egyébként az akció csak holnapután kezdődik, mert még nem mindenki ért ide.

-Talán azért, mert tehetségükből fakadóan útközben áldozatul estek egy csapat gibberling-nek.-mondta Darn, mire mindketten felnevettek. A gibberling-ek majomszerű lények voltak, és elég szánalmas ellenfelek hírében álltak.-Amúgy honnan tudsz ilyen sokat a dologról?

-Onnan, hogy elbeszélgettem a zsoldosvezérrel, aki mellesleg egy törpe. De most nincs itt.-tette hozzá, látva, hogy Darn körülnéz a kocsmában.

-Egyébként a kocsmáros elég ferde szemmel néz rám-folytatta a monológját Kalnar-Amióta itt vagyok, folyton a kiváló boraival kínál, de én mindig visszautasítom. Még csak az kéne! Hiszen tudod milyen felelőtlen vagyok, ha nem vagyok józan…

Darn tudta. A barátja egyébként is beszédes alak volt, és ha italozásra került a sor, egyenesen megtáltosodott. Részegen akár egy templomos lovagnak is elfecsegte volna, hogy ő egy kém, aki ráadásul nem kisebb hatalomnak, mint a Vas Trónnak dolgozik. Ezt Kalnar is tudta magáról, ezért-egy régi, kellemetlen eseményből tanulva-kínosan ügyelt rá, hogy ne lépje túl az elfogyasztott alkoholmennyiség határát.

-Jut eszembe! Vigyázz azokkal az elfekkel!-bökött a fejével Kalnar az egyik asztalnál ülő társaságra-Nem tetszik nekem a képük.

-Igen, én is felfigyeltem rájuk…-felelte Darn.

Ekkor újabb vendégek érkeztek. Darn nagy meglepetésére az a félork banda volt, akikkel az úton találkoztak. Úgy tűnt, hogy azóta még gyarapodtak, mert két ember nő egy férfi is velük volt, akik a ruházatuk alapján Calimshan-ból jöhettek. Bizonyára őket várták az úton. A vezér odament a csaposhoz, váltott vele pár szót, majd ülőhelyet keresve körülnézett. Amikor észrevette Darn-t és csapatát, barátságosan odaintett nekik. A két calimshan-i nő azonban elég frusztráltnak tűnt, bizonyára nem tetszett nekik a félorkok társasága. Miután a csapat helyet foglalt, Crashan, aki eddig unottan ült Darn mellett, most felpattant és odasietett hozzájuk. A félork mindig örült, ha hozzá hasonlóakkal találkozhatott. Hamarosan élénk beszélgetésbe merültek.

-Ó, el ne felejtsem!-szólalt meg hirtelen Kalnar-Ha ezt az ügyet elintézitek, mit csináltok utána? Van valami tervetek vagy egyéb dolgotok?

-Hát…nem igazán. Miért kérdezed?

-Tervezek egy kis utat Vízmélybe. Pár barátom beszervezett egy kincskereső útra a közeli szigetekhez. Érdekes pletykák merültek fel mostanában, amiért érdemes lenne elmenni oda…

Arra gondoltam, hogy ti is eljöhetnétek.

-Vízmély? Nem is tudom…végülis Waryn Kast-tól sem kaptunk más feladatot, úgyhogy lehet róla szó, ha a többiek is beleegyeznek.

-Jól gondold meg, számítok rátok!-mondta Kalnar, mire a félelf bólintott.

Az este további része is kellemesen telt. Darn és Kalnar, miután degeszre ették magukat, elnyúltak a székeiken, és csendben fürkészték a tömeget. Raith Sárkánypart sárkányairól szóló könyvet lapozgatott elmélyülten, amit az egyik helyi árustól vett, Veldrin pedig az asztalra borulva aludt…legalábbis úgy tűnt, mintha aludna. Darn biztosra vette, hogy a drow nagyon is ébren van és hegyezi a fülét. Egy sötételf sosem érezhette magát igazán biztonságban a felszíni világban, ahogy egy felszínlakó sem érezhette magát a Mélyvilágban. Mindig résen kellett lennie, hiszen bármikor megtámadhatták, ha fény derült a származására. Veldrin egyébként most az átlagnál is szótlanabb volt, aminek az okát a félelf a Drizzt Do’Urden ügynek tulajdonította. A drow véresen komolyan vette a dolgot, ez a fajta megszállottság jellemző volt a népére. Azóta morózus hangulatban volt, mióta elhagyták Baldur Kapujának városát. Bizonyára azt hitte, hogy Do’Urden ott van, de csalódnia kellett. Amikor még a Hegyesfog erdőben rábukkantak a Do’Urden által megölt banditákra, nagyon úgy tűnt, hogy a másik drow is Baldur Kapujába igyekszik. Minden bizonnyal elkerülték egymást.

Habár a fogadó vendégeinek többsége még mindig ébren volt, Darn mégis úgy döntött, hogy lefekszik. Felvonszolta magát az emeletre, majd bezuhant az ágyába, és szinte azonnal el is aludt.

*

Másnap Darn-a fene se tudja miért- korán felébredt, pedig ez nem volt szokása. Gyorsan felöltözött és lement a földszintre, hogy egyen valamit. Rajta kívül még csak páran üldögéltek lent, és úgy tűnt, hogy a barátai is még alszanak. A félelf éppen a rántottáját ette, amikor őszinte örömére megérkezett Drayson. Az arcán lévő diadalmas vigyor alapján arra lehetett következtetni, hogy valami nagyon jó dolog történt vele.

-Nocsak? Ilyen hamar?-kérdezte Darn, mikor a társa leült vele szemben.

-Nagyszerű volt! Már rég szórakoztam ilyen jól! Büszkén jelenthetem ki, hogy az éjjel elintéztünk egy egész Hárfás bandát!

-Egy egész bandát?-hitetlenkedett a félelf-De hát hogyan? Találkozót tartottak, vagy mi a szösz?

-Nem. Ebben a városban volt az egyik hadiszállásuk a sok közül. A búvóhelyükön ütöttünk rajtuk!

A varázsló mosolyogva nézett ki a fogadó ablakán, ahogy újra felidézte a tegnap esti eseményeket. Az egész egy héttel ezelőtt kezdődött. A Vörös Varázslók egyik női tagja, név szerint Valin Harth, éppen az egyik kis kocsmában üldögélt este, amikor felfigyelt egy férfira a közeli asztalnál. Egy fiatal bárd volt az, aki éppen egy nővel beszélgetett elmélyülten, így nem vette észre, hogy a ruhája alól félig kilátszik a nyaklánca…Az ékszeren egy hold és számos csillag díszelgett, jellegzetes elrendezésben. Mások nem tudták volna, hogy a nyaklánc mit jelképez, Valin azonban Vörös Varázsló létére nagyon is jól ismerte ezt a gyűlölt szimbólumot. Ilyen nyakláncot csak a Hárfások hordtak…Erős késztetést érzett, hogy ott helyben felrobbantsa a fickót, azonban visszafogta magát. Tudta, hogy ha követi az ifjút, akkor az talán elvezeti a Hárfások búvóhelyére. Hosszú órák teltek el feszült várakozással, de a varázslónő türelmének végül meglett a gyümölcse: miután elhagyta a kocsmát, Valin egy kóbor macska képében követte a férfit, aki valóban a Hárfás főhadiszállásra tartott. A thay-i ezt rögtön el is újságolta a társainak, akik elkezdték szövögetni a tervüket a Hárfások kifüstölésére. Azonban a rajtaütéshez még kevesen voltak, így kezdték összegyűjteni a környékbeli Vörös Varázslókat. Ekkor lépett a színre Drayson is, aki szintén részt vett az akcióban. Mindezt Darn-nak is elmesélte, aki nagy érdeklődéssel hallgatta a beszámolót.

-…már régóta sejtettük, hogy a Hárfásoknak búvóhelyük van valahol Sárkányparton, de azt nem tudtuk, hogy hol. Egészen tegnap estig.-mondta elégedett mosollyal.

-Csak azt kapták, amit megérdemeltek!-mondta indulatosan a félelf-Kellett nekik beleártaniuk magukat mások dolgába! A Lila Sárkány lovagoknál már csak őket utálom jobban! Sunyi népség, egytől egyig! Azt mondják magukról, hogy a jó ügyért harcolnak, de ahhoz képest annyit ármánykodnak, mintha sembiai kereskedők volnának!

-A számból vetted ki a szót!-mutatott a félelfre Drayson.

Ekkor Veldrin jött le a lépcsőn és sétált oda hozzájuk olyan arckifejezéssel és kevélyen, mint egy király, aki éppen a parasztok földjei mellett halad el. Közben megvető mosollyal nyugtázta az egyszerre riadt és gyűlölködő pillantásokat, amikkel a fogadó többi vendége illette. Látszólag rendkívül jól szórakozott a nyugtalanságon, amit a megjelenésével keltett.

-A sakphul-nak (félszerzetnek) valami baja van.-mondta csak úgy mellesleg Darn-nak, amikor odaért hozzájuk.

Drayson, aki semmit nem tudott drow nyelven, értetlenül nézett, a félelf azonban felpattant a székéből.

-Raith-nek?! Mi van vele?!

-Nem tudom. Gyertek, nézzétek meg!

Na, ez a nap is jól kezdődik!-gondolta Darn, miközben feltrappolt a lépcsőn. De előtte még elkapta a fogadós szúrós pillantását, amiből a félelf sejtette, hogy Veldrin miatt máris felkerültek a nem szívesen látott vendégek listájára. Bizonyára személyes sértésnek vette, hogy egy gyűlölt sötételfet kell elszállásolnia.

Raith az ágy szélén ült és Darn rögtön látta, hogy nagy baj van, amint meglátta a hobbit ködös tekintetét. A félszerzet még soha nem érezte még magát ilyen pocsékul. Szakadt róla a víz, és az egész világ forgott körülötte. Szaggatottan tudott csak lélegezni, és úgy érezte, hogy menten kiadja a tegnap esti vacsoráját. Most már ülni sem bírt, ezért elfeküdt az ágyon.

-Ez méreg lesz.-vágta rá Drayson, miután végigmérte a hobbitot-Biztos merénylet áldozata lett!

-Ugyan, ez már üldözési mánia, Drayson! Ki akarna ártani egy ilyen hobbitnak, mint Raith?

-Nem is tudom…-színlelt töprengést a varázsló-Talán valaki, akit meglopott!

Darn csak türelmetlenül legyintett, és újra Raith-hez fordult.

-Mikor kezdődött ez a rosszullét?-kérdezte.

-Még az este-nyögte a félszerzet-De azt hittem, hogy csak egy kis gyomorrontás az egész…tudniillik jó sok gombát ettem…

Ekkor a félelf észrevett pár kisebb vágást a hobbit karján. Be voltak gyulladva, és enyhén zöldes színük volt.

-Ezt nézzétek! Ezeket a sebeket nem azoktól a varázs-indáktól szerezte még az erdőben?

-De igen! Nagyon úgy néz ki, hogy mérgezettek voltak…-mondta Drayson, miután ő is szemügyre vette a sérüléseket.

-Mérgezett indák? Lehet, hogy mégiscsak lebecsültük az erdőjárókat?-mondta a félelf-Ilyenkor sajnálom, hogy nincs egy átkozott pap a csapatban! Mit gondolsz, ha beadunk neki egy ellenszérumot, akkor meggyógyul?

-Nem tudom…Ez lassan ható méreg, ráadásul elég erősnek tűnik.-válaszolta Drayson.

Ekkor egy női hang szólt be hozzájuk a folyosóról.

-Talán én tudok segíteni!

Az egyik calimshani nő volt az, akit tegnap láttak. Bizonyára meghallotta a beszélgetésüket amikor a folyosón járkált.

-Köszönjük, de nekünk egy papra lenne szükségünk…-mondta Darn.

-De hiszen én az vagyok!-mondta a nő egy mosoly kíséretében.

-Ó, az mindjárt más!-örült meg a félelf-A barátom tegnap megsebesült pár mágikus eredetű indától, és úgy tűnik, hogy mérgezettek voltak.

A nő odament Raith-hez, és alaposan szemügyre vette.

-Hmmm…komoly az ügy, de meg tudom gyógyítani. Egyébként az ellenszérum az ilyen esetekben sajnos nem használ.-mondta, amikor a pillantása a Darn kezében lévő italra esett.

Gyorsan átsietett a szobájába, majd visszatért pár mágikus tekerccsel és egy Lathander szimbólummal a kezében, aztán belekezdett egy bonyolult varázslatba. Negyed óra elteltével befejezte a műveletet egy nagy sóhaj kíséretében.

-Rendben van! Most már meg fog gyógyulni, csak pihennie kell! Estére már kutya baja lesz!

-Hálás köszönetem!-mondta a félelf, egy kisebb zacskó aranyat nyújtva a calimshani felé.

-Ugyan!-hárította el a nő-Örülök, hogy segíthettem, nekem ez pont elég!

Darn-t ez a fordulat eléggé meglepte, mivel a papok mindig kihasználták az alkalmat arra, hogy jelentős összeget kérjenek a szolgálataikért. Valószínűleg csak azért nem, mert jelenleg a zsoldosok révén egy csapatban voltak. A félelf ennek ellenére nem tágított, tudta, hogy a nő keményen megdolgozott Raith gyógyulásáért, aki ráadásul teljesen idegen volt számára.

-Megmentette a barátom életét! Ezt nem hagyhatom szó nélkül!

-Hát jó.-válaszolta a nő és átvette a zacskót. Egy részét kiszórta a tenyerébe, a többit meg visszaadta.

-Még egyszer köszönjük!-mondta Darn.

-Nagyon szívesen!-válaszolta a papnő, majd kilibbent a szobából.

Ahogy a távozó calimshani után nézett, a félelf eldöntötte, hogy másnap a csatatéren meg fogja védeni a nőt, ha arra kerül a sor.

*

Darn elment az egyik közeli boltba, hogy gyógyitalokat vásároljon a csapat számára. Tapasztalatból tudta, hogy a lovagok kemény ellenfelek, és komolyan kell őket venni.

Éppen a polcokról összegyűjtött italokkal a kezében ment a pult felé, amikor egyszer csak kinyílt az ajtó, és egy kilenc éves forma kislány rontott be a boltba. Ha Darn nem ugrik félre, akkor még össze is ütközött volna vele, amikor elrohant mellette. A gyerek lefékezett a pult mögött, ahol a boltos férfi állt. Darn csodálkozó tekintete találkozott a boltoséval, aki ezután dühösen a gyerek felé fordult.

-Rinetah!-förmedt rá a lányra az eladó-Hányszor mondjam még, hogy az üzlet nem játszótér?!

-Apa! Az a szörnyeteg…az a hogy is hívják…baziliszkusz még mindig a raktárban van!

-Ne a vendég előtt!-csikorgatta a fogát a férfi-Egyébként is megtiltottam, hogy bemenj oda!

-Micsoda?! Egy baziliszkusz itt, a város közepén?!-kérdezte megrökönyödve Darn.-Hogy lehetséges ez?

A férfi szúrós pillantást vetett a lányára, amiért elkotyogta a dolgot egy idegen előtt, majd megszólalt:

-Öhm…az a helyzet, hogy én sem tudom…Tegnap fedeztük föl…a raktáramban van.

-De miért nem szóltak a város helyőrségének? Egy baziliszkusz nem tréfadolog!

-Nos, az a helyzet, hogy van pár…nem túl legális dolog a raktáramban…Nem szeretném, ha megtalálnák.

-Vagy úgy.-mondta elgondolkozva a félelf.

Amikor a pillantása a kezében lévő italokra esett, támadt egy ötlete.

-Tudja mit? Elbánok én azzal a szörnyeteggel, ha cserébe megkapom ezeket az italokat ingyen. Mit szól hozzá?

-Maga nem tudja, miket beszél! Egy baziliszkusszal nem lehet olyan könnyen elbánni, mint ahogy azt gondolja! Mert-

-De, nagyon is jól tudom, hogy mit beszélek!-vágott közbe Darn-Ugyanis volt már dolgom velük azelőtt.

A boltos erre nagyon meglepődött és kissé elbizonytalanodott.

-Ó, valóban? Hát, nem is tudom…végül is úgy néz ki nincs más választásom. Rendben van, áll az alku! Majd a lányom elvezeti a raktárhoz.

-De előbb szükségem lesz egy kővé változatás-elleni varázsitalra. Remélem tud adni…

-Persze!-felelte a boltos és leemelt a polcról egy narancssárga színű üveget.

*

-Biztos, hogy egyedül akarsz bemenni?-kérdezte Rinetah aggódó arccal a félelftől.

-Miért ne?-válaszolta Darn-Így is elboldogulok! Rosszabb dolgokkal is néztem már szembe, mint egy baziliszkusz!

A raktárház előtt álltak és Darn éppen azzal foglalatoskodott, hogy kinyissa a varázsitalt.

A félelf kihúzta a dugót az üvegből, majd egy hajtásra megitta az egészet. Rögtön bizsergést érzett, majd a testét egy zöld, alig látható vibrálás vette körül. Rinetah csodálkozva figyelte a varázsital hatását, úgy tűnt, hogy még sosem látott ilyet.

-Rendben, akkor indulok is!-mondta Darn, és lenyomta a kilincset.

-Légy óvatos!-mondta a kislány.

A félelf elmosolyodott, majd kinyitotta az ajtót. Odabent koromsötét volt. Félelfként megadatott neki a sötétben látás képessége, így fáklya nélkül is elég jól boldogult. Ugyan ez sem volt tökéletes, azonban ahhoz épp elég volt, hogy lássa, merre kell mennie. Szokatlanul nagy volt a csönd, amiből Darn arra következtetett, hogy a dög épp alszik. Kivonta a kardját és elindult a ládák rengetege között. Óvatosan lépkedett, hogy ne keltsen túl nagy zajt.

Már jócskán a raktár belsejében járt, de a szörnynek még nyoma sem volt. Történt azonban valami más…

-Állj! Ha megmozdulsz, véged van! Dobd el a fegyvert!

Valaki a félelf háta mögé került, egy kardot szorított a nyakához és leszorította az egyik karját. Darn engedelmeskedett és ledobta a katanáját a földre. De ezzel még korántsem volt lefegyverezve, de ezt a támadója nem tudhatta. Faerün-ön nem volt igazán szokás a harcosok körében, hogy egyszerre több kardot is tartottak maguknál, de Darn övén ott függött a másik fegyvere is.

-Ki a fene vagy te?!-jött az újabb kérdés.

-Valaki, aki baziliszkusz-vadászatra indult…-felelte kitérően a félelf.

-Az a baziliszkusz az enyém. De ha azt képzeled, hogy elbírsz vele, akkor nagyon tévedsz! Okos állat az, én magam idomítottam be.

A támadója a hangja alapján egy veterán harcos lehetetett. Az utóbbira a férfi szokatlanul erős szorításából következtetett.

-Miért hozta ide ezt a szörnyet?-kérdezte Darn hogy időt nyerjen.

-Nos, a tulaj tartozik nekem némi pénzzel…gondoltam megtréfálom egy kicsit. Ez a baziliszkusz távol tartja az embereket a raktártól, én meg addig lenyúlok ezt-azt, hogy kiegyenlítsem a számlát.

Miközben a férfi beszélt, addig Darn a szabad kezével óvatosan kihúzta a másik kardját a tokjából. De használni nem merte, mert tudta, hogy akkor az ellensége azon nyomban elvágná a torkát. Minél hamarabb véget akart vetni a csevegésnek, nem akarta, hogy idő előtt elmúljon a védővarázslat hatása. Az egyetlen megoldást abban látta, hogy kirúgja a fogva tartója lábát. Kockázatos volt, de meg kellett tennie. Így is tett: a férfi hátrazuhant, Darn pedig egy kisebb vágással megúszta a dolgot. Támadni viszont már nem maradt ideje, mert ekkor lábak surranását hallotta a közelből. Rögtön tudta, hogy a baziliszkusz az. Villámgyorsan eliszkolt a közelből, nehogy az éppen feltápászkodó férfi hátba támadja. És ekkor meglátta a szörnyeteget, ami az egyik méretes láda mögül bukkant elő. Darn nem viszolygott a hüllőktől, de a hat lábú, jeges tekintetű óriásgyíktól önkéntelenül is kirázta a hideg. Abban a pillanatban, ahogy a teremtmény türkizkék szemébe nézett, erős lökést érzett a mellkasán, mintha valaki hátrataszította volna. Ha nem itta volna meg a kővé dermesztés elleni varázsitalt, már halott lett volna. Éppen indult volna, hogy megküzdjön a döggel, de ekkor meghallotta a férfi lépteit valahol a háta mögül. Félreugrott, így a penge csak a levegőt szelte. Mivel jobb volt a látása, mint az emberé, könnyedén kitért az ellenfele félig vakon intézett csapásai elől, majd egy mozdulattal mellkason döfte a férfit, aki ordítva eldőlt, mint egy zsák. Most már tényleg a baziliszkusznak szentelhette a figyelmét, ami látva, hogy a gyilkos tekintetével nem megy semmire, taktikát változtatott és harapni készült. A félelf megrohamozta az állatot, de nem vigyázott eléggé, mert az beleharapott a combjába. Darn próbált nem törődni a sajgó lábával, de a hüllő ekkor ismét ráfüggesztette a halálos tekintetét, ami ezúttal enyhe fájdalommal is társult. Úgy tűnt, hogy a varázslat kezdte elveszíteni a hatását…A félelf tudta, hogy igyekeznie kell, különben hamarosan alulról szagolhatja az ibolyát. Ezért a kardjával teljes erőből lesújtott az állat fejére. A csapás lefejezte a hüllőt, ami azon nyomban kimúlt.

Darn leült a földre, hogy kifújja magát. Az ismeretlen férfi támadása kétség kívül megkavarta a dolgokat. Megtörölte a homlokát, majd felállt hogy megkeresse a katanáját és hogy szemügyre vegye a támadóját. Keresett valamit, ami utalást adhat arra, hogy ki volt ez a férfi. Meg is találta, amit keresett: a fickó kardjának markolatán a Tűzkések szimbóluma díszelgett. A Tűzkések eredetileg orvgyilkosok kisebb bandája volt Cormyr-ban, akiket elűztek az országból, ám azóta a szervezetet újjáélesztették Sárkányparton. Csapatuk mind azon cormyr-i nemesi házak tagjaiból áll, akiket száműztek a birodalomból. Most azoknak a cormyr-iaknak a megölését tervezték, akik ellenezték a visszatérésüket, és emellett gyűlölték Cormyr királyi házának, az Obarskyr-oknak a tagjait. Vajon mibe keveredhetett az az ostoba boltos?-tűnődött a félelf, miközben a kijárat felé indult.

Az eladó nagyon megörült amikor meglátta, hogy a félelf sikerrel járt és ráadásul még az egyik ellenlábasát is elintézte.

-Nem hittem volna, hogy az öreg Grim Bleth ilyesmire vetemedik…de már nem kell tartanunk tőle, hála magának, igaz?-mondta elégedetten, miközben átnyújtotta a félelfnek a megígért varázsitalokat.

Darn a fogadóba visszatérve úgy döntött, hogy ma már nem megy sehova, mielőtt újabb veszélyes kalandba keveredik. Inkább megnézte, hogy van Raith. Még be se ment a szobába, a félelf meghallotta Crashan hangját, akit a félszerzet mellé rendeltek, hogy vigyázzon rá.

-…hogy nem lehet! Megmondták, hogy feküdnöd kell!-mondta a félork.

-És ha szabad tudnom, ki mondta ezt?!-kérdezte indulatosan Raith.

-A pap, aki meggyógyított!

Egy darabig csönd volt, aztán a hobbit megszólalt.

-A francba…

Darn ekkor benyitott a veszekedőkhöz. Raith sértődötten ült az ágyán, karba tett kézzel, Crashan pedig mellette ült egy széken mogorva arckifejezéssel.

-Látom már jobban vagy, Raith!-vigyorgott a félelf.

-Igen, csakhogy ezt Crashan nem képes felfogni! Nem engedi, hogy lemenjek a földszintre!

-Azt jól is teszi! Jobban tennéd, ha nyugton maradnál! Rémesen néztél ki reggel, pihenésre van szükséged, különben holnap nem fogod állni a sarat!

A hobbit ekkor észrevette Darn sebtében bekötött sérülését a lábán, amit még a baziliszkusszal vívott csatában szerzett. Persze könnyedén megihatott volna egy gyógyitalt, de nem akarta elpazarolni egy ilyen jelentéktelen sebre. Azt is tudta hogy a baziliszkusz harapása nem mérgező, tehát nem volt mitől tartania.

-Látom te sem tudtál nyugton maradni.-jegyezte meg epésen, a félelf lábára mutatva.

-Az más! Én ugyanis nem vagyok beteg!-legyintett Darn, aztán kiment a szobából. Nem volt kedve tovább vitatkozni a paprikás hangulatú hobbittal.

*

Másnap végre találkozhattak a zsoldosvezérrel. A törpe még az átlagosnál is mogorvább volt, és nem lehetett éppen a szimpatikus kategóriába sorolni. Fekete haja és szakálla volt, a bőre kissé szürkés volt, a szeme pedig halvány. Valószínűleg duergar (szürketörpe) vér is csörgedezett az ereiben. Az arcát borító sebhelyek alapján jó pár dolgot megélhetett már.

-Jól van fiúk, lányok! Most, hogy végre mindenki időben idetolta a képét, talán elkezdhetnénk elemezni a stratégiát!-recsegte bosszúsan.

Az utóbbi csípős megjegyzés egy fiatal katonának szólt, aki csak most érkezett meg a megbeszélésre és most bocsánatkérő pillantással leült a társai mellé. Még csak hajnalodott, és Crashan, aki nem szokott hozzá a korán keléshez, folyton el akart aludni. Ilyenkor Darn-nak rendszeresen oldalba kellett vágnia őt a könyökével. A fogadó földszintjén nyomorogtak mind, a többi zsoldos társaságában. Jó sokan voltak, és Darn elégedetten állapította meg, hogy az elfek valóban nincsenek köztük. Erősnek és megbízhatónak tűntek, Darn remélte, hogy ez valóban így van. Miután a törpe végzett az előadással, odament Darn-hoz.

-Azt mondták nekem, hogy te idevalósi vagy. Ha van valamilyen javaslatod a stratégiát illetően, meghallgatom.

A félelf bólintott, majd előadta az ötletét.

-Szóval azt mondod, hogy a déli kapu felől támadjuk meg őket? Van benne valami…-mondta elgondolkozva a törpe.-Rendben, bízom benned! De ajánlom, hogy igazad legyen!

*

Fél óra múlva már a bázist lesték a fák rejtekéből. Rajtaütéses támadást terveztek, hogy kezdeti előnyhöz juthassanak. Még most kezdett el világosodni, így csupán pár katona téblábolt a sátrak körül. A többiek bizonyára bent aludtak vagy valamivel pepecseltek.

-Ha jól látom, van köztük egy aasimar is…-jegyezte meg Drayson.

-Micsoda?!-kérdezte meglepetten Darn-Hol?

Az aasimar-ok olyan emberek voltak, akiknek mennyei vér folyt az ereiben. Jó jellemű lényeknek vallották magukat, akik a világot járva küzdenek a gonoszság ellen. Az a férfi, akire Drayson mutatott, kétségkívül közéjük tartozott. A haja ezüstszínben játszott, a szeme pedig olyan aranyszínnel ragyogott, mint a napsugár. És természetesen ő is lovag volt…ez még inkább veszélyessé tette a számukra.

-Affene! Ezek tényleg nem kapkodták el a dolgot! Ha már a legerősebb katonáikat küldték ide…-mondta a félelf.

-A mennybélit bízzátok rám!-szólalt meg mellettük a törpe zsoldos vezér.-Most pedig szóródjatok szét! Bekerítjük a nyavajásokat!

A zsoldosok kisebb csoportokra oszlottak, majd elindultak kétfelé. De még mindannyian hallották a törpe „búcsúzóul” odavetett, fenyegető szavait:

-Ha valaki miatt elszórjuk a rajtaütést, azt személyesen hasítom ketté!-mondta miközben meglengette a csatafejszéjét.

Az elején minden zökkenőmentesen zajlott: az őröket leszúrták és sikerült körbezárniuk a bázist is. A bonyodalmak akkor kezdődtek, amikor kiderült, hogy a lovagok bizony nem alszanak, sőt! Olyannyira ébren voltak, hogy teljes páncélzatban feszítettek, és a sátrakból kilépve megrohamozták a zsoldosokat. Persze azok számítottak rá, hogy páran ébren lesznek, de arra nem, hogy mindannyian teljes harci díszben várnak a sátrakban megbújva. Úgy tűnt, hogy minden eshetőségre felkészültek. Miután Darn ártalmatlanná tett egy lovagot, kihasználta az alkalmat és gyorsan körbenézett, hogy megkeresse a társait ebben a zűrzavarban. Megbeszélték, hogy a lehetőségekhez képest közel maradnak egymáshoz, hogy segíteni tudjanak egymásnak, ha baj van. Nameg egy jól összeszokott csapat voltak, akik hatékonyabban dolgoztak együtt. Crashan éppen ádáz küzdelmet vívott egy nagydarab lovaggal, de úgy tűnt, hogy egyikük sem bír felülkerekedni a másikon. Raith néhány félork lába mögül szórta nyilait az ellenségre, Drayson pedig szokásához híven megidézett szörnyekkel vette körbe magát és közben hevesen szitkozódott. Veldrint azonban sehol sem látta, ahogy Vasile Savonil-t sem. Darn részletes leírást kapott a lovagok vezetőjének kinézetéről, de akárhogy nézelődött, nem találta az áldozatát. Észrevette azonban azt a calimshani papnőt, aki meggyógyította Raith-et. A nő éppen az egyik sebesült társa fölé hajolva mormolta a gyógyító varázsigéket, így nem vette észre, hogy egy lovag felemelt karddal feléje tart.

A szent lovagok…-gondolta keserűen Darn, majd előhúzta a tőrét. Nem volt túl jó céldobó, de most nem volt más választása, az ellenfele túl messze volt ahhoz, hogy időben odaérjen. Gondosan célzott, majd villámgyorsan elhajította a fegyvert, ami a lovag vállában kötött ki. A félelf kihasználva a lovag döbbenetét odarohant és egy-két csapás után átszúrta a férfi derekát. A zsoldosok derekasan küzdöttek mindaddig, amíg meg nem érkezett az erősítés Vasile Savonil és emberei formájában. Valószínűleg a kereskedőúton járőrözhettek, azért értek ide ilyen későn. A lovagok lassan, de biztosan győzelmet arattak. Darn nagy rémületére még a törpe is elesett az aasimar-ral vívott csatában, a túlélőket pedig bekerítették. A zsoldosok nagy része nem volt halott, de súlyosan megsebesült. Darn megkönnyebbülésére azonban a barátai mind életben voltak. Veldrin is előkerült, a lovagok odarángatták Darn mellé a többi fogolyhoz. A drow szeméből sütött a gyűlölet, de úgy tűnt hogy neki sem esett különösebb baja. Vasiel Savonil szemügyre vette őket, majd megszólalt:

-Nem tudom kik vagytok, de elég vakmerő dolog volt megtámadnotok minket…

Ekkor a pillantása Veldrin-re esett.

-Jó ég, még egy átkozott sötételf is van köztük! Szép kis csürhe, mondhatom! Ki küldött titeket?

Mindenki hallgatott, kivéve Veldrin-t, aki most elkiáltotta magát.

-Oloth plynn dos! (Vigyen el a sötétség! drow szitok)

-Kimélj meg attól, hogy a gonosz nyelveden beszélsz, kutya! Nos, senki nem mondja el? Végülis nem nehéz kitalálni…rengeteg bűnszövetkezet van Faerün-ön. Sárkánypart pedig ilyen szempontból igen gazdag ország. Bizonyára sok ellenséget szereztünk magunknak, de a jó cél érdekében elfogadjuk ezt az áldozatot.

Darn-nak semmi kedve nem volt végighallgatnia a lovag szentbeszédét, úgyhogy rögtön a lényegre tért.

-Maga Vasile Savonil?-kérdezte szenvtelen arccal. Biztosra akart menni.

A lovag a félelf felé fordult, az arca meglepetést tükrözött.

-Nocsak! Meglep, hogy tudod a nevemet…de nem árt, ha az ember ismeri az ellenségeit, nem igaz?

Darn-nak vadul kavarogtak a gondolatai. Most mihez kezdenek? Itt állt előttük az az ember, akit meg kellett ölniük, de jelenleg semmit sem tehettek lévén hogy körbe voltak véve lovagokkal. Ekkor hirtelen eszébe jutott, hogy Drayson-nak van valamije, ami megmentheti őket. A varázsló a háta mögött volt valahol…A félelf feltételezte, hogy a lovagok nem tudnak orkul, ezért ezen a nyelven szólt Drayson-hoz.

-Drayson! Sürgősen találj ki valamit! Nekem semmi ötletem! Most csak rád számíthatunk!

Miközben beszélt, végig Savonil-ra szegezte a tekintetét, ezért a lovag azt hihette, hogy csak szitkokat vágnak a fejéhez. Az ork káromkodás egyébként is nagy divatnak számított ebben az időben.

-Szitkozódással nem mész semmire, félelf!-mondta lenézően Savonil.

Darn feltételezése beigazolódott: a lovagok valóban nem tudtak orkul. Biztos méltóságon alulinak tartották hogy megtanulják ezt a nyelvet. Pedig az ismerete igencsak hasznosnak bizonyult. Legalábbis Darn számára eddig mindig előnyt jelentett.

Drayson eközben gondolatban végigpörgette a megmaradt varázslatait. Sajnos egyik sem bizonyult használhatónak ebben a helyzetben. Csak olyanok maradtak, mint például a meteor eső, de azzal a saját társait is megölte volna. Nem mintha izgatta volna a zsoldosok sorsa, de nyilván nem akart ilyen fölösleges ostobaságot csinálni. Nem is értette, hogy mit vár tőle a félelf. Hiszen ha lett volna használható fegyvere, már rég bevetette volna. Ám ekkor hirtelen eszébe jutott, hogy mi a megoldás. És még ő nevezi magát Vörös Varázslónak! Hogy ez eddig nem jutott eszébe! Minden Vörös Varázslónak volt egy titkos fegyvere, amit csak nagyon ritkán, végszükség esetén vetettek be: tetoválások a testük valamely részén, amik varázslatokat tartalmaztak. Drayson-nak a bal karján voltak ezek. Köztük volt a trollá változás is…Drayson utálta használni ezt a varázslatot, de meg kellett tennie, ha a továbbiakban is élni akart. Sértette a hiúságát, hogy egy mocskos trollá változzon. Persze nem véletlenül választotta ezen varázslatok egyikét: a trollokat kizárólag tűzzel vagy savval lehetett elpusztítani. Ezek hiányában minden fegyver alkalmatlannak bizonyult (hacsak nem rendelkezett mágikus képességgel), mivel a troll sebei rendkívül gyorsan begyógyultak.

A tetoválásokon kívül a thay-inek volt még egy hasznos fegyvere: már olyan magas szinten járt a mágiában, hogy akár szavak és mozdulatok nélkül is képes volt varázsolni. Ez azonban rendkívül nehéz volt és erősen kellett koncentrálnia, hogy sikerüljön. Mivel őt is lovagok fogták közre, csak ezt a módszert alkalmazhatta. Nagy levegőt vett, majd óvatosan megérintette a tetoválást a karján.

Darn egyre növekvő türelmetlenséggel várta a fejleményeket. Egyszer csak éles halálsikolyt hallott a háta mögött, mire rögtön hátrafordult: a varázsló helyén egy hatalmas troll állt, aki végzett a mellette álló őrökkel és most a többi lovagra vetette magát. Itt az idő!-gondolta Darn.

Felkapta a kardját a földről és elindult hogy Savonil-ra támadjon, de Veldrin megelőzte. Bizonyára meg akarta torolni a lovag előbbi, sötételfekre tett megjegyzését. Úgy tűnt, hogy a templomos lovag Veldrin személyében emberére akadt, pedig a drow jóval alacsonyabb és gyengébb testfelépítésű volt nála. Ahogy a harcot elnézte, Darn kénytelen volt magának beismerni, hogy ő bizony nem bírt volna el Savonil-lal.

Eközben a többi zsoldos sem tétlenkedett: a fejetlenséget kihasználva visszaszerezték a fegyvereiket és beszálltak a harcba. Drayson-nak azonban vissza kellett változnia emberré, mert meghallotta, hogy az egyik lovag azt kiabálta a társainak, hogy szerezzenek tüzet. A varázsló cseppet sem szeretett volna máglyahalált halni, pláne nem egy troll formájában, így villámgyorsan visszaváltozott és berohant a zsoldosok védelmet nyújtó kardjai mögé.

Negyed óra múlva a csata végre véget ért-ezúttal a zsoldosok győzelmével. Mindenki diadalmasan felkurjantott és az ég felé emelte a kardját. Néhányan még Drayson-hoz is odamentek hogy kifejezzék a tiszteletüket egy ilyen tehetséges mágiahasználó iránt. A varázsló úgy tett, mintha idegesítené a dolog, de azért látszott rajta, hogy nagyon meg van elégedve magával.

-Drayson, ha te nem lennél…! Örök hálám!-csipkelődött vigyorogva Darn, mikor az illetők elmentek a közelükből.

-Ne kezdd te is!-válaszolta a varázsló-Egyébként is már megszokhattátok, hogy mindig én húzlak ki titeket a csávából!

-Azért nem kell ennyire szerénykedni!-vigyorgott továbbra is a félelf.

*

A fogadóba visszatérve Kalnar már várta őket a calimshani nő társaságában.

-Darn, a hölgy mondani szeretne neked valamit.-mondta Kalnar miközben csábos pillantásokat villantott a nőre.

A pap csak mosolyogva legyintett és a félelfhez fordult.

-Csak meg szeretném köszönni, amiért megvédtél attól a lovagtól. Észrevettem ám!-mondta, azzal Darn kezébe nyomott egy méretes drágakövet, ami a szivárvány hét színében pompázott. A félelfnek elkerekedett a szeme a felismeréstől, amikor meglátta hogy nem akármilyen ajándékot kapott.

-Hú…hiszen ez egy banditakő! Rendkívül értékes! Még sosem volt ilyen a kezemben, pedig sok kincset szereztem már!

-Az egyik lovagnál találtam…De most mennem kell, még el kell látnom a társaim sebeit!

Azzal beszaladt a fogadóba.

-Mázlista!-mutatott a félelfre Kalnar-Na, hogy döntöttél? Megyünk Vízmélybe vagy nem?

Ez a kérdés rögtön észhez térítette Darn-t.

-Még szép, hogy megyünk!-vágta rá.

-Na álljunk csak meg egy percre!-szólt közbe Drayson-Ez nekem új! Hova szándékozol vinni minket, anélkül, hogy megkérdeztél volna?!

-Vízmélybe. Miért, baj?

Raith és Crashan megrázták a fejüket, Veldrin pedig nemtörődöm arckifejezéssel vállat vont.

-Nekem csak az a lényeg, hogy Do’Urden-t megtaláljam, egyébként mindegy-mondta.

-A sötételfed Kardpart mentén szokott vándorolni, úgyhogy közel leszünk hozzá, ne félj!-sietett a válasszal Darn, majd a varázslóhoz fordult.

-Végülis nem baj. Úgyis van pár dolog nálam, amit csak ott tudok értékesíteni…-mondta elgondolkozva a thay-i.

-Nagyszerű!-lelkendezett Kalnar-Nos, ha készen vagytok, akkor akár most rögtön elindulhatunk…Minél hamarabb a kikötőhöz érünk, annál jobb!

-Feltételezem Baldur Kapujának kikötőjéből indulunk-mondta Drayson.

-Igen. Útközben majd beugrok Waryn Kast-hoz is, hogy megkapjuk a jutalmunk másik felét is.-mondta Darn, miközben útnak indultak a következő kalandjuk felé.

Vissza